Szeretek mindig kívül eső helyeket választani, ha egy-egy városban hosszabb ideig elidőzöm, persze a hotelek is megteszik, többnyire ott is nyugalom van, de jobb így nekem, távol a zajoktól és mindentől, két napot sem bírnék ki egy isten tudja hány emelet magas tömbházban, ahol ha kinézel az ablakon elfog a tériszony és a rémület. Én jobb kedvelem a régebbi építésű épületeket, azoknak még van stílusuk, ezért is lakom pontosan egy ilyen házban és mivel bérbe nem adták, így megvettem. Nem szokásom hosszú évekre előre tervezni, csak megtetszett és kellett valami, egyszerűbb és kézenfekvőbb volt, mint tovább keresgélni. Itt dolgozni is tudok és nem zavar senki.
Ma reggel James jön és háát az a hozok egy tuti csajt vagy hogy is fogalmazott, igen valahogy így, nos ez eléggé nem volt egyértelmű és az sem vitt közelebb, hogy az kell neki, amit nyújtani tudok, lehet mondott még ezt-azt, már nem igazán figyeltem, de jó. Az üzletről beszélt, szóval nagyon remélem, hogy nem csak ugratott, az amcsi humorérzékemen van még mit csiszolni. De csöngettek és egy bögre kávéval a kezemben megyek ajtót nyitni, kezet fogok James-el, majd a válla fölött elnézve pillantom meg a szőke hölgyet, na jó, ez valami vicc? Mi ez a nő? Az FBI?
- Ha kérhetem, csak Lorenzo. Áhh, szóval maga lenne az a tuti nő... - Nyomtam meg, hogy tisztán ki tudjam ejteni.  - világos. - Fogom meg finoman a kezét.
- Óhajt egyet? - Emelem feljebb a bögrémet. - Én most iszom épp. - Szerintem van még annyi a főzőben.
- Fáradjatok be, Mazekin, ugye? Bocsásson meg a kiejtésért. még kúrtán mennek bizonyos szavak. - És ha jól hallom az Ő hangjában is van egy csöppnyi Európa, bár nem tudnám megmondani miféle. Mindegy is. Nem számít. Miután bekísértem őket és helyet foglaltunk a nappaliban kíváncsian vontam fel szemöldököm a még mindig melegen gőzlogó kávém fölött.
- Tehát, árulja el, miben lehetek a segítségére? - Hátha többet elmond, mind James a vonalban, fura egy pasas, de jó vele üzletet kötni.

Egyetlen másodpercig meglepetten vontam fel szemöldököm, most mit csinál? Áh, értem.
- Nos, bizonyára van, aki jobban megtudná ezt önnek mondani... - Eresztettem meg egy halvány mosolyt. Ott vannak például a divatlapok és a Playboy, bár az a hapsi nem boldogult már meg, vagy keverem valakivel? Fogalmam sincs. Lényegtelen is.
- Ó, én szeretem az anyanyelvem, csak sokat utazom, így kénytelen voltam átállni. - És sokan nem értenének meg, így sem, de ez most nem ide tartozik. Alig ültünk le és ki is ment a fejemből a kávé, pontosabban James annyira meglepett, okéé, miért, várandós volt? Ennyi ugrott be először.
- Dehogyis, csak nemrég vettem, nem tudnék társas házakban élni, mint a többség, számmora túl zajos, szeretem a csendet. - Ellentétben a város nyűizgő zajával, az nem nekem való, van idebent épp elég zűrzavar, odakint is nem kell már, legalább körülöttem legyen nyugalom, ha már a fejemben nincs.
- Gratulálok cimbora, menj csak. - Majd elnavigálom Mazekin-t, hmm, ezt tényleg ízlelgetnem kell még. Figyelmesen hallgattam végig és hát abból ítélve, ahogy Laura lagziján beszélt a borról annyira nem lehet nehéz dolgom.
- Ó elnézést kérek, a kávé... James teljesen kizökkentett a babahírrel. Máris, egy pillanat. - Pattanok is fel és megyek a konyhába, leveszek egy bögrét és kávét töltök neki, majd lerakom elé az asztalra, majd visszasétálok, borospoharakat emelek le a polcról, egész pontosat hármat, egyet a vörösnek, egyet a fehérnek és a rosénak. Hosszú percekig untathatnám a szőlőfajtákról, érlelésről, meg hordókról, a boros különféle zamatáról, de gondolom nem ez érdekli, letettem elé a poharakat, majd még egy kört tettem a borospalackokért.
- Nem untatnám az aranymazsoláról és a telt ízekről, gondolom nem erre kíváncsi és a vendégeket sem igazán érdekli, ahogy elnéztem. - Csak sok legyen és jó, ebben viszont tudok segíteni. Töltöttem sorjában mindháromból egy ujjnyit a poharakba.
- Kóstolja csak meg, ha esetleg van valami konkrét fajta vagy név, kikötés ami érdekli Önt vagy bárkit, akkor szóljon és utánajárok, beszerzem. - Csak kell hozzá egy kis idő, de ami Olaszországban honos, az meglesz.

Nem igazán értem a párhuzamot, ez amolyan női logika lehet.
- De, de igen. De Ön minden férfi véleményére ad? - Mert ez esetben nem tudnám eldönteni, hogy ez megtisztelő rám nézve vagy Miss. Werner túl közömbös.
- Számmora szóba sem jöhetett a belváros, így egyből valami kijjebb fekvőt kerestem, de nem traktálnám önt ezzel. - Egyrészről kevés ember folytatok bizalmas beszélgetéseket, így el is szoktam már tőle, ahogy néha a szavakat sem sikerül kellően megválogatnom, másrészről nem tartom magam jó társaságnak úgy bármihez is, ami nem köthető a munkámhoz. Az emberek többsége általában előszeretettel nyílik meg, sőt örülnek, ha valaki végre érdeklődést mutat irányukban, hiszen akkor megnyílhatnak, hát én nem. Szó sincs róla, hogy emiatt elítélnék bárkit is, csak nekem sosem ment.
- Látom, azért nem teljesen kívülálló a borok terén. - Az esetek többségében  olyannal jönnek, hogy valami jó, na ettől a falra tudnék mászni,  azért a színezett lötty, az iható és a jó bor között van különbség, nem kevés, különösen, ha valaki a zamatáért fogyasztja, az egy külön világ és nem található teljes egészében a boltok polcain.
- A vörös San Gimignano-ból származik, közel az otthonomhoz, Toszkána, ha így egyszerűbb, a fehér pedig, Chianti Classico, eléggé ritka, önnek jó ízlése van, sima és desszert bor, rendben van, vannak édesebb szőlőfajták, illetve likőrborok, habzóborok, amit csak szeretne, de tartok tőle, ha mindent végigkóstoltatnék magával kénytelen lenne szabadnapot kivenni. - Ezek is hamar elfognak fogyni, csak itt nem azért, fognak többet inni, hogy feledtessék a rémes ízvilágot.
Figyelmesen hallgatom szavait, miközben borostás államat dörzsölgetem.
- Megtudnánk egyezni. Tehát akkor, ha jól értem nem egyedül dolgozik, James-el és olyan ez inkább, mint egy csapat. Elég sokat vagyok úton, nem probléma, de mesélne nekem kicsit erről? A szerződés az egy dolog és persze fontos, de nem papírokkal dolgozunk együtt, hanem emberekkel, számomra ez is lényeges, hogy jól tudjam végezni a dolgom. - Nem szeretem a meglepetéseket, és ha már úton kell lennem, és sokat kell úton lennünk, akkor beszéljük ezt át.
- Oké, nem kések. - Azért elég pipa volt, pedig vendég voltam és családtag, ha úgy nézzük, milyen az, amikor Mazekin a főnök? Tisztázzuk, akkor a főnököm lenne?

Saját egyéniség, igen az mindenkinek van, nekem csak egy kell egy hely, ahol egyedül lehetek amikor épp zsong a fejem és próbálok úrrá lenni magamon, néha pokolian nehéz emlékezni arra, hogy ki vagy, vagy hogy épp kiszeretnél lenni, ha évek teltek el, estek ki és te oly annyira keresel valamit, vagy inkább valakit, de még azt sem tudod, hogy ki Ő, szóval ja, én tudnék mesélni a saját egyéniségekről kedves Mazekin. Sokáig ezt úgy oldottam meg, hogy kikötőkben és dokkokon dolgoztam, hajókon, azt szerettem, sok helyre eljutottam fillérekből, egy csomó vacak meló, de ahhoz megteszi, ha egyedül akar lenni az ember. Ez viszont most valami új, bár mára már egészen jól kijövök az emberekkel, hacsak a munkámat kell jól végeznem, khm ez lehet az oka, hogy évek óta nem beszéltünk, mindössze elektronikus levelek útján, aztán meg most az esküvőn, és itt egy csapat, család, lényegében ugyanaz, emberek, akik összetartanak és egy célon dolgoznak, a munka részével nincs is probléma, mindig igyekszem kifogástalanul végezni a dolgomat édes mindegy ki fizet, vagy kivel állok szerződésbe, van hogy egyszerre érzem szükségét az új dolgoknak, a változásnak és keltenek bennem némi aggodalmat.
Az bízom benne nem kritérium, mert nem vagyok a szavak embere, még ha több nyelvet is beszélek, a saját hangommal is gondjaim vannak és inkább belül hallatnám őket.
- Nincs akadálya, mehetünk, amúgy is probléma nélkül bevittem volna, ha már James-el érkezett és errefelé elég vacak az összeköttetés és messze is van, csak navigáljon merre kell mennünk, jöjjön. - Nyitottam ki előtte az ajtót, miután felkaptam a fekete Cabrio kulcsait. Ma már igazi klasszikus kis ritkaságnak számít, ami már nincs gyártósoron, ezért elég busás ára van és elég hosszú időbe is tellett rálelnem, hmm a látszat nem azt sejtetné, hogy egy olasz kisvárosban születtem, nem pedig egy palotában, két autónk volt, az egyik az apámnak, ami hát elég rozoga volt, örültünk, hogy még gurul és egy az édesanyámnak, amivel minket vitt iskolába, be a piacra, hasonlók.
- Tetszik önnek... Szép és hosszú időbe tellett még rátaláltam. - Sosem vágytam ennyi mindenre, erre a házra, vagy erre az autóra, de hogyan is magyarázhatnám el, érezte már azt valaki, hogy az élete önmagát építi fel, mintha egy láthatatlan erő folyamatosan húzná, nem tagadom ebből most jól élek és a szemeiből is valami hasonlót olvasok ki, valahogy így nézhetnek arra a férfira, aki márkás öltönyökbe jár és nyaralója van Mallorca-n.

- Igen, ha elmondanám miből szereztem meg, nem hinné el nekem. - Ha zsebpénzből akarod bejárni a világot, akkor dolgozz hajókon, kikötőkben, dokkokon, szerettem, nem vagytok sokan és keveset kérdeznek, senkit nem érdekel honnan jöttél vagy, hogy miért, a háttered vagy, hogy mire van szükséged, egy szóval lehettem az a különc, akinek akkor lennem kellett és még hálás is vagyok érte, senki sem veszi észre, ha olykor kiesik néhány óra, csak végezd el, ami a dolgod. Olykor magam sem tudom hogyan jutottam vagy mi vezetett idáig, de egy valamiben biztos vagyok, pokoli hosszú út volt.
- Nem panaszkodom, biztosíthatom, hogy ezekben még mindig van lóerő. - Kedvelem a klasszikus stílusú dolgokat, kocsikat, a régies építésű házakat, az olyanokat, mint ez itt, a klasszikus zenét, a jó borokat, hirtelenjében ez háromból három közös nevező, már nem azért említettem meg...
- Talán... - Kicsit nehezen válok meg a volántól, nem érzem azt, hogy kényszeresen kellene irányítanom mindent, pusztán az életemet, a gondolataimat, a hangokat a fejemben, próbálom elég szorosan fogni a gyeplőt, hogy az már fizikai fájdalmat okoz néha, így elég nehezen engedek bármiből is a környezetemben.
- De akkor maga még érti miről beszélek, ha azt mondanám, hogy bármeddig képes lennék elhajtani ezzel a kocsival meg valami jó zenével a rádióban... - A legtöbb nő ma már másképp gondolkodik. A GPS-t se kapcsolnám be, csak mennék, amerre visz au út és amikor elfáradnék megpihennék valahol.
- Induljunk, még a végén miattam késik el, bár magát biztosan megvárják. - Gyújtottam be a motort és kanyarodtunk vissza a belváros irányába.
- Közel a belvároshoz lakik? - Nekem nem menne, túl zajos és zsúfolt, jobb szeretem a nyugodt, csendes helyeket, akkor mi a nyavalyát keresek itt, igaz? Jó kérdés. Egyelőre itt ragadtam, fogalmazzunk úgy, hogy én is szerencsét próbálok, azután meglátjuk hogyan dönt felőlem a város, maradok vagy sem, de a házat azt mindenképp megtartom, ha tovább állok is. Nem azért, mert túlságosan ragaszkodom az ingóságaimhoz, de igen. Egyszerűen kellenek dolgok az életemben, amik az enyémek, hozzám tartoznak és valamiféle biztonságot nyújtanak, nem anyagi biztonságot, inkább érzelmit, van ennek értelme?

Nem vagyok az a cseverészős fajta, szóval máris túltettem önmagamon, igen elég pocsék lennék állásinterjúkon, ezért dolgozom magamnak, ami persze nem volt mindig így, de főként olyan helyeken kezdtem dolgozni, ahol ez nem igazán számított, csak fogd, pakold, emeld, tedd ide- vidd oda és igyekezz, nem volt túl bonyolult és nekem épp ez kellett akkor, évekig nem éltem túl nagy lábon és őszintén nem is hiányzott, volt mindenből annyim, amennyi kellett és sokkal egyszerűbb is volt.
- Hát, ha érdekli, csak kérem ezzel húzzuk az interjú önelemző részét, abban nem vagyok jó... - Még, ha tudná mennyire nem.
- Ha hiszi, ha nem, egyszerű kétkezi munkásként kezdtem, amikor az államokba jöttem, kikötői meló, hajókon, dokkokon, felszolgáló is voltam, sütödében is dolgoztam, a pizzalapon verhetetlen, valami egyszerűre vágytam és az ember nem is hinné, hogy fillérekből belehet járni a világot... A borászat csak később jött, kézenfekvő volt és meg is szerettem, megtanultam bánni a szavakkal és az emberekkel. - Egész belemerültem a szövegelésbe, ahogy haladtunk a város szíve, lelke, krémje felé.
- Ma, igen. - Különösebben sosem volt gondom az idegenekkel, még senkivel sem kellett közelebbi kapcsolatot kiépítenem, ők is elfértek, én is. Még nem tudom hogyan vagy fog-e ez egyáltalán működni, de adjunk neki egy esélyt, mindig kell valami új az ember életébe, legalábbis ezt tartják.
- Ó, hát én... khm, nem bírom a túlzsúfolt és zajos helyeket, fáj a fejem. Elbírom viselni néhány óráig, vagy ameddig kell, de hogy ott éljek, az nem megy. - Így is fogalmazhatunk. Miért nem inkább azt mondtad, hogy előtörnek a fejedből dolgok? Mert nem illik. A fejfájás ma már hétköznapi,  elfogadottabb is, csak erre nem jó az aspirin és nem is tartanak mindenhol, mert drognak minősül, érdekes egy társadalmunk van és ez is az lesz.
- Maga mondja merre... - Kanyarodtunk lassan a város belseje felé, emlékszem, amikor először jártam itt, az utcákat, azt hittem elég messzire jöttem, de én vagyok, voltam a bolond, és kicsiben semmit sem érdemes csinálni, nemdebár?