Nothing else matters

Különös, hogy valahogy mindig összejönnek a dolgok. Ha épp nem velünk, akkor másokkal. Pár nap telt csak el azóta, hogy megtudtuk, mi történt szülés közben, mégis ez a néhány nap, az első pillanat is úgy rányomta a bélyegét mindenre. Mi is picit másképp kezdtünk gondolkozni. Sokkal apróbb dolgoknak is örülünk, átfontolunk sok mindent és tényleg örülünk annak, ami van. Hogy Connor makk egészséges, hogy Abi itt lehet velünk. Azt hiszem őt vágta igazán mellbe a dolog Ryan mellett, hisz belegondolhatott nem egyszer, mi lett volna, ha vele történik meg ez. Én egyszerűen csak nem gondolok erre. Kizárok minden negatívumot a fejemből és inkább arra összpontosítok, ami van. Ryannek szüksége van a támogatásomra, naponta váltunk szót. Ha épp csak telefonon, vagy ha épp viszem a picúrnak az ennivalót. Mert bizony kiengedték már, ismerkedik épp a külvilággal. Na meg az apukájával. Azt hiszem a temetés előtt nem is lehetne többet várni tőlük, talán majd utána szűnik meg az a teher az öcsém vállán. Abban reménykedek, hogy képes lesz tényleg úgy tovább lépni, hogy nem lesz depressziós. Emily sem akarná, hogy így legyen, hogy csak szenvedjen, érzem én. A kislánynak van most rá szüksége.
Ahogy rám is idehaza. Pár hete sikerült megvennünk végre azt a házat, amit annyira nézegettünk. Még teljesen lelakottnak tűnik, berendezés pedig alig van. Egyelőre még csak tervezgetjük, hogy melyik szoba milyen lesz, és hogy fog kinézni. Addig meg csak annyi cuccunk van, amennyit át tudtunk hozni az én lakásomból. Mert a szolgálati lakás bútorai maradtak ott. Ez a kevés holmi pedig igazán üressé teszi a házat, tényleg a nulláról kell felhúznunk. De piszokul élvezem, még ha arra is kelek naponta, hogy dobozok tömkelege fogad minket. Inkább élvezem, hogy kislattyogok a kezdetleges mosdóba, és míg fogat mosok, vagy borotválkozok, elképzelem hogy is nézne ki majd amikor elkészül. Itt van mit alakítani és élvezem is, hogy tevékenykedhetek, amikor csak nem kell dolgoznom.
- Hékás, töki, ne azt rágcsáld. - leteszem a kezemben lévő csavarkulcsot, amivel eddig a radiátort szerelgettem, és odasétálok a padlón jó vastag pokrócra fektetett Connorhoz. Már megint a lábát rágcsálja. Pedig ott van egy kimondottan erre a célra megvett rágcsája is, és arról nem is beszélve, hogy fölé felállítottam egy függeszthető játéksort, hogy lekösse vele a figyelmét. Hát nem vált be igazán akkor úgy fest.
- Nem szabad. - letérdelek a pici mellé és finoman kihámozom a kezei közül a lábfejét. Iszonyatosan hajlékony még, az ember sokszor csak ámul, miket csinál. És ami már szép, simán fektethetem hasra is, nézegetni fog, emelgeti a fejét, és még kézzel is megtámaszkodik, hogy jobban lásson. Kis gézengúz.
- Ezt edd inkább. - ismét a kezébe adom a rágókáját, hogy ha ennyire unatkozik, rágcsálja azt. Még szerencsénk, hogy nem a kibújni készülő foga miatt rág ennyit, hanem puszta kíváncsiságból.
- Anya mindjárt jön és megetet. - adok végül egy puszit a homlokára, amit már véleményez is, a vékonyka kis hangján. Tud ám ő hangosan is kommunikálni, főleg ha ordít. Most csak a tetszését nyilvánította ki. Én pedig vissza is térek az előbb félbehagyott tevékenységhez.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

Abi eddig bőszen takarított a fürdőben. Legalábbis ez volt a terv, ő rendbe teszi azt, én meg addig átfutom az összes fűtőberendezést. Még korán sincs hideg idő, hisz még a nyár végét tapossuk jóformán. De a fűtéssel akkor sem az utolsó pillanatban akarok foglalkozni. Szerintem ez tök érthető.
Connor megnyikkanására még a hangos sikongatás előtt tudom, hogy Abi befejezte a munkát és bejött megnézni minket. Kis mosoly terül el az arcomon, ahogy rájuk pillantok. Addig félbe is szakítom a tevékenykedésemet a csavarkulccsal. Csak figyelem őket, ahogy boldogítják egymást. A börtön előtt még csak meg sem fordult a fejemben, hogy konkrétan egy éven belül gyerekem is lesz, de kicsit sem bánom. Nem éreztem magam különben sem éretlennek a feladathoz. Milyen jó, hogy volt dolgom kisgyerekkel, hogy volt kin gyakorolni. Nem hiszem, hogy ha mindketten tapasztalatlanul álltunk volna a dolgokhoz, akkor sokkal idegőrlőbb lett volna. Így viszont a türelmemet egyszer sem sikerült igazán elveszíteni, pedig Abi azért időnként tényleg ki tudott volna akasztani mást. Még a szülés után, főleg a nagy depizés közepette is szeszélyes volt. Én azért szerencsésen tudtam kezelni. És nem is kaptunk össze igazán. Mostanában viszont észrevettem, hogy oldódik fel. Kicsit talán attól félek, hogy Emily halálán sokat fog tépelődni és a hangulatára is rányomja ez a bélyegét.
Kis elidőzés után visszatérek végül a radiátor okozta örömökhöz, na jó ez kicsit túlzás volt. De be akarom fejezni, ez az utolsó a házban, az emeleten kezdtem. A házzal a lehető legtöbb dolgot próbáljuk saját magunk megoldani, és ha valamihez feltétlenül szükséges szakember, csak akkor hívunk. Így nem kerül olyan sokba egy csomó dolog és tudunk haladni. Az összes vezetéket is szándékoztam megnézni, de a fürdő most tényleg kivételt érdemel. Jelenleg a kettőből az az egyetlen, ami használható is, szóval majd elintézem.
- Persze, csak ezt mindjárt befejezem. - magyarázok Abinak, miközben a tekintetemet el sem szakítom a fűtőtesttől. De végül az utolsó csavarás is eljön, én pedig a kényelmetlen fekvés okozta elgémberedést próbálom mindjárt a hátamat rendbe hozni, amint felülök. De ezt úgyis csak Abi tudja úgy, hogy pont jó legyen. Most viszont ezzel nem traktálom, etessen csak. Connor olyan jóízűen cupporog, mint ha nem is evett volna ma már. Pedig kétszer is. Csodálom, ha Abi még fogja bírni jó ideig, és nem apad el a teje. De nézzük a dolog jó oldalát, fölöslegesen nem kell leszívatni, mert Leah is kap minden nap, ha máshogy nem akkor behűtöttet.
- Nem szükséges, mindjárt megnézem. - letelepszek melléjük és csak figyelem ahogy a picúr csak úgy nyeli be a kaját. Hiába, még mindig ez a kedvence, még akkor is ha megkóstolt néhány pépes ételt. Igazából addig szopizzon, amíg csak tud, a szilárdabb kaják ráérnek, itt lesznek neki egész életében.
- Ha nincs időd, akkor hagyd a vacsit, majd rendelünk valamit. Oké? - adok végül egy puszit Abi arcára, Connor pedig kajálás közben nagyban nézelődik, hogy mi a helyzet. Na meg persze tapizza az ételforrását előszeretettel.
- Mit gondolsz cica, szerinted karácsonyra végzünk mindennel? - morfondírozni kezdek, ahogy elképzelem készen a házat. Már minden szobára kitaláltuk, nagyjából hogy nézzen ki, i hova kerüljön. Aztán kérdés mi mikor kerül beszerzésre.
- Azon gondolkoztam, talán sokkal hamarabb meglennénk, ha megvenném az alapanyagokat, elhívnám egy asztalos ismerősömet és a garázsba összedobnánk a bútorokat pont olyanra, mint ahogy azt kitaláltuk. És akkor nem kell bújni a boltokat.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

Örülnék neki, ha karácsonyra tényleg elkészülnénk. Úgy mindennel, és addigra már a rumli sem maradna vissza, csak a kész ház, ami úgy már feleannyira sem fog olyan üresnek tűnni. Minden szobába kitaláltuk már mi lesz, és minimum három vendégszoba lesz, mert azzal is számolni kell időnként, hogy Eric itt alszik, vagy esetleg majd később a kislány. Eric különben is imádja Connort nyúzni, aminek ő hol örül, hol nem. Ha nyűgös, akkor nem is hagyja magát megfogni. De jópofa, ahogy az a kisember leül jól nevelt kisfiú módjára a kanapéra és várja, hogy az ölébe ültessük Connort. Mert máshogy még el sem bírná. De úgy elszórakozik vele. Meg amikor Connor hasal, tologatja magát fel és Eric vele szemben hasal és nézi, vagy magyaráz neki. Vagy hozza a holmijait, segít néha megetetni. Pedig ő is milyen kis vadorzó volt eleinte. Talán mert meg volt zavarodva, hogy ugyanúgy nézek ki, mint Ryan.
- Jó is lenne, már karácsonyra a faállítással akarok foglalkozni. Meg az egész ünnepi mizériával. Gondolj bele, ezt a házat kívülről teljesen be fogom hálózni égősorral. Tök jó lesz. - nyújtózok egyet, hogy talán mégis jobb legyen a hátamnak, és csak utána telepszek le melléjük. Connor még vígan eszeget. És szerintem nem is mostanában fog ezzel felhagyni.
- Azért jó, hogy ennyire jó étvágya van, legalább jó nagy gyerek lesz belőle. Anyu azt mondta, én is attól nőttem nagyra, hogy etettek anyatejjel vagy másfél éves koromig. - magyarázok nagy vigyorral, miközben a kis tökfilkót figyelem. Ő is a beszélgetésre már hol az anyjára sandít, hol pedig rám. Mint ha valami érdekfeszítő témát igyekezne megérteni, de egy pillanatra sem akarja abbahagyni az evést.
- Oké, akkor te a vacsit fogod összeütni, én meg megnézem a bibit. Lehet csak egy ponton eldugult a lefolyó. - homlok ráncolva gondolom végig, mégis mi lehet a gond a fürdőben, de egyszerűen nem tudok mást kitalálni, csak ezt az egyet. A takarítástr különben is Abi csinálta meg.
Az asztalos dolgon elkezdek komolyabban agyalni, hátha van abban valami, amit Abi mond. De most miért is ne érné meg a fáradozást? A nyersanyagokat beszerezni nem lesz drága, sőt olcsóbb mint kész bútorokat, az ismerősöm olcsón ajánlotta a segítséget, mert már én is tettem neki szívességet. A pepecselés meg megéri, most picit többet gürizni a házon annyi, hogy tényleg a saját munkámat is bele adom, és tényleg azt fogom érezni, hogy igen ezt a házat részben én alakítottam ki a saját kezemmel olyanná, amilyen.
- Cica, hidd el megéri a plusz munka. Így tényleg a mi elképzelésünk mutatkozik meg majd.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

Mosolyt csal az arcomra, ahogy látom, hogy Abi mennyire elgondolkodik a képen, amit épp vázolok fel előtte. És azt is látom, hogy ez a kép csakugyan tetszik neki. Tényleg nem csak azért csinálnám meg, hogy jól mutasson a házhoz, vagy hogy én magam villogjak vele, hanem hogy ők is örüljenek. Connor még nem is látott olyat, le merem fogadni, hogy elámulna rajta, vagy akár csak a karácsonyfán is. A családi vacsiról meg nem is beszélve. Itt lesz mindenki, és most már tényleg jókora lesz az az ebédlő, el fog férni egyszerre minden vendég. Abi szülei, az enyémek, és Ryanék is. Na meg a húgom és a kis családja. Az lesz csak az igazán jó. De ennyire nem rohanok előre, a karácsony még messze van. De igazából minden nagyobb eseményre, teszem azt mondjuk szülinapra is jó lesz az a nagy ebédlő.
A téma közben lassan terelődik, és szóba jön, hogy Connornak vajon menyi ideig lenne jó szopiznia. Persze, nem azt mondom ezzel, hogy másfél évig, mert az... lássuk be elég sok. De ez, hogy minél előbb jobb lenne, ha leszokna, meg szerintem hülyeség. De mielőtt bármit is mondanék, inkább a nyelvemre harapok és ecsetelni kezdem a bútorokat. Majd a gyerek dolgot meglátjuk, nem hiszem, hogy ennyiben hagyom, ha mást nem majd ha szóba kerül, megint elmondom mit gondolok az egészről. Addig pedig inkább most ecsetelem, hogy miért is lenne jó ötlet az a bútor dolog. Szerintem jópofa lenne, teljesen egyedi kivitelezés, ráadásul nem is drágán. Hülye lennék nem a lehetőségen kapni.
Csak hát nem marad állandóan ez a téma, Abi megint visszatereli az előzőre, amire most már homlok ráncolva, de húzom a szám.
- Szerintem ez hülyeség, most a gyerek érdeke az első, és nem az, hogy minél előbb bomba formába rázd magad. Cica, tudod mi a véleményem a megjelenésedről, nekem így is jól nézel ki. De Connornak mégis mi az istennek kellene egy idő után mellőzni azt a tápanyagot, amitől a legjobban fejlődik most? - magyarázom tiltakozó hangnemmel, amire a picur is felnéz, és abbahagyja a szopizást. Csak értetlenül mered ránk. Valószínűleg érzékeli a feszültséget.
Az a baj, hogy most kezd felderengeni minden olyan dolog, amit lehurrogott, mert nem tetszett az én verzióm. És most félek nem tudom tényleg eldörmögni csak magamban.
- Újabban bármit mondom a gyereknevelésről, mint ha semmi közöm nem lenne Connorhoz. Csak az érvényesül, amit te akarsz, és csak arra hivatkozva, mert te vagy vele többet. Pedig nem baromság az sem amiket én mondok. - felállok a foteltől és most már Abival szemben állva magyarázok, de érzem, hogy egyre feszkósabb vagyok. Most tényleg kicsit idegesít a tudat, hogy tényleg úgy el vagyok nyomva, mint egy aktakukac az irodában. A nevem hallgass és kész. Bármi máshoz hozzászólhatok, de ehhez semmiben sem.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

Abi kirohanása nem csak hogy csillapította volna bennem az indulatokat, hanem még inkább csak rakott egy lapáttal rá. Komolyan bosszantott csak egyre inkább a tudat, hogy a gyerek már megint nem aszerint lesz nevelve, ahogy én elképzeltem. Ugyanakkor ahhoz sem tudtam igazán hozzászólni, amit ő mondott. Valósággal elakadt a szavam, és csak habogtam, miközben ő folytatta csak.
- Kényelmetlen, szerinted melyik baba mellett egy leányálom az élet? Azt gondoltad, hogy majd minden megy, mint a karikacsapás? De én még erre is azt mondom, megéri. - magyarázok továbbra is idegesen neki, még akkor is, mikor Connorral feláll és visszateszi az előbbi kis lepedőre, hogy tovább játsszon a lecsüngő játékokkal. Nem is kell, hogy most felstresszelje magát rajtunk, egészen egyszerűen csak maradjon ki ebből a súrlódásból. De ahogy látom nem igazán kötik le a játékok, továbbra is csak néz ránk, méreget minket riadt ábrázattal, mint ha bármelyik pillanatban valami tragikus esemény történne.
Mi, hogy most vitázunk? Ugyan már, ez teljesen normális egy párkapcsolatban. Eddig úgyis csak elhallgattam és hagytam, hogy Abi magában zsörtölődjön. De nekem is megesik, hogy elfogy a türelmem, és elegem lesz a folyamatos tűrésből.
- Igen, jól hallottad. - vágom oda neki dühösen, miközben megáll velem szemben. Látom a tekintetén, hogy nem fogja ezt annyiban hagyni, és már nyomatja is a kicsit sem nyugalomról árulkodó szóáradatát. Persze, most azt várja, hogy megint behúzzam a nyakam?
- Tehetek róla, hogy sokszor csak annyit látom? Emiatt a rohadt ház miatt gürcölök annyit, hogy csak épp beesek a fürdetésre, vagy arra sem. Miattatok rágom a a szám odabent, mikor legszívesebben hazajönnék hozzátok. Igen is szeretnék részt venni a gyereknevelésben, ha máshogy nem, de csak ha néha egyeztetünk, vagy bármi. Rohadtul nem kiegyenlített velem szemben az egész dolog, mert csak azt érzem, hogy kihagysz. Nem beszélünk meg semmit, ha valamiben eltér a véleményünk. Nem kötünk kompromisszumot semmiben, csak az van, amit te látsz jónak. Az oké, hogy Connorral te vagy egész áldó nap, de nem látom semmiben annak a nyomát, hogy én is beletennék bármit is a nevelésébe. - és minden kifakad belőlem, ami eddig csak nyomasztott. Mindig csak félretettem ezeket a problémákat, mert volt, van nagyobb is ezeknél. De tényleg nem érzem azt, hogy bármiből is igazán kivenném a részem, meg lennék hallgatva, és nem pedig lekorholva. Mert ha Abinak valami nem tetszik, akkor az már felejtős is.
- Nem azt mondom, hogy legyél tejautomata. De fél éves korára akkor sem elég... nem azt mondtam, etesd végig így, de ha napi egyszer leülsz vele még utána is etetni, már sokat számított. De mindegy is, hagylak, etesd tovább. Én megyek megszerelem azt a lefolyót a fürdőben. - és tessék, megint inkább én húzom meg magam. De még mindig nem vagyok nyugodt, csak nem rajta akarom levezetni a bosszússágom. Inkább megragadom a szerelőládát és elvonulok szerelni. Addig is lehiggadok.
Vagyis tervezném, mert mikor nem egészen úgy sikerül a cső leszerelése, ahogy terveztem, csak idegesen vágom arrébb a szerszámot a kezemből, hogy az kopogva arrébb gurul a kövön tőlem jóval messzebb.
- Az istenit ennek is...

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

Hogy meghúzom magam? Lehet, talán. Nem szeretem a veszekedést, és nem szeretem azokon levezetni, akik számomra nagyon fontosak. Mert az imént épp azt tettem. Sőt ha belegondolok, talán még túlságosan is elkapattam magam. Talán ennyire nem kellett volna ilyen kis piti dolog miatt. Inkább az bosszant, hogy tényleg nem az van, hogy megbeszélünk bármit is, vagy keresünk egy olyan megoldást, ami mindkettőnknek jó. Csoda, ha egyszer besokallok, mert le vagyok mindig hurrogva? Vagy ha nem is hurrognak le, de elsöprik az ötletemet a szőnyeg alá.
Oké, akkor a franc törődik az egésszel, csinál amit akar. Innéttől az sem érdekel, ha nem mond el semmit, csak intézi a dolgait, ahogy eddig is. Mit bánom én... A csörömpölő szerszám felé nyúlok, és bosszúsan sóhajtok, ahogy unottan azt kezdem tanulmányozni. Mint ha bármi is érdekelne rajta, de nem. Csak a gondolataimba mélyedek. Eszembe jut, hogy Abi mikkel védekezett. Hogy ő nem is akarta ezt az egészet, és még sorolhatnám. Meg hogy elmenne akár ő dolgozni, ha annyira akarom ezt az egész gyerek nevelősdit. Nem gondoltam volna, hogy Connor születése után még ezt hozzám vágja. Azt hittem sikerült azon túllépnie, hogy a karrierjét most pihentetnie kell. Megértem, ha nehéz volt azt félretenni, főleg muszájból, mert nem volt más választása. Azt hittem ez nem maradt benne, nem bántja, de akkor úgy néz ki, hogy ő nagyon is vissza akarna inkább menni dolgozni. Minél előbb elmenni itthonról, a sok problémából. Elhiszem, hogy nehéz a házimunka, és sokszor nem bírja. De én amiben tudok, próbálok segíteni. Esküszöm még a végén inkább itthon maradok a gyerekkel.
Nekilátok lassan a lefolyócső átvizsgálásának, legalább azzal is haladozok valamit. A napnak úgyis lőttek már, Abi bizonyára valahol duzzog és rajtam hitetlenkedik. Ritka, hogy elismerje, ha esetleg ő is hibás valamiben, még ha egy picit is. Többnyire én vagyok, aki meghunyászkodik és tesz a béke érdekében. Mert utálok fasirtban lenni vele. Csak néha úgy érzem már magam, mint egy mozgatható bábu, és nem egy egyenértékű fél egy párkapcsolatban.
Megtalálom hamar azt a bibit, ami az elakadást okozta, hamar orvosolom is. Utána pedig visszaszerelem a csövet a helyére, és összepakolok a szerszámos ládába. Úgy döntöttem szívok egy kis friss levegőt és elviszem a kutyákat sétálni. A kis blöki is már van olyan testes, mint Hektor. De imádom nézni, ahogy a közeli parkban elviháncolnak egymással. Elrakom a dobozom az egyik szekrény aljába, és már megyek is a pórázokért. Aztán ki a hátsó ajtón, és nagyban fütyülni kezdek a blökiknek. Mindjárt előkerülnek valamelyik bokor alól, ahol eddig henyéltek a nagy melegben, és nagy lelkesen, farokcsóválva körüldonganak.
- Jól van, jól van. Megyünk sétálni. - simogatom körbe őket ahol csak érem, mert igen csak felugrálnak lelkesedésükben. Mint ha értenék, mit is mondok. Nem nehéz rájuk csatolni a pórázt is, amire ők csak húzni kezdenek a kapu felé. Esküszöm ilyenkor meg vannak lőve. Mégis teszek előbb egy kört Abiék felé, akiket a hintaágynál találok meg. Ne mondhassák azt, hogy nem szóltam.
- Majd jövök. Elviszem kifárasztani a kutyákat. - és azzal már indulok is el kifelé a kapun.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

Megvallom picit rosszul esett, hogy Abi még csak rám se nézett, mikor odamentem hozzájuk. Így inkább Connorra vigyorogtam egyet, amire ő máris megeresztett egy fogatlan vigyort. És már indultam is el a kutyákkal ki a kapun, végig az utcán, hogy járjak egyet. Jót tesz most ez a kikapcsolás. Most komolyan nem gondolok semmire, csak megyek, amerre a blökik húznak. Tudják már betéve az utat a park felé, és azt is hogy többnyire az állatorvoson kívül oda viszem csak őket. Nem is kell nagyobb terep, ott rohanhatnak eleget, azon kívül ott az a hatalmas udvar is nekik.
Eleresztem őket, amint leoldom a pórázt, és mint akiket ágyúból lőnének ki, úgy robbannak ki a helyükről, hogy körbejárják a parkot. Körbeszimatolnak mindent, tájékozódva az itt lezajlott eseményekről, aztán vígan játékba kezdenek. Legalább ők tényleg gondtalanul megvannak egymással, és nem marakodnak, mint mi. Példát vehetnénk a két kutyáról.
Leülök az egyik közeli padra, onnét nézem merre kóvályog a két eb, olykor el is mosolyodok rajtuk. Hol valaki eldobott frizbijét kapják el, aztán hozzák oda nekem, hogy játsszak velük, mire nagyban elnézést kérve adom azt vissza a tulajdonosnak. Hol egy botot kerítenek, és azt hozzák, hogy dobjam el nekik. Komolyan valósággal kikapcsol, és most tényleg felszabadító jelleggel hatnak rám. Már el is feledem az otthoni problémákat, Abi semleges tekintetét, mikor eljöttem otthonról, és úgy mindent. Főleg miután a földre gyűrnek és össze-vissza nyalogatnak, alig tudom őket letolni magamról. Hálás kis jószágok, amiért megkapják a szeretetet. Esküszöm tényleg példát vehetnénk róluk.
A majdnem két órás viháncolás után azonban a póráz ismét rájuk kerül, és elindulok velük vissza. Rajtuk is látszik, hogy kifáradtak, és csak arra várnak, otthon jól kiszivattyúzzák a táljaikból a vizet és kipurcanva elkullogjanak az ólba pihenni. Már mindkettő liheg ezerrel, és amint visszaérve az udvarra eleresztem őket, máris elkullognak hátra. Én pedig be a házba. Gyors kézmosás után benézek a nappaliba, amint meghallom a tévé zaját. Pontosabban a mesét, ami épp megy. Connor ezerrel rugdalózik a hátán fekve, miközben az öklét rágcsálja és nagy kíváncsian lesi a tévé képernyőjét. Először csak leguggolok hozzá a játszókához. Csak akkor nyúlok be hozzá megsimizni a hasát, miután a tévéről rám néz és nyújtogatni kezdi felém a kezecskéit.
- Már nem is érdekel a mese, te kis gézengúz? - felegyenesedek, majd ki is emelem a picurt a játszókából. Ő csak nagy komolyan az ábrázatomat kezdi tapicskolni, mint ha azt vizsgálná, hogy minden rendben van-e, és nem vagyok-e mérges.
- Apa nem fog kiabálni, ígérem. - mosolyodok el az aggodalmas arckifejezésére, és adok neki egy apró puszit az arcára. Connor még egy rövid ideig kétkedve nézelődik rám, aztán csak hozzám bújik a nyakamba csimpaszkodva. Simogatni kezdem a hátát, és közben amennyire tudok, rá sandítok. Hátha álmos, mert evés után valószínűleg nem aludt, ha a mesét leste. Fel és alá kezdek vele sétálni, hátha sikerül elérnem vele valamit.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

Ahogy azt én sejtettem, Connor tényleg nem húzta volna már sokáig ébren, ugyanis ahogy járkálni kezdek vele, a nyakláncomat szorongatva dönti a fejét a vállamra, és rövidesen, úgy tíz perc múlva már egészen laposakat pislog. Mint ha az álom nehezedne azokra a nagy szempillákra, melyek lassan lecsukódnak. És Connor hamarosan már nem csak hogy félálomban van, de igazán el is bólint. Adok egy puszit a fejére, és sétálok tovább vele. Csak ez után hallom, ahogy Abi megszólal. Eddig észre sem vettem, hogy ott ácsorog a nappali bejáratánál, ki tudja mióta. Mert tudom róla, hogy szeret minket elnézegetni. A halk kérdésre csak bólintok, nem is nagyon válaszolok, mert aztán nekem hátat fordít és elindul vissza a konyhába. Én pedig a játszókához lépek, szabad kezemmel leterítem bele Connor kis pokrócát, ami eddig a korláton pihent, és Connort is ráfektetem. Még kis ideig csak a korlátra támaszkodva figyelem a picurt, hátha felébredne, de miután megállapítom, hogy igazán mélyen alszik, betakargatom a pokrócba, és elindulok a konyha felé. Egy szó nélkül ülök le a helyemre az asztalhoz, ahol már szépen meg van terítve. Abi igazán kitett magáért, annak ellenére is, hogy nem vagyunk igazán jó hangulatban, már ami minket illet. Így csak egy szó nélkül figyelem, ahogy pakolássza az ételeket az asztalra, és csak utána ragadom meg az egyik merőeszközt, hogy szedjek magamnak tésztát, meg rá a húsos szaftot. Végül megszórom a lereszelt sajttal, és már bele is pörgetem a villát. Csak az első falat után veszem észre, hogy Abi keze mint ha pirosabb lenne a kelleténél.
- Megsütötted a tenyered? - kérdezem picit aggodalmas ábrázattal. Lehet azért történt a baki, mert én jól felhergeltem. Vagy igazából fogalmam sincs. De ha ő valamiért figyelmetlen, akkor valami máson jár az esze, vagy mérgelődik, vagy bármi.
- Leápoltad már? - teszem fel az újabb kérdést, mert tényleg érdekel, hogy most hogy érzi magát. Úgy döntöttem, hogy teszek rá, mi volt délelőtt, jobb a békesség, mint a vita. Közben tovább kezdek eszegetni, és úgy figyelem őt is.
- Finom a vacsi. - de tényleg úgy kezdem el magamba szívni, mint ha évek óta nem ettem volna. Ami csak részben igaz, ma még semmit nem ettem. Első dolgom volt nekilátni a radiátoroknak.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

Zavar picit, hogy ilyen nemtörődöm módra áll hozzá a sérüléséhez. Már nem azért, de ahogy láttam a kelleténél picit pirosabb volt, ezt még az előtt kiszúrtam, hogy elhúzta volna szem elől a kezét. Nem akarok azonban ebből is ügyet csinálni, nem dorgálom meg pusztán amiatt, mert ő úgy gondolja, hogy nem szükséges ezzel foglalkozni. Oké, akkor én sem fogok. De amondó vagyok, még fog fájni neki.
Inkább koncentrálok arra, hogy éhes vagyok. Mert tényleg nem ettem ma még semmit, és inkább erre gondolok most. Sikerül is terelnem a gondolataimat arról, hogy Abi nem azért viselkedik most picit felelőtlenül, mert sikerült főzés közben megsérülni, hanem mert nem foglalkozik a dologgal.
Míg magyarázza, miért is nincs szükség lekezelésre, egyre jobban feltűnik nekem az, hogy kerüli a szemkontaktust. Inkább nem néz rám, inkább a tányérját piszkálja. Most direkt kerüli a kontaktust? Mégis miért? Ennyire megbántottam volna a kirohanásommal? Kezd már inkább az zavarni, hogy most mennyire természetellenesek vagyunk egymással mindketten. Inkább akkor pattognánk tovább, már azt sem bánnám. Csak frusztrál ez a feszengő hangulat. Komolyan mint ha kifejezetten kerülnénk minden olyan tényezőt, ami egy újabb vitába torkollna. Inkább csak eszek tovább. Egészen addig, míg elfogy a tányérom tartalma. De semmi vész, újabb adagot pakolok a tányérra, hogy azt aztán megint enni kezdjem, addig is van valami.
Talán kezd megtörni a jég. Legalábbis ezt veszem észre abból, hogy a vacsi megdicsérése után közelebb csusszan hozzám a székkel. Ha nem is simul hozzám, nem tesz semmi más gesztust, már ezt is tudom értékelni. Halovány mosollyal az arcomon pillantok rá, ahogy felteszi a kérdését a sétával kapcsolatban.
- Jó volt, láttad volna a két kutyát. Meg vannak kergülve, mert még mindig új nekik az a park. Még engem is leborítottak a lábamról. Alig tudtam elhozni őket. - kezdem magyarázni neki egészen lelkesen, mi is volt a parkban. Egészen belemerülök a mesélésbe, az elcsórt frizbitől kezdve a képen nyalt kislányig bezárólag mindent. Aztán ahogy elfogy a mesélnivalóm, beáll megint a csönd, a kínos vigyorgás, és lassan megunom ezt az állapotot.
- Ti? Mesét néztetek? - pillantok rá kíváncsian, mert tényleg érdekel, hogy miután elmentem, mennyire sikerült visszazökkenni a normális állapotba. Gyanítom nem könnyen, ha Abi még mindig csak feszeng. És a kérdésem után effelől végleg elfogy a türelmem. Nem akarom az egész estét végigbájologni.
- Na jó, én nem akarok így ücsörögni egész este, hogy csak kerülgetjük a témát.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

Talán picit jobban felengedek, ahogy azt látom, hogy Abi pozitívan vonja le a séta általi következtetéseket. Bár lehet tévedek, és közben negatív gondolatai is támadnak, de a megjegyzésére mindenesetre halovány mosolyt eresztek meg. Igazából... most minek menjen a feszkó? Azzal egyikünk jár jól. Legalábbis ez jár a fejemben, így utólag is belegondolva. Mégis ennek ellenére úgy ücsörgünk egymás mellett, mint ha egy levegővétellel sem akarnánk a másikat felhergelni. Mint ha bármelyik óvatlan mozdulattól robbanna a bomba. Esküszöm most még bombaszakértőnek is szívesebben elmennék. Nem tudom mi lesz, ha felemlegetjük megint a vitát, lehet az csak olaj a tűzre. Vagy talán sikerülne mégis megbeszélni? Én nagyon remélem, nem akarok hosszasan ebben a tudatban lenni, hogy alig beszélünk egymással, mert tartunk attól, hogy mikor lesz kifakadás.
- Jó ötletnek hangzik. A blökiket is láthattad volna, mit műveltek a parkban. - részletes megbeszélés helyett mégis visszasüppedek ugyanabba a témába, amit az imént elkezdtünk. Valahogy úgy érzem, még nem most kellene felhánytorgatni. Vagy ne én hozzam fel. De akárhogy is kerülgetjük a témát, a végtelenségig akkor sem lehetne csak úgy.
Elképzelem csak magát a jelenetet, hogy tényleg mennyire jó lenne már kiruccanni csak úgy mi hárman, a két kutyával. Connornak biztos új lenne, még nem volt ilyenben része. Közben bólintok ahogy a mese szóba kerül. Ezt már észrevettem, hogy az a lemez lassan karcolásig rongyosra van nézve. De az a lényeg, hogy leköti Connort és elszórakozik rajta. Jó látni, hogy Abi boldogul idehaza tökre egyedül is. És nem sokall be egyhamar. Picit irigyelem, hogy én bent gürizek tökre egyedül, ő meg idehaza egész nap elvan a gyerekkel. Tudom, hogy az élet nem ennyire gondtalan, és akadnak nehezebb napok is, de mégis sokkal jobb.
Végül a vitára váltom ismét a témát. Valahogy nem akarom hosszasan megkerülni, mert teljesen fölösleges. El nem tudjuk kerülni egymást, magunkban őrlődni meg tiszta baromság. Inkább öntök tiszta vizet a pohárba. Úgyis mindig én vagyok a kezdeményező, megszoktam már. De úgy gondolom a családi béke sokkal fontosabb, mint csak fortyogni pusztán mert a büszkeségünk nem engedi. Úgy hoztam fel a témát, hogy sejtettem, Abi nekem fogja szegezni a kérdést, mégis mi volt ez, vagy valami hasonlóra számítva. Úgy tűnik neki még nem egészen tiszta, mi a gondom. Így csak sóhajtok egyet, picit elgondolkozva a válaszon.
- Te már találkoztál azzal az érzéssel, hogy minden jól alakul, minden rendben van, de valamit mégis hiányolsz? Valamit nem egészen érzel a magadénak és úgy érzed, lemaradsz életed egy fontos momentumáról? - pillantok rá higgadtan. Míg magyarázok is csak a tányéron lévő ételt piszkálom csak, és teljesen nyugodt tudok maradni.
- Cica ne emészd magad, nem olyan vészes a helyzet, hogy az helyrehozhatatlan. - látom rajta, hogy kerüli a szemkontaktust velem, és inkább a fájós tenyerét nézegeti. Hajaj, ez nem jelent jót. Általában akkor csinálja ezt, ha épp eltörni készül nála a mécses. Kérdés, hogy most maga miatt, vagy miattam.
- Egyszerűen csak annyi az egész, hogy néha úgy érzem az én ötleteim semmit nem számítanak, ha valamit mondok Connorral kapcsolatosan, akkor mindjárt jössz az ellenérvekkel és a dolog letudva. Tudom, hogy nem vagyok sokat itthon mostanság, de kicsit úgy érzem magam, hogy kihagytok valamiből. Valami fontos dologból. Már komolyan azon kezdtem el gondolkozni, hogy többször felhívlak csak titeket, hogy tudjam mi a helyzet idehaza. Hogy ne maradjak le semmiről. Nekem sem könnyű odabent sokáig gürizni, mikor tudom, hogy itthon talán sokkal felszabadultabb is lennék veletek. - most én húzom közelebb a székem Abihoz, mert kezd kicsit zavarni, hogy nem néz rám nagyon. Mint ha csak úgy beszélnék ki magamból. De egy pillanatra tekintetem a tenyerére kúszik.
- Tényleg szívesebben mennél inkább vissza dolgozni? - kérdezem némi kis szünet után. Eszembe jut, ahogy a délután a fejemhez vágta, hogy neki nem volt más választása, csak hogy megszülje a gyereket. Ennyire rossz akkor neki itthon, és inkább szívesebben menne vissza dolgozni? Egy valamiben sajnos megegyezünk, mindketten alapvetően karrieristák vagyunk. És csak azért nem volt kérdés ki marad itthon, mert végre fél év után visszakaphattam a munkámat.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

Meglep picit, ahogy azt mondja, hogy ő is azt érzi, amit én. Hogy valamit hiányol. De elég csak az arcára néznem, már sejtem, hogy micsodát. Vagyis kicsodát. Tény, hogy keveset találkozunk az utóbbi hetekben, de muszáj a sok túlóra. Muszáj a házat minél előbb kifizetni. Vagyis nem, nem muszáj. Csak én akarok minél előbb túlesni rajta, hogy aztán tényleg csak a berendezkedéssel kelljen foglalkozni, vagy egymással, vagy épp azzal, hogy is neveljük együtt a gyereket. Nekem jelenleg ez az egyetlen dolog hiányzik csak, kihagyva érzem magam sok mindenből.
Ahogy elmondom minden gondom, valahogy kezdem tisztán látni az egész helyzetet. Tényleg nem kellett volna egymás torkának esnünk, mert nem olyan lényeges dolog. De bennem gyűlt már ez az egész, és ő meg nem hagyta magát. Az egyszer biztos, hogy baromira megkönnyebbültem. De úgy istenigazából. Most valahogy úgy érzem magam, hogy végre mindent elmondhattam, és Abi nem húzza rajta a száját, nem csinál semmit, csak végighallgat. És remélhetőleg majd dűlőre jutunk.
A kérdésemre adott válaszára viszont nem számítok. Vagyis nem ezt a választ vártam. Nem számítottam rá, hogy azt mondja, visszamenne részben. Ki is ül a meglepettség az ábrázatomra, és a szemeim is nem kicsit kerekednek el, ahogy döbbenten nézek rá. Már kérdezném, hogy "Mi?" mikor feláll a széktől és az ölembe ül. Igazából erre sem számítottam, de csak szótlanul figyelem mit tesz, hogy öleli át a nyakam, ahogy a kezeim is automatikusan csúsznak a derekára. És csak hallgatom, ahogy megmagyarázza a kijelentését. Elszégyellem magam egy pillanatra, amiért miattam ennyire magányosnak érzi magát. Mert tényleg alig lát, nekem is pokolian hiányzik sokszor. És ez nagyrészt az én hibám, hogy így áll a helyzet. Csak akkor ül ki az arcomra egyfajta megnyugvás, amikor megsimítja. A tekintetemből ki lehetne most sok mindent olvasni, mint azt is, hogy hálás vagyok amiért hajlandó békejobbot nyújtani. És a következő percekben már az köt le, ahogy Connorról mesél. Hogy semmiképp sem hagyná itt, és inkább rám bízza a dolgot.
- Pedig ha muszáj belemennék abba a kompromisszumba is, hogy én maradok itthon egy kis ideig a gyerekkel. Ha annyira visszavágynál a munkahelyre. - húzom el a szám, ahogy eszembe jut, hogy kétségbeesésemben milyen ötleteket gyártok sokszor a fejemben. Kicsit jobban bízhatnék benne. Főleg az után gondolom ezt, amikor felajánl egy lehetőséget. Hívni többször? Ezt akartam mondani, vagy javasolni, de valahogy sosem jutottam el addig. Mindig valahogy máshogy alakultak a dolgok és végül nem mondtam.
- Ez jó ötlet. Elhiszed, hogy nem zavarnál egyáltalán? Sokszor félek, hogy olyan dolgokról maradok le Connornál, amik megismételhetetlenek. És még az is érdekel, ha rossz a kedve, vagy épp a homokot kóstolgatja. Minden. Mert ha telefonon is, de valamennyire félig itthon vagyok az eseményekben, beszélhetek veled, bármi. Akkor talán te sem lennél annyira csüggedt. - egészen belelelkesülök a magyarázásba, csak az utolsó mondatom lesz olyan... bűntudatos, amit kissé lelombozottan mondok. Mert már megint csak arra tudok gondolni, hogy ő is közben engem hiányol. És egy csomó mindent rá hagyok itthon. Egészen addig így gondolom ezt, amíg meg nem puszil. Azzal már érzem, hogy tényleg kezd most minden helyre jönni a mai nap folyamán először.
- Sajnálom, hogy ennyire kiakadtam. - sóhajtok végül, ahogy hozzám bújik. Állam a feje búbjára illesztem és csak nézem magam előtt a falat és az azon csüngő óra minden másodpercben megmoccanó mutatóját. Ebben a pillanatban még az óra ketyegése is zajosnak tűnik. Most, hogy Connor alszik, ő sem zajong a szomszédos szobában. Mégis jó most ez a nyugalom. Mélyen magamba szívom a levegőt és szusszanok egyet gondterhelten, ahogy Abi elmotyogja, mennyire hiányzok neki. Nem kell körítenie, egy szóból és a hanglejtésből is tudom már, hogy mennyire rosszul esik neki és mennyire elszomorítja a dolog.
- Mit gondolsz, tudunk valami megoldást találni arra, hogy mindenkinek jó legyen? - pillantok rá kíváncsian, picit bizakodva, hátha ezzel az ő kedvét is megdobom.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

+16

Teljesen kezdek megnyugodni. A délutáni feszültségnek nyoma sincs, mindketten úgy beszélgetünk, mint ha egyszerűen csak a közös tervezgetésről beszélnénk, mint általában teszik ezt a szerelmes kamaszok. De jó érzés most, hogy minden problémát meg tudunk beszélni, mint ha csak tapinthatóan érezném azt a békét, ami körülleng minket. Most pár hét után kezdem teljesen úgy átérezni az ő helyzetét is, mint ha csak a lelkébe látnék bele, és az ő szemével is látnám a dolgokat. Ebből a szempontból tényleg nem volt jogos a felháborodás. Csak egyszerűen nyomasztott ez az egész, hogy egyre távolabb kerülök tőlük, és hiába is szeretnék ezen változtatni, valahogy mindig falakba ütközök.
Elmosolyodok a válaszán, mikor épp azt kezdi nagyban ecsetelni, hogy miért nem menne vissza ő. Miért is gondoltam akár egy percig is azt, hogy ő tényleg vissza akar menni? Néha persze stresszes, és csak fáradtnak látom, nyúzott, mint aki aznap le sem ült. De imádja Connort, és már nem egyszer mondta nekem, saját magán lepődött meg a legjobban. Hogy mennyire ragaszkodik a kicsihez. Hozzá lehet is, áldott jó gyerek, egy pillanat alatt meg tudja magát szerettetni.
Viszonozgatni kezdem a puszikat, amiket kapok tőle, már el is mosolyodok rajta. Tényleg más sem érdekel jelenleg minket, csak a másik. Connor alszik, más nem lehet probléma, és teljesen egymásra koncentrálhatunk. A hívogatós beleegyezésére pedig egy hosszabb csókkal válaszolok. Milyen jó is lenne, mondjuk felhív mert Connor épp felült. És közben nagyban beszélgetni kezdenénk. Ez a laborban különben sem nagy kunszt, ott tudom mellette tenni a dolgom.
- Jó lesz, meglátod. - szorosabbra vonom az ölelést picit, most csak azt akarom érezni, hogy itt van, velem, és közben a tekintetét fürkészem. Csak úgy csöndben, amíg el nem kezdi puszilgatni a nyakam. Ezt élvezem mindig a legjobban, ő tudja nagyon jól. Imádom, amikor csak úgy pusziosztogatós kedvében van. Kezem automatikus simogatásba kezd a hátán fel és alá, gyengéden cirógatom, és közben szabadkozni kezdek. Hallgatom, ahogy a saját érveit is sorolni kezdi. Igaza van, ebben kicsit mindketten hibásak voltunk. Én, mert nem nyitottam ki többször a szám, ő pedig mert felkapta a vizet rajtam. Arról tényleg nem tehet, hogy nem tudta mi van. Mint mondani szokás, néma gyereknek anyja sem érti a szavát.
- Na micsoda? - nevetek fel halkan, mikor a nagy pusziadogatás közepette közli, hogy van egy ötlete rá, mivel töltsük el kellemesen az időt. Vagy maradunk így, vagy elkezdünk valami közös programot, mondjuk filmnézést. Vagy valahogy így. Más most nem is nagyon jöhetne szóba.
Csak akkor pillantok rá picit elgondolkozva, picit meglepetten, mikor kimondja, hogy mire gondol. Egy pillanatra még el sem hiszem, hogy ezt komolyan ő mondta. Én hülye most komolyabban gondolkozni sem tudok, csak élvezem a simogatását. Tény, és való, hogy tényleg kezd gerjeszteni vele. Nem ma volt az a pillanat, amikor hazajöttünk a kórházból, és az sem, hogy ugyanez még megesett pár alkalommal utána. Mert úgy döntöttem, megpróbálom inkább tovább állni a sarat, mint őt kényszerítsem bármire is.
- Rendbe fogjuk, akárhogy is. - teljesen belefeledkezek lassan a csókjaiba, miután magamhoz eszmélek a meglepettségem után, hogy mégis mit csinálunk most. Bizony tényleg egészen addig fogunk elmenni, és most már én sem ellenkezek. Szinte falom az ajkait, miközben a kezeim a hátáról egészen a nadrágjába siklanak bele, hogy még szorosabban magamhoz húzzam. Esküszöm, felavatjuk itt az asztalt is, ha arról van szó.
- Szóval akarod? - eresztek meg egy perverz, határozott vigyort, miközben a nyakát, vállát kezdem csókolgatni, ahogy elhúzom a felsőjét picit az útból. Érzem, hogy már teljesen ráhangolódtunk mindketten egymásra, ahogy azt is érzem, hogy a vérem felpezsdül és a nadrág is mint ha picit szűkösebb lenne, mint az előbb. De nem hagyom abba a kis magánakciót, inkább zihálni kezdek, annyira elkap a hév.
- Itt, most akarlak. - sutyorgom kissé elfúló hangon, ahogy kezdi Abi elvenni az eszem is, türelmetlenül kapcsolom ki a melltartót a felsője alól, és nyúlok be elöl a felsőjébe, mohón megkaparintva a jussomat. Következő pillanatban pedig megragadom Abi derekát, és felpakolom az asztalra, ott folytatom a csókolgatást. Egészen addig, amíg Connor fel nem sír a nappaliban...

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

Nothing else matters

Még mindig nehéz elhinni picit, hogy ez itt és most tényleg velünk történik meg. Hogy kemény négy hónap után Abi fog kezdeményezni, ezt valahogy nem tudtam elképzelni. Mindig az volt a fejemben, hogy biztos lesz egy hevesebb pillanatom, amikor már nem bírom, és őt is sikerül olyannyira felspanolnom, hogy vevő legyen egy kis légyottra. De most, hogy tényleg így történt, valahogy már nem is tűnik annyira lehetetlennek. Ő is nőből van, a végtelenségig ő sem bírná. Csak hát abban nem voltam biztos, meddig kell még várni erre a pillanatra, hogy megoldódjon. Talán a mai vita után valamelyest helyrebillent az önbizalma? Attól még, hogy van egy igen csak picike, elenyésző fölöslege, amit ő rossznak tart, engem egyáltalán nem zavar. De ezt hiába próbáltam megértetni vele, valahogy nem jött össze. Eddig...
Annyira beindít, hogy nem számítottam a kezdeményezésre, hogy valósággal türelmetlenül pakolom fel az asztalra, ahol aztán már tényleg egymás ruháit kezdjük lebontogatni. El is felejtetem már, mennyire türelmetlen tudok ilyenkor lenni, sokszor az sem érdekel, ha a ruhadarab bánja. Majd lesz véve helyette alapon nem szoktam vele foglalkozni. Most csak Rá összpontosítok, a csókokra, amik teljesen beindítanak. A simításokra, amiket most forrón érzek a bőrömön, és mindez olyannyira felhevíti bennem a tüzet, hogy már-már a levegőt is kapkodva veszem olykor. Aztán meghallom, ahogy Connor felsír.
- Ne, ne hagyd abba... - hadarom el szinte kérlelve a mondatot, és tovább próbálom a csókokkal ösztönözni, hogy Abi rám figyeljen. Persze eredménytelenül. Elégedetlenül sóhajtva hagyom abba cselekedetemet, mikor Abi visszább vesz a lendületből és inkább csak hozzám bújva próbál lehiggadni. Remek, most erre mit mondhatnék? Neki picivel talán egyszerűbb lapozni, mint ha az előbb nem is igazán történt volna semmi.
- Menj. - sóhajtok megint, de most inkább csak úgy kiszakad belőlem, és kevésbé sem tűnik annyira lelombozottnak a sóhaj, mint az előbb. A puszik után elhúzódok tőle, átadva neki a terepet, hogy Connort minél előbb lenyugtassa. Persze, nem jó, ha ordít. De nem hiszem, hogy mindjárt menni kellene az elején hozzá. Ha megszokja, hogy egyből ugrunk rá, akkor direkt fog bőgni. Ha meg látja, hogy úgysem megyünk, befejezi egy idő után. A babáknál sokszor a sírás csak figyelemfelkeltés, semmi több. Az asztalnak támaszkodva próbálok még mindig úrrá lenni magamon. A francba már, hogy nem bírok higgadni. De mégis mit csináljak? Nem akarok semmiféle jegelős módszerhez folyamodni, márpedig érzem, hogy nem nagyon lenne más választás. Pár órát én nem bírok ki így eltölteni, azok a percek kínzó hosszúsággal telnének el csak. De nem kezdek el morgolódni, pusztán leülök a székre, az asztalra könyökölök, és kinézek a tőlem srégen elhelyezkedő ablakon.
Connor közben lassan megnyugszik, mint ha tényleg csak arra várt volna, hogy az anyja kézbe vegye. Széles vigyort produkálva les nagy szemekkel Abira, miközben máris keres valami fogni valót, ami ez esetben az anyja haja. Előszeretettel csimpaszkodik bele, és szemléli, mint ha csak most ismerkedne a külvilággal. Aztán a konyha felé kezd mutogatni, mint ha csak azt akarná mondani, hogy oda akar menni.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note: