- Mit várok tőled? – komolyan képes volt nekem feltenni ezt a kérdést mindazok után, amin az elmúlt két napban keresztül mentünk? Istenem, hát nem lehet ennyire lassú a felfogása. Ilyen rossz hatással voltak rá az FBI-nál töltött évek? Hol van az a Grey, akit én ismerek? A tökös srác, aki csak jót akart tenni az országgal, amiben él, segíteni az embereknek és tenni az igazságért? Az a Grey, aki sokkal lazább volt és viccesebb, megértőbb és kedvelhetőbb? Hol az én Greyem és ki ez itt a helyén?
- Azt várom tőled, hogy légy végre újra önmagad Grey és ne egy agymosott FBI zombi a rosszabbik fajtából! Látod, hogy valami nem stimmel mégis szemet hunysz felette, miközben engem elítélsz a módszereimért és abban sem vagy biztos, hogy képes vagy azok után még kedvelni! Hol igazságos ez? Mióta fér bele nálad a kettős mérce? Ez a te igazságod Grey, amiről annyit papoltál nekem? Ez lenne mindaz, amiről annak idején órákig képesek voltunk beszélgetni, vitatkozni és tervezgetni, hogy majd együtt elérjük? – feldúltan túrtam a hajamba, miközben már fogalmam sem volt róla, hogy mit mondhatnék neki ezek után.
- Hát tudd meg, hogy te sem vagy jobb náluk, vagy épp nálam! „Mert vétkesek közt cinkos, aki néma!” – idéztem neki a bibliából, a könyvből, amire annak idején felesküdött ki tudja még hány ügynökkel együtt.
- Mond ez neked valamit? – milyen alapon ítélkezik, ha épp ő maga is bűnt követ el azzal, hogy hagyja megtörténni ezt az egészet? Hogy tud ezek után mégis magas lóról beszélni velem? De majd én kirugdalom alóla, hátha akkor végre újra normális lesz!
- Nyugtasd magad ezzel, hogy csak parancsot teljesítesz és ezt nem te akarod, ha így jobban alszol, de a valóság attól még nem változik Kapitány… - közben a keresés szép csendben futott tovább a háttérben.
- Hát tényleg csak egy normális ügynök van a világon... - suttogtam magam elé.

Csak ültem ott, hagyva, hogy a bolondját járassa velem és egyszerűen képtelen voltam megszólalni. Végig néztem, ahogy visszasétál a helyére és emlékeztet az első és eddig egyetlen szabályra, amit meghozott a beleegyezésem nélkül. Ha ilyen könnyű számára húzni az agyam, akkor talán tényleg nem jelentett számára semmit ez az egész, én pedig hiába… nem! Ebbe inkább bele sem akarok gondolni.
- Tudod mit? Igazad van, a te csókodra nem is vágyom. – keltem fel az asztaláról, a laptopot pedig letettem a kanapéra.
- Majd szólj, ha Damien Grey visszajött, ő keressen meg. – ezzel kimentem az irodából. Először a női mosdó felé vettem az irányt, hogy megmossam az arcom és egy kicsit összeszedjem magam, majd a büfébe, mert rájöttem, hogy ma még nem is ettem semmit és ezek után a fél sütijére sem vágyom. Visszafelé tartottam az irodájába, amikor egyszer csak ismerős arcot pillantottam meg onnan kijönni. Tágra nyílt a szemem. Jamie Winchester? Baszki…. Sietősre vettem a lépteimet, majd miután visszatértem becsuktam az ajtót magam után és be is zártam.
- Az a srác… aki előbb kiment az irodádból… mit tudsz róla? Milyen viszonyban vagytok?

  
 Outfit: Mila Sofia

- Jaj, de szellemes vagy Grey, egyem a humorod. – forgattam meg a szemeimet türelmetlenül, majd közelebb léptem az asztalához, letettem a szendvicset, amit vettem magamnak, majd megtámaszkodtam az asztalon és mélyen a szemébe néztem.
- Fussunk neki még egyszer, hátha most sikerülni fog! Mit tudsz a srácról, aki az imént kiment a szobádból? És most ne gyere nekem azzal, hogy házas, mert köszönöm, azzal már régen tisztában vagyok, hisz miattam vehette el egyáltalán a csajt. – sóhajtottam fáradtan.
- A többit mond. – ekkor azonban megszólalt a mobilom. Az istenit, hogy mindig a legfontosabb pillanatban zavar meg minket valaki vagy valami! Idegesen vettem elő és pillantottam rá a készülékre, hogy mégis kinek fontos ennyire, hogy elérjen, ám, amikor észrevettem egyből elsápadtam. Remegő kézzel nyomtam le a fogadás gombot és álltam kicsit hátrébb, neki háttal, és bár nem volt kihangosítva a hívás, mégis mindent jól hallhatott.
- Aaron, megbeszéltük, hogy csak akkor…
- Hívlak, ha baj van. Tudom Sofi, de most baj van.
- Mi történt?
- Lebuktam.
- Az nem lehet! Honnan tudod?
- Meg… megölték a barátnőmet.
- Uramisten!
- Se… segítened… kell.
- Nyugodj meg. Hol vagy most? Várj! Ne mond… nem biztonságos! Ott vagy, ahol lenned kellene?
- Nem… már nem.
- A kettesen?
- Nem… én… én féltem.
- Akkor?
- A kalitkában.
- Hogy mi?????? – még sápadtabb lettem.
- Nem tudtam hová mehetnék. Kérlek segíts!
- Oké… oké… csak egy pillanat… gondolkozom.
- Te most hol vagy?
- Nálatok, fentebb. – ismertem be halkan.
- Mit keresel te ott?
- Hosszú, majd elmondom. Figyelj ide. Van egy doboz az ágyam alatt…. keresd meg.
- Nincs ott.
- Francba, a padlódeszka alatt nézd.
- Várj… megvan!
- Nyisd ki. Kell benne lennie egy másik igazolványnak a képeddel és…
- Igen, igen látom… itt van minden.
- Remek. Vedd magadhoz, én pedig 2 percet kérek és felviszlek a világba.
- És… és a régi…?
- Pillanatok alatt eltüntetem. – huppantam a laptopom elé és kezdtem el gépelni.
- Menni fog?
- Igen, de most azonnal bontsd a vonalat és tünj el…
- Köszönöm Sofi… - ezzel meg is szakadt a hívás.
- Gyerünk… töltsd…. ne most csigulj…. – villámgyorsan ütöttem a billentyűzetet, majd, amikor végre végzett megkönnyebbülten zártam be a programot. Hála Istennek! Remélem még időben cselekedtem. Ekkor esett csak le, hogy nem vagyok egyedül… Idegesen álltam fel és néztem újra rá.
- Szóval… mi van a sráccal? Beszélj!

  
 Outfit: Mila Sofia

Persze sejthettem volna, hogy Grey nem fogja annyiban hagyni a dolgot és kifaggat mi volt ez az előbbi beszélgetés, ám valahol abban reménykedtem, hogy mivel annyira ódzkodik attól, hogy valamiben is bűntársammá váljon, talán visszafogja magát és inkább nem tesz fel olyan kérdést, amire nem akar választ kapni. Tévedtem. Nesze neked Camila! Hát, ha már így alakult, legyen, felfedem előtte minden lapomat, hátha egy kicsit észhez tér végre és rájön, nem vagyok olyan rossz, mint amilyennek hisz.
- Nos valóban, nagyjából két kattintás lenne… - forgattam meg a szemem, ám aztán sóhajtottam egyet, nekitámaszkodtam az asztalának és még mindig nagyon közel hozzá, folyamatosan a szemébe nézve álltam neki a magyarázatomnak.
- Te akartad tudni, később ne sírjon a szád, hogy bűntárs lettél. – megköszörültem a torkom.
- Amit az imént hallottál, pontosan az volt, aminek hallatszott. Egy beépült zsarunak, Aaron Cochrannak segítettem új személyazonosságot kapni, hogy elbújhasson az orosz maffia elől, ahová három éve jutott be fedett akcióban. A felettesei egy rosszul előkészített személyazonossággal indították útnak annak idején, ami pillanatok alatt bedőlt, ő pedig még az alapvonalig sem jutott, a kishalak azonnal lekapcsolták. Akkor megúszta és felkereste az interneten a Főnixet, azaz engem, hogy segítsek neki. Tudta, hogy bűnöző vagyok és abból sem csinált titkot, hogy ő maga pedig nyomozó, máig sem értem, hogy miért, de megbízott bennem, én pedig ezt értékeltem, így nem csak, hogy létrehoztam neki az új önmagát, de személyesen is találkoztunk, hogy minden iratot magam adjak át neki. Most azonban valahogy lebukott, halhattad, hogy járt a barátnője és mivel a rendőrségre nem számíthat, mert hivatalosan sosem kapott parancsot, így most eltüntettem. Így talán még van esélye új életet kezdeni valahol messze, még, ha a szerelme már nem is lehet vele. – egy pillanatra lehajtottam a fejem, de aztán ismét a szemébe nézve folytattam.

- Nem pályázom a barátodra Othello… - tréfáltam egy parányit.
- Mindössze arra voltam kíváncsi, hogy az ő személyazonossága hogyan vált be, mivel Jamie Winchester szintén az én alkotásom… - na mi van Grey, most megdöbbentél?
- A főnökeid a halálba küldték szerencsétlent egy hasonlóan elcseszett profillal. Lebukott, de szerencsére megölte azt, aki rájött a turpisságra és ő is hozzám fordult. Új nevet kapott, iratokat, valódi, leinformálható múltat, ami megnyugtat minden kutakodót és így sikerült beépülnie… Ami pedig a házasságát illeti… nem csak, hogy segítettem a papírokkal, a hamisakkal és a valódiakkal is, hogy valódi házasság lehessen, de magam is ott voltam, mert kellett neki egy kamu unokahúg, hogy ne lógjon ki a lóláb, hogy nincs családja…. – ezzel befejeztem a sztorit, majdnem.
- Fel nem tett kérdésedre a válasz, igen, Dean – direkt a valódi nevét használtam – tudta, hogy ki vagyok, hogy ki a titokzatos Főnix, de megesküdött, hogy sosem dob fel, hogy másoknak is segíteni tudjak. Szóval ezt ne verd el rajta, ha lehet.

  
 Outfit: Mila Sofia

Nem tudtam mire számíthatok azok után, hogy bevallottam mindent neki, hiszen mióta csak újra találkoztunk folyamatosan másképp viselkedik. Ugyan úgy benne volt a pakliban, hogy elhajt a pokolba, beköp a főnökeinél, sőt még az is, hogy Deant kérdőre vonja a hallgatása miatt, mint az, hogy esetleg egy kicsit magába száll és elkezdi magában átértékelni a dolgokat. Ötven-ötven százalék volt mindkettőre, ám ezúttal úgy tűnik, hogy az ég végre megkönyörült rajtam, mert Grey végre elgondolkodott… Pillanatokkal később olyan dolog hagyta el a száját, ami ledöbbentett és kishíján vissza is kérdeztem, hogy „jé te ilyet is tudsz?”, de végül mégsem tettem. Nem akartam elrontani a pillanatot, hiszen Damien Grey két nap után végre bocsánatot kért tőlem! Meglepetten pislogtam rá, de végül csak meg bírtam nyikkanni, még, ha nehezen is.
- Neked mindig megbocsájtok Kapitány! – ám épp, hogy csak befejeztem a mondatot, jött a következő sokk, Grey ugyanis visszautalva a nem sokkal ezelőtti mondatomra, egyszer csak megcsókolt. Baszki, de nem is akárhogyan! Szenvedélyesen, hevesen kapva az ajkaim után. Mintha csak áramütést kaptam volna, de a szó legkellemesebb értelmében, azonnal viszonozni kezdtem, mohón falva az ajkait, szorosan simulva hozzá. Részemről mégsem csak vágyakozás volt abban a csókban, hanem valami más is, valami, amit régen is kénytelen voltam elnyomni.

Miután a kopogás megzavart minket és ő elhagyta az irodát hírtelen magamra maradtam és csak ekkor esett le nekem, hogy mi is történt pontosan. Egyszerre voltam nagyon boldog, rémült, tanácstalan és zaklatott. Mi a fenét kellene most csinálnom? Mi ez az egész, amit művelünk? Akartam és még mindig akarom, és nem csak a csókját, de…. mi sülhet ki ebből? Egyáltalán, ő miért tette? Idegesen járkáltam fel és alá egészen addig, míg vissza nem tért és el nem indult az asztala felé. Ekkor azonban beütött nálam a filmszakadás…
- Nem úszod meg ennyivel Grey! – ezzel most én csaptam le az ajkaira, miközben a székébe nyomtam, én pedig az ölébe ültem.

  
 Outfit: Mila Sofia

Olyan szorosan bújtam hozzá, hogy éreztem a szívverését, minden egyes apró mozdulatát, sőt még azt is, ahogy merevvé válik alattam. Ujjaim ismét a hajába siklottak, miközben ajkait faltam, ám nem sokáig feledkezhettem bele a pillanatba, mivel egyszer csak elhúzódott tőlem, ám továbbra sem eresztett ki az öléből. Kipirulva néztem rá, először fel sem fogtam a kérdését, csak, amikor már egy egészen kicsit kijjebb tisztultak a gondolataim.
- Fogalmam sincs. – suttogtam állva a tekintetét, ám ekkor valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a szavak csak úgy előtörtek belőlem.
- Csak azt tudom, hogy ezt már évekkel ezelőtt is meg akartam tenni… - mégsem tehettem, hiszen ott volt neki Jess, a barátnője, akiről bár pontosan tudtam, hogy egy alattomos ribanc, aki csak ki akarja őt használni, ahogyan azt is tudtam, hogy Grey sosem fogja őt megcsalni vagy otthagyni miattam, hiszen nem úgy nézett rám és talán most sem… Zavartan túrtam a hajamba és próbáltam kerülni a pillantását beszéd közben.
- Én… én nem értem… csak… nem hittem, hogy még mindig… vagyis… - ekkor léptek zaja ütötte meg a fülem, ami az iroda felé közeledett. Nem volt túl sok választásom, felpattanni, eligazgatni magamon a ruhám és színlelni valamit már késő lett volna, így jobb híján bebújtam az asztal alá, szerencsére takart az asztal hátlapja, így nem vehettek észre, kezemet pedig a számra tapasztottam. Pillanatokkal később kopogás nélkül nyitott be Hay és dobta le magát a kanapéra.

- Mi a pálya Grey? Hol van a kis játékszered? – pillantott körbe.
- Nem itt kellene szorgoskodnia a legújabb ügyeden? – nagyon nehezen fogtam vissza magam, hogy elő ne bújjak és el ne küldjem a francba, de Miatta tartottam magam.
- Mindegy is. A főnök azt mondta, hogy egy elég bizalmas feladatot kaptál, de részleteket nem árult el. Kell segítség haver? – nekem ez nagyon gyanús…. miért érdeklődik ennyire Damien ügye után? Persze, biztos csak segíteni akar, mert olyan jó kolléga… Mikor leesett, hogy a laptopom mellett ül, ami épp keres, óvatosan megböktem Damien lábát és tátogtam neki
- Laptop… - remélem veszi a lapot és gyorsan elteszi onnan.  

  
 Outfit: Mila Sofia

A kérdésére csak bólintottam, de továbbra is kerültem a pillantását, közben pedig lelkiekben igyekeztem felkészülni a legrosszabbra. Talán épp most veszítem el örökre a legjobb barátomat, mert kiderül, hogy ő nem érez irántam semmi egyebet, maximum testi vágyat és jobbnak látja, ha így nem erőltetjük a dolgokat. Talán le is fog passzolni Haynak vagy valami más idiótának, hogy a munka miatt se kelljen találkoznia velem. Talán… Mégis valahol mélyen él bennem a remény, hogy esetleg ő is olyan furán érzi magát, mint én és esetleg azért, mert ő is többként tekint rám… Álmodozni csak szabad, nem igaz?
- Hiába mondtam volna el… neked ott volt Jess és akárhányszor figyelmeztettelek miatta, csak leintettél. Féltem, hogy ha bevallanám, akkor még féltékenynek gondolnál vagy lekoptatnál… - ennél többre azonban tényleg nem futotta Hay miatt…

Az asztal alatt gubbasztva többször is nehezemre esett visszafogni magam, ahogy elhallgattam a beszélgetésüket. Hay is egy barom, akit nagyon szívesen laposra taposnék, de Grey színjátéka is kezdett már túlságosan is Oscar gyanúsra sikeredni, a szó kellemetlenebbik értelmében. Már azon voltam, hogy bokán rúgjam vagy megharapjam, ennyire ne savazzon már, de be kellett, hogy lássam, Hay nyelvén beszélt, a dolog pedig szükséges volt. Azért még később biztosan számolok vele a mensis dolog miatt.
- Nem kérek több kávét, ma már így is vagy hármat megittam… - akadékoskodott Hay, de azért csak felkelt és megindult kifelé Damiennel együtt, hiszen nem nagyon tehetett mást.
- Én mondtam, a főnök abszolút túlértékeli ezt a csajt… - nevetett fel – Főnix ide vagy oda, ő is csak egy nő…. – hát itt már azon gondolkodtam, hogy hozzávágok valami kemény tárgyat, de sikerült visszafognom magam, nagy erőfeszítések árán. Fordulna fel az ilyen… Miután kimentek, gyorsan kimásztam az asztal alól, megigazgattam a ruhámat és a hajamat, majd az ajtóhoz lopakodtam és kisurrantam észrevétlenül. Lopakodva megkerültem őket, majd úgy sétáltam feléjük, hogy jól látható legyek.
- Nocsak, milyen keményen dolgoznak az ügynök urak… - forgattam meg a szemeimet.
- Nicsak a mi házi főnixünk. Hogy van Ms. de la Vega? Nehéz napok? – kuncogott Hay.
- Most, hogy magát láthatom Hay ügynök máris sokkal jobban érzem magam. – ironizáltam.
- Milyen kis harapós, ahhoz képest, hogy még semmit nem segített Grey ügynöknek.
- Pillanatok alatt orvosolom a problémát és kisegítem Grey ügynököt egy rovarírtó telefonszámával, ahogy elnézem szüksége van rá. – ezzel faképnél hagytam őket és visszamentem Damien irodájába.

Duzzogva huppantam vissza a kanapéra és nyitottam ki újra a laptopom, majd mivel a fő adatbázisok semmi hasznosat sem találtak, így elkezdtem beleásni magam a tiltott részlegekbe. Miután Ő visszajött és becsukta az ajtót, egyből felé fordultam.
- Komolyan Grey? Női ügyek? – megráztam a fejem lecseszésképpen.
- Ez a pasas egy hatalmas barom! Országomat egy töltött fegyverért és két perc kamera és szemtanú mentes időért…
 
  
 Outfit: Mila Sofia

- Jólvan Grey, felfogtam, nyertél. – sóhajtottam megadóan. Kénytelen vagyok belátni, hogy nem tehetett mást, mint, hogy azt mondja annak a baromnak, hogy épp „nehéz napjaim vannak”, így legalább nem firtatta tovább, hogy hol vagyok és nem buktunk le. Szerencsére. Még mindig nem hiszem el magamról, hogy képes voltam erre. Mármint az egész nap annyira szürreális, kezdve a reggeli ébresztőmmel, azzal a különös jelenettel a lakásomon és most ez az újabb csók meg az asztal alá bújás. Tisztára, mintha gimis lennék, aki a tanárára nyomul. Baszki. Mondjuk az legalább valami, hogy nem buktatott le vagy passzolt át eddig, ez némi reményre ad okot velünk kapcsolatban, de még mindig félek beleélni magam, hiszen minden olyan kaotikus most. Bárcsak belelátnék a fejébe és tudnám, hogy mit gondol, sokkal könnyebb dolgom lenne.
- Bár megnéztem volna a fejét, ha az első verziót játszod be… - nem bírtam ki, elsütöttem egy apró tréfát, hogy oldani próbáljam a helyzetet valamivel. A játékszer kifejezést hallva elfintorodtam és óvatosan vállba boxoltam, ám aztán kihívóvá vált a pillantásom.
- Szóval kizárólag csak a te játékszered vagyok… - ismételtem meg a szavait közelebb húzódva hozzá.
- Kifejtenéd ezt bővebben is Grey?  - néztem mélyen a szemébe. Tudom, hogy vár még ránk egy kellemetlen beszélgetés arról, hogy miért hallgattam előtte évekig és, hogy miként vélekedünk mindketten a mostani helyzetről, és mivel ez a hülye adatbázis még ezerrel keres így félő, hogy van is időnk megejteni a dolgot.

 
  
 Outfit: Mila Sofia

- Kár lenne pazarolni az idejét, mert egyelőre még nem sok mindenről tudnánk neki beszámolni… - szándékosan fogalmaztam kétértelműen, kíváncsi voltam a reakciójára. Épp azt kockáztatom, hogy három laza év helyett életfogytiglan ücsörgök a hűvösön, de minimum harminc évig…. jó lenne tudni, megéri-e.
- Ó valóban? – tényleg azt hiszi, hogy képtelen lennék ellenállni neki? Francba… a szörnyű, hogy igaza is van.
- Nem tudhatom… - meglepett a közeledésével, de szerettem volna hinni, hogy ez számomra pozitív kimenetelű dolog lehet, ezért nem ellenkeztem. Közelebb bújtam hozzá, karjaimmal körül fontam a nyakát, közben élveztem, ahogy ajkai beszéd közben az ajkaimat cirógatják.
- Semmi olyat? – suttogtam vissza, majd felnéztem rá, egyenesen azokba a gyönyörű szemekbe, amik már a megismerkedésünk első napján is azonnal levettek a lábamról.
- És ha én nem akarok csak játékszer lenni? Ha ennél már évek óta többre vágyom? – szegeztem neki a kérdést egyenesen, közben a szívem majdnem kiugrott a helyéről. Most vagy soha Camila, itt az ideje kideríteni, hogy végig csak hiú ábrándokat dédelgettél és jobb lett volna örökre magadban tartani a titkodat vagy talán ezúttal szerencséd lesz… Mielőtt még válaszolt volna egészen lassan hajoltam hozzá közelebb, bátortalanul és habozva, de végül úgy döntöttem, hogy nincs veszíteni valóm, így ismét megcsókoltam, ám ezúttal nem olyan hevesen, mint az imént, mégis intenzíven, érzelmekkel tele.

 
  
 Outfit: Mila Sofia

Miután elhúzódott tőlem kíváncsian vártam a reakcióját, ám nem egészen azt kaptam, amire számítottam. Mármint fel voltam készülve arra, hogy elutasít és azt mondja, hogy nem akar tőlem semmi komolyat, legfeljebb fizikailag vágyik rám, ahogy arra is, hogy talán ő is többet szeretne ennél, de a harmadik eshetőségre, arra, ami most történt… na erre nem. Világ életemben az a fajta ember voltam, akit megőrjített a bizonytalanság, az, ha valami hosszasan lógott a levegőben, pedig alapjáraton kifejezetten spontán természet vagyok. Paradox mi? Pedig amúgy nagyon egyszerű a képlet. Ahhoz, hogy a mindennapokban spontán tudjak lenni, ahhoz az kell, hogy az életem alapjai biztos lábakon álljanak. Például, ha tudom, hogy nem vár itthon senki, sokkal könnyebben vállalok be olyan veszélyes kalandokat, mint, amikor polgárháborús területre küldtek ki fotókat készíteni és tudósítani vagy magát a hacker létformát, hiszen így nem kellett attól tartanom, hogy valakit magammal rántok a bajba. Viszont most pácban vagyok. Ez a talán igen, talán nem helyzet feladja a leckét számomra. Igaz, én magam sem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy mi is ez pontosan, amit érzek, mert biztosan több, mint barátság, de a szerelem, az talán meg túl erős jelző lenne rá, de azt reméltem, hogy majd ő segít eldönteni, komolyabban is foglalkozzak-e a témával, avagy sem. „Három évünk lesz kideríteni, hogy valóban többet akarunk-e egymástól.” azaz nagyjából annyit mondott ezzel, hogy „lesz, ami lesz”. Az elmémben csak úgy cikáztak a kérdések, a gondolatok, próbálva megérteni, hogy mit is jelent most ez ránk nézve. Randizgatni akar? Vagy marad minden a régiben? Meg akarja próbálni? Vagy nem akarja erőltetni? Találkozgathatunk mással is vagy most csak egymásra fókuszálunk? Nekem ez magas. AkarUNK…. vagyis magáról is beszélt, ezek szerint ő sem érti mi történik benne, de melyik irányba billen vajon jobban?

Hátrébb léptem tőle csendesen, majd egy aprót bólintottam, miközben a hajamba túrtam zavaromban.
- Majd kiderül. – feleltem, majd elfordultam tőle és visszaültem a kanapéra a laptopomhoz. Szerencsére a program épp ekkor futott le és dobott ki egy csomó újdonságot számunkra.
- Nocsak, úgy tűnik, hogy a szenátor úrnak valóban vannak sötét titkai. – pillantottam a kijelzőre.
- Bankszámlák a Kajmán-szigeteken, amikre havonta rendszeresen érkeznek különböző magas összegek… Kétlem, hogy hagyományos munkabér lenne… - görgettem lefelé.
- Az elmúlt három évben minden „vagyonát” átjátszotta a felesége nevén lévő vállalt tulajdonába, gondolom, hogy ő maga ne váljon gyanússá. – nem néztem rá, kerültem a pillantását, próbáltam inkább a munkára fókuszálni.
- Mondjuk ez önmagában még nem jelenti azt, hogy köze lenne a drogokhoz, csak, hogy valamiben sáros az ipse…

 
  
 Outfit: Mila Sofia

- Ez nem rossz ötlet. – bólintottam majd elkezdtem mindenféle parancskódot bezongorázni a klaviatúrámon.
- Nocsak, nem hagyományos a biztonsági rendszer…. fejlettebb, mint az FBI-é… - ráncoltam össze a homlokom, miközben nem adtam fel a próbálkozást.
- Van fent egy parazita figyelő, ami meggátolja, hogy bejuttassam a programom. Okos… - hátra dőltem a kanapén és folytattam a kísérletezést. Valaki nagyon komoly védelmi rendszert épített ki erre a hálózatra, ami azt súgja nekem, hogy jó nyomon járunk, vagy legalábbis valakinek itt valami nagyon komoly takargatni valója van.
- Az én eszemen nem jársz túl… - esküszöm kezdtem élvezni a kihívást, közben azon tűnődtem, hogy vajon eddigi pályafutásom során mégis hol találkoztam hasonló kódolással eddig.
- Mindjárt megvagy… - sebesebben gépeltem, majd egyszer csak elégedetten a levegőbe boxoltam.
- A Főnixen nem fogsz ki kishaver, de azért ügyes próbálkozás volt! – bejutottam a rendszerbe, majd elkezdtem feltölteni rá a saját programom, hogy visszakövethessem a pénz útvonalát. Amint a vírusom felkerült, már el is kezdte visszafejteni az irányt.
- Nem bízták a véletlenre… New York, onnan Párizs, Brüsszel, majd Hawaii, onnan három alszámlán keresztül még kilenc országon futott végig, mielőtt még eljutott volna a Kajmán-szigetekre… - egyszer csak csippant egyet a gépem.
- Hát ez meg? Egy online széf? Ilyet is régen láttam már…. – nyújtóztam egyet, majd hozzáfogtam a zár feltöréséhez. Először a szokásos kódokat alkalmaztam, ám mivel nem jártam sikerrel, így jöhettek a bonyolultabb programsorok. Kortyoltam a kávémból majd amikor végre feloldott a rendszer egyszeriben elsápadtam.
- Uramisten…. – kaptam a szám elé a kezem.
- Nem ő a mi emberünk… de mégis egy szörnyeteg… - elkaptam a tekintetem a gépről majd feláltam és az ablakhoz léptem, hogy össze tudjam szedni magam. A mappa tele volt gyermekpornográf képekkel, videókkal, több száz darabban.
- Hát onnan a sok pénz… - suttogtam kikészülve.

 
  
 Outfit: Mila Sofia

Minden porcikámban remegtem és bár azon voltam, hogy sikerüljön kiszorítani az iménti sokkoló felvételeket az elmémből, azok sajnos beégették magukat a retinámba, én pedig folyamatosan magam előtt láttam azokat a védtelen, ártatlan gyermekeket abban a kiszolgáltatott helyzetben.
- Nem Grey…. nem vagyok jól. – dünnyögtem a mellkasába, miközben éreztem, hogy a könnyeim végig folynak az arcomon. Egyszerre voltam mérhetetlenül elkeseredett és dühös, ráadásul felébredt bennem a bosszúvágy, hogy tönkre tegyem azt a férget, aki ezért felelős.
- Megérdemelné, hogy botrányt csináljak… hogy mielőtt lecsukjátok előtte még minden titka kiszivárogjon az újságokhoz, tvkhez, rádiókhoz…. hogy a családja szégyenkezve fordítson neki hátat, míg nem marad ennek a rohadéknak semmi más menekülés csak az öngyilkosság… - kapaszkodtam belé, még mindig rázkódva.
- Ezt kellene tennem… kitálalni az egész világnak, mert félek, hogy el lesz tusolva az egész, tekintve, hogy szenátor… - suttogtam. Nem, ugye ő ezt nem hagyná annyiban? Látta, ugyan azokat a képeket látta, mint én, ugye nem hagyná, hogy a főnökei szőnyeg alá söpörjék és az a tetű megússza? Elkeseredetten pillantottam fel rá.
- Megteszem, de előtte esküdj…. esküdj meg Grey, hogy mindent el fogsz követni annak érdekében, hogy az a rohadék örökre börtönbe jusson és ott vele tegyenek olyasmiket, mint amire a gyerekeket kényszerítette. – néztem bele mélyen a szemébe és csak ezután ültem vissza a laptopomhoz. Mielőtt azonban hozzáfogtam volna a kereséshez, észrevétlenül kimentettem minden adatot a pendriveomra, biztos, ami biztos. Megtöröltem a szemem és újra gépelni kezdtem, egyből a mélyvízben halászva. Hosszú percek teltek el, mire a rendszer végig futott, ekkor felpillantottam rá.
- Ő sem a mi emberünk. A pasi legnagyobb vétke egy befizetetlen parkolás bírság négy nappal ezelőttről. Semmi gyanús pénzmozgás, semmi nagyobb vásárlás, semmi külföldi bankszámla…. az ürge tisztességes, bármily hihetetlen is.

  
 Outfit: Mila Sofia

- Kifejezetten olyan adatbázis, ami magas beosztású állami alkalmazottakat tartalmaz? – tűnődtem el hangosan.
- Ezt a kockázatot nem merik bevállalni, nehogy túl nagy támadási felületet nyújtsanak az olyan cyberbűnözőknek, mint jómagam. – vágtam egy grimaszt.
- De az ötlet nem rossz Grey ügynök, megéri továbbfejleszteni… - újra kortyoltam a kávémból, majd megropogtattam egy kicsit az ujjaimat, felgumiztam a hajamat és kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, mert ez nem lesz rövid menet.
- Még mindig várom az asztalom… - jegyeztem meg tettetett duzzogással, miközben gépelni kezdtem.
- Terveznem kell egy algoritmust, ami beférkőzik az összes adatbázisba, legyen az legális vagy épp tiltott részlegű és összegyűjt minden információt egy felületre. Ha ez megvan, akkor kell rajta keresést futtassak pénzmozgások terén az elmúlt… nem is tudom. Milyen régre menjek vissza? – pillantottam fel rá kérdőn, hiszen most az ő parancsait kell kövessem. Az ujjaim egyetlen pillanatra sem álltak le, ahogy a kódot igyekeztem generálni, ekkor azonban újra megcsörrent a telefonom. Meg sem néztem ki az, csak felvettem.
- Igen?
- Én vagyok Mils.
- A? Megőrültél?
- Nyugi, eldobható telefon.
- Akkor sem biztonságos.
- Csak meg akartam köszönni. Már úton vagyok…
- Ne mond meg, hogy hová! Sosem lehet tudni… De vigyázz magadra!
- Azon leszek kismadár, de te is.
- Ismersz már, nem?
- Épp emiatt mondom. Van ott fent valami, ami nagyon bűzlik, jobb, ha valahogy megpattansz, amíg még teheted!
- Bár tehetném, de eladtam a lelkem három évre.
- Hogy mit tettél?
- Hosszú sztori, de így legalább, ha baj van, elérsz.
- Légy óvatos, hallod? Ne bízz senkiben! Senkiben Camila! Ígérd meg!
- Én… megígérem.
- Majd jelentkezem. – megszakadt a vonal, én pedig visszatettem a telefont a zsebembe. Ezek szerint nem én vagyok az egyetlen, akinek bűzlik ez az egész hely. De hogy senkiben se bízzak… na és Ő? És Dean? Összezavarodtam. Megráztam a fejem és újra a kijelzőre pillantottam, hogy folytassam a gépelést, de közben megállás nélkül járt az agyam.

  
 Outfit: Mila Sofia

- Az elmúlt öt évre… - ismételtem a szavait, miközben beprogramoztam a megfelelő algoritmust a kódomba és elindítottam a folyamatot, hogy elkezdhesse először az információgyűjtést, majd pedig a szűrést. Egészen biztos vagyok benne, hogy már csak az első fázis is órákat fog majd igénybe venni, hiszen rengeteg magas beosztású ember van az USA hatalmi hálójában, olyanok is, akikről az átlagemberek még csak azt sem tudják, hogy egyáltalán a világon van, hiszen a személyazonossága titkosítva van. Aztán jöhet a második fázis, a tranzakciók felülvizsgálata. Osztottam-szoroztam fejben, miután lenyomtam az entert, de a gondolataimat már nem tudtam megosztani vele, hiszen teljesen kizökkentett belőlük az a bizonyos telefonhívás Aarontól. Percekkel a hívása után is a hatása alatt voltam még, az elmémben pedig megannyi kérdés, sötét gondolat keletkezett az egész FBI-ról. Mi van, ha ez az egész feladat csak kamu és tesztelni akarnak vele? Vagy ha a valódi cél nem az igazságszolgáltatás, ha megtalálom a bűnöst, hanem a nyomok eltüntetése? Honnan veszik egyáltalán a magas beosztású dolgot? És miért mondta Aaron, hogy nem bízhatok senkiben sem? Mit tudhat, amit nem mondott el nekem és miért akar annyira távol tartani? Talán így próbálja viszonozni, hogy én is többször megmentettem már az életét?

- Hm? – először fel sem fogtam a kérdését sem pedig azt, hogy időközben meghozták az új asztalomat a hozzá tartozó forgós székkel, annyira elmerültem a kétségeim között. Az ajtó csukódása rázott csak fel igazán, miután a hordárok távoztak.
- Igen… - megígértem neki, hogy sosem fogok hazudni, hát nem is most kezdem el, óvatos még így is lehetek. A régi Greyben vakon bíztam és bíznék még most is, de ki tudja mennyit változott azóta…. Viszont, ha a csókunkra hagyatkozom, amit abban éreztem, akkor mégis nyugalom fog el. Francba. És ha csak elterelés volt? Istenem Aaron, paranoiássá tettél egyetlen pillanat alatt…
- Úgy saccolom fél nap kell a programnak a teljes lefutáshoz… - köszörültem meg a torkom, de közben újra pötyögni kezdtem valamit. Ha tőle talán nem is kell tartanom, itt az ideje beton biztosan levédenem a laptopom… sosem lehet tudni.
- Mennyi van még a munkaidőből Grey ügynök? – csak a beígért sör miatt is…

  
 Outfit: Mila Sofia