Chase bácsinak ezúttal is sikerült megnyugtatnia, amikor azt mondta, hogy a mi kapcsolatunk sosem lesz „normális” és már néhány pillanatig majdnem fel is derültem, amikor előhozakodott azzal, hogy miért ne lehetne az életében két fontos személy. Tényleg ilyen naiv lenne vagy ezzel a felvetéssel is csak engem szeretett volna meggyőzni arról, hogy sose veszítem el a „helyem” az életében? Nem azt mondom, hogy az ember nem szerethet egyszerre több mindenkit, hiszen amellett, hogy ő hozzá különleges kötelék fűz, nagyon szeretem a családomat, anyát, apát, nagyapát és még Andrew bácsit is. De tény az is, hogy olyan kapcsolat, mint ami köztünk van, sosem lesz senki mással. Egy harmadik fél érkezése mindig alapjaiban ingatja meg a dolgokat, ami persze természetes és normális, csak épp számomra rossz hír. Hiszen van olyan nő, aki boldogan hagyja, hogy még mindig az unokahúg legyen az, akinek mindig felveszik a telefont, bármikor átugorhat és még kulcsa is van a lakáshoz, ráadásul minden nap akár órákat is telefonozzanak a párjával és heti többször is igyekezzenek találkozni? Ugyan már, nem vagyok bolond. Amikor megtalálja az igazit, saját szabályaik lesznek, saját életük, a nő pedig majd joggal várja, hogy onnantól elsőbbséget élvezzen mindenki felett. Hát erre célozgat anya folyamatosan, ezért is égett bele annyira az elmémbe. Pedig kezdetben én is úgy láttam, hogy képes lenne minden a régiben maradni, még akkor is, ha „Chase bácsi jó útra tér”.
- Miért is ne… - hagytam rá a dolgot, nem szerettem volna teljesen elrontani a hangulatot, ráadásul addig jó, míg ő tényleg hisz ebben, hátha akkor csoda történik.
- Chase bácsi! – elnevettem magam. Igaz, hogy Andrew bácsi a nyomába se érhet, mégsem szép ilyeneket mondani. – Vigyázz, a végén még úgy döntök, hogy te már épp eleget élvezhetted, hogy a világ legcukibb unokahúga vagyok és átpártolok Andrewhoz, hagy pótolhasson. – néhány pillanatig tudtam csak tartani ezt a „határozott” ábrázatot, hamar újra elmosolyodtam. Hiába minden, úgyis tudja, hogy csak blöffölök, hiszen ismer. Túl jól is.
- Hát majd kiderül. A többi gyakornok biztosan felkészít majd, ebédszünetben pedig végre lesz kikkel alaposan kipletykálni téged. – érdekel, hogy vajon őt, hogy látják odabent az alkalmazottak, már csak amiatt is, mert ugye „versenyeznek” anyával a jövőbeni vezetésért, papának pedig sokat számít, hogy az embereit jó kezekben hagyja majd.

A dúvad, aki ránk rontott szemlátomást akkor került csak igazán tisztába a tetteivel, amikor észrevette, hogy ezúttal a nagybátyám helyett bizony engem talált el. Ekkor a földre roskadt.
- Én nem akartam… én nem ezt akartam… én csak a feleségemet akartam megvédeni… Ő azt mondta… azt mondta, hogy…. – hirtelen elhallgatott és felpattant, amikor Chase ismét ráordított, hogy takarodjon. Futni kezdett kifelé a klubból, mi pedig ismét ketten maradtunk. Arról, hogy mennyi ideig lehettem eszméletlen, sejtelmem sincs, azt viszont tudom, hogy mikor kinyitottam a szemem forgott körülöttem a világ, rettenetesen fájt a fejem, mégis boldog voltam, mert éreztem, ahogy Chase bácsi a karjaiban tart, vagyis eszerint még él, jól kell lennie, nem végzett vele az az ember.
- Jól… jól vagy bácsikám? – próbáltam meg felülni, de nagyon zsongott a fejem. Mégsem érdekelt, csak, hogy tudjam, tényleg rendben van-e.
- A szád… - simítottam végig rajta óvatosan az ujjaimmal. – megsérült. – az ijedtségtől és a sokktól remegni kezdtem, közben észrevettem az öklét is. – A kezed is….


 Outfit: Ruha