Shane szobája ízlésesen van berendezve, sötétre festett kiegészítőkkel, melynek határozottságát, erőt sugárzását a fehér falak lágyítanak meg. Így az ember nem egy barlangba sétál be, sokkal inkább egy gazdag fiatalember ízléses hálótermébe.

Vegas egy félreeső birtokán, egy hatalmas kúriának nevezhető épület ég felé törő tornyainak egyikében ácsorog már közel fél órája az idősebb Hemsworth fiú. A nap már lenyugvóban van, így aranysárgára festi a szobát, mely máskoron zordan, sötéten, gyerekeket rémisztgetve kong az ürességtől. Régen ez volt a két srác gyerekszobája, itt töltötték az egész napjukat. Ez volt birtok egyetlen helyisége, hol igazán jól érezhették magukat. Mivel jobbára raktárnak tartották már a kezdetektől fogva, mindig tele volt régi, vagy használaton kívüli holmikkal, melyek van, hogy magasan, robosztus méretűen ácsorogtak a falak mentén, ám lehetett találni olyan apró kütyüket is, mint amilyen egy egyszerű, régi mobiltelefon. És ez most sincs másként. A szoba mit sem változott az elmúlt tizenkét-tíz év során. Minden ugyan úgy áll, a szürke lepedők eltakarják a nagyobb tárgyakat, melyek inkább értékesek, mint szépek, de ne legyenek olyan porosak, hogy ha esetlegesen lekerülnek innen, akkor egész nap porolni kelljen.
Ám míg régen játszani járt ide fel, most inkább a kikapcsolódásra próbál ráfeküdni. Hósszú hetekig dolgozott, alig aludt, így most sem tűnik valami nagyon fessnek. Szeme alatt sötét karikák húzódnak, kezei remegnek a sok írástól. Mint valami reumás vénember, úgy közlekedik a sok görnyedéstől. És ráadásul ennek örömére, még beteg szíve is rakoncátlankodik. Nem tetszik neki az éjszakázás, a kialvatlanság és a temérdeknyi kávé, amit az elmúlt napok alatt Shane bevitt a szervezetébe.
Jobb karját a nyakára tapasztva nyomkodja meg a fájó tagot, majd mély sóhaj kíséretében fordul el az ablaktól, miután a nap még egy utolsót kacsint a tájra, majd végleg elbújik a dombok mögött és hagyja, hogy a másik égitesté legyen a főszerep.
Mélyen nadrágja zsebébe dugott kezekkel hagyja el a toronyszobát, majd veszi célba a hálóját, hogy lepihenhessen egy kicsit. Ám amint belép a világos helyiségbe és leveti magát az ágyra, egy arc villan be előtte. Egy bájos, szép arc, amit már olyan régen nem látott. Így hát kikapva zsebéből a telefonját pötyögi be gyorsan kiszemelt áldozatának telefonszámát, majd lebeszélve egy időpontot teszi le azt. Még van egy kis ideje Chloe érkeztéig, így lehunyva a szemeit kezd el... meditálni? Nem, ez nem Shane...
- Hmmm? - szól bele a telefonba anélkül, hogy ránézett volna a kijelzőjére.
- Nem, ma inkább kihagyom... fáradt vagyok Jack, menj mással szórakozni! - morog bele a készülékbe, majd lenyomva a piros gombot rajta leejti maga mellé a kezét. Nem szokása egyik pillanatról a másikra elaludni, de ez most még is megtörténik. Már csak reménykedni tud abban, hogy mire felébred a lány már a szobájában fog ücsörögni a házvezetőnő jóvoltából. De ha neki kell kimenni, hogy beengedje, hát az se baj.

El se tudta képzelni hetekkel ez előtt, hogy a kelleténél hosszabb ébrenlét, valamint a folytonos melózás ilyen fárasztó lesz. Azt hitte, hogy fizikailag nem lesz gondja, hisz nem megépíti, hanem csak megtervezi az épületet. De most a fizikai fáradtságon kívül nem érez mást, csupán szellemi leépülést. Annyit kellet használnia az agyát a képleteknél, számításoknak és magánál a 3D-s tervezésnél, hogy úgy érzi, minden tudását ebbe fejtette bele, és elszívták tőle.
Ezért is rogy rá olyan reménytelenül az ágyára, és nyúl el rajta hosszan. Lábait először rakosgatja jobbra balra, mintha nem tudna velük mit kezdeni, de végül megtalálja a számára kényelmes pozíciót. Így azokat egymásra téve helyezi el, majd kapja fel maga mellől a telefont, amin gyorsan be is nyomja az első számot, ami megfordul a fejében, miután bevillan egy arc.
A telefonba pár pillanat alatt elmondja a kívánságát, mintha legalábbis a télapóval beszélne, majd elköszön a lánytól, a telefont pedig lehajítja maga mellé az ágyra, mely csúszik egy kicsit, kis híján leesik a földre, de végül szerencséjére megáll, így nem történik nagyobb probléma. Ám amint behunyja a szemét, el is alszik. Nem szokott ilyen hamar elaludni, mindig beletelik egy kis időbe, mire átléphet az álmok mezejére. De most, hogy a kimerültség szélén tántorog, elég pusztán két perc neki és már alszik is.
Mellkasa lassan, egyenletesen emelkedik és süpped még akkor is, mikor nyílik, majd csukódik az ajtó. Nem ébred fel a neszezésekre, még arra se, mikor az apja berobban a szobába, majd mikor meglátja fiát, rögtön ki is megy. Ezt Shane csak tolerálni tudja.
A legközelebbi ajtónyitásra viszont nem tud reagálni, arcizmai ugyan olyan puhák és lágyak maradnak, szempilláin álom csillan. A halk szavakra viszont mélyebb levegőt vesz, majd elmosolyodik, mintha legalábbis álmodna. A mellkasát ért óvatos mozdulatokra megborzong, akár csak a nyakát ért ajkak érintésére. Sunyi mosoly jelenik meg a szája szegletében, majd kezét a lány nyakához emeli, amit elkezd cirógatni.
- Valahogy úgy... - sóhajtja - illik így megvárakoztatni egy beteg embert? - teszi fel gúnyosan a kérdést, majd végigsimít a lány oldalán. Fáradtsága pillanatok alatt tovalibben, barna szemei pedig a lány szemeit keresik. Mikor sikerül azt megtalálnia elmosolyodik, majd enyhén megemelkedik, és egy óvatos puszit nyom a lány állkapcsára.
- Rég láttalak. Azt hittem ellopott valaki anélkül, hogy váltságdíjat követelt volna tőlem - motyogja a szép lány nyakába.

Álmok kavargós ösvényére téved rá pár pillanattal az után, hogy lehunyja a szemét. Ám sajnálatos módon ez az álom nem tart túl sokáig. Legalábbis a való életben, hisz az álmok lassabban pörögnek, mint a való élet, így egy ötperces alvás alatt látott álom, körülbelül egy egész történetet képes elmesélni. Így míg Shane látja az álom elejét és végét, melyet amint felébred, el fog felejteni, addig Chloe besompolyog a szobájába, majd odasétál hozzá és felmászik a hatalmas ágyra.
Shane az álmok hatása alatt áll még mindig, így nem érez, nem hall és nem lát, csupán akkor, mikor a lány elkezdi puszilgatni a nyakát és halkan búgó szavakat suttog neki.
A fiú egy kis gúnyolódással vág vissza, majd egy halovány vigyort küld Chloenak, miután enyhén megemelkedik és egy puszit ad a szép lánynak. Elégedetten konstatálja, hogy az behunyja a szemeit, mikor pedig cirógatni kezdi a nyakát, beleharap az ajkába. Ez az idilli kép meglepő érzéseket vált ki Shaneből, így az megfeszítve az állkapcsát próbálja legyűrni a lelke mélyén ébredező oroszlánt.
- Elhiszem neked... - sóhajtja.
- Nem kellesz senkinek? Akkor szerinted én miért hívtalak most át? Vagy esetleg zokon vetted, hogy az elmúlt két hetet távol töltöttem tőled? - érdeklődik, szemeiben sunyi fény csillan. Szeretett volna beszélni és többször találkozni a lánnyal már az elmúlt hetekben is, de jelen pillanatban úgy el volt foglalva a munkájával, hogy levegőt venni alig volt ideje.
A neki szegezett kérdésre szemöldöke a homlokába ugrik, majd elvigyorodva megrázza a fejét.
- Hihetetlen, hogy milyen mohó tudsz lenni - neveti, majd megragadva a lány derekát, egy gyors mozdulattal oldalra löki, hogy az az ágyon állapodjon meg, ő pedig ugyan azzal a mozdulattal átpördül, hogy ő legyen felül. Hosszabb, barna hajába túrva eltünteti azt a szeméből, majd közelebb hajolva a lányhoz, lágy pillantással pásztázza annak szemeit. Szinte lehetetlen megfogalmazni az ő kapcsolatukat, épp ezért nem is érdemes vele próbálkozni. Valószínűleg, még ők se tudnák elmagyarázni, hogy mit éreznek, mit gondolnak, mikor együtt vannak. Shane minden esetre úgy vallja, hogy "most ez van, a jövő zenéje, hogy mi lesz". És ez így igaz.
Közelebb hajolva Chloehoz, számtalan csókkal árasztja el annak nyakát, majd megragadva a derekát, közelebb húzza magához.
- Mond csak? Direkt vettél fel ilyen ruhát, ? - mosolyog bele egy csókba, majd végignéz az immáron alatta fekvő Chloen.
- Szép darab, de nem garantálom az épségét - kacsint rá huncut mosoly a szája szegletében.

Tudja, hogy nem illik elaludni, miután magához rendel egy vendéget, de tekintettel arra, hogy az elmúlt két hét alatt, ha tíz órát aludt, akkor sokat mondok. Szeme alatt sötét karikák húzódnak, arcvonásai egészen addig kemények maradnak, míg le nem hunyja a szemét és tér át egy másik ösvényre. Ha jobban belegondol, holnap délutánig fel se ébredne, ám amint meghallja Chloe hangját, és megérzi annak érintését, lassan bár de biztosan, felpattan a szeme.
Az újabb megjegyzésre összeráncolja a homlokát, és szíve szerint feltenne még egy kérdést, de nem teszi, helyette széles vigyor kerekedik az arcán.
- Igen. Valahogy úgy. Vágytam a tökéletes társaságodra - cirógatja meg a vállát, a további szavaira pedig különösen odafigyelek. Pillanatok alatt elkomorulok.
- Nem fontosabb a munkám, mint te vagy... illetve, de, de nem nekem... szerintem apám kiherélne, ahogy a többi fejes, ha nem fejezném be a kiszabott időre a feladatokat. Még akkor is követelnék, ha már a kórházban feküdnék - vonja meg a vállát, elvégre tényleg már többször lógott a lába annak, hogy ott helyben búcsút vesz az élettől.
Mikor kijelenti, hogy a lány mohó, az rögtön visszavág, mire egy halk nevetést hallat.
- Hozzászoktam, de minden egyes alkalommal meglepsz - ezt követően belekapaszkodik a lányba, majd megfordítja, hogy az ágyra kerüljön, ő pedig óvatos csókokkal kezdi behinteni a lányka nyakát.
- Efelől semmi kétségem... eddig csak a drága jó ellenfeleimről tudom, hogy nem akarnak a kedvemre tenni. Mindenki más igen, csak fogalmam sincs, miért. Talán le kellene mosnom magamról apám nevét? - pillant kérdőn Chloe szemeibe. Mikor az megragadja az ingét és egy csókot ad a fiú szájára, annak arcán ismét megjelenik egy sunyi mosoly, mely lassan már a védjegyévé válik. De ahogy a lány ellöki magától és egy kérdés kíséretében kiül az ágy szélére, Shane feltérdel, majd odamászik hozzá. Kezeivel finoman végigsimít a puha bőrön, ajkait a lány vállához és nyakához érinti, majd immáron sokkal határozottabban, elkezdi masszírozni a finom nyakat, vállat.
- Azért majd visíts, ha fáj, de ne túl hangosan, a végén még ránk nyitnak - dugja ki kacéran a nyelvét, miközben szorgalmasan próbál eleget tenni a lány kérésének.

Kíváncsian hallgatja végig a lány állítását, minek végén csak elmosolyodik, majd elégedetten biccent.
- Igen, ezt az elmúlt idők során sikerült kitapasztalnom, viszont azt sem akarom, hogy kiszolgálva érezd magad. Tudod, könnyű lenne belemondanod a telefonba, hogy "hé, te bunkó, eddig nem kerestél most már szomorodj meg a szobádban". Nem tiltakoznék, sőt, igazat adnék neked, hisz tényleg elég idegesítő lehet, hogy hetekig nem is hall az ember felőlem, aztán egyik pillanatról a másikra áthívom magamhoz anélkül, hogy köszönnék - tekintete határozott, ezzel is jelzi, komolyan gondolja. Tényleg úgy véli, hogy idegsítő szokása lett az, hogy azoknak akiket jobban ismer, nem kifejezetten köszön a telefonban, csak célozgat arra, hogy üdvözli az illetőt. Az pedig, hogy közel két hétig remete életet élt, minden bejövő hívást átvezetett a hangpostára, őt jellemzi. Egy munkamániás, nagy teherbírású fazon, aki ha a feladatával foglalkozik, senki mással nem hajlandó beszélni.
- Hát nem tudom... elég sokat rakoncátlankodott az elmúlt napokban a ketyegőm, de ezt betudtam annak, hogy nem aludtam eleget és sok kávét ittam - vonja meg a vállát. Mikor viszont Chloe arcán egy sunyi mosoly megjelenik, Shane is elmosolyodik, majd megcirógatja a lány nyakát.
- Nem tudom mit higgyek cica... Volt már rá incidens, hogy csak azért másztak nőnemű egyedek az ágyamba, hogy megkapják a jussukat... bár, belőled ezt nem nézném ki, túl ártatlan vagy - vigyorodik el. Csak ezután mászik ki Chloe után az ágy szélére, hogy alaposan megnyomkodhassa fájó nyakát.
- Nem kell ahhoz nagy tehetség, hogy valakinek a vállára dobjam a kezeimet és megnyomkodjam - vonja meg a vállát - ugyan, csinálom még ha gondolod! - már dőlne előre, hogy a lány szemeibe nézhessen, de az addigra már az ágyon térdel vele szembe. A vékony kezek a vállára tévednek, majd Chloe egyre közelebb hajol hozzá, minek egy újabb csók a végeredménye. Ám mielőtt ebben a kényelmetlen pozícióban ragadnának, egyik kezét a lány álla alá illeszti, másikkal az ágyra támaszkodik, miközben egyre húzódik az ágy párnái felé. A lány álla alatt lévő kéz, arra ösztökélheti, hogy kövesse Shanet, ki hamarosan a párnákra dől, Chloe-t pedig közelebb húzva magához, végigsimít annak hátán, nyakán, oldalán.
- Miért érzem úgy, hogy kihasznállak? - érdeklődik kíváncsian két csók között.

- Lehet, hogy nem vagyok bunkó, de akkor is vehetném a fáradtságot Chloe, hogy néha tartsak egy kis szünetet és mondjuk elmenjek valamerre kiszellőztetni a fejemet, vagy ne havonta kétszer találkozzunk, hanem mit tudom én, hetente minimum egyszer... Az se normális, ha kapok egy nagyobb feladatot és azzal képes vagyok hetekre beburkolózni és játszani a remetét, mint valami befordult vadbarom... ez így nem élet. Manapság, tényleg érzem, hogy nem jó az az élet amit élek. Huszonkét éves vagyok és nem szórakozni járok, hanem... dolgozni az irodámba! Azért ez így elég röhejes, nemde? - pillant kíváncsian a lányra, mintha legalábbis azt várná, az helyeslő választ adjon, pedig nem azt akar. Soha nem bírta a negatív kritikát, de ha egyszer az kell ahhoz, hogy észhez térjen, hogy ismét visszarázódjon a valóságba, akkor kénytelen tűrni.
- Mondjuk... van egy olyan érzésem, hogy hamar megunnál, ha hetente többször is találkoznánk - cirógatja meg mosolyogva Chloe puha arcát.
- De ha gondolod, megoldhatom azt is, hogy többet találkozzunk... valahogy átpakolom az időbeosztásomat, maximum kevesebbet alszok - vonja meg a vállát, mintha nem számítana semmit az, hogy kevesebbet fog aludni. Minden esetre biztos benne, hogy megtudja valahogy oldani, hogy ha sokkal nem is, de valamivel többet találkozzanak.
- Igazad van... viszont amióta kirúgtuk az igazgató helyettest, azóta rengeteg befejezetlen dolog van még, amit nem sikerült befejeznünk. Már így is több mint öt hónapos csúszásban van a bevásárlóközpont építése - húzza el a száját elégedetlenül, de végül rácsapva a lábára abbahagyja.
- Mindegy, most ne beszéljünk a munkáról... már csömöröm van tőle - vigyorog.
- Öhmmm igen, olykor nagyon ártatlannak tudsz tűnni - bólogat hevesen, majd végigsimít Chloe karján. Csak ezután kezdi el kérésre masszírozni a vállait és a nyakát, amit a lány dicsérettel illet.
- Kifárasztani? Ugyan! - legyint, bár meg kell hagyni, kifejezetten fáradtnak érzi magát, ha most egy percre is behunyná a szemét, biztos, hogy elaludna, amit a lány nyilván nem venne jó néven.
Ahogy szépen lassan elkezd hátrálni, magával invitálva a lányt, megjegyzi, úgy érzi, kihasználja őt.
- Lehetséges... tudod, nagyon aljas tudok... lenni - magyarázza két csók között. Mikor Chloe az ölébe bújik, kérdő tekintettel mered rá, majd alsó ajkába harapva elvigyorodik.
- Ne tudd meg mennyi kívánságom lenne - sóhajtja, miközben végigsimít a lány vékony derekán, majd fenekénél fogva közelebb húzza magához, tekintete viszont Chloe szép arcáról az ajtóra siklik, minek túloldaláról furcsa neszezések szűrődnek be a szobába, melyek hamar el is halnak.
- Furcsa... - fordul vissza a lányhoz, kit most semmire nem cserélne el. Tudta ő, hogy ki kell ahhoz, hogy jobb kedvre derítsék.

- Ha már egy kicsit is röhejes, akkor nagy gond van - sóhajtja elégedetlenül, majd hajába túrva kisöpri azt a szemeiből.
- Ezt örömmel hallom - mosolyog komiszul a lányra, de ugyan azzal a komolysággal hallgatja tovább, amivel elkezdte. Mikor valaki hozzá beszél, minden erejével azon van, hogy a legapróbb részleteket is megjegyezze a monológokból, elvégre elég furcsán hatna, ha pár perc elteltével már nem is emlékezne bizonyos dolgokra. Mind emellett tartja annyira a lányt, hogy komolyan odafigyeljen rá, így még az se tud senkit se kértségek közé zárni, hogy olykor-olykor megjelenik egy kisfiús mosoly a szája szegletében, vagy más felé pillant.
- Igen, bevallom tényleg elfelejtettem "szórakozni". Múltkor volt szerencsém elmenni egy casinóba, de hát...nem jártam túl jól vele - vonja meg a vállát - talán nem akkor kellett volna bemennem, mikor épp a legnagyobb munkámban vagyok, mivel hamar szakad olyankor a cérna - pillant fel elégedetlenül a plafonra. Elég kellemetlenek voltak azok a percek, bár meg kell hagyni, amellett, hogy a szíve nekiállt ficánkolni, attól még élvezte. Végre megmondhatta a magáét egy félnótásnak.
- Minden esetre majd megmutathatnád - kacsint a hölgyeményre kihívóan.
Ahogy az alvásra terelődik a téma, Chloe fel is hoz egy ötletet, amire felcsillan a fiú szeme.
- Valóban? Remek! El is kezdhetnénk akkor - paskolja meg maga mellett nagy lelkesen a párnát, bár ezzel nem arra akar utalni, hogy már most, még sötétedés előtt leakarna feküdni, főleg aludni. Sokkal inkább arra, hogy elég nagy az ágya ahhoz, hogy két személy elférjen rajta.
- Ezt többen mondták már, de olyan munkamorálom van, hogy néha még én se bírok vele... ahányszor átadtam feladatokat másoknak, soha nem a várt eredményt kaptam. Lehet, hogy nem bízok eléggé az emberekben, de úgy vagyok vele, ha valaminek megvannak a paraméterei, akkor azt tartsák is be, ne kezdjenek el okoskodni és más nézeteket felállítani. Mert akkor jön Mr. Idősebbik Hemsworth testvér és szétcsap a nép között. De igazad van... majd beszélek apámmal, hátha tudunk tenni valamit az ügy érdekében - fejezi be, majd kijelenti, térjenek el a témától mert kezd idegbajt kapni tőle. Mind emellett, ha már Chloe átjött hozzá, akkor ne a meló legyen a fő témájuk, mivel ezzel hamar ellehet egy embert idegeníteni magunktól.
- Nézz magadra Szépségem! Bájos arc, törékeny alkat. Ki ne képzelné azt, hogy nem vagy egy ártatlan lányka? - teszi fel kíváncsian a kérdést, miközben óvatosan megérinti Chloe arcát ezzel is nyomatékosítva állítását.
- Ó, ebben biztos vagyok - nevet fel jóízűen, szemét pedig le sem veszi a lány finom vonású arcáról. A kívánságaira vonatkozó kérdésekre, állításokra nem válaszol, helyette csak finoman cirógatni kezdi vendége hátát, majd közelebb hajol hozzá és egy óvatos puszit nyom a vállára. Miután közelebb húzza magához, tekintete rögtön megállapodik az ajtón, mintha valakivel vagy valamivel találkozott volna a tekintete. Összeráncolt szemöldökkel figyeli az ajtót, csak Chloe kérdése hozza vissza a jelenbe.
- Nem, csak... biztos csak fürödni ment az öcsém - válaszol, majd visszafordulva a rajta elhelyezkedő lányhoz engedi, hogy az ismét megcsókolja. Kezét óvatosan a dús hajzuhataggal eltakart tarkóra csúsztatja, majd így, szinte magához láncolva a lányt, nem engedi el. Szabad keze megtalálja Chloe lábát, majd azon feltűrve a ruhát, óvatosan cirógatni kezdi a puha bőrfelületet. Becsületére váljon, hogy eltekintve attól, hogy bár ennyi pénzzel rendelkezik, még se akar minden második lányt a szobájába, majd az ágyába csalogatni. Hosszú hónapok óta nem volt együtt mással, csak Chloeval. Ezzel a gondolattal vándorol át szája a lány nyakára és jutalmazza azt óvatos, puha csókokkal.

- Azt mondod? - teszi fel a kérdést kíváncsian, miközben a lánykára pillant.
- Én pedig annak örülök a legjobban, ha te örömöt akarsz okozni nekem. Viszont azt én még mindig nem tudtam kitalálni, én miként viszonozhatnék neked mindent, amit eddig kaptam - szemében a kíváncsisághoz őszinte csillogás párosul, hisz tényleg úgy érzi, mindent amit eddig a lánytól kapott, azt ő is vissza akarja adni neki, elvégre megérdemli nem igaz?
Az elkövetkezendő pár perce fejben azzal telik, hogy kitalálja, miként juttathatja magát több szabadidőhöz, amit aztán Chloe társaságában töltene. Szinte biztos benne, hogy akkor sem unatkozna, mi több, jobban szórakozna mint az irodájában. Elég siralmas, hogy egy huszonegy-két éves srác már irodához és komoly munkamenethez van kötve. De ez van, ha valakinek a fia magasabb IQ-val rendelkezik az átlagosnál és nyitottabb az építészre, mint a családban bárki más.
Mikor kitérnek a szórakozásra, Chloe megejt egy mondatot, amire Shane arca felderül és széles mosoly terül szét az arcát.
- Igen, ez lehet! Jól van, majd ha legközelebb megyek valahova, akkor begyömöszöllek a zsebembe, rendben? - gonoszkodik kihívó tekintettel, majd egy óvatos puszit nyom a lány szája széléhez.
- Most nem is tudnék elaludni - válaszolja. Ez teljes mértékben igaz, hisz a lány társaságában olyan aktívnak érzi magát, mint máshol és más mellett talán soha.
- Megígérem, kitalálok valamit, hogy több időt tölthessek együtt veled jó? - simít végig hüvelykujjával a lány szemöldökének ívén, majd megcirógatva a nyakán, óvatosan elmosolyodik - Erre biztos fogok találni valami megoldást.
- Én viszont tudom jól, hogy nem vagy olyan ártatlan, amilyennek kinézel, szóval nem is szükséges ezt hangoztatni. Inkább mutasd meg! - pillant kihívóan, határozottan a szemébe.
- Szeretnéd, ha az lennék? - érdeklődik, majd kezét a lány vállára simítja, egészen a ruhájának pereméhez. Nem kellene túl nagy erőfeszítést produkálnia ahhoz, hogy levegye róla az anyagot, de kíváncsi rá, Chloe mit akar még csinálni az este folyamán. Mikor meghallja, hogy az ajtó túloldalán valaki ólálkodik, egy pillanatra elkapja a tekintetét a lányról, hogy megbizonyosodjon róla, senki nem jön be.
- Micsoda? - hangja kétségbeesettnek hat, ahogy visszakérdez. Valamiért nem tudja elképzelni, hogy a lány vadállat módjára berángatja a fiatalabb Hemsworth-ot a szobába. Értetlenül mered a lányra, csak akkor sikerül elmosolyodnia, mikor rájön, csak hülyéskedett. Csak ezután hozza közelebb magához, majd kezdi el apró csókokkal behinteni nyakának puha, finom bőrét.
Ezt követően kezét a hátára simítja, majd lehúzza maga mellé az ágyra, hogy egy vonalban legyenek. Oldalára fordulva megtámaszkodik bal karján, így hajol közelebb a lányhoz, hogy újra megcsókolhassa. Keze többször lesiklik Chloe combjára majd vissza az oldalára, nyakára. Ujja többször beleakad a ruha mell részébe, hogy azt esetlegesen levegye róla, de egy apró szájremegéssel mindig felhagy a művelettel. Talán fél? Vagy nem akar hirtelen belecsapni a közepébe? Vagy a lány "visszaigazolására" vár?

A lány válaszára gunyoros mosoly jelenik meg Shane arcán, majd ujjbegyeit óvatosan végighúzza Chloe vállán, ruhátlan karjain. Mozdulatai óvatosak, mintha attól félne, megsebezheti a lányt a puszta érintésével, hisz olyan törékenynek tűnik.
Azt még nem tudja, hogyan fogja megoldani a több együtt töltött időt, de ha már egyszer megígérte, akkor küzdeni fog azért, hogy meg is valósuljon, hisz neki is szüksége van a lány közelségére, kell neki, és ezt figyelembe fogja venni. Ha kell, csökkenti az óraszámát vagy átruház egy-két feladatot a többi emberre, akikben eddig nem tudott megbízni, hisz az oka megvolt rá. Ha ő azt mondta hogy az X tengelyen tolják arrébb a házat a csatorna miatt, akkor azok biztos az Y tengelyen valósították meg ugyan ezt, ő pedig a haját tépve köszörülhette ki a csordát, miközben nem emelhette meg a hangját.
- Nem is kellene hozzá a zsebem - válaszol két óvatos csók között. Lehet, hogy pár pillanattal ez előtt még zsebet említett, most viszont, ha jobban belegondol, szeretné, ha úgy vihetné bárhova is magával a lányt, hogy mindenki látja őket. Barátok, munkatársak és olyan emberek, akik irigykedve figyelik őt nem kis vagyona és neve miatt. És onnantól kezdve azt is tudnák, hogy a nyálas, elkényeztetett kölyök ragaszkodni is tud valakihez, hogy őszinte és nem cserélgeti a nőket percenként.
Hosszú ujjai lelkesen szórakoznak a ruha peremével, mintha nem tudná legyűrni a késztetést, hogy lehámozza a lányról, mintha legalábbis a bábja lenne. Ajkai hozzáérnek a lány vállához, majd egészen a nyakáig menetel vele óvatosan, épphogy csak érintse a finom bőrfelületet. Mikor viszont Chloe megemlíti, hogy hívják be az öcsit is, Shane kis híján kitér a hitéből és ez a meglepettség az arcára is kiül.
Mikor visszatér minden a rendes kerékvágásba, Shane lehiggad, óvatosan simít végig többször a lány combján, derekán és vállán, miközben szakadatlanul csókolja Chloet. Érintései viszont bizonytalanok. És ez idővel a lánynak is feltűnik.
A kérdésre megrázza a fejét.
- Nem, nem, erről szó sincs - válaszolja, majd lesütve a szemét elfordul választottjától. Idegesen nedvesíti be az ajkait, majd felpillant a lányra. Fogalma sincs, hogy fogalmazzon.
- Chloe... tudod... én.... izé - motyog remegő hangon. Most egy suta gyereknek érzi magát, aki nem tudja, hogy mondja meg az anyjának, hogy eltörte a kedvenc vázáját, amit régóta nagy odafigyeléssel tart a vitrinben. Csak az a gond, hogy egy váza eltörésén nem függ a jövő, nem igaz? Így megköszörülve a torkát, határozott arccal folytatja, amit dadogva elkezdett.
- Már egy ideje többet érzek irántad, mint annak előtte - ezzel próbál arra célozni, hogy a heccből együtt töltött esték már egy teljesen más galaxisba valóak, míg mostani érzelmei földhöz, Chloéhoz kötöttek. Lassan emeli meg a kezét, ami a lány arcán állapodik meg, ő pedig lassan lehúzva magához, egy újabb csókkal jutalmazza. Mozdulatai óvatosak, gondoskodóak és őszinte szeretetről árulkodnak.

Shane érzi, ahogy hozzáér a lány bőréhez, hogy valami megváltozott. Nem csak a maga részéről, hisz az ő érzelmei valósak, és biztosak. Azt tartja furcsának, hogy a lány meg-megremeg érintései alatt. Mint... mintha félne. Ez pedig furcsa érzetet kelt Shane-ben, amivel nem tud mit kezdeni. Igyekszik nem odafigyelni rá, viszont ezt szinte lehetetlen elérnie.
- Arra, hogy legközelebb együtt megyünk valahova! - pislant fel a hölgyeményre - kezdem unni a bujdosást, "titok kapcsolatot". Ez senkinek jó. Mind emellett szeretném már látni, hogy a vadmacskám, hogyan is szórakozik valójában - kacsint rá nagy lelkesedéssel, miközben óvatosan végigsimít a vékonyka karokon, majd keze áttéved a lány oldalára, amin ugyan azt a mozdulatsort teszi meg, amit pár pillanattal előbb. Reggel még gondolni se merte volna, hogy majd azt mondja a lánynak, hogy együtt járjanak szórakozni, vagy bárhova. Azt pedig főleg nem, hogy megint egy ágyban fognak kikötni. Hát, nincs vita, el kell egy kicsit dobni a munkát ahhoz, hogy végre felnyíljon a szemünk, nem igaz? Nem élhetünk befásultan, négy fal között egy szénakazal nagyságú kupacra emlékeztető papírhalommal, amiben lassan meg lehet fulladni. Főleg nem akkor, ha az ember még fiatal.
Óvatosan csókolja végig a lány vállát és nyakát, bár koránt sem olyan vad, mint amilyen lenni szokott egy átlagos napon. Legnagyobb meglepetésére Chloé úgy kap az ajkai után, mintha legalábbis fenyegetni akarná őt. Akaratlanul kap a lány dereka után, hogy közelebb húzza magához, ám azzal a lendülettel, mihelyst meghall egy számára nem kívánatos mondatot, el is tolja magától.
- Micsoda? - hüledezik. Egyszerre érez dühöt, megaláztatást és kényszert arra, hogy fennhangon elnevesse magát.
- Igen, van valakim! Te! - emeli ki a Te szócskát amennyire csak tudja. Chloé idegességét próbálja azzal elűzni, hogy felkönyökölve belebújik nyakhajlatába, amit óvatosan kezd el csókolni. Ezzel a ragaszkodását és gyöngédségét próbálja kifejezni. Azt, hogy hatásosan-e vagy bénán, azt nem tudja. Az a lényeg, hogy ő ezt annak érzi.
Csak ezután mondja el, mit is érez már valójában. Eleinte csak idétlen dadogásra futja tőle, de végül sikerül mindent úgy kimondania, ahogy... nem akarta. Elég ügyetlenül, sután hangzik, de nincs mit tenni, már kimondta.
- Nem, Chloé egyáltalán nem jelent gondot... inkább az a kérdés, hogy neked gondot jelent e. Figyelj, én nem tudom, hogy neked változott e valamit a véleményed rólam, nem tudom, meddig szeretnél elmenni. Azt viszont itt és most leszögezem, hogy akarlak téged! - sötét szemei vadul villognak. Kezét a lány derekára teszi, majd lehúzza maga mellé az ágyra, ő pedig átfordulva oldalára néz bele Chloé lélektükrébe.
- Míg eleinte csak egy amolyan... jó szórakozást nyújtottunk egymásnak, mostanra felnyílt a szemem, hogy szükségem van rád, és azt, amit eddig elrejtettem előtudtam bányászni és mostanra már biztos érzéssé nőtte ki magát. Szeretlek! - suttogja, miközben ujjait óvatosan végighúzza a lány finom vonású arcán. Homlokától egészen az álla vonaláig.

Legszívesebben a haját tépné a jelenlegi helyzetük miatt. Fogalma sincs, miért csapnak úgy össze az érzelmek a feje fölött, már-már levegőt se kap tőlük. Egyik pillanatban végtelen vágyat érez, másikban pedig kételkedést. Tudja jól, hogy a lánynak is szüksége van rá, azt viszont nem tudja, hogyan. Ugyanis annak idején, mikor egymásba botlottak, már megvolt az a kis szikra, ami őket egészen idáig juttatta. Talán... talán szerelem első látásra? Lehet így nevezni? Nem lehet eldönteni, az övék mi. Annyi biztos, hogy a fiú számára Chloe fontos, tiltott gyümölcs, aki bár itt van, mégis érinthetetlennek tűnik. Fél, hogy ha megmutatja, elmondja, mit is érez valójában, akkor minden megváltozik. A kapcsolatuk is más vizekre evezhet, esetlegesen Chloenak onnantól kezdve nem lenne szüksége rá. Ebbe pedig minden bizonnyal beleőrülne. Ennek ellenére mégis próbál őszinte mosolyt csalni az arcára.
- Komolyan - válaszol lágy, óvatos hangnemben. Őrül a lány vad pillantásának, és annak, hogy a pillanatnyi kétségbeesés eltűnik a bájos arcról.
- Őőő... hát, szeretni szeretek, de nem tudok - vigyorodik el, ahogy ezt kimondja, majd belegondol abba, milyen párt alkotnának a színpadon. Természetesen nincs semmi gond a tánctudásával, épp elég arra, hogy valakit felkérjen egy keringőre vagy lassúzásra. Azt viszont senki ne kérje tőle, hogy nekiáll tangózni, vagy salsázni. Ahhoz nincs meg a kellő tudása és meg kell hagyni, nincs is rá szüksége. Előkelősége révén megtanították az alapokra, ami épp elég számára.
Ezt követően ismét visszatér a szenvedély, de inkább úgy viszonyulnak egymáshoz, mintha ez lenne az utolsó. Jól érezhető a levegőben, hogy mind ketten félnek valamitől, okot viszont nem tudnának rá mondani. Illetve, de. Shane biztos, viszont félő, elég bután hangzana.
Chloe kérdésére eltolja magától, és értetlen, szigorú arckifejezéssel mered a szép formájú szemekbe. Nem is érti, hogy tehetett fel ilyen kérdést. Ha meg lenne hozzá az ereje, nyilván olyan lendülettel lökte volna el magától, hogy a végén a földön kötne kis szegény teremtés.
Csak ezután kezd bele a mesélésbe, melyet még a saját szájából is hihetetlennek tart. Eddig mindenki egy kis ficsúrnak tartotta, aki napi szinten válogatja a nőit, nem tud szerelembe esni, csak kelléknek tartja a másik nemet. Ennek ellenére, amióta belépett Chloe az életébe, nem feküdt le más nővel, nem nyílt meg senkinek, csak neki. És persze nem is szeretett azóta mást, csak őt. Ezt pedig most a lány tudtára is adja.
- Hidd elé én is... - nevetgél zavartan - csak tudod, eddig nem mertem. Ne kérdezd miért, nem tudom. Fogalmam sincs - vonja meg a vállát értetlenül egy nagy sóhaj kíséretében. Amint Chloe is kimondja a bűvös szót, sötét szeme felcsillan, ajkaira mosoly húzódik. Újra ismét egymáshoz húzódnak. Shane ajkai óvatosan érintik a lányét, és hagyja, hogy a másik a hátára tegye a kezeit. Csodálja, hogy képes volt idáig eljutni. Soha nem volt ilyen téren a szavak embere, most mégis sikerült megtörnie a jeget.