Teaház

Tárgy: Re: Teaház 11.01.13 22:16

Játék vége! Szabad játéktér!

Tárgy: Re: Teaház 25.01.13 20:50

Paul MacMurth

Ez a mai tipikusan az a nap, mikor semmi másra nem vágyom, csak egy finom, édes, illatozó gyümölcsteára. Természetesen ezt elkészithetném otthon is, de hát azért csak nagyobb varázsa van egy teaházban elfogyasztott teának. És azért azt se felejtsük el, hogy legalább ki is mozdulok egy kicsit a lakásból. Kezdek besavanyodni, úgyhogy erre azt hiszem szükség is van…
Nagy nehezen feltápászkodok a nappali kanapéjáról, ahová bevackoltam magam a laptopommal és irtam, rajzoltam, filmeztem hetekig. Rászánom magam egy frissitő zuhanyra, majd fél óra szekrény előtt való álldogálás után kiválasztok magamnak egy fekete farmert és egy királykék peplum felsőt, amit ezúttal egy lapostalpú csizmával veszek fel, mert nem akarok túlzottan kiöltözni. Nem mintha ez nem lenne már épp eléggé feltűnő és elegáns öltözék egy egyszerű teaházi látogatáshoz de na… én nem tudok melegitőfelsőben kilépni az otthonomból. Ez után még egy kb. 20 perces sminkelés jön, aminek következtében úgy-ahogy vállalhatóvá válik az arcom és már emberek közé is mehetek, ha akarok. Most speciel nem kimondottan társaságot keresni indultam el, de persze senkit nem kergetek el, ha csatlakozna hozzám.
Nagy sokára elindulok, fogok egy taxit és pár perc múlva már a belvárosban is vagyok, egy már kivülről is nagyon szimpatikus hely előtt, igy mindenféle kétségek nélkül lépek be a helyre, és tényleg nem is kell csalódnom: nagyon hangulatos hely, aranyos berendezéssel, és eszméletlen illat van bent, ahogy a különféle teák illata keveredik. Elképesztő.
Helyet is foglalok gyorsan és amint leültem, már ott is terem a pincér, hogy felvegye a rendelésem.
-Egy gyümölcsös gyömbérteát kérek.
Adom le a rendelést mosolyogva, majd elkezdek babrálni a hajammal. Újabb kellemes meglepetés a hellyel kapcsolatban-dupla meglepetés-, hogy nagyon gyors a kiszolgálás és egy egész kanna teát rak elém. Én egy bögrényire számitottam, úgyhogy mosolyogva fizetek és egy kicsit magasabb borravalót nyomok a pincér kezébe, mint amit más helyeken szoktam adni. Mikor a pincér elsétál az asztalomtól, még mindig mosolyogva töltöm ki magamnak a teát, és kicsit szétnézek. Tényleg jó hely. Viszont jó ötlet volt egyedül idejönnöm és itt ücsörögni egyedül, míg el nem fogy a teám?

Tárgy: Re: Teaház 24.03.13 7:07

Szabad játéktér!

Tárgy: Re: Teaház 25.03.13 21:57

Teaház - Page 2 Lea-GIFS-lea-michele-32736975-499-205_www.kepfeltoltes.hu_

Nem engedhetek meg magamnak egy megfázást, pedig reggel arra keltem, hogy be van dugulva kissé az orrom, és kapar a torkom.
Egy hét múlva fellépés, előtte még van egy főpróbám is két nap múlva, és ha elmegy a hangom, nekem végem!
Persze most nincs otthon tea… nem hiszem el, hogy mindenki teázik a családban! Kurt nem is nagyon van velünk, mert viszonylag járja az országot, Megan pedig mikor hol alszik… persze haragszom rá nagyon, nem tudom miért kell a nagylányt játszania?! Egyszer majd jól bajba kerül és akkor nézhet!
Nem messze van egy édes kis teaház, a nyakamra vagy két sálat is tekerek, nagy sapka, és fülvédő, mert kissé hideg van. Nem hiszem el, hogy ilyenkor kell megfáznom nekem is! Egy kis mézet bekaptam indulás előtt…azt mondják fokhagyma és reszelt répa mézben, az jó… de legyek tiszta fokhagyma szagú?!
A teára esküszöm, meg a sima mézre…vagy a mézes teára.
- Jó napot. Teafüvet szeretnék vásárolni, és rendelnék is egy kis kancsó teát itt fogyasztásra. – mondom a kellemes középkorú hölgynek, aki kicsit úgy néz ki, mint a nagymama Csőrike mellől, kis jó kedélyű öregasszony, a kis praktikáival. Mindig idejárok, ha kis nyugalmat szeretnék, mert nagyon finom teákat kotyvaszt. Mondhatni tudja kihez milyen illik, és aszerint alkotja meg az íz világot a forró vízhez. Leülök az ajtó melletti kis asztalhoz, leveszem a kabátomat, szépen felakasztom, a sapkámat az asztalra teszem, kissé kiterítve, hogy száradjon, a fülvédőt is felakasztom, majd szinte rituálisan a levetem a sálaimat is, mire már meg is kapom a gőzölgő kis kancsót. Mennyei illata van! Kiöntök egy csészébe, méz, citrom bele, majd kavargatni kezdem, és átfogva a kis porcelánt, belekortyolok a kellemes, forró nedűbe. Csak hasson mihamarabb!

Tárgy: Re: Teaház 29.03.13 18:28

Komolyan mondom, hogy egyszer a nők fognak a sírba tenni. Mi az ördögöt keresek én egy teaházban amikor én a tequilát és a whiskyt pártolom méghozzá tisztán?! Sokkal elviselhetőbb ugyan nem gőzöl, de az íze is jobb és sokkal hatásosabb is és ami a lényeg, hogy rövidebb időn belül fejti ki jótékony hatását és utána már garantáltan nem érzed magad betegnek.
Mindenesetre a húgom nem akart rám hallgatni sokkal inkább felvette a taktikámat és megzsarolt és ha jobban belegondolok inkább megveszem neki amit kér minthogy rám ragassza a lepráját és akár hetekig ne tudjak hódolni legkedveltebb szenvedélyemnek, a nőknek.
Belépve mondhatni még csak körbe sem néztem rendesen csak előhúztam a zsebemből a kis papírfecnit, amire le van írva, hogy mire is volna szükségem, mert hogy nekem fogalmam nincs és valahogy nem is érdekel annyira a dolog, hogy meg akarjam jegyezni. A kedves hölgy elé csúsztattam a pulton ő kiszolgált én megköszöntem és hátat fordítottam. Már épp elindultam volna talán meg is tettem néhány lépést majd egyre biztosabbra vettem, hogy inkább mégis csak maradnék még egy kicsit.
- Tudja mit? kérnék is belőle egy csészével... - Fordultam vissza kedvesen mosolyogva. Csak tudnám mi a francokat fognak ezek megitatni velem?! Még hogy tea? Évek óta nem ittam. Már azt sem tudom milyen íze van, de biztosan rendkívül jó. A kiszemelt cél érdekében mindent.
- Megengeded? - Tegeztem el egyből a lányt aki közel az ajtóhoz foglalt helyet, ami nekem most tökéletes... minél közelebb a kijárathoz ha már nem bírom tovább. De akkor már miért is ne köthetném össze a kellemeset a hasznossal? Mutattam a vele szemben lévő helyre és a legelbűvölőbb mosolyommal próbáltam előhozakodni ami csak van.

Tárgy: Re: Teaház 24.04.13 20:34

- Ha szeretnél. – mosolyodtam el kedvesen, de viszonylag halkan válaszoltam. Nem szabad megerőltetni a hangszálaimat! Csak az kell, hogy még jobban begyulladjanak, és a végén nemhogy énekelni nem fogok tudni soha többé, de megszólalni sem. Erre a nővéremnek lenne egy frappáns válasza, hogy „jobb is így”. Semmi bajom drága nővérkémmel, még azt se mondanám, hogy féltékeny lenne rám, vagy lehet az?! De hát ő meg annyira istenien tud táncolni, amit valljuk be, irigylek tőle. Én mozgásilag teljesen analfabéta vagyok, komolyan, nincs érzékem hozzá! De ő még mindig jobban tud mondjuk énekelni is, csak nem ismeri el. De nem is baj, úgy értem, jobb az, ha mindenki jó valamiben, nem?!
De amúgy nem értem ez a srác miért éppen ide ült le, hisz annyi szabad hely van még. Vagy elfoglaltam volna a helyét?! Bár általában mindig itt szoktam ülni. Közel van az ajtó, de mégis gyönyörű a kilátás, és az ablakpárkányon vannak tea füvek kitéve, szóval nagyon finomak az illatok, de pont látni innen a napsütést, vagy épp a nap felkeltét és naplementét. Már voltam itt késői, de korai órán is, és mondtam is a nővéremnek is, hogy érdemes lenne idejönnie fotózni olyankor, de hát hallgat ő rám?! Mindig megy a maga feje után, és azért féltem, hogy baromságot csinál, mert teszi a nagylányt, de közben ugyanolyan védtelen kislány, aki szerető karokra vágyik…de jó, ne ismerje el, játssza csak a fejét, engem nem érdekel!
– Rebecca vagyok, amúgy. – mondom ismét halkan, de mielőtt a kezemet nyújtanám, inkább átfogom a bögrémet, és iszom egy kortyot.

Tárgy: Re: Teaház 27.04.13 22:12

Még szép, hogy szeretnék. Ragadtam is meg az alkalmat és foglaltam helyet vele szemben. Egyre több kérdés foglalkoztatott, de még azt hiszem nem ismerjük egymást és így biztosan nem fogom letámadni. Csak figyelem... A szeme sarkából nézem amit ő néz. Bár kétségtelenül ő valami egészen mást lát mint én. Nekem mindaz amit látok úgymond semmit sem jelent. Csak egy ablak, a párkány pedig tele mindenféle fűvel. Na és? Ami pedig a teafű illatát illeti azokat a szép időszakokat idézi fel bennem, amikor iszonyúan beteg voltam.Merthogy olyanra is volt már példa. Nem túl sűrűn, de azért előfordul. Véleményem szerint eléggé ellenálló szervezetem van, hiszen egy kezemen megtudom számolni, hogy egy évben hányszor vagyok beteg vagy kell betegszabira mennem. Persze ha lesérülök vagy valami az teljesen más. De nem szokásom megfázni vagy ilyesmi hasonlóságok vagy ha mégis az inkább már durva tüdőgyulladás és akkor aztán ágynak is esem és senkit sem akarok a közelemben látni. Olyankor nem szóljon hozzám senki és csak azt vagyok hajlandó elviselni, akit látni is szeretnél. Más esetben mindenki hagyjon békén.
- Ne vedd tolakodásnak de te mégis hová készülsz? - Talán az északi sarkra nyaralni? Mintha kicsit soknak érezném a sok göncöt. Tényleg nem tolakodásnak szántam, bár ezzel most... Mindegy, talán most túlságosan is okos voltam.
- Egyébként Aaron vagyok. - Oké, az szemmel látható, hogy nincs épp a toppon, de azért ezt mégis csak túlzásnak tartom.

Tárgy: Re: Teaház 13.05.13 20:59

- Meg vagyok fázva. Ezért is teázom. Kímélnem kell a torkomat. – mondtam egy kedves és kissé félszeg mosollyal, majd kortyolok még egyet a teámból, és leteszem precízen a poharat. A nővérem azt mondja, hogy kettyós vagyok, rosszabb mint Monk. Ez egyáltalán nem erről szól, de egy poharat nem szeretek többféleképpen lerakni, hogy több foltot hagyjon, meg azonnal fel lehessen venni, vagyis megfogni a fülét, mert ha mindig máshogy rakjuk le, akkor forgatni kell, máshol iszom bele, mint eddig beleittam, teljesen tele lesz a szám lenyomatával. Na, jó… lehet kicsit furcsa, ahogy elvagyok a kis precíz, steril világommal.
- De örvendek Aaron… nem láttalak még erre. – mondtam kedvesen, de nem annak a tipikus teázós pasinak tűnik, hanem olyannak, aki mindent csak azért csinál, mert van vele valami célja, azért csinálja, mert valamit el akar érni ezzel. De semmi baj, én szeretek itt teázni, szeretem is a teát és most a torkomnak jót is tesz.
- Énekelek, mielőtt kérdeznéd, hogy miért… nem akarom, hogy ez változzon. – mondtam egy kis mosollyal, hisz nekem ez az életcélom, az éneklés nélkül semmi, és senki nem lennék!

Tárgy: Re: Teaház 25.05.13 14:36

Hm, így már érthető. Azaz nem, de nem vagyok az a kérdezősködő fajta. Mondjuk ha én beteg vagyok nincs az az isten, hogy kimozduljak hazulról. De akkor már tényleg beteg vagyok és ha én beteg vagyok, akkor a halálomon vagyok mint a legtöbb férfi. Ami egyébként semmi komoly, de egy gondoskodó, szerető és féltő barátnő jelenlétében piszkosul jó. Simán el tudom viselni és végig tudom nézni, ahogy körbeugrálnak és egy cseppnyi lelkiismeret furdalásom sincs amiatt, hogy kihasználnám vagy ilyesmi. Miért? Mert fordított esetben is ugyan ez megy, csak hogy nekem nincs más választásom... Pattognom kell. Mint most is... Csak, hogy ez már nyílt zsarolás volt nem pedig burkolt célzás arra, hogy toljam el a seggem ide, mert bajok lesznek...
- Hát ez nem meglepő, mivel most járok itt először és reményeim szerint utoljára is. - Nem hogy ő... Engem még itt senki sem láthatott, mert soha életemben nem jártam még csak hasonló helyen sem. A teáért sem vagyok oda túlzottan, nem hogy ilyen helyeken forduljak meg. Mikor haldoklom is úgy kell a torkomon letuszkolni, lekönyörögni.
- Nos, eben az esetben nem ártana kicsivel jobban vigyáznod magadra. - Nem igazán értem mire akart célozni, de lényeg, hogy legyen hozzáfűznivalóm és van. ebben az esetben én a helyében nem, hogy otthonról... Az ágyamból sem másztam volna ki. Nők... Ki érti őket? Egy percig sem képesek nyugton maradni a fenekükön.

Tárgy: Re: Teaház 07.07.13 1:10

Szabad játéktér!

Tárgy: Re: Teaház 22.07.13 20:09

to Jared Fox

Mennyi hülye barom él ezen a földön! Túl sok, és ahhoz képest elenyészik az átlagember aránya. Ki kéne irtani őket egytől egyig, mint a csótányokat, hadd pusztuljon a férgese! Nem hiszem, hogy csak nekem vannak előítéletem, de nekem igen is basszák a csőröm!
Nyomorultak! Talán ők is úgy voltak ezzel, mint én. Nem is tudták, hogy mibe kezdtek bele. Az ember hoz egy szar döntést vagy elkövet valami apróságot, aztán már sodorja is magával az élet. Olyan helyekre, amit még a Tv-ben sem láttak, vagy elképzelni sem tudtak. Az a bizonyos elcseszett ár teremti ezeket a barmokat, és dönti romba a világot. Vagy talán jó is lenne mindenkinek, ha elsodornák?! Ha elszakítanák a megszokottól, a szokásaitól, amik sokszor a biztonságot jelentik?! Annyian próbálnak az élet meredek partján élni, pedig a valódi élet ott van az árban, sőt maga az ár az! És az ember nem lehet egyszerre két helyen; vagy szimplán létezik vagy él. Elsőre hallásra ugyan azt jelenti a két szó, és a válaszfal is rohadt vékony közöttük, de a jelentésük teljesen más. Egyszer eljön a pillanat, amikor az ember igazán elengedi magát, aminek két oka lehet: kényszer vagy saját akarat. Ez a pillanat sorsdöntő, és ez az, ami behatárol egész további életedben és felemészt. Csak egy röpke pillanat, és már el is ragadta az embert az ár. Talán sosem vetődnek ki többé a partra, de egy biztos: benne van nyakig, mint szorult helyzetekben, a szarban és megpróbál küzdeni.. Az életet nem játszani kell, hanem élni, semmi más dolgunk nincs vele!
Ezekkel a gondolatokkal sétáltam egyenesen hazafelé, de egy teaház előtt elhaladva fél szemmel kiszúrtam valakit. Néhány lépést hátráltam, hogy újra szemre vegyem a pasast így, üvegen keresztül. Szemeim összeszűkültek, és idegesen túrtam bele zilált hajamba. Tudom már ki ez. Nem kellettek percek a gondolkodásra, fogtam magam, és benyitottam a helyiségbe. Óvatosan becsuktam magam mögött az ajtót, és egyenest ahhoz, a szemétládához trappoltam. Magassarkúm dühösen dobolt a talajon, tincseim a vállam ostromolták a nagy hévben, homlokom összeráncolódott. Se szó, se beszéd, leültem vele szembe és esélyt sem adva a habogásának rá is tértem a lényegre.
- Te szemétláda! - hangom fenyegetően csengett, de nem voltam túl hangos.. nem akartam mindenki figyelmét magunkra vonni, már a bemutatkozásnál.
Le sem vettem róla a szemem, mindvégig az övébe vájtam és a lehető legmélyebbre furakodtam.
- Utolsó senkiházi! - na már majdnem belekezdtem, de egy újabb káromkodás kívánkozott ki. Ez volt az utolsó. Hátra dőltem a széken, keresztbe téve a lábaim, mellkasom előtt összekulcsolva karjaim, és rögtön felvetettem a problémát.
- Véresre verted Kellyt, aztán megerőszakoltad?! Te mocskos perverz állat! Na ezt nem.. a-a.. Nem szórakozhatsz kedvedre akárkivel! - emeltem fel mutatóujjam, miközben a jellegzetes fejkörzés sem maradt el. Csak szóljon egy szót, és már ütöm is! Tisztán emlékszem ő volt az.. (vagy mégsem?!)

Tárgy: Re: Teaház 01.08.13 18:55

Jared & Tyra

Újabb nap. Újabb pirkadat az én jó Uram keltette bűnössé váló világnyi ködben. Kezem épp dicsőíté az Urat, hálát adva az életnek amit még mindig nekem szán, még mindig itt tölthetek és szolgálhatom. Jó szolgája vagyok. Határozott és erőteljes, ma is és mindenkoron csak Őérte élek, Őérte halok, Őérte folyik a vérem és áldozom lelkemet. Ő az aki rendelkezik velem. Egy örök életre.. – halt véget az imádságom ahogy az ágy előtt térdeltem, és meghajtám fejemet.

Felkelek. Így teszek minden reggel, mielőtt táplálnám testemet, és élek. Mert élnem kell. Ez az én feladatom. Ez az én szerepem, és igyekszem is megfelelni neki. Minden egyes olykor átokba szánt napon..
Egy kávézó.. Ez volt a mai célom, és nem is tudom.. talán az Angyalok sugallata vagy lehelete, talán az én jó Uram érintése volt ami az irányba indított, de csak lépkedtem. Előre és szüntelenül, jól tudtam hová megyek, jól tudtam merre, mégsem figyeltem a lépteket. Csak magam elé nézek. Figyelem a járda szürkeségbe boruló sötét kockakövét és a feladaton jár az eszem. Soha nem kívántam véget. Soha nem kívántam hogy vége legyen, hogy ne legyen.. több! Mert a Pokol hatalma végtelen és kell.. hogy valaki legyen ki felszabadítja az emberiséget.
Szerettem a szerepemet. A szerepem az egészben, a munkám.. a hivatásom.. a hitvallásom ebben a mocsoknyi fertőben és szívesen kerestem a lehetőséget. Szerettem megszabadítani a lelkeket. És magam előtt láttam minden egyes éjjel a köszönő szemeket, ahogy elmerülve az ölelő fény kereszttüzében hálásak amiért a démon nem birtokolja tovább a testüket. Boldog voltam.. Igen, boldog. Mégsem színezte mosoly az arcomat vagy vett látható következményeket, hisz még sokan vannak. Rengetegen akiket még szabaddá kell tegyek, hisz ez a feladatom!

Belökve a kávézó ajtaját magam előtt, a szokásos feszült figyelemmel pásztázom le a környéket. Nyugalom van. Mindenhol csak emberek, sehol a rossz vagy gonosz, bitorolva ártatlant és védteleneket, ezért ugyanolyan ütemben céloztam meg egy üresnek tetsző helyet és ültem le, háttal a falnak, hisz óvatos kell legyek. A gonosznak mindenhol van szeme.. kémkedő követe.. és ha csak egy percig nem figyelek, mindennek vége lehet.
Egy kedves mosoly.. ez jelent meg a látóteremben mire közöltem hogy egy teát kérek. Üresen. Teljesen üresen, mire újabb mosoly a felelet és a lány, eltűnik a pult mögött.
Vártam. Türelmesen. Mindig várok, hisz ebből áll a fegyelem és pásztáztam a környéket. A tea megérkezett, egy rövid mosoly, talán azt is sikerült tükröznöm az enyémbe mosolygó szemekbe de aztán kanál a kézbe, csendben kevergetem, és csak ülök. Szótlanul. Várok. Talán prédára, talán egy újabb jelre, egy szóra, egy sugallatra a fejemben, hogy hova is kell mennem, tovább.. amikor hirtelen csapódik ki az ajtó.
Egy nő. Tetőtől talpig felmérem, dühös. Érzem a feszültséget benne mire kopogni kezdenek az ujjaim az asztal falán, de odapillantva elnyomom a feszültséget. Nem engedem hogy a rabjává tegyen. Nem lehet. Nem engedhetem. Ezért továbbra is csak figyelek, és próbálok kizárni mindent ami történik körülöttem. Csak az a nő.. ő az az egyetlen aki ellenáll a késztetésnek, és a megjelenő szavak.
"Erőszak.."? "Véresre verted.." és a harcos, kötelességtudó katona bennem, azonnal fülelve kapott rá a bűn ízére. Észrevétlenül ragadtam a fickó szemeibe. Ő nem figyelt, de én figyeltem. És már tudtam! Tisztában voltam vele. Nagyon is jól tudtam mit kell tennem, ahogy a parancs forrón parázslott fel az ereimben...

Tárgy: Re: Teaház 08.09.13 14:09

És tényleg, már más is akadt, aki szerint igazán jó pasi is lehetnék, de őszintén szólva soha sem volt az az életcélom, hogy valami nagy nőfaló legyek. Sok minden van, ami ennél jobban leköt és talán valahol mélyen még egy romantikus lélek is elveszett bennem, amit persze sokszor a viccekkel leplezek. Őszintén szólva a szüleim pocsék házasságát látva és az apám hozzáállását a nőkhöz... hát én tuti, hogy nem akarok olyan lenni. Mondjuk nem is egyszerű az életem, mert a felmenőimtől totálisan semmi jó példát nem láttam el, de a sorozatok... na azokból legalább tanulhat az ember egy s mást. Szar dolog persze, hogy filmek tanítanak meg az életre, vagy a normális viselkedésre, de hát mit lehet tenni? Winnie válaszai pedig... őszintén szólva minden egyes pillantása és gesztusa olyan, mintha erősen fejbe vernének egy serpenyővel. Persze jó értelemben, ha ezt lehet úgy is venni, a lényeg, hogy elég drasztikus hatással van rám. Azok a buja pillantások, mintha csak ígéret lenne a szemében, hogy nagyon hálás lesz nekem, ha kiviszem innen. De nekem már az is elég, ahogy rám pillant, nem tudom... azt hiszem, ha valami többet kapnék akkor kiégnének az áramköreim. Ami majdnem meg is történik, amikor kiérek az épületből és megcsókol. Már totál nem számít a nevem, ő aztán bárhogy hívhatna, egyáltalán nem zavarna semmi, akár még büdös bogár is lehetek, ha az ő szájából hangzik el, akkor máris megfelel. Sikerül végülis egy kis balhét csinálni bent és kijuttatni a szőkeséget és hamarosan én is kiérek. Bármennyire is meglep, de mégis megvár, és még egy csókot is kapok, amit bár nem profi módon, de viszonozok neki. Természetesen ettől újfent sikerül olyannyira zavarba jönnöm, amikor végül elválunk egymástól, hogy a felmerülő kérdésre, miszerint hova is menjünk olyan szóáradat ömlik a számból, hogy az szinte még számomra is követhetetlen. Nem csodálom hát hogy értetlenül néz rám, még az is lehet, hogy pár szót nem is értettem, mert egy leheletnyit sikerült hadarnom is. De nem baj, végülis a végén elneveti magát, és ez már fél siker igaz? Azt mondják, hogy a pasikhoz a hasukon át vezet az út, hát a nőkhöz meg a jókedvükön nem? És úgy fest, hogy őt sikerül megnevettetnem újra, ami mindenképpen jó jel.
- Bajnok? - lepődöm meg kicsit. Végülis tökéletes megszólítás, egy szavam se lehet. Szélesen elvigyorodom, amikor összeborzolja a hajam. Az a helyzet, hogy ez sokak mániája, de szerencsére nem változtat a frizurámon, amit amúgy se szoktam túlzottan belőni. Elég göndör ahhoz, hogy egy mozdulattal visszaállítsam az alapkinézetét, de miután eleve ő borzolgatja, nem hiszem, hogy zavarja, ha a megszokottnál kicsit kuszábban áll. Aztán végülis csak kapok egy választ, amire picit elgondolkodom. Akkor a játékterem kilőve, mást kell kitalálni, de mégis mit? Erőteljesen töröm a fejem és ebben nem sokat segít az, amikor a dekoltázsából kerül elő a pénz. Halkan köhintek egyet, amikor rájövök, hogy kb. az egész mozdulat alatt feltűnően bámultam az említett területet. Bár valahogy azt hiszem ezzel ő nagyon is tisztában van, hiszen minden egyes mozdulata tökéletesen arról árulkodik, hogy tudja mit csinál. Behuppanunk a közben megérkező taxiba, én pedig előzékenyen ugrok, hogy kinyissam neki az ajtót és becsukjam utána. És végül nekem kéne döntenem. Huh... ez igen nehéz kérdés, főleg, hogy működnie kellene az agyamnak a közben, amit csinál.
- Öhm... - igen, nagyjából ennyit sikerül kinyögni első körben, annak ellenére, hogy a taxis kérdő tekintete mered rám a visszapillantótükörből. Jó ég, mégis hogy várhatja, hogy bármiben is döntsem, amikor a keze combomon és az ajkai kényes helyekre vándorolnak közben. Legszívesebben azt vágnám rá, hogy bárhova, ahol van egy nyamvadt ágy, de én nem az a típus vagyok. Azért csak nagy nehezen nyelek egy nagyot és a fickóra pillantok.
- Ismeri azt a... teaházat? A Kék pávát... - akaratlanul is felnyögök egy egész rövidet, amikor a nyakam egyik legérzékenyebb pontjához ér el, és örülök neki, hogy nagy nehezen sikerül kinyögni, amit akartam, és a fickó meg nagy nehezen bólint is, hogy vágja miről van szó. Kész vagyok, egyszerűen csak hátra dobom a fejem az ülésen, és képtelen vagyok bármit is csinálni. A kezem akaratlanul mozdul, az egyik a hátára csúszik, a másik pedig a hajába túr. Ha jól emlékszem abban a teaházban vannak elzárt fakkok is, meg párnák a földön, meg... atya ég, talán mégis a Meki lett volna jobb választás? De már késő, a fickó a gázra lép és azt hiszem ekkor már nem sok választásom van, hiszen pár perc múlva már le is áll a motor az említett hely előtt. Igen Jerry, most fel kéne állnod!

Tárgy: Re: Teaház 08.09.13 22:43

Csupa rejtély ez a fiú! Talán pont ez az, amiért adtam neki egy esélyt, és amiért nem lógtam meg mialatt ő gondoskodott arról, hogy feltartsa Olivert, és hogy az alatt az idő alatt én észrevétlenül ki tudjak osonni abból a zsúfoltságig telve levő, már-már klausztrofóbiás tüneteket előidéző szörnyűséges helyről. Most pedig itt állok vele a járdaszegélyen, és a kíváncsiságból elkövetett hála csókomat is megízlelhette már, ami úgy gondolom, hogy végleg elvette a maradék józan eszét is, ami eddig ésszerű gondolkodásra sarkallta. A habogásából, mozdulataiból, és az arcán olykor-olykor megjelenő zavart pírből legalábbis erre tudok következtetni. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy nem csípem az olyan mulya pasikat, akiknél még én is férfiasabbnak számítok, de Jerry valahogy más. Ő még gyereknek mondható, és kifejezetten vonzóvá teszi őt ez a zavart viselkedése, és a szemei elé telepedett rózsaszín köd, ami másnap reggelre biztos, hogy fel fog szívódni. Részemről legalábbis...
-Igen, Bajnok. Miért, talán nem tetszik? - Vigyorgok tovább rendületlenül, ahogy ujjaim egy pillanatra belevesznek azokba a szőke, göndör fürtökbe, amit soha nem találtam férfin vonzónak -elég nagyok az elvárásaim, és díjazom, ha egy pasi igényes és ad magára-, és amiről most hirtelen mégis megváltozott a véleményem pozitív irányba.
Ha jellemeznem kéne Jerryt, és meg kéne neveznem az ő sajátságos, egyedi szexepiljét, akkor a humora mellett szinte száz százalék, hogy a göndör tincseit, és azokat a hihetetlenül barna szemeit emelném ki, amik szinte már-már áthajlanak a feketébe, és amik megannyi sejtelmességet, titokzatosságot rejtenek magukban. Szeretem a titokzatos, nehezen megfejthető férfiakat, és célom, hogy Jerryről is minél több dolgot kiderítsek. A feltételezett kora ellenére olyan embernek tűnik, aki tele van izgalmakkal, és rejtélyekkel, amiket csak bizonyos dolgokért cserébe képes feltárni, vagy csak akkor, ha a kíváncsiskodó illető eléggé megdolgozott érte, hogy kiérdemelje a bizalmát. Olyan ő, mint egy bonyolult kirakós, vagy egy nehéz rejtvény, ami megfejtésre vár. Minél több kihívást jelentenek, te annál jobban meg akarod őket fejteni, és győzni akarsz! Valami hasonló érzések, és gondolatok vezetnek akkor, amikor sejtelmesen előkerül ruhám rejtekéből a pénz, és amikor bátorkodom leinteni egy taxit, ami után már övé a terep. Már ami a helyszín választást illeti...
-Annyira feszültnek tűnsz... Jerry... - Suttogom immáron már a fülénél kalandozva ajkaimmal, a nevét szándékosan egy elhaló, megjátszott nyögéssel rebegve bele a taxi fülledt levegőjébe.
Ezek után már nem okoz problémát -na, nem mintha eddig azt jelentett volna-, hogy lejjebb vándoroljon a szám arcélén egészen a nyakára. Szinte már-már bizsergeti a nyelvemet és ajkaimat az ütőere, amibe hirtelen olyan gyorsan és lüktetően kezdte el pumpálni a vért a szapora szíve, hogy az engem is pillanatok alatt lángra lobbant.
-Csak lazíts, ameddig oda nem érünk! - Ajánlom fel neki, továbbra is úgy sutyorogva a bőrébe -ezzel a tettemmel talán még meg is bizsergetve azt-, mint ahogy a vállakon ücsörgő rossz kisördögök szokták manipulálni az embert. Az eddig, a combján nyugvó kezem most szinte automatikusa csúszik belsőcombjára -szigorúan csak azt érintve-, és markol rá egy rövidebb ideig tartó simogatás után. Ezzel együtt az ő kezei is akcióba lendülnek, és míg az egyik bizsergetően, hosszú tincseim közé téved, addig a másikat már gerincem mentén érzem, amitől az előbbinél egy sokkal őszintébb, és némileg hangosabb nyögés hagyja el a számat.
-Hova viszel? - Suttogom, telhetetlenül fulladva bele illatos bőrébe, miközben szabad kezem rohanvást indul meg azután a keze után, ami a hajamban kalandozik, és ami -az én és az irányító kezem közreműködésének hála-, hamarosan felfedezheti testem bizonyos részeit, ahogy végig vezetem arcomon, nyakamon, majd elérkezem vele melleimhez is, aztán tovább vezetem a combomhoz, amitől újabb jól eső remegés fog el. Közben persze a kéjes hévben fel se tűnik, hogy mikor állt meg a taxi, és érkeztünk meg. Már csak azon kapom magam, hogy fizetni kellene, és gyorsan rendbe szedni magunkat.
-Hagyja a visszajárót... - Nyújtom előre a pénzt a pasinak, miközben fél kézzel -hála a visszapillantó tükörnek-, a rúzsomat törölgetem.
-Kíváncsi vagyok, hogy mit találtál ki! - Sandítok fel azokba a sötét bogárszemekbe pajkosan az összekócolt frizurám alól, majd kiszállok a járgányból, és megvárom, hogy Jerry is így tegyen. Innentől kedve azt hiszem, hogy már tényleg ő az, akinek intézkednie kell. Én mindenesetre már nagyon kíváncsi vagyok.

Tárgy: Re: Teaház 09.09.13 10:30

Az egyszer tuti, hogy már régen kikapcsolt minden normális funkcióm, ami az értelmes gondolkodást célozza meg, bár őszintén szólva eddig sem voltam az a nagyon átgondolós típus, de ezt most még inkább kivégzi minden egyes mozdulatával, gesztusával, főleg amikor kiérek utána még egy csókot is kapok. Pedig tényleg arra számítottam, hogy már régen lelépett, hogy itt hagyott, és csak arra kellettem, hogy kivigyem attól a pasitól, de nem így történik és ez minden várakozásomat felülmúlja. Nehezen kaparom össze a szavakat, pedig általában nagy dumás vagyok, sőt az egyik legfőbb erényem a beszéd, de egy ilyen nő mellett túl sokkos az agyam, hogy ez a megszokott módon működjön. Úgyhogy vagy habogok, vagy hadarok megállíthatatlanul, e két véglet között ugrálok.
- De... de, tökéletes! A te szádból minden tökéletes! - vágom rá hirtelen már megint azzal a fene nagy őszinteséggel, ami tuti, hogy erős túlzás és jó eséllyel jól fog majd rajta szórakozni. De nem baj, az a lényeg, hogy szórakoztatom igaz? Végülis tuti, hogy van annak oka, hogy nem akar tőlem is lelépni, mint attól a benti pasitól, pedig Olinak van pénze, meg tuti, hogy befolyása is, vagy ki tudja, és mégis most ez a bomba nő itt van velem és nekem ajánlja fel, hogy még ne hagyjuk veszni az estét és menjünk el valahova. Ha ezt elmesélem a haveroknak, komolyan nem fogják elhinni! De tényleg nem! Pedig nem vagyok egy kamuzós típus, annyi tuti.
És hogy mennyire vagyok titokzatos? Hát nem is tudom. Annyi szent, hogy a hajam már sok lányt vett le a lábáról és a humoromat is díjazni szokta a többség, kivéve azokat, akik egy idő után falra másznak tőle, mert jobban kedvelik a komolyságot, de attól én még olyan vagyok, amilyen és ezen nem áll szándékomban változtatni. De vissza a titokzatosságra. Sose gondoltam volna, hogy az vagyok, csak talán az életem egyes részeit elpakolom messzire és nem foglalkozom velük, mint hogy az anyám egy prosti, az apám pedig lényegében egy mondhatni gengszter. Tuti, hogy mindenki két nyugodt átlagos szülőt nézne ki belőlem, de ettől állatira távol állok. Aztán beszállunk a kocsiba, miután feltűnően sikerült megbámulnom, ahogy a dekoltázsából veszi ki a pénzt. Határozottan nehezemre esik kinyögni az úticélt, de a taxis megértőnek bizonyul, mert nem sürget egy cseppet sem. Késő este van és ez Vegas, gondolom látott már durvábbat is a hátsó ülésén.
- Én nem... csak... ez... - jó ég, legalább pár értelmes szót képes lenné kinyögni normálisan! Még hogy feszültnek tűnök. Ez finom kifejezés, majd szét robbanok, attól, amit csinál és még véletlenül sem áll le, sőt egyre tovább megy, ahogy a fülemről lejjebb kalandozik és az az édes suttogás simogatja a nyakam... hát mégis, hogy a francba lehetne ilyen helyzetben lazítani?
- Az nem olyan egyszerű! - érzem meg a kezét újra a combomon és egy pillanatra egészen megfeszül a testem, ahogy érzem, hogy feljebb csúsztatja, de végül megáll és nem éri el a célt, amitől tuti, hogy... hát nem tudom, hogy mi francot csináltam volna itt a taxi hátsó ülésén, ha feljebb jut. Önkéntelenül is felnyögök, amikor erősebben záródnak össze az ujjai, és végre én is képes vagyok megmoccanni, hogy finoman a hátára csúsztassam a kezem, a másikat pedig azokba a gyönyörű, hosszú szőke tincsekbe. Egyszerűen csodálatos, még a haja érintése is mennyei és az illata! Az illata észveszejtő, én nem is értem, hogy az a pasi a kaszinóban hogy volt képes a játékokra figyelni, amikor egy ilyen nő volt ott mellette. Hogy engedhette egyáltalán el? De nem baj, ez nekem csak jó igaz? Mármint... fogalmam sincs, hogy jó-e, mert lassan teljesen kiégnek az áramkörök az agyamban.
- Annyira... annyira szép vagy! - suttogom, bár a hangom inkább valami elhaló rekedt vernyogásnak hallatszik, egyszerűen többet nem tudok kipréselni magamból, pedig tényleg, igazán próbálkozom.
- Csak egy... egy teaházba, a Kék pávába. - küzdök ki magamból újabb pár szót, bár megint határozottan nagy akadályba ütközöm e téren, mivel a kezemet közben más utakra invitálja, amit én magamtól meg sem próbáltam volna. Nagyot nyelek, ahogy lejjebb csúsztatja a kezem. Az arcán, ami olyan selymes és puha, mint a friss tavaszi fű érintése, a nyakán, ami egyszerűen már ránézésre is bódító, pedig még az ajkaimmal nem is kóstoltam meg... aztán újra felnyögök, amikor a melléig jutunk. Ösztönösen simítok rajta végig, és markolok rá, nem durván, de nem is túlzósan finoman. És a combja, hosszú és formás... és ekkor áll meg a kocsi. Kell pár pillanat, hogy képes legyek néhány nagyobb pislogás után valamelyest magamhoz térni és lábra állni, de még akkor is a fülemben visszhangzik a kéjes nyögés, amit hallatott, amikor kiszállok az autóból. Igazából fel sem fogom, hogy rendbe kéne szedni magam, mert jó eséllyel a fülem, az arcom, a nyakam tele lehet vöröses rúzsfoltokkal. A franc se gondol ilyen részletekre, azok után, ami az elmúlt percekben történt.
- Hát én csak... ez végülis csak ez teázó. Tudod, annyira nem vagyok nagymenő, szóval nem ismerek túl sok helyet itt, meg amúgy is csak nem rég költöztünk az apámmal Vegasba, de az tuti, hogy az itteni mandulás süti mindennél jobb, amit valaha ettem, szóval azt tuti, hogy meg kell kóstolnod! És ha ajánlhatok, akkor érdemes kipróbálni az Erdei varázslatot, már ha szereted a gyümölcsteákat, mert abban főként ilyesmi van, de tényleg állati intenzív az íze! - hadarom megint alig levegőt véve közben. Igen, tényleg ez a két véglet, amikor a közelemben van, akkor alig tudok megszólalni, amikor pedig hagy néhány centi távolságot, mint most, hogy kiszálltunk az autóból, akkor zavaromban csak úgy dől belőlem a szó. Végül aztán megragadom a kezét és bevezetem a már kívülről is felettébb csicsás Kék pávába. Biccentek egyet a pultos lánynak, aki lehet hogy látásból fel is ismer, és elkerekedett szemeket mereszt rám. Jó, ez érthető, hiszen tiszta rúzsfolt vagyok és egy nálam idősebb bombázónak fogom a kezét. Szerintem nem igazán érti a helyzetet. Jól emlékeztem a hely felépítésére, szóval bevezetem szépen Winniet, az egyik eldugottabb kis fakkba. Az a jó itt, hogy afféle majdnem kis barlangok vannak berendezve, kő fallal, a bejáratnál függönyt is el lehet húzni és a földön a középen lévő asztal körül csupa puff és párna. Kellemes háttérzene szól most is, egész halk, hogy ne nyomja el a beszélgetést és finom füstölő édes illata száll a levegőben.
- Szóval ez az, tényleg annyira nem nagy cucc, és itt az itallap, szóval nyugodtan válassz, csak a mandulás sütit próbáld ki mindenképpen! - huppanok le gyorsan az egyik párnahalom közé törökülésben. Én tudom már, hogy mit fogok inni, szóval rajta a választás joga, hogy mit kér. A falon kis nyomógomb, amivel jelezni lehet kintre, ha már eldöntöttük, hogy mit is szeretnénk.

//Sorry, cseppet megszaladt a kezem. ^^//

Tárgy: Re: Teaház 10.09.13 23:22

Egoistán hangzik, avagy sem, de kár lenne tagadni, hogy Jerry odáig van értem meg vissza.
Érzem, ahogy a teste reagál az érintésemre, és ahogy egy rövidke pillanatra megremeg a combja. A tudatra, hogy mennyire könnyedén elvettem a maradék józan eszét is, egyszerűen csak belemosolygok a bőrébe, és hogy kicsit tovább fokozzam az élményt, és a vágyainkat, kéjesen kezdek el szavakat suttogni nyakának puha, finom bőrébe, vagy éppenséggel fülébe. Mikor hogy tetszik jobban.
-Csak engedd el magad... - Duruzsolom tovább, és közben egy percre sem vagyok hajlandó leállni azzal, amivel már eddig is osztatlan sikereket arattam nála, és amivel úgy tűnik, hogy sikerült már őt annyira a bűvkörömbe csalni, hogy ezek után már ne gondolja meg kétszer, ha esetleg végleg elszakadna az a bizonyos cérna, és úgy vetném rá magam, mint egy éhes párduc az áldozatára. Még közel sem éhezem igazán. Inkább azt mondanám, hogy abban a fázisban tartok, amikor tudod, és érzed, hogy hamarosan szükséged lesz valamire, amivel beizzíthatod az ízlelőbimbóidat, de az éhségtől, attól hogy korogjon a gyomrod, még nagyon messze vagy. Inkább csak pimasz mód bele-belecsipegetsz mindenbe, ami szembe jön veled a hűtőben. Kóstolgatsz! Igen, azt hiszem, hogy ez a legmegfelelőbb kifejezés jelenleg is. Próbára teszem, hogy meddig képes elmenni, hogy meddig terjed az a bizonyos tűréshatár nála. Mit ne mondjak, egész szépen tartja magát! A többi, unalmas fószer ilyenkor már rég túl van két orgazmuson is, Jerry azonban dicséretreméltóan tartja magát, és már csak azért sem teper le, mint valami kiéhezett kanos állat. Olyan, mintha a pajkos, mindenre kész és kalandvágyó kamasz mellett megbújt volna még mellette pluszban egy türelmes úriember, aki ha kell, kivárja a sorát. És ő pont így is tesz!
-Rég hallottam már ezt a bókot ilyen őszintén férfi szájból... - Suttogom rekedten, szinte már-már dorombolva, miközben hajamba furakodott keze után nyúlok, hogy végig vezethessem testem különböző pontjain, mintha legalábbis ezzel akarnám megköszönni neki -amolyan kiváltságos ajándék ez részemről-, az imént tett őszinte észrevételét, dicséretét.
Fejemet akaratlanul is kéjes nyögéssel vetem hátra, ahogy ujjai önön akaratából markolnak rá a mellemre, majd a combomra is, aminek legbelsőbb részén kéjes bizsergés veszi kezdetét, amitől a pulzusszámom is rohamosan megemelkedik. A légzésem szaporaságáról pedig inkább nem is ejtenék szót! Nagyon nehezemre esik visszafogni magam, hogy nehogy orvul letámadjam, vagy hogy kezét olyan helyre is tovább vezessem, ahol saját bőrén tapasztalhatná meg, hogy mennyire vágyom rá. Arra, hogy még ennél is közelebb kerülhessünk egymáshoz.
-Mmm... jól hangzik. - Nyalom meg forró nyelvemmel vadul lüktető nyaki ütőerét, amit egy újabb lágy, szinte alig érezhető csók követ, majd a fogaim, ahogy érzékien rácsípnek a bőrére, miközben egy szösszenetnyi időre sem engedem a combomon pihenő kezét.
A taxi azonban megáll, és mi kénytelenek vagyunk kiszállni, hacsak nem akarunk egészen a taxi állomásig utazni. Annyi pénz azért nincs nálam, de ki tudja? Talán megérné még az a plusz egy-két óra, amit biztos vagyok benne, hogy hasznos dolgokkal töltenénk el.
-Imádom, amikor így magyarázkodsz! - Fordulok szembe vele a teaház előtt, ujjaimat az övéibe kulcsolva, míg szabad kezem kisöpör egy oda nem illő szőke tincset a szeméből, ami után mutatóujjam azokra a kisfiús, mégis érzékien telt ajkakra siklik.
-Másra használd inkább a szád. Még a végén kiszárad a sok beszédtől... - Sutyorgom, hogy kifejezetten csak ő hallja, majd egy sokat ígérő kacsintás után felpipiskedem, hogy számat -nem adva meg neki azt az örömöt, hogy megállok és hagyom beteljesülni a csókot-, végig húzhassam alsó ajkától egészen a felsőig, így hagyva rajta bizsergető billogomat, hogy addig se felejtse el, hogy milyen is, ameddig beérünk. A hely még akkor sem válik ismerőssé, amikor már bent cikázunk kézen fogva a helyünk után kutatva. Ez így a tökéletes! Legalább így biztos, hogy nem bukkanok bele semmilyen nemkívánatos ismerősbe. Oh, és még el is leszünk szeparálva a többiektől?! Remélem, hogy ezek a falak hangszigeteltek!
Csak akkor ér el a bizonytalanságom első lenge fuvallata, amikor rájövök, hogy itt nem babra megy a játék, tényleg párnákon kell ülni, és hogy valószínűleg kisebb bajok fognak akadni majd a ruhával, de sebaj, ezt is megoldom, mint minden mást! Szám ravaszdi félmosoly kezdeménybe fut, ahogy egy hirtelen ötlettől vezérelve feljebb húzom ruhám szétterülő alját, hogy kényelmesen le tudjak ülni. Közben persze arra is gondos figyelmet fordítok, hogy a ruha alatt lapuló fekete, csipkés harisnyakötő is megvillanthassa magát Jerry kíváncsi tekintetének. Végül aztán leülök... pont vele szembe.
-Tudod mit? Teljesen rád bízom magad. Rendelj nekem is azt, amit magadnak. - Mosolygok a szemeibe, akkor sem szakítva el tekintetétől a pillantásom, amikor átnyújtja az itallapot, majd megérkezik a pincér is, aki másodpercek leforgása alatt felveszi a rendelést és már tűnik is el a színről, mintha csak sejtené, hogy ez most kifejezetten egy magánbeszélgetés.
-Ameddig várunk... mesélj kicsit magadról... - Csúszok közelebb szinte észrevétlenül, pont úgy, mint amikor a vad be akarja cserkészni az áldozatát. A szemeimben csillogó fények -miközben pajkosan felsandítok rá-, egyszerre ígéretesek és kíváncsiak és manipulálóak is. Talán ezeknek köszönhető, hogy újra irányítani kezdem kezét, be egyenesen a combom közepéig felhajtott ruhám alá, hogy megérinthesse bőrömet, kedvére cirógathassa, miközben fokozatosan kezdem belsőcombom, majd egy annál sokkal északabbra lévő pont felé irányítani. Istenem, lehetetlen betelni vele. Annyira akarom!

//Nincs ebből probléma! Very Happy

Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy én mennyit írtam O.O //

Tárgy: Re: Teaház 11.09.13 9:26

Hát létezik olyan ember a földön, aki ne lenne oda ezért a nőért, ha így viselkedik vele? Én legalábbis azt hiszem képtelen lennék most elképzelni, hogy erre akár csak egy százalék esély is van. Nem, egyszerűen nem lehet neki ellenállni, és akármennyire is szeretném... nem is tudom, megismerni őt, totál képtelen vagyok értelmes szavakat kinyögni, az is kész csoda, hogy sikerül közölnöm a taxissal az útirányt. Igen, tényleg meg vagyok lepődve magamon, hogy ez megy. Úgyhogy nem csoda, hogy minden egyes érintésére lángba borul a testem és talán csak azért tudom tartani magam, mert még nem vagyok elég tapasztalt. Azt hiszem a helyemben minden épkézláb pasi egy hotel címét adta volna meg, vagy a lakásáét. Utóbbival csak az a gond, hogy az nekem nincs és kétlem, hogy pont az én szobámat akarná megnézni, ahol a falakon poszterek vannak, és a polcokon Star Wars figurák. Nem mondható kifejezetten olyan közegnek, ami egy ilyen kaliberű nőt vonzana.
- Azt mondani könnyebb, mint megtenni... - sóhajtok fel, persze jól esően, amikor arról suttog, hogy engedjem el magam, de még a szavai is iszonyatosan izgatóak, főleg hogy közvetlenül a bőrömre lehel így. Jó ég, azt hogyan tehetném meg? Csak azért nem ülök még itt teljes harci készültségben, mert rohadtul koncentrálok rá, hogy ne így legyen, hogy ne azt lássa bennem, hogy egy kölyök vagyok, aki már néhány érintésétől elmegy. Az azért vér ciki lenne nem? De mondjuk tény és való, hogy legszívesebben már rég rávetettem volna magam, de mégis csak egy taxiban vagyunk! És... és én nem vagyok olyan, bár már fogalmam sincs, hogy ezek után mit fogunk csinálni a teaházban. Majd nyugisan elcsevegünk az élet nagy dolgairól. Jesszus, Jerry hova gondoltál? Azt hiszem valahogy az értelmes gondolataim már ott elvesztek, amikor egyáltalán csak összetalálkozott a tekintetünk a kaszinóban, szóval már nem lehet tőlem logikát várni, tényleg nem. Egyszerűen már akkor is kitűnt a tömegből, hiszen annyira szép, sugárzó, vibráló, nem is tudom, hogy mi a jó szó rá. Ha el kéne képzelnem, hogy milyen lehet egy tünde a valóságban, hát őt mondanám példának, hiszen fantasztikusan szép! Jó persze a tündék egyáltalán nem ennyire... buják, de mondjuk hogy ettől az apró tényezőtől most eltekintek.
- Férfi... férfi lennék? Pedig csodálatos vagy... elképesztő! - szó szerint úgy kell kipréselnem magamból a szavakat. És közben férfinek titulált! Engem, egy tizenkilenc éves kölyköt, akit az apám még a mai napig is csak úgy említ, hogy a fiú, soha nem mondta még rám senki, hogy férfi. A férfiak azok a nagystílű pasasok, akik tudják hogy mit akarnak és határozottak és totál nem olyanok, mint én, akinek még a kezét is úgy kell direkt vezetni, hogy merjen másfelé is körülnézni. Magamtól meg sem fordult volna a fejemben, vagy legalábbis egyelőre tuti nem, de aztán mégis lejjebb irányít, én pedig élvezettel fogom a kezembe a mellét. Atyaég, eszméletlenül formás és... és nagy... és ezt tuti, hogy nem fogja nekem senki elhinni! De aztán lejjebb vezet, amitől még nehezebb tartani magam, hiszen tisztában vagyok vele, hogy a combjától már igen-igen közel van az a pont, ami... erősen rászorítok a lábára, hogy visszafogjam az odalent éledező vadat. Nem, őszintén szólva nem akarok látványosan beindult állapotban bemenni a teaházba, aminek az említésé után még inkább beindul. Komolyan, mintha csak minden egyes szóra és tettre elém akarná vetni magát. Én még soha az életben nem találkoztam ilyen nővel, soha! Felnyögök, amikor a nyakamat kényezteti, a végén már egészen vadul, aminek tuti, hogy rövid időre nyoma is marad, bár a rúzsfoltok mellett ez már nem sokat számít. Már konkrétan hangosan zihálok, amikor megáll a taxi. Most ki... kell... szállni! Kell pár pillanat, mire képes vagyok erre rávenni magam és amikor végre a friss estei levegő megcsapj az arcomat azonnal elindul a szóáradat, amit az eddigiek fojtottak belém. Mintha csak lenne bennem egy szócsap, amit ha elzárnak - ahogy ő teszi minden egyes érintésével -, akkor is ugyanúgy felgyűlik benne a mondandó, és ha újra megnyitják, akkor kiáramlik egyszerre minden. Alig veszek levegőt, úgy darálom le neki, amit mondani akartam, és úgy látszik tetszik neki, mert nem akad ki rajta és persze egy pillanat alatt újra belém folytja a szót, amikor megérzem az ujjait az enyémmel összefonódni és a lágy érintést az ajkaimon. Konkrétan úgy, ahogy vagyok nyitva marad a szám. Ciki vagy sem, de így van. Aztán mindezek tetejében még a szájával finoman végig is simít az enyémen, amire csak lehunyom a szemem.
- Elveszed az eszem... teljesen... - nyögöm, és őszintén nehezemre esik megmozdulni és elindulni befelé, ahol tuti, hogy nagyon megfognak nézni maguknak. Lássuk be, eléggé zilált az állapotom, tele vagyok rúzsnyomokkal, és a kezemre egy brutálisan bombázó szőke ujjai fonódnak. Azt hiszem az itteni lányok ezt el nem tudták volna képzelni, amikor pár napja is laptoppal a hónom alatt ültem be egy teára. Szerintem totál el lesznek képedve. Mindenesetre erőt veszek magamon és befelé invitálom Winnie-t, megpróbálok keresni egy üres kis fakkot, ahol nem nagyon zavar senki. Meg is találjuk a célt, és persze hogy lefagyva figyelem, amikor elővillan a a harisnyakötője.
- Én... én arra nem gondoltam, hogy itt neked kényelmetlen lehet a szoknya miatt... - bököm ki kissé sután, még mindig finoman bámulva, mintha csak az előbbi mozdulat beleégett volna a retinámba. Őszintén szólva arra tényleg nem gondoltam, hogy gondot jelenthet majd a földön ücsörgés, hiszen az ő ruháját inkább kényelmes fotelekre, meg székekre tervezték.
- Hát jó, akkor mindenképpen kapsz mandulás sütit! - jelentem ki a mai este során talán először értelmes határozottsággal, aztán amikor megjelenik a pincér le is adom a rendelést a már említett sütiből kettőre és két Erdei Varázslatra. Nekem ízlik, szóval tuti, hogy neki is jó lesz majd. A pincér eltűnik, ő pedig közelebb csusszan hozzám, és a kérdése még önmagában nem is jelentene gondot, de ahogy közben megint elindítja a kezemet... Hát most komolyan, így hogyan lehet bármiről is beszélni? Hogyan?
- Hát... hát... - egy pillanatra lehunyom a szemem, és iszonyatos módon próbálok koncentrálni, hogy valami értelmeset sikerüljön kinyögni, de ez egyre nehezebb, ahogy minél feljebb csúsztatja a kezem és én érzem a combján a forró bőrt és tudom, hogy egyre közelebb kerülök ahhoz a ponthoz... és egyszerűen csak szeretném megszabadítani a szoknyától és a felesleges ruhadaraboktól, mindentől, ami most nem kell rá, hogy lássam is azt, amit csak kézzel közelítek meg.
- Én csak egy egyszerű srác vagyok, az apámnak dohánycége van, az anyám meg Los Angelesben él, és szeretek zongorázni, meg... meg filmeket nézni, és... - újabb gyors hadarás, aminek a vége egy egyszerű nyögésbe fullad, amikor megérzem a kezem alatt a forró és nedves fehérneműt. Miért... miért én, mitől jövök be neki, hogy ennyire be van indulva? Vagy bárki bejönne neki? Totálisan képtelen vagyok már a beszédre koncentrálni, csak előre hajolok és szinte ledöntöm a párnák közé, ahogy az ajkaira tapadok. Nem akarom, hogy visszajöjjön a pincér, mert mostmár képtelen vagyok visszafogni, hogy az én legérzékenyebb pontom is erősen lüktessen és egyre inkább próbálja szétfeszíteni a farmer zavaróan szorító falát.

Tárgy: Re: Teaház 11.09.13 22:28

Ez már azt hiszem, hogy bele tartozik a +16-ba Rolling Eyes

A franc se tudja, hogy miért, de elégedettséggel tölt el a gondolat, hogy az alatt a rövid idő alatt -ami a megismerkedésünk és a taxiba kerülésünk közt lepergett-, milyen könnyen magamba tudtam őt bolondítani.
Fölösleges lenne tagadnom, hogy mennyire piszkosul élvezem a kis játékunkat, ami attól a ténytől, hogy én vagyok a játékvezető, és hogy ő azzal, hogy beszállt velem a taxiba, aláírta a játékszabályaimat, csak még izgatóbbá válik, és amitől a vágyaim is még magasabb szintekre törnek, ahogy a kéj az adrenalinnal együtt szinte már-már szétburjánzik az ereimben, és az irányítása alá vonja a testem.
A vér olyan őrült erővel csapódik neki érfalaimnak, hogy minden szívdobbanás után attól félek, hogy áttörhetnek rajta. A testem lángol, úgy ég, akárcsak a Reistag, és csak egy jól bevált módszert ismerek a buja vágyaim csillapítására, de az még túl korai, na meg nincs túlzottan az ínyemre, hogy közönségünk is legyen ahhoz, amin csak kettőnknek kellene osztozkodnunk. Így hát -fogalmam sincs, hogy hogy vagyok erre képes-, de még azelőtt megállok, hogy végleg elveszíthetnénk a fejünket. Ehhez pont jókor jön a célérésünk is, így a testem némileg lenyugszik, amikor már kint állunk a teaház bejárata előtt, és amikor a hűvös éjszakai fuvallat először kap bele a hajamba, és szökik be lenge öltözetem alá, amitől még a hideg is jól láthatóan kiráz. A fagyhalál szerencsére azonban nem tart tovább fél percnél, ugyanis a lángok újra az égbe csapnak, ahogy ajkaim érzékien végigsimítják az ő kívánatos, kissé megduzzadt száját. Istenem, mennyire rohadtul akarom őt! Rég éreztem már ilyen erős vágyódást férfi után. Ki tudja? Talán csak az újdonság varázsa az, ami ekkora hatással van rám. Elvégre, még soha nem voltam együtt ennyire fiatal sráccal, és főleg nem egy olyan csodabogárnak kinéző, ám koránt sem úgy viselkedő hímmel, mint amilyennek Jerry is bizonyult. Merthogy a maga módján tényleg férfinak tartom! Egy izgalmas férfinak, aki mindig tud valami újat mutatni, és aki mindezek ellenére mégsem teregeti ki már az első adandó alkalommal a lapjait, hanem magán hagyja azt a titokzatos álarcot, ami csak arra vár, hogy leszedjem róla, és ezzel együtt felfedjem Őt, a valódi énjét, akinek mellettem nem kell holmi maskarák mögé bújnia. Habár, ha kicsit jobban belegondolok... nem is olyan rossz ez a tudatlanság. Így én is elkerülhetem azt a kínos pillanatot, hogy magamról kelljen beszélnem, és különben is izgató a tény, hogy nem tudok róla szinte semmit, és hogy ezek ellenére mégis megvannak a saját kis módszereim arra, hogy hogy húzzam ki belőle őket, ha már nem bírnék a kíváncsiságommal. Egyenlőre azonban bőven beérem egy morzsányi kis információval Róla, a családjáról, az életéről.
-Ne is foglalkozz vele! Elvégre, megoldottam... - Kacsintok rá rendkívül pajkosan, és naná, hogy eszem ágában sincs lejjebb húzni a combközépig felhúzott ruhának elegáns szabású alját. Inkább csak kihasználom az alkalmat, hogy úgy bámul rám, mintha Freddy Mercury jött volna vissza a halálból, és játékosan simogatni kezdem önön combomat, miközben kacéran sandítok fel rá, tekintetemmel egyenesen szemeit, arcát célozva meg, kíváncsian olvadva bele tekintetemmel vonásainak minden egyes apró-cseprő kis rezdülésébe, változásába.
-Biztosan finom lehet, ha Te mondod, bár azt hiszem, hogy... van itt még valaki más, akit szívesebben kóstolnék meg... - Harapom be alsó ajkam, és egy drámai, erőltetett nyögéssel meg is szívom, ahogy máris közelebb kerülök hozzá, és bemelegítésként rögtön a lehető legjobb hely felé kezdem el vezetni finom kezét, miközben hallgatom a kissé akadozott hangvételben, zavarosra sikeredett sztorit, ami már rég nem köti le a figyelmemet, amire abból is könnyedén rájöhet, ahogy egyik kezem mélyen a hajába szánt, míg másikkal valahol magam mögött támaszkodom a párnákon, és a kéjes, sóvárgó érzéstől -ahogy keze eléri a célt-, hátam ívbe feszül, és fejem is elgyengülten hanyatlik hátra, majd nem sokkal ezután én magam is, ahogy Jerry akaratosan a kezébe veszi az irányítást.
-Mire vágysz most? Bármi is az... megteheted! - Suttogom ajkai közé, kihasználva az alkalmat, amikor a heves és vad csókváltásaink közben tartunk némi levegővételnyi szünetet.
-Istenem... - Nyögöm elfúlóan, ahogy érintéseinek nyomán bizseregni kezd a bőröm, és gerincem kecses ívbe feszül a fel-feléledő kéjtől.
Egyik kezem hevesen siklik be pólója alá, hogy körmeim hegyével végig cirógathassam feszes hasát, majd lejjebb haladva, gondolkodás nélkül megmarkolhassam nadrágon keresztül is tettre kész férfiasságát.
-Teljesen be vagy indulva... - Vigyorodom el, amint újabb alkalmam nyílik a beszédre, ami után vadul marok rá fogaimmal alsó ajkára, kezem pedig -ami eddig a nadrágja külső részét érinthette csak-, most besiklik az anyag alá, hogy egy vágyakozó sóhajjal magához ragadhassa az irányítás, míg másik kezem a tarkóján meredező hajtömegbe mar.
Többet akarok! Őt akarom!

Tárgy: Re: Teaház 12.09.13 10:18

+18, vagy már nagyon ahhoz közelít

A játékszabályok, hát igazából ezekről nem tudok sokat, mondjuk úgy, hogy vakon írtam alá, mert jelen helyzetben nem voltam képes gondolkodni, aztán majd kiderül, hogy később mennyire fog ez még visszaütni. Az az igazság, hogy soha nem találkoztam még ilyen nővel, sőt ha őszinték vagyunk akkor még semmilyen nővel sem ilyen formában, inkább csak lányokkal a suliban, az pedig egészen más helyzet. Az viszont biztos, hogy mindenféle zavar ellenére iszonyatosan beindít minden egyes mozdulatával és azt hiszem ezzel ő tökéletesen tisztában is van. Pedig én tényleg próbálok ellenállni, és visszafogni magam, csak legalább, hogy még a taxiban ne mutatkozzon meg rajtam mindenféle külső változás, mert igazán nem akarok úgy besétálni a teaházba. De a rúzsfoltokat és a szapora légzést így se tudom eltüntetni. Egyszerűen nem értem, hogyan lehet ennyire beindulva ez a nő, szinte éget, ahogy forrón nekem feszül és csak mélyen legbelül sejtem, hogy ez nem nekem szól, nem az én kiváltságom. De ezt a zavaró tényezőt most mélyen elnyomom magamban és egyszerűen nem foglalkozom vele, csak a pillanat számít, és hogy lesz mit mesélnem majd a haveroknak, akik szerintem nem fogják elhinni. Nehezen szánom rá magam, hogy kiszálljak a taxiból, de végül megy és a hűvös esti levegő legalább valamelyest lehiggaszt és csökkenti a szapora szívverésemet arra a pár pillanatra, amíg nem érzem meg az ujjait, majd az ajkait az enyémen.
- Jó ég... - sóhajtok szinte a szájába suttogva a szavakat és már épp nyúlnék érte, hogy magamhoz húzzam a hidegtől libabőrös testét, amikor végül elindulunk befelé. Jesszus, hogy mennyire nem passzolunk össze! És ezt bent is látja mindenki, kölyök vagyok, fogalmam sincs, hogy ő hány éves, de lényegében dögös ruhában van, egy szőke bombázó, én pedig gyűrött farmerben és pólóban lépkedek utána, kapucnis pulcsival. Azt hiszem, aki csak lát minket értetlenkedve figyeli ezt az abszurd jelenetet a pincért is beleértve, aki felveszi a rendelést, miután megtaláltuk a tökéletes kis kuckót. Persze mostmár tudom, hogy ez nem épp a legmegfelelőbb hely, egy függöny önmagában igen kevés, hogy bármit is elrejtsen, de minden egyes pillantásával kisöpri a zavaró gondolatokat a fejemből. Olyan ez a nő, mint egy elektrosokk, teljesen kikapcsol bennem minden gátlást és zavaró tényezőt, ahogy egyre erősebben nyomul. Végülis az akadály ellenére is sikeresen helyet foglal, eligazítva a ruháját, amit én képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni, sőt úgy bámulom, mintha még soha az életben nem láttam volt női lábat... de ilyet tényleg nem láttam, főleg az a harisnyakötő. Hát nem hiába mondják, hogy brutálisan szexi, tényleg így van, bár azt hiszem rajta még egy zsák is az lenne, mert a mozdulatai és a pillantása még azt is vadítónak mutatnák.
- Azért... azért ez is kényelmes, ha már megtaláltad a jó helyzetet, és úgy látom, hogy te igen... - nyelek egy hatalmasat, amikor a saját combját kezdi el simogatni, ott, ahová előzőleg az én kezemet vezette el. Te jó ég! Akárhogy is nézzük ez már régen nyílt felhívás keringőre, és ha nem én lennék itt, hanem valami határozott igazi pasi, akkor tuti, hogy már rég rávetette volna magát, és javában falná minden egyes porcikáját, de én újra csak enyhén lefagyok és bámulom minden egyes mozdulatát. A pincért rekord gyorsasággal szinte már elzavarom, miután leadtam a rendelésünket. De mi a franc van, ha majd visszajön a teákkal? Ez az újabb kérdés is hamarosan kitörlődik a fejemből, amikor Winnie megszólal.
- Mi... hogy megkóstolnál? - esik le finoman az állam. Ilyesmit komolyan csak felnőtt filmekben hallani, legalábbis az én kis világomban így van. Valahogy minden megelevenedik, amit egy hozzám hasonló kölyök csak a fantáziavilágában képzel el. A kezemet pedig újra vezetni kezdi, amitől újra az egekbe szökik a pulzusom, már-már attól félek, hogy a szívem úgy, ahogy van kiugrik a helyéről és akkor szépen a kezébe tehetem, ahogy legszívesebben akár már most meg is tenném. Őszintén, azt csinál a kezemmel, vagy bármimmel, amit akar, már az sem érdekel, hogy csak egy lenge függöny választ el a vékony kis folyosótól, ami a többi külön fakkban lévőhöz vezet. Lassan - azaz annyira nem is lassan - elérem a legérzékenyebb pontját, és még így bugyin keresztül is azt hiszem nem meglepő, hogy már az eddigi kezdetek és ez után én is teljes harckészültségbe kerülök szinte azonnal, így hát egyszerűen ledöntöm a párnák között, mert már végképp nem tudom visszafogni magam. Na és akkor húzódik el a függöny épp csak egy pillanatra, amitől automatikusan fagyok le, de aztán ha jól sejtem a pincér gyorsan méri fel a helyzetet, és csak zavart köhécselések közepette teszi le a tálcát odakint. Mielőtt bármit is reagálhatnék erre az én szőke bombázóm szólal meg.
- Bármi? Látni akarlak a felesleges körítések nélkül... - nyögöm az ajkaiba, ami nem túl egyszerű, hiszen igazából alig kapok levegőt, olyan vadul estem neki és ő viszont. Ez részemről totál érthető, de a nőktől nem ezt szokták meg igaz? Vagyis hát, amikor a fiúknak mesélik a sztorikat, akkor arról van szó, hogy légy gyengéd, és finomom és ne nyomulj nagyon, de itt most minden létező szabály, amit csak ismerek egyszerűen kivágható az ablakon. Aztán megindul a kezem, óvatosan tolva fel rajta a ruhát, szeretném már tőle megszabadítani, de nem értek az ilyen flancos izékhez, hogy hol a cipzár, vagy gomb, vagy akasztó, vagy tudom is én. Remélem, hogy segít benne, és ha így van, akkor gyorsan távolítom el róla a melltartót is, ha volt rajta egyáltalán.
- Tökéletes... tényleg tökéletes! - suttogom, ahogy gyorsan végignézek rajta, de csak épp ennyi időt hagyok, és máris újra mohón falni kezdem az ajkait, ő pedig a pólóm alá nyúl, és lejjebb halad. Csak egy elhaló nyögéssel adom tudtára, hogy mennyire élvezem a dolgot, és rekedten bólintok. Hát persze, hogy a francba ne lennék beindulva? Van férfi a földön, aki ne lenne beindulva tőle? Kétlem, még lehet hogy arra is képes lenne, hogy a melegeket személet váltásra késztesse! A hangomat már beazonosítani se tudom, amikor a nadrágomba csúszik a keze, talán valamiféle elhaló hörgés, vagy nem is tudom. És ez még semmi, hiszen...hiszen még csak az elején járunk, de máris úgy tombol a vérem, ahogy még soha életemben. Ez... ez még a legújabb Baldur's gate-nél is jobb, de komolyan és ez nagy szó, főleg tőlem!
- Várj még... még egy kicsit... - kérlelem az ajkaiba suttogva a szavakat. Igen, szeretném már, ha lekerülne rólam a nadrág, és róla is minden maradék ruha, de... de fel akarom fedezni őt. Lehet, hogy soha az életben nem találkozom még egy ilyen nővel és csak ostoroznám magam, ha most kihagynám a lehetőséget, hogy minden egyes porcikáját végigcsókoljam. Gyors mozdulattal dobom le magamról a pólót, mert már úgy érzem magam benne, mint egy katlanban, egyszerűen elviselhetetlenül melegít. Akármennyire is nehéz, hogy ezzel kicsusszan majd a keze onnan, ahol van akkor is erőt veszek magamon és lefelé indulok csupasz bőrén, hogy minden porcikáját végigcsókolgathassam, a melleinél kicsit tovább elidőzve.
- Szólj... szólj, ha valami nem jó... - pillantok rá elfúló hangon egy rövid időre megszakítva az eddigi tevékenységet. Nem vagyok én annyira jó ebben, de szeretném, ha élvezné, ha úgy csinálhatnám, ami jó neki. Az a fontos igaz, hogy mindkét fél élvezze. Lejjebb haladva végre minden feleslegeset eltüntethetek rajta odalent, kivéve a harisnyakötőt... az egyszerűen isteni, azt hiszem ez lesz az én személyes fétisem!

Tárgy: Re: Teaház 12.09.13 22:17

Azt hiszem, hogy ideje lenne áttérnünk abba a bizonyos 18-as topikba! Very Happy

Csak egy újabb önelégült mosoly az, ami némi változást kerít vonásaim közé, ahogy meghallom vágyakozó szavait, és meglátom azt a lázas, vad csillogást a szemeibe, amik egyértelmű jelei annak, hogy mire -ez esetben kire-, vágyik most a legjobban.
Csak reménykedni tudok abban, hogy nem fog az utolsó pillanatban meghátrálni. Még mindig nem ismerem őt annyira, hogy efelől száz százalékban meg legyek győződve, és hogy annak a mámoros, sóvárgó ködnek az ellenére is -ami ellepi az agyam józan gondolkodásra képes felét-, képes legyen néhány olyan gondolat behatolni a fejembe, amik némi nyughatatlan zavart, feszültséget szülnek bennem, és amik epés, keserű kételkedésre intenek. Mégis ellenállok, végig hősiesen kitartok, mígnem az agyamat végleg ellepi az a már oly' jól ismert köd, és már tényleg csak arra tudok gondolni, hogy milyen lehet egybeolvadni vele. Milyen lehet az, ahogy testünk minden egyes porcikája -a legkisebbtől a legnagyobbig-, egymásnak feszül, ahogy birtoklóan mozog rajtam, vagy éppen fordítva, és én vagyok az irányítófél, az, akinek érvénybe lépnek a játékszabályai. Mindenestül akarom Őt. Meg akarom szerezni magamnak, még ha az egész nem lesz több egy semmitmondó éjszakánál is. Meg akarom ízlelni mindenhol, ahol csak lehet. Fel akarom falni, és birtokolni akarom erre az egy estére! Azt akarom, hogy csak mi legyünk. Meg akarom neki adni azt az élvezetet, amiben eddig talán még soha nem volt része, és ezért cserébe én is akarok valami újat kapni tőle. Valami olyat, amit eddig még egy kan sem tudott nyújtani, és amitől ez az egész este különleges lehetne. Új élményeket akarok szerezni, hogy akkor is vissza tudjak majd rá gondolni, amikor újra egyedül fogok éjjel elaludni, és arra fogok várni, hogy valaki mellém feküdjön, és átöleljen. De most... Most nincs idő az érzelgősségre, úgy ahogy a lábatlankodó kis vörös hajú csitrire sem, aki olyan esetlenül veszi fel a rendelést, hogy csodálom, hogy nem felejt el tovább állni a saját dolgára. Ha csak egy másodpercig is tovább maradt volna, biztos hogy nem gondoltam volna meg, hogy páros lábbal rugdossam ki innen. De mivel már abszolút nincs semmi zavaró tényező, ami bármiben is akadályozhatna minket, itt az idő, hogy mindent egy tétre tegyünk fel, és kezdetét vehesse az igazi játszma, aminek a végén minden kiderül.
-Oh, igen. Kényelmes...nagyon... kényelmes... - Kezdek őrjítő kéjelgésbe, ahogy kezemmel a combomat simítom, majd a térdeimet is lassan felhúzom, hogy ujjaim könnyedén, szabadon csúszhassanak be a ruha rejteke alá, egészen a combjaim közé. Azt akarom, hogy lássa, amit magammal teszek! Hogy tűrje anélkül, hogy rögvest rám vetné magát. Végül kettőnk közül mégis csak én vagyok az, aki a rövidebbet húzza, és nem bírom ki, hogy ne érezzem ott az ujjait, a kezét, ahol előbb még önön kezemmel szabadon barangoltam.
Akkor tudatosul csak bennem igazán, hogy ő is csak férfiból van, és vannak bizonyos szükségletei, van egy bizonyos határ, amit hiába húzott meg magának, nem képes tovább betartani, amikor hátra dönt a párnákon, és a keze már az én irányításom nélkül siklik ahhoz a bizonyos pontomhoz, ami kéjesen, vágyódva lüktet érte.
-Te is ezt akarod?! - Kérdezem szinte már-már fenyegetően, mintha csak manipulálni akarnám, és közben naná, hogy ujjaim nem bírnak nyugton maradni, és úgy markolják a tarkóján meredező göndör tincseket, mintha feltett szándékom lenne, hogy kitépjem őket a fejbőréből.
Szabad kezem persze mindeközben -mondanom sem kell-, úgy mar rá duzzadó férfiasságára nadrágon keresztül, mintha ezzel is a helyes válaszra akarnám őt sarkallani. Mindez azonban fölösleges próbálkozás volt, ugyanis alig telik el fél perc, már nem a kimondott, vagy éppen a kimondatlan szavak és ígéretek azok, amik számítanak, hanem sokkal inkább az, ahogy birtoklóan ostromoljuk egymás ajkait, és ahogy felhevült kéjforrásomat kezéhez nyomom.
-Akkor tedd meg! Gyerünk, vetkőztess! - Szinte már csak elfúló sóhajokként rebegem ajkai közé a szavakat, ahogy máris megérzem hevesen kutató kezeit a ruhán.
Felsőtestemmel egy kicsit megemelkedem, éppen csak annyira, hogy levehesse a fölösleges, pink színű ruhát, ami alatt már csak egy pánt nélküli csipkés melltartó rejlik, ami nem sokkal ezután úgyszintén a ruha mellett végzi valahol a párnák között, és én szinte teljesen meztelenül fekszem alatta, kiszolgáltatva neki.
-És most? Mit fogsz... tenni? - Szótagolom akadozó lélegzetvételekkel, ahogy hátam ismételten ízbe feszül, mellkasom pedig provokálóan az övéhez dörzsölődik, akárcsak csípőm is a lehető legjobb pontjához, amit időközben már megszabadítottam az egyik fölösleges ruhadarabtól.
-Tetszik, amit látsz? - Kérdezem felvont szemöldökökkel, sóvárgó vigyorral az arcomon, és egyik kezem haja után kap, ahogy ajkaival olyan helyekre vándorol, amit eddig még nem fedezhetett fel. Bőröm elszórt csókjai nyomán kellemes bizsergésbe kezdenek, és úgy érzem, mintha bármelyik pillanatban képes lenne beszakadni a dobhártyám a benne doboló vértől és szapora, visszhangzó zihálásom végett.
Annyira azonban mégis észnél vagyok még, hogy képes legyek segíteni neki a fölösleges ruhadarabjainak eltüntetésében, és hogy úgy rángassam le róla a pólóját pulcsistul, ahogy azt illik.
-Ne állj meg! Csak csináld...! - Lihegem két heves, vad csókváltás között, ahogy az egész teste, lüktetésbe kezd, és ami után elhalóan felnyögök, amikor kezét beirányítom amögé a csipkés anyag mögé, ami még rajtam van, és ami az útját állja abban, hogy végleg az enyém lehessen.

Tárgy: Re: Teaház 03.12.13 23:58

Szabad játéktér!

Tárgy: Teaház 10.12.13 19:58

Drew Balmore

Az asztalnál ülök. Egyedül. Nincsenek túl sokan rajtam kívül. Elgondolkodva figyelem, hogyan gőzölög a finom zöld tea a csészémben. Persze nem a teán gondolkodom. Semmi köze sincs a teának a gondolataimhoz. Éppen azon gyötrődöm, hogy hogyan fogok találni magamnak egy lakást. Ugyanis a főbérlőm kirúgott, és most nincs hol laknom.
Jókor költöm a pénzem teára, de erre van szükségem. Miután alig van pénzem, teát iszogatok. Így mutatkozik meg, hogy milyen épelméjű is vagyok.
Az emberek jönnek-mennek a teaházban. Mosolyognak, boldogok. Látok néhány házaspárt, vagy gyerekes anyukát. Milyen szerencsések is vagytok.- gondolom.- Élvezzétek az életet, amíg van fedél a fejetek fölött.
Belekortyolok a langyos teámba. Kissé kihűlt. Nem szeretem a teát, ha langyos. Úgy nem lehet érezni az ízét.
Az ajtó kinyílik: Csingilingi! A kis csengő jelzi a vevő érkezését. Feltekintek a megszokásból. Egy húsz év körüli férfi lép be az ajtón. Bőrdzsekit visel, ami rögtön feltűnik nekem. Hiszen ki látott még bőrdzsekis embert egy teaházban?
Szőkésbarna haja, mosolygós arca volt az egyetlen passzoló dolog ide.
Farmert és bakancsot visel. Átlag alkat és átlag magasságú.
Szememmel követem a lépteit. Lassan lép a kiszolgáló pulthoz, majd rendel magának. Nem hallom mit, mert halkan beszél. Mármint elég halkan ahhoz, hogy én ne halljam.
Ki lehet ez?- kérdezem magamban.
Bár, hogy minek kell tudnom? Miért érdekel ennyire? Mert szeretem beleütni az orrom mások dolgába.
Miközben a férfi várja, amit rendelt körülnéz a boltban. Összetalálkozik a tekintetünk. Megállapodik rajtam a szeme. Nem fordítom el a fejem. Ő is csak akkor fordul vissza a pulthoz, amikor a kiszolgáló meghozza azt, amit rendelt. Visszafordul és megköszöni.
Én visszatekintek a csészémbe. A tea már teljesen kihűlt.

Tárgy: Re: Teaház 22.01.14 18:43

Szóval ez is pont olyan nap, mint a többi. Unalmas, jellegtelen és természetesen semmi dolgom sincs. Fantasztikus. Ráadásul ma szabadnapom is van, aminek normál esetben örülnék, de ma azt jelenti, hogy az estém is halál unalmas és említésre sem méltó lesz. Nagyon király, mit ne mondjak, nagyon király…
Viszont valamit tényleg kellene kezdeni ma magammal, legalább emberek közé kéne mennem, mielőtt itt sorvadok el ebben a lakásban, egyedül, magányosan és körülbelül két hét múlva vennék észre, hogy valami nem oké, de akkor is a szag miatt. Te jó isten, miért gondolkodok ilyeneken? Ez már beteges, úgyhogy inkább gyorsan magamra kapok valamit, felkapom a kabátomat és megindulok valamerre. Mindegy merre, csak el innen.
Így esett a választásom a városban sétálgatva a teaházra. Úgyis régen ittam teát, itt pedig valószínűleg nem hagy maga után kívánnivalót a minőség, nem úgy, mint némelyik bolti tea esetében…
A teaházba belépve az első dolog, amitől jó érzés öntött el, az a finom illat volt, úgyhogy ezen felbuzdulva rögtön oda is léptem a pulthoz, hogy rendeljek magamnak egy finom fehér teát a mosolygós pultos lánytól, amikor megakad a szemem egy bent üldögélő szőke lányon. Dobok felé egy mosolyt, majd elveszem a teámat és pár pillanatra elgondolkodom, hogy vajon most mit csináljak. Odaüljek hozzá? Nem fogja tolakodásnak venni? Egye fene, odaülök. Teámmal a kezemben odasétálok hozzá, majd megállok az asztala mellett.
-Elnézést szép hölgy, szabad ez a hely?
Mindemellé a legszívmelengetőbb mosolyomat teszem fel, szóval csak nem küld el. Ha meg igen, hát akkor… így jártam.

Tárgy: Re: Teaház 03.03.14 18:59

Felnézek, ahogy meghallom a szépfiú beszédét. Még hogy én szép? És még hogy hölgy? Se nem tartom magamat szépnek se nem hölgynek. Ez szórakoztató, úgyhogy elmosolyodok, kivillantva fogaimat.
- Nem, nyugodtan ülj csak le.- mondom kedveskedően.
Sose tudnék ellenállni egy ilyen cuki mosolynak, mint amit ő rám vetett. Az üres székre pillantok mellettem, jelezve, hogy komolyan gondolom, hogy leülhet.
Talán mégsem olyan szörnyű ez a nap. Legalább nem kell a többi vendéget néznem, hogy pazarolják el az életüket arra, hogy reklamálnak, mert meleg a tea. Nos, nem igazán tudom, hogy a FORRÓ teának milyen másnak kéne lennie, mint forrónak, de inkább a férfira nézek, aki ott áll vagy talán már leült mellettem.
Nem mondok semmit, főként mivel fogalmam sincs, hogy csak azért ült le mellém, mert máshol nincs hely, vagy mert beszélgetni is kedve van. Ráhagyom, hogy ő kezdeményezzen beszélgetést. Nem vagyok valami hallgatag típus, de most még csak lélek energiám sincs valakit tönkretenni, aki az agyamra megy. Csöndben maradok, majd belekortyolok a teámba, ami már eléggé kihűlt.

Tárgy: Re: Teaház 18.03.14 18:57

Megnyugszom, mikor nem küld el a francba. Mert igazán megtehetné, hiszen végül is egy vadidegen vagyok és elég fura lehet, hogy csak úgy odatoppanok és le akarok ülni, miközben tucatnyi üres hely van mindenfelé a teázóban.
Helyet is foglalok egy vele szemben elhelyezkedő széken, az asztal túloldalán, körbepillantok a teázóban, majd a lányra nézek és eszembe jut valami.
-Te jó ég, micsoda udvariatlan disznó vagyok. Engedd meg, hogy bemutatkozzam. Drew Balmore vagyok, de szólíts csak egyszerűen Drew-nak.
Kezet nem fogok vele csak dobok felé egy kedves mosolyt. Pfuj. Utálom a kézfogást, az olyan formális és finomkodó, és pfuj…
Belekortyolok a finom, forró teába és azon gondolkodok, hogy lehet, hogy egy gyümölcstea jobb választás lett volna. Na nem mintha nem szeretném a fehér teát, csak már el vagyok tőle szokva, fura nekem ez… Majd ránézek a lányra és azon gondolkodom, hogy vajon miért nem hajlandó beszélgetést kezdeményezni. Vajon idegesítem, vagy zavarom? Mi lehet a gond?
-Egyébként vársz valakit, vagy csakúgy mint én, csak beültél egy teára?
Te jó ég, Drew, azért ettől kicsit nyújthattál volna többet is. Na mindegy, ez most így sikerült, legrosszabb esetben kiröhög…

Tárgy: Re: Teaház