Név: Lissa O'Connor
Becenév: Lis, Nori
Kor: 23
Születése hely, idő: 1989. Március 9. / Írország, Belfast
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Rendőr
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Mikor hogy. Elég alkalmazkodó típus vagyok, néha túlságosan is, ennek köszönhetően pedig minden társaságba be tudok olvadni. A viselkedésem mindig attól függ, hogy kivel töltöm a legtöbb időt. Jelenleg sok férfi vesz körül a munkámnak köszönhetően, így én is vadócabb vagyok, makacsabb. Próbálok kitörni a bélyegből, amit rám ragasztottak, holott cseppet sem találom sértőnek vagy lenézőnek. Inkább csak úgy viselkedem, ahogy ők elvárják, sodródom az árral, ahogy jól érzem magam. Néha már én lepődöm meg magamon, hogy mekkora szám van. Azt hiszem, egyszer még a munka lesz a végzetem, az önfejűségem. De hát egyszer úgy is meghalunk, és jól érzem így magam, miért is ne?

Külső: Mióta a rendőrségnél dolgozom, valóságos hercegnőnek érzem magam. Többnyire ugyan igyekszem konzervatívan öltözni, hogy megfeleljek a munkám ki nem mondott viseleti kritériumainak, sokszor mégsem sikerül. Bővebben kifejtve magassarkúban tipegek be az ajtón, vagy épp az édes, szívecskés fülbevalómat hordom. Számomra lehetetlen minden nap minden percében fekete-fehér ruhákban járkálni, vagy épp csak teljesen egyszínűben, túl lehangoló lenne. Muszáj néha egy kis színesség, egy kis nőiesség, főleg, hogy a többieket is feldobja.
Amúgy, hogy ne csak a ruháimról beszéljek - kár értük! -, hát... Eredetileg barna hajam van, de vörösre festettem, ehhez pedig világoszöld szem társul. Előzőt szinte mindig feltűzve hordom, hogy kicsit idősebbnek tűnjek, na meg látszódjanak a fülbevalóim. A magasságom 166 körül lehet, az alakom pedig elég vékony ahhoz, hogy újabb ok legyen a cukkolásra. Azt hiszem ennyi.

Előtörténet: Nézd csak, milyen kis édes! El se hiszem, hogy a mi lányunk, elképesztő! Jaj, azok a szemek! A te szemeid!
Boldog, felhőtlen gyerekkorom volt. A családom nem volt gazdag, de mindent meg tudtak nekem adni, amire vágytam. Talán kicsit el is kényeztettek, ez viszont már úgy is visszafordíthatatlan, nem is bánom. Legalább megtanultam magamnak megszerezni, amit szeretnék. Mármint a legtöbb esetben. Szerintem ez nem szégyen, hisz az erősek élnek túl, a gyengék buknak. Persze, mint mindig, ebben a kis sztoriban is vannak meglepetések - dolgok, amik nem úgy alakultak, ahogy kellett volna. Sosem gondoltam volna, hogy valaki bármiben is megelőz és nem hagy majd nyerni, mégis bekövetkezett.
Te vagy a legjobb barátom, Cindy. Akár a barbimat is odaadom, csak legyek én is a legjobb.
Miután kijártam az általánost sikeresen felvettek abba a gimnáziumba, amit már évekkel ezelőtt kinéztem magamnak. Minden olyan volt, mintha álmodnék, de most tényleg ott voltam. A saját két kezemmel tapinthattam a falakat, lett saját szekrényem és padom, amit összefirkálhattam, és ha mindez nem lenne így is éppen elég, a pompon csapatba is bekerültem. Innen már csak egy lépés választott el tőle, hogy barátra leljek: Cindyre. Először csak versengeni akartam vele, majd látva az eredményeit és megismerve őt magát... nos, úgy döntöttem, kisajátítom magamnak. Mindig is féltékeny voltam rá, számomra ő volt a megtestesült kihívás, mégis azt hiszem, ez volt az egyik legfontosabb része a barátságunknak. Más volt, mint a többiek. Tudom, hogy ezt a szöveget a szerelmes, nyálas sztorikban kell elsütni, de tényleg emiatt figyeltem fel rá. Ő Cindy volt. Nem csak egy pomponos lány, nem csak egy pláza cica vagy rocker csaj. Besorolhatatlan és meghatározhatatlan volt. Épp úgy, ahogy én. Nem sok idő telt el, és már legjobb barátnők is lettünk. Nem gondoltam volna, hogy ő okkal különb, mint a többiek.
Hagyjatok. Nem akarok erről beszélni, sőt... semmiről sem akarok, senkivel. Csak hagyjatok békén!
Hihetetlen, hogy egy apró kis félreértés mennyi mindent megváltoztathat. Már nem is emlékszem, min vesztünk aznap össze - valószínűleg akkor is a makacsságom okozta a katasztrófát -, de ezúttal elvetettem a sulykot, Cindyről nem is beszélve. Kettőt pislogtam és már rajtam volt, védekezni pedig képtelen voltam. Összevert. Bárki másról el tudtam volna képzelni, hogy bántson, kivéve őt. Mégis tudtam az igazságot. Hiába hazudtam magamnak, a tény ott lebegett a szemem előtt. Már csak azt nem tudtam, hogy is kéne megemésztenem.
Ne legyél már emo! Na! Gyere! És nehogy durcáskodni kezdj nekem, Lis, mert elkaplak!
Hát így. Nem, Sean nem volt a pasim, de a barátom se. Rá is azért figyeltem fel, mert olyan leírhatatlan volt, olyasvalaki, akit ha meglátsz, egyből nevetni támad kedved. Ő jelentette nekem a napfényt, miatta tudtam olyan hamar megbékélni a történtekkel, és mai napig mellettem áll. Ő volt az, aki újra megtanított bízni, ezért pedig elmondhatatlanul hálás vagyok. Még a munkámat is neki köszönhetem, hisz magamtól eszembe se jutott volna, hogy tényleg megpróbálkozzak a rendőrködéssel. Ez még nekem is magas volt, nem mertem volna egyedül próbálkozni. De hát ha valaki a saját bőrén hagyja, hogy eddz... Ó, nem, nem kell rosszra gondolni! Tényleg csak barátok vagyunk, sosem történt több pár kósza szájra puszinál, ami szerintem... azt hiszem... véletlen volt. Mármint biztos csak vigasztalásból adta őket. Ugye?
Tehát mindent összevetve kissé bonyolultan, de megvagyok Seannel. Segít amiben tud, többek között Cindy felkeresésében is. Már-már haragszom rá, hogy ilyen önfeláldozó volt, és eljött velem Las Vegasba felkutatni. De hát, mint már mondtam, tízből kilenc esetben megszerzem amit akarok. Önző lennék hazaküldeni, főleg, hogy már munkánk is van. Csak ne hívna ő is hercegnőnek!

Lissa O'Connor!
Lissa, vagy mondjam inkább, hogy hercegnő? Történetedben minden megfelelt a kritériumoknak, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Kérlek foglalj avit. Vigyázz kislány Vegas bűnös város, te pedig túl törékenynek tűnsz, de remélem nem adsz okot arra, hogy csalódjunk benned. Lis irány a nagybetűs élet!