|music: Gabrielle Aplin - Power of Love | to: Colin ♥

Mással se telt a mai nap, mint azzal, hogy végig nyálaztam minden polcot, minden díszt, a lakás minden négyzetcentiméterét. Hogy miért is ez a nagy felkészülés? Az ősök ma meglátogatnak minket. Kíváncsiak Colinra, rám, a pocakomra és arra, miféle terveink is vannak. Ja igen. Meséltem már nekik Colinról, de a találkozást mindeddig halogattam inkább. Félek, hogy majd apa jön a hülye kérdéseivel, anya próbál közbe szólni, hogy ne csinálja, én a fejemet fogom, Colin pedig azt se tudja szegény, hova kapja a fejét. Meg akartam óvni mindeddig a kényelmetlen helyzetektől, de rájöttem, hogy felesleges. Előbb-utóbb úgyis meg kell ismernie a családomat. És még Nick hátra van. Vele még nem sikerült találkozniuk, mivel a drága bátyám épp sorra nyomatja a meccseket. Szezon van, nincs mit tenni.
-Cica. Öltözz át végre. Fél óra és itt vannak. Apa mindig pontos.- suhanok oda Colinhoz egy csókra, egy szál alsóneműben, hiszen én még mindig fel-alá járkálok, sminkelek, öltözök és egyebek. Ehhez képest ő fetreng a kanapén és engem les. Komolyan mondom, kiborít néha. Mint egy kisgyerek.
-Ugye nem hülye feliratos pólóban és melegítő alsóban akarod fogadni őket?- megyek vissza hozzá ismét, ahogy arra járok épp, közben újabb csókot lehelek az ajkaira, de ezt most hosszabban. Végül aztán, inkább ledőlök rá, persze óvatosan, hogy a hasamat azért ne nyomjam agyon és tovább csókolgatom.
-Izgulsz?- lesek rá kíváncsian, közben arcára simítom a tenyerem és kicsit helyezkedek, hogy pont jó legyen nekem is. Kicsit lazíthatunk végül is. Már, csak a ruhát kell majd felkapnom és minden készen áll. Vacsi már készen áll, meg van terítve és ragyog a lakás.
-Tudom, hogy imádni fognak. Legalább annyira, mint én. Jobban nem hiszem, mert az képtelenség lenne.- csókolgatom a nyakát kuncogva, aztán inkább felkönyökölök és úgy lesek rá. Elképesztően imádom. Napról napra egyre jobban. Amióta tudja az igazat, azóta meg pláne minden csodásabb. Én is felszabadultabb vagyok, hiszen megszabadultam egy nagy titoktól, és azt hiszem, ő is sokkal jobban rá van pörögve a babás dologra. Na nem, mintha eddig nem érdekelte volna, de most aztán végképp. Ráadásul, azóta egyre többet hangzik el az a szeretlek is, ilyen-olyan megfogalmazásban, hogy az érzékeltetését már ne is említsem. Szóval, minden a legnagyobb rendben megy, csak ma voltam sík ideg. Hiszen jönnek az ősök. Az mindig borzalmas élmény.
-Na készülődj. Ne akard, hogy én szaggassam le rólad a ruhát.- duruzsolom vigyorogva, közben húzok is a pólóján egyet, aztán nevetve lemászok róla és a hálóba megyek felkapni a ruhámat. Csak akkor kezdem megint csalogatni, mikor a cipzárommal szenvedek. Eddig se tudtam felhúzni a hátamon, hát még most.

Nothing else matters

Azt hiszem eljött a halálom napja. De komolyan, nincs is egy pasi esetében rosszabb, mint mikor a kedves mama és a kedves papa eljön, terepszemlét tesz, na és persze felmérik a terepet, hogy mennyire is felelek meg a kicsi lányuknak.
Mondjuk szerencsémre sokat nem oszt vagy szoroz ez a találka. Abi totál belém van esve, és különben is. Hamarosan már itt lesz egy gőgicsélő kisbaba is, akinek pedig én vagyok az apja. Nincs mese, ha nem lennék szimpatikus is bele kellene törődjenek, sakk matt. Ilyen szempontból még csak sokkal jobban is örülök, hogy így kiélvezhetem annak az előnyét, hogy az a gyerek tényleg az enyém.
A mai napot nem vittem túlzásba. Vagyis hát... Segítettem a lakást kitakarítani, mindent szépen a helyére pakolni, hogy minden tökéletesen passzoljon. Abi pedig a vacsiról gondoskodott. Igaz a sütővel meggyűlt a baja, egyre nehézkesebben hajolgat, de ragaszkodott hozzá, hogy ezt bizony ő csinálja, én másszak fel a létrára és poroljam le a függönyt. Képzelhető, mekkora lelkesedéssel csináltam.
A nap végére még jó, hogy elfáradtam, aztán csak a kanapén fetrengve figyeltem, ahogy Abi fel alá futkorászik egy szál alsóneműben, mint valami mérgezett egér. engem azonban cseppet sem zavar, sőt kimondottan még élvezem is a pazar látványt. Ahogy sminkel, a haját igazítja, aztán meg a hasát taperolja. És végül megáll a kanapénál. Én csak kíváncsian nézek rá, mire ő sürgetni kezd, hogy de bizony jó lenne ha már készülődnék.
- Cica, az semmi. Öt perc alatt felöltözök. - viszonzom a csókját, miközben kezem automatikusan a combjára simul. Sajnos nem valami sokáig, mert aztán megy tovább a dolgát intézni. Én meg követem a tekintetemmel. Olyan nyugalom áraszt el most, ahogy itt fetrengek, nem is gondolok arra, hogy fél óra múlva bizony beüt a ménkű.
- Miért, mit vegyek fel? - kérdezem tőle incselkedve, ahogy visszajön. Most már a csókot is jobban elnyújtja, és még rám is mászik. Egyre jobb. Igaz, lassan már nem férünk el rendesen a pocakjától, de nem zavar. A fenekébe markolok, ahogy puszilgatni kezd, végül a kérdéssel rám szegezi a tekintetét.
- Izgulni? Minek? Itt nem apud fogja a fegyvereit mutogatni, én pedig példa értékű házigazda leszek, megfelel? - adok még egy rövid csókot az ajkaira. A ki szeret kit jobban dolgon meg csak elmosolyodok. Elképesztő pár hét alatt mennyi minden változott. Kicsit másképp viszonyulunk egymáshoz, kicsit kötetlenebbül. És már rég elfelejtettem azt a vallomásos napot. Mármint... nem elfelejtettem, de szívesen gondolok rá vissza újra és újra.
- Szaggasd bébi. - vigyorodok el az utolsó megjegyzésére, aztán fordítok a felálláson. Most én vagyok fölé magasodva, és hosszan, hevesen megcsókolom.
- Mit mondasz, farmert vegyek vagy szövetgatyát? Éééés... egy szexi inget, vagy pedig valami testhez álló felsőt? - duruzsolom az ajkaiba. Tudom nagyon jól, hogy ő közben szépen mindezt elképzeli.

To: Abi
Words: 544
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

|music: Gabrielle Aplin - Power of Love | to: Colin ♥

Naná, hogy öt perc alatt felöltözik. Pasi. Ő csak magára kap valamit, kicsit beletúr a hajába és már kész is van. Én ehhez képest egy órája szenvedek és alig sikerült eldöntenem, mibe préseljem bele magam. Nagy pocakkal még nehezebb az amúgy sem egyszerű döntést meghozni.
-Nem tudom. Valami ruhát, gondolom.- duruzsolom vigyorogva, közben élvezem, a hogy az érintésétől kellemesen végig fut rajtam a libabőr. Nem lesz jó vége ennek a játszadozásnak. Vagy itt a helyszínen kikövetelem a jussomat, vagy egész este azt fogom várni, hogy apuék lelépjenek, és akkor szaggatok le róla mindent. Nem tudom, hogy ez csak nálam van-e így, de annak ellenére, hogy kicsit kényelmetlenebb már mozgolódni, veszettül kívánom minden pillanatban. Azt hiszem ehez is a hormonoknak lehet köze.
-Megfelel. Varázsold el őket a humoroddal és a vigyoroddal. Az nálam is bejött.- sutyorgom, aztán jobbnak látom, ha inkább megpróbálok szabadulni, de nem megy ez ilyen egyszerűen, mert inkább fordít a felálláson és maga alá gyűr. Komolyan nem lesz ennek jó vége.
-Már csak 25 perc és itt lesznek.- sóhajtom kínlódva, ahogy megcsókol, aztán sokkal inkább figyelek arra, hogy gondosan végig tapogassam a hátát, a karjait, az oldalát és a fenekét. Ha nem tudnám, hogy hamarosan apám lép be a bejáratni ajtón, komolyan nem érdekelne, hogy vendégeink lesznek. Így azonban... nem várhatom szextől kipirultan az apámat. Főleg, mert ő mindig mindent lát és tud. Néha kicsit ijesztő is.
Ahogy azon kezd hangosan agyalni, mit is vegyen el, próbálok olyan kombóra gondolni, amire még véletlenül se indul be a fantáziám. Sajnos azonban, az ingről az ingletépés jut eszembe, a passzos póló meg kiemeli az izmait, amitől eldobom az agyam. Nem beszélve a szövetgatyáról. Isteni hátsója tud lenni benne. A farmer meg... alapból olyan laza macsó külsőt ad neki.
-Mindegy, csak a lehető legkevésbé legyen szexi. Nem akarom rád vetni magam az asztal fölött. Kicsit furcsán reagálnának a szüleim, azt hiszem.- duruzsolom ajkaiba vigyorogva, aztán ha már a ruha szaggatásról volt szó, szép lassan leszedem róla a pólót, bőrét pedig azonnal puszikkal halmozom el.
-Colin. Menj öltözni.- nyafogom keservesen, mert érzem, hogy egyre kevésbé tudok neki ellenállni. Nagyot sóhajtok és fel lesek rá sóvárogva, aztán inkább röhögve próbálom eltolni magamtól.
-Vacsi után esküszöm leszaggatok rólad mindent, de most készülni kell. 20 perc és itt vannak. Kérlek.- sóhajtom, közben nyakába fúrom az arcom és párszor végig húzom ajkaim az ütőere vonalán. Nem lesz ez így jó. Épp ezért próbálom eltolni magamtól szép lassan, aztán mosolyogva nyomok egy puszit az orra hegyére.
-Futás édes. Aztán segíts magamra rángatni a ruhát, jó?- simítom meg az arcát és végre érzem kicsit, hogy kezdek lehiggadni. Reméljük, vacsora után is meg lesz ez a hangulat. Akkor aztán semmi se áll majd az utunkba.

Nothing else matters

Vicces, hogy már nincs fél óra az anyós és apósjelölt fogadásáig, és azon jár mindkettőnk esze, hogy miképpen szórakozhatnánk el egymással. én már érzem, hogy kezdek felhevülni, főleg ahogy a gesztusokból azt vonom le, Abi sem ellenkezik. Sőt, még ha próbál is ellenállni, nem nagyon tud elszakadni. Ahogy bújik puszilgatom, a hátát simogatom, aztán csak rá lesek. A tekintetem mindent elárul, vágytól izzik szinte, és tényleg pokolian kívánom most.
Az a baj, hogy ismerem már magam. Állandóan vele szemeznék vacsi alatt, sőt tovább megyek, tekintetemmel olyankor szinte falom. Az apja nem hiszem, hogy ettől különösen el lenne ragadtatva, sőt mi több inkább zavarban lennének. Kínos lenne a hangulat, az biztos. Ez ügyben tehát tenni kell.
- Jól van, megyek már. - válaszolom az utolsó megjegyzésére, ami kissé sürgetőbb mint a többi, és lemászik róla. A felsőm alapból nincs rajtam. Mégis ahogy eltávolodok tőle, egyre jobban jön meg a kedvem pedig egy kis légyotthoz. Ahj, ami tilos, az annál vonzóbb.
- Cica, ugye tudod, hogy ez sem lesz sokkal jobb? - hajolok vissza megint egy csókra és támaszkodok meg a kanapé peremén. Próbálok én is higgadtan gondolkodni, de csak annál jobban kezdek beindulni, és aztán nem bírom. Legombolom a gatyát is magamról, közben pedig kilépek belőle. Itt a kanapén aligha férnénk el mégis legyőzhetetlen vágyat érzek most, ahogy csak csókolom. Kezeim automatikusan a karjai alatt fonom össze, és őt is felhúzom így.
- Én akarlak, most. Húsz perc, nem bírom tovább. - sutyorgom a sok követelőző csók közepette, miközben kicsatolom a melltartóját is, és már húzom is be a hálóba, miközben gyakorlatilag hevesen neki esek, és ő sem nagyon tiltakozik, sőt...
Azt leszögezném, hogy most egész jó időben végeztünk. negyed óra, nem semmi. Még bőven van öt percünk arra, hogy elkészüljünk. Az alsómat veszem vissza, és egy nadrágot kapok fel rá, miközben cinkos vigyorral Abit lesem. Gondolom milyen fejem lehet most, vörös a felhevültségtől. Még a levegőt is kapkodom, de bizony már öltözni kell. Még a tükörben beletúrok a hajamba, aztán meglesem mi van Abival.
- Cica kész vagy? Méég... egy perc, és... - ekkor csengetnek. El is indulok a bejárati ajtó felé, ne gondolják azt, hogy megváratom őket.

To: Abi
Words: 544
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

|music: Gabrielle Aplin - Power of Love | to: Colin ♥

Ahogy feltápászkodik és elindul, kicsit megkönnyebbülök, de nem tart sokáig. Egy aprócska, vékony hajszálon múlott a türelmem eddig és, ahogy megcsókol, ez a hajszál el is szakad. Képtelen vagyok most már leállni, nemet mondani neki pedig végképp lehetetlen. Főleg, ahogy lekapja a nacit is és felhúz magához. Szinte a karjaiba folyok, aztán csak átkarolom a nyakát és heves csókokkal bombázom én is őt.
Míg beérünk a hálóba, folyamatosan simogatom ott, amerre épp a kezem kalandozik, végül persze az ágyon kötünk ki. Annak ellenére viszont, hogy sokkal körülményesebb mostanság az ágyba bújás, gond nélkül megoldjuk, hogy egy negyed órás menettel kicsit csillapítsuk a vágyunkat. Bár biztos vagyok benne, hogy ebből én majd még kérek repetát.
Ő olyan fitten pattan ki az ágyból, mint aki most ébredt egy kellemes alvás után, én bezzeg még pihegek ezerrel és próbálok észhez térni. Ebben azonban a csengő, ami hamarosan megszólal, nagy segítség, úgyhogy én is lekászálódok az ágyról, de mielőtt Colin még elindulna kifelé, elkapom a kezét és visszahúzom magamhoz.
-Cica. Bármi történjék is most, bármit is mondjanak vagy... szóval, akárhogy is alakul az este, csak arra gondolj majd végig, hogy mindennél jobban szeretlek, rendben? Ígérd meg, hogy nem fogsz azzal törődni, ha az apám kukacoskodik vagy akármi.- sutyorgom ajkaiba, miközben aggódva az arcát simogatom. Nem akarom, hogy bármivel is a kedvét szegjék az őseim, mert ahhoz nagyon értenek. Azt akarom, hogy minden maradjon így, bármivel is tömik majd most a fejünket. Félek ettől a találkozástól.
-Ja és... segíts becipzározni a ruhámat, kérlek.- nyomok mosolyogva egy puszit az arcára, aztán gyorsan fölkapom a bugyimat, kirohanok a melltartómért, meg Colin pólójáért, amit még a kanapén hagytunk el, magamra cibálom a ruhám és háttal neki elé állok várva, hogy felhúzza azt a cipzárt.
Csak ezek után lesek a tükörbe is igazítom meg kicsit a hajam meg a sminkem, végül oda vonulok Colinnal az ajtóhoz.
-Várj.- szólok rá, ahogy a kilincsért nyúl, aztán elővakarok egy zsepit, kicsit benyálazom és gondosan letörölgetem róla mindenhonnan a rúzsfoltjaimat. Mert azok aztán akadnak bőven.
-Tökéletes.- vigyorgok rá, ahogy immár teljesen készen állunk, aztán amint nyílik az ajtó, remegő gyomorral, de széles vigyorral az arcomon lesek a szüleimre.
-Sziasztok. Ne haragudjatok. Még kicsit szenvedtem a ruhámmal. Gyertek beljebb.- állok arrébb, hogy azért az ajtón mégis be tudjanak lépni, aztán már neki is állok a bemutatásnak.
-Apa, anya. Ő itt Colin. Colin, ők a szüleim Margareth és James Preston.- zavarom le gyorsan az ismerkedést, aztán izgatottan lesem, ahogy apám végig méri Colint, majd barátságosan kezet nyújt. Eddig minden rendben megy. Eddig...
-Kislányom. Ha nem ismernélek azt hinném, hogy be sem mutattad volna nekünk Colint legalább az esküvőtökig, ha mi nem erőszakoskodunk, hogy ma eljövünk. Ugye, nem szánt szándékkal ráztál le minket mindig?- les rám rögtön az én drága jó apám gyanakodva, én meg csak röhögök a kedves nyitó kérdésén. Tudja. Nagyon jól tudja, mennyire nem erőltettem volna ezt az ismerkedést.
-Ugyan, apa. A keresztelőn biztos találkoztatok volna.- vigyorgok rá huncutul, végül intek nekik, hogy azért mégis, sétáljanak már még egy picit bentebb. Közben persze, ahogy elindulnak előttünk az ősök, aggódva Colinra lesek és a kezét szorongatom. Csak ezt az estét bírja ki.

Nothing else matters

Indulok én már az ajtóhoz, és rég nyitottam is volna, ha Abi még a szobában nem kap el. Csak elmosolyodok a szavai hallatán, és adok egy puszit az ajkaira.
- Nyugi, nem szándékoztam egy pillanatra is komolyan gondolni azt, ha esetleg olyanokkal traktálnának, ami kínos, vagy kissé kényes téma. Rendben? - tényleg nincs oka igazából ettől tartani. Úgy állok hozzá ehhez az estéhez, hogy előveszem a legilledelmesebb énemet, és akkor majd lesz ami lesz. Előre nem akarok rágörcsölni, mert akkor lehet nem is tudom lazán kezelni a helyzetet. Márpedig ilyenkor nem jön rosszul, ha valami váratlanul jött dologra könnyedén tudok reagálni.
Ám mielőtt még tovább mennék, Abi tovább kezdi ecsetelni, mi kellene még. Kimegyek még a nappaliba a nadrágomért, ha azt már kint felejtette, de a pólómat. Mert csak most kapcsolok, hogy nem lenne jó azokat szerte hagyni. Lepakolom a pólóm mellé, és ahogy Abi is felveszi a ruháját, felhúzom hátul a cipzárt.
- Észbontó vagy, mondtam már? - eresztek meg egy vigyort, miközben végigvizslatom a tekintetemmel. Képes lennék még akár most is lebontani róla, de most ennek a gondolatát is elterelem. Inkább elindulok most már a bejárati ajtóhoz, azonban még a nyitás előtt Abi megszabadít a maradék rúzsfolttól is. Hajaj, ez eszembe sem jutott volna, elég szépen festenék. Na nem mint ha így nem, a fülem még mindig tiszta vörös. Meg szerintem az arcom is a felhevültségről árulkodik. Még nyitás előtt adok egy puszit Abi arcára, aztán nyílik ketrecajtó.
Ahogy meglátom Abi szüleit, egy mosoly terül szét az arcomon, és üdvözlöm én is őket. Megvárom, hogy Abi had intézkedjen, elvégre azt hiszem most az ő dolga a bemutatás. Kezem máris apuka felé nyújtom. Ahogy így először szemügyre veszem, egyből beugrik, hogy ő bizony miféle munkát is végez. Vagyis hát süt róla, hogy ügynök volt, tipikusan olyan fazon. Azonban ahogy az anyukájának adok puszit, valahogy a megmozdulása olyan ismerőssé válik. Azt hiszem Abi sokat örökölhetett tőle, nem csak külsőre hasonlítanak nagyon, de még a megnyilvánulásaik is. Noha a mami kicsit szolidabb.
Beljebb tessékeljük őket, és ahogy Abi rám néz, és megszorítja a kezem, bíztatóan rá mosolyodok, mint ha csak azt mondanám, nem lesz semmi gond. Megszorítom picit a kezét, majd a vendégek után indulok ahogy becsukom az ajtót.
- Érezzék csak magukat nyugodtan otthon. Hozhatok esetleg valami alkoholt? Van bor és pezsgő behűtve a konyhában. - dobom fel a témát elsőnek, mert hát valamivel mégis csak kezdeni kell. Nem mindjárt a vacsi. Utána meg úgyis ráérünk tele hassal beszélgetni az asztalnál. Hajaj alig várom már.

To: Abi
Words: 544
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

|music: Gabrielle Aplin - Power of Love | to: Colin ♥

Lehet, hogy Colin "észbontó vagy" bókja az, ami elég erőt adott a kis poénos megjegyzésemhez, de lehet az is, hogy csak kinyílt a csipám. Minden esetre, ideje lenne a kezembe venni az irányítást és, ha kell, elmondani apáéknak, hogy vagy elfogadják a helyzetet, vagy leshetnek.
A kezdés még egész jó. Apa is jót nevet a megjegyzésemen, ami mondjuk kicsit meglepő, de azt hiszem, csak azért van, mert tudja, milyenek szoktak lenni ilyenkor. Na meg, mondtam anyának, hogy állítsa le, beszéljen a fejével, hogy most ne vigyen túlzásba semmit. Elvileg megértette.
Ahogy bentebb sétálunk a konyha felé, Colin bátorítóan megszorítja a kezem és rám mosolyog. Remélem az este végeztével is ott lesz még ez a mosoly. Még az is lehet, hogy egészen összebarátkoznak. Hiszen, a szakmák megegyeznek, beszélni tudnának miről...
-Egy kis bor jól esne.- bólogat apu, ahogy leül végül az asztalhoz, majd anyára pillantok, aki gondosan méregeti Colint. Tetszik neki. Már most látom rajta. Legalábbis, külsőleg meg van elégedve vele. Anya az, aki mindig a fejembe próbálta verni, hogy stramm unokákat akar, úgyhogy ne szedjek össze semmiféle gnómot. Hát Colinra mindent mondhat, csak azt nem, hogy gnóm.
-Na és milyen a közös élet eddig?- szólal meg végre anya is, közben kíváncsian hol rám, hol Colinra les. Legalább jó irányba tereli a dolgokat. Ez még nem olyan veszélyes terep.
-Jól megvagyunk. Én konkrétan pokolian élvezem.- vigyorgok, miközben szerzek magunknak poharakat, aztán oda viszem a szülőkhöz. Látom, hogy elég sűrűn lesegetik a pocakomat, de mintha nem tudnának mit kezdeni a helyzettel. Colin előtt adják a komoly szülőket, de otthon már agyon nyúztak volna.
-Szép nagy pocak, mi?- vigyorgok anyura, mire elvigyorodik, bólint és a hasamra pakolja kíváncsian a kezét. Na ezzel anyu le is tudva. Neki már ez elég bűvölés volt mára. Colin cuki pofija és a pocakom...sima ügy.
-Azt tudni már, hogy tökös lesz-e avagy sem?- pillant rám apu kíváncsian, de a válaszadás előtt, inkább Colinra sandítok huncut mosollyal. Nem akarok én beszélni egész este. Én ismerem már őket. Nekik kell összebarátkozniuk.
Én közben inkább az asztal másik felére sétálok és helyet foglalok, amíg Colin tölt a borból mindenkinek. Persze, nekem nem. Más helyzetben meginnék egy pohárkával. Mindenki szerint jót tesz. Apám viszont kétlem, hogy így gondolná. A fejemre húzná a poharat, mondván, hogy ne mérgezzem az unokáját.
-Hát apa, mire tippelsz a büszke apuka láttán?- mosolygok barátságosan az apámra, akin látom, hogy ez a hír azért megint csak feldobja. Ugyanakkor tudom, hogy ez csak a kezdetleges bájcsevely. Felmérjük szépen mindannyian a terepet, ki mennyire van szabadon, aztán jönnek majd a csípős megjegyzések és társaik. Alig várom.

Nothing else matters

Jól alakul az este. Legalábbis első benyomásra mindenképp. Senki sem túl feszült, a bemutatkozás mondhatni prímán sikerült. Már számítottam ilyesfajta megjelenésre, szoktam nézegetni a szülőkről a képeket, hogy legalább a látványhoz szoktassam magam. Ugyanakkor Abi már napokkal korábban beavatott abba, miképp is viszonyuljak a két szülőhöz. Az anyja nem lesz igazán vészes, őszerinte azzal már van egy jó pontom, hogy kap egy unokát. A másik pedig, hogy az ízlésük sokban hasonlít, főleg a férfiak terén. Na az egyszer biztos, anyuka rendőrfeleség lett, és szépen haladunk affelé, hogy Abi is az legyen. Márpedig ezt semmi nem készül megakadályozni. Szívem szerint már most elvenném, de előbb annak a gyereknek meg kellene születnie. Nem akarom, hogy aztán Abi a plusz súly miatt kényelmetlenül érezze magát, hisz az az ő nagy napja lesz. Vagyis a miénk, mert nekem sem volt még eljegyzésben sem részem, mégis annak még nincs itt az ideje.
Az apuka... Ő egy érdekes fazon, tőle tartok. Abi azt mondta, hogy ne várjak sok jót tőle, főleg ne az első adandó alkalommal. Felkészített rá, hogy igazából nála is az első pillanat dönt, csak ő sokkal nehezebben fogadja el a választottat, mondhatni ki kell érdemelni. Azt hiszem. Valahogy sejtem, hogy ez akkor Nick esetében már családi vonás lesz. Annyiban azonban mindkettőnek nehéz dolga van, hogy Abi fülig szerelmes, az én fiamat hordja a szíve alatt, és úgy gondolom, hogy nem panaszkodhat a hozzáállásom miatt sem, mert sok mindent megteszek, hogy jól érezze magát.
De majd csak lesz valami. Mindenesetre Jamestől tartok, nem hiába egy dörzsölt FBI ügynök, ismeri a taktikákat, tudja hogy hozza ki az embert a sodrából, hogy tegyen észrevétlenül is szúrós célzásokat, amivel az ember kedvét is el lehetne venni akár. Mindenesetre Abi jól kezeli az első ilyen megjegyzését egy vicces megszólalással. Frappáns válasz, egy null neki. Ugyanakkor ahogy beljebb megy mindenki, látom rajta, hogy picit bizonytalan. Kis biztatás után úgy döntök kezembe veszem az irányítást és hellyel, na meg itallal kínálom őket. Gondolom ha mindketten isznak, akkor valószínűleg a városban töltik az éjszakát is. Vagyis nem vezetnek.
- Akkor egy pillanat, és hozom az italt. - indulok is el a konyhába, de fejben már szidni kezdem magamat. Mégis mi volt ez a nyálas megszólalás? Baszus Colin kapd össze magad, még nyálad ficsúrnak néznek, és akkor leshetem, hogy mikor leszek szimpatikus nekik. Vagyis hát csak apukának. Mert ahogy láttam Margareth elégedett eddig velem, ahogy jöttem el a konyháig, éreztem, hogy figyelt, mint aki tüzetesen végigmér.
Ahogy azonban hallom, az asztalnál megkezdődik a beszélgetés. A fiókban kezdek kotorászni egy dugóhúzó után, majd a hűtőből is előhalászom a bort. Sietve csavarom bele az üvegbe az eszközt, mivel nem igazán akarom megvárattatni őket, mégis csak mi vagyunk a házigazdák, és részben azért jöttek, hogy megismerjenek engem. Abi közben kijön két pohárért, én pedig míg csavarom ki a dugót, őt figyelem. Hallgatom ahogy közben válaszolgat ki az étkezőhöz, mégis nem tudom kihagyni, hogy kifelé menet, mielőtt elindul, nyomjak egy puszit az arcára. Aztán a dugó is kikerül, és viszem a poharak után a bort is.
Mikor kiérek, épp a pocakos téma kerül előtérbe, és Abi ugyan próbálkozik valahogy fellendíteni a hangulatot, még kézzel tapintható a feszültség. Margareth ugyan tesz kísérletet oldani a hangulatot egy kis pocaksimogatással, de a férjén nem látok semmi változást. Most talán nekem kellene megszólalnom? Vagy ilyenkor mi a helyzet? Mindegy is, inkább arra figyelek, hogy kitöltsem a bort a három pohárba, aztán még visszamegyek a konyhába egy üdítőért is, amiből Abi poharába öntök. Így ezzel meg is volnánk, én is leülök most már közéjük.
Talán épp idejében, vagy szerencsénkre a hallgatag fél is megszólal végre. Mindjárt azzal a kérdéssel, hogy fiú lesz-e a baba, vagy lány. Abból ítélve, ahogyan felteszi a kérdést, arra tudok következtetni, hogy egy kisfiúnak sokkal, de sokkal jobban örülne, mint egy kislánynak. Végre van legalább egy jó pontom nála is, legalábbis azt hiszem. Mégis a kérdést követően egy széles mosoly terül el az arcomon, és Abival akaratlanul is összenézünk. Látom rajta, hogy ez neki is nagyon tetszik. Akkor biztosan jó jel, de mielőtt megszólalhatnék, látom, hogy ő nyitja beszédre a száját, én addig fordítok egyet az előttem lévő poháron, ahogy megfogom a szárát. De ahogy az öreg arcát figyelem, csak még szélesebb lesz a mosolyom.
- Garantáltan meglesz a sok kis katonás játék. Erről gondoskodtunk jó előre. - mert végül is igaz, még az előtt gondoskodtunk róla, hogy komolyabban is megismertük volna egymást. Mégis ahogy a reakciót látom erről, ahogy az öreg reagál, azt vonom le, hogy Abi nekik is elmondta, mi a helyzet, és szerintem még előbb is, mint hogy én tudtam volna meg. Azt hiszem ezt hívják úgy, hogy tökön szúrtam magam most. El is hallgatok, de ahogy a pohárra nézek, támad egy ötletem, hogy mi alapján lehetne ezt a helyzetet kicsit fellendíteni. Megfogom a poharat, és egyfajta beszédhez fel is emelem.
- Szeretném megragadni az alkalmat, hogy egy tósztot mondjak a vacsora alkalmával. - próbálok úgy fogalmazni, hogy a szülőknek ne legyen se túl korai, se túl kényelmetlen megjegyzésem, tolakodó pedig pláne ne. De nehéz úgy, hogy közben én ülök szemben a családfővel, akitől meg kell szerezzem a családba lépés lehetőségét. És ha pedig már a szót magamhoz vettem, akkor fel is állok.
- Mindenekelőtt szeretném kifejezni, mennyire örülök, amiért végre megismerhetem azt a két nagyszerű embert, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy egy szép napon megismerhessem a lányukat, és rájöjjek arra, hogy az életnek eljön az az időszaka, amikor az ember családot választ, és a közös jövőt kezdi építgetni. Úgy hiszem nekem ez a pillanat fél éve már eljött, sőt már rég csak váratott magára. Ez a közös tervezgetés hamarosan már megnyilvánul egy kisbaba érkezésével, és a vége igen csak messze látszik, ha magunk is úgy akarják. Most az első közös vacsorával talán valami új dolog is kezdetét veszi, én legalább is remélem, hogy majd valamikor részese lehetek egy nagyszerű családnak. Akkor... azt hiszem mindenek előtt koccintsunk a babára, az egészségre, és közös jövőre. - nyújtom a poharat mindjárt James felé, aki szemlátomást nem ellenkezik egyik szavamra sem. Most így talán ezzel a nyitással túl estem a legnehezén, hogy mégis miképp kezdjem a hozzájuk való viszonyulást. Sorra koccintok mindenkivel, majd belekortyolok a borba. Érezhetően oldódik a hangulat, mégis ahogy néha az öregre pillantok, nem látom túlságosan meggyőzöttnek, mint ha némi kételye az lenne.
- Ez mind szép és jó, és tényleg nagyszerűen szóltál. De egy család nagy felelősség, és bizony szükséges egy megalapozott háttér. A lányomnak csak a legjobbat akarom, és ne az ellened való fellépésnek vedd, de ahogy körülnézek ebben a lakásban, őszintén szólva nem egy babának való hely, és arról nem is beszélve, hogy az unokám nem születik házasságba. Még csak jegyben sem jártok, és hogy végig tudjátok ezt az utat járni, kicsit biztosabb támogatottság kellene, talán jobb fizetés, biztosabb állás. Egy pár hónapos börtönnel az ember nem tud egykönnyen továbblépni, és... örökre megbélyegezve marad.

To: Abi
Words: 1134
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

|music: Gabrielle Aplin - Power of Love | to: Colin ♥

Látom Colinon, hogy izgul és ideges. Ugyanakkor pokolian büszke vagyok rá, mert eddig nagyon jól csinálja. Ahogy elindulok kifelé a konyhából, nyom is egy puszit az arcomra, mire rákacsintok és mosolyogva kivonulok. Talán még jól is elsülhet ez az este. Nem tudni.
-Bizony, hogy jó előre. De a lényeg, hogy végül is csodás családunk lesz. Nem számít, hogy kezdődött vagy alakult. Én legalábbis, így gondolom.- vonok vállata motyogásom végén, mire apám elgondolkodva végig mer, anya meg rám mosolyog. Talán ő az kettejük közül, aki nem úgy látja az egészet, mint egy balesetet, ami a lehető legrosszabban sült el. Sokkal inkább fel van dobva, hogy ilyen csavaros fordulatokkal derült ki, Colin bizony a gyerek apukája, és még össze is jöttünk.
-Ugyanakkor elég meggondolatlan is volt. Nem is gondoltam volna soha, hogy ilyesmiket csinálsz Abigail.- les rám az apám kicsit úgy, mintha épp most szidott volna le, de aztán egy féloldalas mosollyal jelzi, hogy hát azért most nem kell felkötnöm magam, amiért így alakult az életem. Talán az a fiú unoka fogja őt majd igazán feldobni.
-Halljuk.- pillantok Colinra vigyorogva, ahogy megfogja a poharát és közli, hogy akkor ő most mondana egy tósztot. Meg kell hagyni, nagyon jól csinálja. Komolyan meglep, mennyire jól kezeli ezt az egész dolgot és még próbálja is úgy terelni a beszélgetést, hogy az jó legyen. Na meg, legalább átrágjuk majd magunkat minden kérdésen, a szülők meg lesznek nyugtatva, aztán minden rendben lesz.
Hálásan pislogok rá, ahogy beszél. Kicsit még el is érzékenyülök, de hála az égnek nincs időm igazán kiadni ezt magamból, mert anya megfogja a kezem és vigyorogva megszorítja. Tetszik neki Colin. Határozottan tetszik neki és nem csak külsőleg. Anyu amolyan... "első pillantásra megmondom tetű-e vagy sem" típus. Volt, akit bemutattam neki, és képtelen volt elviselni. De Colint úgy tűnik, már most nagyon kedveli. Ez jó. Anya legalább apára is tud hatni olykor, hogy fogja be a száját.
Ahogy Colin végez, mosolyogva koccintok én is mindenkivel, és jó ízűen kortyolok egyet az üdítőmből, de ez majdnem vissza is jön apa szavai hallatán. Persze, éreztem én, hogy ez a téma is elő fog majd kerülni, na de épp most? Könyörgöm apa... miért vagy ekkora bunkó?
-Apa. Tudod jól, hogy mi történt Colinnal és azt is tudod jól, hogy a gyerek sem úgy jött, hogy lett volna időnk alapozni. Viszont pár héten belül Colin ügye lezárul. Vissza kapja a munkáját és minden rendben lesz. Itt pedig bőven elférünk, amíg megérkezik a baba. Utána költözünk, ezt már elterveztük. Ne aggódj, a kislányod a lehető legjobb kezekben van.- lesek rá kedves mosollyal az arcomon, mire apa csak elgondolkodva les rám egy ideig, végül Colinra pillant.
-Na és az esküvő?- pislog kíváncsian Colinra, én meg csak felszisszenek a szó hallatán és a fejemet fogom. Nem akarom, hogy Colin csak ezért vegyen el sebtében. Nem akarom, hogy egy csodás esküvő helyett csak annyi legyen az egész, hogy bevonszolnak a hivatalba, megállok a nagy könyv fölött, mint egy két lábon járó bálna és kinyögöm, hogy oké.
-James. Manapság már nem úgy megy, mint a mi időnkben. Az esküvő lassan már, csak egy vicc. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy Colin el akarja venni Abit, csak megvárja a megfelelő időt, ami nem akkor van, mikor Abinak leszakad a háta és menni is alig bír a pocakja miatt.- szól oda anya kedves hangon apához, közben a kézfejére pakolja a kezét és úgy magyaráz. Imádom, amikor helyettem áll neki oldani a feszültséget. Amikor érzi, hogy apa most nagyon olyat kérdez, amit nem kéne, és inkább megnyugtatja. Imádom az anyámat.
-Még szép, hogy el fogja venni. Ha már felcsinálta. A legkevesebb, hogy elveszi feleségül.- morog apa, közben még az asztalra is csap gyengéden, mire kicsit összerezzenek. Komolyan azt hiszi, hogy most csak ezért ücsörgünk itt, mert a gyereket sikerült összehozni. Mintha nem tudná, hogy Colin annak ellenére velem akart lenni, hogy nem is tudta, hogy az övé. Nem bírom.
Inkább nagyot sóhajtva csak iszok egy kortyot, közben bocsánatkérőn Colinra pislogok. Nem akartam, hogy ezt át kelljen majd élnie. Egy életre elmegy a kedve mindentől, mindez azért, mert az apám kukacos. Abban viszont biztos vagyok, hogy most teszteli Colint. Kíváncsi, mire mit válaszol, mennyire gondolja komolyan a dolgot. Ha átmegy a vizsgán, akkor már kenyérre lehet majd kenni. Most viszont, még olyan, mint egy bizalmatlan nyomozó. Érdeklődik, kérdezget.

Nothing else matters

Miért gondolja azt az ember, hogy ha valamit jól old meg, akkor annak rossz folytatása nem lehet? Talán mert így a logikus. Úgy hiszem nem lehetett annyira rossz az a rögtönzött beszéd, mert semmi ilyennel nem készültem igazából. Abit és az anyukáját figyelve legalább is azt hiszem elégedett lehetek. Mégis valamilyen szinten azt hiszem kudarc, mert James nem hogy enyhülne, ugyan koccintani koccint de mégis tovább méreget.
Aztán ki is nyilvánítja az ö véleményét. Valahogy éreztem, hogy ez a téma előkerül, nem igazán ért hideg zuhanyként. Miért pont a sittes dolog ne kerülne elő? Elvégre zsaru vagyok, helyem nem lett volna ott, nem hogy még bő két hónapig ott dekkolni. A másik meg, hogy ezt egy hasonló szakmabeli nyilván megjegyzi. Szerintem kicsit félti azt is, hogy mit mondanának esetleg a vejére az emberek. Miféle hatással lennék én, meg az a kis "szennyfoltom" az ő hírnevén.
Arra azonban nem egészen számítottam, hogy én miként reagálnék. Eljátszottam már a gondolattal, hogy lehet kifújnám magam, elszállnék az asztaltól, és sétálnék egyet, vagy csak megmosnám a fürdőben az arcom, hogy összekapjam magam. De most jövök rá, hogy ha mindezek közül bármelyiket megtenném, azzal egy életre elásnám magam, Abi apja előtt. Azt gondolná, hogy megfutamodok, kibújok a magyarázkodás, a felelősség alól, és képes lennék csapot papot itt hagyni. Patthelyzet ez, ugyanakkor késztetést érzek arra, hogy rögtön magyarázatot adjak. Némán nyitom a szám, de Abi megelőz a magyarázattal. Nekem pedig marad a pohárforgatás, és hogy időnként hol a bort szuggerálom, hol a szülőkre sandítok. Mindenesetre érzem, hogy kényes a téma, és most gyakorlatilag egy drótközélen táncikálunk valahol fenn kétszáz méter magasban. Kényszeredetten csöndben hallgatom a beszélgetésüket, és közben érzem, hogy a vér kiszáll egy pillanatra az arcomból. Belekortyolok a borba, és kis idő múlva érzem, hogy a vérpezsdítő melegség visszatér. A bor ilyen szempontból jó, nem hagyja, hogy lássák, most mennyire is kínosnak érzem a helyzetet. Ugyanakkor most, hogy visszatér a színem, csak melegem van. Momentán minden bajom van, és közben egyre nagyobb bennem a magyarázási vágy, hogy kiküszöböljem a problémát. Oké, azt felfogtam most, hogy az öregnek talán sosem leszek elég jó, amiért van egy szégyenfolt az életemben, még ha azt nem is érdemeltem ki.
A baba dologra azonban sokat nem tudok mondani, ott tényleg nekünk kellett volna vigyázni, még ha a buli el is szabadult. Talán még jobban kellett volna odafigyelni, de igazából ez már nem érdekel. Nem szoktam rágódni az ilyesfajta mi lett volna ha sztorikon, nem egy múltban élő ember vagyok. A múltammal tisztában vagyok, elfogadom, és aszerint próbálok a jövőmmel kezdeni valamit. Kimondottan előre tekintő vagyok. És igazából eddig semmit nem bántam meg, már azt sem bánom, hogy Abi nem mondta el korábban, hogy az a baba az enyém. Nem érdemes ilyeneken rágódni. A gondolataim most pedig akarva akaratlanul is ezeken a témákon jár, hisz most épp ezek forognak szóba. Egyedül csak arra figyelek fel, amikor az esküvő ismét szóba kerül. Legalábbis konkrétabban is rákérdez, és közben már engem vizslat a tekintetével. Nem tudom megmondani őszintén mi lenne a helyes, talán ha az igazat mondanám, hogy persze tervezem, csak még nem mostanában. Mert mi van, ha meg ezt mondom, de mégis azt várja, gyorsan házasodjunk össze még a gyerek előtt. A szavaiból eddig úgy vettem le, hogy mint ha a házasságon születendő babák amolyan zabigyerekek lennének, vagy nem is tudom.
Abi anyukája ugyanakkor megelőz a válaszadással, én pedig hálásan nézek rá. Komolyan most ezzel megmentett egy olyan kényszeres dologtól, hogy válasszak, vagy nekünk jó, vagy a családfőnek jó. Elképzelésem sincs, hogy Abi mit szólt volna, ha azt mondom persze, mindjárt megyünk és akkor elveszem. Talán csalódott lenne, ahogy megértem. Mert én is azt szeretném, hogy ha már az ember egyszer nősül, akkor legyen emlékezetes az az esküvő. Nem számít miből és mennyiért, majd kihajtom a belemet is ha kell a munkahelyen. És talán James utolsó megjegyzése nem is tűnik olyan vészes megjegyzésnek, nekem legalább is kapóra jön, hogy akkor itt a lehetőség, hogy megmondjam a véleményemet már én is. Nem akarom, hogy olyat gondoljon rólam, ami nem is igaz.
- Már akkor el tudtam volna vele képzelni egy közös jövőt, amikor még csak időnként itt aludtam. Szeretném Abit elvenni, effelől kétsége se legyen. Nem fog egyedül maradni, és én sem vagyok igazán híve annak az új trendnek, hogy a papír teljesen fölösleges. Mert van tartalma, és a végén az pecsételi meg az egész kapcsolatot. Hogy miért nem volt még lánykérés? Erre csak egy rövid, és logikus magyarázatom van, nem akarom a legnagyobb zűrzavarban elkapkodni, amikor a peres ügyek még zajlanak, a baba most már bármelyik héten akár meg is születhet. Szeretném, ha nyugodt körülmények között kerülne sor mind a lánykérésre, mind az esküvőre. Amikor már minden más adott. Sok házasságban a kapkodás, és a hirtelen jött eladósodás az ami elhidegíti a feleket egymástól. Én ezt szeretném megelőzni, maximalista lévén pedig alapos munkát akarok végezni. - fuuh... azt hiszem most megint csak egy újabb megkönnyebbülésen vagyok túl. Eddig tényleg csak azért nem jött szóba az esküvő, vagy egyáltalán eljegyzés, mert nem volt aktuális. Ezt Abival sokszor megbeszéltük esténként, mert hol ő hozakodott fel néha egy kérdéssel, hol én egy ötlet elmesélésével. Aztán a végére mindig közösen eldöntöttük, hogy még el kell napolni. De Abi tudja mi a véleményem, tudja, hogy szeretném majd valamikor elvenni. De csak ennyit mondok neki, a lánykérést szeretném, ha akkor tudnám összehozni, amikor nem számít rá. Az esküvős szervezgetés pedig aztán mehet közösen, amennyire lehet. Mindenesetre az öreg arcát fürkészve azt hiszem most elakad. Mint ha akarna valamit mondani, aztán meggondolja magát és becsukja a száját. Végül kortyol a borból, és megszólal.
- Na jól van, eleget fecséreltük a szavakat, szerintem együnk most már. - mondja még mindig kissé közömbösen, de legalább már nem méreget. Én pedig Abira nézek, ahogy érzem, hogy engem figyel. Látom rajta, hogy mennyire kínos ez a dolog neki, épp ezért próbálok csak egy halovány bíztató mosolyt küldeni felé. Nem dőlt össze a világ, nem történt semmi. Viszont ha már vacsora, akkor fel is állok, hogy a konyhába menjek a tányérokért, hogy azt aztán kioszthassam az evőeszközökkel együtt. Abira bízom az étel részét, én most nagyon nem kotnyeleskedtem a konyhában, nem tudom mit hogyan készített és merre van. Csak nagyjából elmondta miket akar csinálni.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

|music: Gabrielle Aplin - Power of Love | to: Colin ♥

Nagyokat nyelek és ide-oda pislogok. Gőzöm sincs, hova fog terelődni ez a beszélgetés. De komolyan. Hol jót sejtek, hol rosszat. Hol úgy jelenik meg előttem a jövő, hogy néha összeülünk otthon egy-egy kerti sütögetésre, hol úgy, hogy nem beszél senki senkivel. Megjegyzem, ennek nem örülnék. Szeretném, ha apa és Colin jól kijönnének. Azt a képet akarom látni magam előtt, ha rájuk nézek, hogy jól eldumálgatnak a grillsütő felett, én meg a gyerekkel játszok anyuval karöltve. Nem azt, hogy karácsonykor itt ülünk hárman és még egy telefont se akarok megejteni anyuéknak, mert nem fogadják el Colint. Persze, ez még az első este. Több idő kell, hogy megismerjék és rájöjjenek, hogy remek ember. Sosem hagyna cserben és mindig ott lesz velem, ha szükségem lesz rá. Én ezt már tudom róla, érzem és látom is. Ők erről semmit nem tudnak. Most, csak azt látják, hogy itt egy pasi, aki egy bulin teherbe ejtett tök véletlenül, aztán beült a sittre, végül kijött ideiglenesen, ide cuccolt hozzám és csak úgy vagyunk. De mindez ennél sokkal komolyabb. Közös házat tervezgetünk, esténként arról beszélgetünk, milyen lesz majd az a ház, hogy fogunk ott élni és milyen jó lesz látni, ahogy a törpe majd először elindul. Colin sokkal több, mint egy félre sikerült buli következménye vagy akármi.
Egyedül anyán látom, hogy érti mindezt, vagy legalábbis sejti. Ő már abból tud ilyesmit, ha azt figyeli, hogy néz egymásra két ember. A szomszédjukról megmondta anno, hogy nem ad nekik fél évet az esküvő után, és úgy is lett. Elváltak. Látta rajtuk, hogy nincs igazi szerelem. Szóval ezen a téren jó emberismerő és azt hiszem, már látja is azt, amit én Colinban. Legalábbis, ő barátságosan pislog rá olykor. Anyát már megnyerte Colin. Apa a keményebb dió.
-Hozom is a vacsorát.- pattanok fel az asztaltól kissé morcosan, mert hát utálom, amikor ezekkel a hülyeségekkel van elrontva egy vacsora. Pont olyan, mint amikor karácsonykor az egész család előtt arról faggatnak, mikor lesz már férjem, saját lakásom, gyerekem, fene tudja mim. Mindig rólam van szó, Nick meg az ő kis tökéletes gyerekük, aki már bizonyított. Milliós kocsikkal járkál, luxus lakásokban tengeti a napjait és döglenek érte a nők. Csak én vagyok a problémásabb, mert normálisan haladok és nem lettem celeb.
Ahogy Colin besétál az evőeszközökért, oda húzom magamhoz, hogy takarásban legyünk és szorosan magamhoz ölelem. El tudom képzelni, milyen kínos most neki ez az egész, épp ezért akarom vele éreztetni, hogy nekem viszont semmit nem jelent, mit beszél az apám.
-Sajnálom cica.- simogatom a tarkóját, közben a vállába sutyorgok és bújok, mint egy kiscica. Szeretném, ha tényleg egyszer úgy lenne, mint a képzeletemben. Elröhögcsélnek az öreggel és jól érzik magukat. Most viszont ez nem tűnik még nagyon esélyesnek.
Pár pillanatig csendben bújok hozzá, aztán adok neki egy apró csókot és elő szedem a vacsit. Kissé nyomottan kiviszem az asztalra, aztán megyek még egy kört, végül megállok az edény fölött. Ennél pocsékabb már, csak akkor lehetne, ha Nick is itt lenne. Ő aztán végképp nem fogná vissza magát a hülye beszólásaival.
Végig sétálok mindenkin, szedek nekik egy-egy adagot, persze csak annyit, amennyit kérnek, végül leülök és sóhajtok egyet. Jó lenne most már normális dolgokról beszélni. Valami olyasmi felé kellene terelni a témát, amiből nem lesz kínos helyzet.
-Hogy van a kertészklub, anya?- pillantok az anyámra utolsó mentőövként, hiszen, amíg ő beszél, addig biztos nem lesz probléma. Biztos neki is lenne véleménye a dologgal kapcsolatban, ugyanakkor tudom, hogy az olyan lenne, amivel nem bánt meg minket. Sokkal nyitottabb és jobban megérti ezeket a dolgokat. Apa csak azt látja maga előtt, hogy én egyedül battyogok a gyerekkel egy híd alatt. Mert a szavaiból ez jött le, hogy ő azt gondolja, hogy Colin majd nem képes mellettünk lenni és támogatni minket. Pedig tudom, hogy igen.
-Remekül. Múlt héten volt egy verseny, ahol Ingrid nyert a rózsájával. Igazságtalan döntés volt, mert nem volt az annyira szép, de ez van. A következőt én nyerem meg.- vigyorog rám, közben bólint is egyet határozottan, amivel látszik, hogy próbálja magát ösztönözni. Élvezi ezt a kis kertészkedős versenyzéses dolgot. Ez neki épp elég adrenalin.
-Lassan ideje leckéket venned anyádtól Abigail. Gondolom, ti is kertesházat szeretnétek, amihez bizony dukál a szép kert.- szól közbe apa kicsit barátságosabb hangulatban, mint amilyen eddig volt, mire elmosolyodok és bólintok.
-Még szép, hogy lesz kert. Bár nem lesz olyan szép, mint anyáé, ha rajtam múlik. Nem vagyok egy virágnevelgetős típus.- mosolyodok el, mire a szüleim is megengednek maguknak egy mosolyt, én pedig Colinra sandítok. Talán ez már nyugodtabb téma lesz, de hát ki tudja.
-Majd kitanítalak édesem. Ez viszont jól néz ki. Lássunk is neki, mielőtt kihűlne. Jó étvágyat.- magyaráz közbe az én drága anyukám, akit épp az ilyen csavaros témaváltások miatt imádok, majd én is jó étvágyat kívánok és neki állok falatozni. Talán, már túl vagyunk a nehezén.

Nothing else matters

A konyhába kiérve kicsit csillapodik a kedélyállapotom. Főleg ahogy Abi is felbukkan mellettem a vacsival pepecselve. Igazából még nem történt olyan nagy tragédia, legalábbis azt hiszem még eddig egész tűrhető volt. Nem is nagyon látszik, hogy le lennék törve, de Abi ölelése most dob egy löketet a hangulatomon. Mosoly terül el az arcomon, ahogy átölelem picit, míg bújik hozzám.
- Egész tűrhető volt, nem vészes. Majd a vacsi után talán nem lesz ennyire kényes a téma. - adok egy puszit a homlokára, míg a vállamba fúrja az arcát, én pedig közben szívom magamba a sok pozitív érzést, amit most előidéz ezzel az aprócska gesztussal. Végül a csókot is viszonzom, és már megyek is kipakolni a tányérokat, meg az evőeszközöket. Nem akartam volna, hogy most is csak várjanak ránk a vendégek, azt hiszem ha Margareth meg is értené, James nem értékelné annyira, hogy mi a konyhában turbékolunk, ők meg a vacsit várják.
A vacsora végül még jó gőzölgősen előáll, és Abi pakolni is kezd mindenkinek a tányérjába annyit, amennyit kér. Én már attól teljesen ellazulok, hogy megérzem az ételből áradó isteni illatokat. Ez a vacsi már most guszta, hát még ha meg is kóstolom. Abi ma kitett magáért, de még én mondtam neki, hogy nyugodtan főzőcskézzen, a takarítást most bízza rám. Még csak az hiányzik, hogy ekkora hassal felálljon a létrára függönyt igazgatni, vagy a felső polcokat letörölgetni. Persze azt nem mondom, hogy úgy vigyázok rá, mint valami törékeny porcelánra, tudm, hogy utálja ha úgy kezelem mint ha terhesen halálos beteg lenne. Csak épp attól kímélem ami már esetleg nehezére esne, így is sokszor úgy indul a fekvés, hogy megmasszírozom a hátát, a vállát, és amikor ellazul, utána már gyakorlatilag azt tehetek vele amit akarok. Ezzel nem mint ha visszaélnék, mert tudom, hogy szépen fokozatosan, lassan le kell építeni azt a szexuális túlfűtöttséget, különben az a két hónap kegyetlen lesz. Ha nem több. Mert megegyeztünk abban, hogy addig lesznek légyottok, míg neki kényelmetlenné nem válik. Utána már rágörcsölni is teljesen kár. De örülök, hogy Abi nem zárkózik el, sokan az ötödik hónap után már már csak a nyálukat csorgathatják a barátnőjük után, és ezt a haverok, kollégák szokták mondani, ha elhívnak valamerre iszogatni kicsit.
Vicces, hogy a kajálás alatt ilyenen jár az eszem, így nem is nagyon nézek fel, esetenként olykor Abira, azt is akkor amikor az anyukája nem figyel. Valahogy sejtem, hogy ő már csak a nézésemből levonná, mire gondolok. Végül a vacsora is elfogy, én pedig azonnal terelem a gondolataimat egészen másfelé. Inkább hallgatom mit diskurálnak a kertészkedésről, de ehhez nagyon nem tudok szólni. Ami a kertes részt illeti, én legfeljebb a füvet fogom nyírni, vagy esetleg facsemetét ültetni. De sokáig szerencsére nem kell csöndben maradnom, mert úgy tűnik Abi apja ahogy befejezi a vacsit, megtörli a száját, és látszólag jóllakottan elmosolyodik.
- Ez volt aztán a kiadós vacsora, mikor tanultál meg ilyen jól sütni kislányom? - persze látszik rajta, hogy félig meddig csak viccelődésnek szánja. Mert az hótziher, hogy Abi isteni kajákat tud csinálni, engem ezzel nagyon megfogott, sokszor nyúzom, hogy dobjon össze ő valamit, én majd kuktáskodok. Kivéve, ha éppen ő kívánja meg a fűszeres husit. Akkor bizony én állok a gáztűzhely elé.
- Colin te sportolsz valamit? - néz rám az öreg végül kíváncsian, ahogy felállok, hogy összeszedjem a tányérokat. Ez a kérdés egy picit váratlanul is ér, így lassabban kezdek összeszedelőzködni, hogy tudjak válaszolni.
- Sokat szoktam kondizni régebben, meg manapság futok. De igazából rájöttem, hogy a kondi a gyorsan felpumpált izmokat fejleszti ki, amit csak mutogatni jó, erő annál kevesebb van benne. Amióta akad több szabadidőm, azóta inkább eljárok hetente többször pár órára edzeni, gyakorolni. Sokkal felszabadultabbá tesz a tudat, hogy ezért tényleg keményen megdolgozok, ahogy ott püfölöm a zsákot, vagy éppen az ugrókötéllel szenvedek fél órán keresztül megállás nélkül. És úgy tervezem, hogy a visszaállás után sem hagyom abba, de profi sportolói szinten nem akarom űzni. Nem az én műfajom, inkább jobban szeretek a semmiből felépíteni egy bűnügyet, az kihívás mert elgondolkodtató és hasznos a polgárok biztonsága érdekében. - már az evőeszközöket szedem össze a legfelső tányérra, ahogy befejezem a mondanivalóm, majd elviszem a koszost a mosogatóba. A végén ráérünk ezzel szórakozni, azt hiszem most talán sikerült valamivel az öreget megfognom. Vagy nem. Mindenesetre erősen hümmögött a végére.
Visszaérve azt látom, hogy ő is a társalgáshoz csatlakozik be, és elég hamar rájövök, hogy bizony a téma nagyon megváltozott, mert most már a babáról kezdtek el beszélni.
- Colin, drága arra készülj fel, hogy elég izgága lesz a picúr, Abi kiskorában ugyanis elég rosszaság volt. Sokszor fájlalta a fogát, amikor jött, és igazi kis hasfájós baba volt. Arról nem is beszélve, hogy öt percig nem maradt meg semmi mellett, mindig valami új elfoglaltság után nézett. - kezdi ecsetelni Margareth a gyerekkori tapasztalatokat, amint helyet foglalok mellettük. Még el is mosolyodok, ahogy Abira nézek, és megpróbálom elképzelni, milyen kis rosszaság lehetett.
- Nem baj, engem nem zavar, ha esetleg az anyukájából sokat örökölne. - válaszolok is vidoran, miközben közelebb húzom a székemet Abiéhoz, és a háttámlán átkarolok, hogy legalább a vállát megérinthessem. ha mást nem is, mert nem tudom mégis az ő esetükben mi számít illetlennek, és mi nem.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

|music: Gabrielle Aplin - Power of Love | to: Colin ♥

Boldogan veszem tudomásul, hogy Colin még jól tűri az estét, a szüleimnek pedig azt hiszem, kezd egész jó kedve lenni. Nem hiába, hisz a bor azért fogyogat rendesen és úgy látom, a vacsora is ízlett nekik. Egész gyorsan el is tűnik a tányérjukról és apa még meg is dícséri, úgyhogy dagad a mellem a büszkeségtől.
-Akár hiszed, akár nem, Colintól tudok pár jó tippet. Szeret sütögetni, úgyhogy megoszthatjátok majd egymással a grillezős tippeiteket.- vigyorgok apára, mire Colinra les és elismerően bólint. Apa azt vallja, hogy nem jó, ha egy férfi tesze-tosza. Mivel anno még katona is volt, nem esik nehezése neki sem kaját csinálni, ha épp anya nincs otthon napközben. És azt hiszem, ha már ezt is tudja Colinról, csak még több jó pontot szerezhet nála.
Aztán újra csevegni kezdenek, mire én bizakodva anyára lesek, ő meg kacsint egyet. Talán ő már tudja, mit is gondol apa. Lehet, hogy beszéltek valamit, amíg mi Colinnal a konyhában voltunk, vagy csak egyszerűen ő így közli a véleményét.
A beszélgetés közben a sportra terelődik, apa kérdésére pedig Colin megint csak tökéletes választ ad. Látom is az öregen, hogy megint csak elismerően bólint. Neki is be kellene lassan vallania, hogy semmi kivetnivalójuk sincs Colinban. Tökéletesen kiegészítjük egymást és tökéletesen passzolunk is. Benne minden olyan meg van, ami bennem nincs és fordítva. Ráadásul, boldoggá tud tenni és meg tud nyugtatni, ami tekintve, hogy elég aggódó típus vagyok, nem épp egy rossz erény.
-Látszik is, hogy sportol, hiszen jó kondiban van.- jegyzi meg anyám vigyorogva, mire apa fejet csóválva, de egy kis rejtett mosollyal rápillant, én meg a fejemet fogom. Mondom én, hogy tetszik neki. Persze, attól nem tartok, hogy rámászna vagy ilyesmi. Úristen. Akkor tényleg nem mutattam volna be őket egymásnak. Viszont azt tudom, hogy büszkén fogja végig mutogatni a barátnőinek is, ha lesz rá alkalma. "Az én vejem". Már hallom is szinte. Hát még az én mellem hogy fog dagadni, amikor majd irigyen pislognak rám.
-Jajjj ne. Csak a gyerekkori sztorikat ne kezdjétek el.- takarom el két kézzel az arcom röhögve, ahogy anya mesélni kezd rólam, aztán vigyorogva rájuk lesek. De még milyen rosszcsont voltam. Főleg, amikor már Nick is leállt velem játszani. Ketten aztán teljesen közveszélyesek voltunk.
-Ezt majd akkor mondd, ha a gyerek is felássa a fél udvart, mert elhatározza, hogy régész akar lenni és most keres valamit. Borzalmasan nézett ki a kert és persze, az egészben segített neki Nick is. Vele már találkoztál Colin?- les anyám barátságosan Colinra, én meg közben odahúzódok teljesen hozzá a combjára pakolom a kezem. Nem tartok attól, hogy emiatt majd ránk szólnának, hiszen nem vagyunk egy prűd társaság. Életem legrosszabb élménye például, amikor megpróbáltak ketten közösen felvilágosítani. Akkor sem voltak visszafogottak, bizony kő keményen az arcomba vágták az igazságot és, hogy mi merre. Az már más tészta, hogy én akkor már rég tudtam mindenről.
-Nick profi kosaras. Nem tud akármikor elszabadulni a meccsek között.- jegyzi meg apa nagy büszkén, hiszen annyira oda van az ő fiacskájával, amiért persze nem bántom, csak ilyenkor rám tör az érzés, hogy vajon rám mikor lesz ilyen büszke. De mindegy is. Ha másban nem, hát az unoka ajándékozásban én leszek az első.
-Tudom édesem, de azért neki sem ártana megismernie Colint. Szerintem jól kijönnének. Nagyjából egy súlycsoport is, ami ritka. A családban minden férfi kisebb darab, mint Nick. Jó nagy melák lett.- kuncog anyám, ebből persze én levonom a következtetést, miszerint imponál neki Colin magassága is. Helyes. Próbáljanak csak meg egy rossz szót szólni rá. Na persze, Nicknek tuti lesz egy-két rossz szava. Az lesz még egy durva találkozó.
-Na és a te családod Colin?- böki ki apám a kérdését fapofával, aztán kortyol egyet a borból és kíváncsian Colinra mered. Jó ég. Ez lesz még egy érdekes téma.

Nothing else matters

Azt hiszem kezd egész jól alakulni a vacsi. A bor csak úgy fogy az üvegből, és a hangulat is kezd egész jól feloldódni. Mint ha Abi apja sem szuggerálna erősen annyira, és ahogy Abi dicsekedni kezd arról, hogy bizony én is ismerem a konyha túlélési törvényeit, elismerően bólint. Azt hiszem az öreg díjazza, hogy háziasabb vagyok az átlagnál. Mert tényleg, a férfiak nagy többsége lusta disznó. Pedig ha valaki szorgalmasan teper a konyhában, akkor sokra is viszi. Nem véletlen az sem, hogy a világ legjobb szakácsai mind férfiak. De bennem annyi elszántság nincs. Mégis most úgy érzem, hogy sikerült ezzel előrébb jutnom.
A sporttal megint úgy érzem, hogy sikerült jó témához hozzányúlni. Komolyan mint ha az öreg megváltozott volna. Talán míg mi a konyhában voltunk, a felesége rápiríthatott? Mert nem tűnik úgy mint aki teljesen meg van győzve, de mutat hajlandóságot arra, hogy normális dolgokról is beszéljünk. Én pedig szívesen teszek eleget ennek, és fejtem ki bőven is a véleményemet. Nem gond, ha tudja milyen szemléletmódom van. Azt hiszem abba még senki nem kötött bele.
Visszaérve még kötetlenebbé válik a csevegés, ahogy a baba kerül szóba. Margareth most már arról is beszámol, mégis mire készüljünk. Engem pedig tényleg nem zavar. Akár a gyerek a legnagyobb pocsolyában is fetrenghet, akkor sem fogom berángatni a fürdőbe mint egy vadbarom, hogy na most akkor fürdés. egy gyerekhez türelem kell, és az nekem van. Még a kisbaba hagyján, ő egy helyben aktívkodik és legfeljebb csak hangosan ordít. Ha azonban megteszik az első lépést, onnét bizony nem lesz nyugtunk, és leshetem majd mikor merre mászkál el, mire mászik fel, és mit nem szabad, hogy megfogjon.
- Miért ne kezdjék, tök aranyos lehettél. - nevetem el magam, ahogy Abi bizony igen csak zavartan bújik el a tenyere mögött, én pedig nem felejtek el egy puszit adni a fejére.
- Én örülnék, ha az a kis törpe ilyen lesz, különben is szeretem a kihívásokat. Ha utána kell menni a legszűkebb csőben is elindulok. Más kérdés, hogy ha elakadok, úgy kellene leoperálni rólam.
Még mindig próbálok viccelődni, és emellé el is képzelem ezt a helyzetet. Csak akkor figyelek fel a kérdésre, ahogy Nick nevét meghallom. Na igen, vele még nem volt szerencsém találkozni.
- Nem, még nem. De szívesen megismerném, amikor az akadémiára jártam, ott benne voltam a tiszti kosárcsapatban. Igaz azt nem folytattam, mert sok lett a tanulnivaló, ahogy laboránsnak léptem elő. A kémia két napos gyorstalpaló sajnos. - vonok vállat, ahogy magyarázom, és közben még a szám is elhúzom picit. Régi szép idők, amikor még talán csak huszonegy éves voltam legfeljebb. De a mostani időszakot jobban szeretem. Úgy érzem, hogy végre révbe érek, teljesen megkomolyodok, és egy remek családdal gazdagodok. Ennyi idősen az ember már inkább erre koncentrál. Amikor már sok mást elért. Na persze a karrierem szeretném, ha tovább alakulna a kis buktató után is. Még mindig nem tettem le arról, hogy valaha is hadnagyi rangban majd én irányíthassak egy egész helyszínelést. Na akkor aztán senki nem szólna bele, hogy mit és hogyan csináljak, oda mennék csatlakozni, ahova akarnék.
Úgy tűnik a szülők közben Nick helyzetén kezdenek civakodni, egyikük azt mondja hogy jó helyen van, a másik pedig azt, hogy igazán találkozhatna velem már ő is. Én meg... pont teszek rá, hogy min zajlik a vita, ahogy Abi a kezét a combomra pakolja, adok egy puszit az arcára, és őt kezdem csak figyelni. Most úgysem rajtunk az a két szempár.
Csak akkor zökkenek ki kissé, ahogy az öreg megkérdezi, hogy mi a helyzet az én családommal. na azt hiszem itt jön a fekete leves. Egy pillanatra tanácstalanul sandítok Abira, ő nagyon jól ismeri már a családomat, többször is voltunk náluk, és Lily is odáig van a hasától. Alig várja az unokaöcsit. Na de apám...
- Van egy húgom, neki már van egy öt éves kislánya. Szeretek rá vigyázni, sokszor én hozom el az oviból. A húgom riporter, és nagyon jól kijövünk. A sógorom az tűzoltó, és néha kicsit sokat túlórázik. Van egy ikertestvérem, azt hiszem róla már hallottak, ha az ügyem szóba került. Ő a védőügyvédem is, és szerintem remekül kijövünk újabban. Anyukám már nyugdíjas, de eredetileg rendezvényszervezőként dolgozott. Elég összetartó család vagyunk, és Ryant is kedvelik, igaz őt nem igazán szokták látni. De tiszteletben tartják, hogy nekem ő is fontos, és úgy is állnak hozzá. Aki a család fekete báránya, az az apám. Ő ingatlanosként dolgozik még mindig, és ha marad valami elherdálni való pénze, akkor megy kaszinózni. Ezt a nézetét nem osztom, sőt helytelennek tartom. De ő ilyen, el kell fogadnunk, hogy nem tud leszokni. Pedig már több módszerrel is megpróbálkoztunk. - hát azt hiszem akkor ennyi lenne, és most támad egy kis gyomorgörcsöm is, ahogy James elgondolkozó ábrázatát figyelem.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

|music: Gabrielle Aplin - Power of Love | to: Colin ♥

Jó látni, ahogy a kis régészes sztorimon mindenki jót nevet. Még apa is, pedig most próbál nagyon véresen komolynak tűnni. De elneveti magát, és csak utána les kíváncsian Colinra, ahogy Ő a Nickkel való találkozásról beszél. Alig várja... hát majd nem fogja, ez biztos. Bár ki tudja. Ha szerencsém van, akkor elválaszthatatlan cimborák lesznek, de ennek annyi esélye van, mint három lábú sünnek az autópályán. Tehát kevés.
-Azért mindenféle csőbe majd ne mássz be. A te méreteiddel nem lenne ajánlatos még a csatornába se lemenni. Hagyd meg nekem a mászást. Viszont, futni majd neked kell, azt én utálom.- magyarázok röhögve Colinnak, mire a szüleim is nevetnek egy sort, aztán ismét kortyolnak a borból, én pedig kezdek felengedni kicsit. Pont ilyesminek képzelem az ilyen családi találkákat, amelyek majd később lesznek. Eldumálunk, elnevetgélünk és kész is. Semmi civakodás vagy ilyesmi.
-Majd megejtik a Nickkel való találkozást is valamikor. A szezon végén biztos lesz elég ideje, az pedig mindjárt itt van. Pár hét és vége. Olyankor mindig sokat lóg itt is és otthon is.- mosolygok anyára kedvesen, közben Colin combját kezdem gyengéden simogatni. Nem úgy, hogy majd most akkor induljon be vagy valami, csak úgy szeretgetem. A következő témához nem árt, ha közben nyugtatom valamivel, hiszen a családja kerül szóba és, az apjához őszintén szólva gőzöm sincs, mit fog szólni az apám.
Figyelmesen hallgatom én is Colint, közben látom a szüleimen is, hogy teljesen rá koncentrálnak. Kíváncsiak, milyen a családja, ami mondjuk érthető, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy apám alig várja, hogy bele köthessen valamibe. És az utolsó mondatok hallatán biztos lesz is ilyen bőven. Anyu, csak együttérzően Colinra pislog és sóhajt egyet szomorúan, apa viszont elgondolkodva les maga elé.
-Borzalmas lehet, amikor az ember már, csak az ilyesmiben leli a boldogságát. Mert ugye, azt hiszem ilyesmi megy végbe ilyenkor egy függőben. De ennek ellenére, a szavaidból azt érzem, hogy azért nincs nagyobb probléma a családotokban.- mosolyodik el anyu barátságosan, mire én Colinra lesek szomorkásan. Nem lehet kellemes erről beszélnie most. Úgy általában se lehet jó téma, de így, az apám előtt meg pláne nem, mikor az öreg folyton valami bakira vár.
-Az ikertestvéredről hallottunk. Mesélte Abi, mi is történt és hogyan, épp ezért azt hiszem, még mindig hálás lehetsz, hogy az apád csupán a szerencsejátékokban éli ki magát. Persze, talán nem ártana beszélni a fejével. Próbáltad már jobb belátásra bírni te is?- hallom apám válaszát és még én is elcsodálkozok, mennyire normálisan beszél. Mintha most átállt volna a segítő rendőrre, aki próbál tanácsot adni, vagy épp a jó barát szerepét öltötte volna magára, olyan. Semmi gúnyos megjegyzés. Semmi bántó szándékú kérdés vagy akármi. Pusztán véleményt mond és ötletel. Megáll az eszem.
Elképedve anyára lesek, mire ő rám mosolyog és megsimítja az arcom. Tuti, hogy ő csinált valamit. Nem tudom, mit mondott apának, de hatásos volt.
Közben észre veszem, hogy a boros üveg kiürült, úgyhogy fogom is a másikat és neki látok kibontani. Pillanatok alatt sikerül is, így töltök mindenkinek még egy adagot -kivéve magamnak persze-, aztán a konyhába megyek a desszertért. Gondolom, eleget pihentünk közbe, úgyhogy előszedek négy fagyis kelyhet, pakolok bele egy-egy gombócot a két fajta fagyiból, teszek rá egy kis csoki öntetet meg gyümölcs darabokat és tálcával kivonulok vele.
-A desszert sajnos nem saját készítésű, de talán jobban is jártok így. A sütésnek még nem vagyok nagy mestere.- vigyorgok, ahogy lepakolom, aztán visszaülök a helyemre és figyelek, miről lehetett szó, amíg kint voltam.

Nothing else matters

Teljesen megnyugtat az, hogy Abi a combom kezdi simogatni. Szükségem is van rá, hisz a következő téma nem egészen olyan kellemes a számomra, hogy csak úgy megugorjam egyszerűen. Az apámról komplikált beszélnem, még ha tudom is, hogy a nevelőapám még mindig jobb magaviseletű, és kevesebb bűn róható a számlájára, mint az igazinak. De jobban örülnék, ha kicsit félretenné a játékot, és foglalkozna többet az otthoni dolgokkal.
Mindazonáltal teljesen meglep, ahogy James most először nem a hibákat kezdi ecsetelni nekem, és hogy mennyire egy gyökér az apám. Én már arra is felkészültem pedig, hogy majd kijelenti, ő nem óhajt egy ilyen ember családjával még csak közösködni sem. Helyette próbál valahogy segíteni. Igen, ezeket már mind végigrágtam magamban. Elég sokat tudok a szenvedélybetegségről, mert nap mint nap összefutok ilyennel a munkahelyemen. De mégis a saját gondomat még nem sikerült megoldanom.
- Igazából... Már próbáltam rá hatni. De mindig csak azt mondja, hogy az ő szabadidejét had döntse már el ő, mikor mihez kezd. Egy szavam sem lehet, az öt éves unokáját imádja. Nem arról van szó, hogy túlságosan hanyagolná a családot. Csak hát az adósságok néha rosszabbnál rosszabb helyzetbe keverik őt. Jött már úgy haza, hogy a tartozása miatt megverték. - próbálom vázolni pontosabban a helyzetet, mert végtére is nem mindegy melyik szenvedélybeteg mit csinál, és hogyan. Van aki durvábban tolja, van aki csak kis szerencsehajhász, mint ahogy az apám is az.
- Olyan ez mikor valaki rákap a lottózásra, nem akarja abbahagyni és kicsit túllő a célon. - vonok végül vállat, és közben arrébb rakom a kiürült boros üveget, ha már a másik kerül megbontásra. Abi kimegy a desszertért, aminek különösen örülök, ma már úgyis meg akartam délután csapolni a fagyit, csak Abi nem hagyta, és egész nap arra fájt a fogam.
- Na és milyen házat szeretnétek? - tér át egy másik témára Margareth, én pedig elmosolyodok a kérdés hallatán. A fejemben máris megjelenik mindaz a kép, ami szépen lassan megrajzolódott már eddig is.
- Egy hatalmas nagy kertes házat. Sajnos teljesen az elejéről nem kezdhetünk felépíteni egy házat, mert a babának pár hónap múlva már kell valami mozgástér. Viszont nagyjából tudjuk milyet szeretnénk. Tágas nappali, külön nagy konyha, lenti fürdő, és egy étkező. De nem ártana dolgozószoba, mert sokkal kényelmesebb lenne időnként csak úgy hazahozni a munkát, hogy azért velük is lehessek. A két kutyának udvar is kell, és igaz ehhez nem ragaszkodunk nagyon, de jól nézne ki egy medence is. A házzal egybeépített garázs lenne a legjobb, ahonnét nyílna egy ajtó közvetlenül a házba. Az emeletre lennének a szobák, egy nekünk, egy vendégszoba, egy fürdő, és legalább két gyereknek való kis szoba. Egy ideje már nézegetünk házakat, de vagy túlságosan is eltér az elképzelttől, vagy túl drága. Így, hogy fel vagyok függesztve egyelőre, még a fizetésem is kevesebb valamivel, mint amennyi lenne. És úgy látom csak a hitel jöhetne szóba addigra. - húzom az utolsó mondaton a számat, de közben megérkezik a desszert is. Ez már mindjárt mosolygásra késztet, és adok egy puszit is Abinak, ahogy leül mellém.
- Szerintem ilyen laktatós vacsi után senkinek sem kellene valami nehezebb süti.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

|music: Gabrielle Aplin - Power of Love | to: Colin ♥

Az apám gondosan megnézegeti a poharában lévő bort, majd kortyol belőle, közben Colint hallgatja elgondolkodva. Meglep, hogy tényleg barátságos és nem ellenségedkedik most azért, mert Colin apukája nem épp mintapolgár. Mármint, nincs vele baj, csak épp az adósságai miatt akadnak problémák. Viszont Colin elmondása szerint a családját szereti, foglalkozik velük és pont.
-Talán, bár távol álljon tőlem, hogy rosszat kívánjak vagy ilyesmi, de talán, ha belekóstolna milyen, ha minden pénzét elveszíti, rájönne, hogy nem annyira játék az egész. Persze, ez már a te családodra tartozik, nem rám. Amíg nincs komolyabb ügy belőle, addig végtére is azt csinál, amit akar. Felnőtt ember. Na és persze, ezek szerint az unokáját sem hanyagolja el. Lehetne rosszabb is, valóban.- bólogat nagy komoly ábrázattal, én meg meglepettségemben, csak rábambulok teljesen retardált képpel, és azon agyalok, mi a fene üthetett belé. Talán Colin átment a vizsgán, vagy mi? Szimpatikus neki és már most érzékelteti ezt? Vagy csak látja, hogy felesleges is lenne akadékoskodnia, mert mi imádjuk egymást Colinnal. Bármit is tenne, nem tudna tőle eltántorítani. Vele vagyok boldog, ő a gyerekem apja, vele akarom a jövőt tervezgetni. Kész.
Míg én a fagyiért megyek, ők közben a leendő házunkról kezdenek beszélgetni az anyámmal. Tetszik, hogy most ilyen jó fejek. Érdeklődnek, kérdezgetnek, szeretnék tudni, hányadán is állunk ezzel-azzal és ez jó.
-Csak nem a házról van szó? Na igen, az még kicsit kérdőjeles és tervben van, de úgyis meg fogjuk oldani valahogy. Mi sem itt akarjuk felnevelni azt a gyereket. És én igenis ragaszkodom a medencéhez. Már egészen beleéltem magam. A gyereknek pedig meg kell tanulnia úszni, hogy amikor majd elmegyünk a nyaralóba, ne kelljen óvni a tótól.- ecsetelem vigyorogva, mire apa fejet csóválva vigyorogni kezd. Legutóbb ők könyörögtek, hogy menjek le pár barátommal nyugodtan meg ilyesmi, mivel szerintük lazítanom kellene. Na igen. Csak épp nem voltak olyan személyek, akikről úgy éreztem volna, hogy megérdemlik, hogy magammal vigyem őket a nyaralóba. Na és persze, egyedül meg hülye lettem volna menni.
-Nem rég még nem akartál oda menni. De persze, bármikor szeretnéd, a kulcsot elkérheted.- bólint anya mosolyogva, aztán továbbra is Colint lesi és heves bólogatásba kezd, ahogy megemlíti, hogy nem is kellene ide valami laktató süti. Meglehet, hogy ránk száradna.
-A fagyi tökéletes most a vacsi után. Gusztán néz ki.- esik is neki a kanállal, közben már apa is ízlelgeti és falatozgat. Végtére is, úgy tűnik, egész jól alakul ez az este az érdekes kérdések után. Végül apám töri meg ismét a csendet.
-Na és mondd csak, Colin. A valódi apádról tudsz valamit? Nem áll fenn a veszélye, hogy esetleg te is örökölted a betegségét?- pillant apám kutakodón Colinra, mire ledermedek és rá emelem lassan a tekintetem. Pompás. Most arról akar meggyőzödni, hogy ép-e az elméje? Komolyan kettéfejelem az asztalt.
-Na de apa.- sóhajtom halkan, mire rám les és vállat von, mintha ő nem is csinált volna semmit, és a tekintetéből is ezt tudom leolvasni. Számára természetes, hogy ilyen kínos kérdéseket tesz fel Colinnak.
-Jogom van tudni, nincs-e veszélyben a lányom és az unokám. Nem szeretném, ha kiderülne, hogy Colinnak is van valami pszichopata éne, aki rátok ront.- sóhajt egyet, aztán ismét Colint kezdi vizslatni a tekintetével, mintha azt elemezgetné, hogy is reagál a kérdésre. Ki akarja hozni a sodrából?

Nothing else matters

Tetszik, ahogy a házról ilyen nyugisan elcseverészünk. Mindenkinek megvan a hozzá való véleménye, és úgy tűnik hogy James a hiteles eshetőségre sem kap egyből. Abi medencés véleményén pedig egyszerűen csak elmosolyodok, és adok egy rövid szájrapuszit neki.
- Akkor lesz medence. Majd beiratkozunk a babával babaúszásra oké? - hozakodok is elő az ötletemmel, ha már ennyire aktuális. Sokszor gondolkozom azon, hogy vajon mivel legetne a gyerkőcöt elszórakoztatni úgy, hogy hasznára is lehessen. És igen csak szeretném, ha megtanulna úszni. Azzal egy csomó kellemetlenséget el lehetne kerülni, mint hogy fulldokoljon, vagy utálja a vizet.
Hallgatom tovább őket közben, hogy miképp tervezgetik a nyaralós dolgokat. De igazából örömmel vonom le, hogy nagyon nem lennének ellenére, ha olykor oda mennénk. Legalábbis Abi anyukája így gondolkozik erről. Az apuka más tészta, ő lehet csak azért nem szólna mert a felesége rá pirít. Valahogy érzem, hogy ha ugyan szereztem is nála plusz pontokat, még nem vagyok neki elég hiteles, elég jó.
Újabb megszólalásából, vagy inkább témaváltásából megbizonyosodhatok, hogy tényleg nem kímél. Már komolyan kezdtem felengedni? Öreg hiba. Ha így folytatódik a beszélgetés, még azt is megkérdőjelezem, hogy valaha is szimpatikus leszek neki.
A vigyor a jókedvemmel együtt lefagy aképemről, helyette csak megütközve meredek rá. Ezt ugye nem gondolta komolyan? Merre van mégis a kandikamera? Másodpercekig meg sem bírom nyikkanni, csak meredek magam elé, rá, aztán Margarethre, éas végül Abire pillantok. Tudom, hogy ő a védelmébe vesz, de ez akkor is egy övön aluli ütés volt. Lassan tényleg azzal kell szembesüljek, hogy apám mégis hagyott valami örökséget rám? Ez az örökség pedig elég zavaró, mert annak tudatában, hogy miféle apám van, bárkinek megfordulhat a fejében, hogy gyogyós vagyok. De jó... Komolyan...
Egy ideig még megütközve nézek rá az újabb megjegyzése miatt. Még mindig nem hiszem el, hogy ide lyukadt ki. Ezek után már csak az hiányzik, hogy Abi is kételkedni kezdjen az épelméjűségemben.
- Nem örököltem semmit tőle. Nincs személyiségzavarom, nem élek több énnel, és még csak elmeháborodott sem vagyok. - próbálok valami olyan választ adni, amivel ezt az egész kínos témát úgy ahogy van lezárhatnám. De látom az arcán, hogy ennyivel nem elégszik meg. Tanán még vár valamit. De mégis mit? Most vizsgáltassam ki magam?
- Jó, legyen. Csak hogy lehessen hinni nekem, elmegyek egy agyfurkászhoz, és kivizsgáltatom magam. - semmi gond. Ugyan, csak magamból csinálok totálisan hülyét. De legyen, a kedvükért megteszem. Hogy még csak a gyanúja se merüljön fel. Mégis ez a dolog apámmal kapcsolatban egyre jobban kezd zavarni.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

|music: Gabrielle Aplin - Power of Love | to: Colin ♥

Csak fogom a fejemet és próbálom nem elküldeni a saját apámat melegebb éghajlatra. Ez már túl lőtt minden célon. Máskor is volt már, hogy a bemutatott pasim vérét szívta, de ennyire pofátlanul még sosem gázolt bele senkibe. Nem értem, egyáltalán, hogy juthatott ilyen az eszébe? És miért kell ezt így megkérdezni mindenki előtt?
Anyám a kérdés hallatán felszisszen, de nem szól közbe. Tehát ez meg volt beszélve. Megegyeztek, hogy erről mindenképp megkérdezik majd Colint. Hogy lehetnek ilyenek? Esküszöm, itt a helyszínen képes lennék elásni magam. És ezek az emberek a szüleim? Akik egy amúgy is kínos dologból még kínosabbat tudnak csinálni egy felesleges kérdéssel? Ez legalább olyan, mintha apám kötelezné Colint a teljes kivizsgálásra. Drog teszt, AIDS és hasonlók. Nem hiszem el.
-Még szép, hogy nem vagy az! Apa! Azt hiszem eleget kérdeztél már. Értem én, hogy izgalmas mindig minden pasimat kényelmetlen helyzetekbe hozni, de ez már komolyan elképesztő.- förmedek az apámra (?), mire ártatlanul rám pislog és értetlenül összenéz anyámmal. Csak azzal ne hozakodjon elő, hogy már pedig ő milyen jól csinálta, hogy eddig mindegyiket kivéreztette. Oké, hogy nem volt egyiknek sem happy end a vége, de talán pont miatta volt így. Ki akarna egy ilyen embert apósnak?
-Miért olyan meglepő, ha aggódom érted és szeretnélek jó kezekben tudni?- pillant rám értetlenül, mire én fejet csóválva sóhajtok egyet és csak duzzogva ücsörgök tovább. Anyám el van a fagyijával, nem úgy tűnik, mint aki közbe akarna szólni, úgyhogy pompás ez így. Ő legalább kiállhatna mellettünk.
-Ne érts félre Colin. Nem gyanusítalak semmivel, de nem egy olyan üggyel találkoztam, ahol kiderült, hogy a gyerek örökölte az apa vagy épp anya skizofréniáját. Nem akartalak ezzel kényelmetlen helyzetbe hozni. Viszont a vizsgálat, talán a legjobb, amit tehetsz. Ezzel legalább magadat is megnyugtatot és biztosra veheted, hogy szó sincs ilyesmiről. Nincs mitől félned, hiszen tényleg normálisnak tűnsz. Kétlem, hogy bármi probléma lenne, de nem árt, ha az ember elővigyázatos.- magyaráz az apám tovább teljesen higgadtan én pedig forrongok a székemen. Ez az. Öntsünk még egy kis tüzet arra a tűzre. Forgassuk még meg azt a kést Colin oldalában. Miért is ne?
-Nekünk viszont most ideje mennünk. Köszönjük a vacsorát, igazán kellemes volt.- áll fel anyám a székéről, mire apa sem visszakozik, én meg pláne nem. Mondja a fene nekik, hogy maradjanak csak nyugodtan. Dehogyis. Menjenek. Nem kell mára több hülye kérdés és kivesézés.
-Na ja.- válaszolom duzzogva, közben ki is kísérem őket szépen az ajtóig. Remélem, nem sűrűn akarnak még ilyesmi vacsorákat rendezni, vagy komolyan felkötöm magam. Ég a fejem, amiért szegény Colint ilyen helyzetbe kellett hoznom. El se tudom képzelni, hogy érezheti most magát. Nem is értem, minek kellett ebbe bele mennem.
Mielőtt azonban még az ajtót nyitnám, anyám picit félre húz és mosolyogva megölel. Na most komolyan. Ehhez aztán végképp, kinek van most kedve?
-Ne aggódj kicsim. Minden rendben lesz. Apád kedveli Colint. Mellesleg, piszok jó választás volt. Igen szemrevaló pasas, meg kell hagyni.- sutyorog nekem vigyorogva, közben érzem, hogy ez idő alatt Colint stíröli. A nyakamat rá, hogy bámulja.
-Köszi anya. És tudom. Remek ember, de majd rájöttök ti is.- morgom vissza bosszúsan, mire nyom az arcomra egy puszit, oda megy Colint is megölelgetni, aztán apa is elköszön, kezet fog Colinnal és végre elvonulnak. Az ajtó csukódik, be is zárom szépen. Még a végén vissza jönnek.
Percekig, csak állok és lesem az ajtót ledermedve. Nem hiszem el, hogy így el kellett cseszniük az estét. Egész jól alakult minden, erre ilyesmivel hozakodnak elő.
-Ne haragudj.- sóhajtok sírásra görbült szájjal és már bújok is oda Colinhoz. Sajnálom, amiért ilyen pocsékul kell most éreznie magát. Alapból nem kellemes téma az apja, hát még ilyesmivel előhozakodni. Ölelem is szépen, ahogy tudom és nyugtatóan a hátát simogatom.

Nothing else matters

Ezt az estét azt hiszem mégis csak nehezemre fog megemészteni. Abi felkészített rá, hogy mire számítsak. És én hülye félvállról véve bizakodtam, hogy majd csak nem lesz olyan rossz. Azt hiszem ez a mai vacsora... álmaimban nem gondoltam volna, hogy így fog végződni. Számítottam én minden rosszabb keresztkérdésre. De az meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg az elmebeteg apámhoz hasonlítsanak. Könyörgök, ez már őrület, nem elég, hogy az öcsémet tönkre tette gyerekként, még engem is kísérteni fog a hírneve? Teljesen ledöbbenek, csak hápogok mint egy hülye, amikor James tovább elemezgeti a témát. Segélykérőn nézek a feleségére, de tudomásul kell vegyem, bizony ez egy előre megbeszélt téma volt.
Nem is igazán találom most így a szavakat, nem találom magamat, hogy mégis hogy reagálhatnék. Csak akkor próbálom magam összevakarni, amikor mindenki feláll azzal a célzattal, hogy ideje indulni. Felállok én is az asztaltól, és kerülve bármi féle beszédkontaktust, elmegyek a kabátokért. James elveszi tőlem a sajátját, Margarethnek viszont felsegítem. Nincsenek már rossz idők, lassan nyár eleje. De azért este igen csak hűvös tud lenni az idő. De most mégis miért ilyenekre gondolok?
Összevakarom magam ahogy az ajtóhoz kísérjük őket. Meglep picit ahogy Abit az anyja félreréntja, és kicsit zavarba ejtő az, ahogy közben stíröl. De bizonyára csak próbálja feltérképezni még jobban a helyzetet, vagy nem tudom. Mindenesetre ahogy az ajtónál maradunk az öreggel, megkukulok. Csak állunk mindketten csöndben. Neki semmi kérdése, nekem pedig bőven sok volt ez az este. Csak egy mosolyt eresztek meg, ahogy elköszönnek tőlünk. Kézrázás, majd pusziadogatás, és az ajtó becsukódik. Az este nagy része véget ért, és most már csak lazítanunk kellene. Mégis annyira tompának érzem most magam.
Csak Abit ölelem magamhoz, ahogy sajnálkozva felém fordul és hozzám bújik. Én nem hibáztatom semmiért, nem ő tehet arról, hogy így alakult az este. Valahogy most az ölelése egy kis erőt ad, és megsimítom a hátát.
- Semmi baj. Majd talán legközelebb. - egy halovány mosolyt is magamra erőltetek, noha az attól függetlenül őszinte. Alapvetően bizakodó felfogású ember vagyok, annak ellenére is, hogy tényleg pocsék véget ért a vacsi, és a méltóságom romokban. De most kicsit sem érdekel az egóm. Csak az, hogy most már nem fognak semmilyen elemző kérdéssel szétcincálni.
- Köszönöm, hogy te egy szó nélkül kiálltál mellettem.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

|music: Gabrielle Aplin - Power of Love | to: Colin ♥

Látom szegényen, hogy ez most legalább olyan jól esett neki, mint egy laza tökön rúgás. Én is azt hittem a vége felé már, hogy túl vagyunk minden kényelmetlen kérdésen, végre apa is lenyugodott és talán, most már csak jól fogjuk érezni magunkat. Azt hittem, hogy már megkedvelte apu is Colint és végre lesz egy olyan pasas, akit nem vág tönkre pár kérdéssel, de hiba volt előre inni a medve bőrére. Colin most itt ácsorog, én próbálom kicsit megnyugtatni az ölelésemmel, de ettől függetlenül érzem, hogy sokat nem javít a hangulatán. Az enyémen se javítana egy ilyen este után.
-Ha ez vigasztal cica, anyunak nagyon tetszel. Kezdek kicsit félni.- mosolyodok el, próbálok kicsit jobb hangulatot csinálni, bár azt hiszem, hogy ezzel nem fog menni. Viszont, azt tényleg nem árt tudnia, hogy legalább az anyám jó véleménnyel van róla. Anya pedig tud hatni apára. Bár sokszor úgy látja az ember, hogy apa otthon a főnök, azért elég sűrűn van ám, hogy anya rángatja a szálakat. Elég neki csak egy picit határozottan előadni a véleményét, és apa olyan lesz, mint egy pincsi.
-Még szép, hogy kiálltam melletted. Túl lőtt a célon. Már nekem volt ciki, hogy ilyesmiket szóba hoz egyáltalán. Remélem, jó ideig nem akarnak még egy vacsorát.- lesek fel rá, közben simogatom az arcát, végül nyomok egy puszit az ajkaira és szeretgetem még egy ideig. Aztán, mikor már kezd elég kényelmetlenné válni, hogy csak ott ácsorgunk, és amúgy is tudom, hogy csomó pakolni való van, elengedem óvatosan, egy apró mosollyal vígasztalom kicsit, végül a konyhába megyek mosogatni és azon agyalok, hogy vidíthatnám fel szegény Colint. Nem szeretem, amikor ilyen letört. Utálom látni rajta, ha rossz kedvű. De főleg az bánt, hogy ez mind a szüleim miatt van.
-Cica. Van még egy doboz fagyink, ha a kettőt összerakjuk, amiket megkezdtem. Mit szólsz hozzá?- magyarázok a konyhában kicsit hangosabban, hogy biztosan meghallja, amit mondok, közben tovább pakolgatom a már teljesen tiszta edényeket a szárítóra, végül kisétálok az asztalhoz és onnan szedegetem össze a még megmaradt holmikat.

Nothing else matters

Szerintem nem tudja felmérni, hogy most milyen sokat számít ez az egyszerű ölelés. Teljesen megnyugtat, és picit a kedvem is jobb lesz tőle. Úgy tűnik hogy ha nem is bőgtem le a szülők előtt, de van egy bökjkenő, amit meg kellene oldani. Méghozzá azt, hogy megszerezhessem a bizalmukat. Máskülönben pedig csak úgyí tudnám, ha tényleg megvizsgáltatom magam. Akárhogy gondolkodok is ezen, mindig itt kötök ki. Attól most sem nyugodtak meg, hogy én nekiálltam bizonygatni, hogy de pedig nincs semmi bajom. Nincs mese, le kell nyelnem ezt a békát, félre kell tennem a büszkeségemet, és megtenni ezt a kicsit számomra megalázó vizsgálatot annak reményében, hogy Abinak ne keljen a szüleivel szembefordulni csak azért, mert ők nem igazán fogadnak el engem. Kemény dió ez.
- Szerintem még ez a meccs nincs lejátszva. Ha talán nem mostanában jönnek megint el, de érzem, hogy megint elő fog kerülni ez a téma. Újra és újra, amíg meg nem bizonyosodnak arról, hogy a kicsi lányuk biztonságban van mellettem. - sóhajtok egy igen halovány mosoly kíséretében, és ahogy mocorogni kezd, eleresztem. Az asztalhoz lép, és összeszedi a holmikat. Mivel most nem tudom magam sehogy sem hasznossá tenni, úgy döntök segítek neki bepakolni. Legalább előbb is végzünk, és a gondolataimat is tudom terelni.
Sokkal jobb kangulattal figyelek fel az ötletére is, és csak bólintok. Mindjárt megfogom az egyik vödör fagyit, és összepakolom a másikkal. Majd fogok két kanalat, és az egyiket felé nyújtom.
- Film? - eresztek meg most már egyí sokkal felszabadultabb vigyort. Tényleg sikerült a gondolataimat terelni, fölöslegesnek tartom elrontani az este maradék részét. Így alakult, ez van.
- Arra gondoltam egyébként, hogy talán ha lesz ez az új ház, hogy az udvaron ültetnék egy facsemetét. És majd ahogy idősödik a picúr, úgy fog a fa is nődögélni. Mit szólsz? - közben míg magyarázok, keresgélni kezdek a filmek között egy értelmesebbet, hogy bepakoljam a lejátszóba. Aztán lehuppanok a szőnyegre Abi mellé, a kanapénak dőlve, és belekanalazok a fagyiba. Aztán csak rajtunk áll, hogy az este hogyan fog alakulni.


Napok óta azon vívódok, vajon tényleg elmenjek-e a dokihoz. Már időpontot is beszéltem vele, rá kellene magam csak szánnom, hogy elmenjek. De egyszerűen nem megy. Igazából úgy látom, ha Abi bízik abban, hogy minden rendben, mert tényleg minden oké. Én úgy érzem. Akkor addig fölösleges csak azért erőltetni, mert a szülők így, meg a szülők úgy.
- Hé kislány, lassabban. - szólok rá a kis fekete rotira. Már fél évesen jókorát nőtt, és míg Hektor inkább a környezettel ismerkedik, szimatol, addig a másik húz előre mint valami őrült. Én pedig nem tudok ketté szakadni.
Amióta Abinak jócskán megnőtt a hasa, én viszem le mindig a két blökit a parkba sétálni reggel is, meg este is. Most már szerencsére végeztek a dolgukkal, kimozogták magukat, és negyed kilencre vissza is érek a lakásba. Halkan eresztem el a kutyusokat, nehogy Abi felébredjen, ha esetleg még alszik. Aztán a konyhába megyek, tölteni még magamnak egy kis kávéutánpótlást.

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

|music: Gabrielle Aplin - Power of Love | to: Colin ♥

Csak sóhajtok Colin megjegyzésére, mert hát én is azt mondanám, hogy bizony ezzel még nincs vége mindennek, de nem akarok már inkább erről beszélni. Sokkal szívesebben ülök le mellé a földre, amint végzek. Sokkal jobb odabújni hozzá és fagyizgatni, mint azon agyalni, hogy vajon őrült-e vagy sem, vagy az apám őrült-e vagy sem... kiborulok már az egésztől. Bármit is mondjanak, nekem Colin kell. Nem érdekel, ha a szüleim nem képesek ebbe beletörődni. Akkor így jártak, de én legalább boldog leszek. Mert tudom, hogy Colinnal az leszek. Sőt, már most az vagyok. Ha igazán érdekelné őket a sorsom, akkor inkább azt figyelték volna, hogy valóban jól megvagyunk és majd kicsattanok a boldogságtól.
-Remek ötlet, cica. És nagyon édes tőled, hogy ilyesmi egyáltalán eszedbe jutott. Nekem meg sem fordult a fejemben.- vigyorgok rá a fás ötletére, aztán agyon puszilgatom, miközben szegény a fagyit enné, végül én is neki látok. Csodás estének nézünk elébe. Remélem, már el is felejtette, hogy mi történt nem rég.


Arra ébredek, hogy egy kis napsugár mászkál az arcomon. Mármint, egy szál falevél próbálja eltakarni, de azt meg a szél fújdogálja, úgyhogy most olyan, mintha a szemhéjamon keresztül a szemembe villognának egy zseblámpával. Elég zavaró is, úgyhogy nagyot sóhajtva megfordulok, de aztán feltűnik, hogy üres mellettem az ágy. Kicsit még tapogatom, majd résnyire nyitom a szemem és fel lesek. Már reggel nyolc, úgyhogy hamarosan rá is jövök, hogy Colin nem veszett el, csak levitte a kutyákat egy kicsit, mint minden reggel. Szegénnyel jól kicsesztem, hogy beszerveztem még egy kutyát, mikor én nem is tudok vele foglalkozni. Mégsem említi meg, hogy zavarná, sőt. Egész jól el van Shiva-val is, aki idő közben iszonyat nagy dög lett. Dehát... telik az idő.
Lassan a hátamra fordulok, aztán a plafont kezdem lesni és azon agyalok, amin már lassan vagy három napja egy huzamban. Hogy vajon van-e alapja annak, amit az apám mondott Colinról. Vajon tényleg van rá esély, hogy örökölte az apja betegségét? Lehet, hogy egyszer csak elő jön majd rajta, én meg pislogok, hogy úr isten, mi történik? Nem szép dolog, de apa bogarat ültetett a fülembe, így napok óta azt lesem, van-e valami jele annak, hogy Colinnal gond lenne. Folyton azon kapom magam, hogy csak bámulom és töprengek. Pedig akkor este még biztos voltam benne, hogy nincs semmi gond, mostanra azonban annyi hülyeség átfutott az agyamon, hogy már ott tartok, hogy engem is megnyugtatna, ha elmenne tényleg egy dokihoz. De ezt, mégis hogy kellene vele közölnöm?
Hallom, ahogy halkan nyílik az ajtó, aztán a két kutya végig rombol a lakáson és végül csaholva neki állnak szívni egymás vérét. Folyton ezt csinálják. Ebből még szerelem lesz.
Nagyot nyújtózkodok, aztán kikászálódok az ágyból és kilépek a szobából, ahonnan egyenesen a konyha felé veszem az irányt. Míg Colin háttal áll, és épp kávét tölt magának, én megint, csak figyelem. Kicsit úgy, mint amikor valaki tudja a másikról, hogy az bármelyik pillanatban bekattanhat, épp ezért várja is azt a pillanatot. De én nem hiszem, hogy Colinnak baja lenne. Annak már lett volna bármilyen jele, de nem volt. Komolyan nem tudom már, mit gondoljak.
-Jó reggelt.- mosolyodom el végül és oda sétálok hozzá, hogy hátulról átöleljem és a nyakára nyomjak egy puszit. Nem lehet skizofrén. Ő nem. Hiszen annyira imádnivaló és rendes. Egy rossz szavam se lehet rá. Teljesen elkényeztet, mióta egyre nagyobb a pocakom, elviseli a hisztijeimet és folyton azt lesi, mit tegyen értem. Így viselkedne egy őrült?
-Látom, már nagyon fitt vagy. Megjártátok a parkot?- ölelem még egy picit hátulról, miközben mellkasát simogatom egy ideig, aztán nyomok a gerincére egy puszit és én is töltök magamnak kávét. Kortyolok egyet gyorsan a bögréből, végül megállok Colinnal szembe, hátsómmal a pultnak támaszkodva. És megint... megint figyelem. Várom, mikor tesz valami olyat, ami gyanús. Nem lesz ez így jó.

Nothing else matters

Reggel már ugyan ittam kávét, most mégis a sétáltatás után nem árt a reggeli energiát pótolnom. Pedig fel is ébredtem. Ha most visszafeküdnék Abi mellé, akkor biztos nem tudnék elaludni. Ellenben haa... csak úgy nézegetném, azzal is ki tudnék egyezni. Ezaz, ez jó ötlet. Bár... ahogy az órára pillantok, rájövök, hogy ilyenkor már fent szokott lenni. Kicsi az esélye, hogy még az igazak álmát aludja, és ez az állításom mindjárt be is igazolódik, ahogy meghallom Abi hangját a hátam mögül.
A bögre tartalmát kortyolgatom épp, ahogy átölel hátulról, én pedig erre elmosolyodok.
- Neked is jó reggelt. - sandítok hátra a vállam fölött, és kortyolok egy újabbat az italból. Most jól esik ahogy a kellemesen langyos ital lecsúszik a torkomon, és lassan felmelegít. De talán az még jobban hat rám, hogy Abi csak úgy ölelget, és a mellkasomat simogatja. Olyan megnyugtató, és közben ellazít. Mint ha most csak masszírozna.
- Ó de még mennyire, hogy megjártuk. A két okostojás feltúrt majdnem egy szeméttárolót, fellöktek egy hat éves gyereket, és addig kergettek egy macskát, míg az a fára nem menekült. Rohantam utánuk végig mint az őrült, nem tudom mi lőtte őket. - mesélem nevetve, mégis mi volt a parkban. Közben kellemes bizsergés fut végig a gerincem mentén a puszi hatására, és úgy helyezkedek a pultnál, hogy Abit figyelhessem ahogy ő mellém támaszkodik.
- Te kérsz kávét? Hogy aludtál? - kérdezek mindjárt kettőt is, de igazából az elsőre meg sem várom a választ, csak keresgélni kezdek a szekrényben bögre után, és már töltöm is ki neki az italt. Ettől majd biztosan megébred. Érdekes, észrevettem egyébként, hogy kávébáz után a baba is sokkal aktívabb a pocakjában. Talán ő is kap egy kis löketet. De a doki azt mondta nem káros az ilyen.
Amint végzek, és egy kanalat is teszek a bögrébe, átadom Abinak az egészet. Csak akkor veszem igazából észre, hogy olyan nagyon figyel. Mint ha vizsgálna, vagy nem is tudom. Furcsa érzésem támad tőle.
- Öm... Mi az, valami van a hajamban? - mert még azt el tudom képzelni, hogy valami ráhullhatott a fáról a fejemre. Oda is nyúlok és a hajamban kezdek turkálni, de aztán félúton abbahagyom, és leeresztem magam mellé a kezem.
- Vagy... valami baj van?

To: Abi
Words: 1030
Music: Iggy Pop - Never met a girl Like you Befor
Note:

|music: Gabrielle Aplin - Power of Love | to: Colin ♥

Vigyorogva hallgatom, ahogy elmeséli, végül is hogy telt az a kutyasétáltatás, közben nyomok még egy puszit az arcára, amiért megcsinálta nekem a kávét. Mondom én, hogy el vagyok kényeztetve. És én mégsem bízom benne. Mármint... ez nem is bizalom kérdése. Bárkivel előfordulhat, hogy örököl ilyesmi betegséget az őseitől. Nem az ő hibája lenne, ha így lenne. Nem benne nem bízok. Vagy már fene tudja, mivel is védhetném még magam, amiért most így lesek rá.
-Igazi rosszcsontok ezek ketten. Jól egymásra találtak, annyi szent.- lesek ki a kutyákra, aztán kuncogva lesem, ahogy Hektor a padlón fetreng, Shiva meg ott pattog és játszadozik vele. Nem tudnak megmaradni egy pillanatig se nyugton.
-Remekül aludtam. Nem is tudom, mi a fenéért tudok napközben is fáradt lenni, mikor egész sokat alszok.- sóhajtok egyet gondterhelten, de hát persze a választ tudom én is. Terhes vagyok. Elég durván leterheli a szervezetem, hogy az a csöpp baba odabent fejlődik. Aludhatnék egész nap is, akkor is ilyen fáradt lennék.
Tovább lesem Colint, de ahogy megkérdezi, hogy van-e valami a hajában, elkezdem lesni inkább a konyha falán lévő képet. Bármi mást nézegetek, csak ne rá nézzek. Akkor tudni fogja, hogy valami gáz van és úgyis addig kérdezget, amíg meg nem mondom, miért néztem ilyen furcsán rá. Nem akarom lelombozni a kedvét. Most is olyan derűs és vidám... erre jövök én a hülyeségeimmel és tönkre teszem az egészet.
Néha-néha félve rásandítok, közben inkább a bögrém tartalmát iszogatom, de végül úgy döntök, jobb ha elmondom, min jár az eszem. Rosszabbul esne neki, ha titokban lesném továbbra is és mondjuk jegyzetelnék, mint egy megszállott, hogy vannak-e jelei bárminek.
-Nem. Nincs semmi.- motyogom félve, közben a mosogató felé fordulok és jó alaposan, gondosan elmosom az immár üres bögrémet. Képtelen vagyok a szemébe nézni így, hogy ilyeneket gondolok róla. Biztos, hogy ő nem tenne ilyet. Bármit is mondana az apja vagy az anyja, nem kezdene úgy lesni, mint egy őrültet. Én mégis ezt csinálom.
-Elmész majd végül is a dokihoz?- kérdezem úgy, mintha tök hétköznapi dologról lenne szó, közben elzárom a csapot és megtörölgetem a kezem. Próbálok úgy tenni, mintha az egésznek köze sem lenne az iménti bámulásomhoz, de tudom, hogy össze fogja rakni a képet. Érteni fogja mi van, és akkor éghet a bőr a képemen.