Az alakításunk egyszerűen lenyűgözőre sikeredett, tökéletesen hoztuk a civakodó szerelmeseket, akik hamarosan kurvára szakítani fognak egymással. A csaj egy ribanc, a pasi túl féltékeny fasz, klisé ugyan, de a célnak megteszi, azaz, ha Mineával véget ér a színjátékunk senki sem fog kételkedni vagy gyanúsnak tartani a dolgot. Az a nyomorult barom tökéletes időzítéssel tolta oda a pofáját bájologni, a nagykönyvben sem írhattak volna szebb szakító okot nála. Egyetlen parányi, picike, nüansznyi, elhanyagolható probléma, hogy én tényleg felkaptam a vizet, tényleg meg tudtam volna ölni, amiért rátette a mocskos mancsát a lányra, az ütéseket pedig nem színpadi pofonnak szántam, hanem, hogy lemossam a vigyort arról a hülye fejéről. Azt hitte, hogy megteheti, hogy rámozdul arra, aki az enyém, de kurva nagyot tévedett, erre pedig jó darabig fogja majd emlékeztetni a rusnya képe, valahányszor csak tükörbe néz. És én ettől most igazán elégedett vagyok!
- Áh… űbereltél a monológjaiddal. Az a „kurvára nem vagyok a tulajdonod” duma ütősre sikeredett. Szerintem az összes tyúk szívesen lepacsizott volna veled, amelyiket ma dísznek hozták ide. – vontam meg a vállam. A valóságban sosem rendeznék ilyen jelenetet, legalábbis… a veszekedős részét. Mert, ha valaki rányomulna a barátnőmre, vélhetőleg ugyan így elkenném a száját, sőt, aligha állnék meg ennyinél. A pasas egyetlen szerencséje az volt, hogy ezt színjátékként kellett kezelnem és nem adhattam bele ténylegesen mindent. És az az arc, amikor Minea rám nézett… baszki, remélem sosem kell még egyszer látnom rajta. Vajon félt tőlem? Undorodott? Meglepődött? Biztosan a szerepnek tudja be, de mi van, ha mégsem? Ha most már folyton úgy fogok élni a fejében, mint valami közveszélyes elmebeteg, aki a féltékenysége miatt állattá válik? Basszameg!
- Dehogy… - mozgattam meg kicsit az ujjaimat. Elfojtottam egy fájdalmas szisszenést, hogy tartani tudjam az önbecsülésemet, a vérző seb pedig, amit feltehetőleg a pasas fogai csináltak, jelentéktelennek hasson.
- Ne aggódj. – tettem hozzá, de valahogy nem húztam el tőle a kezem.
- Rossz hatással? – összevontam a szemöldököm, aztán kishíján fájdalmasan nyögtem a felismeréstől. Tényleg kiborult attól, amit látott. Az a sikoltás… megrémisztettem. Kurva élet! El kellene magyarázzam neki a dolgot, valahogy tompítani, de…. elérnék bármit is vele? Úgysincs nála esélyem, akkor minek? Miért csináljak újra hülyét magamból?
- Matteora… - feleltem szinte azonnal, miközben próbáltam eltüntetni az elmémből mindazt, ami az irodában történt. Muszáj, különben újra feláll és akkor megtudja milyen hatással van rám folyamatosan. Hogy minden nap minden percében kívánom és magaménak akarom… Pedig tudjuk, hogy lehetetlen. Nem kellek neki… világosan kifejtette.
- Van még pár percünk…. itt maradsz éjfélig?



 Outfit: Ben

Vannak dolgok a világon, amik bár képtelenségnek tűnnek, mégis sokkal könnyebben tudnám őket megemészteni, mint az imént hallottakat… „Jay meleg”, „A föld lapos”, „Van egy törvénytelen gyereked Ben”, „Minea Weiss egy földre szállt angyal”… Bármelyiket előbb lennék képes igazságként felfogni, mint azt, hogy a lány saját szavaival élve begerjedt a brutalitásomtól. Csak álltam és pislogtam rá hatalmas szemekkel, nagyjából úgy festhettem, mintha be lennék szívva és semmit sem értenék magam körül.
- Hogy mi? – bukott ki belőlem, de rögtön meg is bántam, így jobb híján csak elmormoltam valami csúnyát a fogaim között és idegesen, feszengve a hajamba túrtam.
- Viccelsz? – újabb hülye kérdés, ami lassacskán Darwin-díjat követel, bravó haver! De most komolyan, annyira furcsa. Előbb hittem volna, hogy egy életre megundorodik tőlem vagy elkönyvel valami kettyós faszkalapnak, erre… Mondjuk mit várok valakitől, aki szemrebbenés nélkül képes combon szúrni valakit? Nocsak… rábukkantam volna Minea Weiss egyik fétisére?
- Csak egy kérdés volt. – vontam meg a vállam zsebre dugott kézzel, mintha tulajdonképpen az egész érdektelen volna számomra, valami mégis azt szerette volna ott mélyen belül, hogy a lány még maradjon egy kicsit. Magam sem értem miért, hiszen végre megszabadulhatnék tőle, még, ha nem is teljesen, de legalább a kamutól, de akkor is… Nem lenne ellenemre, ha éjfélkor még itt lenne.
- Nos te egy nagy ribanc vagy, én pedig egy túlféltékeny fasz… nem hiszem, hogy ez tudna működni hosszútávon kicsim. – lépek vissza ismét a szerepembe, nem csak a tréfa kedvéért, de azt hiszem önvédelemből is, mert újra olyan gondolataim támadtak, amiknek sosem lenne szabad többet.
- Na és a dühös szex? – vonom fel a szemöldököm kíváncsian és csak utána korholom magam, amiért már megint sikerült felülnöm a provokációjának. Azt hiszem sosem fogok tanulni a hibámból.
- A bosszú szex? Vagy a búcsú szex? – tessék, még ásom is a saját síromat… A tekintetem ösztönösen kalandozott el rajta ismét, azokra a területekre, amiket nem is olyan régen még a kezeim jártak be és amiket megízlelhettem… Nyelek nyeret, ahogy bevillanak a képek a dolgozószobából és az edzőteremből. Kurva élet!
- Nem... fázol? - mert most sokat segítene nekem, ha valami eltakarná előlem. Bármi!



 Outfit: Ben

Mély sírt ástam magamnak, amibe aztán bele is feküdtem mikor tovább forszíroztam a szex témát kettőnk között. Ostobaság volt, mert ezzel csak a saját helyzetemet nehezítettem meg. Kívánom őt, pokolian, az egész testem megfeszül és minden idegszálam robbanásra készen áll a nap huszonnégy órájában, hiszen csak rá gondolok. Ott van előttem mindenhol, minden pillanatban. Hiába teltek el napok azóta, hogy együtt voltunk, folyamatosan magamon éreztem az érintéseit, a csókjait, az illatát. Bekúszott a bőröm alá, ott lüktetett az ereimben és még álmomban sem hagyott békét nekem. Mikor kipattant a szemem reggelente, egyből azzal kellett szembesüljek, hogy merevedésem van egy vele közös álom után, ami csak nehezen akart utána lelohadni, később pedig ismét támadott. És erre mit teszek? Tovább húzkodom az oroszlán bajuszát, és kísértem a sorsomat. Azt hiszem hivatalosan is elment az eszem.
- Igen, tényleg arra kíváncsi. – mosolyogtam rá félszegen. Most miért? Ő hozakodott elő a dologgal, én már csak tovább göngyöltem a fonalat és hát mivel férfiból vagyok a képzeletem máris szárnyakra kapott, amiknek minden kis löket igazán jól tud jönni.
- Az? – kerestem a megfelelő szavakat a kérdésére, de valahogy nem akartak a számra jönni. Hiszen mégis mit mondhatnék neki? Hogy szerintem egyik kategóriába sem passzol? Hogy bár vad volt, váratlan, elementáris erővel sújtó és a büdös életben nem leszek képes elfelejteni egyetlen percét sem, számára nem volt több, mint holmi „jól éreztük magunkat, de csak ennyi, meg „hiba”? Hogy ami bennem valamiféle reményt táplált az számára csak egy volt a sok közül? Hogy sikerült vele teljesen összetörnie nem sokkal azután, hogy rájöttem, ő az, aki már hosszú évekkel ezelőtt is teljesen elvette az eszemet? Hogy szánalmas nyomorultnak érzem magam, amiért nem tudok nem gondolni azóta sem arra a lányra, aki betört a lakásomba, hogy megzsaroljon és visszakényszerítsen a fertőbe, ahonnan annyira szerettem volna menekülni? Nem, azt hiszem nem mondhatom egyiket sem, mert azzal feladnám minden maradék önbecsülésemet és végképp hülyét csinálnék magamból. És miért? Hogy kinevessen? Hogy közölje velem, hogy ne adj Isten, mivel jó a kémiánk még egy-két alkalom belefér, mielőtt végez a bosszújával és lapátra tesz? Azt hiszem ezt a tétet ezúttal visszavonom és hagyom, hogy ő nyerjen, hisz mindig is ez volt a célja. Nyerni felettem. Mire feleszméltem a gondolataimból a kezem már a mellkasán pihent, ahová ő húzta, ettől pedig még hevesebben kezdett verni a szívem. Most… most kell megállnom… mert pillanatok kérdése és képtelen leszek rá, újra elönti az agyamat a vörös köd és képes leszek még itt helyben leteperni, hogy újra érezhessem, hogy újra csak az enyém lehessen.
- Jól éreztük magunkat… de mindketten tudjuk, hogy hiba volt… - ismételtem a szavait halkan, miközben minden porcikám azt harsogta bennem, hogy hazudok, hogy butaságokat beszélek, hogy gyáva vagyok. Fájt, de próbáltam elrejteni, nem csak előtte de még magam előtt is.
- Vissza kell mennem, várnak rám. – egy pillanatra elgyengültem és a kezem a mellkasáról az arcára siklott, amin gyengéden végig cirógattam az ujjaimmal, de aztán észbe kaptam. Nekem ezt már nem szabad. Soha nem is szabadott igazán. Közelebb hajoltam hozzá, ajkaim óvatosan érintették az orra hegyét, majd megállapodtak a homlokán és apró puszit leheltek rá.
- Boldog új évet Mins! – suttogtam, majd mielőtt még éjfélt üthetett volna az óra, zsebre dugott kézzel hátat fordítottam a lánynak, aki összetörte a szívemet, hogy a kedvéért visszatérhessek a pokolba, ahol épp pezsgőt bontottak és fellőtték a tűzijátékokat…


 Outfit: Ben