- Nos Ben, hol van az a titokzatos hölgyike, akinek sikerült a fejedet teljesen elcsavarnia? – Cervantes képét letörölhetetlen vigyor húzódott, miközben öblös tenyerével alaposan hátba vágott. Atyai gesztusnak szánhatta, számomra mégis felért a világ egyik leggyűlöltebb gesztusával.
- Bizonyára hosszasan készülődik… - böktem ki végül, miközben lazítottam egy kicsit a nyakkendőmön. Ideges voltam, nem kicsit, rettenetesen. Azt gondolhatná az ember, hogy ennek ahhoz lehet valamiféle köze, hogy a nő, aki néhány hónappal ezelőtt betört a lakásomba, hogy megzsaroljon és ezzel a kis bosszúja részesévé tegyen most idejön, épp annak a férfinak a házába, aki mellé hála neki be kellett épüljek és akit ő minden áron meg akar ölni. Azt hihetnénk, hogy emiatt érzem folyamatosan fojtogatónak a nyakkendőmet és idegesít rettenetesen a gönc, amibe bújnom kellett, a rettegés miatt, hogy hamarosan elszabadul a pokol, lebukom és végem, de nem… bárcsak így lenne. Sokkal logikusabb, vállalhatóbb indok lenne annál, mint ami valójában minderre késztet. Félek a találkozástól Minea Weissel.
- Lefogadom, hogy azon töri a fejét, hogy valami pokoli szerkóban libbenjen be és te teljesen becsavarodj miatta… - röhögött.
- Meg is nyerné… - képtelen voltam mosolyt erőltetni magamra, hiába tudtam, hogy ez lenne az elvárás. Mióta aznap este magamra hagyott… valami azt hiszem meghalt bennem. Tudom, hogy hiba volt, őrültség, amit soha nem lett volna szabad elkövessünk, mégis, ahogy a karjaimban tartottam és csókoltam, minden, de minden az égvilágon megszűnt számomra létezni, csak ő nem… mi nem. Mióta tudom, hogy ki ő… hogy ő az a lány a múltamból, akibe annak idején reménytelenül beleszerettem… Minden bonyolultabb. És mi csak rontottunk a helyzeten. Miután kibontakozott a karjaimból valamiféle remény ébredt bennem, hogy esetleg azt érezheti, amit én is…. ugyan arra gondolhat, ám ehelyett Minea ismét pofára ejtett. „Csak szex”… Szavai visszangoztak a fejemben, miközben felöltöztem és magam mögött hagytam a termet, ahogyan egész úton haza felé is. És másnap is. A következő nap is. Fokozatosan pusztult el bennem valami, ami köré acélkemény szarkofágként emelkedett a harag, a csalódottság… Ennyim maradt abból az éjszakából és a fogadalom, hogy soha többé nem hagyom magam hülyére venni. Soha többé nem engedek neki…
- Azt figyeld… - bökött meg a férfi, állával az ajtó felé bökve.
- Azt hiszem megvan a mai kiszemeltem… - észbe kaptam és a jelzett irányba pillantottam, ekkor pedig összeakadt a tekintetünk és én nagyot nyeltem az elém táruló látványra.
- Azt nem hiszem főnök…. ő az enyém. – csak ennyit tudtam mondani, Minea máris észrevett minket és elindult felénk.
- Szerencsés kurafi… bemutatsz a hölgynek? – aprót bólintottam.
- Mr. Cervantes…. a hölgy Minea Weiss…. a barátnőm. Mins…. az úr a főnököm, Mr. Cervantes.
- Megtiszteltetés. – biccentett a férfi, majd a lány kezéért nyúlt és csókot lehelt rá. – Örülök, hogy eljött. Remélem az este számíthatok majd néhány táncra kegyeddel.


 Outfit: Ben

Abban a pillanatban, ahogy a lány belibbent az ajtón és megláttam, elvesztem. Minden addigi igyekezetem, otthoni mantrám, begyakorolt lazaságom, elhatározásom egyszeriben foszlott szét, miközben minden lépéssel egyre közelebb került hozzánk. Tudtam, hogy el fog jönni, hiszen tőlem tudta meg a partit, amire azonmód kijelentette, hogy velem akar tartani, hogy végre szemtől szembe kerülhessen Cervantessel, tudtam, hogy így újra találkoznunk kell azok után, ami a teremben történt, de azt nem sejtettem, hogy ennyire nehéz lesz majd. Megfulladok. A mellkasomban erős nyomást érzek, a szám teljesen kiszáradt, az ing kényelmetlenné vált és az a sok elfojtott gondolat egyszerre lendült támadásba most, hogy sebezhetővé váltam. Próbáltam csak a főnökre nézni míg csevegtek, vagy a táncolókra, a pincérekre, az istenverte zöld fikuszra a sarokban azzal a retek ronda kaspóval, de hiába. Megsebzett, összetört és most mégis tartanom kellene magam és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna köztünk. Basszameg! Mert csak szex volt…. jól éreztük magunkat… ő így látja. Hiba volt, én pedig ostoba voltam, hogy azt hittem, lehet bármi is kettőnk között. Soha többet nem leszek ennyire naiv és puhapöcs…. örök leckét kaptam Minea Weisstől, amiért talán idővel képes leszek majd hálásnak lenni. Egyszer.
- Természetesen. – bólogatott Cervantes a lány azon kijelentésére, hogy szeretne elrabolni, a következő pillanatban pedig a lány már húzott is magával a táncolók közé. Csak sodródtam az árral, még azt sem sikerült feldolgoznom fejben, hogy megragadta és szorította a kezem, amikor a pasas kezet csókolt neki, máris újabb helyzetben találtam magam. Úgy tűnik ez a mai szerepem… testőr és villámhárító, kamupasi.
- Olyan volt, mint vártad? – kérdeztem halkan, hogy más ne hallhassa meg, de nem néztem rá. Vajon így képzelte az első találkozást? Erre számított? Na és ezek után mi a nagy terv? Hisz szemlátomást kiborult, akkor mégis, hogy akarja ma végrehajtani amiért idejött?
- Az egész bírtokon ötven őr van jelenleg, fegyverekkel, plusz húsz civil ruhás, aki elvegyült a vendégek között. Kamerák mindenhol és aktív riasztók az emeleten. – ismertettem a helyzetet.
- Beavatsz végre mi a nagy terv? Mert valahogy kétlem, hogy csak Búékolni jöttél az öregnek. – közben csak lépkedtem gépiesen, annyira tartva csak szorosan, amennyire elengedhetetlen.


 Outfit: Ben

Próbáltam tartani magam, a távolságot kettőnk között, de ő nem hagyta, közelebb húzódott hozzám mindezt azzal igazolva, hogy Cervantes figyel minket, tartanunk kell a látszatot. Az a vén genyláda, még úgy is bekavar nekem, hogy erről az égvilágon halvány fogalma sincsen. Bár csak belekeveredtem Minea Weiss bosszúhadjáratába, most mégis úgy érzem, hogy magamtól verném be a rohadék képét, amiért miatta ilyesmire kényszerülök a múltkoriak után.
- Feltehetőleg azért, mert kíváncsi rád. – feleltem halkan, miközben a füléhez hajoltam, mintha csak valami mocskos dolgot duruzsolnék bele, amit a fiatal, szexuálisan túlfűtött párocskák szoktak maguk között.
- Mivel többször kerestél nem megfelelő pillanatokban, amikor ő is a közelemben volt… nem tehettem mást, mint, hogy előrukkoltam neki az új barátnőmmel, akivel bár még a dolgok elején vagyunk, mégis nehéz elszakadnunk egymástól. Hevesnek, intenzívnek festettem le a dolgokat, hogy ne keltsen gyanút a sok sms és telefon vagy ha valami miatt hírtelen kellett felszívódnom. Azt mondta igazán érdekli őt a lány, akinek sikerült elvennie az eszemet. – úgy tettem, mintha mindez érdektelen volna számomra, pusztán a kérdésére felelnék, azt azonban eszemben sem jutott bevallani számára, hogy mióta aznap éjjel faképnél hagyott, valami megváltozott bennem, ami az öregnek is szemet szúrt és egyből levágta, hogy nő van a dologban.
- Ha nem görcsölsz rá, hamarosan eltereli a figyelmét valamelyik buksza, aki elég könnyen kaphatónak tűnik. – pillantottam körbe, közben megforgattam, már csak amiatt is, hogy egy kicsit el tudjak távolodni tőle és ne terelje el teljesen a figyelmem.
- Ó csak ennyi lenne? – nevettem fel kínomban, miközben visszahúztam és folytattuk a táncot.
- Semmiség az egész, hiszen csak a katonaságot kell kb kicseleznünk… nem probléma… - persze sejtettem, hogy nem lesz könnyű este, ahogyan azt is, hogy bizonyára valamilyen szándékkal érkezik, de ez nagyjából nettó öngyilkosság…
- Jó híred? – elhúzódott tőlem, én pedig önkéntelenül is összeráncoltam a homlokom, mint aki felkészül a legrosszabbakra. Hiszen a történtek után már nem tudhatom számára mi a jó és mi a rossz. Csak szex voltam neki…. egyszeri alkalom… egy hiba… most pedig lazán közli, hogy már a kamu pasijának sem fogok kelleni a ma este után. Fasza… nem mintha bármi is lehetett volna és tényleg meg kellene könnyebbülnöm, de persze ez nem jelenti azt, hogy a zsarolás is véget ér. Épp csak már okom sem lesz, amiért megcsókolhatnám, megérinthetném… ezt is elveszi tőlem.
- Hát ez… tényleg nagyszerű hír. – böktem ki végül és hogy a szavaimnak adjak némi nyomatékot, levettem a közeledő pincér tálcájáról két pohár pezsgőt, egyiket a kezébe nyomtam, a másikat pedig felé emeltem, majd meg is húztam egyből, mint aki ünnepel.
- Várjunk egy kicsit, hogy Cervantes kibámulhassa magát és másoknak se legyen feltűnő a hiányunk, aztán mehetünk… - és imádkozhatunk, hogy túléljük ezt a ma estét. Fasza… így kell várni az új évet.



 Outfit: Ben

Toporogtam, mint valami idióta és próbáltam úgy tenni, mintha Minea az imént valóban örömhírrel szolgált volna, ezért is vetemedtem arra, hogy lenyúljam csóró Leo DiCaprio pezsgős mozdulatát a Nagy Getsbyből és egy hajtásra lehúzzam az összes italomat. Pedig a valóság… nem is tudom pontosan mi a valóság… Egészen néhány nappal ezelőttig bármit megadtam volna az égvilágon, hogy ez a baromság végre véget érjen és újra szabad lehessek, a zsarolásától és a kamutól mentesen, tőle lehetőleg minél távolabb. Vártam, hogy a bonyodalmak eltűnjenek, hogy többé ne provokáljon, ne csináljon hülyét belőlem, ne törjön rám az éjszaka közepén, ne számoltasson el. Aztán megtörtént… AZ… Persze előtte is voltak meredek pillanataink, sőt olyanok is, amikre azóta sem sikerült választ találnom, hogy pontosan miért is alakultak úgy, mégis a teremben történtek forgattak fel igazán mindent. Naivan azt hittem, hogy ami akkor kitört belőlünk az valami fantasztikusnak lehet a kezdete, mert egyszerre robbantunk fel és adtuk meg magunkat ugyan annak az erőnek. Azt hittem véget érnek a játszmák és szembe nézünk azzal, ami köztünk vibrál. Készen álltam rá, ő pedig összetörte minden reményem. Csak szex volt… jól éreztük magunkat… hiba… őrültség… olyasmi, ami többé nem fordulhat elő. A szavai darabokra szaggatták egy részemet, én pedig, hogy ne bőgjek le teljesen, falakat emeltem a maradványaim fölé. Nem kerestem, csak ha muszáj volt, nem mondtam egy szóval sem többet csak amennyit kellett, közben igyekeztem úgy tenni, mintha a dolog meg sem történt volna. Rettegtem milyen lesz újra látni, újra belekényszerülni abba, hogy szerepet játszunk és muszáj legyen hozzáérnem, megcsókolnom azok után. Most pedig itt vagyunk, az imént közölte velem, hogy felszabadulok a színjáték alól, még, ha a beépülést folytatnom is kell és egyszerűen nem tudom mit érzek a hallottakkal kapcsolatban.
- Megkönnyebbülés. – feleltem szárazon. Csak ennyire futotta tőlem. Talán még hinni is szeretnék benne.
- Mire… - ám a mondatot már nem tudtam befejezni, mivel a lány ajkai az enyémre simultak. Hogyazajókurvaélet! Egy pillanatra lefagytam, azt hiszem sokkot kaptam, hogy újra megéreztem, amit azon az éjszakán… de kénytelen voltam gyorsan kapcsolni, nehogy feltűnést keltsek. Viszonoztam a csókját, közben karjaimmal közelebb vontam őt magamhoz. Csak a látszat kedvéért. Gyűlölöm, hogy ezt teszi velem! Rövid idő után húzódtam el, képtelen lettem volna folytatni, mert félek, egy ponton túl nem tudtam volna leállni és újra megsérülök.
- Próbáljuk meg azt a lehetetlen küldetést. – mert most azt hiszem még egy golyót is könnyebben vállalnék be, mint egy újabb csókot vele.  



 Outfit: Ben

Néhány évvel ezelőtt, még mielőtt sittre kerültem volna vagy megismertem volna Őt a bárban, néhány haverommal abban a raktárépületben csöveztünk, ahol a banda mindig összegyűlt meló előtt és után és ami amolyan „főhadiszállásként” funkcionált. Nem volt jobb dolgunk, épp élveztük a semmittevés szépségeit, mikor az egyik cimborám, Rico elővett egy kis zacskó fehér port a zsebéből. Azt mondta dobjuk fel a hangulatot, majd röhögve csíkokat képzett a cuccból az asztal lapján és rám meg a többiekre mutatott, hogy szolgáljuk ki magunkat. Én voltam az egyetlen, aki vonakodott, aki azelőtt soha életében nem próbált még ki ilyesmit és nem is akart. A többiek cikizni kezdtek, puhapöcsnek hívtak és kiröhögtek, ami annyira felkúrta az agyamat, hogy végül a dactól vezérelve mégis felszívtam egy csíkot. Hogy mikor ütött be pontosan, azt nem tudnám megmondani, de emlékszem a színekre, fényekre, különös hangokra és arra, hogy vihogtam szinte mindenen. A valóság ködössé vált, az alakok elnyúltak, a hozzám intézett szavak pedig mintha vákuumba kerültek volna, foszlányokban, torzan visszhangoztak a fejemben. Máig nem tudom mit csináltam pontosan, nem volt köztünk józan ember, aki felidézhette volna a történteket. Nem jöttek vissza az emlékeim, az érzés viszont, amikor átjárt akkor, egészen félelmetesen hasonlít ahhoz, ami most kerített a hatalmába. Minea Weiss minden egyes szava úgy csapódott belém, mint ahogy a rakéták szoktak a házak falaiba, pokoli pusztítást végezve a környéken. Hogy összezavarodtam volna enyhe leírása lenne mindannak, ami végbe ment bennem. Értettem, amit mond, de hogy miért teszi… Csak pislogtam rá az alku lehetőségét hallgatva, közben csak úgy cikáztak az elmémben az impulzusok. Mivan? Mi a faszról beszél ez? Mit művel már megint? Először módszeresen hülyét csinál belőlem, aztán összetör a teremben, most meg hagyján, hogy kienged a kamu pasi szerepéből, de még a zsarolással is felhagyna és beállna a helyemre? Most szórakozik vagy mi az Isten? Eddig is gyanítottam, hogy pszichopata a csaj, de kezdek teljesen bizonyossá válni benne. Idegesen túrtam a hajamba, miközben az álkapcsom megfeszült, majd egyszer csak magamhoz rántottam vadul, rettenetesen közel. Fagyos tekintetemet az övébe fúrtam, miközben suttogni kezdtem.
- Hagyd abba ezt a hülyeséget! – sosem voltam még ennyire komoly, mint most.
- Abba benne vagyok, hogy a szerepjáték véget érjen, de hogy elbassz mindent, amit eddig elértem valami zakkant pillanatnyi ötlet miatt… azt már nem. Belerángattál ebbe a szarba, úgyhogy most már végig csináljuk, utána viszont eltűnsz, ahogy megállapodtunk! – nem vagyok ostoba, pontosan tudom, hogy Cervantes azonnal megölne, hiába kötne vele Mini bármilyen alkut is. Ráadásul az öreg elkezdett kötődni hozzám, így kétlem, hogy bármivel is ki lehetne ütni a pixiséből… Az egyetlen szabadulásom, ha Minea végül tényleg megöli Cervantest, addig viszont kénytelenek vagyunk együttműködni. Most már nincs visszaút.
- Menjünk. – zártam rövidre a témát, majd, hogy a látszat tökéletes legyen újra az ajkaira tapadtam egy forró, heves csók kíséretében és a fenekébe is belemarkoltam. És de jól esett basszameg! Miután elhúzódtam megfogtam a kezét és elkezdtem húzni az emelet felé, mintha valóban egy helyet keresnék, ahol kettesben lehetünk…


 Outfit: Ben

Miközben felfelé haladtunk a lépcsőn, egyetlen pillanatra sem engedtem el a kezét, nem csak azért, mert féltem attól, hogy ellenkezne amiatt, amiket odalent mondtam, de azért is, hogy tartani tudjuk a látszatot mindenki előtt. Fogalmam sincs róla, pontosan hová is rejtette Cervantes a kamerákat, ahogyan arról sem, hogy pontosan mennyi időnk van, míg az őrök jelzik neki, hogy illetéktelen behatolók vannak a szobájában, de már nem volt időm mindezt megosztani vele, mert az események beindultak. Sietős léptekkel terelgettem a folyosó vége felé, majd az ajtó előtt ismét hevesen csókoltam meg és nyomtam neki a hátát, hogy aztán egész testemmel hozzá préselődjek. Remélem jól szórakoztok fiúk ott a megfigyelő szobában. Ettől a gondolattól önkéntelenül is belevigyorogtam a csókba, majd az ajkaim a nyakára siklottak. Halkan suttogtam, miközben a hajába túrtam.
- Nem tudom, hogy odabent is vannak-e kamerák, sem azt, hogy egészen pontosan mit szeretnél a főnök irodájában, de az tuti, hogy gyorsnak kell lenned, mert ezek a kretének hamar leadják neki a drótot. – kezem szép lassan becsúszott a ruhája alá és felfelé haladt a combján. Hogy én mit meg nem teszek egy szerep kedvéért. Legalábbis pokolian szeretném azt hinni, hogy pusztán csak erről van szó.
- Már rég nem gondolhatom meg magam. – az iménti szavaira reagáltam, de hangosan mondtam épp mikor benyitottam a szobába és magammal rántottam őt is, hogy aztán gyorsan becsapjam, ebből pedig az örök gondolhatják, hogy arra értettem, hogy túl kanos vagyok ahhoz, hogy most leállítson. Kapkodtam a levegőt, de nem a félelem miatt, hanem mert tényleg elkapott a hév, a nadrágom pedig kezdett kurva kényelmetlenné válni övalatt.
- Nos? – és ha itt is van kamera? Vajon az a paranoid fasz a saját irodájában is kémkedik vagy ennyi magánszférát megtart magának? Nem lehetünk biztosak semmiben. Megragadtam a lányt és felültettem a pasas íróasztalára, két lábát a derekam köré fonva, ajkaimat ismét a nyakára simítva. Így beláthatott mindent és ha ránk is nyitnak… nem feltűnő csak kellemetlen.


 Outfit: Ben

Csak játszd a szereped… Csak játszd a szereped… Csak játszd a szereped… Csak játszd a szereped… Csak játszd a kibaszott szereped! Miközben a lány ügyes mozdulatokkal bújt ki a ruhája felső részéből és helyezett el egy poloskát az asztal lapján én minden erőmmel azon voltam, hogy tartani tudjam magam és ne játszam túl hitelesen a szerepem, a kanos faszt, aki hamarosan megdugja a barátnőjét a főnöke asztalán. Tudtam, hogy eljön a pillanat, amikor majd képesnek kell lennem arra, hogy megálljak, amikor elintéztük azt, amiért ide jöttünk, ha másért nem, hát mert ránk nyit majd az őrség, mégis egyre nehezebb volt erre koncentrálnom, annyira elvette az eszemet. Már megint. A kezem felfedezőútra indult a combján, miközben ajkaimmal lejjebb siklottam a kulcscsontjára, onnan a dekoltázsára, amit végig is sikítottam a másik kezemmel. A nyelvem körkörösen időzött el a már jól ismert területen, közben elértem a combjától egészen a bugyija széléig. Pimasz vigyor jelent meg a képemen, ahogy az ujjaim besiklottak az anyag alá. Miért ne csalhatnék egy kicsit? Ha már utoljára... Nedves volt, ez pedig világosan a tudtomra hozta, hogy megint sikerült felhúznom, mert ennyire nem lehet jó színésznő. Basszameg. Ez engem is jobban feltüzelt és mire észbe kaptam volna már el is tűnt benne két ujjam…
- Ennyi? Kész vagy? – súgtam a fülébe, miközben mozgatni kezdtem benne az ujjaimat, majd hírtelen felrántottam és úgy fordítottam, hogy az asztalra kelljen hasalnia és miközben folytattam az ügyködést újra közelebb hajoltam.
- Nézd… a papírokat… - a hátára csókoltam és elkezdtem rajta lassan végig menni lefelé haladva, mindenhol megérintve, olykor a nyelvemmel mintákat rajzolgatva. Az asztalon szállítási tervek voltak az új cuccról, amit Cervantes be akart csempészni az országba. Talán ez is jól jöhet neki, ha másért nem, hát, hogy átlássuk az öreg terveit és fel tudjunk készülni. A nadrágom még szűkebbé vált és egyre nehezebben akart eszembe jutni, hogy abba kell tudjam hagyni ezt az egészet. Hiszen ez csak szerep… csak az akció része. Mégis… basszameg de jó érzés!


 Outfit: Ben

Elélvezett, épp ahogy akartam, ettől pedig nem csak még merevebbé vált a farkam, de egy elégedett vigyor is kiült a képemre, miközben figyeltem őt. Diadalt éreztem, még ha tudtam, hogy ez továbbra sem jelent számára semmi többet egyszerű szórakozásnál vagy szerepnél, amire a bosszújához volt szüksége. Akkor is elértem, ki volt szolgáltatva nekem, sebezhető volt és én elértem, amit akartam. Elvettem, mert járt nekem.
- Engem mindenki kedvel kicsim. – feleltem megvonva a vállam, mintha csak a világ legtermészetesebb dolgáról lenne szó, ami voltaképp említésre sem méltó. Tartok tőle, hogy nem csak az állhat a háttérben, hogy feltehetőleg valamelyik „haverom” ül a kezelő szobában, hanem az is, hogy egy perverz állat, aki kurvára élvezi a showt, amit szolgáltatunk neki. Vajon mikor jut el odáig, hogy kiverje magának és értesítse a főnökét a fejleményekről? Pillanatok? Percek? Órák? Csak nem lehet akkora barom, hogy sokáig húzza az időt, mert az könnyedén az életébe is kerülhet. Cervantes nem tűri a hibákat.
- Az Oscarhoz bizony teljesítmény kell… - incselkedtem, majd elhelyezkedtem a székben, ahová lökött. Lehunytam a szemem próbálva kitisztítani a gondolataimat, de amikor megéreztem az ajkait a farkam körül… Basszameg! Felnyögtem és megmarkoltam a szék karfáját. Nem kispályás az már egyszer biztos. Ösztönösen mozdítottam a csípőmön egyet, majd, amikor hallottam a nyögését elszakadt bennem valami. Megragadtam a tarkóját és határozottan kezdtem mozgatni a fejét, miközben újra és újra löktem egyet a farkammal.
- Tehetséges… - ziháltam, közben szabad kezemmel az egyik mellét masszíroztam. Nem akartam gyorsan elmenni, meg akartam dolgoztatni a sikerért, de ezzel magamat is alaposan meggyötörtem. Pokoli kín volt, de a végén mégis megérte, miközben újabb nyögéssel elélveztem a szájában. Kapkodtam a levegőt, a mellkasom fel-le járt, miközben próbáltam megemészteni a történteket. A rohadt életbe! Már megint sikerült kihoznia belőlem… Aztán léptek zaja ütötte meg a fülünket a folyosóról, mire gyorsan eltoltam, rendeztem a nadrágomat és elé léptem, hogy a benyitó alakok ne láthassák a melleit.
- Sullivan? – vigyorgott az egyik őr.
- Connor.
- Remélem végeztetek… Cervantes látni akar.
- Hol?
- A kertben. Mozgás. – ezzel intett a fejével, hogy kövessem – Nyugi a csajodra addig vigyázunk…
- Tud vigyázni magára. – feleltem, majd felé se nézve kimentem az ajtón.
- Gyere cica – ezzel visszakísérték a lányt a többi vendég közé. – Maradj itt és ne csinálj hülyeséget.



 Outfit: Ben

Miután Connor szólt, hogy Cervantes beszélni akar velem, nem volt más választásom, kénytelen voltam magára hagyni Mineát és pattanni, hiszen rettenetesen feltűnő lett volna, ha habozom vagy elkezdek azzal foglalkozni, hogy mi lesz vele, míg én távol vagyok. Hiszen nem tettünk semmi rosszat, csak… „csak”…. nagyon erős macskaköröm… a főnök irodájába szöktünk dugni. Remélhetőleg az őrök és Cervantes is ebben a látszatban volt, ezt vette készpénznek és még csak fel sem merült bennük a valódi célunk. Sietős léptekkel vágtam át az épületen, majd kimentem az udvarra, ahol a férfi már várt rám, póker arccal.
- Benjamin… - felém sem fordult, két keze a háta mögött összekulcsolva pihent, miközben az eget kémlelte. Tisztára, mint valami drámai nagy jelenet egy elbaszott hollywoodi keresztapa utánzatból.
- Hivatott uram.
- Van sejtelmed róla, hogy miért?
- Csak sejtelmem.
- Oszd meg velem.
- Azért, ami az irodájában történt az imént…
- Az irodámban. – vett egy mély levegőt, továbbra is kerülve, hogy rám nézzen. – Nem vagyok prűd fiam, sőt, hidd el még azt is megértem, hogy mi vezérelt téged. Egy ilyen nőtől az én faszom is égnek áll, hát még egy olyan suhancé, mint a te.
- Khm…
- De a tisztelet hiánya Benjamin… a tisztelet hiánya nem tetszik nekem.
- Uram…
- Bármelyik szobába vihetted volna, de te az irodámba vitted, az engedélyem nélkül. Oda, ahová pontosan tudod, hogy senki sem léphet a tudtomon kívül. A beleegyezésemen kívül. Mi a mentséged erre, ha nem az volt a célod, hogy kimutasd, mennyire tojsz a főnöködre?
- Sosem akartam tiszteletlen lenni. Elvesztettem a fejem, ami ostobaság volt, nem tudtam uralkodni magamon.
- Miért oda vitted?
- Őszintén? Reméltem, hogy ott nincs kamera és nem vizslat majd minket egy perverz a megfigyelő szobából. – vakartam meg a tarkóm zavaromban. – Francnak se hiányzott, hogy holnap a farkam mérete vagy a barátnőm teste legyen a téma a baromarcok között. – Cervantes néhány pillanatig hallgatott, majd kirobbant belőle a nevetés, csak ekkor fordult felém.
- Te mekkora segg vagy! – veregetett vállba. – Kedvellek kölyök, nem vagy semmi…
- Köszönöm uram.
- De ha még egyszer ilyet teszel… - komolyodott el – levágom a farkad és oda dugom, ahová igazán nem passzol. Megértetted?
- Igen uram. – bólintottam komolyan – Bocsásson meg.
- Felejtsük el! – oldódott fel ismét, majd elindult visszafelé.
- Úgy látom másnak is szemet szúrt, hogy milyen dögös a barátnőd… - bökött a fejével a lány felé, aki mellett egy öltönyös pasas tette épp a szépet. Nyeltem egyet, a kezem pedig ökölbe szorult és valami azt súgta ezt nem a szerep hozta ki belőlem. Pláne mikor láttam, hogy Mini mosolyog… Basszameg.


 Outfit: Ben

Miközben Cervantessel beszéltem odakint érdekes módon nem éreztem félelmet. Tudom ez őrültség, hiszen amilyen kattant a fazon, benne volt a pakliban, hogy azonnal kibeleztet, amiért átléptük a barátnőmmel az irodája küszöbét, pláne, ha nem hiszi el, hogy csak dugni mentünk oda, hanem egyéb okokra gyanakodik. És mégis… csak álltam ott, hallgattam, aztán azt mondtam, amiről zsigerből azt éreztem, hogy hallani akarja és bevált. Persze jött egy kis ejnye-bejnye a látszat kedvéért, fenyegetőzés, hogy levágja a faszom, ha még egyszer megteszem, de összességében azt hiszem rohadt könnyen megúsztam a dolgot. A kérdés már csak az, miért? Bízik bennem, hisz a szavamban és valahol még örül is neki, hogy a pártfogoltja kufircolt ma egy jót vagy a szobája tényleg be van kamerázva és a kis műsorunk miatt ilyen engedékeny, amit levágtunk és amit ebben az esetben tényleg végig nézett legalább egy perverz, ha nem az egész őrszolgálat… Még mindig kételkedem abban, hogy mik is a valódi szándékai velem kapcsolatban. A többiek féltékenyek, folyton azzal basztatnak, hogy én lettem a kiskedvenc, a fogadott fiú, az új örökös, de én ezt túlzásnak érzem. Tény, hogy úgy fest, Cervantes a kegyeibe fogadott, egész jól bánik velem és egyre komolyabb feladatokkal lát el, de ez még nem jelent semmit. Amilyen könnyedén fogadott a szárnyai alá, olyan könnyedén padlóra is küldhet, ha meggondolja magát. És akár az is lehet, hogy csak a biztonság kedvéért tartja magához közel az új fiút, hátha hamarabb le tudja buktatni, ha van mitől félnie. Basszameg! Ez az egész helyzet kurvára kezd az idegeimre menni és messze nincs itt a vége. Amíg Minea Weiss bosszút nem áll a férfin, addig kénytelen leszek tartani magam a tervhez és hozni a szerepemet, ami hamarosan már csak a „megbízható bűnöző” lesz és nem a „kamupasi”.
- Basszameg! – csúszott ki a számon, ahogy a tekintetem megállapodott a pasason, aki feltűnőek közel merészkedett a lányhoz, az öklömet pedig még erősebben szorítottam a kézcsók láttán. Vedd le róla a kezed te nyálgép! A kurva életbe!
- A jó öreg Matteo… - húzódott gonosz kis mosolyra Cervantes szája miközben egy tapodtat sem tágított mellőlem. – Úgy látom kivetette a hálóját.
- Rohadék…
- Hatalmas rohadék, csinos kis névvel és pénzügyi háttérrel. A nők sosem mondanak neki nemet.
- Hát ez a nő majd fog.
- Valóban? Ilyen különleges lenne?
- Ja… különleges. – tettem egy lépést, de Cervantes megragadta a vállamat.
- Mi a terved?
- A szart is kiverem ebből a féregből, ha nem takarodik onnan… - aztán idegesen a hajamba túrtam és a férfi felé pillantottam – Hacsak nem az üzletfele… akkor kénytelen vagyok visszafogni magam. – sziszegtem a fogam közt az arcát tanulmányozva. Ismerem a „protokollt”, a nagykutya barátait nem bánthatom még akkor sem, ha szívem szerint letépném a fejüket.
- Mázlid van kölyök… rühellem a pofáját. – kacsint, nekem pedig több sem kell, odasietek hozzájuk.
- Tünés! – vetettem oda a pasasnak, a karomat pedig a lány dereka köré fontam.
- Mert?
- Mert ő már foglalt.
- Csak az a nő foglalt cimbora, akin épp fekszenek. – vigyorog pofátlanul, mire eldurran az agyam és már lendül is az öklöm, hogy eltüntessem a pofájáról ezt a magabiztos vigyort. Ő sem tétlenkedik, azonnal visszaüt, de nem elég erősen, így csak még jobban felhergel. Rá vetem magam és a padlóra küldöm, ahol folyamatosan püfölöm a képét.
- Soha többet ne merj a csajom közelébe menni, megértetted seggfej? – de nem hagyok neki esélyt válaszolni, csak ütöm tovább.  


 Outfit: Ben

Az agyamat teljesen elöntötte a vörös köd, miközben az öklöm egyetlen pillanatra sem tétlenkedett, folyamatosan osztotta a verést az alattam heverő tetű képébe. Képtelen voltam megálljt parancsolni az indulataimnak, mikor észrevettem, hogy mi a szándéka Mineával. Az a szöveg pedig arról, hogy csak az a nő foglalt, akin éppen fekszenek… ch… szexista barom! El se hiszem, hogy a nők tényleg bedőlnek egy ilyen silány alaknak!
- Szállj már le rólam te szarházi! – sziszegte, miközben szabadulni próbált, közben Mini is igyekezett lecsillapítani, hasztalanul.
- Főnök…? – jelent meg néhány őr az öregre pillantva, hogy lépjenek-e, de a férfi felemelte a kezét és a fejével nemet intett.
- Ez Ben meccse. – jelentette ki, ezért senki nem mozdult csak feszülten figyelte az eseményeket. Matteo arca szép lassacskán kezdett összefolyni és teljesen alaktalanná válni az ütéseim nyomán, de az indulataim továbbra sem akartak csillapodni. Félelmetes felismerés hasított belém. Komolyan képes lennék megölni ezt a rohadékot csak mert megérintette Őt… Szerencsére nem volt időm tovább gondolni, mivel Matteo ájultan terült szét a kezem alatt, valaki pedig megragadta a karomat a következő ütés előtt. Csak ekkor eszméltem fel és néztem rá az illetőre, a mögöttem riadt tekintettel ácsorgó lányra. Basszameg!
- Nekem ment el az eszem? – pattantam fel, a tekintetem pedig villámokat szórt.
- Ez nyomult rád, holott tudta, hogy velem vagy! – böktem a férfi teste felé, mögöttem pedig néhány pasas helyeslően bólintott, amit persze nem vettem észre.
- Ki kellett volna heréljem, egész olcsón megúszta a dolgot. – túrtam bele a hajamba idegesen, ami pedig a legrosszabb, hogy mindennek köze sem volt a szerepemhez, minden egyes szavát komolyan gondoltam.
- Talán elhinném, hogy különleges, ha nem épp arra jönnék vissza, hogy a nő, akivel pár perce még keféltünk máris egy másik pasinak mosolyog és hagyja, hogy az tapogassa! – vetettem oda neki indulatosan.
- Várj már meg basszameg! – siettem utána miután sarkon fordult és elindult kifelé, hogy most én ragadjam meg a karját és fordítsam magam felé, még mindig mások előtt.
- Épp csak sikerült a főnökkel elsimítanom a botlásomat, erre te lejáratsz mindenki előtt azzal, hogy azzal a balfékkel enyelegsz és még én vagyok a szemét, ha kiakadok rajta és helyre teszem? Nem tudom milyen pincsikhez vagy szokva szívem, de én kurvára nem díjazom, ha szórakoznak velem! - magam sem értem mi ütött belém, próbálom a szerepre fogni, mégis... feldühített, amit láttam... Túlságosan is, a fene esne bele!


 Outfit: Ben

Csak játszd a szereped… Csak játszd a szereped… De vajon mégis hol ér véget egy szerep és hol kezdődik a húsvér való? Mikor juthattam odáig, hogy a féltékeny kamupasiból egyenesen Othellová változzak, aki képes lenne saját kezével megfojtani csalfa Desdemonáját és végezni a szeretőjével is? Mert bár kétségbeesetten igyekszem kapaszkodni abba a gondolatba, hogy ez az egész, a harag, a bunyó, a vita, a féltékenység, minden csak a látszat kedvéért történik, hiszen Minea azt mondta, hogy ma este véget vetünk a színjátékunknak és adni akarjuk ez alá az okokat, mégis azon kaptam magam, hogy a földbe akarom tiporni azt a rohadékot, aki megkörnyékezte, megfogta a kezét és még meg is merészelte azt csókolni. Forrt bennem az indulat, elöntötte az agyamat a vörös köd és képtelen voltam racionális döntéseket vagy érveket hozni. Pusztítani akartam, távol tartani azt a férget attól, ami az enyém. Pedig sosem volt az igazán… Ez a gondolat segített végül valami ép dologba kapaszkodni és visszatérni a jelenbe és a vele járó fájdalom, amit akkor este is éreztem, mikor a lány magamra hagyott a teremben. Sosem volt az enyém és soha nem is lesz. Csak egy eszköz vagyok a tervében, amire hamarosan már semmi szüksége sem lesz és akkor nem csak a kamu, de az ismeretségünk is véget fog érni. Ez lennék én, báb és olykor kellemes időtöltés…
- Nem hinnék, hogy ribanc vagy, ha nem viselkednél úgy! – üvöltöttem, miközben tekintetem hideggé vált, a pulzusom pedig az egekbe szökött.
- Csak a kezedet fogta meg? Onnan valahogy kurvára nem úgy tűnt, hogy megállt volna ennyinél. És te mit csináltál? Mosolyogva kelletted magad és hagytad, hogy összenyálazzon! A szoknyád alá nem akartad esetleg beengedni a nyelvét??? – csak szerep, csak szerep…
- Egyébként… tehetek én róla, hogy ránk nyitottak és megzavartak minket? Vagy épp ezért csináltad? Nem kaptad meg a farkam, ezért gyorsan kerestél mást, aki kisegít míg távol vagyok? Undorító! – a hatás kedvéért körbepillantottam, mintha engem is kezdene nagyon zavarni a közönség.
- Kurvára nincs itt néznivaló faszfejek! – vetettem oda, majd gyilkos pillantást küldtem körbe. Mindenki úgy spriccelt szét, mintha a levegőbe lőttem volna, de akadt még egy-két bámész, akit a félelemnél jobban lekötött a kíváncsiság.
- Még nem végeztünk! – sziszegtem és utána iramodtam, hogy aztán a karjánál fogva rángassam ki az épületből, egészen egy félreeső zugig, nem messze a kaputól.
- Ms. Weiss… tiéd az idei Oscar… - hátra simítottam a hajam, miközben igyekeztem lepörögni.
- Zseniálisan hoztad a könnyűvérű ribancot… Túl jól.



 Outfit: Ben