Éppen mélyebbre vágtam volna az előttem fekvő nőbe, azonban ahogy szemem sarkából megláttam a monitoron keresztül, hogy a ház előtt megállt egy taxi, rögtön megálltam a mozdulatsorban, majd pedig egy pillanat erejéig lélegzetvisszafojtva várakoztam, hiú ábrándot kergetve, hogy nem az én kis védencem érkezett haza, akit némiképpen önös érdekekből is vettem magamhoz –, ha lehet így fogalmazni –, ugyanis ha nem is teljes mértékben, de alibit tud biztosítani számomra, s bár eddig sem volt szükségem ilyesfajta eszközökre, hiszen a rendőrök önmaguktól is elég hülyék, hogy ne merjenek lépni és tüzetesebben átkutatni a lakásomat – nem mintha amúgy tartanom kellene attól, hogy esetleg megtalálják a rejtekhelyemet –, azonban mégis szükségesnek éreztem, hogy bizonyos óvintézkedéseket tegyek, végtére is nem hátrány, ha az ember egy kissé előrelátó, ugyanis az utóbbi hetek során, olyan gyilkosságok kapcsán is előkerült a nevem, amikhez végképp semmi közöm, az pedig különösen bosszantott, hogy az én minőségi gyilkolási technikámat, egy kókler másolóéhoz hasonlítják, aminek meg is lesz az eredménye, ugyanis az előttem lévő – mostanra már halott nőt – ezer szeretettel küldöm a rendőrségnek, feladványok formájában, ha megfejtik, megkímélem a következő áldozat életét, ha nem, kapnak két másikat. Pompás játék, nem mellesleg pedig unalmasabb napjaimon igazán szórakoztató, ahogy Miss Williams és az édes kis szupercsapata megpróbálják rám bizonyítani azt, amit valójában "el sem követtem". Számomra játék, számukra életre menő feladvány.
Letettem az áldozatom mellé a kést, elégedetlen voltam, elvégre nem sikerült teljesen befejezni a remekművet, amit most valójában nem is annak szántam, inkább amolyan figyelmeztetésnek, hogy máskor kinek a munkáját keverik össze az enyémmel, ha pedig megtalálom a plagizálót, sokkal kegyetlenebb módszert találok ki, elvégre az emberek a középkorban igencsak találékonyak voltak, így szerencsére én magam is tudok ihletet meríteni.
Lerántottam a kezeimről a gumikesztyűt, majd a köpenyt is, ami megkímélte a ruhámat, hogy véres legyen – elvégre igencsak gyanús lenne, ha fehér vérfoltos köpenyben rohangálnék a lakásban, minden bizonnyal akkor az alibim sem segítene semmit, elsők között dobna fel, feltéve, ha eljutna a rendőrségig vagy a telefonjáig, gondolkozás nélkül ölném meg, ugyanis amennyire tisztában vagyok nincsen senkije, egyedül van, mint a kisujjam. Tökéletes. Alibinek jó, ha pedig köpne, nem keresné senki sem.
Félig meddig elégedetlenkedve léptem ki a gondosan elrejtett rejtekhelyemről, amely biztonságot nyújtott számomra azokban a percekben, órákban, amikor a mesterségemet űztem. A szobámból rögtön a lépcső felé vettem az irányt, igyekeztem mihamarabb leérni a nappaliba, ami pont akkor sikerült, amikor hallottam, hogy az ajtó kinyitódott, arra már nem volt időm, hogy felbontsak egy brandy-t vagy esetleg egy jó erős whisky-t, szomjaztam rá, valamint szükségem volt arra, hogy a még mindig bennem tomboló vad vágyat kitomboljam, ha mással nem is, azzal mindenképpen sikerül, hogy annyira leiszom magam, hogy ne áruljak el még semmit.
Nyugodtan fordultam meg, ahogy meghallottam a hangját, arcomra nyugodt mosolyt varázsolok, révén, hogy jó színész vagyok –, ami ugyebár szükséges is – egy cseppet sem tűnik erőltetettnek, noha kedvem a béka segge alatt van.
– Szép estét – biccentettem felé, majd tekintetemmel leplezetlenül végig mértem, soha nem rejtettem véka alá, ha tetszik valami, csak az előadás formája más. – Dögös vagy – hangom könnyed, tényt megállapító. – Valamilyen italt? – Fordultam a szekrény felé, ahol az üvegek katonás rendben sorakoznak egymás mellett, s bár nem mondanám, hogy egy megrögzött tisztaságmániás vagyok, de megtanultam, hogy akkor tudom irányítani a dolgokat leginkább, ha minden rendben van a környezetemben. – Tiéd a választás joga – kínáltam fel a választás lehetőségét. Nem állt szándékomban leitatni, az emberek isznak maguktól is, ha a sors úgy hozza, nem szükséges erőltetni, különben pedig, ha én elakarok érni valamit, ahhoz nem szükséges senkit sem leitatnom, anélkül is rendkívül meggyőző tudok lenni.

Lusta mosoly kúszott az arcomra, amint szembesültem azzal a ténnyel, hogy amennyire csak tudja elkerüli a velem kialakított szemkontaktust, ami valójában szöges ellentétben állt azzal, hogy ezzel egyidejűleg közelebb is jött hozzám, azonban feltételezem, hogy ez csak az ital miatt lehetett így, azonban ahogy végig néztem a kínálaton rá kellett jönnöm, hogy egyik sem feltétlenül az a lágy fajta, pontosan amiatt, mert én még ha nem is iszom, de az alkohol soha nem okozott nagyobb gondot, talán pontosan azért, mert megtanultam mértéket tartani, így olyanokat válogattam össze  hogy a kevés is egy kicsit megártson.
– Van sör a hűtőben – szólaltam meg, révén, hogy mindegyik ital szinte negyven százalék felett volt, így a hűtőben tárolt nedű az egyetlen olyan ital, ami ez alatt volt. – Hozom őket, maradj itt – hangomban határozottan utasítás volt, nem pedig kérés, az utóbbival voltaképpen nem is álltam köszönőviszonyban, az évek során hozzászoktam a parancsok osztásához  ha pedig ellenszegülnek azt nem tűrőm éppen jó szemmel, voltaképpen elég rosszul tűröm, amit általában az esti játékszereim szokta rútul megbánni, ez azonban már nem tartozik a hatalmas nyilvánosságra, csak rám.
Ahogy kiértem a konyhába kinyitottam a hűtőt, ahonnan előhalásztam a két üveget, amik kellemesen behűtöttek voltak, elvégre ki tudja, hogy mióta hevertek már itt, az utóbbi időkben sem időm, sem kedvem nem volt iszogatni, így ez most – a gyilkolástól eltekintve – kellemes időtöltés lesz, legalább is nagyon remélem, kezemben a két itallal indultam vissza, majd a lány felé nyújtottam az egyiket, és csak remélni mertem azt, hogy még jó a szavatossága, révén, hogy arra sem emlékeztem pontosan, hogy mikor vettem – bár csak nem évek óta hever a hűtő legaljában.
– Ha nem szereted vagy nem ízlik van még más milyen is és más is – nem vártam meg még reagál bármit is, nyugodtan a fotelhez sétáltam, nadrágomat egy kissé feljebb húzva ültem le viszonylag széles terpeszben, nem tehettem erről, tudtam hogy fölényben vagyok – minden téren – és ezt általában mások tudtára is szerettem adni, kezemet a kanapé háttámlára helyeztem, majd várakozóan ránéztem. – Leülsz vagy inkább ácsorogsz ott egész végig? – Kérdőn néztem rá, voltaképpen személy szerint jobban örültem volna ha leül, részben, mert akkor nem kellene hátrabillentett fejjel bámulnom rá, és bár attól nem tartottam, hogy letörik a fejem a nyakamról, mégis kényelmetlen pozitúrának bizonyult, másrészt pedig elég nagy ez a kanapé, ha mégsem tetszik neki, akkor bal oldalon ott van egy másik, de felőlem aztán ülhet a kis asztalra is, személy szerint azt sem bántam volna, csak ne törje össze.
– Ne aggódj, nem harapok... csak, ha muszáj – hangom egyáltalán nem megnyugtató volt, azonban ennek ellenére is megpakoltam a mellettem lévő helyet, hogy ezzel is némi bátorságot öntsek nyúl szívébe, azonban annyira nem ismertem, hogy tudjam, hogy ezzel meggyőzöm vagy inkább kiugrasztom a nyulat a bokorból, hogy menekülni tudjon, tény, hogy ebben a házban igencsak jókat lehetne bújócskázni, már próbáltam, csak akkor az áldozat egyszer sem maradt életben, pedig még térképet is kapott.

Immáron ültő helyzetben érdeklődve legeltettem rajta szemeimet, ahogyan levett magának egy üveget a polcról és bár a borospohár nem passzolt a sörhöz, nem is különösebben ez kötötte le a tekintetemet, hanem sokkal inkább az, hogy amíg nem figyel mindenféle aggodalom és tettetés nélkül vehessem szemügyre alkalmi vendégemet, ugyanis erre még nem igazán teremtett a jó Isten esélyt, s bár kedvtelve hoztam a nőket átható tekintetemmel zavarba, most még is inkább a hátulról támadást választottam, mi tagadás, hogy kedvemre való volt a látvány, csinos, fiatal lány, pontosan az a fajta, akit nem csak, hogy a szikém vagy baltám alatt látnék szívesen, hanem az ágyban is – az pedig, hogy milyen pózban voltaképpen már nem is számított különösebben, azonban mivel az előbbi lehetőséggel nem élhettem – tekintve, hogy az már valóban túlságosan gyanús lenne –, így maradt a második, ami azért nem különösebben nagy átok.
Kérdése hallatára akaratlanul is körbenézek a viszonylag tágas térrel rendelkező nappalin, amelybe akár egy kisebb lakás is elférhetne, személy szerint én mindig is túlságosan hivalkodónak találtam, mint ahogyan a ház többi részét is, azonban igencsak buta dolog lenne panaszkodni a részemről, elvégre emlékeztem még azokra a napokra, amikor egy lerobbant, soha-nem-látott-takarítást "házban" laktam, sokkal inkább nevezhettem volna disznóólnak, mintsem otthonnak, így hát nem panaszkodom. Végül a mellettem ülő lányra pillantok. Bátor és buta. Suhan át az elmémen egy pillanatra ez a gondolat foszlány, elvégre nem hinném, hogy bármi esélye is lenne, ha menekülnie kellene, valamint pisztolyt sem tart magánál, mint egyesek, így ez az opció is kilőve. Könnyedén elkaphatnám a torkát, soha a büdös életben nem tudná meg senki, hogy itt volt.
– Tudja valaki, hogy ide költöztél? – Komor tekintettel néztem rá egy pillanat erejéig, majd inkább a falon csüngő tévére irányítottam a tekintetemet, ami ugyan nem volt bekapcsolva, de jelen helyzetben nem nagyon tudott érdekelni, szerettem volna kitekerni a kis csaj nyakát, túlságosan is emlékeztetett valakire, aki nem ő volt, s nem tudom biztosan, hogy egy igenlő válasz megnyugtatott volna vagy sem, mindenesetre a válasza után hamar ki fog derülni, ugyanis egyelőre én sem tudom, hogy miként reagálnék, talán sehogy, de ez az én esetemben nem elég.
– Kérdésedre válaszolva, nézz körbe – határozottan utasítottam, hogy tegyen így, s meg is vártam ameddig így cselekedett – hatalmas ez a ház és rettenetesen üres, eddig szinte csak én laktam benne, és tekintve, hogy nem is találkozunk olyan gyakran, felőlem addig maradsz ameddig akarsz, csak a barátaidat ne hurcold ide – továbbra sem kértem, inkább csak lefektettem néhány alapszabályt, amelyeket nem ártott ha tudott, tulajdonképpen ez is amolyan megelőzés fajta volt, elvégre nem örültem volna ha esetleg valamelyik kamasz esetleg meglát valami olyasmit, amit nem lett volna szabad – gondolok itt egy elhagyott kézre valahol a ház kertjének a végében. Nem kedveltem az ilyesfajta meglepetéseket, így is van már egy pár dolog a rovásomon, ami éppen elég gyanús enélkül is.
Mielőtt válaszra nyitnám a számat – reakcióját látva – alaposan megfontolom, hogy mit is válaszoljak, s hogy egy kissé odázzam az időt kortyolok kettőt a hűs sörből, ami jólesően csúszik le a torkomon, hiányzott a keserűen édes íz.
– Én inkább azt a kérdést tenném fel, hogy mi az, amit adni tudnál hálád jeléül?