to: Marcus   

Nem túlzás ha az állítom, hogy odahaza nagyon puskaporos a hangulat. Apám teljesen ki van készülve mert ez az egész sokk ként hatott rá, közben pedig anyám még jobban szívja a vérét. Kár, hogy az otthoniak nem érdekelnek. Kíváncsi lennék arra, hogy a másik érintett fél hogyan viseli. Így látatlanból is le merném fogadni, hogy sokkal jobban, mint apám. De azért mégis csak családtag, - akármennyire nem szeretne az lenni - és engem érdekel, még akkor is ha azóta egyetlen életjelet sem adott magáról. Sajnos fel kell keresnem, nem tehetek mást sikeresen kiprovokálta viselkedésével. Nem túl sok mindent tudtam róla, de megboldogult nagyapám ügyvédje a megoldás erre a kis problémámra. Nem volt más választásom felkerestem, pár pillanatig vonakodott és arra hivatkozót, hogy nem adhat ki személyes adatokat, de aztán a legszebb mosolyomat elővéve egy kis hízelgés után egyből megeredt a nyelve. Ezután gyalog elindultam felkeresni Marcust, könnyű dolgom lesz úgy, hogy tudom hová is tartok. Mikor már majdnem oda értem elkezdett szakadni az eső, pillanatokon belül bőrig áztam, de ha már ilyen közel vagyok nem futamodok meg csak azért mert eláztam. Tudom nem szép dolog betörni mások házába, de olyan egyszerű zár volt az ajtón, hogy fél pillanat alatt, hangtalanul már bent is voltam nála. Halkan osontam a lakásban, szó szerint lábujjhegyen felmérve a terepet. Hamar rátaláltam. Olyan édesen aludt a hálóban, meg sem rezzent az odakint egyre hangosabb tempót diktáló eső végett. A takaró csak a derekáig ért, ezért gyönyörködhettem felső teste látványában. Egy röpke pillanatig felmerült bennem, hogy esetleg a takaró alatt sincs rajta semmi, hiszen a saját házában akkor aludhat meztelenül amikor csak akar, de aztán gyorsan eltereltem erről a fantáziámat.
- Ébresztő Marcus! - Egészen közel hajolva hozzá suttogtam, próbáltam minél kíméletesebb lenni vele, ha már hívatlanul betörtem ilyen váratlanul. Nem azért vagyok itt, hogy nézzem ahogyan alszik és élvezkedjek félmeztelen látványában, bár meg kell hagyni ettől teljesebb lett az életem. Ha pedig nem lennék csurom víz, akkor már régen befeküdtem volna mellé az ágyba, az lett volna az igazi meglepetés, bár remélem így is elérem a megfelelő hatást.  

Marcus & Freya

Elgondolkodtató vajon mikor ébredtem utoljára arra, hogy egy mély dekoltázs nyújtotta látvány köszön vissza, de bizonyára hozzá tudnék szokni. Jobb mint kávé, amit hosszú percekig unottan kortyolgatsz eredménytelenül. Lásd, egyből különös késztetést éreztem arra, hogy nyitva tudtam tartani a szemeimet. Különösen ha tekintetbe vesszük, hogy nem is olyan régen távozott az a személy, akivel történetesen az éjszakát töltöttem. Így viszont roppant érdekelne kinek köszönhetően lett máris szebb a reggelem. Aprókat pislogva hatoltam be tekintetemmel a felsőjébe, ami nem okozott különösebb nehézségeket főleg, hogy igen mély kivágás díszítette... Na de kora reggel ilyen szexi bordó melltartóban csábítani? Arcátlanság.
- Nagyon dögös vörös melltartó, máris elcsábultam. - Nem hiszem el, hogy most önmagamat buktattam le, de bizonyára néhány pillanat és neki is feltűnt volna, hogy tekintetem már régen elkalandozott. Elképzelésem sincs mit kereshet itt, de őszintén szólva annyira azért nem érdekel. Jobban mondva nem érdekelne ha jelenleg nem éppen a hálószobámba ácsorogna felettem csurom vizesen.
- De nem az esetem a csipkés... - Nem tudom miért, de gondolom ha valakit mindenképpen megakarok kapni egész biztosan nem a csipkéket fogom figyelni a fehérneműjén, sokkal inkább azzal leszek elfoglalva, hogy mi hamarabb lekerüljenek róla. Most viszont boldogan eljátszadoznék velük, csak nem kimondottan az unokahúgom melltartóján.
- Nem találkoztál Brianaval? Percekkel előtted távozott... - Kissé nehezemre esett ugyan, de felültem az ágyon majd meglepetten néztem végig rajta. De hiszem csurom vizes. Jól van. Az ablakra tekintettem. Igazán szívmelengető, hogy odakint szakad az eső, Ő pedig itt van csurom vizes ruhákban. De azért hagyok időt arra, hogy valamiképpen kimagyarázza magát jelen helyzetből, ami valósággal lehetetlen. De nem állíthatja, hogy alábecsülöm. Szóval, érdeklődve hallgatom a gyenge próbálkozásait. De őszintén nem hiszem, hogy mentegetőzni szeretne. Nagyon is elszánt lehet ha már egészen a hálómig jutott zuhogó esőben. Talán értékelem...
- Hogy lásd milyen nagylelkű vagyok kapsz tőlem öt percet arra, hogy előáll egy megnyerő indokkal, érvvel, hogy miért ne küldjelek el most azonnal. És ha abban reménykedsz, hogy nem volnék képes felkapni és kitenni az ajtón kívülre, tévedsz. - Mindössze öt perc... Tekintve, hogy eleinte csak kettőt akartam felajánlani, ez így nagyon is fair. Tekintve, hogy betört a házamba most egyetlen szó nélkül kellene kidobnom.

to: Marcus   

Nem úgy képzeltem el a viszontlátás örömét, hogy majd betörök hozzá csurom vizesen, majd egészen a hálószobájáig tart az utána lévő hajtóvadászatom, ahol nekem kell felkelteni. Máshogy is alakulhattak volna a dolgok, de ez nem csak rajtam múlott. De nem ülhettem ölbe tett kézzel arra várva, hogy talán egy szép napon újra hirtelen felbukkan.
- Tessék? - Őszintén szólva nem erre a köszöntésre számítottam. Csak pár pillanat múlva kapcsoltam, hogy miről is beszél, ekkor gyorsan melleimhez kaptam és már fel is egyenesedtem, már így is a kelleténél többet látott belőlem. Ez így elég kínos, de megpróbálom nem kimutatni a zavaromat.
- Nem azért vagyok itt, hogy elcsábítsalak, sőt neked nem is kellene tudni, hogy milyen fehérnemű van rajtam. Nem is tudnád ha a szemembe néznél és nem egészen máshol kalandoznál. - Persze ez Marcus otthona és ezért azt csinál amit csak szeretne, nekem pedig nem kellene kiosztanom. Azon van a hangsúly, hogy nem kellene, de mégsem tudom megállni.
- Nem találkoztam vele, de ezek szerint beigazolódtak a sejtelmeim. Ugye milyen odaadóan próbált megvigasztalni? - Nem mutatom ki mennyire meglepődtem a hír hallatán, ahogy azt sem akarom elhinni, hogy tényleg ez valóság lenne. Pedig el kellene. Inkább csak megpróbálok úgy tekinteni erre, mintha nem is hallottam volna, sőt jobb lesz ha minél előbb elfelejtem, hogy ők ketten együtt töltötték az éjszakát. Nem vagyok féltékeny, vagy talán mégis? Jobban belegondolva szerintem csak zavar, hogy engem gyerekként kezel és közben a nagynénémmel hempereg.
- Most tényleg ez kell játszanunk? Én csak rokonlátogatóba jöttem, de gondolom nem ez a legjobb indok. - Még hogy kitenne az ajtón? Ennyire azért nem lehetek kellemetlen társaság.
- Ahogy gyanítom azt sem fogadod el jó érvelésnek, hogy hiányoztál. - Én erősen próbálkozok, hátha végre megtörik a jég és nem lesz velem ilyen morci.
- Nem azért szereztem meg a címedet és áztam meg, hogy aztán csak úgy felkapj és kidobj. Jobb lenne ha zárat cserélnél mert ezt iszonyú könnyű feltörni és szinte már késztetést érzek arra, hogy legközelebb is szó nélkül meglepjelek. - Nem fenyegetni szeretném csak tudtára adni, hogy nem kellene egyből kitennie, mert akármikor vissza tudnék jönni és ha kedvem tartja meg is fogom tenni és addig fogom terrorizálni még be nem látja, hogy jobb ha tovább nem ellenkezik.

Marcus & Freya

- Azt hiszem ennél többre nem is vagyok kíváncsi. - El sem hiszem. Már megint kezdi és csak fecseg és fecseg. Igazából oda sem figyelek arra, hogy mit mond. Éppenséggel láttam, hogy mozog a szája, de valahogy nem tudta felkelteni az érdeklődésemet és most már mással sem, hogy felegyenesedett. Azért beletelt egy rövid időbe. Meglepettnek tűnik. Talán azt is megkockáztatnám, hogy zavarban van.
- Na és mond, el is fogsz pirulni? - Nagyon remélem, hogy nem. Mert az már több is volna mint kínos. Simán elképzelhető, hogy pillanatokon belül lángba borul az arca, de talán mégsem. Tekintve, hogy nem szándékos gonoszkodás volt a részemről. De őszintén régen volt már ilyen és ehhez hasonló ébresztőben részem. Nem tudtam ellenállni. Muszáj volt élnem a lehetőséggel és egy kicsit jobban szemügyre vennem őket. De mondhatni a varázs abban a pillanatban köddé vált, amint megszólalt. Pedig már éppen kezdtem magam jól érezni.
- Mondjuk úgy megjárja, de volt már jobb is. - Erősen bizakodó vagyok annak tekintetében, hogy még lesz is. Viszont fogalmam sincs milyen mérget itatott velem az a némber, de szétesik a fejem. Mármint az nem kifejezés. A zuhogó esőnek köszönhetően úgy érzem mintha egy gyorsvonat lenne a fejemben. És most még Ő is...
- Igen és nem. - Igen, most tényleg ezt kell játszanunk és hanem tűnt volna még fel ezt is játszunk. És nem, tényleg nem ez a legjobb érv.
- Nem volt túl meggyőző. - Már-már kedvem lenne rajta nevetni és mégsem. Talán ha a feszes, kerek mellei mellé egy kávét is felajánlott volna, én is szívélyesebb fogadtam volna.
- Sőt, ez már gyenge is volt. Viszlát Freya. - Én mondtam, hogy megteszem. Azzal lehajoltam majd a lábánál átfogtam és felkaptam akár egy zsákot és megindultam vele az ajtó irányába, amit a szabad kezemmel kinyitottam, Őt pedig leengedtem szépen már a folyosón. Bájosan elmosolyodtam majd hátat fordítottam neki és becsuktam az ajtót.

to: Marcus   

Kezdődik! Naiv voltam mikor arra számítottam, hogy majd ma minden máshogy fog alakulni, erre ugyan ott tartunk mint az előző alkalomkor, látszólag most sem lát szívesen, de nem fogom neki megadni azt az örömöt, hogy amilyen gyorsan megjelent az életemben úgy el is tűnik. Áh, nem ez így túl könnyű és egyszerű lenne és nem fogom hagyni.
- Azt hiszed zavarba jöttem? - Még szép, hogy a magabiztos álcám mögé bújok ismét, mert neki aztán tényleg nem kell tudnia, hogy mennyire zavarba jöttem ettől a megjegyzésétől, sőt már a tudattól is, hogy olyan területre tévedt a tekintete, amit nagyon nem kellene nézegetnie.
- Oh, vedd úgy hogy inkább nem kérdeztem semmit, mert nem igazán vagyok kíváncsi a részletekre. - Briana mégsem olyan jó az ágyban, mint képzeltem? Különös annyi férfi felszedése után azt hittem ragad rá valami a különböző betegségeken kívül. Viszont az is lehet, hogy Marcusnak vannak nagyobb elvárásai, nem tudhatom hiszen nem voltam jelent gyertyát tartani.
- Ne már! Mégis mitől lehetnék még meggyőzőbb? - Most ez komoly? Nem voltam eléggé meggyőző? Ez érdekes, mert eddig fele ennyi időt alatt képes voltam másokra hatni. Akármennyire is nem akarnék az ajtó túlsó végére kerülni mégis tetszik a magabiztossága és az is, hogy nem könnyíti meg a dolgomat. Hát akkor játszunk így, én benne vagyok.
- Nem hiszem el, hogy ezt most komolyan megcsinálod. - Szólaltam meg már a vállán hasalva. Pedig ami azt illeti nagyon is megtette. Csak úgy felkapott és kitett az ajtó túlsó végére. Amint becsukta az ajtót már abban a másodpercben vissza mehettem volna terrorizálni, de abban nem lett volna semmi móka. Kis felfedező utam során jó pár rajzot fedeztem fel, amik elképesztőek voltak és nehezemre is esett megbarátkozni a tudattal, hogy ez a goromba fráter ilyenre is képes. Újult elszántsággal tértem vissza hozzá a hálóba.
- Még mindig itt vagyok, bocs. - Megszeppent kiscica tekintetemet elővéve néztem rá, de gyorsan váltottam az elszántságot tükrözőre. Kellene tőle egy szívesség, igazából ez csak most jutott az eszemben a rajzai láttán.
- Ahogy látom nagyon nincs semmi dolgod, ahogy nekem sem. Micsoda szerencse! Láttam a rajzaidat és szeretném ha lerajzolnál és már most szólok ha nem ellenkezel hamarabb magadra foglak hagyni. - Miért is ne örökíthetne meg Marcus? Nem látom akadályát, de túl sok a vizes ruha rajtam, ezért egy pillanat alatt kibújok a felsőmből. Talán egy akt képet szeretnék tőle, ha már még ilyen fiatal és feszes vagyok, addig kell kihasználni az adottságaimat.
- Szóval megteszed nekem? - Csurom vizesen állok előtte felső nélkül, magában eléggé kínosnak találom a helyzetet, de akkor még jobban az lesz ha nemet mond. De úgyis addig próbálkozok még abból a nemből igen lesz.

Marcus & Freya

- Nem hiszem, hanem tudom. De amúgy sem számít. - Lényegtelen. Teljesen mindegy, hogy zavarban van vagy sem, mert nekem semmit sem jelent. Az pedig, hogy idejött majd tolvaj módra belopta magát a hálószobámba az teljes mértékben az Ő döntése volt, az Ő felelőtlen döntése. Ugyanis láthatóan nem számolt semmiféle következménnyel. Nem ismer, semmit sem tud rólam... ennek tekintetében nagy hiba volt ez most.
- Én se lettem volna. De annyira próbálkozott, annyira szeretett volna egy ágy közeli élményt, hogy igazán nem okozhattam neki fájdalmat egy ilyen nehéz időben. - Elhiheti sokkal szánalmasabban viselkedett nagynénje, mint ahogy most hangozhatott. Mindamellett, hogy többszörösen használt mint amennyiszer én elolvasok egy napilapot még olcsó is. Nem túl kimagasló párosítás. Nem kimondottan vagyok letörve, ennek tekintetében olykor még szórakoztatónak is találtam. De még ennek ellenére is egyszeri esetről van szó. Talán mégis csak hallgatnom kellett volna az unokahúgomra. Olyan voltam mint egy gyerek, aki nem tudta megállni, hogy ne próbálja ki az újnak vélt játékot.
- Honnan tudhatnám? Találd ki! Ez már igazán nem az én problémám. - Engem ez egyáltalán nem érdekel. De öt perc nem olyan hosszú idő, szóval jobban tenné ha csipkedné magát. Talán mégsem számolt minden eshetőséggel, lehetőséggel. Nem tűnik túl felkészültnek illetve rutinosnak ahhoz, hogy idegen férfiak hálójába férkőzzön be.
- Nem hiszem el, hogy komolyan idejöttél. - Még kávét sem kaptam. Pedig ha emlékezetem nem csalt legutóbb kávét emlegetett, ami most sehol sincs, viszont tudnám értékelni, ha már volt bátorsága felébreszteni viselje a következményeit is.
- Veszem vészre. Öröm téged újralátni. - Fordultam felé immáron az övemet csatolgatva. Túl szép is lett volna, hogy igaz legyen. Azok a papírok a kezében nagyon remélem, hogy nem azok a bizonyos rajzlapok, amikre gondolok.
- Természetese nem. - Ismét azt kell, hogy mondjam túl szép volt... Miért nem tudok legalább egyszer tévedni? Elképedve néztem, ahogy egy pillanat alatt kibújtatta magát felsőjéből. Ez most komoly? Nem fogom lerajzolni!
- Sajnálom, de ez már nem férne bele a mi nagybácsi unokahúg kapcsolatunkba. Ezt itt ne felejtsd... - Nyomat a felsőjét a kezébe majd a vállánál fogva ismét az ajtó felé fordítottam és kitessékeltem. Megint...

to: Marcus   

Nem fogok mentegetőzésbe kezdeni vagy tagadásba, mert attól még ennél is kínosabban érezném magam. Megpróbálok megbarátkozni a gondolattal, hogy Marcus is csak férfiből van ezért roppant kíváncsi a másik nem adottságaira. Ennyi az egész, nem kell túlbonyolítani mindent, éppen elég bonyolult a mi kapcsolatunk is.
- Már ez így is jóval több annál, mint amennyit tudni szerettem volna. - Elhiheti képes vagyok annyi infóval beérni, hogy elmondta lefeküdt Brianával. Én előre megmondtam, hogy ez fog lenni. Túl kiismerhetőek a családtagjaim ezért is tudom mikor mit fognak tenni, nem túl bonyolultak, viszont Marcus... Na Ő teljesen más. Nem tudok róla semmit de szeretném megismerni, de nagyon ellene van, de nem fogom feladni a próbálkozást.
- Lehetnél egy kicsivel segítőkészebb is, hidd el nem fájna. - Nem is tudnék jobban próbálkozni ennél. Mint egy őrült betörtem hozzá, hogy közelebb tudjunk egymáshoz kerülni és ápolni tudjuk a kapcsolatunkat ha már ennyi évig egymás létezéséről sem tudtunk.
- Pedig ha tetszik ha nem tényleg itt vagyok. - Maradni is fogok! Csak mert felkap és kitesz az ajtó túlsó oldalára az még nekem semmit sem jelent. Ugyan már, nem fogok ennyitől meghátrálni.
- Remélem egyszer tényleg komolyan fogod ezt gondolni. - Még nem annyira hihető az, hogy nagyon örül annak, hogy ismét láthat engem. De majd dolgozunk ezen, hogy egy napon ez ne irónia legyen részéről.
- Csak egyetlen rajzot kérek! - Próbálok győzködni. Nem akarom elhinni, hogy nehezére esne rám pár percet szánni és megörökíteni. Nehezebb dolgom van, mint hittem.
- Tőlem egész nap játszhatjuk ezt. - Már másodjára tett ki a hálószobájából. Na és? Akkor is el fogom érni azt amit akarok és neki is be kellene látnia, hogy jobb lenne ha bele törődne és azt csinálná amit kérek tőle, hogy minél előbb megszabaduljon tőlem. Szerintem fél perc sem telt el és egy nagy sóhajtás után ismét beléptem hozzá.
- Tényleg akarom azt a rajzot és tudod eléggé kínos lenne ha félmeztelenül állnék előtted és még akkor is nemet mondanál. - Egyik kezemet magam elé teszem, csak mert a másik kezemmel közben kikapcsoltam magamon melltartómat és most csak magam elé tartva fogom.
- Egyetlen egy rajz és elmegyek. - Szerintem nagyon is jó alkunak hangzik, ha már ennyire azon volt eddig is, hogy kitegyen a szobájából, én pedig most önszántamból el is hagynám, feltéve ha bele megy az ajánlatomba.

Marcus & Freya

- De igen. Már most is fáj. Szóval, nem szeretnél segíteni rajtam? - A gyógymód titka, amivel segíteni tudna rajtam nem más, minthogy most azonnal hátat fordít nekem és kisétál a szobámból majd a lakásomat is elhagyja. Eddig nem bonyolult, ugye? Nem kérek olyan sokat. Utána pedig, hogy ezt sikeresen végrehajtotta nem kell mást tennünk, minthogy szépen elfelejtjük a mai reggelt. Ami engem illet még csak tudomást sem fogok róla venni. Mintha meg sem történt volna. Egyébként sem volt egy főnyeremény az estém, sem az éjszakám. Szóval, csak el tudom felejteni valahogy, legalábbis nagyon szeretném. Mondjuk úgy a célnak megfelelt... Őt is kipróbáltam, de semmi több.
- Nekem nem az számít, hogy még mindig itt vagy. Engem csak az érdekel, hogy mikor fogsz végre elmenni. Hogy mikor fogod fel végre... - Az imént dobtam ki kis híján. Nem nagyon tudom, hogyan tudnám ennél világosabban és érthetőbben a tudtára adni, hogy neki nem itt van a helye. Sőt, nincs itt semmi keresnivalója sem. Nem hinném, hogy az elmúlt húsz évben, annyira vágyott volna egy nagybácsira, hogy most hogy kapott egyet képtelen legyen lemondani róla. Én viszont egyáltalán sosem vágytam egy fecsegő és idegesítő unokahúgra, szóval tekinthetnénk ezt a témát akár túltárgyaltnak is.
- Remélem nem lesz olyan, hogy legközelebb. - Remélem ezt most Ő sem gondolta komolyan. Nem fogunk ebből rendszert csinálni. Ami engem illet nekem már ez a néhány perc is soknak bizonyult és csak szeretnék mihamarabb véget vetni a rokoni szálaknak.
- Akkor a játék ismét kezdetét veszi. Egy olyan jó indokot mondj, hogy miért csináljam meg. Azért mert a nagybátyád vagyok nem elég jó. Az sem, hogy csurom vizes vagy és szakad az eső, mégis itt vagy. Mert veled ellentétben én semmire sem kértelek meg. - De a legkevésbé arra, hogy most itt legyen. Ellenkezőleg, azt szeretném, ha végre távozna. erre az egy dologra kértem meg azt hiszem, de még ennek az egynek a teljesítésére sem volt képes. Szóval, akkor minek strapáljam magam?
- Nem igaz. Hogy lehet tőled megszabadulni?[/color] - Egy enyhe dühroham tört rám, amikor másodjára is visszajött, ezért a pillanat hevében az ajtónak löktem és egy egészen kicsit ráförmedtem. Gondoskodtam róla, hogy ez úttal ne találjon kibúvót. Az ajtónak nyomtam miközben egyik kezemmel a falnak támaszkodtam. Amire azt hiszem egyikünknek sem számított, hogy Freya egy csöppet megijedt és megfeledkezett a melltartójáról mert elkapta róla a kezét...
- Akkor vetkőzz szívem... - Löktem el magam az ajtótól, hogy felkapjak magamra egy felsőt. egy rajz. Rendben van. Látom, addig úgy sem fogok tudni tőle megszabadulni. Addig előkerestem a rajzmappámat üres lapokért és amivel majd megtudom örökíteni. Nem hiszem el, hogy ezt csinálom.

to: Marcus   

Én kerestem magamnak a bajt belátom. Vagyis nagy francokat! Olyan vonzó vagyok, hogy akaratlanul is én vonzom magamhoz a bajt! Jó, lehet túlzás volt betörni, mármint előtte igazán csengethettem volna vagy valami, aztán pedig mikor nem nyitott volna nekem ajtót - mert feltételezem nem kelt volna ki az ágyból, hogy megnézze ki állhat az ajtó túlsó oldalán - akkor kellett volna csak eljátszadoznom a zárral és beljebb fáradni. De mindig is önálló teremtés voltam, mondjuk úgy most is sikerült feltalálnom magamat.
- Nem! Engem az sem zavarna, ha jobban fájna. - Nem kérek sokat, nem vagyok nagyravágyó, mégis nem tetszik az, hogy ennyire tapló velem. Attól sem érezném magam jobban, ha kiderülne hogy nem csak velem ilyen.
- Tudod nem megy az nekem, hogy ilyen könnyen bármit is feladjak. - Ezért vagyok még mindig itt, még akkor is ha jól tudom mennyire nem kívánatos vendég vagyok nála. De ezen tudnék változtatni idővel, ha engedné. Nem hiszem azt, hogy túl nagy kérés lenne a részemről az, ha egy egészen kicsit megpróbálna hozzám közelebb kerülni, hiszen évekig nem is tudtunk egymásról és szeretnék annyi mindent bepótolni amennyit csak lehet.
- Ha rajtam múlik akkor lenni fog. - Mégis mit gondolt? Felbukkan és majd hagyom hogy újra eltűnjön? Ne már, azért ennyire ne becsüljön már alá. Nem akarok nyomulós lenni mert nem hiszem, hogy jól állna a pióca szerep, de azért mégsem fogom csak úgy ennyiben hagyni a dolgot.
- Miért kell neked mindig mindenre ok? Nem már, legyél egy kicsit spontán! - Hogy miért szeretném ezt annyira? Mert ehhez van kedvem, mert megláttam a rajzait és annyira megtetszettek, hogy nem akarok úgy távozni tőle, hogy ne rajzoljon le engem is. Ugyan már, tudom hogy megfogja tenni, csak egy kicsit noszogatni kell előtte.
- Ha meg akarsz tőlem szabadulni, akkor meg kell ölnöd. - Tényleg ez az egyetlen módja ennek. Poénból mondtam de miután kissé dühös lett rám, simán kinézném belőle, hogy megtenné. Nem kicsit ijedtem, döbbentem le mikor az ajtónak nyomott, annyira állatias volt.
- Nem ártana, ha felkeresnél valakit aki tudná orvosolni a dühkitöréseidet. - Gyorsabban lekerült rólam a melltartóm, mint gondoltam volna. Gyorsan leszedtem magamról a nadrágomat is, majd egyik kezemet melleim elé tettem, hogy legalább addig takarásban legyenek amíg bele nem kezdünk. Persze kissé kínosan érzem magam előtte ácsorogni egy bugyiban, de mint mindennek ennek is ára van.
- Arra gondoltam, hogy talán a szófa megfelelő lenne, szerinted? - Végül is Marcus a művész és jobban tudja nálam, hogy hol is kellene pózolnom a rajzához.

Marcus & Freya

- Akkor az elmélet kedvéért tegyük fel, hogy máris pokolian szenvedek. Még mindig nem szeretnél enyhíteni kínzó, gyötrelmes fájdalmaimon? - Mert abban reménykedni, hogy már első alkalommal sikerült olyan hatást gyakorolnom rá, hogy erre a maira már nem kerülhet sor. Tévedtem. De nem hazudok. Senkit sem álltatok. Engem tényleg nem érdekelnek és a legkevésbé sem vonzanak újdonsült rokoni szálaim. Tehát mindenkinek jobb lenne ha most szépen kisétálna azon az ajtón és ez úttal elfelejtené hol kell visszajönni. Nem hiszem el... Miféle örömöt jelenthet ez neki? Nem tartom valószínűnek, hogy annyira vágyott volna egy nagybácsira? Nekem pedig a legkevésbé van most szükségem erre. Esetleg annyira úgy tűnt az összejövetelen, hogy megtörtek az események azért viselkedek olyan tapló bunkó módon? Mert akkor elárulom, hogy nem. Semmilyen módon sem próbáltam meg közeledni az újdonsült családom felé, amiről azt gondoltam egyértelmű jele annak, hogy nem fogunk közös programokat szervezni. Neki sem kellene most itt lennie. Őszintén fogalmam sincs mit keres itt, de csak az idejét pocsékolja. De ettől eltekintve az enyémet talán még nem kéne.
- Mégis mi a fészkes francokat adnál fel? Fogd már fel végre, hogy nem kérek belőletek... Nem vagyok rád kíváncsi. Sem rád, sem a sógornődre, sem az egész szerencsétlen családra. - Eleinte próbáltam csak finoman szemét lenni, de láthatóan sehogyan sem akarja megérteni, amit a tudtára szerettem volna adni tapintatosan. Fogalmam sincs miről beszél... Mégis mi a fenét adna fel azzal, ha békén hagyna engem? Hiszen semmi sem történt. Nem is fog történni. Mert az előtt véget vetek ennek az egész elfuserált helyzetnek mielőtt bármire is esély volna.
- Miért nem tudod egyszerűen csak annyiban hagyni a dolgot? Tudod, ez olyan szánalmas... Biztosan neked sincs erre szükséged. - Csak vessünk véget ennek az egész elfuserált rokoni kapcsolatnak, még mielőtt kezdetét vette volna. Sosem voltak a családom és semmi értelmét sem látom annak, most azok legyenek. A saját állítólag bátyám se tudta magát elszánni erre a lépésre, amire Ő igen. Miért?
- Egy kicsit spontán? Na elmagyarázom... Elképzeléseim sincs róla, hogy miből gondolod, hogy annyira leszeretnélek rajzolni vagy miért vagy annyira biztos abban, hogy megfogom ezt tenni neked. Nem érdekes. Többségében azokat a nőket szoktam ilyen módon megörökíteni vagyis rajzlapra vetni, akiket valamilyen módon kívánatosnak találok. De a Te irányodban semmit sem érzek. - Nem állíthatja, hogy nem vigyáztam a számra vagy nem rágtam meg eléggé a szavaimat, mielőtt kiköptem volna őket. De tartok tőle, hogy még így sem értette meg a mondanivalóm valódi értelmét, lényegét.
- Elgondolkodtató. - Ennyire azért nem tartom magam művészléleknek. De komoly lehetőségeket látok abban, amit mond. Egyszerűbb lenne csak feltárcsázni Edward számát, hogy jöjjön ide végre és paterolja el az édes lányát, mert kezd enyhén szólva kiborítani.
- Nekem teljesen mindegy. A rajz rólad fog készülni, nem pedig rólam. Én pedig azt fogom lapra vetni, amit látok. Feltételezem, hogy teljes képet szeretnél... Nos, ebben az esetben azt is le kell vetned. Mielőtt megkérdeznéd, hogy komolyan beszélek-e jelezném, hogy igen. Szóval, ne húzd az időmet. - Álltam meg előtte csöppet sem zavartatva magam egy ujjammal pedig a cuki kis bugyijára mutogattam. Azért talán nem ártana számolni annak lehetőségével, hogy nem tudja egyszerre takargatni is magát és az alsóneműjét is levetni.

to: Marcus   

Még elhinni sem vagyok hajlandó, hogy tényleg azt feltételezné rólam, hogy véget vetnék ennek a sanyarú szenvedésnek. Rájátszik! Nem lehetek ennyire nem kívánatos személy az életében, nem akarok tőle semmit sem, csak egy kicsit megismerni. Hát ha nem hajlik a dologra, akkor nincs más választásom rá kell segítenem.
- Hm, várjunk csak hadd gondolkozzak el ezen egy kicsit. - Pár röpke másodpercig gondolkodást színleltem neki, csak a hatás kedvéért.
- Nem! - Ez nyilvánvaló. Eddig is megvolt nélkülem és a családom nélkül, de hogy kiderült ez a kis titok és így megtudtam, hogy van egy nagybácsim nem akarom úgy élni tovább az életemet, hogy ne legyen a részese.
- Értem én, ez teljesen normális reakció ilyenkor, de adok neked időt, hogy megváltozzon a véleményed. - Talán idővel nem fog ennyire elutasító lenni és bele fog törődni a helyzetbe, mert valljuk be nem igazán tud ez ellen semmit sem tenni. Kitartó vagyok és most azt a célt tűztem ki magamnak, hogy egy kis időt kettesben töltsünk, csak hogy pótoljuk az elmúlt éveket.
- Könnyebb lenne feladni, mert nagyon taplón viselkedsz velem és egyszerűbb lenne csupán hátat fordítanom neked és elsétálni, de mégis maradok, mert nem halok bele egy-két sértegetésedbe. - Nehogy már Marcus mondja meg, hogy nekem mire van és mire nincs szükségem. Nagy lány vagyok már és azt hiszem önállóan is el tudom ezt dönteni.
- Túl sokat beszélsz, ha tennéd amire kérlek akkor már régen előrébb lennénk, de így csak az időt vesztegetjük. - Biztosra veszem, hogy már félig kész lenne a rólam készült rajz, de most csak a felesleges köröket fussuk, engem ez nem zavar, hiszen én ráérek.
- Oké, ez eléggé kínos, de ha már kiharcoltam magamnak, hogy lerajzolj nem fogok ezért meghátrálni. - Próbáltam magabiztosnak tűnni habár talán a fejem nem sokára paradicsomra fog leginkább hasonlítani, azért mégis csak remélem annyira nem pirulok el. Megadóan engedem el melleimet. Nagyon igyekeztem nem rá nézni, habár bőven az is elég, hogy magamon érzem kíváncsi tekintetét. Nagyon azon vagyok, hogy elhitessem magammal, hogy ezért néz ennyire, mert csak tökéletes rajzot akar rólam csinálni és minden részletre oda akar figyelni. Kezeim lassan siklottak végig derekamon, hogy csípőmre érve ragadjam meg fehérneműmet, ami lassan csúszott végig combjaimon, majd végül földet ért. Én pedig ott álltam előtte teljesen meztelenül.
- Kezdjünk bele, mielőtt még a szemeid kiesnének. - Őszintén nem vagyok hozzá szokva, hogy egy férfi így lásson, de neki ezt nem kell tudnia. Ezért elindultam a szófa felé, ahol helyet is foglaltam.
- Legalább segíthetnél abban, hogy milyen pózban legyek. - Kérlelő cica szemekkel néztem rá, miközben végig feküdtem a szófán. Elvégre Marcus ebben a profi, ezért tudja milyen pozitúrák lennének számomra előnyösek.

Marcus & Freya

- Miből gondoltam?! - Ezt nem hiszem el. Ezért elgondolkodtató egy kérdés, hogy csak Ő ilyen istentelenül bosszantó vagy az egész familiája? Mert ami azt illeti már így is túl sokat láttam, hallottam és tapasztaltam. Szeretném végre megkímélni magamat a továbbiaktól. De úgy tűnik, hogy Freya erről egészen másképp vélekedik. Őszintén fogalmam, elképzelésem sincs, hogy mi jár abban a nem túl rafinált, inkább csak gyerekes és kicsinyes elméjében. Mindenesetre jó volna még idő előtt rájönni, de Ő sem valami készséges, inkább csak akaratos. De az sem pozitív értelemben. Látszik rajta, hogy valamit nagyon elszeretne érni, csak szerintem még Ő magam sem tudja, hogy mi is az amit valójában szeretne. Engem meg aztán végképp nem érdekel, hogy mit várna el tőlem.
- Nem értesz Te semmit. - Az eszem megáll. Tudom, hogy sok szarságot csináltam életem során, de ezt a nőt mégsem érdemeltem. Így senkinek sem áll jogában engem büntetni. Így még a legrövidebb úton is maximum az őrületbe kerget. Még néhány nap és akár már rám is húzhatják a kényszerzubbonyt. Lefogadom nagyon hűen látogatna még odabent is. Idekint mégis csak tágasabb. Csakhogy nekem nem időre van szükséges. Nekem csak arra lenne szükségem, hogy többé ne lássam. Nekem rá nem volna szükségem.
- Freya kedvesem, mondd Te abban leled örömödet, hogy másoknak utalót biztosítasz egy pszichiátriára, mert lassan fejjel megyek a falnak tőled. - Komolyan most már ott tartok, hogy bármit képes lennék megtenni, csak hogy elhallgasson és távozzon végre a házamból, mert tudtom szerint egyelőre még az enyém volna és nem tartok igényt kiváló és szórakoztató társaságára.
- Ha még egyszer megpróbálsz kioktatni úgy ahogy vagy foglak kirakni a bejárati ajtón kívülre és biztosíthatlak róla, hogy ezúttal nem felejtem el bekapcsolni a riasztót sem. - Majd éppen egy húsz éves beképzelt kis lotyó fogja nekem megmondani, hogy mégis mit kellene tennem. Komolyan gondolta volna? Mérget veszek rá. Kikértem volna a véleményét? Nem emlékszem rá.
- Még csak annyi lenne a kérdésem, hogy ezt az árnyalatot szeretnéd az arcodra a rajzlapon is? - Hirtelenjében nem tudom eldönteni mihez hasonlít inkább. Egy rákhoz vagy inkább egy paradicsomhoz? Nem is értem egyáltalán hogy juthatott ilyesmi az eszébe. ebben most egyet kell értenem. Már magában az kínos, hogy egyáltalán zavarban van, hol ott Ő kért meg engem arra, hogy lapra vessem. Egyáltalán miért szükséges ez?
- Zavarban vagy amikor szemügyre vesz egy férfi meztelenül... Mégis mire jó ez most? - Nem tudom, hogy ez mégis mire volna visszavezethető és nem is igazán érdekel, csak egy csöppet furcsállom. Ennyi az egész.
- Hát hogyne. De utána játszhatnánk azt, hogy amíg dolgozom rajtad, de megpróbálsz minél kevesebbszer megszólalni? - Léptem oda a szófához majd kezem végigsiklott lábán, ahogy próbáltam rávezetni mégis hogyan szeretném, hogy feküdjön., a karjait is eligazítottam majd a haját és meg is volnánk.

to: Marcus   

- Ne már Marcus! Nem lehetek ennyire rossz társaság, hogy máris jobban szeretnéd azt, hogy magadra hagyjalak. - Nem vagyok annyira beképzelt, de én a helyében azért egy egészen kicsit örülnék annak, hogy van egy ilyen kedves és aranyos unokahúgom, akit ha jobban megismerne akkor garantáltan jobban is érezné magam a társaságában. Nem akarom magamat rá erőltetni, de mégsem hagy nekem mást választást. Én pedig nem fogok úgy tenni, mintha nem ismertem volna meg, mert miért ne lehetnénk baráti viszonyban ezek után? Adok neki egy kis időt, hogy megkedveljen.
- Akkor itt az alkalom, magyarázd el ha nem értenék tényleg semmit sem, csak tessék. - Vele ellentétben én tényleg képes lennék végig hallgatni azon alapuló elméletét miért ne értenék semmit. Nekem nem ennyire beszűkölt a látóköröm.
- Ha ez megnyugtat nem szándékosan csinálom. Azt hittem ennél jóval erősebb idegzetű vagy. - Vissza tekintve alig csináltam bármi olyan dolgot amiért ténylegesen a falnak tudna tőlem menni, de hát eddig egészen jól viselkedtem. Arról pedig már nem én tehetek, hogy Marcus erről az egészről nagyon elérően vélekedik. De nincs más választása majd hozzám szokik.
- Lehetnél még ennél is ellenszenvesebb? - Tettem fel költői kérdésemet. Persze, hogy kiábrándító mikor ilyeneket mond nekem. Nem érzem úgy, hogy ezt igazán kiérdemeltem volna csak azért mert próbálom vissza szerezni az elszalasztott éveket amiket együtt tölthettünk volna. Biztosra veszem, hogy akkor imádna, ha már régebb óta ismerne, mert engem nem lehet nem szeretni, erre majd rá kell jönnie.
- Nem is te lennél ha kibírtad volna, hogy ne tedd fel ezt a kérdést. Egyébként pedig nem! Elmúlik. - Még csak meg kell szoknom azt, hogy meztelenül vagyok előtte, aztán pedig a zavarom is elmúlik, ahogy az arcomon lévő pír is. Az pedig teljesen biztos, hogy megőrültem. De szeretem megragadni az élet által nyújtott lehetőségeket és olyan dolgokat tenni amiket mások nem mernek. Az pedig csak az én problémám hogy zavarban vagyok előtte, de csak azért mert Ő lenne az első férfi aki így lát, de neki ezt egyáltalán nem kell tudnia.
- Te nem lennél előttem zavarban meztelenül? - Szolidaritásból igazán lekaphatná Marcus is a ruháit. Habár akkor szerintem még jobban zavarban érezném magam.
- Nem elég jó indok az, hogy annyira megtetszettek a rajzaid, hogy képes voltam ezért ledobni magamról a ruháimat, hogy engem is megörökíts? - Másnak elengedő indíték lenne, de szerintem ezzel őt nem fogom meghatni. Tényleg tetszenek a rajzai és ez amolyan elismerés részemről, hogy kiharcoltam tőle, hogy engem is rajzoljon le. Máskülönben ha nem tetszettek volna, akkor most nem meztelenkednék.
- Oh, nem szeretnélek megzavarni a munkában. - Azért mégis csak meglepett mikor közelebb lépett hozzám, sőt nem számítottam arra, hogy majd saját kézbe veszi a dolgokat és még hozzám is ér. Oké, ez egy kicsit bizarr volt azok után, hogy annyira kétértelműen fogalmazott az imént.
- Megtehetnél még annyit nekem, hogy a combjaimat vékonyabbra rajzolod a melleimet pedig formásabbra. - Tudom ez nem kívánságműsor, de talán mégis jobb lenne ha úgy rajzolna le ahogy kértem, jobb is lenne a rajz ha egy kicsikét formásabbá rajzolna. Nő vagyok, persze hogy vannak olyan testrészeim amiket nem imádok.

Marcus & Freya

- Ezt kettőnk közül egyedül csak Te hiszed el. - Mert ami engem illet egyáltalán nem vágyom a társaságára. Sosem kerestem. Sőt, az érdeklődésemnek felé még csak egy halvány szikráját sem mutattam, merthogy nincs is. Azt még valahogy megtudom érteni, hogy kíváncsi volt, hiszen kiderült, hogy van egy nagybátyja szerény személyemben, ezért megszeretett volna ismerni. ebben sem tudtam megakadályozni, mert nem állt módomban. Tekintve, hogy nem ebben a házban volt a megemlékezés semmit sem tehettem ellene. De ugyanakkor szerettem volna kizárólag csak egy vendég lenni mint bárki más, majd csendben távozni. De engedtem, hagytam beszélni, nem hagytam faképnél. Most viszont már kezd elegem lenni belőle. Ő viszont láthatóan nem képes érzékelni bizonyos határokat.
- Nekem nincs tőled semmiféle időre sem szükségem. Nekem csak arra van szükségem... Sőt mi több, szeretném, odáig lennék tőle, epekedve várom már, hogy mikor veszed észre magad. Mert ez így elég megalázó lehet, amire szintén semmi szükség. Ha azt hiszed, hogy idővel megfog változni a véleményem a kialakult helyzetről, tévedsz. Tehát teljesen felesleges és időpazarlás a jelenléted. - Komolyan nem értem miért nem lehet ezt így felfogni. Pedig nagyin is azon voltam, hogy minél érthetőbben és világosan adjam a tudtára. Még a hangomat sem emeltem fel, amíg hozzá beszéltem. Nagyon is higgadtan közöltem vele a dolgokat, csak tartok tőle mondanivalóm ismételten csak süket fülekre talált.
- Egyszerűen csak nem akarom, hogy itt legyél. Mert tudtom szerint amúgy sincs itt semmi keresnivalód. Semmi sem köt ehhez a házhoz. - Nem hiszem, hogy valami fényképet vagy emléktárgyat szeretne kicsikarni belőlem, ebből kifolyólag pedig már régen itt lenne az ideje, hogy távozzon. Tudom nem vagyok egy példás vendéglátó. De hát egy betörővel mégis hogy kellene bánnom? Senki sem hívta ide és önmagát engedte be. Nekem viszont már régen ki kellett volna dobnom. Esetleg felhívnom rá drága bátyám figyelmét, hogy nevelje meg a lányát.
- Próbálok. Nagyon igyekszem még ennél is kreténebbül viselkedni veled, de láthatóan eredménytelenül. Szóval, igazán értékelhetnéd a fáradozásaimat... - Elképzelésem sincs már hogyan tudnék megszabadulni tőle. Az már kétségtelen, hogy probléma nélkül kidobom. Ezzel már csak annyi a probléma, hogy visszajön. Hát ez elképesztő.
- Azt hiszed? Gondolod csukott szemmel is éppolyan jól tudok rajzolni? - Hát nem gondolom. De még mindig megtehetné, hogy meghátrál, inkább felöltözik és akár egyetlen szó nélkül távozik. Micsoda vágyálmaim vannak.
- Nem hiszem, legalábbis koránt sem annyira, mint Te. - Az arca már egy paradicsom színével vetekszik. ezzel már csak annyi a gond, hogy pontosan azt szoktam lerajzolni, amit magam előtt látok. ezt most mégis hogy kellene figyelmen kívül hagynom? Szinte ég az arca.
- De azokat a nőket, hogy úgy mondjam eléggé tüzetesen kiismertem ahhoz, hogy utána olyan tökéletesen tudjam lapra vetni őket. Azoknak van mondanivalójuk. A tiéd mit fog mondani? - Nem olyan meglepő, hogy eddig még egyik nő sem kaptam csak így le a ruháit a rajzaim láttán, hogy aztán követeljék, hogy őket is megörökítsem. De ezek szerint Ő is nagyon alapos volt, ha már rátalált a rajzaimra, mert pillanatnyilag magam sem emlékszem rá, hogy hagytam őket utoljára.
- Lássuk csak... Nem! Biztosíthatlak róla, hogy könyörtelenül a valóságot fogom lerajzolni. Mégpedig azt, amit magam előtt látok. - Az pedig már igazán nem az én problémám, ha Ő nincsen megelégedve a testi adottságaival.

to: Marcus   

Engem mindenki imádni szokott és ez elég szépen fáj az önbizalmamnak, hogy az egyetlen bácsikámnak ennyire az útjában volnék. Tehetnék neki egy hatalmas szívességet és távozhatnék, de ha Marcus nem is érdemli meg a társaságomat szerintem én igen is megérdemlem, hogy egy kis időt tölthessek a bácsikámmal. Még bele gondolni is fáj, de ennyi ismeretség után ki merem nyíltan állítani, hogy Marcus az egyetlen valamire is való rokonom. A többiek nem normálisak és veszettül unalmasak is.
- Te is elhinnéd, ha nem lennél ennyire kishitű. - Nem csak, hogy gyönyörű vagyok, de még intelligens is, az én társaságom pedig akár megtiszteltetés is lehetne számára. Persze most morci rám mert felkeltettem, de túléli.
- Egyszer talán kiviteléhezhető lenne, hogy megpróbálj ne úgy gondolni rám, mint egy parazitára? - Nem akarom kioktatni, de ha máshogy viszonyulna hozzám akkor esetleg talán még tudná élvezni a velem való időt és nem azon lenne, hogy minél hamarabb megszabaduljon tőlem. Nem tudom miért ilyen ellenszenves velem, hiszen olyan lelkes vagyok, talán túl lelkes is. Eddig én voltam a család eltévelyedett fekete báránykája, de most, hogy Marcus felbukkant, igazán kiérdemelte a neki járó gonosz nagybácsi címet.
- Azért vagyok itt, mert te is itt vagy. Akármennyire is nem szeretnél megbarátkozni a tudattal, de a mi ereinkben ugyan az a vér csordogál, persze egy kicsit felhiggult mire hozzám ért. - Neki az apja, nekem pedig a nagyapám volt Joseph, aki a vérvonalunkért felelős. Ezért mondjuk úgy, hogy elvileg rokonok vagyunk, viszont mégsem annyira. Ez kicsit bonyolult.
- Értékelem én, csak nem eléggé. Nézd Marcus értelmes embernek tűnsz, mármint értelmesebbnek mint a rokonaim többsége, ezért annyira baj, hogy szeretnék egy kis időt veled lenni? - Ebben nem volt semmi gúny, sem pedig irónia, de gondolom az ősszintegemmel sem megyek ennél többre.
- Már nem lenne értelme becsukni a szemed, hiszen mindent láttál már. - A teljes meztelen valómat. Azt hiszem nem voltam teljesen magamnál mikor arra az elhatározására jutottam, hogy csak úgy ledobom magamról minden ruhámat egy rajz kedvéért. Istenem, de szánalmas vagyok! Az első férfi aki teljesen meztelenül lát nem akar tőlem semmit és csak azért fosztottam meg magam a ruháimtól, hogy lerajzoljon.
- Ruhában könnyű ezt mondani. - Eszem ágában sincs provokálni, de azért mégis csak kicsúszott ajkaim közül ez a mondat. Maradjon csak rajta ami rajta van!
- Miután lerajzoltál és látom a kész művet, majd megmondom miféle mondani valója van. - Ha jól értettem Marcus olyan művész aki először megdönti a múzsáit és aztán örökíti csak meg őket. Szerintem van annyira tehetséges, hogy engem is letudjon rajzolni, még akkor is ha velem nincs olyan szoros kapcsolatban, mint az eddigi alanyokkal.
- Annyira kegyetlen vagy! - Ez most nem bók volt, csak egy észrevétel. Tudom nincs modell alakom és nem is vagyok piszkafa és egyes testrészeimmel nagyon nem vagyok megbarátkozva, de azért lehetne egy kicsit odafigyelőbb velem és ne a csúnya valóságot rajzolja meg. Annyi mindent mondanék, kérdeznék de nem akarom megzavarni rajzolás közben, különben is szerintem addig örül míg csendben tudok maradni.

Marcus & Freya

- Hogy mit mondtál? Tudod Freya ezért a beköpésedért megígérhetem neked, hogy akkorára fogom rajzolni a lábaidat, hogy még nagyobbnak tűnjön a feneked. Visszavonni meg már ne is próbáld. Kár volna... - Valami hihetetlenül szemtelen, pimasz és bosszantó. Nem a jó értelemben. Idetolja a képét váratlanul, mi több hívatlanul, kiértékel, elemezget, megállapítja milyen is lennék valójában, megpróbál kioktatni, megszabja mégis mit kellene tennem álláspontja szerint. Ezt a pofátlanságot... Még egy nőtől is sok. Nekem pedig már fogytán a türelmem vele szemben. Nem értem miért nem tudta egyszerűen csak lezárni a dolgot a legutóbbi alkalommal, ami az első volt és mindeddig abban bíztam, hogy az utolsó, hogy láthattam őket. Nagyon kimerítő volt és tanulságos. De mindenekelőtt elég! Én semmilyen utalást sem adtam arra, hogy lesz legközelebb, szóval fogalmam sincs miből gondolta és honnan vette ahhoz a bátorságot, hogy ilyen módon felkeressen, de tartok tőle célt tévesztett. Előfordul az ilyesmi. Ami a legszebb az egészben tényleg képes vagyok a kedvéért és persze magamért is elszórakozni a remekművemmel. Könnyedén megtörténhet, hogy itt-ott egy egészen kicsikét megcsúszik a kezem.
- Mint egy parazitára... Igazán ötletes gondolat. De tudod tényleg abban bízom, hogy nem lesz legközelebb, sem alkalom arra, hogy másképp gondoljak rád. De ha azt szeretnéd, hogy a szemedbe hazudjak, hogy attól kicsivel is jobban érezd magad, akkor annyit mondanék, hogy talán. - Nevetséges, de még mennyire... Valamit sürgősen ki kell találnom hogyan tudnék mihamarabb megszabadulni tőle. De mindenekelőtt hatékonyan, akár egy parazitától. Most vagy túl finoman fogalmazott vagy eltúlozta a dolgokat. Nem tudom. Mert az az igazság, hogy sehogyan sem szoktam rá gondolni. Legfeljebb csak úgy mint egy zavaró tényezőre az életemben. Mint egy problémára, amire mi előbb megoldást kell találnom.
- Lehetnél még ennél is nevetségesebb? Könyörgöm ne legyél... - Mondhatom még soha életemben nem hallottam ennél nevetségesebb kifogást, érvelést. Teljesen lényegtelen. Akkor sem érdekel. Engem csak annyi érdekelne, hogy olyan hirtelen lépjen ki az életemből, amilyen váratlanul megjelent. Mondjuk például most?! Mondhatom tökéletes volna az időzítés. Mindentől eltekintenék mintha meg sem történt volna.
- Talán ha nem érezném úgy, hogy rám akaszkodsz, hogy megfojtasz az akarásoddal, akkor lehetséges, hogy nem lenne lehetetlen, amit kérsz. - Dehogynem. Semmi kedvem ehhez az egészhez. Mégis remélem, hogy elég hihető és meggyőző voltam. Én most már ott tartok, hogy bármire képes vagyok azért, hogy ismét élvezhessem a magányomat.
Nem tudom mégis mit mondhatnék vagy mit kellene ilyenkor mondanom. Hogy elmúlik a zavara? Lehetséges. Talán. Nem tudhatom. Hogy elfelejtjük? Az sokkal valószínűbb, hogy én fogom elfelejteni. De ha még soha sem volt... Most először láthatja egy férfi teljesen meztelenül, ami magyarázat lenne... Akkor az azt jelentené, hogy... Bassza meg. Azt hiszem erre most jobb volna nem kitérni külön. Lehetne ez még ennél is kínosabb?
- Addig is elgondolkodhatnál azon, hogyan fogod meghálálni a dolgot. - Ezt most nem gondoltam túl komolyan. Sőt, egyáltalán nem gondoltam komolyan. Csak próbálok valamiféle igazolást nyerni arról, hogy jól látom a helyzetet.
- Ne! Elpirulok! Lenne még valami? Mert ha elkezdem te pedig sokat mocorogsz vagy felkelsz utána pedig visszafekszel nem tudom folytatni. - Őszintén remélem, hogy most már nincsen semmi és végre eltudom kezdeni...

to: Marcus   

Nekem eddig miért nem mondta senki, hogy a szunyókáló vadállatot nem szabad felpiszkálni? Mert a szó szoros értelmében fel sikerült keltenem Marcus, és azóta kicsit, na jó nagyon is harapós kedvében van. De csak kóstolgasson kedve szerint, csak aztán nehogy hamar megüljem a gyomrát.
- Azt mondtam már, hogy te vagy az egyetlen és egyben a kedvenc nagybácsim? - Mikor már miden húr szakad, na akkor próbálom menteni a menthetőt. Most amolyan mentőövet dobtam saját magamnak, de még ha bele is sikerül kapaszkodnom szerintem akkor is megfulladók mert Marcust teljesen hidegen fogja hagyni amit mondtam neki és tényleg beváltsa az ígéretét. De én nem akarom, hogy óriásira rajzolja a combjaimat! Nem, mintha emígy nem lennének éppen elég vastagok.
- Lesz legközelebb, és szeretném ha akkor is pont ilyen taplón őszinte lennél velem. - Nincs szükségem arra, hogy hazudjon nekem, akármennyire is fájdalmas az őszinteség de nekem éppen az kell. Jó persze most azt hiszi, hogy nem kellek neki és boldogan meg fog lenni ezentúl is az életével, hiszen eddig is nélkülem megvolt, viszont ezek után nem fog, mert az élete részese akarok lenni, csak végre adjon már lehetőséget arra, hogy el tudjam ezt vele is fogadtatni.
- Mégis miért vagy ennyire elutasító? Persze jól áll neked a "gonosz vagyok és szórakozásból sértegetek másokat és végképp nincs szükségem senkire" szerep, de az nem fair, hogy úgy akarsz engem is kizárni az életedből, hogy nem is ismersz. - Gondolom mindjárt jön azzal a szöveggel, hogy nem is akar megismerni mert azt szeretné, hogy innentől semmi közünk se legyen egymáshoz és hogy felejtsem el örök életemben meg blabla. Igazán ezt várom tőle.
- Hogyan szeretnéd, hogy megháláljam? - Azon sem lepődnék meg ha azt mondaná miután lerajzolt fogjam a cuccaimat és villámgyorsan távozzak. Viszont eddig nagyon is ellentmondásokban voltunk egymással, ezért kötve hiszem, hogy az én hálálkodásom megfelelő lenne Marcus elképzeléseinek.
- Nyugodtan kezdjél bele. - Jesszusom! Hát tényleg itt fekszem előtte meztelenül a szófáján és most fog papírra vetni, még mindig nem hiszem el, hogy képes voltam ezt elérni nála, de pláne azt nem hiszem el, hogy teljesen meztelen vagyok előtte.

Marcus & Freya

- Még nem, de ez így elég nyilvánvaló és egyértelmű. Viszont bármennyire is szeretnéd azt visszahallani tőlem,  hogy nekem meg te vagy az egyedüli és egyben kedvenc unokahúgom csúnya hazugság lenne a részemről. - Ezt mégsem tehetem meg vele. Mintha annyira érdekelne. Nos, nekem még sosem volt unokahúgom, de most van a legkevésbé szükségem rá. Egyszerűen nem vágyom erre az egész családi idillre. Nem kell... Miért olyan nehéz ezt felfogni, megérteni és elfogadni? Mintha olyan sokat kérnék. Eddig sem voltam az élete része, mégis megvolt valahogy nélkülem is. Bízom benne, hogy ezután is éppolyan jól meglesz. Mert szándékozom az élete részévé válni.
- Tartok tőle, hogy talán mégsem lesz. mert addigra egész biztosan öngyilkos leszek, hogy legközelebb már a temetésemen mardosson a bűntudat, mert miattad történt minden. A te hibádból mert képtelennek érezted magad arra, hogy távol maradj tőlem. - Ez az érzelgősség már tőlem is sok volt. Talán felakasztom magam. Túl körülményes volna? Mert akkor annyi a minimum, hogy úgy szeretnék esni, hogy azonnal kitörjön a nyakam. Vagdossam fel az ereimet? Nem, köszönöm. Kicsivel több vagyok már mint tizenöt és nem szenvedek feltűnési viszketegségben. Csak kétségbeesetten szeretnék már megszabadulni tőle. Ugyan akkor valami gyors halált szeretnék magamnak választani. Hatékonyat és valami kevésbé fájdalmasat. A gyógyszer túladagolás nekem túl szánalmasan hangzik. A fulladás meg túl lassúnak bizonyulna. Áh, a csodába... Nem igaz, hogy még ez sem akar sikerülni.
- Félreértelmezed a dolgokat. Én sem sértegetlek. Nem akarlak megismerni. Nem akarom, hogy bármi közünk is legyen egymáshoz. De mint hallhattam te erről egészen másképp vélekedsz. - Az én legnagyobb mélységes sajnálatomra. Tényleg kezdek már kifogyni az ötletekből. Ő viszont sehogyan sem akar tágítani. Mégis hogyan tudnám jobb belátásra bírni? Mondtam szépen, mondtam csúnyán, dühösen... De neki sehogy sem volt eléggé elég.
- Úgy hogy villámgyorsan felöltözöl majd kisétálsz azon az ajtón majd azt is elfelejted hogyan léptél be rajta... Vagy szeretnél ennél is hálásabb lenni? - Mert azt nem hiszem, de faragatlanság lett volna a részemről nem feltenni a kérdést és elzárni ettől a lehetőségtől. Bizonyítani szeretne? Hát essék. A lehetőség adva van. Az alkalom ennél jobb nem lesz.
- Jól van. Akkor próbálj meg nyugton maradni és nem mozogni. - Néhány percig még azzal voltam elfoglalva hogyan lennének a legelőnyösebben a fényviszonyok, mert odakint hát nem mondhatni, hogy száz ágra sütne nap. Ezért szükségünk van némi mesterséges fényre, amit szerencsére mindig állítgatni kell. Majd kezemben a rajzlappal és a faszénnel helyet foglalta kanapén. Még néhány röpke másodpercig szemléltem őt magam előtt majd lassan nekiláttam. Fantasztikus! Máris beleszerettem...

to: Marcus   

Nem tudom mégis mit várna el tőlem. Na jó, valójában tudom, de nem fogom megtenni, hogy aztán neki jobb legyen a napja. Azt sehogy sem tudom felfogni, hogy miért kell ennyire visszautasítónak lennie, mert abba tényleg igazán nem halna bele, ha tudnánk normálisan, civilizált elmerek módjára beszélgetni mert szerintem mindkettőnknek meg van ahhoz az intelligencia szintünk. Nem azt várom el, hogy ezt a több, mint húsz évet megpróbáljuk bepótolni, csak engedjen egy kicsit közelebb magához. Sokat akarnék? Igen! De erről sem én tehetek, mindössze kíváncsi vagyok rá, ha már ilyen hirtelen előkerült.
- Remélem akkor is emlékezni fogsz erre, hogy miket mondtál nekem, mikor tényleg megfogsz kedvelni és azon gondolkozol majd, hogy hogyan voltál képes eleinte így viselkedni velem. - Nem hiába nyomulók pióca módban. Ezt kell tennem, máskülönben esélyem sem lenne arra, hogy tényleg megkedveljen. Szerintem nagyon is szerethető vagyok, csak Marcus valamiért bevette a fejében, hogy jobb engem semmibe se venni, sőt azt sem tartom kizártnak, ha már a legelejétől kezdve ok nélkül utálni kezdett.
- Oh, imádom ezt a drámaiságot. - Azért erős túlzásnak érzem azt, hogy miattam végezne magával. Hé! Azért annyira elviselhetetlen nem vagyok!
- Minél jobban próbálsz ellökni magadtól annál jobban ragaszkodok hozzá, mindig is fordítva működtem. - Aztán bírom neki mondani, hogy én aztán ezt is megmondtam. De tényleg így van. Szerintem ha nem viselkedne így és nem lenne velem ennyire ellenszenves akkor nem is érdekelne ennyire, de már csak a makacsságom végett sem hátrálok meg.
- Sajnálom, de tényleg más erről a véleményünk. Most őszintén baj, hogy szeretnélek megismerni? - Nem költői kérdés volt részemről, tényleg érdekel, hogy milyen mondva csinált indokokkal próbálna eltántorítani attól, hogy többet megtudjak róla, mint a neve és, hogy profin rajzol. Nem sokat tudok még róla, de ezen szeretnék változtatni.
- Szerintem elég hálás leszek azzal is ha csak úgy itt hagylak bizonytalan időre. - Azt nem fogom neki megígérni, hogy soha többet nem jövök vissza, sőt szerintem hamarabb vissza jövök, mint gondolná. Azt viszont próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy talán a hála alatt azt értette, amire gondoltam. Azért ez durva! Azért nem feküdtem még le senkivel mert senki sem érdemelt meg eddig úgy igazán. Én nem csak szexre vágyok, hanem szeretkezésre, ahol mindent elsöpör a szenvedély.
- Ha ennél nyugodtabb maradnék, akkor el is aludnék. Na és meddig fog tartani? - Nem akarok túl sokat beszélni és zavarni a munkájában, de azért mégis érdekel meddig kell mozdulatlannak lennem és nem árt ha beszélek közben, nehogy tényleg elaludjak.

Marcus & Freya

- Komolyan mondom ez volt számmora az évtized poénja, kár hogy most nem vagyok humoromnál. - Más körülmények között ezen most szakadnék. Csak jelen esetünkben inkább találom ezt siralmasnak, mint nevetségesnek. Azt viszont nem fogom. Talán még azt is kétségbe vonnám, hogy egyáltalán képes vagyok rá. mert eddig csak akkor mutatkoztak meg a könnyeim, amikor annyira nevettem, hogy még abbahagyni sem tudtam. De fogjuk inkább arra, hogy eddig még nem akadt az utamba olyan személy, aki annyira fontos lett volna a számmora... Most elsőként biztosan a családnak kellene, hogy eszembe jusson, de valahogy nem tudom emiatt szégyellni magam. De azokat az embereket, akik körülvettek eddigi életem során sosem tekintettem igazán a családomnak, hiszen mitől is lettek volna azok? Az anyám is csak egy nő. Az apám pedig egy szánalmas idióta volt. Nem hiszem, hogy azért kellene sokra tartanom és felnéznem rá, mert képes volt egyszerre két nőt felcsinálni majd dugni. Könyörgöm, erre melyik férfi nem lenne képes? Ha kell ugyanezt megteszem hárommal is. Nem jelent kihívást.
- Érdekes egy elmélet. Szóval, ha nekiállok azért könyörögni, hogy maradj, akkor elmész végre? Ha elkezdelek arról győzködni, hogy mennyire fontos vagy nekem, hogy mennyire sokat jelent nekem ez a család, akkor felfogod végre, hogy semmit sem jelentenek számmora a történtek? - Mert esküszöm még erre is hajlandó lennék. egy próbát mindenképpen megérne, csakhogy utána tényleg mennie kellene. Mert hiába sem strapálom magam illetve talán mégis. Amennyire sikerrel és eredménnyel jártam eddig. Hiszen még mindig itt van és nagyon úgy tűnik, mint aki a közeljövőben búcsút szeretne inteni. Pedig mindennél jobban tudnék örülni most neki és a saját magányomnak.
- Most őszintén nekünk sosem kellett volna találkoznunk. - Kétségtelenül mindenkinek jobb lett volna. Nem próbálok meg kibújni a válaszadás alól. Ez a véleményem, mégpedig hogy ennek nincsen semmi értelme. Mi sosem leszünk egy család, akkor meg minek próbáljuk meg úgy tenni? Nem rétem... Változtatna az bármin is ha hagynám, hogy megismerjem? Talán én tehetek róla, hogy nem képes elfogadni, hogy nem akarom, hogy nem kérek ebből a nagy családiasításból?
- A bizonytalan idő számomra nem elég jó. Nem túl bizalomgerjesztő. Mert biztosra veszem, hogy rövid időn belül vissza fogsz jönni. Játszol a türelmemmel. - Talán ha másképp indított volna másképp is viszonyulnék hozzá. De az hogy betör a házamba és még követelőzik is... Az már egy kicsit sok nekem. Egyáltalán nem kötelességem őt megtűrni. Elvégre semmiben sem maradtunk a bátyámmal. De legfőképpen abban nem, hogy ezentúl magamra vállalom a nagybácsi szerepét.
- Azzal sincs semmi gond, ha közben nem mocorogsz. Még szinte sehol sem tartok. Az alapvonásokat rajzolom. Szóval, most még eldönthetem, hogy mekkora legyen a feneked. - Ezt nagyon is veheti célzásnak.

to: Marcus   

Egyáltalán nem viccnek szántam, de inkább most megkímélném attól, hogy eláruljam neki, hogy ez a kis illúzióm nagyon is valóságossá tudna válni. Az imént elhangzottak többségét nagyon is komolyan gondoltam. Értem én, kell egy kis idő amíg ki tudom zökkenteni a kényelmes komfortzónájából, hogy mást is észre tudjon venni a saját igazán kívül és majd akkor fel fog neki is tűnni, hogy mennyire leragadó teremtés vagyok. Nincs olyan, hogy engem valaki ne kedveljem, ez egyszerűen képtelenség. Marcus is ha végre abba hagyná a makacskodást képes lenne megkedvelni. Nekem pedig nagyon, nagyon sok időm van, hogy bebizonyítsam neki mennyire megkedvelhető vagyok. Nem akartam durván játszani, de ha már nem hagy nekem más választást, akkor kénytelen vagyok, főleg hogy Marcus is olyan kis kegyetlen.
- Hoppá, nem mondtam ugye, hogy nem mindennel vagyok így? Nem vagyok ennyire primitív. - Szép is lenne ha elhinném neki mindezt és csak úgy hagynám magam átveretni. Tisztában vagyok vele, hogy neki a család egyáltalán semmit sem jelent, főleg az én családom. Félig meddig elvileg mi egy család lennénk, de már többször is a fejemhez vágta, hogy nem akar a családom része lenni, én pedig ezt fel is fogtam, de még nem fogadtam el.
- Leszámítva a történteket, tényleg annyira bánod, hogy megismertük egymást? - Durva volt hirtelen, hogy minden összejött, Joseph meghalt, Marcus bácsi pedig előkerült úgy harminc év után. Igazán drámai fejleményeket hozott a hír családunk unalmas hétköznapjaiba. Őszintén én nem tudom bánni, hogy így alakultak a dolgok, mert szerintem érdekes személyiség, csak engednie kellene, hogy jobban megismerjem.
- Te voltál nálam, most én vagyok nálad, szerintem a harmadik alkalmat egy semleges helyen kellene megejtenünk. Majd ha felhagysz azzal, hogy nem akarsz megismerni engem szeszélyeddel, akkor talán megbeszélhetnénk hol is legyen a találkozó, mert te sem akarhatod, hogy vissza jöjjek. - Nem fogom békén hagyni, mert szeretném, hogy az életem részese legyen. Azt viszont nem várom el tőle, hogy napi szinten találkozzunk és tartsuk a kapcsolatot, mindössze pár hetente azért nézzük már meg, hogy a másik él-e még.
- Ha nem is akarsz szebbnek lerajzolni, attól még nem kell elcsúnyítanod. Csak most legyél velem egy kicsit kedves és legalább azt rajzold le ami előtted van. - Nem kell vékonyabbnak, formásabbnak rajzolnia, csak ne nézzek úgy ki a kész műn, mint egy szörnyszülött. Remélem ha már rászánta az idejét, akkor olyan munkát add ki a kezei közül ami tényleg engem tükröz majd vissza.

Marcus & Freya

- De ünnepontó attól még igen, nagyon. - Pedig talán még hajlandó is lettem volna megtenni, hogy az elméletet átviszem gyakorlatba, miszerint marasztalom... Sőt, akár még könyöröghettem is volna neki, hogy maradjon, abban bízva, hogy akkor talán felfogja mennyire nem vagyok vevő a megértésére, a társaságára. Túl szép is lett volna. Most olyan csúnyán lerombolta a gondosan felépített illúzióimat. Az elképzeléseimről nem is beszélve, ami a mai csodás napomat illeti. Aminek most már nincs jelentősége, ugyanis mióta felbér3dtem semmi csodásat sem tapasztaltam benne. Bár azt kétlem, hogy hitelesen előtudnám adni, hogy milyen fontos a számomra, hogy mennyire sokat jelent, hogy van nekem, még ha eddig nem is tudtam róla. Még talán tőlem is gerinctelenség volna. Nem kizárólag azért mert valójában semmit sem jelent a számomra, amit már meg annyiszor megkíséreltem a tudtára adni, mindeddig eredménytelenül. Igen csak elkeserítő egy tény. Pedig már úgy beleéltem magam a kezdeti sikerélményeimbe. Legalábbis azt hiszem a bátyámmal sikerült megértetnem, hogy köszöntem, de nem kérek ebből... Nagy kár, hogy a kicsi lányával már nem arattam ekkora sikert.
- Őszintén Freya... Egyáltalán semmi sem jut az eszembe, amiért most örülni tudnék ennek. - Sajnálnom kellene? Talán. De nem tudom, bassza meg. Mégis mi a franctól kellene olyan marhára odáig lennem? Nekem erre egyszerűen nincs szükségem. Most tényleg csak szeretnék nem tudomást venni a csalásomról és elhiheti, hogy egyik sem hiányzik. De legkevésbé az apám. Tudom most arra kellene gondolnom, hogy milyen jó ember volt, hogy felnevelt, hogy amíg abban a tudatban voltam, hogy egyedüli fia vagyok felcsinált egy másik nőt is majd kitartóan kúrogatta. Ezek után rám nem számítson senki, mert nekem sincs szükségem senkire sem. Bassza meg mindenki. Mégis mi a fasznak kellene felnéznem egy ilyen szerencsétlen balekra? Igazán hálás lehetek neki azért, amiért az anyám valahányszor a szemebe néz majd mindig az apámat fogja látni bennem és a csalódását. Legszívesebben letagadnám. Lehetetlen, hogy egy ilyen képmutató állatot hogyan tudtam tisztelni egyáltalán.
- Gondolkodj már egy kicsit. Te valójában senkit sem veszítettél el. Semmit, sokkal inkább nyertél. Mi alatt én mindent elveszítettem. Ezek után az a legkevesebb, hogy gyűlölöm a családod összes tagját. Ott van az apád... Ő az előrébb való, az idősebb. Szóval, akkor én volnék a fattyú? Bazd meg Freya. - Úgy hiszem ennél őszintébb már nem is lehettem volna. Sőt, talán túl sokat is elárultam neki ezzel. De most már tudja. ezzel már csak annyi a probléma, hogy nem hiszem, hogy bármit is elértem volna vele. Nem fogja felfogni. Minden áron megakarja érteni, de nem fog menni.
- Én csak egy megadott címet követtem, ami sajnos egy úttal hozzád is elvezetett. De igazad van. Egyáltalán nem kellett volna megjelennem. - Nem volt jelentősége, mégis megtettem. Szóval most már büszkén és határozottan kijelenthetem, hogy semmivel sem tartozom.
- Kivitelezhető gondolat... - Talán. Én mindig csak azt rajzolom, amit magam előtt látok. Véleményem szerint semmi baj sincs vele. egyáltalán nem nevezném csúnyának. Tény, hogy valamit hiányolok amikor ránézek, csak még eddig még nem tudtam rájönni, hogy egész pontosan mi az. De azért lennének elképzeléseim róla, csak eddig még egyik feltevésem sem nyert igazolást.

to: Marcus   

Gondolom jól sejtem, ha azt feltételezem ezt sem bóknak szánta. Sőt, meg is lepődnék ha egyszer tudna egyetlen egy bókot is kinyögni, ahelyett hogy gúnyolódna, vagy sértegetne. De megpróbálok megbarátkozni a tudattal, hogy az újdonsült bácsikám nem éppen a kedvesség mintapéldánya. Mégis kedvelem, ki érti ezt? Legalább róla tudom, hogy nem kétszínű és nem jó pofizik, mert attól bizony képes vagyok a falra mászni. Jobban tetszik ez a pofátlanul tapló őszintesége. Túl sok olyan ember van a családomban akiktől nap, mint nap elviselem a kétszínűséget, vagyis ők már annyira sokszínűek, hogy csodálom hogy még nem változtak át szivárvánnyá. Marcus pedig egyszerűen csak Marcus, bunkón is kedvelhető.
- Most rettentően önzőnek tűnök azért mert szeretnélek megismerni? Tudom most csak idegesítelek és fent vagyok azon a listán akiket egyáltalán nem szeretnél most látni, de képtelen vagyok ebbe beletörődni. - Nem azt várom el tőle, hogy az első percben össze boruljunk és hatalmas megható ölelkezős jelenetet adjunk elő, csak egy kicsit legyen felém nyitott és ne legyen előítéletes velem szembe. Ne az apja egyik hibájának a következményét lássa bennem, nekem is ugyan akkor meglepetés volt az, hogy minden kiderült. Jó, Marcus este egy kicsivel mégis más, hiszen neki az apja volt Joseph, nekem meg a nagyapám. De akkor se érdemlem meg, hogy kitoloncoljon az életéből.
- Mit nyertem ezzel az egésszel, téged? Mert ez remek! Téged, aki tudomást sem szeretne venni a létezésemről. - Értem én mi a problémája, csak ezzel annyi baj van, hogy nem értékeli azt, hogy meg tudom érteni.
- Jesszusom, ez már nem a középkor, hogy azt mondják rád, fattyú lennél. - Tudtommal a végrendeletben is pont ugyan annyit kap, mint Edward és ha tényleg fattyúként kezelték volna akkor ki lenne tagadva belőle. Számomra Marcus a másodszülött aki mindössze egy másik nőtől született, de ettől még nem kellene máshogy tekinteni magára. Nem is értem miért feltételez ilyesmiket.
- Köszönöm. - Azért tényleg hálás lennék neki ha nem karikatúra lenni az aktképemből. Még mindig zavarban érzem magam, hogy meztelenül fekszem előtte, de azért szerintem már elmúlt a pír ami eddig arcomon éktelenkedett.
- Tényleg képes lennél arra, hogy úgy éld az életedet, mintha semmi sem történt volna? - Én nagyon próbálok csendben maradni, de azért mégis kíváncsi vagyok és szerintem képes Marcus egyszerre rajzolni is és válaszolni. Mert nem akarom elhinni, hogy tényleg megtenné, mert én már nem akarok vissza csöppenni a régi életemben, ahol nem lenne az életem része.

Marcus & Freya

- Azt kell, hogy mondjam nagyon jól látod a helyzetet... Pontosan azt kellene tenned. - Ugyan miért ne menne? Hiszen még nem is ismer. Nem is kell, hogy megismerjen. Ami engem illet nem is akarom ezt. Egyáltalán nem látom értelmét, hogy megindítsuk ezt a meghitt, érzelmi köteléket egymás között. Még csak az hiányozna... Komolyan. Nem! Bárhogyan is próbálom, akárhogy szeretném sehogyan sem tudom megértetni vele, hogy velem tényleg csak az idejét pocsékolja és igazán fordíthatnál valami olyasmire, amivel több eredményt érne el. Mert tőlem tényleg nincs értelme bármit is várnia, mert a legjobb esetben is csak csalódás érheti. Fel nem foghatom miért  nem képes egyszerűen csak tovább élni az életét nélkülem, a nagybátyja nélkül, aki soha sem voltam. Még csak tudomást sem kellene, hogy vegyen róla. Én pedig tudtam, hogy nem kellett volna megjelennem... Mégis megtettem tiszteletből, de semmi ilyesmire nem számítottam. Komolyan azt gondoltam, hogy letudom zárni a történteket következmények nélkül. Talán nem hiszi, de mindenkinek úgy lett volna a legjobb. Mindenki eltudja fogadni, épp csak az unokahúgom nem. Nem akarom, hogy ezek után vagy akár valaha is ragaszkodni kezdjen hozzám. Mert mindaz, amit szeretne nem több egy illúziónál.
- Ha mindezzel a gusztustalan ömlengéssel bűntudatot szeretnél kelteni bennem, akkor már most szólok, hogy hagyj fel a próbálkozásaiddal, mert nem fog sikerülni. - Mindenkivel sikerült megértetnem, hogy nem kívánok a család tagja lenni, méghozzá egy árva szó nélkül felfogta mindenki. Az unokahúgom viszont hihetetlenül makacs. De legalább ha érteném, hogy miért ragaszkodik minden áron ahhoz, hogy megismerjen. Akárhogy, akármi is történt ugyanez nem mondható el visszafelé is. Én valahogy jobb szeretnék inkább semmiről és senkiről sem tudni. Meglehet most úgy tűnik a könnyebbik utat választottam, de még ez sem érdekel.
- Tudod, nem is az számít igazán, hogy mások mit gondolnak. Sokkal inkább az, amit saját magam érzek. Az pedig egyelő a nullával. - Semmi sem maradt. Csak egy hatalmas üresség, amitől olykor úgy érzem képes volnék megfulladni. Ezért is nyomom el magamban inkább ezt az érzést. Mert így tényleg könnyebb. Semmit sem akarok érezni. Senkire sincs szükségem, de még kevésbé a megértésükre. Mert egyszerűen nem vagyok rájuk kíváncsi. Nem érdekel mit akarnának mondani, még ha lenne is mondanivalójuk tartsák csak meg maguknak.
- Őszintén remélem, hogy egyszer te is megtapasztalod, hogy milyen üresnek lenni... - Még szebb volna ha mindezt éppen általam sikerülne megtapasztalnia. Nem mondom, hogy könnyű volna. De azt hiszem menne. Tudnám hogyan érzem el, hogy a végén az unokahúgom csak egy érzelmi nulla legyen. De ne akarja, hogy megtegyem. Nem akarhatja...
- Várjunk, ez most egy komoly kérdés volt? Mert akkor... Igen! - Egy pillanatra megálltam, de csak amíg gyors eszmefuttatást folytattam a kérdéssel kapcsolatosan, aminek következtében úgy hiszem kielégítő és határozott válasszal tudtam szolgálni. Időközben előfordulhat ,hogy egy egészen picit elkalandozott a tekintetem. De erről igazán nem én tehetek, hiszen eléggé pikáns részletei következnek a munkámnak.

to: Marcus   

Na pont ez a baj, hogy szerinte ezt kellene, szerintem pedig egyáltalán nem, már meg sem lepődök azon, hogy ismét más véleményen vagyunk. Hosszú percekig, órákig, akár napokig ezen vitatkozhatnánk és akkor tényleg megkapná azt a bizonyos beutalót a mosolygóra. Igaz most magamat sem értem, hogy miért erősködök ennyire és ragaszkodok hozzá, hiszen tényleg eddig megvoltam nélküle, viszont ezek után nem akarok úgy élni, mintha nem történt volna semmi sem. Szerintem nem nagy kérés amit elvárnék tőle, én csak annyit akarok, hogy ne legyen velem ennyire elutasító és ne kezeljen leprásként.
- Ezt kellene, de egyáltalán nem akarom ezt tenni. - Ez a nagy helyzet, nem akarom és jobban járna, ha elfogadná a kialakult helyzetet. Mert ha tetszik neki ha nem - és inkább a nemre szavaznék - de tőlem most már nem szabadul.
- Ha bűntudatot szeretnék benned ébreszteni, akkor már régen elővettem volna a mű sírásomat, de szerintem felesleges erőpazarlás lenne, mert téged még ez sem hatna meg. - Annyira makacs és önfejű, ebben is hasonlítunk. Értem én, hogy nem akarja ezt az egészet, de már így is akarata ellenére belecsöppent. Ez a viselkedés annyira nem is tudom milyen, de azért mégis fel tudom fogni, hogy miért teszi ezt. Felvont maga köré egy falat és most attól tart, hogy lerombolom? Nem azt várom el tőle, hogy lelkizzünk és beszélgessünk el az érzelmeiről, mert tudom ezt a témát nagy ívben elkerülné.
- Még te sem lehetsz ennyire érzéketlen. - Mindenki érez valamit, olyan nincs, hogy nem érez semmit. Harag, csalódás, megvetés, akármi. Én csak egyszerűen nem akarom elhinni, hogy neki ez jó lenne, hogy mindenkit megpróbál kizárni az életéből és minél jobban eltaszít magától, mert szeretném megismerni.
- Miért, szerinted még nem vagyok elég üres? - Hát ami azt illeti egy olyan férfi lakásán vagyok akiről nem rég derül ki, hogy a nagybátyám és tényleg nincs attól jobb szórakozásom, minthogy levetkőzzek neki teljesen meztelenre, hogy rajzoljon rólam egy akt képet. Ennél már az én életem se lehetne átlagosabb, legalább most végre történik valami és nem veszek el az unalmas hétköznapokban.
- Ne már Marcus! Nem is hiányoznék? - Reménykedhetek abban, hogy igen? Felesleges ugye? Már elégszer tudtomra adta, hogy szeretne tőlem megszabadulni, de eddig mégsem jött neki össze, talán nem véletlen.
- Azért nézel ennyire mert elrontottad a rajzot és próbálnád menteni a menthetőt? - Más magyarázatot hirtelen nem is találnék arra amiért olyan sokáig csak úgy szótlanul nézett, vagy már inkább bámult. Még mindig szokatlan nekem ez az egész, de azt hiszem már nem érzem magam annyira zavarban, mint a legelején. Próbálom úgy felfogni, hogy ez nem meztelenkedés, hanem művészet.