Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Már három napja... három napja kell visszafognom magam és azóta csak egyre erősebben gyűlök bennem az a mérhetetlen mennyiségű harag és düh, amit le fogok vezetni rajta. Le akarom vezetni rajta! Mégis hogy a jó francban lehetséges ez? Hiába soha nem voltam oda a társakért, valahogy sosem tudhatod, hogy ki az, aki átver, ki az aki korrupt, ki az, aki majd leadja a drótot. Az apámat is átverték, rohadtul nem akarok én is erre a sorsra jutni. Mégis lehet, hogy esély van rá? Szó szerint remeg a kezem az idegességtől, amikor lenyomom a kilincset a jól megszokott szobában, ami minden egyes hónapban pontosan ugyanazon a napon és órában nyitva áll a számunkra. Nem akarok azonnal neki esni, ezért is jöttem valamivel korábban, hogy én legyek itt először, hogy kicsit lehiggadjak, hogy megigyak egy jó pohár jéghideg vizet. Ha nem teszem, akkor már abban a pillanatban nekivágom az ajtót az orrának, amikor ki akarja nyitni. Így viszont legalább valameddig megpróbálom visszafogni magam, amíg azt hiszi, hogy minden rendben. Nem tudja, kétlem, hogy halvány fogalma is lenne arról, hogy hallottam a nevét és nem épp olyan helyen, ahol azt kéne. Leülök végül a pohár vizemmel a kezemben a fotelbe és szó szerint bámulom az ajtót. A kezem újra és újra az oldalamon a bőrkabát alatt megbújó pisztolyra siklik. Egy év, egy rohadt év, és most akarja tönkre tenni az egészet? Mi a francért? A pénz, vagy megzsarolták, vagy... egyszerűen csak egy barom? Ha nem lesz bármilyen értelmes magyarázata, akkor nagyon rosszul fog kijönni ebből a mai helyzetből és akkor még finoman fejeztem ki magam. Percek telnek el, elviselhetetlenül hosszú percek, amikor végre nyílik az ajtó. Próbálom visszafogni a veszett szívdobogást, és csökkenteni a mellkasom szapora emelkedését, hogy ne szúrja ki azonnal rajtam, hogy valami nem oké, cseppet ideges vagyok... nem is cseppet. - Hello... Aaron! - nem moccanok, csak óvatosan leteszem a poharat az asztalra, és karba fonom magam előtt a kezeimet. - Szeretnél nekem mesélni valamit? - vajon érten fogja? Tudja, hogy miről beszélek? Vagy első körben majd hárít és értetlenkedik, mint aki hülyének néz? Azzal csak még jobban fel fog húzni, nagyon nem bírom, hogy valaki egy kicsit is hülyének néz, és most nagyon is úgy érzem, hogy vele ez a helyzet. Azt hiszi, hogy tényleg átverhet, hogy szórakozhat velem? Hát nem basszus, erre rohadtul nem lehet lehetősége, és tenni fogok róla, hogy szépen felfogja, és jól az eszébe vesse. Nem adom meg neki a lehetőséget, hogy eltántorítson a célomtól és ha ehhez csúnya dolgokat kell tennem... akkor meg fogom tenni.
Érzem, hogy baj van. Már csak, ha abból indulok ki, hogy mindig volt valami kibúvóm az alól, hogy miért ne nyíljak meg teljesen Sid előtt. Soha nem voltam egy partner centrikus személy, soha nem is vágytam rá, hogy nekem egy partnert kelljen dédelgetnem, nevelgetnem. Épp ezért tartott sokáig az is, hogy megkapjam-e Avery-t vagy sem. Sidney esete persze más, valamilyen formában szükségünk van egymásra, de soha nem esküdtem fel arra, hogy minden létező dologról ami történik körülöttem, fel fogom világosítani. Neki is megvannak a magánügyei és nekem is, ezt ő is tudhatja. Megigazítva a bőrdzsekimet, már nyitok is be az ajtón, s így találom szembe magam a nővel, ki... hát, mit ne mondjak, nem tűnik épp boldognak. Már csak ha abból indulok ki, hogy milyen hangnemet üt meg. Nem agresszív, inkább túl nyugodtnak tűnik. És az nem jó. Mély, öblös sóhaj szakad fel belőlem, ahogy bezárom magam mögött az ajtót, s kiveszem a zsebemből a pisztolyt, mit az asztalra teszek csak, hogy biztosíthassam, nem áll szándékom harcba keveredni vele és épp ezért el is várom, hogy ő is hasonló képen tegyen. Amit kell már most el fogom neki mondani, ha már így rákérdezett. Mert igen, látom rajta, hogy kiderítette. - A kilétemre vagy kíváncsi igaz? - ha biccent vagy jelez, akkor leülök vele szembe. - Jól van... tudom, hazudtam neked. Nem, nem hazudtam, mert miért tettem volna? Ez inkább amolyan "családi" ügy, amibe sajnos csúfos módon már évekkel ez előtt belekeveredtem. Tudod, mikor elmentem a szüleimtől - kezdek bele a mesélésbe úgy, hogy soha senkinek nem beszéltem még erről, még a feleségemnek se, aki egykoron mellettem volt - a keresztapámnál találtam vigaszt. Ő volt az egyetlen, aki eltudott viselni maga mellett, nem akart minden áron szíjat hasítani a hátamból. Ő nevelt belőlem rendőrt, az pedig, hogy maffia tag, csak akkor derült ki, mármint akkor mondta el, hogy ki ő valójában, mikor befejeztem az akadémiát, és már együtt dolgozhattam a fejesekkel. Először nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal, aztán mint minden nagyra vágyó fiatal, bedőltem az ígéreteknek, miszerint valakit, embert, ügynököt csinálnak belőlem. Megadva magam beleegyeztem abba, hogy beépülve az FBI-osokhoz, folyamatos helyzetjelentéseket és infókat adok ki személyekről, tervekről nekik, mivel régen volt egy-két ügyük, amivel magukra haragították az FBI-t. És ezt kellett volna eltussolnom. Már csak az a baj, hogy nem úgy végzem a dolgom, mint kellene. Nem vagyok olyan hatásos, mint ők remélték. Ezt pedig betudhatom annak, hogy nem érzem elég erősnek magam ahhoz, hogy csalással tegyek keresztbe azoknak, akikkel most együtt dolgozok. Nem küldtem el a jelentéseket, csak olyanokat, melyekről úgy gondoltam, hogy nem lehet nagy gond. De azt is kicsit megcsavartam. Így ugyebár arra is lehetőségem lenne, hogy ellenük fordítsam a saját kis tervüket... tudom egy részben ez hazugság volt, és az is. De itt jön érvénybe a következő is. A rideg fenyegetések. És talán ezzel még sikerül is elérni valamit. Őszintén sajnálom Sid, hogy így alakult - lesek fel rá sajnálkozó tekintettel. Tényleg sajnálom.
Baromira ki vagyok bukva, és akkor ez finom kifejezés. Szerintem a helyemben bárki így lenne vele, hogyha arról az emberről derülne ki ez a szar, aki az egyedüli összeköttetése a világgal, a normális élettel. Ha bármi történne a főnökömmel New Yorkban, akkor csak rá számíthatnék, egyedül rá, mert ha átver, ha elárul, akkor konkrétan buktam az életem. Az aktámban jelenleg nem az szerepel, aki ténylegesen vagyok, nem lehetne ezt csak úgy egy könnyen kimagyarázni, azaz jó eséllyel sehogy se lehetne. Hát csoda, hogy pipa vagyok rá? Az ő rohadt nevét hallani abban a piszkos kis lebujban egy üzlet kellős közepén, hogy majd neki köszönhetően nem lesz semmi baj valami újabb szállítmánnyal. Hogy mi a franc? Ez volt az első kérdés, ami a fejembe férkőzött, azt hittem, hogy nem hallok jól, tényleg azt hittem. De nem, baromira jól hallottam. Magánügyei pedig lehetnek, nem érdekel milyen nőkkel fut, sőt még az ágyneműje színe is hidegen hagy, de ez... olyan, mintha kést állított volna a hátamba és még csak észre se vettem. Mi van, ha már rég leadta rólam a drótot a kis haverjainak? Ki tudja, hogy nem dobott-e fel másokat is? Mire benyit az ajtón kb. már itt tartanak a gondolataim. Legszívesebben a pár méterre lévő széket verném szét a fején. Figyelem, ahogy leteszi a pisztolyt, de eszem ágában sincs hasonlóan cselekedni. Ahhoz túl pipa vagyok, hogy én is megejtsek egy ilyen előzékeny kis gesztust. Meg egyébként is, ha már egyszer átvert, akkor miért ne lehetne a lábához szíjazva egy másik, vagy egy kés, vagy bármi? Hogy a francban bízzak meg benne csak, mert letett egy pisztolyt az asztalra. - Hát kurvára kíváncsi lennék rá igen... Kissé kibaszta nálam a biztosítékot, hogy a te rohadt neved merült fel pár napja. "Majd Nowell elintézi." Mondom, mi van? - előre hajolok, amikor leül és elkezd beszélni. Még az se érdekel, ami máskor különösképp zavarna, hogy ezzel remek belátást biztosítok neki. Most ne a melleimet bámulja baszki, hanem magyarázza el, hogy mi a jó franc van itt, és nagyon jó indoka legyen, mert különben lenyomom a torkán a pisztoly csövét és addig ki nem veszem, amíg a színtiszta igazat ki nem kotyogja szépen. Annyit lehetőséget adok neki, hogy tényleg végighallgassam. Ennyit ér ez az egy év. - Szóval családi biznisz mi? És miért kéne hinnem neked? Lehet, hogy ez csak a begyakorolt szöveg arra az esetre, ha véletlenül lebuknál. Ha direkt azért taníttatottak, akkor simán lehet ez is a leckék része. - összehúzom a szemem és egyszerűen próbálok a veséjébe látni. Mégsem vagyok élő hazugság vizsgáló, nem látok az agyába, hogy pontosan mi is jár benne. Egy kettős ügynök, miért kéne elhinnem, hogy igaz a kis sztorija. Elhinném, ha magától mondta volna el, de nem így volt. Újra idegesen remegni kezd a kezem, ahogy arra gondolok, hogy minden tervemet kettétörheti, hogy talán másokat is leadott már a maffiának, hogy ügynökök halhattak meg miatt. Nem tudom visszafogni magam, a kezembe kerül a pisztoly és még saját magamon is meglepődök milyen hirtelen pattanok fel a fotelből, hogy pár centivel előtte megállva a képébe nyomjam a fegyvert. - Kiket adtál ki nekik he? Hány ember halt meg miattad? Mi a szarért nem jelentetted az egészet, vagy mondtad el már régen, ha tényleg így van. Te vagy az összekötőm a rohadt életbe, benned kellene bíznom! - nem, ezért nem volt soha társam. Egy társ baromság, csak arra jó, hogy átejtsen. Az apámat is beköpte valaki, és meg is lett a következménye, csoda, ha nem viselem jól az árulókat?
Mindig is jellemző volt rá a gyanakvás. Épp úgy, mint rám. Ha jobban belegondolunk, mi ketten nagyon hasonlítunk egymásnak, s mint ahogy én is tenném, úgy ő is ragaszkodni fog az igazához és nem fogja engedni, hogy bebizonyítsam, megbízhat bennem. Tény, hogy ezzel el lehet játszani egy ember bizalmát, de mit tudtam volna tenni? Az ember cseppet összefossa magát, ha az élete múlik dolgokon. - Elhiszem és tudom! De figyelj, ha eddig nem tettem semmit, akkor miért pont most tettem volna bármi ellened irányulót? Neked talán nincsenek olyan titkaid, amit inkább megtartasz magadnak? - vonom kérdőre, miután hosszú káromkodások közepette kis híján a torkomnak ugrik. - Tudom, hogy nagy hülyeséget csináltam, de szerinted mi mást tehettem volna, ha? Ha vigyorogva megállok előtted és bejelentem, hogy a maffiával vagyok összeköttetésben, akkor elfogadtál volna továbbra is? Mert nem hiszem! Hosszan elmagyarázom neki, hogy milyen helyzet lépett érvénybe, de mint gondoltam, nem tudok mit tenni vele szembe. - Higgy nekem, mert eddig is hittél! Nem ártanék neked ezt te is tudod. Az, amit csinálok, annak semmi köze hozzád, a másikhoz vagy a harmadikhoz... és nem, nem erre tanítottak, ne forgasd ki a helyzetet. Tudom, hogy mit kell csinálnom, hogy miért vagyok itt, és mit fogok csinálni a továbbiakban - vallom. Hangom határozott és erőteljes, nem engedem, hogy azt képzelje, behódolok neki. Miért tenném? Nem rezzenek meg a képembe nyomott pisztolycsőtől, helyette csak lemondóan nézek fel rá. - Tedd csak meg! Ha jobban belegondolok, nem válna hátrányommá a halál. Tedd meg! - unszolom. Most vagy keresztbe teszek magamnak és tényleg lőni fog, vagy ha jelentősen nem is, de valamilyen formában elhúzódik tőlem. - Miattam? Semennyi! Miattam nem halt meg senki! Szerinted bele is mennék olyan játékba, ami a saját társaim életét teszi kockára? Ennyire hülyének nézel? Ilyennek ismertél meg? Mert oké, aláírom, hogy titkoltam előled egyet s mást, de mind végig magamat adtam neked, akármennyire is a tények ellen feszülsz! És igen, én vagyok akiben bíznod kell. Hát bízz is bennem - ezzel már dobom is rá az asztalra az aktatáskát, amit a munkahelyemről hoztam el. - Nézd csak át. Benne van minden, amit eddig összeszedtem. És akármilyen hihetetlen is, de nem azért vagyok itt, hogy az FBI-nak tegyek keresztbe. Eleinte tényleg így volt. De tudod, az igazság olykor győzedelmeskedik, így már a keresztapám a kiszemelt célom, akit el akarok tenni láb alól. Csak hagyd, hogy ismertessem veled a tényeket. Bízz meg bennem, Sid - nézek bele a szemeibe könyörgően. Szükségem van arra, hogy ha más nem is, hát ő teljes mértékben bízzon bennem. Épp ezért hoztam el neki ezt a rengeteg papírt. Ez majd bizonyítja az igazamat.
Hát mégis hogy a fenébe ne lenne rám jellemző a gyanakvás? Az apámat átejtették és szó szerint kivégezték a családomat. Még akkor is, ha ennek már tíz éve, az emlék egyáltalán nem halványult el, sőt csak egyre erősödik, ahogy közeledem a cél felé. Messze van még, de nem érdekel, el fogom érni és csak is ez számít. Nem érdekel, hogy milyen áron, kin kell átgázolnom érte, kinek kell betörnöm az orrát, akkor is el fogok jutni a fejhez, és élvezettel fogom levágni, hogy aztán az egész rohadt kis szervezet széthullhasson. Egyszerűen így első hallomásra képtelen vagyok elhinni, amit mondd, hogy nem volt választása, hogy szeretne kiszállni. Mindig van valami indok, valami hülye kis magyarázat, ami miatt a könnyebb utat választják. - Ilyen nincs, ilyen szintű titkom egy darab sincs. Ez... ez egyszerűen... áh! - sok és nem tudom kifejezni szavakkal, hogy mennyire pofán vágott a hír. - Nem tudom, de ha önként mondtad volna el, nem pedig csak azért, mert rájöttem. Ha nem jövök rá, akkor a végtelenségig titkolod? Épp előttem? Nem valami hülye kiscsaj vagyok, akit bármikor átejthetsz... - tökéletesen képtelen vagyok lehiggadni, még akkor is amikor végül részletesen elmagyarázza az egész ügyet. Hihetőnek hangzik, de mégis, annyi mindent hallottam már, ami hihetőnek hangzott. A bűnösök a csillagokat is lehazudják az égről, ha menteni akarják az irhájukat, én aztán rohadtul tisztában vagyok ezzel és nem szokásom csak úgy elhinni a rizsát. - Ha tudtad volna, mi a dolgod, elmondtad volna! - szinte már sziszegek felé, aztán egyszerűen a képébe nyomom a pisztolyt. Az, amit a világon a legkevésbé viselek a hazugság, főleg egy ilyen ügyben. De a reakciója finoman szólva is meglep és ezt most képtelen vagyok álcázni. Őszintének tűnik, amit mondd. Hátrébb lépek és szó szerint visszaroskadok a fotelbe, ledobva a pisztolyt az asztalra az övé mellé. - Úgyis tudod, hogy nem nyírok ki senkit... még Őt sem ölném meg, azt akarom, hogy a sitten rohadjon meg. - ez az egy szabályom van. Szinte bármire képes vagyok, hogy elérjem Timet, de ezt a határt nem lépném át, akkor talán már nem lenne visszaút. Eddig sem öltem meg senkit, akit nem volt muszáj és most sem tenném meg, egyszerűen csak állatira felhúzott. - De egyszerűen... szívesen beverném a képed... - rázom meg a fejem mérgesen. Nehezen higgadok le, szó se róla, azt hiszem hülyeség lett volna, hogy orvosnak menjek, totálisan nem illett volna hozzám az a szakma, csak hát anyám jobban értékelte volna, ha nem az életemet veszélyeztetem. Aztán végül mégsem úgy lett, ahogy ő akarta, pech. - Hát akkor miért nem mondtál nekik nemet? Miért nem léptél ki az egészből? - de azt hiszem nyilvánvaló a válasz. A maffia nem engedi csak úgy el az embert, nem lehet csak úgy elmenni nyugdíjba, vagy más szakmát választani. Ha egyszer benne vagy, akkor nem engednek el és ha jól sejtem az életet jobban félti, mint hogy csak úgy eldobja magától. Követem a tekintetemmel az aktatáskát, amit az asztalra dob és mint valami morcos nősténytigris pillantok rá újra. Végül sóhajtok egyet és csak szó nélkül állok fel, hogy az egész cuccal együtt áttelepedjek az ágyra. Ott nagyobb a hely és értelmesen szét lehet pakolni. Pár perc eltelik, amíg legalább kb. átfutom az infokat, és csak utána nézek rá megint. Az olvasgatás legalább abban is segít, hogy legalább valamelyest lehiggadjak. - Jól van... bár még mindig beleverném a fejed az asztalba, de... ez most komoly? Tudod, hogy éktelen baromság nyíltan eszembe szállni az ilyenekkel igaz? Vagy... azt akarod, hogy segítsek? Kapjuk el mindkét nagykutyát? Akkor aztán durván betennénk az itteni alvilágnak szó se róla. - akármennyire is hihetetlen a legutóbbi kirohanásom után, de mégis egy mosoly jelenik meg a szám szegletében. Nem tehetek róla, a tény, hogy az ilyen mocskokat rács mögé dughatom egyszerűen felvillanyoz, és még az iménti haragomat is kicsit félre tudom tenni, ha nem is felejtem el végleg.
- Tudom, Sidney, tudom! Tisztában vagyok azzal, mekkorát hibáztam. De mit tudtam volna tenni? Most még ezt is zúdítottam volna a nyakadba? Nem volt elég a saját gondod, még legyen itt ez is? Gondoltam egyedül majd kitudok kecmeregni belőle, de elfajultak a dolgok és kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy nincs visszaút. Vagy a keresztapám döglik meg, vagy én. Ebbe nem keverhettelek be téged is. De mivel rájöttél, már teljesen mindegy! És épp ezért kérem, hogy érts meg és bízz meg bennem. Tudom nehéz lesz, mert eljátszottam a kialakult, kölcsönös bizalmat. De talán ha bizonyítok, ismét eltudunk érni valamit - talán feleslegesen jártatom a számat, mert csak képen fog röhögni, és jól elhord fűnek fának. De azért egy próbát megér nem? Ha az ember az igazáért harcol, akkor nem adja fel. Nem illetődök meg a pisztolytól és ezt ő is jól láthatja, hallhatja. Hangom mindvégig határozottan cseng. Talán ha most főbe lő, akkor nem kell a keresztapám kínjaival foglalkoznom és arra várni, hogy mikor indít ellenem valamiféle támadást. Ők nem végeznének olyan gyorsan velem mint például Sid. Kínoznának, meghurcolnának és megvárnák azt a lehetőséget, hogy a halálért könyörögjek. Most pedig nem éreznék semmit. Viszont mint reméltem, nem képes rá. Nem teszi meg, helyette visszaroskad a helyére, a pisztoly pedig az enyém mellé kerül. Így valamivel kellemesebb a légkör. Kifújom a feszült levegőt magamból, s tekintetemet ismét az arcára emelem. - Tudom. És ezt épp úgy értékelem benned, mint a kitartásodat - nem nyalizok. Miért tenném? Ez a szín tiszta igazság, aki nem hiszi el járjon utána. - Nem lep meg. És ígérem meg is teheted, ha tényleg rosszabbra fordulnának a dolgok. Nem fogok ellenkezni. De előbb nézd át őket. Jól! Ne csak fusd át. Minden le van írva benne A-tól Z-ig, amit tudni érdemes. Sőt, még egy táblázatot is csináltam, ami Timet és a keresztapámat hasonlítja össze. Nagyon hasonló a taktikájuk, minden szempontból. Annyi a legnagyobb eltérés - telepedek le mellé a földre, és mutatok rá a legalsó két rublikára - hogy míg Timnek külön személyek kellenek, addig a keresztapámnak egész nagy szervezetek. FBI, CIA, NATO és még sorolhatnám. Még nem jöttem rá, hogy pontosan miért ez a nagy felhajtás a részéről, de rajta vagyok már az ügyön. Sikerült beférkőznöm a CIA rendszerébe. Persze még nem tudtam minden jelszót feltörni, mindenhova beépítenem a felhasználómat, de igyekszek - bizonygatom, miközben előkapok egy másik lapot. - Ez pedig százalék és esély latolgatás, hogy hol és milyen módon lehetne a legkönnyebben bekasztlizni őket úgy, hogy ne legyen utórengése a dolognak. Talán ha összecsődítenénk a két bandát, két legyet ütnénk egy csapásra. De ez a jelenlegi helyzet miatt még lehetetlen.
- Őszintén? Sokkal jobb lett volna, sokkal! Azért van ez a szar... ez a bizalom, vagy mi, ami néha nagy baromságnak tűnik, hogy igenis el tudd mondani, aztán kitalálhatunk valamit közösen. Igazán felfoghatnád! - jó persze én se számoltam még be neki az egész életemről, de végülis társak vagyunk igaz, nem szeretők, hogy a múltunk minden részletét is fel kelljen tárni egymás előtt, viszont a társaknak az a dolguk, hogy elmondják egymásnak azt, ami szakmailag igenis fontos, és ez azért baromira ide sorolható. Akármennyire is próbálok lehiggadni a szavaitól, igazán nehezen megy, és annak ellenére, hogy rászegezem a pisztolyt, mégis képtelen vagyok rá, hogy lelőjem. Az nem én lennék és azért akkora hibát nem is követett el, hogy erre tényleg okom lenne. Inkább csak betörném a képét és kész. Azt hiszem ő is bőven tisztában van azzal, hogy képtelen lettem volna lelőni, de azért lássuk be mégis csak kockáztatott, hiszen hónapról-hónapra változom. Lássuk be, volt már rá példa, hogy valakit magával ragadott a mély, amikor beépült. Én igazán nem akarom ezt... hiszen túlságosan erősen lebeg a cél a szemem előtt. A pisztolyom végül az asztalra kerül, én pedig az összes papírral együtt letelepedem, hogy szépen átnézhessem őket. - Jól van, átnézem... tényleg jól átolvasom, de az orrod betörése még akkor is esélyes, ha valami gebasz lesz. - pillantok rá, de már cseppet sem látszik rajtam, hogy annyira ideges lennék, mint eredetileg. Jó lassan tényleg lehiggadok, tőleg ahogy szépen olvasni kezdek. Jó sok az info és még kész összehasonlítást is készített. Hát szó se róla, elég rendesen kirészletezett mindent. - Ezt minimum hét lakat alatt kéne tartanod, ha olyan valakinek kerül a kezébe, aki tovább adja, baromi rosszul járhatsz. - hát ezért nem bízom én senkiben. Az apámat is beköpte valaki, és nyílt tény, hogy mindig vannak korrupt emberek, én pedig baromira nem akarom megszívni, és amikor már közel a cél, akkor hirtelen golyót kapni a homlokomba. Figyelek azért a magyarázatára is, miközben homlok ráncolva nézegetem a papírokat. FBI, CIA, NATO, azért ez lássuk be nagyon durva és eléggé más, mint Tim ügyei. Nem vagyok benne biztos, hogy valami ilyesmivel nem vágnánk-e túl nagy fába a fejszénket, de... szeretem az izgalmat. - Megpróbálhatok utánaérdeklődni dolgoknak vele kapcsolatban, mivel eddig elsősorban Mathersre koncentráltam, csak... ebben muszáj óvatosan és lassan lépkednem. - átveszem tőle a másik papírt is. Hát oké, tényleg elég szépen kidolgozott minden és lehet abban valami ráció, hogy mindkét bandát egyszerre tegyük el az útból, de ez sokkal nehezebb lesz, mint az amit én terveztem. Nem véletlenül egy éve melózok már csak azon, hogy Tim közelébe jussak, és jó eséllyel ezt valahogy fel kell gyorsítani, mert hamarabb teszi el Aaront a keresztapja láb alól, mint hogy szép lassan a közelébe lehetne jutni. - Félek Aaron, hogy ez túl sok két embernek... és a végén két fogás helyett mi hagyjuk majd ott a fogunkat. Félre ne érts, nem attól félek, hogy kinyírnak... inkább, hogy nem kaphatom el azt a szemetet. Mit akarsz csinálni? - pillantok rá megint. Fogalmam sincs, hogy van-e már terve, bármi. És ezt most kell megbeszélnünk, mert utána egy újabb hónap, amíg megint össze tudunk futni, hacsak... végülis eddig a jelentések miatt volt ez kötelező, de most változik a helyzet, viszont ez esetben sokkal óvatosabbnak kell lennünk, hiszen figyelhetik, és ezzel engem is baromi nagy bajba sodor.
- Tudom, de már felesleges ezt taglalni, mert nem fogok tudni rajta változtatni. Mindenki hibázhat... igaz ilyen fontos ügyben jobb, ha nem, de eddig is minden klappolt, nem gondoltam, hogy egyik pillanatról a másikra minden összeomolhat. Jó-jó az eszembe vésem - forgatom a szemeimet, mintha legalábbis anyám okítását hallgatnám. Nem vet ez rám jó fényt, de jelenleg most csak ketten vagyunk itt... remélhetőleg. Valamilyen szinten megkönnyebbülök, mikor a cső eltűnik a szemem elől és már nincs más dolgunk, mint átfutni az összegyűjtött adatokat. Elsők között persze Sidre hagyom az egészet, mivel én már minden paraméterrel tisztában vagyok, így örülnék neki, ha ő is hasonló szintre eljutna ebben az ügyben. - Tudom, neked elhiszem - vigyorodok el, de már mutogatok is a papírok között, a kijelölt, kiemelt és aláhúzott betűk ismertetésével. - Nyugi kislány, tisztában vagyok vele. Nem hagyom, hogy bárki, akárcsak egy társunk beleolvasson. Majd, ha már minden kirajzolódott, akkor lehet majd róla szó. Már csak azt kell kitalálni hogy milyen formában adom ezt elő nekik. Amolyan "magánakcióként", vagy elmondom az igazságot. Mert ha úgy vesszük, mindkettő miatt megkövezhetnek - révedek el egy pillanatra, és veszem alaposabban szemügyre az egyik festményt a falon - de tudod mit? Előbb éljem túl, és majd utána fájhat emiatt a fejem. Teszek pontot ennek a témának a végére. A végén még idegbajt kapok már csak a gondolattól is. Helyette más vizekre evezek. - Sid, nem kell neked is csinálnod. Elég nagy kockázatot vállalnánk vele, nem akarom, hogy te is kockára tegyél mindent, amiért eddig küzdöttél. Szóval ha nem akarod csinálni, akkor csak egy szavadba kerül. Megoldom én egyedül... valahogy - húzom el a szám, s zavaromban felkapom az egyik papírt az ágyról, hogy abba temetkezve olvassak a sorok között. - Amíg nem tudnak erről a kis magánakcióról, nem lehet baj. Viszont nem kell azt hinned, hogy csak ketten fogjuk ezt végig vinni. Mi vagyunk az értelmi szerzők. Mi alkotjuk a terveket, a szabályokat, melyek betartása szigorú keretek között fog zajlani. De nem leszünk egyedül akkor, mikor ténylegesen rá kell térni a lényegre. A bevetésre - lesek fel rá, miközben lelököm magamról a fekete cipőmet. - Még nem terveztem el mindent teljesen. Először megfordult a fejemben, hogy egy ügy érdekében össze kellene őket terelni úgy, hogy egy kupacban legyenek. Egy helyen. És akkor jöhet a kommandós csapat és a többi. De ez túl átlátszó lenne szerintem. Az a baj, hogy az öreg gyakorlatilag egy zseni. Maximum úgy érhetnénk el bármit is, ha azt teszem, amit ők diktálnak és úgy táncolok, ahogy fütyülnek. Csak ugye meg van ennek is a rossz oldala. El fognak tenni láb alól, amint tudnak, és alkalmuk van rá, mert tudni fogják, hogy szart kavarok mögöttük. Így nagy esély van arra, hogy már nem leszek ott, mikor ez a kettő barom rács mögé kerül. Ezért kellene keresni egy harmadik embert is, aki az esetleges likvidálásom után rögtön melléd állna és folytatná ott, ahol én abbahagytam. Nem tudom, hogy mit és mennyit merjünk bevállalni. Vagy, hogy ő is ügynök legyen, vagy valami külső személy, akire nem tudnak gyanakodni. Istenem, Sid ez még nagyon nyers... egyelőre még csak a papírok vannak meg, de még ez is csak 75%, talán 80. Nem több. Keserű sóhajt engedek meg magamnak, és a tény, hogy nagy esély van arra, hogy ennek az akciónak a végét már nem fogom megélni, kicsit letaglóz. De most nem ezen kell gondolkoznom.
Pedig akkor is megérdemli az okítást, és a fejmosást is, még azt is megérdemelné, hogy közelebbről megszemlélhesse az asztal erezetét, de végül csak a pisztoly csövét mutatom meg neki jobban és jelenleg ez is elég. Persze attól még eléggé ki vagyok akadva rá, de lassan valamelyest kezdek lehiggadni, főleg ahogy végül leülünk a földre és olvasgatni kezdjük az általa hozott paksamétát. Azért még megerősítem benne, hogy tényleg betöröm az orrát, ha megint valami baromságot csinál, csak a miheztartás végett, de azt hiszem már tényleg ismer annyira, hogy tisztában legyen ezzel. A szavai hallatán elhúzom a szám. Az a baj, hogy ez tényleg marhára szívás így. Én is erősen kibuktam az egésztől, de az tuti, hogy ha kiderül, akkor minimum kivágják, de inkább ha nincs szerencséje még valami fegyelmi is indulhat ellene, sőt erre van nagyobb esély. Ha pedig nem mondd semmit... a jó ég tudja, hogy mi lenne a jó megoldás. - Nem tudom Aaron, tényleg passzolom a kérdést. Azt hiszem egyik út se jó, de talán még mindig az a jobb, ha saját szakálladra csinálod. Ha kiteríted a lapjaidat, akkor tuti, hogy levesznek az ügyről, és csak eltesznek láb alól. - szar egy helyzet, szó se róla és akkor még finoman fogalmaztam. Nem tudom, hogy mi lehet az egésznek a kimenetele, de azt már eldöntöttem, hogy segítek neki. Egy a célunk, maximum talán egy kicsit más irányban, mert más a végső cél, de igenis meg lehet ezt úgy oldani, hogy mindkét nagykutyát lebuktassuk és rács mögé juttassuk. Persze tuti, hogy baromi nagy a kockázata és ott hagyhatjuk a fogunkat, de... ez eddig érdekelt? A visszakozására csak felszökik kicsit az egyik szemöldököm úgy pillantok rá oldalt, de már bele is temetkezett valami papírba. Tudom ám, hogy nem olvas igazából... szóval szépen kikapom a kezéből. - Úgy ismersz, mint akinek szokása meghátrálni? Nem hagylak szarban világos? Egyébként is hol találnék egy másik megbízható összekötőt, ha téged eltennének láb alól? - bököm oldalba kicsit. A "megbízható" szócskát azért egy kicsit megnyomom, hiszen pont most cáfolta meg ezt egy kicsit, de azért mégis elmosolyodom. Nem vagyok az a típus, akit el lehet rettenteni bármitől, szóval ez most sem fog megtörténni. - És egyébként is, nélkülem kinyíratnád magad, azt pedig nem venném a lelkemre. - teszem még hozzá egy szélesebb mosollyal. Egyébként is elég régen vagyok már terepen, úgyhogy mindenképpen hasznomat veszi. Olyasmit is megtudhatok, amit a legtöbben tuti nem. De egy biztos, csak akkor vagyok hajlandó az utóbbi egy évet eldobni, ha ténylegesen tuti, hogy elkapom Timet, vagyis... rohadt egy dilemma lesz, az tuti, ha döntenem kell. - Jól van, de csak akkor avass be valakit és csak olyat, akit biztosan ismersz, és rólam egy szót se... de ezt tudod. Benned bízom, de senki másban, még abban sem, akiben te bízol világos? Ha kiadsz bárkinek, akár legyen az a gyóntató papod... leszarom, akkor tuti, hogy betöröm az orrod! - ahhoz képest, hogy ezt a mai napon már nem is tudom hányadszor ígérem meg neki egész nyugodt a hangom. Már nem vagyok ideges, ezt is elértük, azt hiszem sokkal inkább izgatott vagyok, hiszen mégis csak valami ez az egész. Egy ilyen nagy kaliberű ügyet megoldani... A gondolatmenetemet viszont a szavai szakítják meg. - Mi a jó francról beszélsz? Már előre megvetted a sírkövedet is baszki? Ne akard, hogy azért pofozzanak fel, mert előre temeted magad. Így nem lehet hozzáállni és nem kell nekem senki más, akit magad helyett ajánlanál. Életben fogsz maradni és kész, ez el van döntve. Szépen figyelsz magadra és ha a terved csak úgy működik, hogy beledöglesz... akkor más terv kell, értetted? - nagyon remélem, hogy hajlandó rám nézni és nem sóhajtozik, mint egy hülye kis pisis. Ezt nem szeretem, ő a pasi, legyen már ehhez mérten kemény is. Ha nem néz rám, akkor tuti, hogy erősen megfogom az állát, hogy szépen magam felé fordítsam. Nem komálom, amikor valaki marhaságokat hord össze, ő pedig épp ezt teszi, mindenféle hülye kamikáze akcióval.
- Igazad van. Nem járható utak. Akkor viszont valahogy majd bele kell építeni őket az egész kirendeltség életébe. Csak, hogy ne legyen túl feltűnő, valamint ne hasonlítson a mi részünkről magánakciónak. Kénytelen leszek erre is nagyobb hangsúlyt fektetni, csinálni valamit, amivel elérhetem a keresztapám teljes figyelmét - magyarázom és már el is kezdek írogatni egy, még tiszta lapra. Hosszú út áll még előttünk, nem fogunk tudni egyik pillanatról a másikra pontos és egyben helyes válaszokat találni. Rengeteg kérdés van még, amit meg kell válaszolni, amit ki kell dolgozni úgy, hogy ne legyen haláleset belőle. Vagy legalább, hogy az ügynökök nagy része megússza. - Tudom, nem vagy olyan. De ne feledd, én felajánlottam ezt a lehetőséget is, már csak el kell döntened, hogy élsz-e vele. Ha a későbbiekben jönne rád a menekülhetnék, akkor is megértem, és nyílt, biztos utat teremtek neked - erre megint egy jókora lehurrogást fogok kapni, ami őszinte leszek, nem fog meglepni. Ha jobban belegondolok, most már csak direkt húzom az agyát, amolyan "miért is ne?" alapon. - Az biztos. Nálad jobb hátvédet nem is kívánhatnék magamnak - terebélyesedik vigyorrá eddigi szelíd mosolyom. Mély sóhaj szakad fel belőlem. - Az Isten szerelmére te nőszemély. Miért kell nekem mindig bizonygatnom, hogy SENKI de senki nem tud rólad? És, hogy senki nem is fog tudni arról, hogy ki vagy és mit akarsz? Nem mellesleg, ha ez az eset állna fenn, akkor nyilván nem is veled intézném ezt az egészet. Attól még, hogy buktam egy nagyot a magam dolgát illetően ne hidd azt, hogy a tiédet csak úgy kiadnám bárkinek is. Ezt én kérem ki magamnak - ide-oda ingatom a fejem és rohadtul nem tetszik, hogy azt hiszi, képes lennék bárkinek is kiadni a személyazonosságát. A továbbiakban viszont hosszasan találgatok a lehetséges utakról így arról is, hogy nagy valószínűséggel már az akció felénél elfognak engem tenni láb alól, amit nem vennék jó néven. Minden bizonnyal visszajárnék kísérteni... na de most nem ezen van a hangsúly. - Mi? Ja igen, ott van a lakásom pincéjében. Fekete márvány, hihetetlen mi? Ennyire előre gondolkodni. Nem, mégis mit gondolsz? Hülyének nézel? Nem mellesleg nem óhajtom én finanszírozni a saját temetésemet már bocsánat - fintorgok. - De neked is be kell látnod, hogy mindennek meg van a lehetősége. Hidd el, meg van a gerincem és nem nyávogok mint egy kislány. Csak erre is fel kell magamat készíteni lelkileg - az persze tetszik, hogy ennyire küzd az életemért, de ezt majd akkor fogjuk csak igazán értékelni, ha már élesben megy minden. És annak egyre vészesebben közeledik a napja. Csak állítsunk már össze egy épkézláb, kézzel fogható tervet. - Aztán figyelj, ha van valami ötleted, csak hajrá... viszont mostantól oda kell figyelni, hogy mikor és hol jelenünk meg jó? Sőt azt is, hogy hogy. Majd körülszimatolok a környéken, egy-két várossal odébb, hogy akad e hely, ami kiesik a kíváncsi szemek látómezejéből jó? És majd értesítelek. De addig is... igyunk valamit, mert megveszek ettől a feszültségtől - csapom össze a tenyeremet és már pattanok is fel, hogy a minibárból elővegyek egy üveg... valamit. - Valami extra kívánság? - fordulok hátra hozzá.
- Ezt már neked kell okosan megoldani, én még jó ideig nem teszem be oda a lábam. De mondjuk e miatt bárminek utána tudok járni, az én dolgaimmal szerencsére nem sokan foglalkoznak, a jelentésekbe pedig... azt írunk, amit kell. - még a főnökömnek se kell tudnia róla New Yorkban. Ezzel ténylegesen kimondom, hogy vállalom azt a kockázatot is, hogy netán is én bajba kerülök az egész miatt, de nem érdekel. Akármennyire is úgy éreztem az elején, hogy Aaron átejtett mégis csak egy éve tartja a hátát miattam nem? Akkor ennyit én is igazán megtehetek neki. A következő kis piszkálódásra újra csak felhúzom a szemöldököm. Most komolyan direkt csinálja? - Ne akard, hogy tényleg közelről meg kelljen ismerkedned az öklömmel. Akármennyire is nő vagyok, hidd el, nem fogom vissza fogni magam. Ha még egyszer kiejted a szádon azt a szót, hogy menekülés, vagy bármilyen egyéb szinonimáját... - igyekszem a lehető legfenyegetőbben nézni, de azt hiszem ez jelenleg már nem elég hatásos, amikor a következőekben azt bizonygatom, hogy nem igazán szeretném, ha megöletné magát. Aggódom érte, sajnálnám? Franc se tudja, de az tuti, hogy egy év nem rövid idő, még akkor is ha csak havi szinten találkoztunk és főként munka ügyben. Mégsem venném jó néven a halálát. - Jól van, na, de sose lehet tudni. Hallottam már egy s mást, állati megbízható személyekről is. - rántom meg kicsit a vállam. Tényleg nem akarok a lelkébe gázolni, és még soha nem meséltem neki az apáról egy szót se, de azt hiszem érthető, ha nem vagyok túlságosan bizalmaskodó senkivel. Azt is baromi nehezen viseltem az elején, hogy benne meg kellett bíznom. Végülis egy vadidegen volt, akit a főnököm javasolt, simán átverhetett volna mindkettőnket. Igazából, akár a főnököm is átverhet... éljen az üldözési mánia! Az viszont határozottan nem tetszik, ahogy a saját halálának eshetőségéről beszél, sőt kifejezetten nagy esélyt jósol ennek a kimenetelnek. - Ez baromira nem vicces... totál úgy adtad itt elő az egészet, mintha alig adnál esélyt magadnak arra, hogy élve megúszd. Szóval erről szépen tegyél le és a hülye statisztikádban írd be szépen magadnak a 100 %-os túlélési esélyt, oké? Baromira nem jó ómen eleve rossz kimenetellel számolni. Ha meg mersz halni... kinyírlak! - viccelem el kicsit a végét, de mégis halálosan komoly marad a tekintetem. Egyáltalán nem tetszik az, hogy erről így beszél. Rendben meg van az esélye, mindig meg van az esélye a mi szakmánkban, hogy nem éled túl, de nem lehet ezzel számolni. Nem agyalhatsz azon, hogy mi van, ha bedöglesz, ha így lesz, akkor már úgyis mindegy, de előre kár rajta agyalni. Vagy ez csak rám vonatkozik, én nem számolok néha a következményekkel? Mondjuk az is benne van, hogy nincs veszteni valóm, nem hagyok hátra senkit, akinek olyan nagyon hiányoznék. - Én eddig is figyeltem rá, hol és hogyan jelenek meg, ettől ne félj, és reményeim szerint nem is keltettem gyanút, szóval csak téged figyelhetnek. - szóval neki kell igazán óvatosnak lenni, már csak azért is, mert nem lenne frankó, ha a nyakamra hozna bárkit is. Túlságosan jól állok ahhoz, hogy ez megtörténjen. - Tudod ugye, hogy ezek valami eszméletlen irreális áron futnak... bár végülis a cég fizeti. Mindegy mi, valami töményet. - pillantok rá, amikor a minibárt célozza meg. Igaza van, jól jönne most valami kis ital, főleg, mert mára még van egy húzód menetem, ami fogalmam sincs, hogy fog sikerülni. Be kell adnom egy nagydarab bunkónak, hogy minden igaz, amit rólam hallott, és hogy nyugodtan átadhatja nekem a szajrét, el fogom vinni a félszemű Joe-nak. Öcsém, röhej, hogy még mindig vannak, akik ilyen nyomorult régimódi néven futnak. Lehet, hogy valami hatvan éves ipséről van szó, és leragadt valahol a Western korszakban. Aztán csak akkor szólalok meg újra, amikor már a kezemben van egy üveg, vagy egy pohár. Nekem aztán az előbbi is jó, nem vagyok egy kényes típus. - Szóval... első körben... - nézek körül megint a papírok között. Hú, de utáltam mindig is a papírmunkát! Jobban szeretem, ha fejben vannak az infok. - Áh basszus, annyi minden van itt. Szóval nevek, közvetlen kapcsolatok a keresztapádhoz, alsóbb szintek. Azok, akikhez érdemes lehet közel férkőzni valamilyen módon. - ez pedig tényleg bármi lehet. Üzlet, vagy bármi egyéb. Azt majd én megoldom, de mindenképpen fel kell mérni a terepet. Vicces helyzet, egyszerre két maffiába beépülni? De biztosan vannak közös ügyeik, ha egyszer két ekkora névről van szó, valahogy el lehet lavírozni a kettő között nem igaz?
Kezdőlap 
Tárgy: Aaron & Sidney - Átvertél? 
15.09.13 10:42