Bíííííp bíííííííííp bíííííííííííp. Az álmaimba beszivárgó idegesítő kis hang egy idő után elhallgatott, így nyugisan pocolhattam tovább még pár percecskét. Még álmomban valami überkirály partin ráztam, addig az ötös számú ébresztő is elbippegte a magáét, én pedig nem sokkal később egy 'húbxsszamegbxsszamegbxsszameg' kíséretében kikászálódtam az ágyból és a fürdőbe siettem. fél nyolcra állítottam az első ébresztőmet, háromnegyedre a kitudja hányadikat, és mégis fél kilenc volt, mikor szentségelve kikecmeregtem a fürdőszobába, hogy jól megijedjek a saját tükörképemtől. Nagyon siettem, esküszöm, de ahhoz, hogy megfelelően nézzek ki, kellett némi idő. És ekkor még csak nem is volt szó sminkről...

Már majdnem kilenc óra volt, mikor a folyosón végigrohanva berontottam az irodába. Végülis.. csak egy órácskát késtem. Szerencsére Rhys épp nem volt sehol, így kifújtam magam és a táskámat az íróasztalomra dobva levetődtem a kis forgósszékembe. Vettem még néhány mély levegőt, és mikor nagyjából visszanyertem a lélegzetemet, előszedtem a táskámból a kézitükrömet, meg néhány dolgot. Épp a szempillámat próbáltam a lehető legcsábosabbra, legsűrűbbre, legíveltebbre festeni, mikor megcsörrent a telefon. Mikor már nagyon zavart a sipítozó hangja, abbahagytam a sminkelést és felvettem a telefonkagylót.

- Rochester Ranch, miben segíthetek? - igyekeztem kedves lenni, de a hangom  valószínűleg elég unottan csenghetett. Ez persze nem zavarta a idős hölgyet, aki percekig csak arról csacsogott, hogy az unokája szülinapja közeleg és ... nos nem emlékszem.. nem figyeltem eléggé, mivel közben azon ügyeskedtem, hogy a fülem és a vállam közé szorítva a kagylót, immár két szabad kézzel folytathassam a szempillacsinosítást. A nagyi annyit beszélt, hogy én egy idő után már tökéletes szempillákkal unatkoztam, és néha-néha közbekotyogtam egy aha-t meg egy valóban-t. Ez így ment vagy negyed órát, mire végre megtudtam, hgy mit is akar tulajdonképpen a szófosó nagyi, és beírhattam a naptárba egy időpontot egy nevet és egy programot. Rhys többször felhívta rá a figyelmemet, hogy ennek a három dolognak mindenképpen meg kell lennie, ha órára jelentkeznek és én igyekszem jól végezni a dolgom. Már amikor olyan a kedvem...

A fárasztó telefonbeszélgetés után néhány perc alatt befejeztem a sminkemet, és mivel máris unatkoztam, elővettem egy viszonylag új Vogue-ot és a lábaimat az asztalra feltéve hátradőltem és olvasgatni kezdtem. Ha esetleg Rhys még nem járt itt 8 óta, akkor most már nyugodtan jöhetett, pont úgy néztem ki, mint aki a munkaidő kezdete óta itt rostokol, pedig csak fél órája voltam az irodában.

Sokan vagyunk a Ranchon akik hajnalban kelnek, az én ébresztőm is ötre van beállítva, és negyed hatkor a legtöbb esetben már kávézom, és ott próbálom magam összekaparni a közös nappaliban ahol a két lovász is kómázik reggelente. Igazából nem sokan vagyunk a Ranchon, szóval, én is vastagon kiveszem a részem a munkából, a marhák terelésével is foglalkozom, ahogy több mással is, de elsősorban a lovaimmal, akikkel egy -egy forgatásra is elutazom, ha igényes lovas kaszkadőrt kérnek, vagy lovat. Mostanában viszont kevesebb lovas filmet forgatnak, így legtöbbször a bérlovaglásból, és egyebekből jön be a bevétel.
Mondjuk nem panaszkodok, mivel itt Vegas mellett jól meg lehet kérni az árát és ki is fizetik a turisták, akik lehet addig lovat sem láttak vagy terelést, ugyan is van marhánk, ménesünk és birkáink is amiket szoktunk terelni, és igény szerint lovas fogattal kivisszük a kíváncsiakat és végig nézhetnek egy lovas-kutyás terelést. Ma is lesz két ilyen vendégsereg, akik a kaszinó negyedből jönnek terelést nézni, és egy kis lovasbemutatót, Tango-t a másik arab telivért jönnek megnézni. Paripám nem véletlenül viseli ezt a nevet, hiszen táncol, és mesterien csinálja. Ami azt jelenti, elő kell szednem a selyeminget nekem is, mert ehhez ezt várják el, amit mellesleg utálok, de a bevétel az bevétel.

Fél kilenckor jártam elsőnek az irodában, de akkor még üres volt, és húztam is a szám, hogy Rommy még mindig nem esett be ide, és ha továbbra is ezt műveli, ki fogom innen pakolni, kap gumicsizmát és viszem magammal istállót takarítani. Mindenesetre mentem tovább a dolgomra, közben Opium szorosan a sarkamban volt. Kutyám szívesen sorol mellém, ha a Ranchon mászkálok, ami azt jelenti, hogy rövidesen Weed is feltűnik, és lám percekkel később már a megszokott díszkíséretemmel együtt mentem a dolgomra. Igen, az állataim nagy része valamilyen drogról kapta a nevét, Nagyi mondogatta mindig, hogy a lovazást, különösen a versenyt és a lovas kaszkadőri munkát, józanul nem lehet csinálni. Azt hiszem, van benne igazság amit mond, de azért inkább nem élek ilyenekkel mikor dolgozom, és szabadidőmben sem, nem akarok úgy járni mint pár haver, az egyik kórházban a másik a föld alatt.

- Látom,a sminked tökéletes szivi. – Szólalok meg az ajtófélfának támaszkodva, ahogy Rommy-t nézem el a magazinjával. Opium nem áll meg egy helyben, ő dagonyázott a sárban, és egy kézmozdulatra megy és pakolja fel a mancsait Rommy ölébe, amik sarasak, majd nyalja őt képen. EZ az én bosszúm, amiért nem kelt fel időre.

- Ne reklamálj! Ha holnap is elalszol, lőttek a kényelmes titkárnői állásodnak, jössz velem istállót takarítani! – Nézek rá, hogy belefojtsam a kitörni készülő hisztit, vagy a már kitört hisztit a kutya tappancsok miatt.

Nahát... franc se gondolta, hogy pár hét elvonó és néhány hét farmon töltött idő után ennyi minden történik a celebvilágban... Angelina megszabadul a cickóktól, bemutatják a Halálos iramban kitudjahányadik részét és még az adósságplafon megemeléséről is megegyezésre jutnak, így nem kell félnünk, hogy a fejünkre dől az ország... nagyszerű! Még legalább néhány hónapig békében lézenghetek a ranchen és megpróbálhatok kicsit magamra találni. Bár nem tudom, hogy ezt hogy valósítom meg, miközben a legtöbb barátom és haverom sem talál rám itt, a várostól több mérföldnyire, szinte a semmi közepének legszélén. very funny, tudom..

Nagyon bírom Rhyst, és azért is hálás vagyok (mondjuk anyut utálom kicsit ezért a húzásáért), hogy befogadott és próbál kicsit a normális életre nevelgetni. De ez a meló dolog, meg az, hogy több állat vesz körül, mint ember... ezt még erősen szoknom kell. Ezért is nem tudtam haragudni magamra ma reggel, amiért elaludtam. Sosem voltam az a koránkelő fajta, de az utóbbi hónapok beteges partifüggőségének köszönhetően szépen ráálltam a késő délutáni ébredésre. Ehhez képest a fél nyolc nekem valami embertelenül korán van. Kicseszett hajnal, tulajdonképpen. Én mégis minden reggel megpróbálok időben az irodába jutni, és rendesen végezni a dolgom. Tessék, még rendesen büszke is lehetek magamra. Az már más kérdés, hogy ma reggel pont nem sikerült a nap dolgozója címet megpályázni. Na és? Vajon miről maradtunk le? Valószínűleg semmiről.

Ezért is voltam olyan elégedett, hogy még kávét is elfelejtettem főzni. Annyira kényelmesen ültem viszont, hogy nem volt kedvem mozdulni se. Még hátrébb döntöttem a székem és szinte fekvő pózban lapozgattam a kedvenc újságomat. Csak egy icipicit lepett meg Rhys megszólalása, így szerencsére nem estem hanyatt székestől mindenestől.  - Köszönöm - vigyorodtam el szélesen, annak ellenére is, hogy a szívem hevesen dobogott az előbbi majdnemhanyattvágódás miatt. Ez viszont nem tartott sokáig -mármint nem a szívdobogás, hanem a vigyorom- mert Opium (exfüggőként nagyon funny a sok drogról elnevezett állat között éldegélni) a gazdája parancsára máris félig az ölemben volt. Alapjáraton szeretem a kutyákat, de ez a hatalmas cukiság épp sárral kente összevissza a bézs színű nacimat, majd a gondosan elkészített sminkem felét egy nyálas mozdulattal el is távlította a képemről. - Na ne már! Ez tuti direkt volt! Most mehetek átöltözni! - felpattantam a székről és a kelleténél talán kissé hevesebben sápítoztam az összekent rucimat szemrevételezve.

- Haha! Bármibe lefogadom, hogy te bírnád rosszabbul a közös munkát. Fél óra után tuti, hogy páros lábbal rúgnál ki az istállóból - válaszoltam egy gonosz vigyorral a képemen, és ha már úgyis álltam, odaléptem a kávéfőzőhöz és benyomtam a bekapcsológombot rajta. - Kávézunk? - biztos voltam benne, hogy ő nem most ébredt, és már kávézott is, de a főnököt azért csak illik megkérdezni, hogy kér-e a saját kávéjából, nem?

Rommy kis híján hanyatt esik a székkel, de próbál úgy tenni, mintha ez nem történt volna meg, mikor beléptem és hozzá intéztem a szavaimat. Végig hordozom a tekintetemet az irodában, ahogy megálltam az ajtóban és annak támaszkodtam neki. Közben mellettem volt Opium, aki addig leült még én sem mozogtam, Weed elfeküdt a padlón valamivel távolabb és lihegve figyelte az eseményeket. A két kutyát különböző trükkökre tanítottam meg, különböző jelekkel, Weed fütyszavakra és parancsszavakra teszi a dolgát, Opium kéz jelre és szavakra. Opium angol parancsszavakat tanult meg, még Weed francia parancsszavakra teszi a dolgát, így nincs keveredés a két ebnél ha csak egyiket akarom mozgásra bírni.
Így elég volt a nagyobbik kutyámnak csak egy csuklómozdulatot tennem, és már Rommy ölében is volt a mellső mancsaival, amik szinte mellkasig sarasak voltak neki, szóval bőségesen el lett látva, gyerekkori barátom sárfoltokkal.
- Cicám. – szólalok meg. – Ez itt a Rocjester ranch és nem egy kifutó, ahol illegetheted magadat, szóval, itt nyolctól az irodában a helyed, fogadod a hívásokat, és a többi, amit megbeszéltünk. Nem olyan nagy kérés ez szerintem, ahogy az sem, hogy főzz kávét, ami igató! – Nézek rá, még mindig az ajtónak támaszkodva, közben Opium leült a földre és lihegve figyeli az egész beszélgetést.
- Elég türelmes típus vagyok, a lovak is többségében…- nézem ahogy a kávéfőző körül matat. – Anyád, megkért arra, hogy fogadjalak be és viseljem gondodat, de ez nem jelenti azt, hogy elnézem, a sorozatos késéseidet, vagy azt, hogy nem megfelelően beszélsz az ügyfelekkel, szivi! – Egy kicsit osztom neki az észt, utána szem forgatva, ellököm magam az ajtótól, és megmutatom neki, hogy itt nem a városi light kávét szeretik, hanem a lórúgás erős feketét.
- Tudod mit, innentől minden reggel, fél hétkor felmegyek hozzád és felébresztelek, ha nem kelsz fel, akkor vizes vödörrel látogatlak meg az ágyadban! – Jelentem be neki, és teljesen komolyan is gondolom, mivel fontos, hogy a titkárnő időben a helyén legyen és ne szúrjon el semmit sem, ami szerintem nem olyan elképzelhetetlen, elvégre csak időpontokat fel felírnia, adnia, igényekkel kell foglalkoznia, ha olyan van akkor nekem szólni, hogy ez megoldható-e vagy amaz.
- A-a, nem mész sehova sem, ebben a göncben maradsz és végzed a dolgod. – A terapeutájával beszéltem telefonon és felhívta pár

Halvány gőzöm sincs, anyám mi a fészkes fenét intézkedett itt, de sokszor olyan érzésem van, mintha Rhyst felbérelte volna rabszolgahajcsárnak vagy lebxszásért felelős tárca nélküli miniszternek, vagy mittudomén... a lényeg: túl gyakran kapok a fejemre mióta ide jöttem. Pedig még dolgozom is! Mármint ilyen rendes, polgári gályamelót végzek, mint a normális emberek. Már eleve ezért kaphatnék pár pluszpontot. Meg azért is, hogy minden nap talpon vagyok, még ebéd előtt. Jóval előtte. Persze mondhatná akárki, hogy ezt valamivel ki kellett érdemelnem, és én nem is tagadhatnám le, hogy így van. A karma visszanyal, a fagyi nem ereszt, meg ilyenek... a rehabon tanultam el attól a nagyon emós csajtól, aki a szobatársam volt. Kicsit keverte a feng shuit a lélekvándorlással (meg a vodkát is a martinivel, ami egyébként majdnem szimpatikussá is tette), de azért úgy érezte, kezében a bölcsek köve. Aznap, mikor letipliztem onnan, akkor találták meg a szekrénye aljában a vodkás üveget, úgyhogy feltételezem még mindig ott osztja az eszet. Én viszont tanyára költöztem és titkárnő lettem. Amiben persze nem vagyok valami ász, tekintve, hogy életemben nem dolgoztam még semmit, azon kívül, hogy kamerák előtt pózoltam, sétálgattam, vagy illegettem magam.

Nem hatott meg különösebben Rhys dumája. Ismerem őt már iszonyú régóta, és tudom, hogy mikor akar igazán bántani, és mikor helyre pakolni. Ezt a kis szentbeszédet az utóbbi kategóriába soroltam, és mivel amúgy is épp a nadrágom állapotán szörnyülködtem, nem volt időm alázatos képet vágni. - A kávé finom.. lesz, amint lefő, én pedig jól dolgozom. Csak a koránkeléssel vannak még apróbb problémáim. - feleltem dacos képpel, és egy táskámból előhalászott zsebkendővel a kezemben próbáltam eldönteni, hogy hol kezdjem a sártalanítást. Igazából semmi kedvem nem volt hozzányúlni, úgyhogy inkább a kávéfőzőhöz tipegtem, és bekapcsoltam, hogy a tegnap délután bekészített filtert átmosassam egy jó adag forró vízzel, és odadughassam Kőagy őrnagy orra alá, hogy elbírálja. Igenis jó kávét főzök!!

Anyám említésére fintorogva fújtam egyet, és meg mertem volna esküdni rá, hogy ő is elhúzta csöppet a száját. Viszont eszembe se jutott a szakmai lebxszáson méltatlankodni, miután kilátásba helyezte a hideg vizes ébresztési formát, aminek még a gondolatára is libabőrös lettem, és máris láttam magam előtt a holnap reggeli csuromvizes, zombis-dühös önmagamat, ahogy ázott veréb módjára kikászálódom az ágyból, és elindulok, hogy megfojtsam a legjobb barátomat. - Mestere vagy az alkalmazottak motiválásának, ugye? - válaszoltam gúnyosan, majd még hozzátettem: - Talán kávéval és croissant-al többre mennél. Csak úgy mondom... -
A kezemben szorongatott zsebkendőt a szemetesbe hajítottam és az ajtó felé indultam, hogy lecseréljem a nacimat. - Ezt komolyan mondod? Ebben nem lehet dolgozni! Azt akarod, hogy levegyem és itt meztelenkedjek? Mert még az is jobb, mint így sárosan! - háborogtam egy sort gyerekkori barátom orra előtt. Ha komolyan gondolta, hogy nem mehetek, akkor én is komolyan hajlandó voltam addig pucérkodni, míg rá nem jön, hogy hülye ötletei vannak. Nem, mintha nekem nem lennének, de nekem lehetnek. Én csak egy rehabról szalajtott exmodell vagyok, nem farmtulaj.

Rommy és én elég régóta ismerjük egymást, bár az utóbbi időben eléggé eltűnt és nem sokat tudtam arról mit művel, a híradókkal, pletyka lapokkal nem foglalkoztam így nekem kimaradtak a botrányai. Csak az anyjától tudtam meg, hogy miket művel és milyen bajokba keveredett bele, és abban is biztos vagyok, hogy Georgia nem hozzám hozta volna, ha van más választása, mivel ő is eléggé megorrolt rám, mikor leléptem otthonról, és eljöttem ide. Pedig ő is úgy gondolta, hogy majd átveszem apám jól menő vállalkozását, és jó party leszek a lányának, mivel a két nő titokban paktumot kötött, ők ketten jó barátnők lettek. Bár, hogy anyámnak ebből mi haszna származott arról fogalmam sincsen. De ez most mellékes, csak annyiban lényeges, hogy Georgia meglepett azzal mikor felhívott, hogy Rommynak segítségre lenne szüksége, és tudja, hogy nekem is pénzügyi gondjaim vannak. Csak Rommyra mondtam igent, a pénzre nem, de Georgia elintézte a cehhet, és most maximálisan az adósa vagyok, bár ez nem jelenti azt, hogy az ő kénye kedve szerint fogok táncolni. Rommyt pedig nem a pénz miatt fogadtam be. Merengésemből dacossága és mondandója ránt ki.
- Ugyan szivi, a filteres kávé mit sem ér, inkább használnád a darálót és őrleményből készítenéd, frissen.- Vonom fel a szemöldökömet, ezt a kávéfőzőt az előző titkárnőm hisztizte ki, végül megvette magának karácsonyra, azóta is itt van, mi a srácokkal messzire kerüljük, a régit jobban szeretjük, amibe frissen őrölt kávét rakunk.
- A munkáddal meg vannak fenntartásaim, hiányos feljegyzések, panaszkodó kuncsaftok, elcserélt időpontok és a többi. Rommy, szerintem nem kértem tőled sokat, csak egy kis odafigyelést igényel a munkád! – Osztom az észt továbbra is neki, és ne foglalkozom a finnyáskodásával egy cseppet sem. Kutyáim közben nyugodtan fekszenek vagy ülnek a közelemben és a beszélgetést figyelik.
- Totálisan, kérdezd meg az elődödet, mennyire…- nézek rá és villan a tekintetem gonoszdi fény is csillan benne, és valami más is. Mivel azzal a csajjal volt pár afférom, nem mindig ment innen haza, és nyúztuk alkalmanként egymást, csak egy valami nem tetszett neki, nem tituláltam a barátnőmnek, menyasszonyomnak, egyebeknek, nekem egy ágyrajárónál nem volt több, és nem is kellett annál többnek. Ezt pedig pont aznap vette zokon, mikor Rommy és Georgia megérkeztek, igen akkor vágta a vizet a képembe és lehordott annak, aminek csak tudott.
- Már megbocsáss csillagom, ez itt nem a Hilton, ha kávé és Croissant kell, akkor vagy rendelsz magadnak a pékségtől, kiszállítást is vállalnak, vagy korábban kelsz és bemész, hogy vegyél magadnak! – Az ajtóban útját állom és nem engedem kimenni, hallgatom a nyafogását, és a fenyegetőzését, amin nevetek egy jóízűt, majd a füléhez hajolok. – Három lovász van még a farmon, és kettőnek nincs csaja, mit gondolsz, ha itt fogsz flangálni nadrág nélkül, ők mit fognak gondolni rólad, kicsi csillagom? Hm? – Nézek bele a szemeibe és elvigyorodom, utána magamhoz ölelem, és nyomok egy puszit a homlokára. – Látom az agyadat bezabálták az agyrágó bogárkák, édes! – cukkolom, majd elengedem. – Pontosa tíz perced van felvenni valami egyszerűt, mondjuk farmert és valami pólót, mielőtt utánad megyek, és én magam hempergetlek meg a sárban! – Nézek rá, és elállok az útból, hagyom, hogy menjen, ha menni akar.

Vannak dolgok, amikből nem szeretek engedni. Vannak olyan helyzetek, amikor a makacs ragaszkodásom merő daccá válik és ilyenkor jellegzetes képem van. Ha valaki, akkor Rhys ismeri ezt az arcot, és tudnia kell, mit jelent. Gyerekkorom óta ilyen, mikor dacoskodom, és azt hiszem, életem végéig ilyen is marad. Ilyenkor szemeim résnyire szűkülnek, ajkaim pedig két, vékony kis vonalkává keskenyednek, annyira összepréselem őket. Elég hülyén nézek így ki, de nem tudom irányítani.
A kávés dologgal ugyanez a helyzet. Fogalmam sem volt róla, hogy van itt valahol daráló, meg egy másik masina, ami nem csak ezt a podos(kávépárnás) nescafé kávét tudja. A másik pedig az, hogy bármi is történjék, én mindig finom kávét készítek. Erőset, vagy gyengét, habosat, vagy feketét, tök mindegy. Talán azért ragaszkodom ehhez annyira, mert ez az egyetlen olyan készségem, aminek itt, a farmon is hasznát vehetem, mégsincs elismerve. Naná, hogy bedobom a kínai figurát, ha ezt még ráadásul az orrom alá is dörgölik.
- Inkább kóstold meg az enyémet, mielőtt ítélkezel. - dobtam mellé egy kissé erőltetett mosolyt is, de a következők hallatán azonnal le is olvadt a képemről. Szavak helyett az arcjátékommal kommunikáltam le, hogy mit gondolok az odafigyeléses baromságról, meg a hegyi beszédekről. Hát tehetek én róla, hogy nem tud meghatni a szupernagyi áradozása a szuperunoka tanulmányi eredményeiről, meg a hobbijáról, meg franc tudja.. a kedvenc bugyitípusáról is akár? Nem. Rhys hibája, hogy elvárja tőlem, hogy egyből tökéletes munkaerő legyek, miközben világ életemben egy link alak voltam, aki fotózástól buliig, bulitól fotózásig élte az életét, és hozzá volt szokva, hogy csak magával kell foglalkoznia. Ezt így mind megpróbáltam egyetlen nézésbe belesűríteni. Nem vagyok benne biztos, hogy sikerrel jártam.

Az ő tekintete viszont eléggé beszédes volt. Gyakorlatilag egész kis sztorit tudtam volna hirtelen kanyarítani abból az egyetlen kis pillantásból, amit elkaptam. Igen.. elég jól ismerem ezt a pasit. - Jó, hogy azt nem mondod, süssek magamnak! Hahh! - Nyilván tisztában voltunk vele mindketten, hogy egyikünk sem akarná, hogy én sütni kezdjek. Fegyvernek minősíthető cupcake-ek, füstben úszó konyha, és egyéb vad dolgok villantak az agyamba, amelyek közül csak egy-kettő volt az élénk fantáziám szüleménye. A többi mind valós eseményen alapuló jogos feltételezés. De ezek se érdekeltek egy-két másodpercnél tovább, mivel Rhys eltorlaszolta az egyetlen kijáratot és kinevetett.

Az eddigieknél is dacosabb, dühösebb pillantást kapott cserébe, és már készen is álltam, hogy valami igazán nem illendő dolgot tegyek, vagy mondjak. De nem volt rá lehetőségem...és már kedvem se. Az ölelést ugyan nem viszonoztam, hiszen az előbb még meg tudtam volna fojtani. A homlokpuszival azonban elpárolgott minden dühöm és amint megkaptam az engedélyt, egy gyors arcra puszi után máris kívül voltam az ajtón. Már csak futtomban kiáltottam vissza, valamit arról, hogy olyan farmer és póló, amiről ő beszél, nekem nincs a ruhatáramban.

Viszont tőlem szokatlan módon három-négy perc múltán már visszafelé caplattam az irodába, egy totál snassz farmernaciban, remélve, hogy ott találom Rhyst. Ugyanis még mindig nem kóstolta meg az én kávémat.

Gyerekkorom óta ismerem Rommy-t, vagy majdnem teljesen, mert az utóbbi néhány év kimaradt nekünk. A sors úgy hozta, hogy messzire kerültünk egymástól, még akkor is mikor egy részben ugyan abban a városban laktunk. Őt a munkája engem az életem vitt más irányba. De érdekes módon az anyja, aki amúgy nagyon fújt rám, hogy mindent hátrahagyva egy poros ranchra jövök még is csak utánam hozta a lányát, mikor nagy bajba került. Tudok egy s mást, nem engedtem el az anyját anélkül, hogy beszámolt volna mindenről. Így egészen jól képben vagyok, hogy mi volt vele, emiatt sem akarok túl elnéző lenni vele, igen is küzdjön és hagyja maga mögött azt, amiért ide került.
A kávés dologgal kapcsolatban két dolgot tudok mondani, egy megkereshette volna, és használhatta volna amazt is, ha akarja. Kettő én is mondhattam volna neki, hogy ott a másik és leginkább azt szeretjük. Így inkább nem pedzegetem tovább ezt a témát.
Látom, az arcán mit gondol a magam kis monológjáról, de úgy gondolom ezt el kellett mondanom, hogy tudja jelenleg hányadán is állunk. Szeretném, ha komolyan venné ezt a munkát.
- Sok múlik a te pontosságodon. – Szólalok meg a monológom és az ő arcjátéka után, ezt már egy enyhébb hangnemben mondtam ki neki, és állok még az ajtóban mellkasom előtt összefont karokkal, és közben őt nézem.

- Megtanulhatnád, hogyan kell, hidd el, nem egy hátrány, ha tudod. – Még én is boldogulok a konyhában és nem is olyan rosszul, jó nem vagyok egy sztár séf, de azért egészen jól elboldogulok az alap ételekkel, amik nem igényelnek nagy konyhai szaktudást. Tudom, hogy Rommy kész katasztrófa a konyhában, de szerintem ha komolyan elkezdene gyakorolni és valóban meg akarná tanulni akkor menne az neki is, minden gond nélkül, mivel szerintem csak gyakorlat kell ehhez és nem több.

Dacos és dühös pillantása nem hat meg egy cseppet sem, nem kezdenek remegni bennem az inak és nem is reszketek, mint a kocsonya, különben is a csúnyán nézünk, a másikra versenyt szerintem toron magasan megnyerném. Szóval, felesleges ebbe belekezdenünk, helyette magamhoz ölelem, és adok egy puszit a homlokára. Megsimogatom a hátát, hogy érezze nem ellene vagyok, hanem mellette, de muszáj, hogy kezdjen magával valamit és vegye komolyabban, hogy dolgoznia kell az itt lakásért cserében. Sajnos nem fér bele, hogy csak lézengjen a ranchon, amúgy is ebben egyeztünk meg az anyjával és a terapeutájával is, hogy dolgozni fog és nem csak el lesz itt tartva, tanulnia kell egy kis felelősség érzetet.

Mire visszajön, a székben ülök, és az általa főzött kávét kortyolgatom egészen jóízűen, és közben a határidőnaplót lapozgatom, és az előjegyzéseket nézem meg benne. Aztán ahogy visszajön, lassan becsukom, a naplót a bögrém az asztalra rakom és végig nézek rajta.
- Ez már haladás, de nem fog ártani neked, egy olyan csizma, ami itt is megállja a helyét, magas sarkúban és ezekben a drága topánokban nehezen fogsz boldogulni, ha ki kell jönnöd az irodából. – Nézek végig rajta, és meg kell hagyni még mindig nagyon is csinosan fest. Tetszik amit látok és nincs ellene komoly kifogásom, csak az, hogy így nehezen boldogul majd nálunk.

Minden nap máshogy ébredek. Úgy értem, vannak jó és rossz napok; van, amikor eszembe sem jut, hogy jó lenne partizni egy állatit, vagy szippantani egy kis kokót, más napokon pedig a fél karomat (sokat gondolkodtam, hogy a cipőgyűjteményemet, vagy a karomat, végülis utóbbi mellett maradtam) odaadnám, ha elmehetnék egy jóféle-Joe-féle partira. A rehabon legalábbis ez volt. Mondjuk ott több időd van gondolkodni, mint Buddhának a fügefa alatt. Az pedig nem igazán tesz jót egy kezdő drog- és haladó partifüggőnek. De mióta a farmon vagyok, már tökmáshogy mennek a dolgok. Nincs időm azzal foglalkozni ébredés után, hogy mi kellene, vagy mi nem. Először is ott az az utálatos ébresztőóra, aztán meg a hajnalban kelés. Állandó késésben vagyok és reggelente csak azzal van időm foglalkozni, hogy a zombi üzemmódból minél gyorsabban normálba váltsak és a lehető legkevesebbet késve érkezzek a köpésnyire lévő munkahelyemre. A főnök szigorú és szeret papolni, így mindig megvan az izgalom, mielőtt átlépném az iroda küszöbét. Vajon mennyit késtem? Rhys tudja-e? Mikor jön a lecseszés? Ezek a kérdések járnak minden reggel az agyamban, bár tudom, hogy ha valaki, hát a főnök rendes pasi. Nem rúgna ki, nem kell istenigazából tartanom attól sem, hogy kirak a szobámból, mert tudom, hogy segíteni akar. Én pedig épp ezért igyekszem (a magam módján) megfelelni az elvárásoknak. Nem mindig sikerül, de Gandhi is azt mondta, az elégtétel a törekvésben rejlik, nem az elérésben. Franc se gondolta, hogy ennyi new age baromságot magamra szedek pár hónapnyi kényszerpihi alatt. Mindenesetre a lágyabb hangnem megtette a hatását. Egy pillantra -de tényleg csak egy pillanatra - megenyhültek a vonásaim és lezártam a meló-témát: - Oké, tudom. Ügyes leszek, ígérem. - Ez kissé elhamarkodott ígéret volt, de a szándék a lényeg.

Persze a konyha-téma mindig is sarkalatos pont volt az életemben, és Rhys mindig is imádott ezzel cukkolni. Általában nem veszem komolyan persze. - Holnap sütök neked valami finomat, ha bevállalod, hogy megkóstolod. - reagáltam gonosz kis vigyorral a felvetésére. Én az ő helyében tuti nem vállalkoztam volna ilyesmire, és bíztam benne, hogy ő is tudja, mit kell tennie. Ha nem, akkor a következő napomat tényleg muszáj lesz sütéssel töltenem. Azt pedig senki sem akarhatja. Máris hívhatom a tűzoltókat.

A ruhacsere problémája végülis megoldódott, és nagyjából elrendeztük a dolgokat. Nekem nem kellett félmeztelenkednem az irodában, Rhysnak pedig nem kellett tovább hallgatnia a nyafogásom a sáros cuccok és más hülyeségek miatt. Mire visszaértem az irodába, ő a székemen ülve kortyolgatta az irodai géppel főzött kávét. Kérdőn felhúztam az egyik szemöldököm és úgy vigyorogtam rá, mint a vadalma.

-Ó szívem, nem ismersz még? Én bárhová képes vagyok ezekben elmenni. Bár az igaz, hogy nem feltétlenül szeretném meglátogatni az új Prada cipőmben az istállókat. - tettem még hozzá elgondolkodva, aztán tovább csacsogtam. -Szóval igen, elvihetsz vásárolni. - ha lehet még szélesebb vigyort varázsoltam az arcomra majd odaszaladtam a kávéfőzőhöz és egy pillanat alatt teleszórtam cukorral egy bögre kávét. Ablakot nyitottam, odahúztam egy vendégszéket az asztalhoz és lehuppantam. Előszedtem a cigim és mielőtt még rágyújtottam volna Rhyst is megkínáltam. Ezek után végre belekóstoltam a kávémba, majd elővettem egy szál cigit és elégedetten meggyújtottam. - Hogy ízlik? Iható? - böktem a fejemmel a bögréje felé.

- Nem jókedvemből szadizlak Rommy, oké, évekre eltűntél, és azt sem tudtam igazán, hogy élsz-e vagy sem. Nem nézek Tv-t és nem olvasok pletyka magazint sem, hogy onnan értesültem volna pár botrányodról, te is tudod, még a facebookon sem vagyok fent. – Szólalok meg, mikor azt mondja, hogy tudja, és ügyesebb lesz. Én pedig szeretném, ha tudná, nem merő szadizmusból mondom neki azt amit vagy teszek dolgokat vele szemben. Sokkal inkább azért, mert aggódok érte, és azt akarom, hogy lábra álljon és ehhez, nem a tutujgatás kell meg a mindent ráhagyunk filozófia. A munka amúgy is segít egyenesben lenni, ad egy napi rutint, ami biztos pont lesz az amúgy bizonytalan életben.

- Nézd, nem azt mondom, hogy egyedül állj neki, kreálni egy tortát, hanem, hogy próbálj tanulni. Egy rántottát, vagy valami tészta ételt én is össze tudok tenni. Ha beállsz mellém és segítesz, azzal is tanulsz. – Nézek rá, és emlékszem egy süteményére, muffinokra amik kő kemények lettek. Azokat egyszer nekem sütötte a születésnapomra. Emlékezetes születésnap volt, mivel az egyik közös ismerősünk egyik foga lazán kitört mikor nagy elánnal a süteménybe harapott. Nem tudom Rommy, hogyan csinálta, de arra a reccsenésre mindenki oda kapta a fejét. Tudom, hogy nem egy konyha zseni, de szerintem ha akarná akkor el tudná sajátítani ezeket a készségeket is egészen könnyedén.

A kávé egészen ízletesre sikeredett, de én azért jobban szeretem a hagyományost, ami mi szoktunk főzni, de délutánra ez a kávé is elmegy, és amúgy is lecsúszik. Nem mondom, hogy nem finom, mert az, tényleg finom, de attól még nem fogom lecserélni a régi jó erős kávéfőzőmet egy ilyenre. Mire Rommy visszaér, én már az asztalnál vagyok, a bögrém félig üres és épp a monitort bámulom, jelenleg a saját e-mail fiókomban turkálok, majd ahogy vissza jön ki is lépek belőle.
- Az a cipő kicsit sem alkalmas arra, hogy ki gyere velem az istállókhoz, holott most velem kell oda jönnöd. De ha nem ma akkor holnap, szóval, sürgősen gondold át, hogy beáldozod-e vagy sem? – Aztán én is elmosolyodok, de ez a gonoszabbik féle mosolyom. – Nem hidd, hogy márkás üzletbe viszlek, hogy Gucci és egyebeket vásárolok neked, erről most tegyél le!- Szólalok meg ahogy végig nézek rajta. Ezt most azonnal el is felejtheti, mert biztosan nem költök rá annyi lóvét.
- Egészen jó lett! – dícsérem meg és felkelek a székből, Opium eddig az asztal mellett feküdt.

Hajlandó lettem volna ejteni a munka-témát, ha ő is megtette volna. De nem. Nem, mintha nem tudnám úgyis, hogy mit miért csinál. Jobb napjaimon legalábbis. Vannak olyan reggelek, amikor már egy csúnya nézéstől is ki tudok akadni, és legszívesebben sutba dobnék mindent, visszamennék a lakásomba és rendeznék egy óriási partit. A legutóbbi alkalommal, mikor a városban voltam - épp rossz napom volt- nagyon erősen elgondolkodtam rajta, hogy veszek magamnak egy adag boldogságot, elmegyek Patrickhez és beszívunk, szexelünk egy jót, aztán megint beszívunk és keresünk egy jó bulit.Mondjuk nem feltétlenül ebben a sorrendben....
Aztán mégiscsak megelégedtem a ruhákkal és cipőkkel, na meg néhány dévédével, ugyanis jópár filmbemutatóról lemaradtam, amíg a rehabon senyvedtem.
- Én azért annyira nem bánom, hogy nem hallottál azokról a bizonyos botrányokról..... viszont a facebookra regelned kell. Ha mást nem, akkor a farmodat. Imádnák a népek, tuti feldobná a forgalmat. - irtó büszke voltam magamra, hogy ilyen remek ötlettel bírtam előállni. Még a végén tényleg teszek is valami érdemit itt...

- Már meg ne haragudj, de én is tudok tortát sütni. - felhúztam az orrom, és egy pillanatig úgy csináltam, mint aki megsértődött, de sikerült elvigyorognom magam. - Csak az nem biztos, hogy azt bárki is képes lesz elfogyasztani. A fogaidra mindenesetre vigyázz. -

Miután rendkívül puritán öltözékben visszatértem az irodába, rá is tértünk a büntetésemre. Na jó, ez nem volt így kimondva, de nagyon is annak tűnt a dolog, ennek ellenére. Szándékosan nem vettem tudomást a kis gonoszkodásról, úgy tettem, mintha semmivel sem tudná elrontani a kedvem. Igazából nem is tudta. A vásárlás az vásárlás. Mindegy hogy mit és hol, csak vegyünk.  - Nem mondom, hogy nem örülnék egy Guccinak, de ha vásárolni viszel, kb mindegy, hogy mit veszünk, az nekem olyan, mintha idén korábban jönne a karácsony. - feleltem még mindig lelkesen.

Az, hogy tessék-lássék módon megdicsérte a kávémat, nekem tökéletesen megfelelt. Ismerem eléggé ahhoz, hogy tudjam, ez már elég egy kisötöshöz...vagy egy pirosponthoz.

- Nem mehetnénk ma délután vásárolni? Eddig még nincs senki beírva. Olyan rég nem csináltunk semmit kettesben. - ennek a megjegyzésnek persze nem volt semmiféle mögöttes tartalma, egyszerűen csak arra céloztam, hogy régen sokat lógtunk együtt, míg most csak a farm meg meló meg az állatok vannak, és csak kevés szórakozás. Too much work makes Rommy a dull girl.....