Kétségbeesetten fordítom felé a fejem ahogy megint a lányról kezd el beszélni. Inkább már szóra se méltatom, csak megrázom a fejem és ezzel már ismét a mellettem, csíkban elsuhanó fákat és házakat kezdem fürkészni, mintha olyan roppant izgalmasak volnának. Nem akarok Margeről beszélni. Ha valami, akkor az életem második legnagyobb hibája. Nem lett volna szabad, hogy megessen rajta a szívem. A legnagyobb gond viszont az, hogy neki is köze van a maffiához olyan formában, hogy az apja is nekik dolgozott. Csak meglepő módon őt szívinfarktus vitte, nem a maffia nyírta ki. Ettől függetlenül érintett a témában. És ott van persze az is, hogy amilyen nagy a szám, olyan kiszolgáltatottnak is érzem magam a jelenlétében. Mintha egy tényleges perverz nőszemély lenne, aki a legdurvább, legkegyetlenebb módszereket szereti, aminek én koránt se vagyok a híve. Lehet, hogy sok nőt vittem már ágyba életem során. De egyiket se bántottam úgy, ahogy azt ő szeretné. Nekem jelent olykor kellemetlenséget, hogy velem él. Mintha... mintha skizofrén lenne.
- Nem unod még? - nyögöm némi éllel a hangomban, amikor azt véli, hogy vicces. Egyáltalán nem olyan vicces, mint ahogy azt ő gondolja. Egy világ tört apró szilánkokra bennem mikor megtudtam, hogy milyen hajlamai vannak.
- Szerintem nem. Most pont nem velem fognak foglalkozni, és ha belegondolnak, normális esetben még mindig a motelban döglenék nem? - mászok ki a járgányból, hogy mihamarabb megközelíthessem azt batár nagy épületet melynek legfelső emeletén található az agglegény lakásom.
- Nem foglak beállítani kurvának... majd megoldom - reagálok gyorsan, majd elindulok a bejárat felé abban reménykedve, hogy ő is követ. A liftnél a falnak támaszkodva mélyet sóhajtok, s várom, hogy az a díszes-fényes csoda megérkezzen.
- Chris! Tegnap nagyon gyorsan elhúztál, köszönni se tudtam...de... hogy nézel ki? Minden rendben?
- Semmi gond Gabe, de ha megbocsájtasz, most nem érek rá - paskolom meg a vállát és már lépek is be a liftbe.
- Remélem van egy felesleges alapozód - vigyorgok a lányra és amint csilingel a lift, már ki is lépek belőle, hogy elsétálva a folyosó végéig, a zárba dugjam a kulcsomat.
- Érezd magad otthon. Jobbra a konyha, a folyosón végén jobbra van két fürdő... nappali, szobák, amire szükséged van - indulok el a hálószobám felé minek ajtaját belökve magam előtt, egy jó forma, lidérces kép fogad.
- Marge? - kerekednek el a szemeim de legfőképpen akkor mikor közelebb lép hozzám és úgy vágja be az ajtót, mintha vihar tombolna a szobámba. Kezét a nyakamra szorítva lök neki a fa tákolmánynak, mi tompa dörrenéssel mutatja ki nemtetszését.
- Mit művelsz? - értetlen kifejezéssel fürkészem rideg, érzelemmentes arcát, majd ahogy elindul felém a keze elkapva azt, a háta mögé csavarom. Halk sikkantás szakad fel belőle mely épp elegendő ahhoz, hogy lágyítsak a szorításon. Ezt kihasználva egy kést hegye szorul a nyakamhoz.
- Mi, a... te... - makogok ahogy meglátom a mellére tűzött jelet. Tudtam!
- Mi van szépfiú? Mi olyan nagyon meglepő? - indul el felém, én pedig kénytelen vagyok hátrálni, ha nem akarok egy éles pengét a torkomba.
- Te mindvégig nekik dolgoztál? - értetlenkedek - azt hittem... kihasználtál, Marge! - szűröm a fogaim között és félre téve minden gondomat, elgurult aggyal ütöm ki a kezéből a kést, hogy a nyakára marva a földhöz szögezzem. Ami a legidegesítőbb az az, hogy semmi érzelmet nem mutat, csak bámulja fekete szemeivel az arcomat, mintha ő lenne maga a sátán.
Felszisszenve pillantok le a mellkasomra, melyhez ismét egy ezüstözött pengét fog. Két pillanat alatt fordul a kocka, s immáron a mellkasomba térdelve emelkedik fölém miközben a pengében ellenőrzi tükörképét.

Az egyik dolog, amit nem szeretek, amikor elkussoltatnak vagy épp próbálják éreztetni, hogy befoghatnám a számat. Fenéket! Ezzel pont azt szokták elérni, hogy annál inkább lovagolok a kellemetlen témát. Szeretem az embereket azon a ponton kínozni, ami fáj nekik. Sajnos ez van. Na de ennek ellenére inkább, csak elhallgatok és úgy döntök, hogy akkor hanyagolom is mára a beszélgetést.
-Azért én nem lennék biztos benne, hogy nem tartják szemmel a lakásod.- morgom halkan a bajszom alatt némi sértettséggel az ábrázatomon, közben követem szépen befelé.
Rendkívül megható, hogy nem akar lotyóként ismertetni, csak épp nem tudom, mi mást adhatna elő. A kishúga vagyok? Esetleg egy régi jó barát? Rokon? Munkatárs? Mindegy is. Amíg nem kever bajba, addig felőlem holle anyó is lehetek. Csak tudjak róla.
-Durván szereti.- tátogom oda a nevezetes Gabe-nek, miközben követem Christ a liftbe, mire a srác szemei kikerekednek egy pillanatra és elvigyorodik. Én csak megőrzöm arcomon a pajkos mosolyt, aztán röhögve a lift falának dőlök háttal. Szeretem megbotránkoztatni az embereket. Nincs is annál jobb.
-Úgy nézek ki, mint aki alapozót hord magánál? Biztos van a takarító lánynak valahol a lakásodon. Fürdőszoba, nem tudom.- vonok vállat, aztán követem Christ az ajtó felé, amit hamarosan ki is tár előttem és röviden ismerteti, mi merre van. Lassan lépkedek beljebb és lesek körbe a tipikus legény lakáson, majd elismerően elvigyorodok. Ekkor viszont a tulaj már rég nem mellettem ácsorog, hanem a hálója felé megy, aminek bevágja az ajtaját. Gondolom én legalábbis elsőre, de mikor koppanást is hallok, akkor már kezd gyanús lenni a helyzet.
Lassan indulok el a háló felé, közben előszedem halkan a fegyverem. Nem rontok be rögtön, hiszen lehet, hogy tényleg a kiscsaj van itt és épp most esnek egymásnak. Még az is eszembe jut a hangok hallatán, hogy inkább szó nélkül lelépek, de ahogy kiszűrődik pár szó a párbeszédből, inkább berúgom az ajtót és reflexből lövöm ki a lány kezéből a kést, amivel épp játszadozik Chrisen térdelve.
-Nocsak. Lemaradtam valamiről?- kérdezem feszült pillantások kíséretében és intek a leányzónak a fegyveremmel, hogy kászálódjon le a srácról. Tudom, hogy Chris nem szeretné talán még ezek miatt kinyírni, de az biztos, hogy én minden lelkiismeretfurdalás nélkül loccsantanám szét az agyát.
-Ugye ez nem épp valami perverz szerepjáték?- pillantok hol a lányra, hol Chrisre és esküszöm, komolyan megfordul a fejemben, hogy netán ilyesmiről van szó, mert akkor bizony elég durván felsültem. Viszont tudom, hogy ezért a megszólalásért még kapni fogok... biztosan.

- Én se vagyok benne biztos. De szeretném ezt hinni - hangjából tisztán kiszűrődik a sértettség, de jelenleg aligha érdekel. Mármint érdekel, de jelen esetben nekem lenne duzzoghatnékom, amiért olyan témával baszogat, amiről hallani se akarok.
- Nő vagy nem? Akkor igen... úgy nézel ki - innentől pedig egy rohadt szót se ejtek. Nem érdekel a másik lány és senki más se, annyi biztos, hogy én egy ágyat akarok amibe belevágódhatok. Na meg egy kiadós zuhany.
Egy gyors terepszemle után már kapom is a nyakamba az újabb adag hideg vizet. Nem gondoltam, hogy itt fogom találni. A lakásomon, mikor Ingrid nyilván tisztán és érthetően megmondta neki, hogy veszélyes. Ám amint keményebb mozdulatok sora köszönt rám, rögtön bűzleni kezd a helyzet. A felismerés mellbe szúr, de inkább csak próbálok kiszedni belőle ezt-azt, mígnem eldurran az agyam és immáron én vagyok az, aki támad. A kés messzire kerül tőle, épp ezért lep meg mikor valaminek a szúrós hegye a mellkasomba fúródik. Nem nagyon, de a bőrt valamelyest felsérti. Mi a fene ez egy egész szerszámos ládát tart magánál?
- Ki ne használta volna ki az alkalmat, Chris? Most őszintén? Mellesleg... - hajol egész közel hozzám, hogy a fülembe suttoghasson - pont kapóra jött az apám halála és az, hogy te kéznél voltál. Kék szemű - húzza végig az arcomon a kés hegyét és időzik el egy pillanatra a szemeimnél. Mi a picsa, ez itt helyben fogja őket kivájni? Ó, csak nyugodtan, úgy se látok túl jól jelenleg.
- Nem akartam, hogy ilyen hamar kiderüljön, de aztán... mikor tegnap az a ribanc megjelent, jobbnak láttam, ha cselekszek. És akkor cselekszek is! - emeli a magasba kést, hogy lecsapjon vele, de az hamar el tűnik onnan mikor egy dörrenést hallok meg. Marge felnyög ahogy a golyó felsérti a csuklóját, de ezt követően már el is oldalaz, tekintetében undorral. Egy-két kósza pillanatig még kiélvezem a helyzetet, hogy stabil talaj van alattam, majd az oldalamra fordulva felegyenesedek.
Legközelebb már csak a rántást érzem a testemen.
- Ki vagy te? Miért avatkoztál bele az életünkbe ha? Dobd el a pisztolyt! Dobd el, vagy felvágom a torkát - szorítja azt a nyakamhoz.
- Ajh, ne már! - nyögök fel. Miért nekem kell lenni a gyenge láncszemnek? Azért, mert szarrá vagyok verve és könnyebb ide-oda dobálni? Hát remek.
- Nehogy eldobd! - tátogom Ingridnek. Ha megteszi se hagyja abba, sőt, talán még Ingridet is megtámadja. Tekintetem gyorsan körbevágtázik a szobán és csak akkor állapodik meg a késen, mikor látom, hogy Ingrid is rám néz. Ekkor alig észrevehetően biccentek a kés felé, és remélem, hogy veszi az infót, azt szeretném, hogy kicselezve a lányt eljuttassa hozzám. Jelenleg nem akarom, hogy ő közelebb kerüljön. Meg lett beszélve. Ha veszélyben van az élete, nem avatkozik bele.

Rezzenéstelen arccal tartom a csajra a fegyvert még akkor is, mikor elkapja Christ és a nyakához szorít egy kést. Még a kezem sem remeg. Sejtettem, hogy ez lesz a következő lépése, hiszen ilyenkor mindenki próbál vagy olyan helyzetbe kerülni, hogy alkudozhasson, vagy legalább túszt szerezni. Élő pajzsot. Egyértelmű, okos lány.
-Életünkbe? Csakis Chris életébe avatkoztam és abba is azért, mert megkért rá. Semmi több. Arra is ő kért meg, hogy vigyelek biztonságos helyre és te így hálálod meg?- kérdezem továbbra is a csajon tartva a szemem, aztán pillantok csak Chris képébe. A kés felé tekintget, amit ellőttem a csak kezéből és értem én, hogy mire célozgat, csak épp félek, hogy nem sikerülne végre hajtani a tervét. Ahhoz túl szorosan van az a kés a nyakán. Nem.
-Jó, nyugi. Leteszem, oké?- emelem végül magasba a pisztolyom, majd lassan leereszkedek féltérdre és lerakom a padlóra. Oda csúsztatom a lány lába elé és amint ő a pisztollyal kezd foglalkozni, kirántom a kést a csizmámból, Chrisre szegezem a pillantásom afféle jel gyanánt, hogy tudja, megy a kés, majd oda hajítom a karja felé. Ha szerencséje van, akkor gyors még most is a reflexe és elkapja. Ha nem, akkor még én is beleállítok egy kést a karjába.
Mindez persze pillanatok alatt zajlik. Hála az égnek, mindig is gyors voltam. Innentől már a srácon múlik minden, én pedig kivárom a végét úgy, féltérdre ereszkedve. Csak azt remélem, hogy legalább a karjával arrébb tudja lökni a lány kezét a késsel, nehogy felsértse túlságosan a nyakán a bőrt.

Halk sóhajt nyomok el mikor azt vallja, az életünkbe avatkozott bele. Édes istenem. Ez vak volt egész idáig, vagy mi van?
- Meghálálni? Mit kellene meghálálnom? Nem szokásom a hálálkodás csillagom.
- Igen, ezt tudjuk - morgom, mire a térdét megérzem a gerincemben. Nem vagyok jó túsz... ez gáz.
- Kijár nekem, hogy nálad éljek. Kijár, hogy tető legyen a fejem felett mint ahogy az is, hogy néha megkapjam azt, amire vágyok. Téged szépfiú - dorombol a fülembe, ám ahogy megérzem a száját az arcomnál, undorodva húzódok el. Egyszerűen nincs ma ehhez se kedvem, se pedig undorom.
Ingrid veszi az üzeneteimet, viszont nem teljesíti. Rosszallóan figyelem az arcát ahogy a magasba emeli a pisztolyt ezzel megadva magát, majd leguggolva elénk csúsztatja. Nem a pisztolyt figyelem és nem Margera koncentrálok, sokkal inkább Ingridre, kinek mozdulatai számomra árulkodóak. Így nem telik bele három másodpercembe se, hogy kinyújtsam a karomat és megragadjam a felém hajított kést, melynek markolatával egy jókorát sózok a lány bordájára. Meglehet, hogy a nyakamnál tartott kés pengéje megcsípi a bőrt a nyakamon, de legalább nem vágta el. És ezzel már van egy leheletnyi előnyöm.
Amint levegőhöz kap kihasználom a pillanatot, s imbolyogva bár de felegyenesedek, hogy a mögöttünk álló golyóálló ablakhoz vágjam a fejét. Ujjaim vadul szorítják a nyakát, körmei a csuklómba mélyednek. Vicsorogva, undortól és gyűlölettől túlfűtve tartom őt még annak ellenére is, hogy már levegő híján lehet.
- Megérdemelnéd, hogy megöljelek. Remélem tudod! - sziszegem. Akkor engedem csak el és ezzel egyidejűleg lököm a földre, mikor látom rajta, hogy a tüdejében alig maradt felhasználható levegő.
- Kihasználtad a jóhiszeműségemet. És ugyan miért járna neked mind az, amit az előbb felsoroltál? Ha? Az apád meghalt... nem az én dolgom lett volna, hogy melletted legyek! És mond csak?! Miket köptél rólam? Kezd gyanús lenni, hogy olyan dolgok miatt kaptam amiről nem kellett volna tudniuk. Ha kiderítem Marge, megöllek! Esküszöm, hogy megfoglak ölni - támaszkodok rá az ablak párkányára. Mit is mondtam pár perce? Ennél rosszabb már nem jöhet? Hát de...
A hányinger pillanatok leforgása alatt elkap, elég ránéznem ennek a hazug libának az arcára, aki éjjelente surrant be hozzám, és mászott rám. Aztán még én voltam az, aki rosszul érezte magát amiért egy, gyakorlatilag még kiskorú lánnyal kefél.
Értetlenül, teljes kétségbeeséssel nézek Ingridre, mintha tőle várnám a választ.

Még az én gyomrom is felfordul, ahogy ez a szuka Chris arcába sutyorog, pedig nem vagyok kényes fajta. Sőt. Általában bírom a gusztustalan dolgokat, de ez már nekem is sok. Hála az égnek aztán nem kell sokáig hallgatni a hülyeségeit, mert Chris veszi az adást, elkapja a késem és leteríti a ribancot.
Miközben az üveghez passzírozza a nyakánál fogva, én ráérősen feltápászkodok, magamhoz veszem a stukkerem és csendben hallgatom a kis párbeszédet vagy mit. Inkább monológot, mert Marge nem sokat tud hozzáfűzni a dologhoz, tekintve, hogy nem nagyon jut levegőhöz. Aztán jön a lelkizés meg miegymás, de én csak a szememet forgatom rá. Ez az álnok kígyó nem érdemelné meg, hogy életben maradjon. Ha Chrisnek lenne némi esze, akkor még most kinyírná, nehogy bajt okozzon a ribanc.
Egész addig nem teszek semmit, míg Chris rám nem pillant. Látom rajta, hogy nem nagyon tudja, mihez is kellene kezdenie, így közelebb lépkedek a földön ücsörgő és nyakát szorongató lányhoz, majd egy laza mozdulattal a stukkerem markolatával halántékon csapom.
-Nyugi. Csak alszik egyet, még mielőtt megijednél. Neked kell majd megölnöd, ha úgy látod jónak.- vonok vállat, közben apró mosoly jelenik meg a szám szegletében, végül közelebb lépek Chrishez és óvatosan végig simítom a vágást a mellkasán. Nem mély seb, nem okoz nagyobb gondot.
-Kutya bajod. Menj, fürödj le. Addig én elintézem, hogy nyugton maradjon.- sóhajtok, közben hátra dugom a derekamhoz a fegyvert és lehajolok a leányzóhoz. Megfogom a két karját, odébb húzom kicsit és hasra fordítom, majd a kabátom zsebéből előszedek egy gyorsbilincset és a háta mögött összebilincselem a két kezét. Legalább, már ártani nem nagyon tud majd nekünk.

Saját magamat is sikerül meglepni azzal, hogy még így is, homályos látással milyen pontosságra és gyorsaságra vagyok képes. De még mielőtt az egekig magasztalnám magam, már nyomom is a lány fejét az üvegbe, hogy a nyakánál fogva jobb belátásra térhessen. Ez nyilván nem most fog megtörténni. De nem is érdekel, csak takarodjon innen a szemem elől.
A földön hörögve piszok kiszolgáltatottnak tűnik, és talán épp ez lesz egyszer a vesztem. Hogy megsajnálok egy nőt, aki épp a halálomat kívánja, és majd ekkor fog főbe lőni. Nem baj, van időm kiköszörülni a csorbát.
Miután váltok egy gyors pillantást Ingriddel, ő már lépked is közelebb Marge-hez, hogy egy jókora ütéssel tegyen pontot a dolog végére. Nekem valószínűleg ehhez valószínűleg most nem lenne gyomrom tekintettel arra, hogy a mai bevitt semmi már most kikívánkozik. Mondjuk ezt inkább a puszta idegre fognám, mint másra.
- Megijedni? Ezek után? - rázom meg a fejem, s ahogy közelebb jön hozzám, le nem veszem a tekintetemet az arcáról.
- Köszönöm - motyogom így elhúzódva tőle már célba is veszem a fürdőt, de még egy utolsó pillantást veszek a lányra. Csodálatos vallató napnak nézünk elébe. Vagy legalábbis éjszakának, mert ez a madár egy ideig még aludni fog.
Betrappolva a zuhanyzóba, a maradék ruhámat a tálca aljában hagyom, hogy a nagyja vért a víz lemossa róla. Majd később bedobom őket a mosásba, ma már szarok rá. Hörögve, fújtatva támaszkodok neki a csempézett falnak, majd puszta felindulásból az oldalsó üveglemezbe vágok egy jókorát, miközben hangos kiáltás szakad fel belőlem.
- Baszd meg! Baszd meg Chris! - szidom magam megállás nélkül, végül ahogy a hideg víz érintkezik a bőrömmel, összerándul minden porcikám.
- Anyád! - tekerem csutkára a forróvizet, hogy az felválthassa a a pimasz hideget. A szívem hevesen ver, mintha legalábbis egy ménest költöztettek volna a mellkasomba. Milyen kicseszett egy világ ez? Még abban se bízhat az ember, akit normálisnak gondolt? Mi a fene ez?
Lemosva magamról a vért és a mocskot, kelletlenül zárom el a csapokat és tekerek magamra egy törülközőt, hogy annak segítségével hagyhassam el a szauna forróságú helyiséget.
- Kérsz valamit inni? - szólok oda Ingridnek ám meg se állok a konyháig. A minibárból már kapom is elő az első kezembe akadó töményet, de mielőtt még jókorát kortyolnék belőle, inkább a halántékomhoz szorítom.

A köszönömre csak bólintok egy apró mosoly kíséretében, és próbálok nem elvörösödni, amiért az arcomba bámul. Bevallom, szokatlan, hogy valaki így, ilyen zavaróan közelről az arcomat lesse, mert hát nem sűrűn engedek közel bárkit is. Én is a "ne bízz meg senkiben" elvet vallom, tehát még Gavin se tartozik azok közé, akikben feltétlenül megbíznék.
Nem kell kétszer mondanom Chrisnek, hogy menjen a fürdőbe. Azonnal elindul, így én ott maradhatok kettesben a szukával, úgyhogy nyugisan lebilincselhetem. Ezután már csak a lábait kötözöm össze, hogy aztán ott hagyjam a földön, ahogy volt. Majd felébred valamikor és akkor kezdődhet a játék, bár valami azt súgja, jobb lenne, ha én csinálnám azt a kis kihallgatást. Chris talán megsajnálná és nem bírná az egészet, én viszont szívesen vésném ki a szívét is akár a helyéről. Semmi sem undorítóbb egy spiclinél.
Miközben lekapom magamról a kabátom, hallom, hogy Chris épp a zuhanyzót püföli vagy mit csinál. Jókora ideg lehet benne, úgyhogy nem is avatkozok bele. Adja csak ki magából. Mindketten jobban járunk. Szóval, amíg el van odabent, én odahúzok egy széket a szoba közepére, közvetlenül a lány elé és leülök, miután visszaszereztem a késem. Gyengéden megsimogatom párszor -ez afféle rituálé, mintha lelke lenne-, majd visszacsúsztatom a helyére és az ajtó felé pillantok, ahonnan előbukkan a frissen lemosott csupasz, izmos férfitest. Nem mondom, hogy a látvány nem teszetős, mert hülye lennék, de ugyanakkor tudom, hogy most nem erre kell koncentrálnom. Szóval, csak elismerően végig mérem, aztán a lányt lesem. Fel sem fogom, hogy bírtak ezek egymással szóba állni. Undorító. Tipikus kis csitri.
-Valami erőset kérnék, ha lehet. Köszönöm.- válaszolok a széken ücsörögve, ahogy megkérde, majd tekintetemmel követem, ahogy kisétál a szobából. Biztos taccsra vágta ez most. Teljesen érthető.
Sóhajtok egyet, majd feltápászkodok és követem. Megállok mögötte és pár pillanatig agyalok, mit is mondjak.
-Nem véletlenül mondtam, hogy senkiben nem bízhatsz. Sajnos, ez a világ ilyen. Én is megtapasztaltam milyen, ha hátba döfnek. Ha felkészülsz erre legközelebb, akkor nem fog ennyire mellbe vágni. Sajnálom, Chris.- húzom el a szám kicsit sajnálkozva.
-Ha gondolod, végig csinálom ezt egyedül. Te addig... menj el valahova vagy nem is tudom.- vonok vállat, közben tanácstalanul rápislogok. Igazából csak amiatt aggódom, hogy nehogy akadályozzon, ha már nem bírná nézni, hogy szenved a csaj.

Furcsa érzés mikor a sírás fojtogatja az embert, de mintha az nem ismerné, hogy adja ki magából, csak fuldokol és várja, hogy történjen valami. Bevallom, kiskorom óta nem sírtam. És lehet, hogy ez nem nagy szó egy férfi szájából, viszont az embert az teszi emberré nem? Mert vannak érzései és képes kimutatni azokat. Az utolsó könnycseppemet akkor ejtettem, mikor elmondták, az apám meghalt. Az pedig nagyon régen volt. Lassan több, mint húsz évvel ez előtt. Most viszont ezzel az árulással, a kétségbeeséssel és a reményvesztettséggel érzem, hogy legszívesebben beülnék egy kocsmába és addig bőgnék a pultosnak, míg az ki nem dob, lévén megunja a képemet. De sebaj, ha nem megy, hát nem megy, felesleges erőltetni ugyebár? Inkább verjünk szét valamit!
És ezzel már ököllel bele is vágok egy jókorát az üvegbe, mi bár csattan egyet, még csak meg se reped. Ennek majd csak holnap fogom érezni a következményét szerintem. Vörös ujjpercek.
Előbújva a fürdőből, rögtön Ingridhez intézem első szavaimat, mi tulajdonképpen csak a piáról szól.
- Ma mindent lehet - vágom rá kifejezéstelen arccal. Eddig vidámnak nevezhető tekintetembe most jócskán beköltözött az a fajta fagyos ridegség, ami kiskoromban mindig ott volt, és kék szemekkel nem is olyan nehéz kivitelezni. Mindig is tudtam, hogy nem szabad nyitnom az emberek felé. Nem engedhetem meg magamnak ezeket a buktatásokat. Egyszer kezdjen el változni az ember, rögtön rosszabbra fordul minden.
- Tudom jól - válaszolok neki anélkül, hogy felé fordulnék - kiskoromban végig ez volt az elvem. "Ne nyiss az emberek felé, mert az élet álnok, az emberek elcseszettek." Úgy néz ki, hogy egy kisgyerekbe több ész szorul, mint egy felnőtt férfiba, aki nagy nehézségek árán elkezd nyitni a saját faja felé. Ez lett a vége - bámulok fel a falon található órára. Ezt kőbe fogom védni. "Ekkor meg akkor véglegesen elb*sztam az életemet".
- Nem kell sajnálnod. Magam alatt vágtam a fát - csak annyit csináltam, hogy megbíztam valakiben. Ez még nem feltétlenül az én hibám. Ugye?
- Mondtam nem? Nem futamodok meg - fordulok felé rezzenéstelen arccal, üres tekintettel. Mintha egy jégből öntött szobor volnék - parancsolj - nyújtom felé a poharat, melyben ott illegeti magát a jól ismert, aranyló whisky. A megengedett mennyiség dupláját öntöttem mindkét pohárba, így valószínűleg egy idő után jól fogjuk érezni magunkat - főleg ha belegondolok abba, hogy nemrég vettem be a nyugtatókat - de addig is túl kell élni. Lassan egy saját filmet forgathatnék az elcseszett életemből.
- És most? Mi jön? Megvárjuk míg felébred, vagy felvered? - tudakolom fapofával ahogy legurítom a pohár tartalmát, mibe bár beleborzongok, mégis kellemesnek mondható. Erős, akaratos és kibírhatatlan. De mégis jó. Ledobva magam a kanapéra, annak karfájára könyökölve támasztom meg a fejemet, s jelenleg az se érdekel, hogy egy törülközőn kívül más nem takar.
- Ugye jönnek még jobb idők? Vagy ne is reméljem?

Hirtelen, mintha egy teljesen másik ember ácsorogna előttem, mikor beszélni kezd. Ömlik belőle a keserűség, ami ilyenkor nem jó. Hirtelen azok kaphatja magát az ember, hogy teljes depresszióba kerül és úgy gondolja, hogy nem is küzd, mert minek? Nincs miért. Pedig ez nem igaz. Azért, mert egy ilyen ribanc átverte, még nem szabadna most ennyire bezárkóznia. Persze, részben jó, mert megfogadja a tanácsom, de ugyanakkor elveszítheti az életörömöt.
-Ha most emiatt a ribanc miatt depressziós leszel, én itt hagylak a fenébe. Nem fogok olyan életéért küzdeni, aki nem is akar már igazán élni, világos?- nézek rá komolyan, miközben elveszem a poharat és meg is húzom gyorsan. De tényleg. Felesleges lenne akkor itt lennem, ha most feladja az egészet mondván, úgyis átveri mindenki. Nem így van. Mindenkinek ki jár a boldogság, eltekintve attól, hogy kőműves, ügyvéd, boncmester vagy bérgyilkos vagy bármi más.
-Ha gondolod, felverem én. Elképzelni nem tudod, mennyire várom a percet, hogy elgyepálhassam.- mosolyodok el, akár megsérti ez akár nem. Unszimpi a lotyó, mióta megláttam, most meg már végképp. Az ilyen férgeket ki kell írtani. El kell taposni, hogy még véletlenül se szaporodjon. Ha saját maffiám lenne, az ilyet élből kivágnám. Hogy bízhatnék meg az emberemben, ha tudom, hogy egy kétszínű ribanc? Érthetetlen.
-Nekünk, csak reménykedni kell, hogy jönnek. Én is ezt teszem. Hiszek abban, hogy egyszer majd megérdemlek egy jobb életet. Ennyi. Most pedig gyere.- vigyorodok el és a kezem nyújtom felé, hogy fölhúzzam a kanapéról és bevonszoljam a szobába. Minél előbb túl akarok lenni a lotyón, aztán az is lehet, hogy elviszem ünnepelni Christ. Mondjuk egy sörözőbe. Egész jó ötlet.

- Nem áll szándékomban - vágom rá. Hogy ez depresszió lenne? Én inkább akaratnak mondanám. Újév, új ember. Eddig igyekeztem minél óvatosabb lenni, lelkesebb és emberibb. Most viszont fogadom, még ha lejárt már az idő, hogy ezentúl nem ezt a játékot fogjuk játszani. És itt nem csak arról van szó, hogy átvert egy r*banc sokkal inkább arról, ami felhalmozódott az elmúlt egy-két év során. Na, az mind most fog előjönni belőlem még akkor is, ha bent kellene maradjon.
Fogalmam sincs, hogy tényleg el akarom e kezdeni vagy nem. Viszont most vagy soha alapon talán tényleg jobb lenne nekirugaszkodni és remélni, hogy nem fogok ott helyben kiborulni, mikor az elsőket kapja. Kijár neki. Mindvégig súgott a hátam mögött. Játszott velem, s mindent rajtam vertek le feleslegesen. Remélem ezek után párszor meggondolja majd, hogy kivel és mivel húz ujjat. Ha meg nem, akkor... akkor csak sajnálni tudom. Majd valaki más kinyírja.
Némiképp lágyabb tekintettel hallgatom végig amit mond, majd alaposabban szemügyre véve a hosszú ujjakban és ápolt körmökben végződő kezet, megragadom azt és ezzel már talpon is vagyok.
- Remélem nem fog visszájára fordulni a dolog. Majd kapok emiatt is. A végén kiderül, hogy ő a főnök szeme fénye, és kétszeresen kapom azt, amit ma - most, hogy belegondolok, csak egy kis plusz adrenalinlöketre volt szükségem ahhoz, hogy pár kegyetlen órára elfelejtsem azt, hogy fáj valamim. Többek között a fejem, de ez most mellékes. Majd a nyugtató-whisky kombó segít. A végén még nyálat csorgatva fogok aludni, miközben Ingrid vallatja a csajt. Kellemetlen lenne.
- Akkor hajrá - húzok le még egy kortyot immáron az üvegből - öhm... azt azért ugye nem bánod, ha előbb felöltözök?
Sandítok rá, majd minden mindegy alapon bevánszorgok a szobámba, hogy rendbe rázzam magam. Egy egyszerű fekete farmer és egy fehér póló meg is felel. Nem zavartatom magam Marge előtt, de még az se izgat, ha Ingrid menet közben bejött. Ha igen akkor szembe fordulok vele miközben becsatolom az övemet, ha pedig nem, akkor az ajtóhoz lépve leszólok neki, hogy mehet a menet.

Csak ahogy felveti jut eszembe, hogy talán tényleg kapni fog még ezért is, de már van egy tervem ez ellen. Ha úgy hozza a helyzet, majd alakítok én a sztorin úgy, hogy azt higyjék, egy bérgyilkos munkája volt a csaj. Mondjuk az enyém. Akkor pedig nem szólhatnak nagyon bele. Nem szívesen keresztezzük máskor egymás útjait. Afféle utcai elv.
-Majd elintézem én, ha így lenne. Ne ezzel foglalkozz.- legyintek, majd felrántom a kanapéról és én is eltüntetem a poharam tartalmát. Lerakom az asztalra, majd röhögve lesek fel rá. Őszintén szólva, a koncentrálásban talán zavarna, ha itt flangálna nekem egy szál törölközőben, de ezt persze nem közlöm vele. Szóval, csak végig lesek rajta és a vigyorral a képemen válaszolok.
-Engem az se zavarna, ha így maradnál, de ahogy neked kényelmesebb.- vonok vállat, majd megvárom, amíg bemegy és pár pillanat várakozás után indulok el én is. A csaj még mindig a földön fekszik, hiszen azért elég durván ki lehet ütni az embert egy pisztollyal, úgyhogy végig mérem Christ, majd lehuppanok az oda készített székre.
-Gondolod, hogy tud valami használhatót? Vagy azt akarod tudni, hogy miről köpött? Talán, már rólam is tudnak.- jut eszembe ez az igen csak zavaró tény, de ugye már nem nagyon tudnék mihez kezdeni. Maximum annyi az egész, hogy hivatalosan is részt veszek a játékban. Na és? Így is úgy is veszélyes.
-Hahó, Csipkerózsika! Ébresztő!- kiabálok a csajra, miközben kétszer-háromszor bokán rugdosom, végül kényelmesen elhelyezkedek és megvárom, míg magához tér. Már most érzem, mennyire jó lesz ez.
-Ülj fel nyugodtan. Beszélgessünk.- mosolyodok el szelíden, ami nálam annyit jelent, hogy "jobb, ha most rögtön összecsinálod magad". Bár, a leányzó még nem ismer. Nagy szívás.
-Lássuk csak. A játék neve: kérdezz, felelek. Chris kérdez, te felelsz, én pedig bíztatlak, ha elakadnál. Rendben?- csicsergek iszonyat bájosan, közben előhúzom a késem és a szék karfájába szúrom, majd pörgetgetni kezdem. Talán, mire végzünk, lyukat is fúrok a bútor darabba, de majd maximum Chris levonja a számláról. Nagy ügy.

- Elintézed? - lesek rá értetlenül, s egy pillanattra belegondolok abba, hogy egy fejvadáász miként intézi el ezt a lehetséges, aprónak igen csak nem mondható dolgot. Elintézi? És ne foglalkozzak vele? Na erre én kíváncsi leszek, van egy olyan érzésem.
- Minden esetre, ha "elintézed" vagy "elintézed, majd szólj már nekem légyszíves - teszem hozzá mint egy mellékesen, laza szlenggel a hangomban. Azért tudni szeretnék majd róla, hogy miként végzi el, és ennek legjobb módja, ha közli velem mi történt.
- Engem viszont igen. Nagy magyarázásomban a végén fel se tűnne, hogy már nincs rajtam a törülköző. A kismajmot meg jó lenne nem kilógatni egy kőkemény vallatás közepette. Vagy te nem így látod? - billentem oldalra a fejem majd megrohamozva a szobámat már fel is kapkodok magam egy-két egyszerű, hétköznapi anyagot.
- Mindent tudni akarok ezek után. És jobban tenné, ha majd sietne. Nem tudom meddig bírom ép ésszel - és itt nem arra gondolok, hogy nem bírnám nézni ahogy szenved szerencsétlen. Mert azzal nem lenne baj. Sokkal inkább azzal van itt a probléma, hogy a kelleténél is idegesebbnek érzem magam még akkor is, ha magatartásom jelen állapot szerint nem erről árulkodik.
Miközben Ingrid ébresztgeti a másikat, én teszek körülötte egy kört, hogy levághassam magam az ágyam szélére, ott előre dőlve megkönyökölök a térdeimet, én csak fürkészem az arcát ahogy elkezd magához térni. Ezzel együtt a dühöm felszabadul, s nagy erőfeszítésre van szükségem ahhoz, hogy ne akarjak rögtön a torkának ugrani. Mármint így is akarok, csak nem érzem olyan jelentősen a késztetést.
Látszólag nem tetszik neki a helyzet. Rögtön a bilincseket kezdi el rángatni, s úgy néz egyikünkről a másikra, mintha valami undorító csúszómászó férgek volnánk.
- Jól van... ha összeszedted magad akkor nézzük. Mióta dolgozol Jerryéknek? Őszintén! Ha csak egy kicsit is megremegsz vagy arra utal a mondanivalód ami nekem nem tetszik, kapsz. Csak biztatásként mondom, ha jól "dolgozol" akkor meggondolom a sorsodat jó? - suttogom miután leguggolok hozzá, s tekintetemet vadul az övébe fúrom.
- Szóval... mióta dolgozol nekik? Apád tudott róla?
- Nem, nem tudott! De ez mit érdekel téged?
- Nem azt mondtam, hogy kötözködj hanem, hogy adj választ... és tudtommal egyre nem adtál!

Tudnék még mit a fejéhez vágni. Többek közt azt, hogy az "elintézem" nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindenkit kinyírok. Normális módon próbálok neki segíteni, erre ezt érdemlem? Picit sértő számomra, hogy egy pszichopata ribancnak néz, de most próbálok inkább eltekinteni ettől. Nem most van itt a viták, az egymásnak esés és az egyenes beszéd ideje. Most vallatni kell. Ráérünk utána is tisztázni néhány alap szabályt. Többek közt azt, hogy akármilyen hangnemet nem üthet meg velem szemben, ha már bevédtem a seggét két nap alatt kétszer. Ez nem így működik. Legalább egy picit éreztethetné azt a nyamvadt hálát. De rendes vagyok. Megértem, hogy most ki van idegileg, ezért nem esek neki és zúzom be megint a fejével valamelyik ablakot vagy tükröt.
Még mindig a késemmel játszom, miközben a csaj előtt ücsörgök és szúrós szemekkel meredek rá. Ha rajtam múlna, ma mindenképp halállal végződne ez a kis beszélgetés. Már csak amiatt is, ahogy rólam beszélt. Idióta picsa. Azt hiszik az ilyen kis maffiózó növendékek, hogy, ha már beálltak valahova, akkor övék a világ. Elfelejtik, hogy ettől még mindig ugyanolyan kis senki halandók, mint voltak. Az embert a tettei határozzák meg, nem de? Nem az, hogy kik veszik körül.
Csendben hallgatom, ahogy Chris próbál kiszedni belőle valamit, de mivel a csaj nem válaszol normálisan, Chris pedig nem tesz semmit, csak leordítja a haját, így úgy döntök, nyomatékosítom a dolgokat.
-Válaszolj normálisan, ha kérdeznek!- morgom halkan, majd egy határozott rúgással megismertetem arcával közelebbről a csizmám talpát. Szerencséje, hogy ez nem fatalpú veszkócsizma, csak egy egyszerű gumitalpú bakancsszerű izé. Amaz minden bizonnyal nagyobbat ütne.
-Mióta dolgozol nekik? Azt hiszem, ez volt a kérdés.- mosolyodok el ismét azzal a vérfagyasztó bűbájos mosolyommal, közben késem hegyét az ujjbegyemhez nyomom és úgy pislogok rá.
-Fél éve.- suttogja, miközben köp egy kis vért, majd gyilkos szemekkel mered rám. Azt hiszem, sikerült felsérteni belül a száját, de örülhet, hogy csak ennyit értem még el. A fogát is kirugdoshatnám teljes lelki nyugodtsággal.
-Ügyes kislány. Bravó.- meredek rá elég igazinak tűnő csodálattal, de szinte fröcsög belőlem az irónia, úgyhogy a tekintete méginkább gyilkossá válik. Azt hiszem, erre mondják, hogy, ha szemmel ölni lehetne, már nem élnék.

Jól látható rajta, hogy nincs oda a szövegelésemért. Jó, most mit tehetnék? Jobb szeretném tudni, hogy mit művel és tekintettel arra, hogy az agresszív fajtából való, inkább nem szeretném kísérteni a sorsomat, viszont annál inkább tudni a megtörténteket. Nem arra céloztam, hogy kinyírja az összes tagot, de soha nem lehet tudni.
Nem szívesen állok neki embereket vallatni és azt a látszatot kelteni, hogy képes vagyok bármelyik pillanatban céltáblának használni a fejét. De jelenleg Marge úgy felidegesített, hogy nagyon szívesen megtenném ezt is. Csakhogy azzal, ha most szétlövöm a fejét nem megyek sokra, mivel nem fogok megtudni gyakorlatilag semmit a kis cselről, amit ellenem terveltek ki. Mi jöhet még?
Rögtön rá is térek a lényegre egy kis útbaigazítást követően, s két kérdés már ki is szakad belőlem némiképp normális hangnemben. Nem akarok túl zabos lenni már csak a kérdéseket illetően, mivel akkor végképp nem reménykedek normális válaszban. Nem árt meg, ha egy kis épelméjűséget mutatok a vallatott félnek, hogy az tudja, nincs nagy gond, csak kíváncsi vagyok.... közben pedig k*rva nagy gondok vannak és nem csak kíváncsi vagyok, hanem tudni akarok, tudnom kell mindent!
Ahogy nem kapok normális választ, már száguld is felé Ingrid bakancsának orra. Egy pillanatra talán még a szívem is kihagy egy ütemet és nagyot nyelve figyelem ahogy egy adag vért köp a földre. Csodás, cserélhetek szőnyeget.
Fél éve... pont azóta, hogy magamhoz vettem az apja halála miatt. Mind végig ez volt a terv? És mi van, ha...
Ijedt tekintettel pillantok Ingridre, mintha legalábbis telepatikus úton akarnám közölni vele a tényeket, hogy meglehet, hogy az a fazon is aki a barátomnak vallotta magát és mind végig azt bizonygatta, hogy meg akar lépni a maffiától, mind végig áruló volt és megállás nélkül adta Jerry-éknek a paramétereket a meglátásaimról.
Kellemes érzés a tudattal együtt élni, hogy talán innentől kezdve minden ellened fog irányulni és valószínűleg ha nem figyelsz oda, kinyírnak. Egy kis ideid azt se tudom, hogy mi legyen a következő kérdés, de végül csak megköszörülöm a torkom és előszuszakolok magamból valamit.
- Mit tudsz? Mit tudtál meg? Mit terveznek ellenem? - szegezem neki a kérdéseket, minek válaszát egy kelletlen morgás előzi meg.
- Szerinted mindenbe beavattak? Azt hiszed olyan kulcsfontosságú személy vagyok?
- Az lehetsz, ha én kellek nekik és rajtad keresztül akarnak megfogni...vagy inkább veled
- Azt hiszem be akarnak olvasztani valahova. Mármint... azt akarják, hogy épülj be valahova. De ennél többet nem tudok - dehogynem! Tud, csak nem meri elmondani tekintettel arra, hogy mindvégig Ingridet fürkészi.

Pontosan tudom, mit érezhet most Chris. Hirtelen úgy érzi az ember, hogy az egész világ ellene szövetkezett. Megpróbál mérlegelni, mi mindenről nem tudhatott még és mi minden történhetett még a tudtán kívül. Engem is árultak már el. Volt, hogy majdnem belesétáltam egy igen fincsi kis csapdába, ami után még most is a sitten ülnék. Végül aztán, hálám jeléül elvágtam a tag torkát. Azt hiszem, akkoriban edzőttem meg igazán és jöttem rá arra, hogy semmi értelme kíméletesnek vagy épp szánakozónak lenni. Megbízni pedig akárkiben végképp nem tanácsos.
Chris talán nem is sejti, de természetesen benne sem bízom meg teljesen. Fel vagyok rá készülve, hogy az egész talán csak egy jól megrendezett színjáték és a végén engem akarnak majd lapátra tenni, vagy épp oda adni a drága barátaimnak Oroszországból. Szemet szúrhattam már az itten maffiának. Nem lepne meg, ahogy az sem, ha megkérnének, hogy álljak be vagy épp öljek meg valakit a kedvükért. Ebből viszont nem kérek és amint az első gyanús jelet észre veszem Christopheren, lelépek. Persze, előtte meghálálnám neki.
Látom a tekintetén, hogy most elgondolkodik. Ahogy rám pillant, tudom jól, azon agyal épp, vajon mi mindent mondott el ez a nő és vajon életben lesz-e még holnap, vagy a fél maffia rá vadászik. Nem lesz egyszerű menet és igazából azt sem értem, miért vagyok még itt. Semmi közöm az ügyhöz. Pénzt se kapok érte.
-Javaslom, használd a fejecskédet és gondold szépen végig a dolgot. Tudod te nagyon jól a részleteket is és, ha nem bököd ki, miről van szó, egyesével levagdosom az ujjacskáid aztán kivéreztetlek szépen és darabokban küldelek el a maffiás barátaidnak.- nézek élesen a nő szemébe és mindezt olyan vérfagyasztóan halkan suttogom el, hogy látom rajta, nyel egyet és nem kétkedik abban, hogy képes lennék minderre. Még szép, hogy képes lennék rá. Cseppet sem hatnak meg a spiclik. Ők az egyetlen faj, akiket ki kellene irtani.