Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Név: Lydia Eva Walsh Becenév: Lydia Születése hely, idő: 1982. április 12., Chicago Tartózkodási hely: Las Vegas Csoport: rendőr Anyagi háttér: középosztály Szexualitás: Heteroszexuális
Ki vagyok én...?!
A külsőm... Amikor megpillantanak engem, mindenki csak egy ''szőke nőt'' lát, holott az igazság durva messze áll ettől a lealacsonyítóan hangzó kis jellemzéstől. Sokan nem gondolnák rólam, hogy rendőr vagyok. No, visszatérve a külsőmre. A hajamról még annyit, hogy hosszú, és sokszor hullámos tincsekkel van tele, az arcom kecses vonalát kiegészítve. A szemeim színe zöld, enyhe kékes ötvözettel. Nem vagyok magas, szeretem a mindösszesen 166 centis testmagasságomat, nincs vele problémám. Szeretek divatosan s elegánsan is öltözködni, viszont nem vagyok híve az órákon át tartó plázában való vásárlásokért. Meg kell említenem a csábos mosolyomat is, ami a legszebb ékköve az arcomnak.
A belsőm... Nem vagyok könnyű eset, nagyon akaratos és csökönyös személyiséggel áldott meg a világ. A temperamentumom pedig közelebb áll a heveshez, mint egy szelíd cicáéhoz. Mondhatjuk, elég sokáig tart a türelmem, de azért nem örökké. Viszonylag kedves vagyok, segítőkészségem is hatalmas, azonban azt már nem szeretem, ha valaki kijátssza ezt. Nem bízom meg senkiben egy csettintésre, ahhoz kell nagyon hosszú idő. Nem bírom a felesleges fecsegést, azt végképp nem, amikor már annyit mondok, hogy elég, és még akkor is tovább cseveg valaki. Van romantikus oldalam, de az nem sokszor kívánkozik ki belőlem.
Életem, létem, világom
Chicago, 2007. január 15.
Az első napom nyomozóként, ami nem volt leányálom. Egy helyszínre hívtak ki, ahol egy négytagú család minden tagját meggyilkolták. Nagyon szörnyű volt a látvány. Az ajtónál kezdődtek a vérfoltok már, és egészen a nappaliig tartottak. Ott volt a négy halott. Borzasztó az egész mindenség. A helyszínelők fotóztak, ujjlenyomatokat és mindenféle bizonyítékokat szedtek össze. Én is felvettem egy kesztyűt, és nézelődni kezdtem. Korábban értem ide, mint a társam, Andrew, aki percekkel később jött. Nos, igen a havazás miatt nem megy könnyen az autózás. Amikor megláttam őt, egy halvány mosollyal köszöntöttem őt, mint máskor is. Ezután odamentem a halottkémhez, akit kedveltem, főleg a sajátságos humora miatt. - Előzetes jelentés alapján, mindenkibe két golyót lőttek, kivéve az anyát... Az ő arcát el is torzították - állapította meg Nick, aki igazán remek törvényszéki orvosszakértő, és a viccelődéseivel mindig feldobja a hangulatot. - Többet a zegzugomban megtudok, és értesítelek - mondta még gyorsan, majd felállt a testek mellől, és odament a kollégáihoz, hogy elvihetek őket. - Ki tud ilyet tenni? - még egy utolsó pillantást tettem a holttestek felé, és a kérdésemet pedig a társamnak tettem fel. - Ilyenre csak eszelős pszichopata képes - jött a válasz kicsit furcsa hangnemben tőle. Andrew több mint tíz éve nyomozó, sok mindent átélt már, de ez még őt is elérzékenyíti. Hiszen neki is van családja már, két szép lány édesapja. Ezek a dolgok azért jobban elrémítenek valakit, de ugyanakkor még nagyobb összefogással hamarabb kézre keríthetjük az elkövetőt, de ez esetben több bűnözőt keresünk. Legalább ketten voltak. Ilyet véghez vinni egy ember képtelen lenne. A gyerekek biztosan kiabáltak, és valakinek el kellett őket hallgattatnia. Nem értem az efféle embereket. Nem is emberek már azok, akik ezt csinálták ezzel a négy személlyel.
2007. január 26.
Hat napnyi nyomozás meghozta a gyümölcsét. Visszamentünk a helyszínre, ahol egy férfit találtunk. Nagyon ideges volt, megpróbált elfutni előlünk, de nem sikerült neki. Nem igazán szólt semmit sem, egészen addig, amíg a kihallgatószobában nem raktam le az asztalra a képeket a halott gyerekekről. Ott mintha elered volna a nyelve. - Nem. Nem én tettem. Én nem vagyok gyilkos - mondta ezt egyre hangosabban. - Én csak az ékszereket szerettem volna ellopni, nem bántottam senkit sem - egyre őszintébbnek tűnt, amit mondott. - Volt egy társa, igaz? - kérdeztem tőle, ezután odanyúltam a képekért, hogy elvegyem őket. - Ha most segít nekem, én is tudok segíteni Önnek - céloztam ezzel arra, hogy ha elmondja ki a társa, akkor kevesebbet kell ülnie a börtönben, és csak lopás miatt. Ezután nem mondta ki a társa nevét, hanem egy papírra írta le. Elvettem tőle, majd felálltam a székből, és megköszöntem neki. - Köszönöm - kedvesen megköszöntem, és kiléptem az ajtón. Pár órával később megtaláltuk a fickót, aki megölte a családot, s első sikeres nyomozásom után pedig jól esett egy kis italozás a rendőrök által kedvelt bárban.
do you know who i am?
Admin
Admin
Tárgy: Re: Lydia Walsh 31.03.14 18:05
Lydia Walsh!
Izgalmas volt történeted, szerintem érdekesre sikeredett karaktered. Mindent rendben találtam benne, ezért; elfogadom! Üdvözöllek az oldalon Lydia! Kérlek foglalj avit, majd ezután csak annyi dolgod van, hogy a játékteret is birtokba vedd.