Név: Barbara Evans
Becenév: Barbi
Kor: 22 éves
Születése hely, idő: 1990. 03. 16 / Hollandia - Amszterdam
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Művész
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Na igen, én vagyok az a fura lány, akire az emberek mutogatnak, csak azt felejtették el, hogy ha rám mutatnak, akkor három ujjukkal magukra mutatnak. Lehull az álarc? Nem! Soha! Mindenki azt hiszi rólam, hogy kiegyensúlyozott életem van. Néha én is azt kívánom, hogy bárcsak úgy lenne, de aztán észhez térek és rá jövök, hogy nekem pontosan jó így, ahogy vagyok. Az igazat kevesen tudják rólam, pontosabban csak a közeli hozzátartózóim. Bármit teszek nem érzek lelkifurdalás, sem megbánást, csak a céljaim vezérelnek. Elég korán kiderült rólam, hogy bennem nem lehet bízni, nem vagyok őszinte és nem érdekel semmi, egyszóval nem vagyok azaz idegeskedő fajta. Az embereket csak tárgyként kezelem, manipulálom és kihasználom őket. Gyakran vagyok agresszív. Ezek mellett nem tűrőm el, ha nem nekem adnak igazat, és roppant egocentrikus vagyok, szóval önbizalomból nem szenvedek hiányt. Könnyen barátkozok, de képtelen vagyok őket megtartani, mivel kegyetlen és megalázó vagyok velük szemben.

Külső: Kinézetem talán átlagos, de mégis szebb vagyok, mint bárki más. Hatalmas szempilláim vannak, amihez kék szempár párosul. Hajam természetes göndör és sötét barna színű. Hajamat gyakran hordom kiengedve, de legtöbbször befogva viselem. Igazából szeretek a hajam mögé elbújni, mert akkor nem lássák, hogy milyen képeket vágok a dolgokhoz és olykor nagyon is jól jön. Figyelek a kinézetemre, ezért ha lehet nem mozdulok úgy ki, hogy ne legyen tökéletes a sminkem. Gyakran túl erősre készítem, de imádom, mikor a szemem feketére van kihúzva, mellé jó erős vörös rúzs szokott párosulni. Inkább csak feketében vagyok látható, emellett sok kiegészítőt hordok. Ezek mellett, jobb és bal fülemben hat pár fülbevaló díszeleg. Nem mondhatni, hogy sportos típus vagyok, hisz semmiben sem jeleskedek, inkább véznának mondanám magam, az 52 kilómmal és a 162 centimmel.

Előtörténet:Ébredezni kezdek lassan, megérzem magam alatt az ágyat. Éreztem, hogy a lepedő hozzáér a bőrömhöz. Egy puha könnyű pléddel voltam letakarva. Minden erőfeszítésem hiába volt, mozdulni sem tudtam. Ekkor éreztem meg, hogy kezemet és lábamat lekötötték, de még nem voltam rá képes, hogy a szememet kinyissam. Olyan erőtlennek és kábának éreztem magam. Nem érettem semmit, csak félni tudtam, nekem már csak is a félelem maradt, hisz minden reményem szertefoszlott. Aztán valahogy sikerült kinyitnom szemeimet, amikor rádöbbentem hol is vagyok, elkapott a fuldoklás. Ismét egy újabb pánik roham. Mint ha egy hatalmas súly nehezedett volna a mellkasomra, sehogy sem tudtam levegőhöz jutni. Hörgő hangot véltem fedelezni, amit saját magam adtam ki, mikor levegő után kapkodtam. Egyszerűen ez nem lehet igaz, fuldoklás közben is csak arra tudtam gondolni, hogy velem ez az egész nem történhet meg, és ez csak egy rossz álom. Már éreztem, hogy kezdek gyöngülni a levegő hiánya miatt és kezdtem bele törődni a sorsomba, hogy nekem ennyi volt, meg fogok halni. De ekkor valahogy sikerült levegőt vennem és megnyugodtam. Különös, hogy már akkor jutok oxigénhez, mikor már feladom az egész életem, végül is senkinek sem lenne nagy veszteség, ha többet már nem lennék. Nincs is miért élnem. Próbálok gondolkozni, de olyan megerőltető számomra, inkább hagyom az egészet a fenébe, semmi épkézláb gondolatom sem támadt. Ekkor valami hideg csap meg, és lépteket hallok, tudtam, hogy az ajtó nyílik, de annyira nem érdekelt, hogy oda sem néztem, inkább becsuktam a szemem és próbáltam felidézni a régi szép időket. Akkor minden olyan jó volt, semmi gondom sem volt, most meg itt vagyok, bezárva egy rohadt kórterembe, nem tudom, hogy süllyedhettem ilyen mélyre. Szerettem volna azt hinni, hogy ez csak egy rossz álom, de nem ez a színtiszta valóság. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy hogyan süllyesztettem ilyen mélyre. Régebben felkapott színésznő voltam, de nem bírtam azt a sok stresszt, ami körbe vett, ezért nyúltam a drogokhoz, most pedig azért vagyok bezárva az elvonóra. Bevallom fogalmam sincs, hogy mióta vagyok itt, de biztosan már egy jó ideje, hiszen már nem kívánom annyira a szereket, és már a kezem sem rezeg. De még mindig érzem azt a feledhetetlen érzést, és csak arra vágyok, hogy ismét lebegjek, mint régen. Bár eléggé kikészített az a sok minden, amit bevettem, illetve belőttem magamnak. Ha a tükörbe nézek, már alig ismerem fel magamat. Pedig régen szép voltam, most meg csont és bőr vagyok. Régen voltak álmaim és nem féltek semmitől, most pedig fogalmam sincs, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Azt hiszem, hogy a karrieremnek is lőttek, hiszen ki akarna alkalmazni egy drogost? Pedig a színészkedés az életem. Csak akkor érzem, hogy kiteljesülök, ha kamerák előtt vagyok.
Egy év múlva... már pár hónapja kiengedtek az elvonóról és eddig ellent tudtam állni a kísértésnek, igaz nagy volt, de még mindig tiszta vagyok, szóval még nem pusztítottam magam drogokkal. Változásokra volt szükségem az életemben, ezért ott hagytam Hollywood -ot és elköltöztem Las Vegas -ba. Továbbra sem hagytam fel a színészkedéssel, de egyelőre várom a nagy áttörést. Csak kisebb filmszerepekben veszek részt, az időm nagy részét most azt teszi ki, hogy ismerkedek ezzel a számomra új várossal és megpróbálok barátokat szerezni, akik azért fogadnak el, aki vagyok és nem azért, mert volt már jó pár szerepem különböző filmekben.

Barbara Evans!
Bevallom érdekesnek találtam történetedet, mivel nincs benne semmi kivetnivaló, ezért;
Elfogadom!
Üdvözöllek az oldalon. Irány a játéktér.