- Nem vagy vele egyedül. De az a sanda gyanúm van, hogy még nyugodtan várni fogunk egy pár évet. - nevetem el magamat. És könnyen lehet, hogy lesz még idő amikor visszasírjuk ezt az időszakot ha esetleg eljön az-az idő, hogy nem tudunk elhelyezkedni a végzettségünkkel. A Grimm-be akkor már nem mehetek, majd vissza, mert most is csak azért melózhatok ott, mert mivel csak egy diák vagyok, a főnöknek kevesebbet kell fizetnie mintha rendes dolgozó lennék. De az igazat megvallva nem is nagyon akarnék már visszamenni úgy, hogy diploma van a kezemben. Nem azért jártam egyetemre, hogy utána egy gyorsétteremben tengessem a további éveimet...bár nem is azért, hogy a munkanélküliek csodálatos életét éljem. De emiatt is van még egy pár évem aggódni szerencsére. Addig is marad az ami eddig, utána pedig remélem találok valamit agy az egyik ismerősöm talán segít. Majd akkor kiderül mennyit is ér a kapcsolati tőke és, hogy eddig mindig mindenkinek segítettem az egyetemen amióta ide járok.
- Maximum, ha az ember kap szociális ösztöndíjat meg tanulmányit is. De szerintem még ahhoz is kell, plusz vagy nagyon be kell osztani. - Nekem csak tanulmányi jár, de én a szociálissal együtt is csak úgy jönnék ki úgy, hogy esetleg nem melózom, hogy ugyanúgy kollégiumban laknék, mint most és kaján kívül tényleg nem költenék szinte soha semmire. Márpedig ezt olyan barátokkal körülvéve, mint Chloe elég nehéz elképzelni. És azt sem lehet megcsinálni, hogy az ember soha sehova sem megy el az ismerőseivel. Így is ritkán járok el hisz vagy dolgozom, vagy tanulok, vagy pedig pihenek, de néha-néha azért még én is elmegyek valahová a többiekkel. Ilyen kis szórakozásra még nekem is szükségem van azért.
- Azt hiszem, szeretnék valami nemzeti parkban vagy állatkertben elhelyezkedni...esetleg kutatásokban részt venni. Neked? - Én valahogy mindig szerettem előre letervezni a dolgaimat. Jobban éreztem magamat, ha nem csak így a hasamra csapva kell döntenem, hanem van mihez igazítanom a döntéseimet. Persze ennek megvan az a veszélye, hogy bármikor bármi keresztülhúzhatja a számításaimat és akkor kezdhetem, az egész tervezést előröl, de ez még mindig jobb ahhoz képest, amikor valakinek abszolút semmi terve sincs, és csak tanácstalanul lézeng vagy sodródik az árral. Persze a talpraesettebbek azért előbb-utóbb feltalálják magukat, de mind tudjuk, hogy a világon nem csak talpraesett emberek élnek.
- Ismerős. Mindig tudom, hogy kerültem a legközelebb az elalváshoz, mert ott a legolvashatatlanabbak a betűk. - mosolygok a lányra. - De van, amikor még a legolvashatóbb írás sem segít. Nekem a matek ilyen. Azt sose értettem. - teszem még hozzá. Na igen. A tanár Dexter-nek becéztük és nem is véletlenül. Olyan sebességgel írt a táblára, hogy szinte majdhogynem kigyulladt és pont olyan érthetetlenül is magyarázott. - Az biztos. De néhány élményt az ember szívesen elfelejtene. - teszem még hozzá egy fél-mosollyal. A matekórák pontosan ilyen élmények...

- Azt hiszem a legtöbb dolgozó egyetemista ezzel így van. - felelek egy mosollyal a lány szavaira. - Dolgozunk, dolgozunk és próbálunk kijönni abból, amit kapunk, még ha nem is túl sok. Mellesleg ha egyszer sikerül elhelyezkedned a Fehér Házban, akkor engem is beajánlhatnál. - nevetek együtt a lánnyal. Persze lehet Jenni is jobban kijönne, ha mondjuk Ő is koleszes lenne. De nem mindenki bírja a kolis létet főleg a különböző buliszobák és egyéb kollégiumi zavaró-faktorok miatt bár azt el kell ismerni, hogy a kollégiumi létnek is megvannak a maga előnyei. Bár ez nem száz százalékosan helytálló, de amennyire sikerült megfigyelnem az, aki kollégiumban lakik és legalább minimálisan részt vesz, a társasági életben az mindig közelebb van a tűzhöz. Több embert ismer és nem csak a saját, hanem a rokon és a nem rokon szakokról is, ami sose árt hisz ha minden igaz a kapcsolati tőke a legdrágább a világon és a legkifizetődőbb is egyben. A kolisok rendszerint előbb jutnak hozzá a különféle anyagokhoz és jegyzetekhez arról nem is beszélve, hogy közelebb vagyunk az egyetemhez és kisebb az esélye, hogy elkésünk óráról vagy bármi hasonló.
- Jól hangzik. Ha összehozod, majd szívesen megnézném. - felelek a lány szavaira egy halovány, érdeklődő mosollyal. - Én azt hiszem, a farkasokról szeretnék írni vagy valami más nagyragadozóról mondjuk a pumákról, esetleg medvékről. Bár igazából a hűlőkkel is meglennék. - Igen a veszélyeztetett nagyragadozókról hálás dolgozatot lehet írni ebbe az országban, mert sok a lehetőség: monitoringozás, emberrel való kapcsolatuk és a többi, és a többi. Jó lenne főként, hogy később is szeretnék ilyesmivel foglalkozni, még ha nem is feltétlenül veszélytelen dolog, de hát minden hivatásnak megvannak a maga veszélyei. Én pedig nem valami szobában üldögélő tudóska akarok lenni, aki irodalmat búj, meg szőrmintákat nézeget. Szeretnék kimenni a világba is ott megfigyelni ezeket az állatokat ahol élnek. Terepen mindig könnyebb új felfedezéseket tenni, mint egy szobában bár ennek a fordítottja is azért igaz.
- Én sose pedig nekünk ráadásul ilyen lebutított matek volt. A kémiát és a fizikát szerencsére megúsztam, mert ezeket is gyűlöltem, de nekünk ezek helyett ott vannak a növényes tárgyak. Hát az egyetlen pszichológia szerű tárgyam, az Etológia volt, de azt szerettem nagyon, Sokat kellett arra is tanulni, de könnyen érthető volt és a tanár is jó órákat tartott. - Azon is gondolkodtam már, hogy ilyesmivel is érdemes lenne foglalkoznom, de nem vagyok biztos, hogy ennek a sulinak az elvégzése után még szeretnék iskolapadban ülni. Pedig lehet, megérné hisz az állati viselkedésben is még csomó feltáratlan dolog van, van mit kutatni talán túl sok mindent is. Van, aki évtizedeket tölt el egyetlen egy állata tanulmányozásával, mire kijelentheti, hogy nagyjából megértette az állat viselkedését. Sokat gondolkozom rajta, hogy ez be merem-e vállalni, de igazából mindig arra jutok, hogy akármivel is kezdek, majd el foglalkozni, úgyis ugyanez lesz a vége. De mégis óckodom attól, hogy még éveket töltsek el tanulással...
- Persze menjél csak nyugodtan. - mosolygok a lányra. - Örülök, hogy megismertelek és remélem, azért kicsit tudsz majd pihenni is. Remélem még lesz alkalmunk összefutni. - Udvariasan a kezemet nyújtom felé a búcsúzás jeleként.

Kezdek fáradni. Az utóbbi időben össze-vissza dolgozom, ami meg is látszik rajtam, arról ne is beszéljünk mit megadnék pár nap szabadnapért, de ez mostanság esélytelen, mivel inkább pluszban kellene még dolgoznom, hogy behozzam magam, mivel a lányok nem egyszer helyettesítettek. Nem arról van szó, hogy már nem akarom csinálni, imádok itt dolgozni, csak az időmet egyre nehezebb beosztanom. Tanulnom is kellene, de azt hiszem az sem ma fog megtörténni, miután hajnalban bedőlök az ágyba... Talán holnap. Össze kell hoznom, nem akarok nagyon lemaradni, sem pedig sokat halasztani, végigakarom csinálni, befejezni az egyetemet, le diplomázni és azt hiszem akkor lesz annak a napja, hogy itt felmondok, mivel a Bár csak ideiglenes és tudván tudom, hogy Maxnek sincs ínyére, hogy itt dolgozom, még ha ezt nem is teszi szóvá, mert úgy gondolja nincs semmi köze hozzá vagy beleszólása vagy akármi, de attól még látszik rajta, hogy nem tetszik neki, csak Ő inkább összeszorítja az ajkait és hallgat, mintsem, hogy bevallaná, hogy nagyon is érdekli és zavarja, mert félt.
- Azon kívül, hogy a frászt hoztad rám? Dolgozom cica... - Hirtelen erősebben ragadtam meg a kezemben lévő tálcát, hogy még véletlenül se ejtsem el. Oké, számíthattam volna rá. Végül is ki szokott engem rajta kívül ölelgetni, akkor is, ha nem kérem meg rá?
- Akkor beszéljünk. Gyere... A vendégem vagy. - Azzal ismét hátat fordítva neki megindultam a bárpult irányába, letettem a kezemben lévő tálcát, majd ismét ránéztem. Próbáltam komoly maradni, amiért kicsit neheztelek rá, mivel úgy érzem, hogy a polcra kerültem egy pasi miatt, de nem ment sokig és elmosolyogtam magam.
- Kezdem magam elhanyagolva érezni. A Te érdekedben remélem, hogy piszkosul jó magyarázatod van... - Támaszkodtam neki a pultnak és egy gyors puszit nyomtam az arcára. - Amúgy hiányoztál.

- Az is csak neked megy, de had tippeljek... Andres? - Ha valaki, akkor Ő tényleg képes olyan dolgokkal és információkkal előhozakodni, amitől köpni, nyelni nem tudok, vagyis majd leesik az állam. Kevés olyan személy vesz már körül, akik igazán megtudnak lepni valamivel, annyira, hogy már a negatív dolgokon sem vagyok képes meglepődni, ellenkezőleg inkább csak megvonom a vállam, szóval igen, nagyon is nagy szükségem van olykor - na jó, mindig - az őrült kis buksijára, mert csak neki tudnak olyan eszement megnyilvánulásai lenni, amitől besírok.
- Tudom... - Húztam el a szám egy félmosolyra, majd nem kérettem magam tovább, tisztában vagyok vele, hogy ez alól nem menekülök, ezt most nem fogom megúszni, szóval inkább megadtam magam és felhuppantam a mögöttem lévő bárszékre.
- Most komolyan... - Döntöttem oldalra a fejem kissé sértődötten. - Ennyire csak nem lehet jó pasi, hogy engem félretegyél. - Tudom, hogy ez most kicsit úgy hangzott, mintha nyavalyognék, egy kicsit nyavalygok is, másodsorban pedig még szándékomban áll jól lehordani is... Hmm, ami késik nem múlik.
- Vagy igen? - Tettem hozzá gyorsan, miközben kérdőn húztam fel rá a szemöldököm. Talán mégis. Nem, nem. Az fájna. Mert Ő az enyém és ha osztozkodni akar rajta, akkor azt velem kell megbeszélnie, más különben morcos leszek és az úgy nem fog menni.
- Cseszettül untam már az üzenetrögzítőnek dumálni... - Bár kétlem, hogy menne, hogy bűntudatot keltsek benne, tényleg kétlem, de hátha, minimum, hogy Ő sem szabadul meg a finom kis szemrehányástól, hogy az utóbbi időben bizony nagyon is elhanyagolt.

Könyörögve kérlek, csak a szaftos részleteket ne! Ahhoz innom kellene valamit gyorsan... - Mégis csak Max öccséről van szó, akivel még valószínűleg összefogok futni és nem fogom kibírni, hogy ne bukjon ki belőlem a nevetés, ha most komolyan mindenbe beakar avatni, amihez most kivételesen egyáltalán nem ragaszkodom, de ez persze még nem garancia arra, hogy meg is fogom úszni ennyivel, valószínűleg nem fogom. Viszont dolgozom. Tehát józanon kell végighallgatni.
- Egyébként is most utállak, jobb, ha tudsz róla... - Tudom, hogy mire kértem, jobban mondva, hogy mit ígértettem meg vele, de komolyan nem hiszem el... - Nem is tudtam, hogy inkább a kisfiús pofikra buksz. - Andres cuki, de azt hiszem mégis inkább maradnék a férfiasabb férfinál. Igen, most épp azzal van bajom, hogy egy pasi túl cuki. De Genevieve fohászkodott egy öcsiért vagy bátyusért, hát megkapta és nem is nagyon kellett kéretnie magát egyiküknek sem.
Oké, ha most épp innék valamit ki is köptem volna vagy a poharat nyeltem volna le, passz vagy megfulladok, de valamelyiket biztosan.
- Mondta is, hogy valaki, hogy ki kellene verned a fejedből? Miért kellene? Nem kell... Beszéltetek azóta? - Én ebbe nem tudok segíteni. Én tudnék dönteni, na persze nem Andressel kapcsolatban. Maximum annyit tudnék hozzáfűzni, hogy mindketten tudjuk, hogy Ő nagyon, nagyon, nagyon nem kapcsolatfüggő. Annyira nem, hogy ha egy hónapig bírja vele valaki azt fel is kellene valahová graffitizni, sőt kitüntetést is érdemelne a hapsi.
- Mit iszol? - Ha már azt mondtam, hogy a vendégem, akkor most kivételesen ki is szolgálom. Nem azt mondom, hogy nem is tudnám elképzelni egy tartós kapcsolatban, simán csak furi lenne, de Ő már csak ilyen. Tele van meglepetésekkel.

- Valaki épp dolgozik. - Néztem rá sokatmondóan. Néha kifejezetten előnyös, hogy nekünk már szavak se kellenek a kommunikációhoz, anélkül is tudja, hogy most finoman elküldtem a fenébe. Nem mintha annyi kedvem lenne most az iszogatáshoz is, bár ahhoz időközben megjönne, ha nekiülnénk, de azt nem lehet, plusz a pihe, puha ágyamnak még mindig sokkal jobban örülnék, mint egy pohár dupla tequilának. Kimerültem az utóbbi időben és kétlem, hogy ez az állapot a közeljövőben javulna is, inkább csak nehezebb lesz, de ez van, ha ez ember valamit elakar érni az életében, nem igaz? Tepernie kell érte és nem állhat meg pihenni.
- Mint például? - Na és ez lesz az a pillanat, amikor mindjárt ráfogunk jönni, hogy mégis csak igazam van és a kisfiús pofik a befutók nála. Végül is nem azt mondom, Andresnek tényleg helyes pofija van, de már nem az első. Ismerem már a céget és tudom ki lesz a nyerő, Andres pedig határozottan jó helyen áll.
- Mi? Akkor mégis hol a fenében voltál, amíg mi azt hittük, hogy Titeket épp feszítővassal se lehetne leválasztani egymástól? - Igen, ez most nagyon az a magyarázatot követelek nézés, mégis hol a pokolban voltál és miért nem vetted fel, hívtál vissza, akármi?
- Akkor egy dupla áfonyás vodka. - Helyesbítettem, ha már helyettem is akar inni, akkor egyből duplát töltöttem neki. - Tisztázzuk, egyáltalán az orromra akarod kötni vagy van bármi esély arra, hogy kihúzzam belőled mire ez a nagy titokzatosság vagy nincs? Mert akkor nem strapálom magam, ha nem nagy gond. - Toltam elé a poharat a pulton. Annak megint csak az lnne a vége, hogy valamin összekapnánk, mint általában. De mi nem ilyenek vagyunk, ha valamiről nem akarunk beszélni, akkor nem kell és pont. Szóval, nem fogok addig hallgatási fogadalmat tartani vele szemben, amíg el nem mondja mégis mi a fene van körülötte mostanság.

-Szívesebben itatlak Téged. Spiccesen sokkal inkább be nem áll a szád. - Nem mintha ez a nagy átlagot nézve nem így lenne, de most határozottan úgy érzem, hogy valamit elhallgat előlem, azt még nem tudom, hogy azért, mert nem tudja hogyan bökje ki vagy mert ezt most tényleg nem akarja az orromra kötni, amiért igazán nem haragudnék meg, csak olyan furcsa, oké, Ő mindig zizi, de ez most valami más miatt van. Semmi olyasmit nem szeretnék így belőle kihúzni, amit más körülmények között nem mondana el, de tény, hogy spiccesen sokkal többet fecseg, ami azt jelenti, hogy rövidesen azzal a információval is meg kell birkóznom, hogy Andresen milyen alsó volt.
- Húha, ez gyors volt. - De már töltöttem is ki neki a következő két kört, ahogy kérte. Elég nagylány már, nem fogok neki szentbeszédet tartani, hogy nem lesz ez egy kicsit sok így első körben, különben sem szoktam, inkább vele tartanék, de most nem lehet. Viszont azért érdekelne miért is önti most magába a piát, ennek mindig van valami oka, más nem generálunk mi magunknak pár kör után, de most más a helyzet.
- Hát, akkor nem fogom megtudni miért is öntöd magadba a piát, de akkor csak egészségedre, azaz részegre. Ha kitartasz még pár órát és nem buksz le a bárszékről csatlakozom. - Olyan nagyon régen panaszkodhattam már, hogy bevallom iszonyú jól esne, pluszban jól le is hordanám még, mert az piszkosul jól esne, de még várnom kell vele.
- Jól van. Akkor lapozzunk. - Gondolom nem azért jött be, hogy arról beszélgessünk, amiről nem beszélhet vagy, hogy arról magyarázkodjon, hogy miért nem. Megértem és túl fogom élni és nem fogom tovább faggatni. - Tényleg, mi a helyzet a bátyáddal? Meg sem tudom mondani mikor láttam utoljára? Nő? - Tekintve, hogy mi a semmiről is lazán képesek vagyunk elbeszélgetni órákig úgy, hogy észre sem vesszük azt hiszem mentve van a délutánom.  

- Általában ez is van, de egyáltalán nem zavar, addig sem vagyok én a terítéken, ameddig Te beszélsz, addig sem próbálsz meg őrültségekre rávenni. - Mindig is Ő volt az őrültebbik felem, azt hiszem ez nyilvánvaló közöttünk. De azért jó leszek és bevallom, hogy sokszor szükségem is van a határozottabb felemre, hogy megadja azt a bizonyos kezdő löketet, ami nekem önmagamtól nem mindig megy, neki viszont olyan lazán és könnyedén, hogy néha már utálom érte.
- Te magad vagy az, legalábbis nekem. A pia már csak a ráadás szokott lenni. Apropó, kezdem hiányolni a csak csajok görbe estéinket. - Hiányoznak azok az esték, ami csak a miénk. Tombolni akarok. Ránk fér. Egy jó este mindig ránk fér. Főleg, ha minden más olyan elcseszett és bonyolult tud lenni, olyankor nagyon is jó szolgálatot tud tenni pár kör.
- Szolgálunk és védünk, mi? Szexi. - Mosolyodtam el, miközben nekiálltam egy gyors kávé elkészítésének, bár nem nagyon van hozzá kedvem, de mivel momentán ez a legerősebb ital, amit magamba dönthetek, csak ez maradt.
- Mázlista picsa. Engem mostanság nem igazán akarnak elcsábítani, csak részegen... - Hajtottam le a fejem a pultra.- Komolyan, mit csinálok ennyire rosszul? - Fakadt ki belőlem az ö milliós kérdés, amit inkább magamban akartam tartani, de hát egy pillanat műve és hangosan is kimondtam. Túlságosan akarom, hogy ez az egész működjön? Az én hibám? Tényleg én tehetek róla, hogy valamit mindig elszúrok, még ha jól akarom csinálni akkor is? Én meg a férfiak. Az utóbbi időben egyet sem akartam ennyire, akkor ez az egy most miért kell ennyire? Úgy érzem bele is pusztulok, ha nem kapom meg, de ha másé lesz, akkor meg eret vágok magamon.

- Fájni fog? - Jelenleg nem mondhatnám, hogy használható állapotban vagyok, de ezen még könnyedén lehet segíteni, sőt most nagyon szívesen követném is a piálásban, de mindketten tudjuk, hogy annak elég hamar látszata lenne, ha rólunk van szó, mert Ő így se-úgy se tudja befogni, én meg részegen nem tudom, szóval itt kő kövön nem maradna.
- Tudod olykor nagyon rossz barátnő vagy. Elfelejted, hogy a legjobb barátnőmként köteles vagy nekem mindent elmondani, minden sötét mocskos kis titkodat, azért vagyok én. Te pedig itt titkolózol. - Persze most itt nem az előző dologra gondoltam, amiről "nem beszélhet" tudja a fene miért, inkább csak szurkálódom vele egy kicsit, mert azt imádok. Igaz, néha már azért könyörgök, hogy hagyja abba az élménybeszámolóit, mert már amúgy is többet sikerült megtudnom a kelleténél és én méh aludni szeretnék, de szerintem ma sem fogok megtudni, csak még húzza...
- Kapd be! Több együttérzést. - Én épp szenvedek, Ő meg itt az egyik duplát önti le a másik után, lehetne velem együtt érzőbb is, mondjuk, ha Ő is csak itt ücsörögne velem és csak kávézhatna. - Vagy azon Ti ketten már túl vagytok? Inkább ne válaszolj, kérlek... Még aludni is akarok ma. - Tettem hozzá gyorsan még mielőtt egy szót is szólhatott volna.
- Jön a csajok bosszúja a gyanútlan pasikra? - Csillantak fel szemeim a kiváló javaslatra, azt hiszem ma nem kellene sokat győzködnie hozzá és valakiről a gatyát is képes volnék leinni.
- Miért? Nem lennék hozzá elég jó a húgi szemében? - Csattantam fel megjátszott felháborodással. Természetesen eszem ágában sincs kikezdeni vagy szemet vetni a bátyjára, de attól még állíthatom, hogy egyszer egy nő még nagyon szerencsésnek mondhatja majd magát mellette.
- Ahh, nem tudom, hogy vele van-e a gond vagy velem. - Tényleg nem tudom. - Vagy az balfék már megint mellé lőtt. - Morgolódtam magamba. - Még egy ilyen és esküszöm feldugom a seggébe azt a nyilat!

- Hé! Te vagy a másik felem, szóval ez a poszt már nem betölthető ebben az életben, még ha bedobod a kulcsot, akkor se, akkor minden héten egyszer berúgnék és elmondanám a tequilás üvegnek, hogy mennyire utállak Te picsa, hogy csak így leléptél, na de, ne merészeld, akkor ki fog gondoskodni a hülyeségeimről meg az őrültségekről, unalmas lenne nélküled ez az élet, ez van. - Sóhajtottam fel. Tényleg fogalmam nem lenne mihez kezdenék magammal, ha holnapról már csak úgy nem lenne az életem része. Döe unalmas lenne. Ez egy. Kinek nyavalyoghatnék? Ez kettő. Ki húzna ki vagy épp lökne bele egy őrültségbe, ha nekem nincs hozzá elég merszem? Ez három. Szóval marad minden, ahogy most van.
- Ebben viszont benne vagyok. Nem kell győzködni. Rám férne már egy kis gonoszkodás a másik nemmel. - Az utóbbi időben olyan jó voltam. Túlságosan is. Nem azt mondom, hogy fárasztó, de... De, de igen is, fárasztó.
- Miből gondolod? - Az csak egy buli volt. Részegen sok minden megy sok mindenkinek és hihetetlenül könnyen abban reménykedve, hogy másnapra úgy is mindenki elfelejti. Szép is lett volna. De mi nem felejtettük el és inkább beledobtuk az erről nem beszélünk dobozba. Nem tudom még, hogy ez jó vagy rossz, de belementem, viszont abban nem vagyok biztos, hogy vele megegyező okokból, de ez nem is lényeges, a lényeg, hogy vele nem beszélünk erről, de attól valaki mással még megbeszélhetem. - Avass be. - Mert akkor csak én nem látom a nyilvánvalót.
- Ja, Kupidó, seggbe rúgom, ha még egyszer a közelembe jön. A legutóbb is elcseszte, de még mennyire, erre tessék. - Kapcsoltam át megint nyafogásba. - Ki mondta neki, hogy fülig szerelmes akarok lenni? Nem akartam, szóval téves infó volt. - De már mindegy.

- Oké, akkor most ünnepélyesen megfogadom, hogy mindig igyekezni fogok jó ribancod lenni. - Ribanc ergo barátnő, de mi minden körülmények között megértjük, egymást, akár szavak nélkül is, de ez a szép a barátságban, nem igaz? Megöleltem amennyire ez a vacak pult közöttünk megengedte. Azt hiszem a kedves barátnőmnél kezd beütni a pia, amiért most annyira irigylem, rám is rám férne pár pohárral, de ezt most passzolnom kell.
- Emiatt valahogy nem fog gyötörni a bűntudat. - Néha kell egy kis plusz magabiztosság, egy kis plusz löket a nőiességnek, mi csak ezt fogjuk megszerezni és ami azt illeti nekem most szükségem is van rá. Sosem voltam egy beképzelt picsa, picsa igen, de beképzelt az nem, maximum, ha megjátszottam, mostanság mégis valamiért az az érzésem, hogy valamit rosszul csinálok.
- Mitől, miért olyan nyilvánvaló, mert nekem nem az? - Szóval, akkor legyen én vak, aki nem látja a fától a kibaszott erdőt, de avassanak már be mi az, amit nem veszek észre és holnapról ráfogok feküdni azokra a bizonyos nyilvánvaló dolgokra, csakhogy én is lássak, ne csak nézzek.
- Én! Én már lassan abban szenvedek miatta, függőségben és lassan ott tartok, hogy megtudnék fojtani is valakit, csakhogy levezessem a feszültséget. - Mert tudom, hogy mire van szüksége és próbálom megadni neki, tényleg próbálom, de néha olyan nehéz.
El sem hiszem, hogy lassacskán, de lejárt a munkaidő, igyekeztem meglenni, mire a lányok beérnek, leadtam mindent, gyorsan átöltöztem és pár perc múlva már megkerülve a pultot Genevieve mellett álltam.
- Na akkor hazavihetem a piás ribancom? - Szemmel láthatóan nincs abban az állapotban, hogy vezessen és ma inkább én vinném haza, mint más.
- Gyere szépen. Otthon folytatjuk vagy kidőlhetsz vagy segítek, fogom a hajad... - Miután lekászálódott a bárszékről, ami spiccesen egy kisebb élmény átkaroltam a derekánál, együtt kitámolyogni mégis csak viccesebb, mint egyedül. - Huppanj be. - Szálltam be gyorsan előre és miután Ő is beült elindultunk.