Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Név: Monique Bryson Becenév: Mona Születése hely, idő: 1987-május- 15 / AEÁ -Pennsylvania - Philadelphia Tartózkodási hely: Las Vegas Csoport: városlakó Anyagi háttér: Középosztály Szexualitás: Heteroszexuális Avatar alany: Nikki Reed
Ki vagyok én...?!
Nem igazán tartom magam különleges, érdekes személynek, mert a mai világban annyi emberrel találkozni, hogy már nem is tudnám megmondani mi is számít annak. Ugyanolyan vagyok, mint bármelyik másik személy, talán sokban hasonlítok rád, esetleg a harmadikra. Az ember természetéből adódóan társadalmi lény, ami azzal jár, hogy az úgynevezett barátaival eljár hetente többször valahová. Ezt én is szívesen megteszem, szeretek időt tölteni velük beszélgetni lényeges és lényegtelen dolgokról. Még a pletykaszagú információkat is jól esik néha meghallgatni. Igazából sose tartottam magam a társaság lelkének, nem állok középre, hogy mindenki rám figyeljen, de azért a háttérben sem húzódok meg. Társalgok, szórakozok ugyanúgy, mint bármelyik másik korombeli, mindezt természetesen mértékkel a kislányom miatt. Hangulatember vagyok, sokszor befolyásolja a napomat az ahogyan felkelek, vagy mi történik velem. Van, hogy az egekbe repülnék, néha pedig egyetlen egy szó miatt képes lennék felakasztani az illetőt. Gyakorlatias személy vagyok, aki szereti a kezében tartani a dolgok menetét ezért sem hagyom a véletlenre a dolgok alakulását. Szeretek dolgozni, mivel nem tudnék egy helyben ülni egész nap, kell az életembe a pörgés a gyerek mellett is. Ezenkívül bennem is megtalálhatóak ezek az általános tulajdonságok, mint a kedvesség, szeretet, megértés, gyengédség, szelídség, béketűrés, jóság, hűség. Talán ennyi lennék én dióhéjban.
165 centimmel nem tartozok a magas emberek elérhetetlen körébe, nem áldottak meg hatalmas génekkel, de ez nem számít. Mindig adok magamra, sose jelenek meg cábár öltözékben. Hosszú, barna hajam, barna szemeim, telt ajkaim, orrom és hosszúkás arcom szép egységet alkotnak, ezért hálás vagyok az örökölt géneknek. Lényegében elégedett vagyok a külsőmmel, hiszen a testalkatom nőies, a derekam vékony, ott domborulok ahol kell és teszek is azért, hogy az alakom ilyennek megmaradjon. A munkámból adódóan muszáj figyelnem az öltözködésemre, de nem vetem meg a kényelmes és praktikus darabokat, edzésnél különösen előnyösek a mackónadrágok esetleg leggingsek. Nincsenek tetoválásaim, piercingek sem díszítik testemet, egyetlen állandónak tekinthető ékszer rajtam a szemüveg, amit gyakran kontaktlencsére cserélek.
Életem, létem, világom
Az életemet sosem tartottam különlegesnek, ahogy magamat se. Egész végig csak szívtam s talán mai napig is ezt tenném, ha nem változott volna meg az életem a kis Josie születése óta. Na, de kezdjük a legelején szerintem. 1987 május 15-éjén láttam meg a napvilágot, ami eléggé fényesen sütött az édesapám elmondása szerint, ugyanis Ő nem volt jelen mikor megérkeztem. Túlságosan elfoglalt volt, ezért csak a szülés végére érkezett be s már ekkor tudni lehetett ki fog gondoskodni az újszülött babáról. Édesanyám nagy szeretettel nevelt, mindig megadva azt, amire szükségem volt. Az apám viszont egy suttyó volt, hiszen 5 éves koromba elhagyta az anyámat arra vonatkozva, hogy neki a gyereknevelés túl nagyfalat és teret kér. Ez a tér mai napig érvényes és azóta nem is láttam, nem is szeretném. Teltek múltak az évek és az 5 esztendős énemből hamar első osztályos lett, majd második és így tovább egészen a gimnáziumig, amikor is elkezdtek érdekelni a fiúk. Valahogy már nem idegesítő kisgyerekeknek láttam, hanem jóval többnek, vicceseknek és néhányukat még jóképűnek is véltem. Ez pedig eléggé meglepődött, de ezen nem kellett volna csodálkoznom hiszen, ahogyan ők is, én is fejlődtem. Elkezdtek észrevenni a fiúk és ez tetszett, próbáltam imponálni nekik és úgy vettem észre sikerült. Ezért egyre merészebb lettem, de nem estem át a ló túloldalára. Ez egészen addig volt így míg meg nem ismertem életem szerelmét. Az akkor végzős, Daniel-t, aki a lányok ideálja volt és mindenki vele szeretett volna elmenni a bálba. De Ő engem hívott el, a lányok álla pedig leesett. Hamar pletykálni kezdtek róla, és kiderült mindez csak megtévesztésből eszelte ki. Az évfolyamról csak én nem voltam meg neki, ez pedig idegesítette az egóját. Nem adtam be a derekam, és azóta Őt sem láttam. Egyik fiút követte a másik, de senkiben sem volt meg az a plusz, amire vágytam. Mind egyforma volt, kirakatfiúk, akik felzselézett hajjal és rosszfiús kinézettel a bugyit is leimádkozták a lányokról. Én nem akartam ilyen nővé válni, azt akartam, hogy az édesanyám büszke legyen rám. És ez így is volt egészen 22 éves koromig. Megismerkedtem az akkor már 33-at taposó Filippel egy olaszországi vakáción, majd rá pár hónapra kiderült Ő is Las Vegasban él és szívesen találkozna velem. Mindez szép és jó volt, úgy éreztem, mintha felhők felett lennék és vörös rózsaszirmokon lépdelnék, különlegesnek éreztem magam mellette. Elvakított a szerelem vagy tudom is én mi, de balga módon belementem a házasságba. Így történt az, hogy 2010 tavaszán, alig 23 évesen hozzámentem. Az édesanyám, aki akkorra újraházasodott nem tartotta jó ötletnek, de én hajthatatlan voltam. Túlságosan hittem az igaz szerelemben. De ahogy kimondtuk a boldogító igent, úgy minden megváltozott. Filippe inni kezdett és rengeteget járt el otthonról a barátaival, mikor pedig megtudta, hogy a gyerekét hordom a szívem alatt egyből kiakadt. Nem értettem, s talán mai napig próbálom elfelejteni a tény miszerint a férjem, az akit szerettem és akitől egy aranyos kislányom született, egy poligámiát kedvelő bűnöző volt. Ott álltam 24 évesen egy születendő gyerekkel, egy bűnöző feleségeként… Most pedig… Egy független, erős nő lettem, akit bár megtréfált a sors jó párszor nem tudott elvenni egy dolgot tőle: a kislányát. A kislányom, aki mostanra már 4 éves teljesen bearanyozza az életemet, boldoggá tesz és elfelejteti velem a szörnyűségeket, amiket átéltem. Viszont nem könnyű egyedül ellátni azt a sok kötelezettséget, ami a vállamra szakad arról nem is beszélve, hogy a kicsi Josie apuci után kiabál.
do you know who i am?
Admin
Admin
Tárgy: Re: Monique Bryson 08.03.15 12:01
Monique Bryson!
Érdekesnek találtam történetedet, biztos vagyok benne, hogy ennél jobb helyre nem is tévedhettél volna. Mivel mindent rendben találtam benne, ezért; elfogadom! Üdvözöllek az oldalon Mona! Innentől a játéktér csak rád vár!