Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
I will love you 'til the end of time I would wait a million years Promise you'll remember that you're mine Baby can you see through the tears Love you more Than those bitches before Say you'll remember, oh baby, say you'll remember, oh baby ooh I will love you 'til the end of time
Mióta visszatértünk Franciaországból Lionel és én szinte alig láttuk egymást. Épp, hogy csak landolt a repülőgépünk, Őt máris egy fontos tárgyalás várta, majd egy újabb és még újabb, engem pedig számtalan probléma, amivel kénytelen voltam szembenézni, elvégre ez a nagy kislányok sorsa. Megelégeltem a menekülést, a nyomást, ami az elmúlt egy-két évben a vállamra nehezedett, de leginkább azt, hogy a szüleim mennyire beleszólnak az életembe, éppen ezért úgy döntöttem, hogy végre a sarkamra állok és felépítek egy egészen új Sophie Bloomot, kerül, amibe kerül. Tudom, hogy lesznek olyan foltjai az életemnek, amik örök, kitörölhetetlen, fájdalmas emlékek maradnak, mint például a prostitúció, vagy a rendőrségi ügyeim, ám mint minden ember, én is megérdemlek egy második lehetőséget, és azt, hogy boldog lehessek a szeretett férfi mellett. Még akkor is, ha az a bátyám… vagy mi.
Hogy elkerüljem a paparazzikat és a tolakodó újságírókat, bosszantó családtagokat, egy régi kedves ismerősöm műteremlakásában húztam meg magam, aki egy időre külföldre utazott, addig pedig rendelkezésemre bocsátotta a kulcsokat, maradjak, amíg csak akarok jeligével. A hely egész atmoszférája jótékony hatással volt rám, végre egy kis békére leltem, időm nyílt arra, hogy újra tervezzem a dolgaimat, meditáljak egy kicsit, és ami talán még ennél is fontosabb, kettesben lehessek a szerelmemmel, még, ha csak néhány lopott órácska erejéig is.
Ma reggel azonban mégsem indult túl kellemesen a nap. Reggel hétkor anyám hívására ébredtem, aki ügyet sem vetve a korai órára, vagy arra, hogy még cseppet sem vagyok befogadó, máris letámadott egy rakás új információval arról, mi minden vár rám az esti fogadás előtt. Jó mi? Igaz, nem minden nap kapja meg az ember bátyja az év üzletembere díjat, ezt anyám nem győzte hangoztatni, mégis a felhajtás, amit csap körülötte szerintem még Lionelnek is kellemetlen. Mennyivel csodásabb volna elkísérni Őt, mint a férfit, akit szeretek, aztán este kettesben ünnepelni, mint a szerető kishúg álcája mögé bújni ismét, és hazudni, hazudni, hazudni. De nem, most aztán nem nyafoghatok, ez az este nem rólam szól, mindent el kell követnem, hogy Ő boldog legyen. Megérdemli, büszke vagyok rá.
Egész nap nem sikerült elérnem Őt telefonon, gondolom anya és a team nyúzza rendesen az esti felhajtás előkészületeivel, szokásos ostobaságokkal, így végül fel is adtam a próbálkozást, mindössze annyit üzentem a titkárnőjével, hogy természetesen ott leszek, látnom kell, ahogy belesül a beszédébe. Persze ilyen sosem történt eddig sem, de, hát nem is én lennék, ha nem cukkolódnék egy kicsit. Kivételesen időben álltam neki készülődni, mégsem sikerült elkészülnöm amikorra szerettem volna, így felhívtam apáékat, hogy majd a helyszínen találkozunk, én majd taxival megyek, ne várjanak rám a limuzinnal. Tudtam, hogy szegény Lionelt így tovább hagyom szenvedni a társaságukban, ám reméltem, a látvány majd kárpótolni fogja Őt az elszenvedett időért, egyebekről már nem is beszélve.
Hála a forgalomnak, a bejárat előtt táborozó újságíróknak és anyám néhány rémes barátnőjének végül fél tízre sikerült csak megérkeznem, az eltervezett kilenc óra helyett, ám mint tudjuk, egy királynő sosem késik, mindenki más érkezik túl korán, így hát igyekeztem nem is zavartatni magam, helyette inkább elvegyültem a tömegben. Az ünnepeltet magát és a családomat ugyan még nem találtam meg, ám a beszédig még van idő, egészen biztos vagyok abban, hogy ami késik, nem múlik. Egy pohár pezsgő társaságában végül felsétáltam az emeletre, majd a korlátnak támaszkodva kezdtem fürkészni az embereket odalent. Remélem hamarosan rám lelsz Kedvesem és tetszik majd, amit látsz…
Song: Katy Perry - Rise Outfit: Ruha Notes: Kapj el, ha tudsz!
Sosem az volt a célom, hogy bárkitől bármi elismerésben legyen részem azért, amit csinálok, vagyis az mindig jól esett, ha a családom éreztette velem, hogy büszkék rám, de, ott a másik véglet is. Tudom, hogy ma rengetek olyan ember fog velem jó pofizni, akik valójában irigyek rám és az elért sikeremre, de valahogy úgy hiszem, hogy mégis túl fogom élni a mai estét. Túl kell élnem a mai estét, és kész. Holnap már minden a megszokott kerékvágásban fog zajlani. Eddig is gyakran szerepeltem az újságokban, de most legalább olyan dolog miatt fogok, ami senkit sem fog megbotránkoztatni, vagyis legalább ez a célom. Feltéve, ha a mai ünnepségen semmiféle botrány áldozata nem leszek, elvégre ez az esemény mégis rólam szól és arról, hogy megkapom az év üzletembere díjat. Valójában sosem szerettem az ilyen eseményeket, mindig is unalmasnak találtam, és be kell, hogy valljam nem repesek az örömtől, hogy ma mindenki engem fog figyelni. Így is rengeteg kíváncsi tekintetet szoktam magamon érezni az ilyen eseményeken, de a mai még az eddigieknél is sokkal rosszabb fog lenni, elvégre mindenki engem fog figyelni. Minden egyes mozzanatomat. Nekem pedig igyekeznem kell leplezni mindenki előtt azt, hogy mi zajlik jelenleg bennem. Senki sem tudhatja meg a legnagyobb titkomat, legalábbis még nem. Ennek még nem jött el az ideje. Egész nap csörgött a telefonom, de ahhoz túl elfoglalt voltam, hogy bárkinek is fel tudtam volna venni, ezért a titkárnőm foglalkozott ezzel, míg én szenvedő alanya voltam anyám ellenem kieszelt tervének. Számtalan márkás öltöny sorakozik a szekrényemben, biztosra veszem, hogy van közöttük olyan is, ami még egyetlen egyszer sem volt rajtam, de mégis sikerült rá vennie arra, hogy vele együtt elmenjek egy szabóhoz, aki tökéletesen rám passzoló öltönyt készít nekem. Bevallom sajnáltam szegény embert, anyámnak túl nagy elvárásai vannak mindig és ez most sem volt másként. Mindössze csak néhány órája volt arra, hogy alkosson egy remek művet, máskülönben anyámat nagyon magára haragítaná. Rengeteg időt vesztegettem el ezzel és persze, hogy a köszönő beszédemet is az utolsó pillanatra halogattam. Talán már nem is lesz időm megírni, lehet, hogy kénytelen leszek rögtönözni és, ha netalán beégnék a beszéddel biztosra veszem, hogy Sophie jól szórakozna rajta. Esküszöm, hogy már fáj a szám a sok mosolygástól, de mégis mit tehetnék? Ma ezt várják el tőlem és azt, hogy mindenkivel leálljak egy kis bájcsevejre, közben pedig fogadnom kell a gratulációjukat. Mentem egy kört a teremben, miközben igyekeztem tekintetemmel nem túl feltűnően körbenézni. Jellemző. Késik. Mert, ha itt lenne, akkor bármekkora tömegben képes lennék rátalálni. Hosszú percek teltek el, már vagy a kétszázadik gratulációt fogadtam, mikor sikerült kiszúrnom az emeleten. Csaknem elállt a lélegzetem amikor megpillantottam. Annyira, de annyira csodálatosan nézett ki. Innentől kezdve már képtelen voltam bárkire, vagy bárkire figyelni, ezért elnézést kértem attól az ismeretlentől, aki olyan látszólag olyan lelkesen gratulált és oda siettem hozzá. - Átadta a titkárnőm az üzenetedet. - Tartottam a két lépés távolságot, mert attól tartottam, ha ellnél is közelebb merészkedek hozzá, akkor nem fogok magammal bírni. Akkor aztán holnap lenne is mit írnia a lapoknak, ha itt, ezen a rendezvényem tenném magamévá ennyi ember szeme láttára. - Most pedig egészen biztos vagyok abba, hogy nem fog sikerülni a beszédem, mert lesz ami leköti a figyelmemet. Gyönyörű vagy. - Legszívesebben most azonnal szorosan magamhoz húznám és megcsókolnám, de mindketten jól tudjuk, hogy ez nem lehetséges. Amíg itt vagyunk addig biztosan nem. Szó szerint szenvedek, már csak attól, ha arra gondolok, hogy még mennyit kell arra várnom, hogy újból karjaim között tudjam.
I will love you 'til the end of time I would wait a million years Promise you'll remember that you're mine Baby can you see through the tears Love you more Than those bitches before Say you'll remember, oh baby, say you'll remember, oh baby ooh I will love you 'til the end of time
Amennyibe ez a rémes puccparádé került, annyiból már két - három éhező afrikai falu lakosságát is jóllakathatták volna, legalább egy éven keresztül az önkéntes szervezetek, jótékonysági egyletek. Hajléktalanok feje fölé tetőt, nélkülözőknek adományt biztosíthatott volna ez a temérdek pénz, de nem, ez a világ kapzsibb ennél. Önzés, gőg, folyamatos harc a rangokért, a minél drágább státusszimbólumokért, amikről azt hiszi ez a sok balfasz, hogy a szar emberből egyszer csak királyt farag. Felfordul a gyomrom, főleg, mivel asszisztálnom kell mindehhez a jelenlétemmel, tetszik vagy sem. Istenem, bárcsak vége lenne már, pedig még csak el sem kezdődött. Esküszöm, ha nem Lionelről volna szó, és arról, hogy elismerik végre a munkásságát, még csak eszembe se jutott volna, hogy egyáltalán az épület közelébe sétáljak, ám mivel életem szerelme a mai ünnepelt, elővettem a legkedvesebb mosolyom, ami még viszonylag őszintének tűnik, és a legkényelmetlenebb cipőt, amit csak egy tervező elkészíthetett, s láss csodát, most itt vagyok. Ms. Sophie Lysandra Bloom maga teljes pompájában, kezében egy pohár szemtelenül drága, ám annál is pocsékabb pezsgővel várja hercegét, aki majd megmenti, és akivel aztán majd együtt töltheti az éjszakát… hacsak épp nincs más fontosabb, üzletibb dolga. Cseszd meg Lionel, remélem, még csak eszedbe se jut…!
Tekintetemmel teljesen belevesztem a poharamban gyűrűző, aranyló folyadék látványába, így először észre sem vettem a felém közeledő alakot, csak amikor az már megállt mellettem és kellemesen mély hangján megszólított. Ekkor, szinte azonnal szemtelen mosoly költözött az ajkaimra, én pedig szép lassan a jövevény felé fordultam. - Helló idegen. – mértem végig közel sem ártatlan, testvéri gondolatokkal, s egy pillanatra az ajkaimba haraptam. Pofátlanság ilyen jól kinézni, nem csoda, hogy az a sok buta kurva a nyálát csorgatja érte… - Így is úgy is bakiznál, ne magyarázd előre a bizonyítványodat. – incselkedtem kicsit, mert, hát miért is ne tenném? - De azért édes bók volt… bátyus. – ezzel egészen közel hajoltam hozzá és egy gyengéd puszit leheltem az arcára, ahogyan azt édes kishúgként illik. - Bárcsak ne így kellene gratulálnom Neked Kedvesem. – suttogtam a fülébe. Bárcsak kettesben lehetnénk és úgy örülhetnénk az elismerésének. Bárcsak… szép kis álom.
Song: Nick Cave & The Bad Seeds/Kylie Minogue - Where The Wild Roses Grow Outfit: Ruha Notes: Kapj el, ha tudsz!
Sokan vágynak arra, hogy rivaldafénybe legyenek, engem kivéve. Most nem akarok mást, csak a hétköznapi emberek életét élni. Bezárkózni a lakásomban, kényelmesen elnyújtózni a kanapén és nyugodtan megnézni mondjuk egy filmet azzal a nővel, akivel lenni szeretnék. Másnak ez teljesen hétköznapi. Most úgy tudnám irigyelni mások unalmas életét. Ledobnám magamról az öltönyömet és hagynám a fenébe ezt az egész puccparádét. Most nagyon nincs hangulatom ahhoz, hogy fogadjam a gratulációkat, még akkor sem, ha elvileg ez a nap rólam szól. - Drága húgom, nagyon kedves tőled, hogy ennyire próbálsz támogatni. – Az is biztos, hogy Sophie elnyerné az év húga díját, leszámítva azt a kis apróságot, hogy valójában nem is a húgom. Évekig hazugságban éltünk egymás mellett, most pedig mi vagyunk azok a hazugok, akik nem vállalják fel érzelmeiket a külvilágnak. Túl sok „mi lenne, ha” kérdés vesz minket körül, de a mai este nem arról fog szólni, hogy ezeket boncolgassuk. - Bárcsak… - Suttogtam vissza. Mindkettőnk számára az lesz a legjobb, ha ezt a kis csevejünket senki sem hallja meg. Nagyon is élénk a fantáziám, de azt most el sem tudom képzelni, hogy mi lenne kettőnkkel, ha kiderülne a mi kis titkunk. Az biztos, hogy egyszer ki fog derülni, de még nem állok arra készen, hogy a mai napon következzen be. - Meg szeretnélek kérni valamire. – Remélhetőleg egyszer hallgatni fog rám, mert mindketten jól tudjuk, hogy ha valaki, akkor Sophie képes pillanatok alatt felhívni magára a figyelmet, aztán másnap ismét az újságokban fog virítani a képe. - Legyél ma jó kislány. Menni fog? – Ez az este rólam szól, bár nem érdekel annyira, amennyire kellene, de ennek ellenére nem szeretném azt, hogy a húgom akarva, vagy akaratlanul műveljen bármi olyasmit, amivel aztán jó kis cikket hozhatna össze a firkászoknak. Túl sok újságíró jött el erre az eseményre. Túl sok kíváncsi szem fürkész minket. Mégis azon vagyok, hogy gyorsan letudjam ezt az egészet, aztán… Nos szerintem mindketten tudjuk, hogy aztán mit szeretnék kihozni a mai estéből.
- Abban egyetértünk, hogy ennek a gyereknek nem lesz nagynénje, mert ez a nő a közelében nem megy... - Vagy kikaparom a szemét, de ezt inkább már tettem hozzá. Épp elég volt az iménti kis incidens, amire hát nem szívesen fogok emlékezni és inkább bele sem gondolok, hogy esetleg komolyan is gondolta, amiket gondolt. A saját bátyáról beszélt, ez gusztustalan. de egy biztos, hogy mi sem leszünk jó sógornők, mert ha már neki az kell, ami az enyém, az már régen rossz, beteges és kezeltetnie kéne magát és ezt mindenféle rossz szándékot kizárva mondok. - Tudod mit? Hagyjuk ezt most. Menjünk vissza és hozzuk helyre, amit még lehet. - Mert ezen kár is hergelnie magát, hisz úgysem csinálhatok semmit. Már megtörtént. Itt volt. Elment. És reméljük, hogy soha többé nem látjuk és nem jön vissza. Sőt, örüljön, hogy a gyerekem még a hasamban van, más különben rosszabbul is járhatott volna. Csakis a kicsi miatt fogtam vissza magam, más okom nem volt rá. A férjemről beszélt, szóval nagyon is közöm van ahhoz, amit mondott. - Hmm, nem biztos, hogy én még készen állok erre, és most nem is akarok erről beszélni, inkább felejtsük el egy időre. - Bújtam oda hozzá mélyen magamba szívva bőre édes illatát. Ez a mi napunk. Bosszankodni és dühöngeni pedig holnap is ráérünk. Pedig olyan csábító volt a gondolat, hogy most azonnal itt hagyjunk csapot, papot és lelépjünk, de igaza van. Valaki csak nemrég érkezett. Szóval visszamentünk és próbáltuk menteni a menthetőt. Nem szeretném, ha mindenki csak erre a jelenetre emlékezne a mai napból, az nem lenne túl szerencsés. - Hogy mi? Oké, oké, csak ne olyan gyorsan, pocakkal kicsit lassabb. - Elképzelésem sincs mire készül, de engedtem, hogy vezessen, beültünk a kocsiba és elindultunk, valahova. Nem mentünk sokáig, fél órát nagyjából, de nem akartam kíváncsiskodni és elrontani a meglepetést, így csak a kezét fogva sétáltam be vele, azért hallani lehetett, ahogy összesugdosnak az emberek, valószínűleg az esküvői ruhám miatt, volt akik tapsoltak is, én meg csak mosolyogtam, hiszen még mindig fogalmam nem volt hol vagyunk és hová megyünk. Egy liftbe szálltunk be, akkor gondolom lassan megérkezünk. Hotel Belaggio, hogy mi?? Szó szerint tátva maradt a szám és elakadt a szavam, mondani szerettem volna valamit, de egyszerűen nem tudtam. Ez elképesztő. Drágám, neked elment az eszed. Nászutas lakosztály. Ez iszonyúan sok pénzbe kerülhetett. - Gyere... - Fogtam mg a kezét és húztam magammal ki az erkélyre. Innen őrületesen szép lehet a kilátás. - Imádom! Nézd, milyen gyönyörű.
- Egyiküket sem akarom az életemben. Nincs szügségem rájuk. Beteg az egész család... - ezt már innkább magamnak mondtam mintesem neki. El sem tudom hinni, hogy évekig nem láttam Őket és már belenyugodtam és megszoktam, hogy nekem nincs családom és erre az életem legfontosabb napján megjellenek és mindtent amit csak lehet tönkretesznek. Először a szüleim de azt még lenyeltem valahogy, aztán Charlotte is. Megváltozott, nagyon megváltozott. régen sem volt jó viszonyunk és már valahogy tinédzser koromban is éreztem, hogy tőbbet akar tőlem. De akkor még nem vettem róla tudomást. Azt hittem ez csak múló hóbort és hogy Ő valójábban csak felnézz rám és azért ragaszkodik ennyire hozzám. De most jöttem rá, hogy Ő tényleg beteg. Az eskűvőm napján gyakorlatilag ajánlatott tett, a saját húgom... Undoritó és beteges. Most persze a jó testvér segítene rajta, de én nem akarok jó testvér lenni, csak annyit akarok, hogy maradjon távol tőlem és a családomtól. - Sajnálom, hogy így kellett megismerned Őket. Jobb lett volna ha sosem találkoztok. Most már tuidod, hogy miről beszéltem,mikor azt mondtam, hogy nem normálisak. - Forttyogott bennem a düh, de próbáltam nem gondolni erre és széppé tenni, amit még lehet. -Szerettem volna elutazni valahova, de a te állapotodban, nem ajánlott a repülés. - Szerettem volna elvinni a tengerparthoz és együtt élvezni a tenger sós illatát, hisz megérdemeltné, hogy igazi nászutja legyen, de ez most sajnos nem lenne jó ötlet. hamarossan megszületik a fiunk és most csak erre kell koncentrálnunk. Hagytam magam kihúzni az erkélyre. A látvány fantasztikus volt. - Gyönyörú de a te szépségedhez képest ez csak egy porfészek. Igérem ha megszületik a fiunk elviszlek egy rendes nászútra. - mosolyogtam és megsímítottam a gömbölyödő pocakját. Minden olyan tökéletesnek tünt. - Na és mi az amit csinálni szeretnél? - néztám rá kacér és jellentőség teljes pillantással, miközben végigsímitottam az arcán.
In dreams and in love there are no impossibilities.
- Bármikor elrabolhatod a feleségedet, akár ha csak egy hétvégére is. - Igen bizony, ez egy kicsit sem leplezett célzás volt arra, hogy azután is bepótolhatjuk a tervezett nászutat, miután kibújt a baba, bár az első hónapokban még szinte minden órában szüksége lesz rám és persze az apukájára, ha én esetleg kidőlnék harminchat óra nem alvás után, de már most benne vagyok, hogy amikor csak akarja elraboljon néhány napra, csak kettesben, aztán reméljük nem pakolom megint tele a konyhai szemetest, hoppá... Egy valami már egészen biztos, amit közölni is fogok a fiammal, ha már elég idős lesz hozzá, időzítésben egyszerre pocsék és verhetetlen, hiszen bár mindketten azt gondoltuk, hogy a lehető legrosszabbkor érkezett meg, ráadásul éppen a kettőnk életébe, mégis mindent megváltoztatott. Nélküle most mi sem lennénk itt, nem lennénk házasok és... és valószínűleg többé nem is láttuk volna egymást, legalábbis ez volt a terv, egy könnyű kis kaland. Aztán meg úgy éreztük, hogy ez a gyerek most jól elszúrt mindent, hiszen összeláncolt minket anélkül, hogy akartuk volna, ma mégis igen-t mondtunk egymásnak, szóval én egy nagyon különleges embert fogok hamarosan a világra hozni, már most iszonyú büszke vagyok rá, az én kisfiam. - Hiába nézel így, akkora pocakom van, hogy hozzám sem férnél. - Mondtam nevetve, miközben lepillantottam az éppen mozgolódó pocakomra, héé, jó lesz, azért nem kell mindjárt kirúgni a ház oldalát. Teljesen furcsa lesz, ha már egyszer kint lesz a pocaklakó, a hasam pedig lelappad. Hmm, mondjuk megint a férjem a nyakába ugorhatok, amint hazaér, most még pipiskedni is nehéz lenne, nincs kizárva, hogy orra is buknék, de azért furcsa lesz. Hmm, mondjuk mások is megpróbálták, a francba, miért is nem kérdeztem, hogy azt mégis hogyan hozták össze. Talán, mert nem gondoltam, hogy a nászéjszakámon 28 hetes terhes leszek? Mondjuk, az sem volt tervben, hogy egyáltalán terhes leszek. - De haa... - Nyújtottam el a gondolatot. - esetleg... - Mosolyodtam el kacéran, miközben karjaimat átfontam a nyakán. - mégis megakarnád próbálni, és csak úúgy, most, ebben a pillanatban felkapnád a várandós feleséged és az ágyba vinnéd, akkor sem ellenkeznék.
-Ne agódj nem fogok engedélyt kérni az elrablásodra senkitől. Te mostmár az enyém vagy… - karoltam át a csipőjét mindkét kezzemel miközben a homlokom az övéhez érintettem. –Csakis az enyém… - csókoltam bele a vörös rúzstól csillogó ajkaiba. Azt hiszem egyik küldetésem végére értem. Meg kellett találnom azt a nőt aki a mindent jellenti számomra. Aki majd ott lesz mellettem a legnehezebb percekben is és akkor is ha a legboldogabb dolog történik majd velem. Bár nem tudom nála boldogabb dolog történhet-e még velem. Talán a fiam aki hamarossan megérkezik erre a világra. Akit én hoztam létre és Lyna. Még meg sem született de már az életemet adnám érte. Igazából régebben abban sem hittem, hogy valaha lesz normális barátnőm az egyéjszakás kalandokon kívűl, nem hogy feleségem aki szerett és akit én is szeretek. Családom akiknek számítok. - Ha csak ennyin múlik a boldogságod. – húztam fel a bal szemöldöm. –Akkor legyen. – kaptam fel a két karomba és gyors léptekben az ágy felé indultam. – Szóval ezt szeretnéd… - dobtam biztonságos távolságból az ágyra. Inkább csak leengedtem. – Szóval szeretnél egy kicsit játszani… ? – térdeltem fel az ágyra és hajoltam egész testemmel fölé. Az esküvői dísz még mindketőnkön rajta volt de ez már annyira nem is volt zavaró. Óvatossan érintettem azkaim az övéhez. Ez a csók nem csakl a szenvedélyről szólt, ez egy igazi szerelmes csók volt… Talán most először életemben. Rengeteg csókott kaptam és adtam is, de ez valahogy más. Olyan mint a filmekben, mikor megszünik minden körülöted és csak ketten maradtok. Te és Ő… Minden rossz ami eddig történt elmúlik egyszerre és csak a boldogság marad. – Szeretlek. – távolodtam el az arcától, majd leültem melé az ágyra. - Sajnálom Kicsim , de ez most nem hinném, hogy jó ötlet lenne. –simitottam végig a fehér ruha alatt lévő pocakján. – Nézd csak..- mutattam a üvegfalon keresztül a fürdő felé, ahonan a kádból belátni egész Vegast. – Na kipróbáljuk? – fogtam meg a kezét és húztam a fürdöbe..- Mesés ez a kilátás… - karoltam át miközben a víz csobogott a jakuzziba. –Azt hiszem ideje megszabadulni ettől a sok gönctől.- vetettem le a zakóm és hagytam hogy egyenként kigombolja a gombokat az ingemen.
In dreams and in love there are no impossibilities.
- Hé, hallottál már valamit a hatalommal való visszaélésről? - Kérdeztem nevetve, bár ebben az esetben cseppet sem bánnám, ha úgy alakulna, ellenkezőleg... Azt hiszem még mi magunk se ébredtünk rá arra mennyi mindent köszönhetünk ennek a kis embernek a hasamban, hiszen nagy valószínűséggel nem csak az életünk, de a kapcsolatunk sem tartana most ott, ahol épp vagyunk. Ez egy óriási kihívás mindkettőnk számára és könnyebb lett volna azt mondani, hogy bocsi kis öreg, de mi erre nem vagyunk felkészülve, mert nem is voltunk, sőt talán még most sem mondhatjuk igazán, hogy teljesítettük a feladatot, sőt még jó húsz évig nem is fogjuk, szóval izgalmas lesz. Még sosem képzeltem bele abba vagy gondolkodtam el azon milyen gyereket is szeretnék majd egyszer felnevelni, hogy én hogyan csinálnám, persze sokakat láttam már, a kórházban is, meg úgy a hétköznapokban, de bennem még nem született meg a kép az én nagy fiamról, nem is tudom, ahogy épp a diplomaosztóján áll, vagy épp PHD-zik, szóval ez most számmora egy nagy utazás lesz és már alig várom! - Igen, ezt szeretném. - Mondtam önelégült mosollyal. Hmm, azt hiszem kijelenthetjük, hogy megtaláltam a tökéletes férfit, aki terhesen is, plusz kilókkal is lazán felkap és az ágyba visz, jól is fog jönni, mivel nálam hamarosan bekapcsol a fóka üzemmód és abban sem lehetek biztos, hogy egyforma cipő van a lábamon, hiszen nem látom a pocakomtól. Már előre hallom, ahogy ezzel élcelődik... - Mond, hogy ez azután sem fog elmúlni, miután megszületett a baba? - Csak mert nem akarok megint teherbe esni az ilyen pillanatokért, szóóval kénytelen lesz megígérni nekem, hogy később sem feledkezik meg ezekről a dolgokról. Mosolyra húzódtak ajkaim, miután elváltak az övéitől. - Én is szeretlek. - Ezért még számolunk kisfiam, amint elég idős leszel hozzá. - Ugye tudod, hogy valószínűleg innen úgy kell majd kiemelned? De benne vagyok. - A küszöbünkön már átvitt, szóval ez legalább már kipipáltuk, akkor még nem is voltam ekkora, de én nem fogok túlzottan tiltakozni, ha a végéig ezután mindenhová cipelni fog, bekötni a cipőfűzőmet is egy kisebb maratonnak érzek, szóval... - Jó ötlet. - Csillantak fel szemeim, ahogy az ingét kezdtem el kigombolni, legalább ennyi járjon nekem most, hogy vetkőztethetem. Áhh, igazságtalanság.
- Ha nem szeretnéd,akkor is ez lesz, mert én vagyok a férfi és az erősebb. - mosolyodtam el kacéran. Persze ha tényleg nem szeretné nem kényszerítem, csak hogy félreértés ne essék. Soha sem tudtám bántani. A munkám során rengeteg olyan üggyel találkoztam, mikor a férfi megverte, megerőszakolta és rosszabbik esetben meg is ölte azt a nőt, akit elvileg szeretett és élete párjának választott. És ez még csak az enyhébb esetek. Kínzás helyszínét és láttam már... Hogyan tudja valaki bántani a nőket? Nem vinne rá a lelkem sem a józan eszem arra, hogy ilyesmit tegyek. Persze ezeknek az embereknek nagy része nem tiszta fejben és csak az a szerencéjük, hogy betiltották a halál büntetést. Az ilyennek más már nem való. - Ez ettől már csak erősebb lehet. - néztem a szemeibe. Hogy juthat ilyesmi az eszébe. Szeretem és nem akarom elvesziteni soha. - A gyerek csak erősebbé teszi a kapcsolatunkat. - simitottam meg a fehér selyem alat kerekedő pocakját. Nem tudom, hogy készem állok-e erre, de ez majd csak akkor fog kiderülni, ha megszületik. Véleményem szerint úgy igazából erre nem lehet felkészülni. Ez egy ösztön és aktiválódik, amikor megjelenik az ok. Még meg sem született, de már én most mindennél jobban szeretem. Az én fiam és már most meghalnék érte. - Hogy juthat ilyesmi az eszedbe? Ti vagytok a mindenem és ezzen nem változtatt semmi. - csókoltam meg a homlokát , úgy igazából szerelmessen. - Nem hinném hogy gondott okozna. - nevettem. Lassan húztam ki a fűzőt a ruha hátából. A fehér selyen végigsiklott tökéletes, hibátlan alakján. - Gyönyörűm.Annyira szép vagy. Minden porcikád gyönyörű... - csókoltam bele a nyakába. Csak az alatunk lévő város fénye világitott és a holdfény... Olyan volt mint egy festmény. Mint azokban a giccses szerelmes filmekben. Óvatosan átemeltem a jakuzzi szélén. A Szélén ülve pásztázott tekintetével, miközben kipatinttotam az övem és kiléptem az alsómból. Elé térdelve a jakuzziba kutattam az ajkai után. Az ölembe húztam. Az agyam próbált fékezni, de a testem nem hallgatott rá. A pezsegő vÍz ellazitott mindketőnket. Éreztem ahogy combjait a derekam köré fonja, szorosan... Azt hiszem meghaltam és a mennyben vagyok.
In dreams and in love there are no impossibilities.
Pontosan ez az, amiben nem vagyok biztos. Mármint, nem abban kételkedem, amit mond, hanem hány olyan esetről hallhattunk már, ahol épp csak a gyerek után hullott szét minden, persze nem azonnal, hanem szép lassan, évről-évre, a felek belátták, hogy ők erre mégse álltak készen, külön-külön se, nemhogy együtt, és inkább más-más utakon folytatják, a kicsi meg hát majd felnő és megpróbálják elhitetni vele, hogy az Ő kis élete majd másképp fog alakulni. Nem akarom apa nélkül látni felnőni a gyerekemet. nem azért, mert úgy érzem nem lennék rá képes, hanem mert szükségünk van rá, mindkettőnknek. - Tudod egyedül nem állok készen erre, szükségünk van rád és ez mindig így lesz. - Egy gyerek születése páratlan pillanat az ember életében, de nem megoldás vagy ilyesmi, és azt szeretném, ha nekünk, kettőnknek is szilárd alapokon állna a kapcsolatunk, ha pontosan tudnánk, hogy mit akarunk, ez a legfontosabb azt hiszem, utána kibújhat ez a kis legény. Minden olyan tökéletes... lenne, ha... áucs, ha mondjuk nem rugdosnál kisfiam. Bár azt hiszem így is az, most igazán tökéletes. Olyan közel akarok lenni hozzá, amennyire csak lehetséges, vagyis most amennyire a pocakom megengedi, hmm még egy kicsi és végre találkozunk. De addig még csakis enyém az apukád. Lábaimmal átölelve derekát parancsoltam közelebb magamhoz. Tudom mire gondol. Uralkodnunk kellene magunkon, de most neki sem megy és nekem se, pedig valahogyan muszáj lesz. Hevesen követelem ajkait, miközben a pocakomban is heves aktivitás érzékelhető, nem fáj, de ezt már Victor is érezhette. Victor arcát látva nevetni kezdtem. - Nincsen semmi baj. - Ilyenkor már ugye tisztán kivehető a pici keze vagy lába, ahogyan mozgolódik, mint valami horrorfilmbe, elsőre ijesztő, mégis aranyos, a mi babánk tudatni akarja velünk, hogy héé, én is itt vagyok. Értettük, akkor marad az összebújós romantikázás. Végül is, én ezzel is tökéletesen beérem, hiszen együtt vagyunk.
Most kissé bogarat ültettet a fejembe azzal, hogy szinte kérlel, hogy maradjak velük. Azt érzem, hogy nem bízzik bennem, hogy attól tart egy szép napon se szó se beszéd eltünök. - Drágám, kételkedsz bennem? - néztem a szemébe. Talán nem ez a legjobb pillanat arra, hogy ezt megbeszéljük, de valahogy muszály tudnom. Most... -Nincs rá okod hogy ilyesmin tört a fejed.... -próbáltam megnyugtatni. -Tudod mikor megismertelek azt hittem, hogy szuper kis esténk lesz. Ami persze az is volt... De ennyi nem több. És most mégis itt vagyok. - Próbáltam összeszedni a gondolataimat, de valahogy nem úgy hangoztak mint ahogy a fejemben összeraktam.Sokkal többet kellene tudni ahoz, hogy megértse mit is akarok mondani ezzel. De Ő valahogy mintha máshol járna. Érzem ahogy combjával közelebb kényszerít magához,ajkaival belémfojtja a szót. Teljesen elvesztettem a fonalat és már másra sem vágytam, csak, hogy átadjuk magunkat a lázas vágynak. Egyre közzelebb jutottunk ahoz, hogy teljesen elfeledkezzünk a körülményekről. Egyre hevesebb dolgokba torkolott az egész... Aztán történt valami. Éreztem ahogy valami hozzáér a hasfalamhoz. Ez nem Lyna volt, valami vagy valaki harmadik. Aztán belémhasított a felismerés:"Mi mégis mi a fenét múvelúnk? Hisz hamarossan szülni fog, nekünk meg csak a szexen jár az eszünk. Hirtelen letekintettem a pocakjára, amit Ő is észre vett és megnyugtatott, hogy nincs gond. - Ne haragudj, imádlak de nekem ez nem... Nem megy. így nem. - simogattam meg a gömbölyödő pocakját óvatosan. Úgy tünt megértette és nem haragszik. Kiléptem a forró vizből és a köntösök után nyúltam. -Gyere ... - invtáltam a hálló felé. Elterültem az ágyon és kitártam a karom, jelezve, hogy szeretném, ha mellém feküdne. - Visszatérve az előző témára. - szólaltam meg. - Úgy érzem kétségeid vannak? Velem, kettőnkkel kapcsolatban? - szólaltam meg halkan, de magabiztosan. - Kicsim, amikor Vegasba jöttem, nem volt senkim. A szüleim kitagadtak, a testvérem lelépett, a legjobb barátom halott volt. Tudtam, hogy csak is magamra számíthatok. Beletemettem magam a melóba és mással nem foglalkoztam. Feleséget, gyereket nem akartam. Igy büntettem magamat, mert magamat hibáztattam a történtek miatt. Aztán bementem abba a bárba és minden megváltozott. Az első pár napban azt gondoltam, hogy majd rájössz milyen vagyok és magadtol hanyagolni fogsz. Aztán teltt az idő és már én nem akartam, hogy eltünj az életemből. Végre volt valaki,aki nem csak a hibáimat látja, hanem azt hogy milyen ember vagyok valójában. Nem azzért vettelek el, mert terhes vagy, h anem mert szeretlek és veled akarok lenni és, mert azt hiszem, h ogy nincs mégegy ilyen gyönörű nő a földön, mint te. - simítottam végig puha arcbőrén.
In dreams and in love there are no impossibilities.
- Félre ne érts, nem attól félek, hogy egy nap lemész tejért a boltba, aztán többé nem látunk, hanem egy napon arra ébredünk, hogy magunkra nem gondoltunk... Tudom, hogy jól döntöttem, de nem akarom, hogy úgy éljük le az életünket, hogy csak rá gondoltunk, amikor döntöttünk. - Nem tagadhatjuk le, egymás előtt legalább biztosan nem, egyikünk sem akarta ezt, mindössze egy kalandnak indult és ez működött volna is, nem akartunk gyereket, szerelmet se akartunk, aztán bumm, egyszerre szakadt a nyakunkba minden és nem akarom, hogy azt érezze, hogy mindezt nekünk muszáj csinálnunk. Kijelentése hallatán, csak halkan felnevettem. Oké kisember, tudod hogyan vedd el apád kedvét, de semmi baj, mert hamarosan már személyesen is megdorgálhatlak érte. - Még, hogy nem vagy jó a beszédekben. - Mosolyodtam el, miközben vállára döntöttem fejem. Olyan jó volt. Csa így feküdni. Csak mi ketten, na jó hárman. Hogy is feledkezhetnék meg rólad? Hiszen épp a bajnokok ligájára készülnek a hasamban. - Alig néhány hónapja része az életemnek, de már nem tudnám elképzelni a világomat nélküle és az apja nélkül. Csak szeretném, ha te is száz százalékig biztos lennél abban, hogy Te is így érzel. - Még emlékszem a veszekedésünkre, amikor bejelentettem, hogy teherbe estem, majd arra is, amikor megkérdeztem mi legyen. Dühös lett, hol ott még Ő maga se tudta, hogy mit akar, akarja e ezt az egészet egyáltalán. Utána, hogy mi játszódott le benne, azt már csak ő tudhatja egyedül. De most itt vagyunk. Házasokként. Nem érzem azt, hogy csak a baba miatt vett volna el, mert ha így lenne, nem lett volna az az unszolás, ami engem rá vett volna az igenre. Arra vágyom, mint minden nő szerintem, hogy évek múltán se ne csak a gyermeke anyját lássa bennem és ne csak az ebből fakadó tiszteletet érezze irántam, hanem ugyan az a nő legyek, mint akkor este a bárban.
- Lyna, mér mondtam nem azért vettelek el feleségül, mert terhes vagy. Soha sem tartoztam azok a fajta férfiak közzé, akik betojnak ha felkuppantották a csajt. Ha nem szeretnélek még a terhességed, sem vett volna rá, hogy összekössem veled az életem. - Egyszerű férfinak tartom magam. Ha nem szeretek valamit nem eszem meg, ha nem vagyok szerelmes beléd nem veszlek el. És aztán felőlem, ikreket is szülhetsz, meg rám küldheted a fél Alvilágot akkor sem foglak elvenni. Lehet ez kicsit önzőnek hangzik, de ez vagyok én és ezen nem változtat semmi. - Pont hogy csak ránk gondoltam, mikor megkértem a kezed. A babát felnevelhetjük úgy is ha nem vagyunk házasok, sem szerelmesek egymáséba, nem? Akkor meg minek vettelek volna... Csakis azért mert szeretlek te kis buta... - érintettem meg a mutatóujjammal az orrát. Túl sokat aggodalmaskodik és ez nem tesz jót sem neki sem a babának. - Nyugodj meg kérlek, mert még a végén megszülsz még idő előtt. - nyugtattam meg. - Na jó, tényleg sokat idegeskedsz ezen a témán. Szeretlek és pont. Nincs ezen mit komplikálni. - öleltem meg. - Ne erről beszéljünk szerintem, hisz ez mégis csak a nászéjszakánk, vagy mi a fene? - nevettem fel. - Hmmm puccos kis hely ez. Mondjuk lehet, hogy ezután el kell adnunk az új házat, de megérte.. - néztem körül elégedetten. - Éhesek vagytok? Ehetnénk egy kis puccos kaját, ha már kifizettem. Válassz... - adtam a kezébe a szobaszerviz listáját a rendelhető ételekkel. Valami igazán jó kis kaját szeretnék enni. - Lehet pezsgőt is, de persze alkohol menteset kérj. - azért nem szabad túl messzire mennünk. Az egészség az első és persze a baba. - Jaj csak semmi tengeri flancot ne rendelj. Hidegrázást kapok tőlük... -megrázkódtam, mintha valami undorítót láttam volna. Kezébe adtam a telefont és elindultam az erkély felé. Muszáj még egyszer látnom azt a kilátást.
In dreams and in love there are no impossibilities.
Valamelyest megkönnyebbültem ettől, de azért mégse teljesen. Teljesen azt hiszem még sokáig nem leszek biztos, még magamban sem. Ez nem az ő hibája, nem azért van így, mert bármit is elrontott volna. Fene se tudja, lehet, csak a terhesség meg a hormonok teszik a bizonytalanságot. - Tudom, én csak... csak... terhes vagyok azt hiszem. - Bukott ki belőlem végül a nevetés. - Még örülhetsz, hogy nem bőgtem végig az elmúlt hónapokat a hormonok miatt. - Szerencsére, szerencsénkre elég jól viseltem, amiért hálás is vagyok. Kísértem már végig a kórházban nem egy nehéz terhességet, amit vagy mentálisan vagy fizikállag viselt nehezen a kismama. - Azért annyira nem vagyunk már idő előtt, de még egy kicsit élvezkedhet odabent. - Azt mondanom sem kell, hogy én annyira már nem élvezem, de annak sem örülnék, ha tényleg idő előtt indulna meg a szülés. Mindeddig próbáltam vigyázni magunkra, ezt a kicsi most már kibírjuk. - Hmm, majd kiadlak néhány órára. - Kuncogtam halkan. - Csak ne csinálj több gyereket, jól van? - Persze csak viccnek szántam, félig-meddig, úgy értem mi sem akartunk gyereket, és elég rövid idő alatt összehoztuk, még mások van, hogy évekig próbálkoznak, nekünk hetek alatt sikerült, ezt nevezem. - Okéé, akkor kaviárt nem eszünk... - Nevettem fel halkan, miközben az étlapot olvasgattam. Jujj, bárányt se, fúj. Valami oly kéne, amitől nem lesz torkomban a gyomorsavam, mert akkor jó hosszú lesz a nászéjszakánk, nekem báris biztosan. Végül magamnak halat kértem, Victornak pedig steak-et. Magamnak nem akartam nehéz kaját vacsira, de a férfiak gyomor esküszöm mindent elbír, legfeljebb, majd lopok egy kicsit az övéből, ha nagyon finom és csábító lesz az illata, csak az íze végett. Ja és persze a desszert, desszert az nem maradhat ki, kell valami édes, így rendeltem mindenből, kértem még epret, jégrémet és tiramiszut, Victor elfog ájulni.
do you know who i am?
Ajánlott tartalom
Tárgy: Re: Belaggio - hotel, étterem, fürdő és casino
Kezdőlap 
Tárgy: Belaggio - hotel, étterem, fürdő és casino 
22.03.15 3:53
