Fáradtnak és meggyötörtnek érzem magam. Nem fizikailag fáradtnak, sokkal inkább szelemileg. Bármilyen kimerült is vagyok, mégis tisztán látok.  Olyan gyorsan pörögtek a dolgok körülöttem. Két hónapja még egy semmivel nem törödő aglegény voltam, aki nem foglalkozott semmivel aztán minden megváltozott. Megismertem Lynát, aki életem talán legszenvedélyesebb és leggyönyörűbb nője. Minden vele töltött pillanat csodálatos volt. Teljesen elvarázsolt... Soha nem adtam volna a fejem önszántamból arra, hogy kapcsolatom legyen. Aztán mégis elvittem Lynát a tóhoz és arra kértem, hogy legyen a barátnőm, én kértem rá... Már ez is kissé meglepő volt. A dolgok csak pörögtek és a figyelmetlenségünknek hála most terhes... Az én gyermekemet várja. Össze voltam zavarodva mikor ez kiderült. Nem tudtam mihez kezdjek, soha nem voltam még ilyen helyzetben, sőt még ehez hasonlóban. Egyszerűen képtelen voltam elképzelni, hogy én apa legyek.
Egy hete nem voltam a melóban sem, folyamatosan itthon voltam és gyötörtem magam. Gondolkodtam. Mérlegelnem kellett, hogy mi lesz ha nem akarom ezt az egészet, ha nem vagyok képes vállalni a felelőséget?! Aztán, hogy milyen okból nem tudom, de egyszerre csak úgy érezttem, hogy a szívem döntött... Erősebb volt az eszemnél...
Fel-alá mászkáltam a lakásban, és azon gyötörtem magam, hogy mit mondjak Lynának. Fogalmam sincs, hogy megbocsájt-e azért ahogy viselkedtem. Aztán összeszedtem minden erőmet és tárcsáztam a számot. A rögzítője volt csak... Kicsit megkönyebültem, hogy nem kell most azzonal elmondanom neki mindent. - Szia!.... Azt hiszem beszélnünk kellene. Szóval, ha te is így gondolod, akkor este  várlak... Hát csak ennyit szerettem volna. Remélem jól vagy!... Hát akkor szia! - tettem le a telefont. Igen tudom, béna, de semmi jobb nem jutott eszembe.
Tíz perc múlva kilenc... A saját lakásom tetöterén ülök és bámulok az alattam nyüzsgő városra. MIvel Lynának van kulcsa ezért be tud menni a lakásba. Hagytam neki egy üzenetett, hogy itt talál. Remélem eljön ide... Bármenyire is próbálom tagadni még magamnak is de, szeretem... Szerelmes vagyok belé! Az a baba az én gyermekem is, az én felelőségem is. Valahol mindenkinek el kell kezdeni, és ennek most van itt az ideje. Nem hagyom, hogy szenvedjenek miattam.... Úgy érzem beleörülök, még a gondolatba is, hogy elveszitem őket.   

 Reménytelen.... nem jön el. Nem érdekli már az egész, sem én sem az, hogy helyrehozhatnánk ezt az egészett. Talán el sem kellett volna rontani és akkor most nem kellett volna ide hivnom, hogy helyrehozzuk. Tudom, hogy az én hibám, de egyszerűen nem voltam felkészülve, még most sem igazán vagyok és fogalmam sincs, hogy mihez fogok kezdeni, de vállalni akarom a felelőséget érte, értűk. Nekem nem csak a baba kell, hanem Lyna is... Bármi is történt, rájöttem, hogy hiányzik és nélküle valahogy olyan üres az életem. Tudom, tudom nagyon nyálas ez az egész, de nem tehetek róla, ha ez az amit érzek. Talán még soha nem voltam ilyen érzésekkel teli. Ő valahogy megváltoztatott egy szempillantás alatt.  Akár hogy is legyen, ha "Nagyfőnök" odafent azt akarta, hogy most legyen gyerekem és hogy tőle legyen, akkor én ez ellen nem tehetek semmit.  Igen még kissé sokkolva vagyok de úgy érzem képes vagyok felnőni a feleadathoz.
Már épp feladni készültem, mikor megjelent a tetőfeljáró ajtajában. Gyönyörű volt, mint mindig, de látszott rajta is, hogy megviselték az elmúlt napok. A szívem egyszerre megkönyebült, hogy mégis csak érdekli, hogy mi lesz velünk.
- Nem, dehogy... nem sokat érnék el vele. - akaratlanul is mosoly jelent meg az arcomon. Még soha nem jutott eszembe az öngyilkoság gondolata. Na jó, amikor Derek meghalt akkor megfordult a fejemben, hogy nekem is meg kell halni. Le akartam lőni magam... És amikor már a fegyver a számban volt, mégis másként döntöttem. Tudtam, hogy Derek nem ezt akarná. Gyötört a bűntudat... Nekem kellett volna meghalnom, és nem neki. Aztán ez az érzés enyhűlt a fájdalommal együtt és megbékéltem a dologgal, hogy ez Isten akarata volt. - Szia.... - dugtam zsebre mindkét kezem és kissé szégyenlősen lehajtottam a fejem Lyna előtt. Igen szégyelem magam, azért amit tettem, de most itt vagyok és helyre akarom hozni. - Mielőtt bármit is mondanál, adj kérlek öt percet, hogy elmondjam miért is hivtalak ide. - kérleltem. - Lyna, gondolkodtam és rájöttem, hogy ez nem fog menni.... Nem csinálhatjuk ezt tovább. Ez a baba nem tehett róla, hogy megfogant. Erről csak is mi tehetünk. De ha már így alakult, akkor mellette kell lennünk és nem tönkretenni az életét. - Persze ebből még nem tudhatja, hogy mit is akarok valójában. Csak a babát vagy Őt is. - Ez lenne az egyik dolog, amit szerettem volna mondani. A másik pedig, hogy Lyna..... Én... Én azt hiszem belédszerettem. Igen, akármilyen hihetetlen fülig beléd estem. Te egy csodálatos nő vagy és képtelen voltam kiverni a fejemből az elmúlt napokban, ezért most kérdezni akarok valamit... - Ládtam hogy el van képedve és picit sok ez az infó neki, de muszály volt igy egyben elmondanom neki, mert külömben nem ment volna. Óvatossan a zsebembe nyúltam és elővettem egy apró kövekkel díszitett gyűrűt. A jobb térdemet a betonra ersztettem és Lyna elé nyujtottam a gyűrűt... - Szeretlek Lyna...és tudom, hogy nem ilyen apát képzeltél el a gyerekeidnek, de.... Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül? - böktem ki. Nem csak a baba miatt, hanem mert nem akarom elvesziteni és mert szeretem, mint még soha senkit.
Katt!!!!  

 A félelem igen csak beférkőzött az életembe mostanában. Tudom ez nem épp felnőtt férfihez való viselkedés, de most mégis tartok a jövőtöl. Lassan kezdi az agyam felfogni, hogy mi is történik velem... Hogy hamarosan a kezembne fogom tartani a saját gyermekem, aki vér a véremből és hús a húsomból. Az ennyém.... És Lyna.... Lyna a leggyönyörűbb nő akit valaha láttam. Azt hittem, hogy ez majd csak egy kaland lesz kettőnk között vele. Csupán csak kemény és nyers szex, de nem így lett. A sex vele egyszerűen fantsztrikus volt vele, de egyre több időtt töltötünk együtt és ráébredtem, hogy akaratomon kivül is beleszerettem. Halálosan szeretem és képtelen lennék nélküle élni. Bárcsak Ő is így gondolná ezt... Bevallom retegek attól, hogy nem mond igent és, hogy Ő nem azt érzi amit én és nem akar velem lenni. De azt is tudom, hogy ha ezt nem próbálom meg,akkor soha nem fogum megtudni, hogy mi lett volna ha... Szeretem és nem akarok nélküle/nélkülük élni. Teljesen megváltoztatott. Ha nekem valaki fél évvel ezelőtt azt mondja, hogy megkérem egy lány kezét, aki ráadásul az én gyerekem várja, akkor valószínű a pofájába röhögtem volna és közöltem volna vele, hogy a drog káros az egézségére. Most mégis itt állok térdre ereszkedve és csak a válaszára várok...
- Ne Lyna kérlek had fejezzem be... Ennek a babának szügsége van ránk és nekem is rád... - néztem a szemébe. Azt akarom, hogy innentől mindig melettem legyen.
- Hogy kérdezhetsz ilyent? Igen elvettelek volna, csak szerintem nem most. Viszont ez a baba összehozott minket és össze is tart minket. Nem fogok hazudni... A baba is belesegitett a döntésembe, de az is sok mindent megváltozatatott, mikor rájöttem, hogy szeretlek. Fontos volt a szabadságom és a függetlenségem, de most már ti vagytok fontosak. - a gyűrű még mindig a kezemben volt. - Lyna rettegek attól, hogy nem leszek jó apa és jó férj de meg akarom próbálni és csak azt kérem, hogy segits!
 

- Nem bántottál, meg csak tudni akartad az igazat és ez teljesen jogos és normális.  Én soha nem gondoltam azt, hogy te magadhoz akarsz láncolni a baba segítségével. Már az elejétől fogva megőrültem érted. Szerintem ezt bizonyitottam jó párszor...- mosolyodtam el, mikor eszembe jutott, hogy a kettőnk közötti sex mennyire vad és szenvedélyes volt. Ha ez nem bizonyitotta, hogy mennyire a rabjává tett akkor semmi nem fogja. - Nem kellett a gyerek ahoz, hogy ez nyilvánvcaló legyen. Különben is akkor én is megkérdezhetném, hogy vajon igent mondanál-e, ha nem lennél terhes? - húztam fel  a szemöldököm kíváncsian. Azt hiszem az én kérdésem is jogosnak tekinthető... Vajon szeret-e annyira, hogy csak úgy hozzám jöjjön. - Ne aggódj minden rendben lesz. Nem kell magadat hibáztatnod, hisz én is bünös vagyok, de ha  már megtörtént, akkor élvezzük a helyzetett és fordítsuk a saját boldogságunkra és ne pedig szenvedjünk tőle. Lehet, hogy még nem vagyunk készek erre a dologra, de szerintem egy gyerek érkezésére nem is lehet felkészülni. Nem kell félned addig, amíg én itt vagyok... - szoritottam a fejét a melkasomhoz és a számat az orrammal együtt belefurtam a hajába.
Vajon igent mond-e? Nem az a kérdés, hogy van- e hozzá elég bátorsága, hanem hogy szeret-e annyira, hogy összekösse velem az életét. Ahogy ott térdeltem előtte láttam, hogy nagy dolgok játszódnak le benne és azt is, hogy nagy döntést fog hozzni... Már kezdtem azt hinni, hogy elutasitja a közös életett, de aztán kimondta... Annak ellenére, hogy még rengeteg kétség és félelem van mindketőnkben még soha sem voltam ennyire boldog. Óvatosan felhúztam az ujárra az azúrkék gyűrűt, majd feláltam és egy csókot követően megöleltem. Az elmúlt időszakra visszatekintve talán most vagyok a legboldogabb. Tudom, hogy menni fog, legalább is én mindent megteszek annak érdekében. Az idilli  helyzetett csak az szakította meg, hogy Lyna a zsebeiben kezdett matattni, majd előhúzott egy fényképnek tűnő valamit... Kicsit eltoltam magamtól, hogy lássam mi is lehet az.- Most ez komoly? - bámultam a fényképre, mint aki legalább is Budhát látta volna. - Be kell vallanom, fogalmam sincs, hogy kell ezt nézni... Segíts!  - néztem rá mosolyogva. Leírhatattlan boldogság futott át rajtam. Amióta itt vagyok ebben az átkozott városban semmi jó nem történt velem. A családom magasról tesz rá, hogy mi van velem. Gyakorlatilag senkim sincs, csak Ők ketten. Nem is vágyom másra csak erre az egy dologra.   

- Hát nem érted? Pont, hogy nem adatott meg az, hogy szeressenek, hogy gyerek ként éljem az életem ne peddig felnőt férfiként tizenöt évesen. Minden vágyam az volt, hogy a gyerekemnek majd egyszer ne kelljen ezt átélnie. Igen én is azt szeretném, ha boldog családban nőne fel, hisz megérdemelné. De mindezek mellett azért is teszem ezt, hogy tud igenis számítasz. Soha nem hittem volna hogy egyszer majd ezt mondom, de szeretlek és ennél semmi sem fontobb. - fogtam meg a válát és egyenesen a szemeibe néztem. Mellettem akarom tudni. Engem is sokkol, hogy apa leszek de ez az én felelőségem is legalább annyira mint Lynáé. Szeretem Őt és a születendő gyermekünket is. Csak remélni merem, hogy felelős apa és férj tudok majd lenni.
- Hátr még egyenlőre el sem tudom képzelni, hogy milyen lesz a saját gyerekemet a kezembe tartani. - huztam mosolyra a szám, miközben Lyna a melkasomba furta az arcát. Felemelő érzés tudni, hogy hamarosan a feleségem lesz ez a gyönyörű nő, de azért egyben rémisztő is kissé, mert még nem tudom, hogyan alakulnak majd a dolgaink. Bárcsak tudhatnám vajon mit érez valójában. Magam sem tudom, hogy hogyan voltam képes ilyen rövid idő alatt beleszeretni. Talán tényleg démoni nő laki benne... A lényeg hogy elcsavarta a fejem menthetetlenűl. - Persze... Ne butáskodj... - nevettem el magam. - Nincs kedved maradni ma? Főzhetnénk valamit? - pislogtam rá kérlelően.  

 - De azt sem mondtad, hogy igen... - vontam fel a szemöldököm kiváncsian, hátha elárulja magát. - De most itt vagyok és szeretlek... Figyelj, én sem terveztem, hogy az örök aglegény Victor, akinek semmi és senki más nem létezik csak a munkája és az "önálló" élete, egyik napról a másikra apa lesz és elkötelezett férfi, de így alakult. Egyik percről a másikra összegabalyodtam életem legszebb nőjével és mire észbe kaptam megtörtént és a k9vetkezménye is meglett. - Talán ez hiányzott az életemből úgy igazán... - De ha már így alakult, akkor csináljuk jól... Szeretném, ha ennek a gyereknek normális élete lenne, egy normális családdal. De azt tudnod kell, hogy nem csak miatta csinálom ezt az egészett, hanem kettőnk miatt is... - fogtam meg mindkét kezét és próbáltam a szemébe nézni, miközben lehajtotta a fejét zavarában. Csak azt akarom, hogy megértse Őt is van aki támogatja és szereti. Elhatároztam magam és nem tágítok. Azt hiszem épp itt van az ideje annak, hogy felnőjek. Végül is én sem leszek örökké fiatal és nem szeretnék negyven évesen azzok gondolkodni, hogy se gyerekem, se egy nő aki szeretne....Teljesen egyedül vagyok.
- Egy igazi férfi szereti a kamionokat! - nevettem el magam. Egy cseppet sem érdekel, hogy hány kilót szed fel a lényeg, hogy egészséges legyen Ő és a gyerek is.  Számomra egy uj élet kedődik és ez változásokkal jár.
- Hát, nem is tudom... - ez a kérdés igen csak meglepett. Tulajdonképp nem tudom,hogy egyéltalán megérdemlik-e, hogy tudjonak róla, hisz én sem érdekeltem Őket mért az uj családom érdekelné Őket?! - Na és te? - próbáltam kicsit másfelé terelni a beszélgetést, bár tudtam,hogy nem menekülhetek a dolog előll. 

- Figyelj Lyna... Nem várom el, hogy akkor most a nyakamba borulva valj szerelmet, csak annyit akarok, hogy bizz bennem es add meg az esélyt ennek a dolognak... - simitottam a tenyerem a homlokomhoz. Fogalmam sincs mihezz kezdhetnék. Magam sem rudom, hogy tényleg szeretem, vagy csak össze vagyok zavarodva?! Ő egy gyönyörü nő, aki magabiztos és mindig tudja mit akar. Most mégis azt érzem, hogy most bizonytalan. Nem tudom, hogy tényleg szeret-e és akarja-e ezt az egészet, vajon akar-e engem... .   - Tudom, hogy nélkülem is dönthetél volna, de nem teted mert igen is számit... Igérem, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekeben, hogy boldog légy.. . - simitottam ki a haját az arcábol. Szügségem van rá és a kisbabára is. Még meg sem született, de már hozzámnöt. Ugy érzem, hogy ő egy rész belőlem... Ha ő a vilagra jönn, már tudni fogom, hogy nem léteztem hiába.. Lesz valami, valaki akiért én vagyok a felelős. Tenyleg igaza van. Talán hagynom kellene, hogy magátol jöjönnek a dolgok és nem kellene eröltetni. Vegül is igent mondott es csak ez számit.  .  
- Nem fogok eröltetni semmit. Itt vagy és csak ez számit... .  - szoritottam a mellkasomhoz. Minden meg fog változni mostantol. Férj leszek és hamarossan apa is. Azt hiszem itt volt az ideje, hogy végre jöjjön valaki és megváltoztasson mindent. Ideje, hogy lemondjak az aglegény életről és elkezdjem a saját, normalis életem. .  
- Biztos, hogy meg akarom én ismerni őket? .   - mosolyodtam el. Tudom, hogy el jött az ideje, hogy megismerjem a családját eső  is az enyémmet. Remélem, hogy kedvelni fognak. Más a helyzett az ennyémmel. Nagyon kétlem örülni fognak nekem és az uj családomnak. Evek otta nem voltam otthon és valahogy nem is vágyom oda... Nem érdekel, hogy mi a véleményük... .  
- Biztos tudni akarod?. - mosolyodtam el.  .  - Egyébként nekem teljesen mindegy. Legyen amit te szeretnél. .  - simitottam végig a derekán.  .  
 

 -Meg van engedve… - húzódott mosolyra az ajkam. Lyna nem tűnik annak a romantikus „nyakadba ugrok” típusú lánynak. Bevallom soha nem hittem volna, hogy én valaha is ilyen leszek. Mindig is kerültem a „nyálas”  dolgokat, de a tény, hogy hamarosan apa leszek és lesz egy csodálatos feleségem mindent megváltoztat. Teljesen másként látom a dolgokat, mint régen. Jobban kitudom fejezni az érzéseimet, mint a mikor még nem volt a képben sem Lyna sem a baba.
-Örülök, hogy hiszel bennem. – fogtam meg az arcomon végigsimító kezét. Nagyon sokat jelent az számomra, hogy ennyire megbízik bennem és hisz abban, hogy bármit megtennék érte. Számomra semmi más nem fontos már kettőjükön kívül. Bár még én is össze vagyok zavarodva, azt az egyet tudom, hogy ennek pont most van itt az ideje. Mindent okkal történik és ez alól ez sem kivétel.
-Mindenre találok megoldást. – simítottam meg, most még szinte teljesen lapos hasát. Igen hamarosan látható jelei lesznek a terhességnek és addig még rengeteg dolgunk van… Legelsők között az esküvő. Abban teljesen biztos vagyok, hogy nem szeretné nagy pocakkal viselni a ruháját. Azt hiszem  hamarosan sort kell kerítenünk a családlátogatásra is. Legfőbb dolog amitől tartok…
-Tuti, hogy utálni fognak… - mondtam kissé elmosolyodva. Nem is tudom minek kedvelnének egy idegen férfit, aki ráadásul teherbe ejtette az egy szem lányukat és a tetejébe még el is akarja venni feleségül… Hát gondolom a plafonig fognak ugrani örömükben.
-Ha jobban belegondolok nem is vagyok annyira éhes.  Szóval maradhatnánk az akárnál is. – simítottam mindkét tenyerem a csípőjére. Óvatosan de határozottan simítottam végig formás fenekén, miközben annyira közel húztam magamhoz, hogy teljes testtel hozzám tapadt. Akárhányszor csak eszembe jutnak a vele töltött éjszakák,  teljesen elveszítem az önkontrolom. Ő az a nő aki egyetlen pillantásával rabot csinál belőlem.

 

 
-Nyugi én mindenre találok megoldást! – mosolyodtam el. Bele sem gondoltam, hogy egy-másfél hónap múlva akkora pocakja lesz, hogy majd komolyan el kell gondolkodnom, hogy hogyan is fogom majd megölelni. Most még elég elképzelhetetlen, de be kell látni mindtőnknek, hogy hamarosan megszületik a gyermekünk. Ő csak is a mi felelőségünk lesz és ha bármi rossz történik vele az csak is a mi hibánk lesz. De talán ez kellett ahhoz, hogy mindketten felnőjünk. Itt volt az ideje, hogy legyen valaki az életemben akire számíthatok és aki számíthat rám. Hát egyet kértem és rögtön kettőt kaptam… Pontosan így van ez rendjén. Azt hiszem lassan, de biztosan az életem révbeér.
- Egyáltalán nem érdekel, hogy az én szüleim mit gondolnak. Azt sem érdemlik meg, hogy részesei legyenek a családomnak, az életemnek. Soha nem álltak mellettem és nem tartottak a család részének. Most én jövök! És ha azt hiszed, hogy csak eleinte fognak utálni, akkor nem ismered Őket! – néztem a legnagyobb komolysággal Lyna szemeibe. A szüleimmel öt éve nem tartom a kapcsolatot és most menjek a bocsánatukért kuncsorogni…?! Hát azt leshetik, még Lyna kedvéért sem vagyok hajlandó hülyét csinálni magamból. Hogy az Ő szülei mennyire fognak utáni az már sokkal jobban érdekel. Csak remélni merem, hogy kíméletesek lesznek velem, mert hát mentségemre szóljon én vagyok az unokájuk apja.
- Van egy ötletem, mi lenne ha mégis bevonnánk azt a főzést?! – tudtam, hogy valószínűleg fogalma sincs  miről beszélek.
Miközben egész testében hozzám simult, felemeltem Ő pedig a derekam köré fonta mindkét lábát.  Néhány lépcső után Lynával a karomban léptem be a lakásba és a lábammal toltam be az ajtót, még a kulcsot sem fordítottam rá, mert per pillanat csak is Lyna érdekel senki más. Tudtam hogy a türelme pont ugyan úgy mint nekem. Éreztem sürgető ajkait a nyakamon és ahogy a tenyere végig siklik a hátamon.
- Na akkor együnk valamit! – kacsintottam rá, majd a hátára fektettem a fekete márvány konyhapultra, ami nem mellesleg jéghideg. Egy pillanatra megremegett, majd mintha misem történt volna végigsimított a nyakamon. Könnyű, vékony blúzát feltűrtem majd áthúztam a feje felett, és gondolkodás nélkül a padlóra dobtam. A sex közöttünk mindig is működött, de mégis minden alkalommal olyan mintha az első lenne. Ajkaim szenvedélyesen siklottak végig a nyakán egészen a füléig. Azt akartam, hogy adja át magát az érzésnek… adja át magát nekem.

  

 
Utálok a szüleimmel lévő kapcsolatomról beszélni. Mondjuk lehet, hogy azért mert mert nekem olyanom nincs is. Hogy kinek a hibájából? Tudja a fene… Talán az enyémből, talán az övékből… Mégis én nem érzem azt, hogy megérdemeltem volna azt amit velem tettek. Engem gyanúsítottak azzal, hogy a húgom egyszerűen lelépet. Túl sok volt az nekem, hisz akkor jöttem haza Afganisztánból ahol a legjobb barátom meghalt.. Erre még itthon is ahelyett, hogy mellettem álltak volna, csak a zrikát kaptam. Elegem lett és változtatnom kellett ezért jöttem ide. Azóta nem is tartom velük a kapcsolatot. Nem mondom néha arra várok, hogy egyszer csak megjelelnek az ajtóm előtt, de ennek annyi az esélye mint hogy Derek jelenjen meg.
-Ebben viszont igazad van… - Nagyon jól estek a szavai. Szinte nem is emlékszem mikor volt utoljára egy olyan ember az életemben, aki ennyit foglalkozott velem. Talán ideje volt már annak, hogy én is szeretve érezzem magam és Ő ezt megadja nekem. Feleség… még kimondani furcsa ezt a dolgot.  Saját család.. minden olyan gyorsan történik, én meg csak sodródok az árral.
Mindkét tenyerem végigsiklott a hátán egészen a fenekéig és összezárultak az ujjaim egy markolás kíséretében… Kívánom Őt, mindennél jobban… Csak érezni akarom sóhajait a nyakamon amit a kéj és a forró szenvedély okozz… Csak Ő kell nekem és nincs az a dolog ami ezt most megszakíthatná. vagy talán mégis, emeltem fel a fejem és szakítottam meg a hasa csókolgatását. – Am Lyna… Biztos hogy ez jó ötlet? Mármint terhes vagy és nem…. szóval biztos, hogy ezt szabad? – bizonytalanodtam el egy pillanatra.


  

 
-Végül is kettőnk közül nem én vagyok az orvos… - Honnan a fenéből kellene tudnom, hogy mi az amit ilyenkor szabad és mi az amit nem. Soha nem volt még gyerekem, sem terhes mennyasszonyom.  Mennyasszony… Még kimondani is hihetetlen nem hogy érezni. Soha nem gondoltam volna, hogy az a nő lesz a feleségem akit egy bárban szedek fel, vagyis aki felszed engem és egy isteni éjszaka után teherbe ejtem. Egy valami már biztos nem gondolt egyikünk sem a védekezésre… Annyira akartam Őt, hogy eszembe sem jutott ilyesmi… - Szóval képtelenség…. – rendben azt hiszem eljutott a dolog odáig. Tehát sérthetetlen, de meddig? Évekig nem volt szexuális kapcsolatom ilyen mint vele még soha nem volt.
-Tökéletes teste hozzám símúlt és éreztem, hideg teste minden rezdülését. Sürgetően nyomta ágyékát az enyémhez. Engem akar…. Csípőjét felemelte én pedig kapva az alkalmon a háta alá csúsztattam a tenyerem. A terhességének még semmi jele, olyan vékony és tökéletes az alakja, amiért nők százai ölni tudtak volna. Áthúztam a nyakamon a pólóm és szintén a padlóra dobtam. Felhúztam ülőpozícióba és ismét a nyakába csókoltam, Tenyerem ismét a fenekére siklott. Egyre türelmetlenebbek a csókjai és én sem tudom türtőztetni magam, de muszáj óvatosnak lennünk, mert terhes és azért nem vihetjük túlzásba. – Istennő vagy… - suttogtam zihálva, még egy pillanatra elszakadtam az ajkaitól.. A melltartó pántja lecsusszant a nagy hév közepette.. én pedig kapva az alkalmon lehúztam a másikat is… A bőre illata mámorítóan hatott rám…. Boszorkányos szépsége elveszi az eszem.. Nem törődve azzal, hogy éhen halok a konyhapulton akarom magamévá tenni ezt az örülten szexi nőt...


  

 Eszméletlen, hogy milyen jó nő és csak az enyém, senki nem érhet hozzá. Fogalmam sincs, hogy hogyan jutottunk idáig és, hogy mégis, hogyan vettem rá magamat, hogy egy örök aglegényből leendő férjet csináljak, de könnyebb volt mint gondoltam. Bárcsak minden ennyire egyérttelmú lenen. Soha sem gondoltam, hogy egyáltalán lesz egy normális kapcsolatom, nem hogy feleségem és gyermekem.. Furcsa ay élet a legváratlanabb pillanatokban mutatja meg a legjobb oldalát. A fejemben fojamatosan kattognak a kerekek, miközben a dolgok törtépének egyik a másik után. Érzem ahogy az ujjai mindkét csipőmön végigcsúsznak a nadrággomal és az alsómmal együtt.Jobb lábbammal rálépek a nadrág szárára és kilépek belőle, miközben érzem óvatos de magabiztos húzását a tarkómon. Láttom a tűzett a tekintetébe, tudom hogy csak engem akar és senki mást. Móhón ttapadok ajkaira, miközben jobb kezemmel próbálom megszabadítani a nadrágjától. Érzem a combjai közt a forróságott ahogy teljesen a csipóm köré fonja a lábait és olyan erépvel szotít mint a satu. Egyetlen mozdulattal, bármilyen segitség nélkül nyársalja fel magát, amin még magam is meglepődöm. Szinte semmit sem kell tennem, hisz ritmikus mozgásába a térdeim is beleremegnek. Tenyere végigcsúszik a hátamon, miközben az izadság cseppek az arcomról a mellére cseppenek. Egyszerre van melegem és ráz a hideg. A fenekénél fogva húzom közelebb magamhoz, mikor érzem hogy közelega vég. Ujaimm vörös csikokat hagyva csúsznak végig a combjain. Hallk viszafogott sóhajok törnek ki ajkaim kőzúl. Euforikus éllapot öntötte el az agyam és csak hagytam hogy megtörténjen.. Izad homlokom támasztottam az övének miközben lehunytam a szemem. A távolból harang hangja halatszott be a lakásba. - Ne mozdulj! Úgy tartják ha harang hangját hallod ne mozduj mert lehet, hogy az az utolsó órád! - mosolyodtam el mikőzben még mindig csúkva volt a szemem.