Gywen & Lara

Nyugodtan, rutinból, de semmiképpen sem fásultan készülődök az estére. Rövid, mélyen dekoltált miniruhát veszek fel, igencsak magassarkú cipővel, hogy még jobban kihangsúlyozzak mindent a testemből, amit ki kell, arcomra csak egy leheletnyivel teszek erősebb sminket, mint "illene", hogy kihívó legyek, de semmiképp sem közönséges, hajamat pedig loknikba csavarom. Úgy hiszem, ma is az egyik legjobb formámat nyújtom. Természetesen a ruha alatt sem aprózom el a dolgokat, kellően szexi fekete, csipkés melltartó és tanga van rajtam. Már csak azért is, mert ezt ma este sem csak én fogom látni.
Kisétálok a lakásomból, leintek egy taxit és bemondom a címet. Elégedetten nyugtázom a szemem sarkából, hogy a sofőr szinte felfal a tekintetével. Helyes, ennek így is kell lennie. Nem mintha egy ilyen alak meg tudna fizetni engem, de a hiúságomnak hízelegnek az efféle pillantások.
A mai úti célom kivételesen nem egy bár, klub vagy kaszinó. Ritkán egyezem bele abba, hogy egy kuncsaftot a lakásán keressek fel, pláne, ha teljesen ismeretlen, de hiába mondtam az átlagosnál magasabb tarifákat, hogy elrettentsem az érdeklődő, egyébként igencsak feszültnek hangzó, fiatal nőt, ráállt az alkura. Egy ismerősömre is hivatkozott, akitől hallott rólam, ezért is mentem bele. Meg igazából ha megfizetnek, nekem édes mindegy. Persze azért kellő óvatossággal nézek körbe az amúgy egészen jó környéknek tetsző helyen, ahol a taxi megáll, rendezem a cechet és kiszállok.
Magabiztosan nyomom meg a csengőt és várok, hogy kinyissák az ajtót nekem, de felkészülök arra, hogy azonnal kereket oldjak, ha bármit gyanúsat észlelek. Tisztában vagyok azzal, hogy a magamfajták elég könnyen válhatnak bűncselekmények áldozataivá, én pedig nem ma szeretném bevégezni. Így is többször kerültem már rázósabb helyzetekbe, mint kellett volna és többször is csak a szerencsének köszönhettem, hogy ép bőrrel megúsztam. Szorongatták már a torkomat azzal a célzattal, hogy végleg kiiktassanak az élők sorából és mit mondjak, nem szeretném, ha ez megismétlődne. Pláne, hogy akkor már nem biztos, hogy a véletlenek összjátéka, a szerencse, a gondviselés, vagy nevezze mindenki, ahogy akarja, megmentene.
Az ajtó kinyílik és egy valóban igéző szépségű, fekete hajú, lehetetlenül kék szemű bombázó áll ott, aki valamivel fiatalabb lehet nálam. Kedvesen, mosolyogva köszönt, de a hanghordozásán, testtartásán, tekintetén látszik, hogy ideges. Nem telik sokba felismernem benne a korábbi telefonálót. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szép. Vajon miért van szüksége egy magamfajta szolgáltatásira egy ilyen gyönyörű lánynak? Mindegy, ez nem az én gondom. Sosem vájkálok a kuncsaftjaim magánéletében, lelkivilágában. Ez nálam elvi kérdés. Nyugodtabb, békésebb így nekem.
- Szia! Remélem, jó helyen járok - mosolygok rá, miközben belépek, mivel az invitálást egyértelművé teszi azzal, ahogy hátrébb lép.
- Köszönöm szépen - válaszolom mosolyogva, miközben még mindig láthatóan zavartan mutogat nekem, mit hova tegyek. Egyelőre nem mondok többet, csak teszem, amit mond. Érzem, ahogy pakolás közben végigsiklik rajtam a tekintete, majd ahogy hallom, hogyan nyel egyet, arra jutok, valószínűleg elégedett azzal, amit lát. Eddig. A célom, hogy ez továbbra is így maradjon.
- Valami italt elfogadnék - felelem a kérdéseire. Követem a lakás belseje felé, a szobába belépve azonban ital helyett rögtön egy köteg pénzt nyújt felém. Örülök neki, szeretem az elején lerendezni a dolgokat, egyrészt biztonsági szempontból, mivel nem szeretném értelemszerűen, ha a kuncsaft fizetés nélkül távozna a végén, másrészt szerintem akkor elég illúzióromboló is. Jobb inkább az elején. Akkor kevésbé hagy rossz szájízt maga után a végén a dolog az ügyfélben, jobban el tudja hinni, hogy én is élvezetből tettem a dolgot. Még ha ez sok esetben hazugság is és ezzel mindketten tisztában vagyunk. Kellemesebb így nekik, nekem pedig az a fontos, hogy ők jól érezzék magukat. Ilyen ez a szakma.
- Köszönöm - odanyúlok a pénzért és a táskámba süllyesztem, miután gyorsan átpörgetem, hogy megszámoljam. Nem akarok ezzel sok időt vesztegetni, mivel azzal kellemetlen helyzetbe hozhatnám. Még akkor is, ha mindketten tudjuk, hogy ez erről szól. Illúziót kell keltenem benne. Mert itt most csak ő és az ő szórakozása lehet fontos. Amiért még rendesen meg kell dolgoznom. A telefonon gyakorlatilag leegyeztettük már, hogy mit vállaltam és mennyiért, ezzel most nem kell vesződni. Ideje hát ellazítanom egy kicsit. Addig nem kezdhetünk bele semmibe.
- Nem ülnél le velem meginni valamit? - elbűvölő, már-már kislányosan csábos mosolyt villantok meg felé. Szeretném feloldani a zavarát, az idegességét. Ehhez viszont némi bájcsevejre és alkoholra lesz szükségem. Remélem, akad a szobában valami ülőalkalmatosság, amire letelepedhetünk egymás mellé, egy-egy pohár alkoholos ital társaságában.
- Hogyan is szólíthatlak? - teszem fel közben a kérdést, míg remélhetőleg sikerül valami számomra ideálisnak tetsző helyzetet kialakítani.