Grammban és centiben mérik, mégis az életben Ő a legnagyobb dolog!

Victor & Lyna

- Hill a Preston ügyet át kell még egyszer futnunk. - Hangzott a parancs a hátam mögül. - Rendben Robert. Ebéd után nekilátok. - Feleltem miközben egy másik ügyet futottam át épp. Kissé szétszórt vagyok mostanság. Felújításban voltunk, be fejeztem a baba szobát a napokban és véglegesen beköltöztünk az új házunkba. Igen csak kevés időm maradt a pihenésre és ez mostanában kezd visszaütni. Az esküvő óta azon vagyunk, hogy mire megszületik a baba rendben legyen minden, de ez rengeteg munkával is jár. Lyna már nagyon közel van a szülés pillanatához és most már nem hagyom neki, hogy sokat ténykedjen a ház kőrül. Amit csak tudok egyedül oldok meg. Persze nem mindig hallgat rám. Elmondása szerint nem tud csak úgy tétlenül ülni és nem csinálni semmit.
Azt hiszem itt az ideje ebédelni ezért lemegyek a kantinba. Aztán még át kell futnom a Preston ügyet is. Bár bevallom nehezemre esik ezzel foglalkozni. Kissé érzékenyen érint az ügy. A pasi a kádba fojtotta a terhes feleségét. Majd megpróbált magával is végezni. Ez a jelenlegi állás a vád szerint. El sem tudom képzelni, hogy egy újjal is hozzáérjek Lynához vagy akár a születendő gyermekemhez. Betegek az emberek.
Leültem a kantinban mikor megcsörrent a mobilom. - Szevasz Seb... Mi a helyzet? - szóltam bele. - Victor bármit is csinálsz most hagyd abba és azonnal gyere be kórházba. Lynát behozta a mentő, beindult a szülés. - hangzott a telefon másik oldaláról. Egy pillanatig leblokkoltam. - Azonnal indulok.. - csaptam le a telefont. Felkaptam a kabátom és úgy ahogy voltam uniformisba az ajtó felé vettem az irányt gyors léptekben. - Hill te meg hova a fenébe mész...? - állt elébem Robert - Mennem kell. Szül a feleségem. - azzal ki is kerültem és a kijárat felé siettem. A szolgálati autóba pattantam, majd hogy gyorsabban oda érjek a kórházhoz bekapcsoltam a hang és fényjelzést. ha privát autóval mentem volt összeszedtem volna néhány büntetőpontot. Ész veszejtve rontottam a recepcióhoz, szerintem a nővérre a frászt hoztam. Közben megjelent Sebastian aki a sebészetről jött le, hogy itt várjon meg engem. - Mi a helyzet?- rontottam rá. - Most vitték be a szülőszobára. Meg kell várnod itt amíg megszületik. Gyere igyunk meg addig egy kávét a kantinba, mást úgysem tehetünk most. Ne aggódj haver minden rendben lesz. -nyugtattatott, miközben engem szétszedett az idegesség. Hamarosan megszületik a fiam. Hát ez a nap is eljött.

Outfit | @ | Music

Nehezen alszom az utóbbi napokban, inkább hetekben, fél éve rosszul alszom, de ez most lényegtelen, Victor pedig, mint a medve, de legalább arról sikerült leszoktatnom, hogy ne tapadjon a hasamra, mert elég nehéz vagyok magamnak is, már jócskán a kijelölt dátum felé tartunk, szóval ez az utolja, alig várom, hogy kint legyen végre. Már hajnalban éreztem, hogy valami nem oké, de reggel Victornak még semmit sem mondtam, még ágyban voltam, amikor elment dolgozni, aztán hirtelen jött az egész, elfogott az idegesség és izgatottság egyvelege, kapkodva nyúltam a mobilomért és tárcsáztam a mentőket, elmondtam, hogy nővér vagyok, hány percesek a fájások, így időben idefognak érni, aztán megint begyorsultak a dolgok, rövidültek a fájások között eltelt percek, összegörnyedtem a konyhapultba kapaszkodtam és a mentősök segítettek be, már napokkal ezelőtt összekészítettem minden fontos dolgot egy táskába, így azt csak felkapták. Oké, oké Lyna, annyiszor csináltam már ezt vajúdó kismamákkal, akiket behoztak, beszív és kifúj, beszív és kifúj, beszív kifúj, bassza meg, sikítottam fel az összehúzódástól, a szülőszoba felé a folyosón szó szerint elkaptam Sebastian köpenyét, nem, dehogy Ő az apa, maga idióta.
- Victor, hívd fel Victor-t! - Nem akarok a férjem nélkül szülni, a rohadt életbe, ez fááj!
- Minden rendben Lyna, útban van a mama, csak nyomjon, amikor mondom, minden erejéből. - Mondani sem kellett, jött a következő tolófájás, hangosan kiáltva fel és a lepedőbe markolva nyomtam és könyörögtem az égnek, hogy múljon el, majd zuhantam vissza az ágyra.
- Ez az, már látom, a fejét, csak még egyet, nyomjon nekem még egyet és kint van, rajta! - Összeszorítva fogaimat és minden erőmet beleadva, amim csak még volt feszültem meg és dőltem előre, majd filmszakadás, ébren voltam, érzékelten minden hangot, de képtelen voltam megmoccanni, elmúlt a fájdalom és már csak erőtlennek éreztem magam, újszülött sírásra emeltem meg a fejem, amennyire még bírtam.
- Egészséges kisfiú, gratulálok anyuka. - Könnyek hullottak a szemeimből, amint megpillantottam.
- Kérem, megfoghatom? A karomba vehetem? - Nyújtottam előre mindkét karom, csak egy percre had nézhessem meg.
- Szia, szia Derek! - Emeltem magamhoz, a csöppnyi kis embert, potyogtak a könnyeim.
- Már nagyon vártunk apával. - Érintettem meg pici arcocskáját ujjbegyeimmel.

Victor & Lyna

Meg sem hallom amit Sebastian mond. teljesen máshol jár az eszem. A szülőszobán... Vajon minden rendben? Egészséges a baba? Lyna hogy bírja? Annyi megválaszolatlan kérdés kering a fejemben, hogy egy év nem lenne elég arra, hogy valaki mind megválaszolja. Azt hiszem tényleg nem vagyok felkészülve erre. Az ember a terhesség ideje alatt felkészíti magát lelkileg a szülés utáni időszakra, de aztán amikor eljön az idő foghatja a terveit és kidobhatja a francba. Semmi nem olyan, mint amikor elképzeli az ember. Tudatosul benned, hogy nincs többé csak ti ketten. Mostantól ott lesz egy kicsi lélek a házba, akiért felelősséggel tartoztok mindketten. Aki csak rátok számíthat és épp ezért mindent meg kell tennetek azért, hogy neki jó legyen. Hisz Ő a ti véretek. Azt hiszem erre nem is lehet úgy igazán felkészülni. Ennek csak meg kell történnie. Soha sem gondoltam, hogy egyszer lesz családom, most valahogy mégis eljött a pillanat. Kiteljesedik a kis családunk.
Képtelen voltam nyugodtan ülni, folyton mozgolódtam. - Nyugodj meg Victor, minden rendben lesz! - nyugtatgatott Sebastian, több de inkább kevesebb sikerrel. - Hogy nyugodjak meg? Majd ha a te feleséged szül akkor én is ezt fogom ismételgetni. - pislogtam idegesen Sebastianra. Már ha lesz felesége. Na nem azért, nem mintha nem lenne a nők álma, csak egyszerűen képtelen lazítani a tempón. A saját felesége szülését is végig vizitelné, Őt ismerve. Kissé szégyenlem magam, mert a terhesség és az előkészületek miatt, már meg sem tudom mondani mikor ittunk meg egy sört együtt. Fogalmam sincs mostanában, mi történik vele. Van e valami nő az életében vagy bármi ami változott. Azt érzem, hogy erre ezentúl még kevesebb időm lesz. - Utánanézek mi a helyzet... - mondta, majd felállt az asztaltól és a szülőszobák felé sétált. Egyedül maradtam. Én és a gondolataim. Legszívesebben berontanék a szülészetre, hogy valaki mondjon már valamit, de az nem kis felháborodást váltana ki és csak annyit érnék el vele, hogy kitennék a szűröm. Csak néhány perc múlhatott el míg Sebastian távol volt de nekem éveknek tűnt. Lassan közeledett és komoly volt az arca. Bevallom be voltam tojva, hogy valami baj van. - Na mi van? Valami baj van? -pattantam fel a székről ahogy odaért és idegesen érdeklődtem. - Mondj már valamit az Isten szerelmére... -sürgettem. Felemelte a fejét, majd mosolyra húztam a száját. - Gratulálok haver, egy kisfiú büszke apja lettél... - tárta ki a karját és átölelt. Megveregette a vállam én meg pillanatra le voltam fagyva a tudattól, hogy apa lettem . - Bemehetsz hozzájuk. A kettes kórteremben vannak. - tolta meg kezével a hátamat noszogatás képen. Meg sem tudtam szólalni a kórteremig. Nagy levegőt vettem és megnyitottam az ajtót. Ott feküdt Lyna az ágyon, mosollyal az arcán egy takaróba csomagolt picike lénnyel. Lassan közelebb léptem, majd megcsókoltam Lyna homlokát. - Hogy vagy Drágám? - simítottam végig izzadságtól csillogó arcán, majd a takaróba bugyolált emberkére pislantottam. - Hát szia Kismanó... - mosolyodtam el, és olyan boldogságot éreztem,amit szavakkal nem tudok leírni. Az én fiam... - Istenem de gyönyörű, pont mint az anyukája... -pillantottam Lynára. - Szeretlek... - csókoltam meg ajkait.

@

Kimerült voltam és fogalmam sem volt honnan egyáltalán annyi erő a karomban, hogy képes legyek megtartani, de mégis, nincs a világon semmi, amiért most elengedném, csakis addig, amíg megfürdették, lemérték és felvették a baba adatait, úgy éreztem lángolok legbelül és még mindig ziháltam...
- Mi a neve a kisbabának? - Kérdezte a nővér, de én másodpercekig meg se tudtam szólalni, fáradtan hunytam le szemeimet.
- Lyna, Lyna, hall engem? - Tompán érzékeltem a hangot és a fényeket, majd valami hirtelen visszarántott a valóságba.
- Derek, Derek Hill. - Feleltem halkan, erőtlenül emelve fel a fejem a babámra.
Ezután betoltak minket a kettes kórterembe és kértem, hogy valaki kerítse elő az apját, itt kell már lennie a kórházban. Mosolyogva emeltem ki a bebugyolált Dereket a bölcsőjéből és vettem a karjaimban.
- Mindjárt itt lesz apa, hm? Mit szólsz? Mindjárt meglátjuk apát... - Gügyögtem édesen, miközben hátrébb csúsztam a párnára és nem győztem csodálni, annyira csöpp kis apró és tökéletes, gyönyörű.
- Azt hiszem pont úgy, mint aki most préselt ki magából egy közel három kilogrammos kis csodát. - Néztem fel rá, még azt hiszem alig tértem magamhoz és még nem is fogok egy ideig, tegnap Ő még a pocakomban volt, most pedig itt van, rúgkapál a pici kezeivel és lábaival.
Igen az, gyönyörű. Száraz és cserepes ajkaimmal csókoltam vissza, folyadékhiány. Azt hiszem most mindent kiadtam magamból, hogy Ő megszülethessen.e
- Én is téged, gyere, csak egy perc... - Ez nem volt egy átgondolt ötlet, de azért a kicsinyke kis erőmből arrébb csúsztam az ágyon.
- Gyere ide... - Néztem fel rá mosolyogva, majd vissza az édesen nyöszörgő kis emberkére a karomban, bármeddig tudnám őt nézni. Közelebb tartva felé a babát döntöttem fejem a mellkasának. Annyira tökéletesnek éreztem a pillanatot, ami kilenc hónapja még elképzelhetetlennek tűnt a számomra, nem bánok semmit sem.

Victor & Lyna

Néhány ember azt mondaná, hogy fogalmam sincs mire vállalkoztam amikor úgy döntöttem, hogy vállalom a gyereket és az anyát is, hogy családot alapítok. És lehet, hogy igazuk is van. Fogalmam sincs, de vajon kinek van fogalma az apaságról. Semmit nem tudhatsz milyen,míg ki nem próbálod. Igen úgy döntöttem vállalom... Ez olyan mint egy játék, csak annyi a különbség, hogy ebből nincs kiszállás. Itt nem csak a saját életemről van szó. A gyermekem az én felelősségem, és én igyekszem ennek eleget tenni. Tíz hónapja még azt sem gondoltam volna, hogy valaha megnősülök, nem hogy apa leszek. Mikor megismertem Lynat, akkor voltam az életem legmélyebb pontján. Akkor este a bárban teljesen el voltam keseredve és a piálásba menekültem. Bántott, hogy nincs senkim a szüleim nem állnak szóba velem a húgom eltűnt és a munka sem ment a legfényesebben. Kezdtem gyors iramban lefelé csúszni a lejtőn. Amikor megjelent a bárban Lyna megváltozott minden. Az együtt töltött éjszakát a temérdek alkohol mennyiségnek is köszönhetjük talán, de volt ott valami más is,valami amit nem lehet megmagyarázni. Aztán a hétvégi kiruccanáskunkor megkoronáztuk a dolgot. Bevallom nem voltam felhőtlenül boldog a terhesség hallatán. Hallani sem akartam arról, hogy apa legyek és pláne nem hogy férj. Túl gyorsan változtak a dolgok és én képtelen voltam követni azokat. Aztán elég hamar rájöttem, hogy nem tehetem ugyanazt mint amit a szüleim velem tettek. Nem tagadhatom meg a saját véremet. Ő az enyém és mindezek mellett beleszerettem az anyába. Igen most már bátran mondhatom, hogy imádom ezt a nőt, minden porcikájával együtt.
Óvatosan leültem mellé és megsimogattam izzadságtól csillogó arcát. Kimerült volt és ez kiült az arcára is. - Nagyon ügyes voltál. Büszke vagyok rád... - mosolyodtam el majd a kis apróságra néztem aki ott mozgolódott Lyna kezei között. Piros pozsgás arcocskája látszott ki a takaróból. Le sem tagadhatnám, hogy az én fiam. Kék szemei csak úgy világlátottak. Még nem is ismerem de már most szeretem az életemnél is jobban. Azt hiszem ezt hívják apai ösztönnek. Elkezdődött az új életünk, amiért hálásnak kell lennünk.

@

Még alig, hogy kibújtál, máris olyan vagy, mint az apukád, azokkal a tiszta égszínkék szemeivel. Rád sem fogok tudni haragudni sokáig, igaz? Sejtettem. Alig tudom felfogni, hogy többé már nem csak a gömbölyű pocakom lakója, hanem itt foghatom a karjaimban, megérinthetem, ringathatom, beszélhetek hozzá, miközben Ő kíváncsi szemeivel pislog a világra.
- Megszeretnéd fogni? Rajta... - Mosolyodtam el, tudom, hogy önmagától esze ágában lenne, mert félne, hogy valamit rosszul csinál, hiszen olyan kicsi és aprócska, az apja egyik tenyerén elférne, de mégis, ez fontos.
- Segítek, tartom, csak fogd a fejét, ez az, óvatosan... - Adtam a kezébe a csöpp kis embert.
- Így ni. - Bújtam oda hozzá, pici ujjacskáit fogva kezembe. Édesen mocorgott a kezében és magyarázott az Ő kis nyelvén.
- Csshhh, semmi baj. - Szólaltam meg halkan. bár ha hangosan sírna, számmora még az is gyönyörű lenne, bár azt hiszem néhány hét elteltével már koránt sem lesz az, bárcsak azt mondhatnánk, hogy eddig kialudtunk magunkat vagy kipihentek volnánk, de hetek óta rosszul alszom és most még két évig várhatóan nem is fogok.
- Azért ugye látunk még? - Most következik az a rész, amikor két napig matt részeg lesz Sebastiannal és mindenki mással, aztán egy huszonnégy órát alszik, hogy kipihenje kötelessége fáradalmait, aztán mire értünk kell jönni, addigra kábé nem úgy fog kinézni a házunk, mint valami csatatér, és Ő sem, különben ideges leszek és az most senkinek sem fog jót tenni.
- Ha minden rendben lesz, akkor hétvégére otthon lehetünk, szóval igyekezned kell kirúgni a hámból. És egy darabban akarlak visszakapni, ne csak én szenvedjek az elkövetkező húsz évben. - Nevettem már amennyire bírtam, de ez így korrekt. Ha már itt tartunk, rám is rám férne valamii tömény, mindjárt egyből dupla és két kör, de az még nagyon váratni fog magára, aztán az első alkalommal anya is megünnepli, hogy ezt végigcsinálta.

Victor & Lyna

Lyna fáradt volt és meggyötört, de nagyon boldog. Én pedig azért voltam az mert részt vehettem abban, hogy Ő most boldog legyen. Igaz hogy mg kellett szenvednie a boldogságáért, de mostantól kezdődik az enyém. Na jó, persze csak vicceltem, de az tény, hogy a gyereknevelés kicsit sem egyszerű dolog. Nem volt benne még tapasztalatom, de sok kollégámat látom reggelente kialvatlatlanúl ,karikás szemekkel. Mindenki azt mondja, hogy ez a legnehezebb dolog a babavállalásban. Nem baj meg fogja érni minden percét. Lyna arcára tapadt a haja az izzadságtól és a kimerültségtől még mindig pihegett, de még soha nem láttam gyönyörűbbek mint most. csodálatom tárgyává vált egy perc alatt. Megajándékozott valami olyasmivel ami mindennél boldogabbá tett. Amikor megtudtam, hogy terhes bevallom nem örültem egy kicsit sem. Nem azért mert nem szerettem vagy nem tudtam volna eltartani, hanem mert nem voltam rá felkészülve. Egyszerűen nem fért bele az életembe sem egy feleség, nemhogy egy baba. Szerettem azt az egyedül való életet, amit akkor éltem és azt hittem számomra ez a legjobb. Mindaddig amíg meg nem tapasztaltam ez. Hogy milyen amikor van egy családod, egy feleséged aki szeret és vár haza. Persze idővel a kis lakás fogalma is megoldódott. Persze a ház még nincs teljesen kész de már csak néhány simítás van hátra.
Hát nem is tudom... - haboztam egy kicsit bevallom. Nem igazán szerettem volna megfogni, de csak azért mert annyira pici, és mint minden férfi én is féle attól, hogy nem jól csinálom majd. Nem igazán volt rá időm hogy végiggondoljam, mert Lyna már a kezembe is nyomta. - Szia a kisember.... - mosolyodtam el, miközben eligazítottam az arcából a takarót. Pici pros pozsgás arcocskája előbújt. Kék szeme és halvány szőke haja volt. Még ha akarnám sem tagadhatnám le, hogy az én fiam.
- Csak lemegyünk meginni pár sört a fiúkkal. Végül is apa lettem vagy mi... ezt meg kell ünnepelni. - nevettem el magamat. - Ne aggódj drágám, nem lesz semmi baj. - pusziltam meg a homlokát, miközben. Most már vigyáznom kell magamra, hogy tudjak rájuk vigyázni.

@

Kissé erőtlenül, de mégis muszáj volt nevetnem.
- Ó igen, ezt mintha már hallottam volna. - Csak lemegyünk egy sörre a haverokkal... aha, igen, persz drágám, de most nem leszek odahaza, hogy ideges feleségként várjam éjjeli kettőkor, hogy hol a fenében van, ekkora csapoltat egy kocsmában sem töltenek.
- Igen, apa. - Mondogatni fogom én annyiszor, hogy hozzászokjon, azon ne múljék és kénytelen is lesz hozzászokni, mert mi nem megyünk már sehova.
- Szeretjük apát, igaz? - Amennyire nem szerette volna egyikünk se, most annyira hálás vagyok ezért a döntésért, még akkor is, ha úgy fest, hogy mindent felborított, amit szerettem volna az elkövetkező években elérni, így azért már nehezebb lesz, de nem bánom.
- Igen, tudom. Mert itt vagy. - Bújtam hozzá mellkasához, ilyenkor igazán eltudom hinni. De még ezután jön a neheze, azt hiszem, amiben már neki is része lesz, szóval pihenje ki magát, amíg mi kidebent vagyunk, mert utána nem fogja, évekig. Rémesen fáradt és remélem boldog szülők is leszünk.
- Segítesz belefektetni a kiságyba? - Én még nem igazán prübálkoznék ennél komolyabb mozgással, így valahogy most jó, persze tudom, hogy mihamarabb ki kell kelnem az ágyból és sétálnom kell, de még had járjon nekem egy kis pihenés, legalább amíg anya megjön, mert utána nem lesz nyugalmam, azon csodálkozom, hogy még nem rontott be az ajtón, hogy jaj, miért nem szóltam előbb, minden rendben volt, mit hozzak, mit segítsek és a többi, csupa anyai kérdés meg dolog, amire valószínű én is hamar ráfogok érezni, én én is pontosan ilyen nagymama leszek egyszer. Hát, ezt is szokatlan lesz hallania, az elsp unoka, szóval azt hiszem, hogy nagyon, de nagyon elkényesztetett kissfiú leszel.
- A szüleidet nem hívtam, gondoltam majd te... - Nem voltam biztos benne mit és hogyan szeretne és nem akartam szítani a feszültséget, majd Victor eldönti, hogy telefonál-e vagy, hogy mikor.

Victor & Lyna

-Ennyi nekem is jár... - nevettem el magam. - Mielőtt még rabigába hajtom a fejem...- morcoskodtam. Természetesen csak tréfáltam, és ezt éreztettem is Lynával. Tisztában vagyunk mindketten azzal, hogy nem lesz könnyű az életünk. A gyerek nagy felelősség és rengeteg plusz kiadás...Most nagyon keményen dolgozom egy ügyön, amit ha sikerül megoldanom, akkor azt hiszem meglesz a beígért előléptetés. Tehát a pénz nem lesz akadálya semminek... Sikerült új házba költöznünk, ami nagyon sokat jelent számunkra. Persze azt a házat fen is kell tartani valamiből, de szükségünk volt a nagyobb helyre, mert hát ki tudja, lehet, hogy nem álllunk meg egynél.
- Hát még apa mennyire szeret titeket.... - mosolyodtam el a boldogságtól halványan. Ha nem lennék férfi, most könnyekben törnék ki, de tartanom kell magam. "Apa". Kimondani is nagyon furcsa, hát még hallani. Úgy érzem magam mintha álmodnék és bármelyik percben felébredhetek. Bármelyik percben eltűnhet minden, amit eddig megálmodtam. Nem hagyhatom, hogy eltűnjön. Annyi minden történt a kilenc hónap alatt, amit mások öt évig csinálnak, de mi ez belepréseltük ebbe a pár hónapba. Ennyi idő alatt beleszerettem a világ legcsodálatosabb nőjébe, akit elvettem feleségül és aki szült nekem egy gyönyörű kisfiút. Még hogy nem tud az ember élete gyökeresestül megváltozni? Na csak figyeljetek... Mi megvalósítottuk azt,ami néhányaknak egész életben nem jön össze. - Persze... - szólaltam meg halkan. - Na gyere, Kisember.... Ideje aludni... - kitámasztottam a fejét és lassan a Lyna ágya mellett lévő baba ágyba tettem. Na úgy tűnik csak tanultam valamit a tévéből.
- Kicsim, hozzak neked valamit? - fordultam Lyna felé. - Lassan vissza kell mennem az Örsre, amint látod szolgálatban vagyok. - pillantottam magamra egy pillanatra. teljes uniformisban vagyok és még a fegyvert is elfelejtettem letenni.. Még meg sem vártam a választ, máris nagy lendülettel berontott az ajtón Lyna anyukája. - Tiszteletem... - mosolyogtam rá. - Szervusz fiam... Gratulálok... - ölelt meg, majd Lynához fordult. - Akkor én megyek Drágám. Most már jó kezekben vagy. - csókoltam meg a homlokát, miközben megsimítottam Derek aprócska lábát. Kiléptem a kórterem ajtaján és végig azon gondolkodtam, hogy felhívjam e a szüleimet. Döntés képtelen vagyok...

Outfit | @ | Music