Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Tárgy: The first day - Ms. DeSantos & Mr. Hanning 05.09.20 19:33
Ms. DeSantos & Mr. Hanning
"I love the trouble and the trouble loves me Dropping like a match in the gasoline Living for the high, that sweet release I love the trouble"
- De Mr. Hanning… - Kérem Nora, teljesen biztos vagyok benne, hogy kiváló munkát végez és tökéletesen megoldja helyettem is a csipp-csupp papírmunkákat… - De hát az ügyvédek és a pénzügy… - … is rendesen megvannak fizetve ahhoz, hogy ne zaklassanak minden egyes pillanatban, hanem végezzék a munkájukat. - De Mr. Hanning… - Jövőhéten találkozunk az irodában Nora, ígérem. - Ezt mondta már a múlthéten is. - És így is lett. - De hát csak húsz percet volt bent uram! - Mialatt meggyőződtem, hogy minden a legnagyobb rendben van, Én pedig dolgozhatok itthonról. - De a megbeszélések… - Zoomon letudom, ami halaszthatatlan. - És az aláírások… - Kap tőlem felhatalmazást, hogy hamisítsa a kézjegyem, tudom, hogy profi benne. - De Mr. Hanning… - Jövőhéten találkozunk Nora kedves, már számolom a másodperceket. – ezzel bontottam a hívást, a telefont pedig a dohányzó asztalra csúsztattam.
Miközben a kanapén feküdtem, mocsok erős másnapossággal küzdve, a gondolataim újra és újra visszatértek Mayához és ahhoz a fura pasihoz, aki csak úgy átölelte Őt a Bájgúnár boltjában. Tényleg hiba volt visszatérnem, hiszen bár próbálom tartani a látszatot, hogy már túlvagyok Rajta, be kell, hogy lássam, pokolian hiányzik. Hiába minden igyekezetem, a bulik, az egy éjszakás kalandok és az újabb és újabb cikkek, amik az épp aktuális hódításaimról szólnak, mindez csak látszat és béna próbálkozás, hogy kiverjem Őt a fejemből. De a fájdalom ott van, mélyen gyökeredzik és nem akar elereszteni. Képtelen vagyok túllépni azon, hogy a nő, akibe beleszerettem és akiért bármit megtettem volna, képtelen volt bízni bennem és hagyta, hogy egy féltékeny exem bekavarjon kettőnk közt. Maya volt a mindenem, az egyetlen, akit igazán közel engedtem magamhoz Kimen kívül, mégis elárult. Az után a nap után a fegyverboltban úgy döntöttem, hogy még „gyógyulnom kell”, így a munka helyett az élvezetekre fókuszáltam. Ez az oka most annak is, hogy egy újabb áttombolt éjszaka után, igaz lezuhanyozva és átöltözve, mégis gyakorlatilag hullaként heverek a kanapén és a PS-emmel játszom, amikor épp nem háborgatnak telefonon.
Épp egy kifejezetten meredek pálya kellős közepén tartottam, körülöttem náci zombikkal, akik az életemre akartak törni, mikor egyszer csak csöngetés zaja szakított ki a játék világából a valóságba. Az első gondolatom az volt, hogy talán Nora az, mivel annyiszor lekoptattam már, hogy jön és beadja a felmondását vagy legalábbis élőben kapom a fejmosást, ezért eszembe se jutott megmozdulni. Tovább játszottam, ám a látogató újra csöngetett. És megint. Végül türelmetlenül sóhajtva lestoppoltam a játékot és felpattantam, hogy aztán átvágva a nappalin gyakorlatilag feltépjem az ajtót. Abban a pillanatban, ahogy az feltárult, már nyitottam is volna ki a számat, hogy elhajtsam az illetőt a búsba, ám legnagyobb döbbenetemre az szó szerint elvágódott előttem a padlón. Meglepetten pislogtam az ismeretlen nőre. - Nem emlékszem, hogy új szőnyeget rendeltem volna… - csúszott ki a számon egy pofátlan vigyor kíséretében, ám aztán észbe kaptam és a kezemet nyújtottam felé, hogy felsegítsem. - Értékelem a hatásos belépőket, ezért kap Tőlem három percet, hogy bemutatkozzon és elmondja mi járatban a padlómon. Most indul…
Tárgy: Re: The first day - Ms. DeSantos & Mr. Hanning 06.09.20 16:05
Hivatalos voltam otthonra egy úgymond „ünnepi” vacsorára. Anyu paellát készít a nagyi titkos receptje szerint. Ezzel akarja kimutatni, hogy mennyire büszke rám. Közben már Grace és én leültünk az asztalhoz, hogy beszéljünk néhány szót négyszemközt és persze, hogy megfenyegessem, hogy meg fogom mondani anyunak, ha nem adja vissza azt a fekete selyemruhámat, ami egy tizennyolc éves lány számára túl mélyen dekoltált. Ameddig itthon laktam addig Grace rendszeresen kutatott a szekrényemben és vette el szó nélkül azokat a ruhadarabokat, akik megtetszettek neki. Viszont úgy tűnik, hogy ez a szokása megmaradt úgy is, hogy már elköltöztem. Legközelebb nem hagyhatom magára a szobámban, mert még több cuccom fog szó nélkül eltűnni. Biztos vagyok benne, hogy Grace a tettes, hiszen a lakótársaim megbízhatóak és semmit se vesznek el úgy, hogy ne tudnék róla. - Van valami baj? – Fordultam édesanyám felé, feltűnt, hogy mennyire szótlan és úgy tűnik, hogy aggassza valami. - Nincs semmi, de… - Nagyot sóhajtott, ekkor vette le az ételt a tűzhelyről. Megtörölte a kezét a konyharuhába majd csatlakozott hozzánk. Leült a velem szemben lévő székre. - Tudom, hogy nem kellett volna, de utána néztem kicsit az új munkaadódnak. – Lesütötte a szemét, mintha valami rosszat tett volna ezzel. - Jóképű és gazdag. – Közölte Grace a nyilvánvaló tényeket, de gyorsan elhallgatott, amikor azzal a „senki se kérdezett” tekintettel néztem felé. - És? – Türelmetlenül vártam, hogy mire is akar kilyukadni. - Túlságosan nagy körülötte a hírverés és féltelek. – Biztosan áll is más az aggódása hátterébe, de inkább ki se meri mondani. - Mr Hanning titkárnője Nora azt mondta, hogy kedves, de szeszélyes ember. Az asszisztense fogok lenni, de ahogy mesélt róla úgy gondolom, hogy inkább egy babysitterre nagyobb szüksége lenne. - Nevettem el magam, miközben igyekeztem megnyugtatni édesanyámat. Persze mostanában is tele volt vele az újság, de igyekszem nem olyan embernek elkönyvelni, mint ahogyan a sajtóban látható. Közben Martin és apu is megérkeztek és neki láttunk a vacsorához. Másnap reggel nyűgösen ébredtem. Nem sokat aludtam, mindvégig azon gondolkoztam, amit anyu mondott. Bezzeg akkor nem tűnt soha ennyire idegesnek, mikor elvállaltam az alkalmi munkákat, vagy mikor napi szinten olajszagú volt a hajam, mert még a hotdog sütést is bevállaltam amikor nagyon kellett a lakbérre a pénz. Nem is értem, hogy most mi ütött belé. Elhiszem, hogy félt, hiszen ez egy szülő dolga, de már felnőtt nő vagyok, pont itt az ideje annak, hogy felnőtt munkát vállaljak. Igyekeztem elhessegetni minden negatív gondolatot miközben készülődtem. Szeretnék jó első benyomást tenni, de valójában fogalmam sincs, hogy mit is kellene felvennem az első munkanapomon. Túlzásnak tartanám, ha kiöltöznék, ezért inkább magamra kaptam egy szürke farmert és egy fekete felsőt. Egy szintén szürke színű blézerrel akartam elérni az „irodai hatást” még akkor is, ha nem az irodában fogok dolgozni. Habár oda is be kell még néznem, hogy egyeztessek a titkárnőjével. Így is tettem. Nora egy hatalmas aktatáskát nyomott a kezembe, hogy minél hamarabb vegyem rá a főnökét, hogy aláírja a papírokat. Nem tűnt túl nehéz feladatnak és valójában nem is értettem, hogy minek is vettek fel erre a munkára. Miért nem megy el hozzá bármelyik irodai alkalmazott, vagy Nora személyesen? Miközben a céges autóval Mr Hanning otthona felé tartottam nagyon sok elméletem támadt, de lassan már inkább összeesküvés elméletnek tűntek, szóval megpróbáltam nem negatívan gondolkozni. Mégis gondolataimba elveszve találtam magamat az ajtaja előtt és már automatikusan csengettem is be hozzá. Mikor végre ajtót nyitott nekem, akkor lépni akartam egyet, hogy bemutatkozhassak, de fogalmam sincs, hogy mi történhetett. Vagy az aktatáska volt túl nehéz és elrántott, vagy idegességemben összeakadtak a lábaim. Mindegy is. A padlón találtam magamat és legszívesebben szégyenemben elsírtam volna magamat, vagy inkább attól, hogy alaposan beütöttem a térdemet. Igyekeztem erős maradni és nem bőgni, de abban biztos voltam, hogy annyira zavarba jöttem, hogy arcom most egészen kipirult. - Nem ilyen hatásos belépőt terveztem. – Engedtem neki, hogy felsegítsen, kezeink alig váltak el egymástól, de ismét felé nyújtottam, hogy kezet foghassunk. - Lauren DeSantos vagyok. – Vajon tudja, hogy ki vagyok? Remélem Nora szólt neki arról, hogy jövök. - Nora küldött, ezzel a hatalmas aktatáskával, és a lelkemre kötötte, hogy minden papírt írassak alá magával. – A táska tényleg nehéz, ezért nem tartogattam a kezemben, inkább letettem a földre, ameddig arra várakoztam, hogy beljebb invitáljon. Vagy itt a bejárati ajtóban fogja aláírni? Őszintén nekem teljesen mindegy, csak tegye meg.
Ruha
do you know who i am?
Dylan Hanning
Tárgy: Re: The first day - Ms. DeSantos & Mr. Hanning 06.09.20 16:40
Ms. DeSantos & Mr. Hanning
"I love the trouble and the trouble loves me Dropping like a match in the gasoline Living for the high, that sweet release I love the trouble"
Miután felsegítettem a lányt az egyből kezet nyújtott Nekem bemutatkozás közben, ám Én ezúttal nem viszonoztam a gesztust, helyette csak figyeltem, ahogy szerencsétlenkedik. Őszintén? Eddig piszok szórakoztató volt a kis jelenet, kíváncsi voltam hogyan folytatódik. - Szóval Nora küldte… - biccentettem a szavaira, a tekintetem pedig a lányról arra a bizonyos méretes aktatáskára siklott, amiben feltehetőleg vagy ezer papír várja, hogy ellássam a kézjegyemmel. Fifikás kis boszorkány ez a Nora meg kell hagyni, hiszen egyetlen árva szóval sem fecsegte el Nekem az imént, mikor felhívott, hogy ide küldene valakit. Azt sem tudom ezt a példányt honnan szalajtották, mert a személyi anyagával eddig még nem találkoztam a rendszeremben. Vagyis új. Mégis ki adott engedélyt Norának arra, hogy felvegyen valakit? Főleg azért, hogy engem háborgasson mindenféle unalmas papírmunkával. Vajon miket hallhatott Rólam attól az imádnivaló szipirtyótól a felvételije során? Hmmm… elő kell keressem azt a felvételt az archivumból. Szép dolog mindenesetre, néhány napra kiteszem a lábam, máris elkanászodnak az alkalmazottak.
- Hagyja csak ott, majd, ha lesz rá érkezésem átfutom őket. – ami egészen biztos vagyok benne, hogy nem most fog megtörténni, hiszen a fejem még mindig fáj, ráadásul épp a legjobb résznél járok a játékban, nem fogom most abbahagyni. - Ez lenne minden? Mivel épp lejárt a három perc. – böktem az órámra és már csuktam is volna be az ajtót, mikor egyszer csak megszólalt a mobilom a dohányzó asztalon. Sóhajtottam és érte sétáltam komótosan, hogy aztán lenyomjam a fogadás gombot. - Hanning! – hát persze, hogy Nora volt az. - Nora, életem szerelme… igen, épp most futott, pontosabban esett be a hölgy a csomaggal. – nem tehetek róla, elvigyorodtam, ahogy az iménti kép felvillant lelki szemeim előtt. - Nem megmondtam, hogy most nincs időm ilyesmire?.... Ühüm, erre ideküld egy ismeretlent, hogy azért is munkára bírjon… Csak nem képzelte, hogy ezzel célt ér Nálam? …. Félelmetes! Nem tudom, hogy rettegjek magától vagy inkább jegyezzem el! – megforgattam a szemem, ám azért megadtam az öreglánynak a pontot, mivel pontosan tudja meddig feszítheti a húrokat anélkül, hogy túlságosan is felbőszítene. - Aljas húzás volt, ezért még számolunk! – ezzel kinyomtam a telefont, majd visszahuppantam a kanapéra és folytatni kezdtem a játékot, mintha mi sem történt volna. - Jótáll még ott magáért vagy becsukja az ajtót? – szóltam hátra.
Tárgy: Re: The first day - Ms. DeSantos & Mr. Hanning 06.09.20 20:31
Szépen kezdett összeállni a kép és egyre inkább kezdtem magam kellemetlenül érezni. Szóval persona non grata lettem. Nora egyetlen egy szóval se említette… Miért is tette volna? Akkor mi lett volna a meglepetés benne? Most már értem, hogy miért nem személyesen jött el ezzel a rengeteg aláírásra váró papírral. Említette, hogy Mr Hanning szeszélyes, de valahogy a többi apró kis részletet elfelejtette velem közölni. Főleg azt, hogy egyáltalán nem lesz együttműködő velem. Legszívesebben hátat fordítanék és egyszerűen csak elsétálnék, és belátnám, hogy túl szép és jó volt ez a lehetőség ahhoz, hogy az életben többre vigyem. Megtehetném, hogy faképnél hagyom, de semmi kedvem ismét böngészni az állas hirdetéseket. Csak éljem túl a mai napot, aztán meglátom… Ezzel hitegettem magam, amíg Norával telefonált. Most már világos, hogy miért mondta azt Nora, hogy legyek kitartó. Bezártam magam mögött a bejárati ajtót, de még mindig nem voltam biztos abban, hogy mennyire jó ötlet részemről, hogy maradok. Nem vallana rám, ha már az első nehézség után feladnám. - Miért akarja ennyire megnehezíteni a dolgomat? – Norától egyértelmű utasítást kaptam, hogy vegyem rá arra, hogy aláírja az összes dokumentumot és nekem valójában ennyi is lenne a mai teendőm. Azt viszont egyetlen egy szóval se mondta, hogy nem lesz könnyű dolgom. Nora alkalmazott, de neki Mr Hanning a főnöke, szóval ezért nekem is, de most kinek az utasítását is kellene követnem? Ez még nem egészen világos számomra. Egy biztos, Mr Hanning akármikor kirúghat, főleg azért, mert olyanra akarom rávenni, amihez semmi kedve sincs. - Kérem Mr Hanning írja alá a papírokat és már itt se vagyok. – Ellenmondást nem tűrve tettem le az aktatáskánt az asztalra és kezdtem kipakolni belőle a vaskos papírkötegeket. Nem akarom beleártani magamat abba, hogy miféle papírok és lehetnek ezek. Nekem valójában mindegy is, mindössze az aláírására van szükségem. Később is bír játszani, szóval nagyon remélem, hogy képes lesz egy kis időt szánni rám. Szóval így élnek a gazdag emberek? Még arra is van nekik emberük, hogy kikönyörögjenek tőlük néhány aláírást? Szerintem nem is tudja magáról, hogy milyen szerencsés. Van egyáltalán bármi, amiért aggódnia kellene? Biztosan a medencében napozva még az aggódás is könnyebben megy a gazdagoknak.
Ruha
do you know who i am?
Dylan Hanning
Tárgy: Re: The first day - Ms. DeSantos & Mr. Hanning 06.09.20 20:57
Ms. DeSantos & Mr. Hanning
"I love the trouble and the trouble loves me Dropping like a match in the gasoline Living for the high, that sweet release I love the trouble"
- Úgy gondoltam kívülről… - egyetlen pillanatra sem néztem fel a játékból, mégis tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy a lány a házban maradt és még mindig azokkal a hülye papírokkal készül csesztetni. Szegény madárka, vélhetőleg fogalma sincs róla, hogy mibe csöppent, kétlem ugyanis, hogy Nora mindenről felvilágosította volna. Feltételezem, hogy ez az első munkanapja, azért izgul annyira, ráadásul dunsztja sincs róla, hogy mit engedhet meg Velem, a főnökével szemben. Mert ugyebár az lennék, még, ha csak most is szerzek erről tudomást. Nora az asszisztensemnek vette Őt fel, habár eddig nem is tudtam, hogy szükségem lenne Rá, szóval nincs mit tenni, mint beletörődni. - Mondtam, hogy majd aláírom őket, hagyja csak ott őket. – ezzel beleeresztettem egy tárat az előttem álló zombi hordába, ám azok túlerőben vannak. Basszus! Hát, ha már úgy is itt van… - Az asszisztensem vagy nem? Tegye magát hasznossá. Ott a másik joystick. Az X-el lő, a O-el tárat cserél, a négyzettel pedig fekszik. Próbáljon meg nem Engem eltalálni és minél tovább életben maradni. – egy fél pillanatra felé sandítottam, ám aztán a tekintetem visszatért a képernyőre.
- Na mi az? Nem voltam érthető? Ez parancs volt! – kibiztosítottam egy gránátot és a horda közepébe hajítottam, mire a zombik nagyrésze elpusztult, ám még így sem lélegezhettem fel teljesen. - Maga meg mit csinál? Az ég szerelmére, fordítva tartja! – mire visszafordultam a képernyő felé már game overt kaptam, a játék pedig csúfondárosan játszotta a vesztesek zenéjét. - Basszus! – dőltem hátra és a hajamba túrtam, majd vettem egy mély lélegzetet és elszámoltam magamban tízig, mielőtt ismét a lányra sandítottam volna.
- Ez így nem fog menni. – szólaltam meg miután megköszörültem a torkom. - Nekem akar dolgozni? Akkor a technikáján bizony jócskán lesz mit csiszolni! Ez borzalmas volt! – sosem kaptam még ki eddig ebben a játékban, erre jött Ő és tessék. - Mit is mondott, hogy hívják?
Tárgy: Re: The first day - Ms. DeSantos & Mr. Hanning 07.09.20 11:51
El sem hiszem, hogy ez tényleg velem történik. Hihetetlen az egész. Most már kezdem érteni, hogy anyám miért aggódott annyira. Biztosan megérezte, hogy nem lesz könnyű dolgom. Valamiért nagyon nem szereti a gazdag embereket, mert pontosan tudja, hogy hogyan bánnak a mi fajtánkkal. Miattuk a szegény még szegényebb lesz, ameddig a gazdagok még több vagyonra tesznek szert. Ez mindig is így volt és így is fog lenni. Mégis egy ennyire fiatal férfi mit tett le eddig az asztalra, ahhoz, hogy ilyen vagyona legyen? Jobb, ha nem is akarom megtudni. Jól értettem? Azt akarja, hogy játsszak vele? Meglepődésemben azt se tudtam, hogy mit is művelek, de nem tartott túl sokáig a művelet, mert szerencsére felbukkant a képernyőn a „game over” felírat. Remek! Akkor végre lesz egy kis ideje végre azzal foglalkozni amiért valójában itt vagyok. - Sajnálom. – De nem annyira, amennyire kellene. Szóval egyszerűen csak letettem az asztalra a kontrollert. Annak reményében, hogy soha többet nem kell a kezembe vennem. Sose rajongtam a videójátékokért és valójában sose lett volna időm egyszerűen csak hátra dölni a kanapén és játszani. Különben is kész rablás, amit egy ilyen masináért kérnek. - Nekem nem az a munkám, hogy magával játsszak. – Világosítottam fel, legalábbis Nora nem mondta, hogy ezt kellene tennem, de mint kiderült sok mindent elhallgatott és Mr Hanning a főnököm szóval azt kellene tennem, amit mond, persze szigorúan csak a jó ízlés határain belül. Mert az biztos, hogy vannak dolgok, amiket nem tennék meg. Nincs sok mindenem, de a büszkeségem még megvan. - Lauren DeSantos. – Most jön az a rész, ahol közli velem, hogy egyáltalán nincs szüksége rám? Mielőtt bármit is mondhatott volna szépen fogtam magam és lehuppantam tisztes távolságba mellé a kanapéra. Ideje stratégiát váltani. Igaza volt abban, hogy jócskán van mit változtatnom a technikámon, így is teszek. Legalábbis változtatok azon, hogy eddig hogyan viszonyultam hozzá. - Tudja mit? Valójában ráérek. Az ég világon semmi dolgom nincs, mint hogy megvárjam, hogy végre aláírja a papírokat. – Közöltem vele, majd elővettem a zsebemből a telefonomat. Igyekeztem nem foglalkozni az elkényeztetett gazdag pasassal, aki még arra se képes, hogy firkantson néhány betűt. Felsóhajtva lépek be a tinder alkalmazásba. Mindössze csak unaloműzés céljából. Valójában azért regisztráltam, mert anyám már nagyon szeretne nagyszülői örömök elé nézni, de kötve hiszem, hogy ez a közeljövőben fog megtörténni. Automatikusan mindenkit balra húzok. Miért nincs a közelben egyetlen egy pasi se, akit jobbra húzhatnék? Aki fel tudja kelteni az érdeklődésemet annyira, hogy legalább randizzak vele? Kilátástalan a jövőm. Mégis hogyan akarnék magamnak pasit fogni, ha arra se vagyok képes, hogy rávegyem ezt a nagy gyereket arra, hogy működjön velem együtt?
Ruha
do you know who i am?
Dylan Hanning
Tárgy: Re: The first day - Ms. DeSantos & Mr. Hanning 08.09.20 20:09
Ms. DeSantos & Mr. Hanning
"I love the trouble and the trouble loves me Dropping like a match in the gasoline Living for the high, that sweet release I love the trouble"
Figyeltem, ahogy helyet foglalt a kanapé másik oldalán, miközben nagyon nehezen bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam. Esküszöm mintha csak attól félne, hogy megeszem, vagy rámászom. Baszki! Pedig Isten a tanúm, egyik veszélye sem fenyegeti, egyfelől, mert nem vagyok kannibál, másfelől pedig… nos kicsit sem az esetem. Érdekelt vajon hogyan alakul tovább a kis műsora, de egyelőre elég kiszámíthatónak bizonyult. Alaposan helyretett, - legalábbis azt hitte – azzal kapcsolatban, hogy neki mi is a munkája, jelzem az Én cégem alkalmazottjaként, ami már önmagában is szürreális, ám mikor egyszer csak nekiállt mellettem Tinderezni tényleg a röhögés jött Rám. Ez valami rossz vicc? Nora tényleg csak ennyire volt képes? Ideküld egy komplexusos kislányt, aki feltételezem nemrég esett ki az angol irodalom kurzusról, hogy felbosszantson, hátha akkor majd rendes kicsi cégvezető leszek és önként halálra unom magam az idióta papírmunka felett? Na és Ő? Azt gondolja, hogy ezzel a húzással most meghatott? És vajon mi a nagy terv? Itt ül és tüntetőleg látványosan unja magát, míg be nem adom a derekam? Kislány, fogalmad sincs még róla, hogy kivel is van dolgod!
Megforgattam a szemeimet, ám a következő pillanatban rezegni kezdett a telefonom, legnagyobb döbbenetemre pedig a mellettem ücsörgő fúria képe jelent meg a kijelzőmön, mint lehetséges randipartneré. Jól van na, nem csak Neki lehet Tindere. Néhány másodpercig elnézegettem az avatar képét, ám aztán egy unott sóhajjal balra húztam a profilját. - Egy jótanács, cseréljen profilképet! – ezzel visszaejtettem a telefont a kisasztalra, majd féloldalt fordulva, hogy szemtől szembe tudjak kerülni vele, megtámaszkodtam a kanapé támláján. - Szóval azt már tudom, hogy rémesen ügyetlen, ez lejött az antréjából… és persze az iménti teljesítményéből. Azt is tudom, hogy határozott elképzelései vannak arról, hogy mi nem a munkája, valamint, hogy nagyon ráér. Ja és persze… facér. – sandítottam egy másodpercre a telefon irányába. - Mit érdemes még tudni magáról? – pillantottam Rá mély érdeklődéssel. Ha már úgy is itt van és nem nagyon akarja hagyni magát lerázni, legalább üssük el hasznosan az időt. Aztán majd lecsekkolom persze alaposabban is…
Tárgy: Re: The first day - Ms. DeSantos & Mr. Hanning 09.09.20 2:25
Ahogy neki is úgy nekem is jelzett az alkalmazás. Igyekeztem pókerarcot vágni, de úgy meglepődtem ezen, hogy ijedtemben kiléptem az alkalmazásból. Sőt, még a telefonomon a helymeghatározót is kikapcsoltam. Jobb, ha nem is tudom, hogy az esetleges randevú partnereim mikor lehetnek a közelemben, főleg úgy, hogy se kedvem, sem pedig időm nincs a randizásra. - Mégis miért kellene képet cserélnem? – A profilképemen mosolygok és egyetlen deka smink sincs rajtam. Egy viccesen megszerkesztett kép, ahol semmi sem látszik belőlem az arcomon kívül. - Ez a kép tökéletes, legalább így nem keltem fel a perverzek érdeklődését. – Persze biztos vagyok abban, hogy sokkal többen húznának jobbra, ha mélyen dekoltált felsőben pózolnék, miközben felismerhetetlenre sminkeltem volna ki magamat. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem sminkelek, mert most is van rajtam smink, de inkább a natúr hatásra törekszem. Nem akarok hatalmas szempillákat, sem pedig kacsa csőr alakú szájat. - Túlzás lenne azt állítani, hogy rémesen ügyetlen lennék, mindössze vannak rosszabb napjaim, mint a mai is. – Ha már az elején együttműködő lett volna velem, akkor esetleg nem erről az oldalamról kellett volna megismernie. Az is biztos, hogy nem ilyen első benyomást akartam tenni rá. - Csak azért feltételezi azt rólam, hogy szingli lennék, mert megnyitottam a telefonomon egy alkalmazást? – Helyes volt a feltételezése, mert ha lenne valaki az életemben, akkor biztosan nem tennék ilyet. Én nem olyan nő vagyok, de eszem ágában sincs erről magyarázkodnom. Sőt, ezen az oldalon is csak azért vagyok fent, hogy megkönnyítse a randizást, majd végül elmondjam anyámnak, hogy megint nem jártam szerencsével, szóval várnia kell az unokákra. Akármennyire nem tetszik, de néhány hetente megerőltetem magamat és túlesek egy randin, de valahogy mindig ugyan az a vége, talán azért, mert már nem hiszek a tündérmesékben. Különben sem lenne időm senkire se, eddig is rengeteg dolgom volt, ha pedig minden jól megy, akkor ezután is rengetek dolgom fog lenni, feltéve, ha nem fog kirúgni Mr Hanning már a legelső napomon. - Nem szeretem feladni. – Tettem el a telefont a zsebembe. Majd egyszerűen csak kibújtam a cipőmből, hogy felé fordulva törökülésbe kényelembe helyezzem magamat. Talán tévedek, de úgy tűnik, hogy végre képes figyelni rám, vagy csak szórakozik velem, őszintén már ezen se lepődnék meg. - Az önéletrajzomban minden le van írva. – Minden olyan információ, amit a főnökömnek tudnia kell.
Ruha
do you know who i am?
Dylan Hanning
Tárgy: Re: The first day - Ms. DeSantos & Mr. Hanning 17.09.20 23:29
Ms. DeSantos & Mr. Hanning
"I love the trouble and the trouble loves me Dropping like a match in the gasoline Living for the high, that sweet release I love the trouble"
- Hogy miért? Nos nézze, ha a cél az volt, hogy egy mérhetetlenül önbizalomhiányos, gyermeklelkű hölgyként fesse le kegyedet, aki ehhez hasonló férfit keres, nagyjából nulla személyiséggel, akkor a kép tökéletes, Én pedig visszaszívom a kritikámat. Ám, ha többre törekszik annál, mint, hogy a „cuki”, a „de édes” és a „kis naiv” jelzőkkel illessék, valamint, hogy felszedjék és kihasználják, utána pedig csak úgy ghostinggoljanak az életéből, akkor javaslom a cserét. Persze semmi közöm hozzá és mit sem tudok az ilyesmiről… - vontam meg a képem ártatlan arccal, mintha nem épp az a férfi lennék, akiről napjainkban egyre több cikk kering az interneten, az épp aktuális hódításait ecsetelgetve. Én csak a saját véleményemet osztottam meg Vele, mert váltig úgy gondolom, hogy aki mindenféle effektes, cukiskodó képet pakol fel magáról, annak az a szándéka, hogy ezzel palástolja az önbizalomhiányát, ezzel próbáljon meg bevágódni az üresfejű, nőcsábász pasiknál, akik nagyjából épp kiröhögik az ilyeneket, sok egyéb más mellett…. Ha valaki komoly kapcsolatot keres, annak ez pont nem fog bejönni, ahogyan igazából a netes párkeresés sem. Aztán ki tudja, talán tévedek, bár ez eddig erre nem nagyon volt példa… - Nem-e? Épp az ilyen képekre ugranak a cukrosbácsik. – nevettem el magam, de aztán jobbnak láttam nem feszegetni tovább a témát, hiszen nagy kislány már, biztosan tudja, hogy mit csinál.
- Azt mondja? Nos… cáfoljon Rám! – piszkáltam még egy egészen kicsit. Eddig valóban azt a benyomást keltette, hogy meglehetősen ügyetlen, de még nem írom le magamban teljesen, hátha képes meglepni. - Nagyjából. És mert nincs gyűrű az ujján, a telefonja háttérképe sem élete párja, ezen kívül nagyon ráér, márpedig, ha hazavárná egy férfi, akkor inkább kihasználta volna az alkalmat és haza sietett volna Hozzá. Vagy legalábbis Vele chatelgetne. – ingattam meg egy kicsit a fejem, miközben figyeltem minden egyes apró kis rezdülését, mikor fogja magát vajon elárulni.
- Szóval maga csak annyi, amennyi egy papírfecnire le van írva. Semmi mélység, semmi emlékezetes, semmi személyiség, pusztán néhány megemlített iskola és munkahely, klisés mondatok és szófordulatok közé csomagolva… - bólogattam megértően. - Ezek szerint, ha most megnyitom a rendőrségi adatbázist, az egészségügyi kartonját vagy bármely más adattárat, akkor nem bukkanok semmi izgalmasra? – keltem fel a helyemről és az íróasztalhoz sétáltam a laptopomhoz, amin heves pötyögésbe kezdtem. - Hmm… akkor lássuk a medvét… Lauren… DeSantos… - színpadiasan nyomtam le az enter billentyűzetet, a gép pedig máris munkához látott. De szép is a hackker élet, minden néhány gombnyomásnyira van csak tőlem. Vajon megtörik és elkezd magától mesélni vagy tényleg olvasgatnom kell?
Tárgy: Re: The first day - Ms. DeSantos & Mr. Hanning 18.09.20 8:58
Mi lehetne még ennél is kínosabb? A legelső napomon a főnökömmel arról társalgok, hogy milyen képet kellene választanom ahhoz, hogy ne legyek továbbra is ennyire szerencsétlen és végre sikerüljön megtalálnom azt a bizonyos nagy Ő-t. Egyáltalán nem volt szándékomban az, hogy beavatom abba, hogy miért olyan képet töltöttem fel magamról, amilyet… Mégis úgy érzem, hogy meg kell tennem, mielőtt még olyan nőcskének könyvelne el magában, amilyennek sosem akartam, hogy mások gondoljanak. Mégis miért érdekelne engem mások véleménye? Főleg „Mr mindenhez jobban értek és mindent jobban tudok” véleménye? Talán azért, mert a főnököm lesz és talán sokáig tudnunk kell együtt dolgoznunk egymással. - Azért azt a képet töltöttem fel, mert így legalább elmondhatom, hogy próbálkozok, persze szigorúan csak a szülői nyomás végett. Mintha bármiről is lemaradnék… - Sóhajtottam, mert közben hallottam anyám hangját és az érzelmi zsarolásnak tűnő meggyőző szövegét, hogy miért szeretne már unokát. - Bocsásson meg, nem akartam ezzel untatni. – Mikor anyám olyan idős volt, mint most én, akkor én már négy éves voltam. Szóval már most le vagyok maradta, ha azt nézzük, mégse érzem úgy, hogy ez tényleg így lenne. Szerencse, hogy nem mindenki ugyan abban a tempóban halad. Különben is, gondolom nem sokáig alkalmazna, ha azzal állnék elő, hogy minél hamarabb el szeretnék menni szülési szabadságra. Persze ez nem igaz, olyan távol állok ettől az egésztől, hogy azt még magamnak se merem igazán bevallani. - Fúj! – Mivel semmilyen cukrosbácsit se akarok a közelembe tudni, ezért gyorsan képet cseréltem. Csak aztán ne kelljen hallgatnom, hogy igaza volt. - Úgy lesz. – Kihívás elfogadva. Ezek szerint még nem fog kirúgni. - Most tényleg az a téma, hogy miért vagyok még mindig szingli? – Kettőnk közül nem csak én vagyok az, aki képtelen megállapodni. Legalábbis, ha hihetek annak, amit eddig olvastam a munkáltatomról. Nekem egészen jó kifogásom volt, rengeteget dolgoztam, hogy a diákhitelemet törlesszem és fizetni tudjam az albérletemet és persze otthonra is besegítsek, na és neki mi a kifogása? - Nem lehet mindenki izgalmas. – Az pedig egy egészen másik dolog, hogy nem hinném, hogy a legelső találkozásunk alkalmával el kellene neki mesélnem az egész élettörténetemet. Bővel elég annyi is, amennyit az önéletrajzomba írtam és valójában egy főnöknek ennyivel be is kellene érnie. - Csak nyugodtan. – Tiszta a lelkiismeretem és szerintem semmit se fog rólam találni, eddig igyekeztem törvénytisztelő polgárként élni, viszont szerintem a személyiségi jogaimat sérti azzal, amit most csinál.
Ruha
do you know who i am?
Dylan Hanning
Tárgy: Re: The first day - Ms. DeSantos & Mr. Hanning 20.09.20 17:07
Ms. DeSantos & Mr. Hanning
"I love the trouble and the trouble loves me Dropping like a match in the gasoline Living for the high, that sweet release I love the trouble"
- A szülői nyomás témaköre kívül esik a személyes ismereteimen Ms. DeSantos. Mindenesetre részvétem kegyednek. – halvány, kissé szomorkás mosoly suhant át az arcomon a kijelentésem közben, tekintetem pedig néhány árnyalattal sötétebbé vált. Nekem ilyesmivel sosem kellett szembesülnöm, ami bár első hallásra idillinek tűnhet, az oka valójában inkább szomorú. Magam is egy csóró környéken születtem, egy még a helynél is csóróbb családba. Anyám igen hamar rájött arra, hogy képtelen így élni, így nagyjából hatéves koromban lelépett, egyetlen búcsúszó nélkül. Ketten maradtunk hát apámmal, akivel igazán sosem találtuk a közös hangot. Zavarta, hogy a fia ahelyett, hogy sportoló lenne vagy éltanuló, egyfolytában a kütyüivel matat, feltalálósdit játszik vagy ahogy Ő fogalmazott… „a gép előtt lopja a napot”. Sosem hitt Bennem és az elképzeléseimben, sem abban, hogy van jövőm ezen a piacon. Nem véletlen, hogy amikor tizenhat éves koromra már a sokadik programom, fejlesztésem révén sikerült egy kis pénzre szert tennem, magam is eljöttem otthonról. Utána jött az egyetem és Ethanék, a többi pedig már történelem. Befutottam, gazdag lettem, a „felszínes playboy”, akivel tele van a sajtó, a múltam pedig szinte teljesen feledésbe merült. Legalábbis szeretnék úgy tenni mintha, közben mégis élénken él bennem a nélkülözés emléke, a magány, a megnemértettség és a bánat, hogy nem kellettem anyámnak, apám pedig csalódott bennem, hisz csak egy „kocka” vagyok. Persze, mikor megtudta mi lett Belőlem, anyám felbukkant, hogy „be akarja pótolni az elveszett éveket”, de sokkal inkább a pénztárcám tartalma érdekelte, így elzavartam, látni sem akartam. Apám ennél büszkébb jellem… sosem keresett miután eljöttem, nem hívott, nem gratulált az eredményeimhez… egyszerűen, megszakadt köztünk a kapcsolat. Én olykor-olykor, talán csak nosztalgiából, de belenézek az aktáiba, az aktuális pénzügyeibe, néha megbuherálom a számláját, mintha csak a bank tévedett volna és több pénz keletkezik a kártyáján, mint amire emlékezett…. de ez minden. Már Kim, Dom és a Bájgúnár a családom és egykor…. Maya. De az már egy másik fájdalmas történet… - Meglepő, de ezzel pont nem untatott… - rázódtam vissza a jelenbe. - Helyes döntés! – biztos vagyok benne, hogy jobban jár így, mintha az a borzalom tovább lenne kitéve. Így talán kifog magának egy viszonylag normális pasit. Vagy legalábbis kevésbé nyomit, mint az előző képével. - Lényegesebben jobb téma, mint az aktakupac, amit ide cipelt. – kacsintottam Rá.
Miközben az aktái között bogarásztam, csalódottan kellett tudomásul vennem, hogy gyakorlatilag tiszta a lány, mint a friss hegyi levegő. - Ez rém unalmas… se egy parkolási bírság, se egy befizetetlen telefonszámla… még csak egy osztályfőnöki figyelmeztetés se. – sóhajtottam letörten. - Zárdából szabadult, vagy mi? – pörgettem az oldalakat. - Jelzálog a családi házon… - vajon erről tudott? - Egy év alatt vagy hat új munkahely…. elég változatosak ráadásul, ahogy elnézem… - ekkor megszólalt az otthoni telefonom, ami azonnal hangpostára kapcsolt, pillanatokkal később pedig egy idősebb férfi hangja törte meg a szoba csendjét. - Jó napot Mr. Hanning, Medaws vagyok. Amiatt hívom, hogy jelentsem, Ms. Sandoval a napokban kapcsolatba lépett egy büntetett előéletű egyénnel… Mi az utasítása? Figyeljem tovább? Szükséges beavatkozás? Kérem, hívjon! – ezzel megszakadt a vonal. Lefagytam. Basszameg! Hát normális ez a nő? Mégis visszasüllyed, amint elfordítom Róla a tekintetem? - A rohadt életbe! - Idegesen vágtam a falba az öklömmel, melyből szinte azonnal kicsordult a vér, Én magam ezt mégsem vettem észre. - Elnézést…. Ms. DeSantos. – Neki ezt nem kellett volna látnia. Szégyellem, hogy képtelen voltam uralkodni magamon. Maya… hogy tudsz még mindig ekkora hatással lenni Rám?
Tárgy: Re: The first day - Ms. DeSantos & Mr. Hanning 23.09.20 10:58
Láttam az arcán valamit, de még nem ismerem és fogalmam sincs, hogy mit is jelenthet. Viszont azzal tisztában vagyok, hogy akkor változott meg a mimikája, amikor arról kezdtem el beszélni, hogy mit várnak el tőlem a szüleim. Aztán jött az a bizonyos akaratlan vallomása is… Nem kell ahhoz atomfizikusnak lennem, hogy rájöjjek arra, hogy valószínűleg ezt a bizonyos „nyomást” hiányolhatja a saját életéből. Mennyire bosszantó is tud lenni a szüleink aggódása, de értékelni csak igazán akkor fogjuk tudni, mikor már hiányoljuk, hogy aggódjanak értünk, mikor már nem lesznek, hogy bosszantsanak. Fogalmam sincs, hogy milyen kapcsolatot ápol a családjával, vagy arról, hogy vannak-e közeli hozzátartozói, de az biztos, hogy én képtelen lennék elképzelni az életemet a családom nélkül. Akármennyire is idegesítőek néha, de megnyugvással tölt el, hogy mindig számíthatok rájuk. - Na és számíthatok arra, hogy azok a papírok alá lesznek írva a közeljövőben? – Mert eddig nem mutatott semmiféle szándékot arra, hogy megtenné ezt nekem. Lényegében lassan már mindenről beszéltünk, és társkeresési tanácsokat is adott, de a papírmunkához még hozzá se kezdett. Most már biztos, jó hosszú napom fog lenni. - Minden áron azt akarja elérni, hogy kellemetlenül érezzem magam? – Mert ennyi erővel akár állhatnék előtte meztelenül is, azzal is ugyan ezt a hatást érné el. Úgy érzem, hogy levetkőztetett, persze nem szó szerint, de azért szerintem túlment egy bizonyos határon azzal, hogy ennyire vájkálni kezdett az életemben. Esetleg még arra is kíváncsi, amit a kis kütyüjében nem tudott meg rólam? Megossza vele talán még azt is, hogy milyen fehérnemű van rajtam? Az már biztos, hogy sose volt még olyan főnököm, aki ennyire érdeklődött volna irántam. Szó szerint ledermedtem néhány pillanatra miután végig hallgattam a hangposta üzenetét és láthattam, hogy a munkaadóm hogyan reagált a hívásra. Hosszúra nyúlt pillanatokig csak ültem a kanapén, miközben szóhoz se tudtam jutni, egészen addig, míg meg nem pillantottam az öklét. - Maga vérzik. – Hirtelen felpattantam a kanapéról és mire észbe kaptam már megfogtam a kezét, hogy jobban szemügyre tudjam venni a sérülését. - Túl fogja élni, de van valahol egy elsősegély doboz? – Nem ártana fertőtleníteni. Mégis mi volt ez? Annyira, de annyira meg szerettem volna kérdezni, de másokkal ellentétben én tudom, hogy hol vannak a határok és nem hiszem, hogy szívesen megosztaná velem, pláne nem úgy, hogy még csak ma találkoztunk először.
Ruha
do you know who i am?
Ajánlott tartalom
Tárgy: Re: The first day - Ms. DeSantos & Mr. Hanning
Kezdőlap 
Tárgy: The first day - Ms. DeSantos & Mr. Hanning 
05.09.20 19:33
