Fiatalság, bolondság...
- ... és azt szeretném, hogy mindenki boldogan élje le az egész életét a nagy szerelmével az oldalán, és a szerető családjával a háta mögött. - a hangom enyhén visszhangzik a csarnokban, de olyan síri csend ölel körbe, hogy öröm hallgatni. Édes mosolyt ejtek meg a zsűri felé, de beleviszek némi sejtelmességet is, csak hogy még megnyerőbb legyek.
- És persze a világbéke. Az a legfontosabb. - immáron fehér és tökéletes fogaimat is megvillantom, mire remek kis tapsvihar kerekedik. Lesétálok hát a színpadról, hogy átadjam a helyem a következő versenyzőnek, persze tudom jól, hogy ő is csak az én csillogásom maradékában fürödhet. A következő két óra a szokásos bájolgással telik. Vidáman mosolygok a szünetben a rendezőkre, érdeklődve hallgatom a többiek meséjét, s kacéran szemezek az egyik hölgyeménnyel a zsűriből, akit nem mellesleg teljesen véletlenül elvittem két napja vacsorázni. Csak egy apró csók csattant el a legvégén, mikor hazavittem, de többet nem is akartam tőle. Csupán azt akartam elérni, hogy még inkább belém habarodjon, s a verseny alatt is az én oldalamon álljon. Láttam a csillogást a fakó szemeiben, s éreztem azt a mérhetetlen vágyat a csókjában... Melytől valójában a lelkem mélyén undorodtam. Rettentően unalmas nő, s még nem is szép. De hát, valamit valamiért!
- Aki pedig egyöntetűen, vita nélkül került az első helyre az nem más, mint... Arian Sağlam! - boldogan sétálok fel a színpadra, s a virágcsokrot és az idétlen koronát is lelkesen fogadom. Jön megint a szokásos köszönő szöveg, amit annyira jól begyakoroltam a tükör előtt, sőt, még több érzést is tudtam belevinni, mint amit a négy fal közt produkáltam. Valójában tényleg örülök az újabb első helynek, még ha egy kis aljas manipulálást is alkalmaztam. Ám ez is csak egy újabb állomás csupán, mely a csúcs felé visz... Bő két óra a köszöntésekkel telik, millió csókot engedek szétomlani az arcomon, számtalan kéz simul az enyémbe, és temérdek embert kell megölelnem. Nincs bajom a testi kontaktussal, sőt, tapasztalatból mondom, hogy remek eszköz arra, ha valakit meg akarok nyerni magamnak. Bár, a mai napon már nincs kinek elfordítanom a fejét...
- Arian, bent vagy? - az öltözőben ücsörögve a telefonom nyomkodva hallom meg a kopogást, s az ismerős hangot. Ezt a nőcskét már teljesen elfelejtettem, de azért kinyitom neki az ajtót.
- Arian, olyan ari vagy, nem iszunk meg valamit a győzelmedre? - mosolyogva pillantok végig rajta, de talán nem azok a szavak jönnek belőlem, mint amit várt a kisasszony, aki nem mellesleg már a negyvenedik évét tapossa, és anyám lehetne. Elég beteg dolog negyven évesen egy tizenhat évesre gerjedni...
- Bocs, szépségem, de ez a hajó elúszott. - azzal egy könnyed mozdulattal és széles vigyorral csapom be az ajtót.
Két évvel később...
- Arian, megkaptad a szerepet! - üvölti anyám a telefonba zokogva, a háttérben pedig apám kiáltása is jól hallatszik. Hirtelen bent ragadnak a szavak, és alig hiszem el, amit hallok.
- Te jó ég, ez komoly, anya? - kérdem teljesen kihűlve, mire a sminkes srác is lefagy egy pillanatra, és ijedten kezd figyelni épp úgy, ahogy a mellettünk levő fodrász is.
- Igen, tökfej, büszkék vagyunk rád! - pár szót még beszélünk, s mikor leteszem a telefont, nyugodtan állok fel a helyemről, széttárom karjaimat, majd kicsit mélyítek a hangomon hogy morgósabb legyen, és beleviszem a szenvedélyes élt.
- Na ki lesz fél év múlva egy vérszomjas tini vérfarkas?
A huszadik év kapujában...
Nagy szerencsémre a lakókocsi majdnem hangszigetelt, így a kintről jövő zajok sem tudnak zavarni. Lassan kortyolgatom a kávém egy szál semmiben az ágyon, miközben az instás posztokat nézegetem a mobilomon, mikor meghallom, hogy hevesen kopognak. Még nincs jelenésem, és reméltem, hogy legalább ezt a reggelt nyugalomban tölthetem el. Nos, tévedtem.
- Arian, megtaláltak a rajongók, egy ideig ne gyere ki a kocsiból. A biztonságiak már intézkednek. - közli határozottan a nagy darab, fekete testőröm, de én valamiért késztetést érzek, hogy ellenkezzek.
- Miért ne adnánk egy kis munkát a fotósoknak és az újságíróknak? - azzal kezemmel eltakarom az eltakarni valót, kilököm az ajtót, majd kiállva a lépcsőre integetni kezdek a rajongók felé. Hangos sikítás, ordibálás, ezernyi villanás... S csak hogy még hatásosabb legyen, egy csókot is dobok a közönség felé, majd végleg eltűnök az ajtóban, de eddigre már a testőröm is bent van.
- Na, szép fiú, tudom, hogy neked is tetszett a bemutató... - röhögöm felé, miközben elengedem a szerszámot, és azzal a kezemmel megsimogatom az arcát. Imádom egyszerűen, amikor ez a nagy fekete mackó zavarba jön. Olyan vicces szerencsétlen...
Mert a család az első...
- Baszki, még a kezed is kikockázták! - már potyognak a könnyei mellettem a húgomnak, aki épp itt rontja a levegőt Kanadában, és aki nem mellesleg szintén egy híres személy, ugyanis ő ellenben velem teljes értékű modell, aki csak ezzel foglalkozik. Bár leginkább vetkőzni szeret...
- Hogy beszélsz, kislányom? - megborzolja a haját anyám, aki apámmal együtt szintén itt tartózkodik. Hiányzott már mindenki nagyon, sajnos az utóbbi időkben eléggé szétszéledtünk.
- Fiam, mi lenne, ha nem hoznál szégyent a nevünkre? Már nem egy helyen olvastam, hogy az én fiamként hivatkoznak rád... - morog apám a bajsza alatt, aki szintén színész. Persze tudom, hogy nem gondolja komolyan a szavait, hiszen imád, ahogy én is őt. Csak képtelen felfogni, hogy más világot élünk. Néha kellenek a botrányok, hogy híresebb legyek. Ez pedig annyira nem is volt vészes, hiszen a lényeget úgyse mutattam meg a nagy közönségnek. Csak elhúztam a mézes madzagot előttük... Persze, velem van tele a net, úgyhogy nagyon is bejött!
- Hát erre tanítottunk? - röhög fel a jó anyám, mire mindenki elkezd kacagni. Valójában igen, erre tanítottak. Már egészen kicsi korom óta szépen egyengették az utamat, és mindenbe beavattak, amire szükségem lehet. Gyakorolták velem a tükörben sokszor a mosolygást, a szép beszédet, és számos szerepet játszottam el velük, amik arról szóltak, hogyan kell megnyernem valakit. Tőlük tanultam, hogy kell manipulálni az embereket, bár rajtuk sosem alkalmaztam ilyesmit, ahogy ők sem rajtam. Egy nagyon szerető család vagyunk, anyám pedig a húgom és az én születésemkor visszautazott pár hónapra apámmal Törökországba, hogy a szülőhazában láthassuk meg mi is a napvilágot. Addig egyikük sem vállalt el semmit, sőt, dajkáknak is csak akkor adtak le, mikor semmiképp se lehettünk mellettük. Ám ekkor sem választottak el minket országok, hanem valahol ott hisztiztünk a lakókocsiban, mert unatkoztunk. Kalandos életem volt mindig; belenőttem a sok utazásba, s hamar megszoktam, hogy imádnak az emberek. Ezt pedig én imádtam... S ki is használtam. Valaki azzal keresi a kenyerét, hogy autókat szerel, valaki embereket ment, én pedig azzal, hogy egyszerűen szép vagyok és tehetséges, ez pedig kielégíti a többi embert. A vágyaikból táplálkozom, azok éltetnek, és a luxus tesz boldoggá. Sok színész társamtól hallottam, hogy de ez az egész egy maszk, hogy elrejtse az érzéseit és hasonló ostobaságok... Igen, erről szól ez az egész. Azt adom, amire vágyik a nép, és igen, el kell fogadni, hogy egy termék vagyok csupán sok esetben. Mint mindenki más. Eszköz a titkárnő, az orvos, a rendőr, mindenki az. Miért ne élvezhetném hát ki azt, amit csinálok?
Rettegj Anglia, jövök!
- Jeremiah Hill. Az övé a sorozat. - szemeim elkerekednek, s majdnem belefulladok a cigifüstbe. Azonnal Larry kezébe nyomom a cigit, majd kitépem a kezéből a szerződést.
- Azt a kurva... Ő rohadtul híres. Miért nem mondta senki, hogy ő a rendező és a forgatókönyv író is? Azt hittem, hogy valami kis mitugrász senkiházi! Ilyen alapvető dolgokat miért a szerződésben kell meg tudnom? Kurvára unom már ezt! - visszaveszem a cigit flegmán, majd jó nagyot szívok belőle, és kihajolok az ablakon.
- Most megint minek hisztizel? Tiéd a főszerep, nem? Akkor meg nem tök mindegy, hogy ki csinálta? - nagyot sóhajtok, majd valahonnan a negyvenedikről kipöccintem a csikket, és arrogáns ábrázattal állok meg Larry előtt, aki vagy egy fejjel alacsonyabb, mint én. És kopasz. És szemüveges.
- Nem, nem tök mindegy, úgyhogy nem írom alá. Ha te így, én is így. Majd lesz más szerep. - közlöm önelégülten, majd elkezdek sétálni a kijárat felé, de a férfi hamar ott terem mögöttem, és megragadja a kezem.
- Arian, ugye nem akarod ezt megint eljátszani... Utálom ezt, és téged is. Egy arrogáns seggfej vagy, és gyűlölöm, hogy alattad kell dolgoznom. De legyen, ennél jobb helyem úgyse lesz ebben a kurva életben... Szóval... Khm... Arian, te egy csodálatos színész vagy, és könyörgök neked, hogy tisztelj meg mindenkit azzal, hogy elfogadod ezt a csodás szerepet, ami olyan, mintha rád szabták volna! - megfordulok, majd karba tett kezekkel pillantok felé kételkedve.
- Tehát úgy nézek ki, mint valami aszott félholt? - nézek végig rajta szemtelenül, de aztán végül muszáj elröhögnöm magam, és megveregetem a vállát. Tudja jól, hogy nem gondolom komolyan.
- Imádom, amikor így beszélsz, többet csinálhatnád. - vigyorgok szélesen, majd odavésem a papírra a nevem. A vérfarkas szerep nagyon bejött, márpedig ennek az új sorozatnak is nagy sikereket jósolnak. Már láttam is magamról képeket a neten, amiben jól megszerkesztve ott állok valaki mögött vámpírként. Pedig akkor még konkrétan nem is tudták biztosra, hogy vállalom-e. Hogy én ne vállalnám?! Egyrészt a kislányok nagyon bizseregnek a vámpír szépfiúkra, másrészt pedig Jeremiah... Ő tényleg nagyon híres, márpedig engem is feljebb fog emelni. Ha akarja, ha nem...
Félelem és reszketés Las Vegasban...
Határozottan állíthatom, hogy egész életemben nem a szüleim, nem más színészek és művészek, hanem Jeremiah volt rám a legnagyobb hatással. Fogalmam sincs, hogy sikerült összegabalyodnom azon a bizonyos forgatáson egy nálam tíz évvel idősebb, mogorva, arrogáns rendezővel, de így alakult. S azokat az időket most próbálom mélyen elzárni magamban. Egy éve már, hogy nem találkoztunk. Egy éve, hogy kerülöm még a nevét is, ami a mi közegünkben természetesen nem lehetséges. S egy éve már, hogy egy sötét titok őrzője lettem, egy olyané, mely egy magamfajta hírességet romba kellett volna, hogy döntsön. Drog, alkohol, majd öngyilkosság... Bevallom, álltam az összeomlás szélén. Nem tudtam csak úgy egyik pillanatról a másikra túltenni magam azon, hogy egy ember utolsó vércseppjei száradnak a kezemen, főleg nem úgy, hogy e borzalmas titkot egy elszigetelt, amish közösség falai őrzik. Egy gusztustalan szekta, a világ és az emberiség fertője, egy olyan hely, ahol nincsenek kamerák, nincs rivaldafény... Egy hely, ahol a tettem megmaradt “balesetnek”. Csupán ketten tudunk arról, mit tettem. Jeremiah és én. Azt hittem, mellettem fog állni ezután, hogy már semmi sem állhat az utunkba... A sors mégis külön utakra terelt minket. Talán mindketten túlságosan makacsok és önfejűek vagyunk, s egyikünk sem tud engedni. Kicsit sem. Soha. Nehéz időszakon esten át az elején, de ezalatt az egy év alatt megerősödtem. Próbáltam a fájdalmamból erőt kovácsolni, s azt hiszem, hogy eltűnt az az ostoba kölyök, ki egykor voltam. A helyébe pedig egy férfi lépett, aki már kicsit sem hasonlít a régi önmagára. Talán tényleg sikerült felnőnöm. Vagy csak egyszerűen bekebelezett az a romlás, mely a mai napig fertőzi a lelkem...
Egy újabb forgatás hozott Las Vegas mesés világába. Manapság nagyon jövedelmezőek a szuperhősös filmek, és sikerült megnyernem az egyik főszerepet. Ez nem csupán az én számomra újdonság és kihívás, de az egész világ izgatottan várja a színészi játékom, hiszen ez lesz az első, amikor a karakterem a sötétebb oldalhoz tartozik. Egy velejéig romlott üzletembert fogok alakítani, kinek semmi és senki sem szent, s miközben szíve oly fagyott, akár Szibéria jeges hegycsúcsai, a képessége nem más, mint maga a nagybetűs Tűz. Nem csupán lángra lobbantja a környezetét, s bármit képes megperzselni, de a saját teste is képes eggyé olvadni a lángokkal. S mindez egy rejtett, érzelmes vonulattal, egy reménytelen, meleg szerelmi szállal, melynek bizony nem lesz happy end a vége, hiszen mikor már majdnem megtörne a karakterem, már majdnem elhinné, hogy talán képes érezni... Akkor önnön hibájából öli meg azt az embert, aki talán az egyetlen volt, aki megmozgatott benne valamit. Nekem bizony ezt a szerepet kell teljesen átélnem, átéreznem, s tudjátok, azt hiszem, nem lesz nehéz. Már csak a jelenlegi lelki állapotom miatt sem, s a színésztársam miatt sem. Ugyanis Angelhez a fiatalabb éveimben nagyon is sok közöm volt. Számtalanszor léptünk fel együtt, s igen, összeszűrtük a levet. Azonban ő balra, én jobbra. Nekem ő túlságosan sok volt, túl heves, túl kezelhetetlen, egy hisztis, akaszkodó idióta, akinek a bulikon, a pián, és a szexen kívül semmi sem számított. Aztán meglepődtem, mikor újra találkoztunk pár hete, hogy az elmúlt évek alatt ő is mennyit változott... Egészen megkomolyodott, mintha kiélte volna magát tiniként. Ezért is adtam egy esélyt neki. Elmentem vele kávézni, vacsorázni, bowlingozni... S bár azt hittem, hogy jól éreztem magam vele, valójában hiányzott valami. Mindig hiányzott valami mindenből. Vagy inkább valaki. Ezt a mardosó érzést azonban próbáltam elásni magamban olyan mélyen, amennyire csak tudtam. S most azt kell mondjam, hogy az élet egyszerűen egy rohadt kis dög, s már nem tudom, hogy direkt ki akar velem cseszni, vagy valami egészen másra akar rávezetni. Ugyanis Jer itt van. Itt, Las Vegasban, s nem is akárhol, az én forgatásomon. Vajon újra kezdődik minden elölről, vagy aminek a végére pontot raktunk, az ott is marad?
|
Kezdőlap 
Tárgy: Arian Saglam 
28.10.20 16:19
