Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
tálok korán kelni, mindig is utáltam, akkor inkább már le se fekszem, lecsapom az ébresztőm és erőteljesen ráveszem magam, hogy ébredezzek, ugyanis nem véletlenül kell most korábban kelnem, ugyanis a jó időérzékemnek köszönhetően tegnap estig azt se tudtam milyen nap van, csak amikor Emily este felhívott, hogy délelőtt kikísérjen-e a reptérre, miért, milyen nap lesz holnap? Hasított belém a tudat, szerda baszki, várnak a reptéren, az első osztály utasait mindig külön értesítik, hogy minden rendben-e és várják reggel, a reptéren, gyorsan kaptam elő a laptopom és néztem meg az emailjaim, aha, visszajelzésemre várnak, remek, írok nekik, hogy ott leszek, este tizenegy, csak nem késő még, reggel majd kiderül, de mivel már második napja nem aludtam, jobb az úgy, könnyebb kiüríteni az elmém és magába fogadni az ír rock zenét ha nem zakatol hülyeségeken, már kettőt láttam mindenből, így inkább aludni mentem. Most is automatikusan indítom el a kedvenc számom, főzök egy kávét, elszívok egy szál cigit, és előkeresem a bőröndöm, ütött, kopott, itt ott már foldozott, ez és a hátizsákom az egyetlen ami még emlékeztet honnan is indultam el, a lakótelepre, a patkányokra és magányra, de mindez már a múlt, nem volt előttem pozitív példa, így mindig saját magam tapostam ki az utam, mindig is egyedül voltam addig amíg pár éve meg nem ismertem Em-et, elfoglalt lány, ritkán látom, de attól még talán a legjobb dolog az életemben az ő barátsága. Hangosan dübörög az ír kocsma rock, ez az egyetlen amit el tudok viselni, mindig erre dolgozom, sosem tudom megunni, a ritmusa felpörget és inspirál, kinyitom a bőröndöm, kicsit portalanítani kell, majd berakom a kötelező ruhákat a két hétre, nem nagyon fogom elhagyni a bungalóm, direkt foglaltam olyat ami messze van mindenkitől, senki sem zavarhat meg, vásznakat gurigattam össze, óvatosan kipeckelve, hogy ne gyűrődjenek, kértem a szállót, hogy rakjanak be nekem állványt, ezt az egyet nem viszem magammal, festékek gondosan bezacskózva, vázlat ceruzák, különböző mélységűek, vastagságúak, külön az árnyékokhoz, alaposan körbe néztem, szerintem minden megvan, felvettem egy halvány kék ruhát, derekamra kötöttem egy vékony bőr övet, és megígértem Em-nek, hogy felveszem a tőle kapott apró virágos hajpántom, hogy minek nem tudom, talán a virág füzéreket juttatja eszébe fogalmam sincs, de ajándék volt, így felveszem, egy barna saru, elraktam a laptopom, a jegyem és az útlevelem, azt hiszem kész vagyok, bezártam az ajtót, leadtam a kulcsot a galériában. - Két hét és itt vagyok Linda. Búcsúztam anyám helyett anyámtól, a galéria tulajdonosától, átölelt és adott egy puszit, jó utat kívánt, valami nem oké, nem szokott ő ilyen kedves lenni. Kint már Em várt a taxival, bepakoltunk és indultunk, vidáman csacsogott, de én csak azon agyaltam a cigarettám eltettem-e, beletúrtam a táskámba és ott volt, remek. - Izgulsz? Vigyorog rám válaszra várva. - Öm, igen? Nem tudom, várom már, még sosem voltam Hawaiin, de már régóta vágyom oda. Persze nem ilyen áron, többször is próbáltam helyre hozni, így inkább már csak feladom, elengedem és próbálom élvezni az utat. Em elkísért a check in-ig, tovább nem jöhet, megöleltem. - Két hét és itt vagyok bébi. Nyomtam egy nagy puszit arcára, hiányozni fog, de majd videó chatelünk. Átfúrtam magam a tömegen és a saját soromba indultam, az első osztály előnye, mindig kevesen vannak, mindenki szeret a saját dolgával törődni, sűrűn futsz bele zenészekbe, színészekbe, most is látok párat, de ez már annyira megszokott, ők is csak emberek, bármennyire dögösek is. Az első osztálynak külön várója van, kértem egy koktélt, van még fél órám, szeretek az elsők között beszállni, kevesebb emberrel érintkezek. Szemben velem felvillant a kapu nyitva felírat, letettem a poharam, felkaptam a táskám és már vágtattam is, leadtam a bőröndöm a hordárnál, csak a laptopom viszem fel, hosszú lesz az út, a stewardess hölgy a helyemre kísér, ablak mellé, ezt már szeretem, szerencsémre csak két ülőhelyesek a kényelem érdekében, ez is előnye a turistával szemben ahol a három a minimum és olyanok vagytok, mint a szardíniák. Bekapcsoltam magam, beraktam a fülembe az ipod-om, és ott folytattam a zenét ahol reggel abbahagytam, kifelé meredek az ablakon, nézem a hömpölygő tömeget ahogy felszállnak a repülőre, és ahogy a táskákat pakolják a hordárok, veszek egy mély levegőt és kifújom, szőke hajam omlik lazán a vállamra, alig várom már, hogy vége legyen a repülő útnak, úgy érzem az időeltolódás meg fog viselni.
temesen dübörög a basszus a fülembe, megdörzsölöm a szemeim, nagyon fáradt vagyok, azt hiszem végre most kialszom magam, mivel már fejezik a beszállást így örömmel nyugtázom, hogy nem fog senki sem zaklatni ebben, vált a szám, My sherona, az egyik kedvencem, húzódik mosolyra a szám, lenyílnak a kis tévék és kezdik mutogatni a kötelező mi hol van és mit kell tenned ha lezuhanunk, nem megnyugtató a tudat, de ez veszélytelenebb, mint manapság autót vezetni amikor annak is jogsija van aki azt se tudja melyik a jobb keze, szóval lassan indulunk, gurulni kezd a gép, pár kanyar és fent vagyunk a kifutón, amint felérünk végre alhatok, lesz tíz órám kipihenni magam és nem törődni az időzónákkal, jó mondjuk úgy sem fogok annyit, ha sikerül is elaludnom ami most nem kétséges, nem sokat aludtam az elmúlt hetekben, vagy talán a hónapban, a zene ami szól is imádom, teljesen ellazulok, nézek ki az ablakon,izgalommal tölt el a tudat, hogy nemsokára már ott leszünk, hoztam magammal könyvet és laptopot is, egy turbulencia úgy is fel fog kelteni, nem vagyok hozzászokva, hogy valami ráz alattam, szerencsére az IPodom folyamatos használat mellett is napokig nem merül le, legalább az aksiját jól tervezték, ölemben pihen a kis szerkezet, végtelenítve vannak az albumok, több előadótól is, jó lesz ez, érzem, kezem pihen a karfán, addig amíg valaki meg nem löki, a széksorommal együtt, már épp húztam ki a zsinórt a fülemből, azt hittem a stewardess szeretne valamit amikor meglátom, hogy Noel ült le mellém, mutogatják neki, hogy hogy csatolja be az övét, szemeim elkerekednek és a szám is tátva marad. - Te mit keresel itt? Csak ennyit tudtam percek múlva kinyögni, komolyan nincs máshol üres hely, vagy nem cserélhetnék valakivel? Istenem, nagyon rég nem éreztem ilyen kínosan magam, jó mondjuk pár napja igen, de azóta sikerült ezt az érzést kizárnom, halvány pír ült ki az arcomra, ahogy elvettem a kezem karfáról, és próbáltam a lehető legkisebbre összehúzni magam, az ablak felé, kiemeltem a tekintetem, kezdünk felszállni, hát ez egy nagyon hosszú tíz óra lesz.
rrnyergem dörgölöm, ezt most így nem mondod komolyan, nem is az én ötletem volt, Emily erősködött, hogy de így legalább valamennyire vissza tudom adni, igaz, nem pénz, bár gond nélkül ki tudnám fizetni, de Linda a meghatalmazottam, így szól a szerződésünk, nekem mindenem megvan, az én nevemen van a számla, és ketten kezeljük, különben nem lenne kifizetve a számlám, sűrűn azt se tudom milyen nap van, nemhogy hányadika, szóval ha komolyabb összeget utalnék át Linda kérdezősködni kezdene és ahhoz nekem most nincs kedvem, az anyámat nem érdekelte soha a tizennégy évem alatt amíg ismertem, hogy mit csinálok, és én ehhez vagyok szokva, hogy senkit nem érdekel, az se érdekelte, hogy járok-e iskolába, a szomszéd tanárnő tanított meg írni és olvasni, mert megsajnált, legalább a lakókocsi telepek lakói összetartó népség, még mai napig minden évben felhívom az öreg hölgyet a születésnapján, hogy megköszönjem, erre jött négy évvel később Linda és meg akart menteni, én eddig is tökéletesen megéltem az utcán egyedül, nincs szükségem pót anyára, köszönöm, legyél a főnököm, aki vagy is, nem több. Így maradt ez az ötlet, nem volt akkora ráfizetés, hogy komolyabban szemet szúrna a havi jelentésben, de én ismételgetve a már jól ismert mantrát, komolyan nem hittem el, hogy el fog jönni. - Nyakon kéne vágni. Motyogom magamban, de én Emilyvel és a zseniális ötleteivel kezdeném, hogy is hallgathattam rá, esküszöm, soha többet nem kérek a tanácsaiból, csak akkor túlontúl befolyásolható állapotban voltam, bár szerintem feleslegesen mentegetőzöm, ami volt elmúlt, vissza már nem tudom hozni, megtettem, és most azzal kell együtt lennem aki a háta közepére se kíván, remek.... - Őt hiába kérdezném, legtöbbször azt se tudja mit csinált... Morgom magam elé, az ablak üvegét bámulva, egyre feljebb kerülünk, kérek a kisasszonytól egy párnát, kicsit az oldalamra dőlök, vissza teszem a fülesem és az ablaknak támaszkodva lassan elnyom az álom. Patkányok, sötét, rothadó bűz, érzem ahogy kezd elmélyülni a félelem és a rettegés, felriadok, még mindig a repülőn vagyok, értem csak a szokásos rémálom, dőlök vissza a székemben, veszek pár mély levegőt és nemsokára minden rendben, kérek egy kávét, meg egy kis szőlőt, megnézem az órát, hat órát aludtam, új rekord esküszöm, előhúzok egy vaskos könyvet, Dosztojevszkij - Bűn és bűnhődés, ironikus nemde? Még négy óra, valahogy csak elmúlik, Noel még az igazak álmát aludja, mázlista, kortyoltam a kávémba.
zeretem a klasszikusokat, valahogy a mai tini vámpíros dolgok nem az én világom, régen még minden több dologról szólt, abba még keveredtek igazi érzések, nem rúgtuk rá az ajtót a másikra, hogy már pedig most jól megduglak, még tudtak szépen írni, udvarolni és szeretni, manapság már egyik sem mondható el, talán ezért is nem tartok férfiakat az életemben, megpróbáltam esküszöm, de rájuk untam, egyszerűen nincs bennük semmi érdekes, mindegyik azt akarja, hogy add fel az életed, költözz be a konyhába és mindig melegítsd széttett lábakkal az ágyát, hát ez nem az én világom, plusz senki sem tudta megszokni az éjszakai rémálmaim, szóval menniük kellett, volt akit én magam lakoltattam ki, mikor már nem bírtam tovább, összeszedtem a ruháit, beletuszkoltam a táskájába és kivágtam a folyosóra, évekkel azelőtt felhagytam a társaságukkal, én egyedül szeretek lenni, nekem senki nem mondja meg hol lenne a helyem, mert hozzá vágom a festékes üvegem. Végre szállunk le, el sem hiszem, hogy elmúlt ez a tíz óra is, összeszedték a szemetet, elraktam a könyvem és kivettem a fülemből a zeném, halljam már mit mondd a kapitány, gyönyörű a kilátás már ilyen magasból is, mindig is vágytam ide, az első sok éves elolvasott romantikus regényem óta, és most itt vagyok, húzódik mosolyra az ajkam, ez jó két hét lesz, Noel úgy sem fog sok vizet zavarni, úgy is a szálloda körüli fűszoknyákat fogja kergetni. Úgy érzem hiába állnék vele dacolni maximum megölne szemmel de akkor se adná vissza, így inkább csak némán bólintottam és kimentem a váróba, egy sofőr várt minket kezében "H. Williams" tábla, nem volt nehéz megtalálni, bepakolt a kocsiba és elvitt minket a végállomásra, mosolyogva megköszöntem és adtam neki borravalót, a recepció előtt hula lányok vártak mindenkit virág füzérekkel, kicsit túl lelkesek is, szemeim forgatom és nagyot sóhajtok. - A saját szobádba azt viszel akit akarsz, szerencsémre semmi közöm hozzá. Lépek a recepciós hölgyhöz. - Üdvözlöm, Hannah Williams névre van foglalásunk. Pötyög a csaj aztán mosolyogva válaszol, á már nagyon vártak engem, engem? Vonom fel a szemöldököm. - Elnézést, itt valami tévedés van, az utazási iroda átszervezte, nem kaptak róla információt? Kezdtem ideges lenni, nem akarok két hétig Noellel együtt lakni, egy napot sem, nem hogy két hetet. Telefonál a csaj, így és úgy sajnálják de nem jutott el hozzájuk az infó, és nincs szabad szobájuk, a szezon közepe van, de, hogy az én bungalóm alapjáraton két személyre szokták kiadni, ekkor úgy éreztem el fogok ájulni, kezdett minden elsötétülni.
ondjátok, hogy ez csak egy rossz vicc, vagy, hogy csak egy agyatlan rémálom, ennyire nem szúrhat ki velem az élet, tudom, hogy a karma egy gonosz ribanc, de nekem most miért, nem hoztam eléggé rendebe amit elcsesztem, vagy mi a fészkes fene, nem mondjátok komolyan, hogy és még másik szoba sincs, nem akarok két hétig egy tesztoszteron bomba mellett lakni, na az én szobámba biztos nem hoz fel senkit, menjen hozzájuk, finoman csípek magamba, és nem, nem álom, a recepciós hölgy csak magyarázkodik, én pedig érzem, hogy valami nagyon nem oké, szédülök és kezd egyre homályosabb lenni a látásom, érzem ahogy becsukódik a szemem, és elveszítem az egyensúlyom, nem tudom meddig voltam eszméletlen, de maximum egy két percig, de nagy lett körülöttem a tömeg, nyitom ki a szemem, egy pillanatra megrebeg a pillám és zavartan nézek fel ahogy rájövök, hogy Noel karjaiban vagyok. - Ööö köszönöm, valószínűleg csak leesett a vérnyomásom. Próbálok kapaszkodni benne ahogy segít felállni, ez az a pillanat amikor rohadtul nem érdekel, a tény, hogy hozzá érek és igyekszem kevésbé zavarban lenni. - De, talán túl sokszor is. Nem az, hogy leesett, lezuhant öcsém, átszakítva a padlót magam alatt és valahol a pokol bugyraiban állapodott meg. Nem úgy néz ki, mint akit különösebb képen zavarna a tény, hogy velem kell laknia, hát ő se tudja mire vállalkozott még, vagy csak nem hallotta rendese, mindenesetre ez a két hét hosszabb lesz, mint gondoltam. - Köszönöm. Nyúltam a pohárért, és kortyoltam egy nagyot, esküszöm meg akar ölni, sikeresen félre nyeltem és köhögni kezdtem, ez nem a legjobb időzítés volt a hülye kérdésekre, éreztem ahogy szökik arcom felé a meleg, ennek nem lesz jó vége, elkaptam a tekintetem és mozdulni próbáltam. - Nem, semmi esetre sem. Most már elengedhetnél, meg tudok állni a két lábamon. Nyújtottam a hölgynek vissza a poharam, felkaptam a laptop táskám és a bőröndöm, mert közben a kulcsot is kiadták és "idegenvezetőnk" is ideért, hogy megmutassa merre lesz a szállásunk, öles léptekkel indultam meg, még, hogy az én lakrészembe hozzon fel valakit, nem elég nagy a part? Oldja meg.... - Ez gyönyörű. Tudom, hogy én kértem közel a vízhez, hát egy félig fölötte van, és a legtávolabb a többitől, tökéletesen eltalálták amire vágytam.
ont olyan amilyennek elképzeltem, minden reggel el tudok menni úszni, ha a túl oldalon jövök ki van egy eldugott homokos kis strand, ledobtam a cipőm, és a teraszra mentem, leültem és bele lógattam a lábam a vízbe, nagyon jó, tökéletes a hőmérséklete, a kilátás sem semmi, kíváncsi vagyok a napfelkeltére, és ahogy az alvási szokásaimat ismerem látni fogok egy párat, biztos gyönyörű lehet a vöröslő ég alja, hirtelen nem is tudom milyen színből keverném ki, hogy visszaadja mindazt a csodát amit a természet fest fel az égre, mindenkinek más a nyaralás, én gyönyörködni jöttem a tájban, és nem a hula csajokban. Hallom, hogy Noel bentről magyaráz, így inkább visszamegyek, nem biztos, hogy nekem szólt, de ha mégis válaszolni kellene, de gyorsan dobta a textilt, megállok az ajtóban és veszek egy mély levegőt, muszáj jobban elrontani a nyaralásom, értem én, így nehéz lesz koncentrálni, ha Adonisz mászkál póló nélkül a házban, bár a marha viccesen néz ki így póló nélkül virágfüzérrel a nyakába, mint egy igazi chippendale, szerintem még az a foglalkozás is jól illene hozzá, ha néha mosolyogna, jól kereshetne belőle. - Nos, két választásod van. Sétáltam a telefonhoz, és felvettem mellőle egy darab laminált papírt. - Vagy visszamész a recepciós hölgyhöz aki elmagyarázza hol van az étterem, vagy rendelsz. Nyomtam mellkasának a hideg papírt, amin a rendelhető menük vannak felsorolva, majd böktem a telefonra. - És igen, láttam, ja és stipi. Álltam meg háttal az ágynak és elengedve magam huppantam bele, fellibbent a ruhám az érkezéstől de jelenleg ez sem érdekel ebben a melegben. A plafont bámulom, könnyebb azt, mint a pucér felső testét. - Igazad van, túl meleg van, nem tudok gondolkodni, inkább elmegyek úszni. Felültem és kitoltam magam, vissza indultam a teraszra és közben kibújtam a ruhámból, és a napozó ágyra dobtam, még, jó, hogy reggel előre látóan bikinit vettem fel a ruha alá, a stég végére érve, ugrottam fejest a hűsítő vízbe.
agyon kellemes a víz, és végre kikapcsol, felfekszem a víz tetejére és csak hagyom, hogy sodorjon, miközben a nap sugarai játszanak az arcomon, mennyei nyugalom és béke, kinyitom a szemem, el sem hiszem, hogy léteznek ennyire szép helyek, és végre egyszer én is láthatok egyet ezek közül, nem tudnám megfogalmazni azt ami bennem van, megnyugvás, harmónia, ez egy roppantul jó döntés volt, szőke hajam beteríti mellettem a vizet, még csak most jöttem de úgy érzem soha nem akarok hazamenni, mennyire jó lehet itt élni, meg tudnám szokni a természet közelségét, és az ilyen kis fa házakat, mindig is ilyen helyen akartam élni, de még a szerződésem kötelez Vegasba, Linda te átkozott, pont tavaly követelt újabb tíz évet az életemből szerződés formájában, sose felejtsd el honnan jöttél és ki szedett fel az utcán, tudom, tudom Linda, menj a pokolba, mintha valaha is el tudnám feledni a szagot ahogy anyám teste oszlik, a rá járó patkányokat és a félelmet a pszichopata pasijától. Nyugtalanság önt el, inkább visszamegyek és kipakolok, le kell foglalnom az agyam, ismét. Még láttam Noelt elmenni, legalább egyedül leszek, ez is jó valamire, kimászok, magam köré tekerek egy törölközőt, kipakolom a neszesszerem és elmegyek lezuhanyozni, felveszek egy festékes pólót és egy farmer sortot, ebben legalább nem főlök meg, bár a párás levegő sem segít, közben meghozták az állványom is, remek, a nap talán első jó híre. Hozzá csatlakoztattam az IPodom a hangfalakhoz, bár nem tudom ide minek van beszerelve, de gondolom elengedhetetlen kelléke, mint a modern szállodáknak. Megnyitom a lejátszási listám, lássuk hol is hagytam abba, Join The Riot, remek imádom ezt a számot, ritmusa felpörget és eltereli a gondolataim, kiveszem a táskámból a vásznam, kifeszítem, és kiviszem a teraszra, lassan megy le a nap, gyönyörű színekben játszik minden, üvölt a zene, pont olyan hangosan ahogy én szeretem, felültem a székre, lábaimat magam alá húztam törökülésbe és először vázolni kezdtem halvány ceruzával, kipakoltam magam köré a színeket és az ecseteket, de előbb az alapok jelenjenek meg a vásznon, a körvonalak. - Basszus, megijesztettél. Kaptam a mellkasomhoz, amikor megjelent mellettem Noel, majdnem eldobtam a ceruzát a kezemből. - Azt hittem legalább felszedtél egy hula lányt, és enyém maradhat az ágyam. Remegett a kezem a vászon felett, jó még nem nyugodtam meg, akkor gyújtunk rá, hátha.
zeretem a hangos zenét, annyira kizár mindent a gondolataimból, hogy elmélyülve a vászonban és a ceruza nyomaiba fúrom tekintetem, nem hibázhatok, a vásznon minden nyomba megmarad, csak egyszer tudom végighúzni ugyanott a kissé már tompa hegyét, minden alapja a vázlat, nem kell tökéletesnek lennie, csak az alapokat fekteti le és a lapot ossza be, a tökéletességet, színeket és végleges formát majd a festék fogja megkoronázni, ritkán festek csendéletet, mert kevés alkalommal fog meg bármi is ami természet közeli, érzem benne én is az iróniát, többet kellene kimozdulnom, de valahogy az emberi test formái ihletettebbek számomra a hulló faleveleknél, most viszont ez már önmagában is annyira gyönyörű, hogy fényképezőgéppel nem lehetne ilyen tökéletesen visszaadni mindazt amit a szem írisze magába tud fogadni. Noel jelent meg mellette, nem hallottam a zenétől, úgy megijedtem, hogy majdnem eldobtam a ceruzát, nem vagyok hozzá szokva, hogy bárki is állhat mellettem vagy mögöttem amikor rajzolok, mindig egyedül vagyok, mondjuk így nehezen is fejlődhetne bármilyen szociális képességem is, így elnézést, hogy nem fogok fel elsőre mindent, a festményeim hiába élethűek nem tudnak beszélgetni velem, akármennyire is motyogok hozzájuk a harmadik átvirrasztott ékszaka után, muszáj a végletekig hajszolnom magam, több okból is, köztük van a tökéletességre való törekvés, a szoros határidők amiket nem csak én állíttok fel magam elé, és persze az is, hogy három nap után talán tudok aludni hat órát a nélkül, hogy sikítva ébrednék fel. - Vázlatolok. Nem emelem fel a tekintetem, csak próbálom visszanyerni a nyugalmam és összpontosítani, hogy ne remegjen a kezem, de az nem fog menni, ha fél meztelenül flangál itt, hogy hova? Emelem fel a tekintetem, a ceruza megáll a kezemben és felszalad az egyik szemöldököm, azt a rohadt ku***a, vagy mi a cica rúgja meg de úgy erőteljesen, mert esküszöm mindjárt elájulok megint. Úszni? De, határozottan akarok. - Nem rossz ötlet, úgy sem tudok koncentrálni. Csúsztam le a székről, kibújtam a felsőmből és letoltam a sortot, félre rúgtam és ugrok be utána, már kicsit hűvösebb volt, mint amikor a tűző nap melege forrósította fel a tetejét. Hirtelen vezérelt ötlettől fordultam felé és csaptam képen, volt köztünk pár méter, de így is elérte, ajaj morcos pofi, ahogy láttam lendülni a kezét lebuktam a víz alá és közelebb úsztam, pár centire előtte buktam fel. - Bú! Csaptam ismét képen, elöntött a nevetés, rég szórakoztam ilyen jól.
aszki ez határozottan egy rossz ötlet volt, az a kibaszott szőrös dög rúgja meg Hannah, macska az baszki macska, és most hogyan tovább? Ugye csak eddig volt zseniálisan jó a terv, terv? Végig se gondoltam, hogy pórul járhatok, csak nevetni akartam és végre élvezni is egy kicsit a napot, játszani és egy percre elfelejteni mindent, ami miatt szar volt az előző hetek rémálmai, az új lett érzés, hogy már nem csak a gyerekkorom kelt fel éjjelente a torkomat szorongatva, hanem már az is ahogy vele bántam el, és hogy hiába magyarázta, hogy nem mérges, nem úgy vettem észre, komolyan féltem attól, hogy felpofoz, ahogy tekintete villódzott végig szaladt a hátamon a hideg, tényleg csak egy kicsit viccelni akartam, hogy legyen min nevetni, e helyett sikítás lett a vége, vagy is hát csak én sikítottam és ő nevetett. Annyira nevettem, hogy észre sem vettem mikor bukott le, mondjuk teljesen mindegy ha észre veszem se tudok elmenekülni már, csak arra lettem figyelmes, hogy valami elkapja a lábam, és tudtam, hogy ő az, baszki, baszki, baszki, sikítottam ahogy kiemelt a vízből és vállára dőltem, kapálództam volna, de mintha betonba lett volna a lábam, így csak kiabáltam és a hátát ütöttem ököllel. - Eressz el! Visítottam, éreztem ahogy elemelkedünk a víztől, baszki, baszki, vettem egy mély levegőt, behunytam a szemem és tehetetlenül csapódtam bele a vízbe, a felszín felé törtem levegőért, ó, hogy rohadnál meg Noel, ez több ponton is eléggé fájt, simítottam végig a hátsómon és a derekamon, önelégülten vigyorog és csak lubickol, forrok a dühtől, igazságtalan, nekem nincs ennyi erőm, nem volt szép tőle, nagyon nem. - Na várj csak, majd adok én neked. Követi összeszűkült tekintetem, amikor már biztos voltam benne, hogy teljesen ellazult és nem vár arra mikor támadok ismét, felhúztam a lábam, felfeküdve a víz tetejére háttal, és erőből ütemesen kezdtem el csapkodni a vizet feje mellett, vigyorra húzódott a szám, amint láttam, hogy már eléggé felborzolta nyugalmát, abbahagytam, megfordultam és most spuri.
an az úgy, hogy azt hiszed győztél, bosszút álltál és büntetlenül mehetsz tovább, hát ez nem mindig jön össze, főleg ha az ember Noellel kezd ki, mondták már ezerszer, hogy ne bökdösd az alvó vadállatot, hogy ki azt már nem tudom, de valaki biztos mondta, mert emlékszem erre a jelenetre, de, hogy én ezt miért nem tudom betartani, na az egy jó kérdés, mert én nem elég, hogy bökdösöm, ugrálok, és taposok rajta, hogy biztos ami biztos fel tudjam bosszantani, valamiért fel akartam kelteni a figyelmét, vagy csak simán tényleg csintalankodni akart bennem a rég elveszett gyerek, a franc se tudja, de az tény, hogy baromi rossz öltet volt. Tudom, többet kellene úsznom, régen szerettem, de manapság már egyszerűen nincs rá időm, kijöttem a rutinból és a gyorsaságból, így nem volt nehéz elkapnia, mondtam már, hogy felébredt az a vadállat? Káromkodva és bosszú szomjasan, hirtelen csak ennyi jutott eszembe, a cica rúgja meg Hannah, nagyon nem kellett volna incselkedni, de nem bírtam azt az önelégült vigyort a képén nézni, és majd te megmutatod, mi? Hát nem jött össze... Védekezően emeltem fel a kezem, és próbáltam hárítani, miközben ficánkoltam és sikítoztam, minden erőm beleadva sem jutottam semmire, mintha beton fogna körül, nem tudom, lehet, hogy sikerült megrúgnom, vagy ütnöm kapálózás közben, vagy csak sikerült kicsusszannom szorításából, de egy fél pillanatig egér utat nyertem, ki is használva indultam volna vissza a stég felé, de újra elkapott és rabul ejtett. Kissé nagy volt a lendület, vagy csak magam nem tudtam már úgy visszatartani, de pillanatok alatt kerültem túlontúl is közel hozzá, hevesen ver a szívem, és hatalmasra kerekedtek kék szemeim, közénk húztam védekezően a kezem, alább hagy az iménti nevetése, és olyan kis édes mosoly maradt meg, meleg barna szemében vesztem el, egyáltalán nem gondolkodva emeltem fel, a kezem, arcára siklott tenyerem és egyszerűen megcsókoltam. Igen, ez egy ismételt rossz döntés volt. Éreztem ahogy enyhül a szorítása, elengedtem és a szám elé kapva a kezem, rémült, mit tettem tekintettel fordítottam hátat és lebukva a víz alá fogtam ismét menekülőre.
em tudnám megmondni mikor voltam utoljára ilyen zavarban, vagy is de pontosan tudom a kiállítás napján, miért csinálok hülyeségeket a közelében, esküszöm a kisugárzása teszi vagy nem tudom, de ha ő huzamosabb ideig a közelemben van egész biztosan valami oltári baromságot fogok csinálni, és ő évezi, érted, mert én nem, annyira nem jellemző rám, hogy vad idegen embereket fessek meg és még meg is hívjam, hogy hátha lebukok és csúnya vége lesz, és még el is hoztam Hawaiira, de a legszebb, hogy egyáltalán nem csinálok ilyeneket, hogy magához ránt én pedig simán megcsókolom, Hannah, hol a pokolban van eszed, pont ott értem én... Ennyire nem akarhatom felkelteni a figyelmét, vagy mégis? De miért? Hisz ugyan olyan, mint bármelyik másik pasi az utcán, filmekben, leszámítva talán a magasságát, a széles vállát, kócos haját, morcos, mégis lágy tekintetét, azt a rohadt kaján mosolyát, és azt a rohadt, cica rúgja meg kockáit, karjainak jól kivehető barázdált izmait, esküszöm csak egy másodpercre húztam el az arcom elől a könyvet, erre pont azt látom, ahogy alsóban törli a haját az ágy mellett. Tekerjem vissza, ugye? Miután oly látványosan elmenekültem, és szerintem ez meg is érthető, beszáguldottam a fürdőbe, gyors zuhanyt vettem, felkaptam az első hálóruhát a táskám tetejéről, és a könyvem húztam az arcom elé ahogy Noel besétált a szobánkba, ééénnn itt sem vagyok, ha nem látlak nem látsz, mondom nem... Hallom ahogy megnyitja a zuhanyt, és pár perc múlva megjelent ismét, bár inkább csak hallottam, még mindig bőszen próbáltam olvasni, bár szerintem ötödször olvastam ugyan azt a részt át, majd győzött a kíváncsiság és felnéztem, nem kellett volna, komolyan nem, még vörösebben húztam vissza a könyvet, baszki. Probléma nélkül feküdt be mellém, ez így gáz, nagyon gáz, lopva néztem ismét rá a könyvem árnyékából, de lebuktam, mert összeakadt a tekintetünk, és esküszöm, hogy rabul ejtette. Kellett egy kis idő amíg vissza tudtam szerezni kék szemeim, és akkor úgy döntöttem ideje lenne inkább megpróbálni aludni, összecsuktam a könyvet, és az éjjelimre tettem. - Jó éjt. Motyogtam halkan, majd leoltottam a lámpát, oldalamra feküdtem, háttal neki, kérlek álommanó! Még körülbelül egy órán át hallgattam ahogy szuszog és számoltam a molylepkéket, mire végre sikerült elaludnom, sosem alszom mélyen, és ez most sem volt másként, újra a lerobbant lakókocsiban voltam, ahogy patkányok rágcsálják anyám bűzló holttestét, a lábam magam alá húzom az ágyon, hogy ne érjenek el engem is, én még élek esküszöm, Frank pedig a tévét bámulja egy sörrel és nevet, néha hátra szól anyámnak és úgy tesz, mintha válaszolna. Égtelen a bűz, egyre nehezebb elviselni, kihuny a tévé fénye, és Frank közeledik felém, valami fénylő csillan a szemében, és én csak sikítani akarok. Hirtelen térek vissza a valóságba, zihálva, és igen, sikítva, ahogy álmodtam, felülök az ébredés lendületével, de még nem vagyok teljesen képben, nem az ismerős megszokott környezet, nem az ágyam, nem a szobám, pánik kezd úrrá lenni rajtam, oldalra fordítom a fejem, és újra sikítani kezdek, nem vagyok egyedül, talán most ez nem álom volt?
yűlölöm a kib***ott gyerekkorom, gyűlölöm a kib***ott rémálmaim, azt a pszichopatát aki miatt az egész kezdődött, és amiért nem tud véget érni, sok sok éve megpattant valami bennem, valami ami egyben tartana egy átlag embert, várj, elmagyarázom, képzelj el egy vázát, nem egy sima üveg szirszart, egy gyönyörű festett, díszített méregdrága kínai vázát, amit gondos kezek készítettek, ez volt az én gyerekkorom, bár a gondos kezek merő túlzás, de na, ne tereljük el a témát, a vázában különböző színes életteli virágok vannak, frissek illatosak, ezek az emlékeim, a vágyaim, az amit szeretettel tanított a szomszéd tanárnő, a barátok, a játékkal telt órák, majd képzel el, hogy jön valaki és gondolkodás nélkül söpri le a vázát, puffanva ér padlót és darabokra hull, a virágokat széttapossák és már csak egy nagy katyvasz marad a helyén, amit már soha nem tudsz rendbe rakni, ez volt Frank az életemben, valaki aki berobbant és mindent tönkretett, végleg összezúzva és megsemmisítve a tizennégy éves kislányt. Mára már meg sem tudom számolni a fóbiáim, azt tudom mi volt az első, az érintés, ez volt az első dolog amitől irtózni kezdtem, amikor próbáltam elzavarni tőlem, magamról, sikítva és rettegve, ma este is ez az álom tért vissza, nem tudom miért pont ez, már nagyon rég nem jelent meg ez a kép előttem, főleg ilyen elevenen. Az esetek többségében csak felriadok, hangtalanul, és némán, levegőért kapkodok de az ismerős közeg megnyugtat, nem a lakókocsi és már nem vagyok a tehetetlen kislány. - Semmi, semmi, csak rosszat álmodtam. Sajnálom. Próbáltam visszacsendesíteni a légzésem, egy fél pillanatig komolyan azt hittem, hogy ez most nem csak álom. - Aludj csak vissza. Másztam ki az ágyból, előkotortam a táskámból az ismerős kis dobozkát, rá kell gyújtanom. Kiléptem az erkélyre, leültem a móló szélére, és a vízbe engedve a lábam, kotortam elő egy szálat, remegő ujjaim közé fogtam és erővel próbáltam tüzet csiholni, nem sok sikerrel, minduntalan lecsúszott az ujjam, a sírás szorongatja a torkom. - Tényleg sajnálom. Szóltam vissza még egyszer elfúló hangon, gyulladj már meg!
Utálom az álmatlan, vagy hát inkább átálmodott éjszakákat, amikor még órák múlva is remegnek az ujjaim, a sikítva és rémülten, halálra rémülten ébredek fel, vannak dolgok amiken nem tudom túltenni magam mögött hagyni, feldolgozni, elengedni, ezekkel nem megyek pszichiáterhez, mert a végén még ő is visítva ébredne éjszakánként, és azt még neki sem akarom, a fóbiáim is közé tartoznak, nem tudok könnyen túllépni rajtuk, ahhoz meg nincs időm, hogy neki álljak megszámolni, és a végén bele is zavarodnék, vagy újakat találnék, a második valószínűbb, de ilyen volt a mai este is, de maximálisan az én hibám, hisz mit is gondoltam, hisz valamennyit aludtam tegnap este, és a repülőn és sikerült szundikálnom, még is, hogy a fenébe gondoltam, hogy majd hagy engem az agyam aludni, amikor állandóan dolgozik, túlpörög, teljesíteni akar és felkelt, teljesen mindegy, hogy boldog ami nemigazán van, vagy pedig rémképek formájában, ami annál inkább gyötör, de fel kell keltenie, tudatnia kell, hogy ott van, még ha nem is látszik. Mélyen szívok vele a cigarettámba, és lassan fújom ki a füstöt, de a remegés nem múlik, bár Noelnek köszönhetően legalább már nem erősödik, körbe nézett mindent és megnyugtatott, hogy minden rendben, alhatunk tovább, ha az olyan egyszerű lenne. Egy órát kábé még bámultam a semmibe, majd mivel még nem látok festeni visszadőltem az ágyra, de nem jött már álom a szememre, csak az árnyak mozgását a plafonon bámultam, próbáltam kitalálni mi lehet, vagy hát én mit látok bele. Végre virrad, oldalra fordítom a fejem rá, még mélyen alszik, egyenletesen szuszog, esküszöm jó végig nézni rajta még így is, hogy alszik mellettem, ám a tekintetem megállapodik valamin, valamin amit nem szoktam meg így kora reggel derék tájon, elkerekedik a szemem ahogy nagyot koppan, hogy mi is az ami szemet szúrt, elpirulok és azonnal pattanok ki az ágyból, berakom az IPodomat a fülembe, és elfoglalva a székem folytatom a tegnapi vázlataim. Nem túl hangos a zene, így még hallom Noel mély hangját. - A kávé jól hangzik. Teszem le a ceruzám, és fordulok felé, még mindig hálóruhában, azt hiszem ideje lenne felöltözni. Lecsúszok a székről és a szoba felé vezetnek lépteim, hogy ruhát keressek magamnak. - Hm, és mikor szeretnél menni? Rám férne egy kis új. Komolyan gondoltam, hátha végre az agyam leszáll rólam.
A hozzászólást Hannah Emma Williams összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 17.07.20 23:09-kor.
eljesen kótyagos a fejem, hozzá szoktam, hogy otthon mit és hogyan csinálok amikor fáradtan zombiként mászkálok egy pólóban a házban, de itt és most ketten vagyunk, szóval össze kellene szednem magam és túltennem magam azon ami reggel fogadott, nem voltam rá felkészülve, tudom, biológia, nem jártam iskolába de ennyit én is tudok, vagyis ennyit még nekem is tanított a szomszéd néni, és volt már férfi az életemben, nem is egy, de velük nem foglalkoztam annyit, hogy ilyesmi feltűnjön, talán ezért is cuccoltam ki olyan gyorsan őket az életemből, mert nem volt meg az a szikra amiért kellettek volna bele. Túl megszokottan flangálok az én rövid kis hálóingemben, nem szokott más látni csak Emy, ő pedig nem zavar, ám ahogy Noel megjegyzi, hogy fel kellene vennem valamit jövök rá, hogy csak egy vékony szatén darabka van rajtam és egy férfi a szobámban, khm, hupsz, bocsánat. Felveszem a tegnapi bikinim és egy laza strand ruhát, napszemüvegem tűzöm a hajamba. - Ó a naptej jó gondolat. Túrok bele a táskámba és dobom bele a elviszendő dolgok közé, pár dolog kell, de most nem pakolok festő cuccokat, mert nem egyedül megyek különben ki se jutnék a partra. - Köszönöm, isteni. Veszem el a bögrét és kortyolok egy nagyot, érzem a koffein jótékony hatását, akkor mehetünk is. Útközben többször is elkalandozik a tekintetem ahogy meg - meglátok valami gyönyörűt amit meg akarok örökíteni. - Jó, jó megyek már, de türelmetlen vagy. Morgolódom halkan, egyre több az ember és egyre kevésbé érzem magam komfortosan, nem maradhatnék én távolabb? Elkalandozva nézem a siklóernyősöket, azta de magasan vannak, nekem ehhez sose lenne elég bátorság.... Mi a franc? Emelem lejjebb a tekintetem Noelre aki elkapta a karom és szó szerint oda rángatott. - Hé, hé állj már meg, ki mondta, hogy én...? De addigra már be is rakott a hajóba és már kattant is rajtam a heveder. - Úgy érzem már mindegy. A szokásosnál is fehérebb színekben játszott az arcom ahogy közölték velünk, hogy indulunk. Pillanatok alatt emelkedtünk fel, és én szinte rögtön sikítani kezdtem és a szemem elé tettem a kezem, nem nekem való ez le akarok szállni. Noel hangja üti meg a fülem, lassan leengedem a kezem és elakad a hangom, ez annyira gyönyörű. - Igazad van, ez meseszép. Érzem ahogy elönti az ereim a jóleső adrenalin, és ilyenkor örülök, hogy itt van velem, biztonságban érzem magam. Lassan fordítom oldalra a fejem, hogy lássam az arcát, neki is tetszik, tudtam, hogy nem fogom tudni abbahagyni a mozdulatot ahogy ujjaim siklottak bőrére és finoman fordítottam felém az arcát, pillanatok alatt vesztem el mélybarna szemében, közelebb hajolva hagytam átszakadni a gátjaim és csókoltam meg ismét, de most hosszabban és szenvedélyesebben, mint tegnap, lassan fosztottam meg ajkaimtól és fordultam vissza, mire nem képes az adrenalin.
ényleg mindennel felér ez a panoráma, nem tévedtek, pedig én fel sem akartam jönni, nézni is elég volt őket ahhoz, hogy beleszédüljek a látványukba, teljesen és totálisan, érzem ahogy megremeg a lábam, hallom ahogy Noel beszél, milyen magas is lehet, hogy mennyi, én ugyan oda fel nem, mondom nem, én ehhez gyáva vagyok, de természetesen Ő volt az erősebb, ez nem volt kérdés, szerintem meg sem érezte ahogy próbáltam fékezni magam, hogy én oda nem akarok, és komolyan nem, értem én, hogy Ő nagy és erős és bátor, de én kicsi és törékeny, és a saját árnyékomtól is képes lennék megijedni, most miért kell nekem oda fel menni? Úgy érzem már nagyon késő tiltakozni, amikor kattan rajtad a zár, az egyetlen dolog ami vigasztal, hogy Noelhez vagyok kötve és nem egy vadidegenhez, őt már kezdem megszokni, kevésbé feszélyez, mintha bármelyik erősen vigyorgó izomemberhez kötöttek volna akik épp itt méregetnek, becsukom a szemem és összeszorítom a fogam, nekem nincs miben kapaszkodnom, csak a saját hangomba, ami erőteljesen tör ki belőlem ahogy lábam elhagyja a biztonságot nyújtó kemény talajt, érzem ahogy a szél süvít és egyre magasabban vagyunk, ötven méter, tudod te az milyen magasan van az? Lassan vettem le a kezem a szememről és komolyan én még ilyen szépet nem láttam, elakadt a hangom és a légzésem is, ez igen, fenséges. Akár csak Ő maga, oldalra fordítva fejem húztam arcát közelebb, és csókoltam meg hívogató ajkait, nem tiltakozott, ami számomra volt meglepő, sőt elmélyítette a csókot, lassan húztam el magam és fordultam vissza, ezt még látnom kell. Csodálkozva hallgatom őt, menjek vissza? - Úgysem fogod elengedni. Nevettem fel, ez még viccnek is rossz, de csak nem adja fel, és ahogy oldalra mozdul én is vele, hisz ő tart engem, felsikkantottam és ösztönből nyúltam fel és ragadtam meg karjait. - Oké, oké, csak ne rángasd. Fordultam vissza felé, mélyen néztem szemébe, rabul ejtve pillantását, mosolyra húzódott a szám. - De így lemaradsz a tájról. Emeltem újra hozzá ajkaim. - Köszönöm, hogy felhoztál. Csókoltam meg újra, ám sokkal lassabban és érzékibben az előzőknél.
des ajkai kérnek vissza, kérnek, követelnek, és rabul ejtenek, ujjaim siklanak végig karján, hogy arcára tehessem tenyerem, mohón kap újra utánam, és ezúttal ő diktálja az iramot, a tempót és a hosszát is, teljesen kábán engedtem el ajkait és vettem el tenyerem arcáról, ilyenkor jó, hogy háttal vagyok, kellett pár perc még rendeződött a légzésem, mi ütött beléd Hannah, már tinédzser korod óta nem csókoltál csak meg úgy bárkit is, alaposan bejöhet a srác, de lehet engem hibáztatni, más is látja amit én, nem? Akkor szerintem teljesen felesleges miérteket keresni, ebben a pillanatban ez kellett, akkor is ha most mocskos vigyor ülhet az arcán, megkapta amit akart, bár valószínűleg nem pont tőlem akarta, ezért a kivitelezésért elnézést is kérek, és panaszt lehet benyújtani amiért nem egy csinos kis hula táncos vagyok, de én a saját lábamban is elesek, esküszöm megpróbálom visszafogni magam, hogy szabadjára engedhesse a saját kis, vagyis hatalmas vadállatát. Tincseimmel játszik a szél ahogy újra és újra belekapva rendezgeti vállamon és arcomon, lehúzom a szememre a napszemüveget és ámulva nézem a látképet, még abban a maradék pár percben amíg ilyen magasságban élvezhetem, bár azért örülök, hogy végre szilárd talajt értünk, és letehetem a lábam, Noel simán elkapta a derekam és felkapott, értem én, nem vagyok kihívás, tágra nyílt szemekkel fürkésztem mosolyra derült, vidám arcát, a nem jó válasz? Úgy érzem nem, még mindig alkarját szorítottam, és csak bólintottam, majd megragadott és elvonszolt jetskizni. Kaptam magamra egy cuki kis mentőmellényt, és igyekeztem baromi erősen kapaszkodni, arcom temettem a hátába amíg meg nem szoktam ahogy a hullámok dobáltak, apró kisebb nagyobb szigetcsoportokból állt a környék, felszabadító volt körözni körülöttük és eltűnni a kíváncsi szemek elől. - Gyorsabban. Kiabáltam nevetve, kezdtem egészen élvezni, amikor az egyik kis szigetkén kiszúrtam egy szép pálmafás öblöt ahol egy lélek sincs. - Nézd. Mutattam a part felé. - Megnézhetnénk. Szeretném ha végre körül ölelne a víz. Bizonytalanul szállok le, kellemes a víz, nem kavicsos a talaj, könnyedén tudok sétálni a vízparton is, kibújtam a lenge ruhámból, és könnyedén csobbantam bele a vízbe, már is egy kicsit jobban élvezem a mai napot.
sküszöm minden erőm beleadom abba, hogy ne essek le, én sem szeretnék elveszni valahol az óceán közepén, az én érdekem is, először kicsit bátortalanul fogom át, majd megfogva a saját csuklóm tartom magam szorosan, az első komolyabb hullámnál felsikkantok, és érzem ahogy Noel megtart, még így is biztonságban érzem magam, mélyen fúrom arcom a hátába, hozzá kell ehhez még szoknom. Hajam lobog a szélben, lassan emelem ki a tekintetem és nézek szét körülöttünk, nem olyan tökéletes, mint ötven méter magasban, de egész élvezhető, sőt kezd tetszeni ez a sebesség cucc, élvezem, hogy nincs annyi ember, kíváncsi tekintetek, ritkán jár erre bárki is csak úgy hobbiból, kisebb szigetek csoportjai között megyünk el, ösztönzöm Noelt, hogy gyorsítson, érezni akarom ahogy hasítsuk a hullámokat és csapjuk a vizet magunk körül, észre vettem egy eldugott kis részt, szeretem a vadregényes tájakat, ahol nem jár senki és nyugodtan tudom élvezni, mindazokat a kincseket, amit a természet önmagától alakított ki, jó persze, ezekben az öblökben már emberek keze munkái is meglátszanak, mégsem annyira nyilvános, mint bármelyik másik strand, örülök, hogy Noel rábólintott, élvezem az adrenalint de most végre egy kis nyugira vágyom, hogy pancsolhassak a vízben, napozhassak egy kicsit mielőtt itt kell hagynunk ezt a paradicsomot, mert lejár a bérlési időnk, és vissza kell vinnünk a paripánk. Lassan áll meg, és én kissé bénázva szállok, le, amint mondtam felakadok a saját lábamban is. Majd kioldom a mentőmellényt, gondosan leteszem a parton a homokba, majd ledobom a ruhám is és elmerülök a kellemesen hűvös vízben, ez most ennyire jó, Noel jelenik meg mellettem, oh, itt már nem ér le a lábam, nézzük milyen mély, buktam le a víz alá, nem vészes, az én rövid lábam már nem ér talajt, de maximum tíz centi választhat el, szóval nem süllyed hirtelen a part, nem volt időm tovább ilyeneken gondolkodni, mert Noel kapta el a kezem és rántott magához, derekam körül fonta karjait és hosszan tapadt ajkaimra, alaposan meglepett, de engedtem a kísértésnek és dereka körül fontam a lábaim, nyaka köré pedig karom, közelebb tartva őt magamhoz. - Mit művelsz? Suttogtam ajkai közé amikor végre el tudtam szakadni egy percre is, orrom húzom végig az övén, súrolva ajkait, lehelete égeti a bőröm, a bundás dög rúgja meg, ujjaim közé fonom tincseit és csókolom meg újra, bizonyára elment az eszem....
Példa
A hozzászólást Hannah Emma Williams összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 17.10.20 21:37-kor.
a látod ez egy piszok jó kérdés, mit is művelek, én magam sem tudom vagy értem, egyszerűen kell, éreznem kell ajkait az enyémen, leheletét bőrömön, nem tudom a miértjeit, de nem is kell tudnom, szabad szellem voltam mindig is a magam dilis kis módján, soha sem agyaltam túl a dolgokat, bár az ő esetében e miatt égettem már meg magam, és most még is újra és újra olyan dolgokat teszek amiket nem, hogy kicsit egy cseppet sem gondolok át, csak megteszem, mert akarom, és nem számolok a következményekkel, mint például, hogy Ő is követeli a saját meggondolatlanságom nyomán a jussát. Hevesen ostromolja ajkaim és én cseppet sem tiltakozva viszonzom ajkai követelőző, ellentmondást nem tűrő játékát, ujjaim csúsztatom tincsei közé, hogy még közelebb érezhessem őt magamhoz, ujjai siklanak végig bőrömön és markol keményen fenekembe, alsó ajkába kóstolok ahogy öléhez húz, miért volt már maga a mozdulat is ennyire izgató hogy akar engem? Teljesen megfeledkezem magamról és arról, hogy hol is vagyunk, egy örökké valóságnak tűnik ahogy köré gabalyodva csókolom telhetetlen ajkait, majdnem tökéletes a pillanat, de csak majdnem, hangokat hallok, először fel sem dolgozza az agyam, hogy ezeket hozzánk intézik, lassan nyitom ki a szemem és tudatosul bennem, hogy társaságunk akadt, nem épp kedves vagy szép megjegyzéseket tettek, sokkal inkább hasonlított ahhoz amikor elsétálok egy építkezés előtt, és majd ki akarnak esni a szemükön és hangot is adnak ennek. Legszívesebben elbújnék, szégyellem a saját viselkedésem, mint egy tini lány, elengedtem a lábaimmal és ellökve magam teremtettem távolságot köztünk és indultam meg a part felé, felkaptam a ruhám, zavartan húztam gyorsan végig magamon, nem zavar, hogy vizes vagyok. - Aha, oké, menjünk. Bárhova csak el innen, Noel kezét érzem meg a derekamon, de már nem ugyan az az érzés, mint az előbb, sokkal védelmezőbb maga a gesztus is. Egyre sűrűbb már az erdő, nem tudok olyan gyorsan menni már, mondjuk alapjáraton sem tudok, hosszabbak a lábai és erősebb a testalkata is. - Hé, nem várnál meg, én nem tudok olyan gyorsan menni. Noel, várj már meg. Szinte végig sem mondtam a mondatot amikor megakadt valamilyen növényzetben a lábam, felsikítottam ahogy elveszítettem az egyensúlyom és valami keménybe ütköztem, zavartan pislogtam fel Noel-re, franc, megint túl közel vagyok...
sküszöm csak én lehetek ilyen béna, soha semmilyen körülmények között nem vonzó a két bal lábas liba, aki nem tud egy ösvényen sem egyenesen menni, mentségemre szóljon, hogy sok itt a növény, a burjánzó aljnövényzet, és én elhiszem, hogy Ő mindenen keresztül tudna menni, mint a szuperhősök a filmekben, képregényekben, el is tudnám képzelni ahogy diadal ittasan áll egy szikla szélén és a hajába kap a szél, na jó túl sok romantikus regényt olvastam úgy érzem, a valóság általában ettől sokkal egyszerűbb, béna vagy és pont, a reflexei komolyan, mint egy nagy macskának, még fel sem fogtam, hogy zuhanok de már is ütköztem, de mintha egy beton falnak csapódtam volna pofával esküszöm, karjaim reflex szerűen fontam köré, hogy megkapaszkodjak benne, hatalmas kék szemekkel pislogtam fel rá, megtennéd, hogy nem vigyorogsz ilyen önelégülten? Köszi. - Csak megakadt a lábam valamiben, elég ügyetlen vagyok sajnálom. Próbáltam megállni két lábon, de jobban voltam zavarban, mintsem, hogy a lábam érdekelne. - Pedig mindegyik véletlen volt, mi lenne ha még tervezném is? Nevettem fel zavaromban, miközben tincseimet kezdtem el tekergetni. - Miért értesz is hozzá? Aha, értem, ez egy ostoba kérdés volt Hannah, persze, hogy ért hozzá, hisz az izom meg és kimunkálásával foglalkozik, nem, mintha nem lenne elég látványos, komolyan nehéz vele tartani a szemkontaktust, főleg, hogy az előbb a fejem a mellkasából kellett kibányászni, úgy érzem az a gyere velem rész nem volt egy előre megfontolt döntés. - Te most itt le akarsz térdelni? Úgy érzem ez ma a hülye kérdések világnapja lehet, aha, adjam a lábam, oké, én próbálok egyenesen megállni egy lábon egyensúlyozva miközben a bokám tekergeti, csak egy picit szisszentem fel. - Nem vészes, tényleg, nem fáj annyira. De elengedhetne mert nem tudok tovább így állni és megdőlve előle kapaszkodtam meg vállaiban. - Kezdek nagyon zavarban lenni, nem mehetnénk inkább tovább valamerre, kérlek? Értékelném ha nem fogdosnál tovább a nagy és izmos kezeiddel, finoman legyezem az arcom, és inkább most kerülöm a szemkontaktust.
Hát egy kicsit esetlen, azt meg kell hagyni, de a maga zizi módján csinálja, ami egész jópofa tud lenni, de komolyan még nem találkoztam emberrel, nővel, aki ennyiszer képes megbotlani még a saját lábában is. - Nő még ennyiszer nem zuhant a mellkasomba, szóval lassan Te fogod vinni a stafétát. - Khm, komolyan, láttam már pár fura és furcsán fura dolgot is, na Ő az utóbbi, ahogy az egyik pillanatban vakaródzik, mintha láthatatlan hangyaboly lenne a testén, a másik pillanatban meg zavartan hebeg- habog, csavargatja a szőke fürtjeit, fülig ér a szája és csillog a kék szeme, én mondom, fura. - Valamicskét. - Vontam meg a vállam, ebbe most ne menjünk bele jobban, mondjuk, hogy igen. - Na mutasd... Igen, le. Másképp hogy nézzem meg? - Elég csúnyán megtud rándulni és húzódni, ha az ember óvatlanul is félrelép vagy megbicsaklik, de az sem gond, akkor majd viszem. - Támaszkodj rám nyugodtan, na nézzük... - Emeltem óvatosan a lábát a kezembe majd finoman kezdtem mozgatni és forgatni, ha nagy lenne a baj valószínűleg már sikítani a belenyilalló fájdalomtól. - Biztos, ráfogsz tudni állni? - Néztem fel rá még mindig a kezeimbe tartva a lábát. - De igen... - Egyenesedtem fel, miután elengedtem. - Ha jól néztem, tehát ha arra megyünk, akkor visszavisz minket a partra, csak a túloldalán fogunk kiérni. - Ami nem is olyan nagy kár, nem tetszettek nekem azok ott a parton. - Nézz a lábad elé és emeld inkább... - Majd próbálok nem sietni, hallottam itt valamit, mintha víz csobogás lenne, de nem most fogjuk megnézni, talán visszajövök valamikor, mondjuk úezni se ártana egy igazi és nem a derékig, inkább Hannah-nak derékig érő vízre gondolok, hmm lehet kiúszok valamelyik nap, de most menjünk vissza, lassan lejár a bérletünk is. - Te vezetsz... - Még mielőtt heves ellenkezésbe kezdett volna dobtam hátra neki a kulcsot a kezébe, szóval ezzel már el is dőlt, vigyorogva sétáltam kicsivel előtte, ahogy lassan kiértünk a homokos partra, itt már nincs veszély és amúgy is mennünk kéne. - Majd segítek, jó lesz. - Toltam vissza lassan a járgányt a vízre, oké látom már, hogy kell ezt, belebújtattam a mellénybe, majd fogtam és szó nélkül öltettem fel előre, a dobhártyám marad és hiába kapálózol, na végre. Felültem a háta mögé előre nyújtva karjaim a kormányra, oké nem teljesen egyedül gondoltam, de úgy tűnt idefelé, hogy élvezte, akkor meg miért is ne? - Indítsad be. Oké, ez az, jó lesz és most szép lassan told azt a kart előre... - Söpörtem félre útban lévő tincseit a válláról. - Itt vagyok és tartom magunkat. - Csúsztattam vissza kezem az övé mellé, legfeljebb úszunk egyet, de ahhoz már külön tehetség kell, hogy ezt felborítsa velünk, szóval nem lesz itt gond.
át ez határozottan nem az én napom, miért kell engem kirángatni a saját cuki kis komfort zónámból, pont azért komfort, mert otthonosan mozgom benne, nem szeretem a nagy változásokat, az extrém sportokat meg főleg nem, és most itt áll előttem Noel aki maga testesíti meg mindezt, amitől félek és amit nem akarok, mert van egy saját magamnak évekkel ezelőtt felállított gátam, ami kívül tarthat minden idegen dolgot, amitől borsózik a hátam, de esküszöm Noel helyből átugrotta, pedig senki nem is kérte, és észre sem vette, ahogy én sem, hogy már nem zavar annyira a jelenléte, hogy kevésbé vagyok zavart és nyugtalan a közelében, pedig semmit nem tett, fura nekem ez a helyzet, és egyelőre nem is tudom mit kezdjek vele. De azon viszont már meg sem lepődök, hogy hasra tudok esni a saját lábamban, na az a régi jó Hannah, ebben mindig is biztos leszek, hogy az ügyetlenségem elkísér bárhova is megyek. - Pedig nem is akartam. Jegyeztem meg hallkan ahogy próbáltám felegyenesedni. Hannah te és a hülye kérdéseid, persze, hogy letérdel, a bokád lent van, nem a nyakadban kislány... Vállára teszem a kezem és próbálok megtámaszkodni rajta, ujjaim érintik kidolgozott izmait, miért ennyire jó érzés hozzá érni? Szedd össze magad kislány. - Próbálkozni fogok. Bólintottam és próbáltam tartani vele a tempót, a bénaságom minden csak nem szexi, de az is biztos, hogy egyszer próbálnék meg az lenni, tuti valami éktelen baromságot csinálnék és úgy néznék ki, mint a kitekert próbababák az üzletekben, szóval inkább hagyjuk a fenébe. - Hogy mit csinálok? orpantam meg kezemben a kulccsal. - Én ugyan nem, nem, az biztos, hogy nem, inkább stoppolok. Felsikítottam ahogy elkapott és feltett a vízi szörnyetegünkre, esküszöm, hogy reszketek. Értetlen szemekkel bámultam a kezem mellé ahogy megjelent hatalmas kézfeje, milyen pici vagyok mellette. - Félek, oké, megpróbálom. Nem mintha lenne más választásom, lassan adom rá a gázt és indulunk meg a szigetek között, én azt sem tudom merről jöttünk, remélem azért legalább visszatalálni segíteni fog, tény, hogy jóval nagyobb biztonságban érzem magam úgy, hogy velem együtt fogja a kormányt, még a végén élvezni is fogom.
Halvány mosoly jelen meg szám szegletében, majd nem tudtam megállni és nevetni kezdtem. - Aztán minek? A fekete gyöngynek? - Nincs itt senki, csak mi, na meg azok a suttyók, szóval beszállás kislány, kaptam fel és nem törődve vele, hogy Ő sem kíméli a dobhártyámat ültettem fel és pattantam fel mögé, akkor hajrá. - Csak ügyesen, lassan, megy ez. - Indultunk el lassan a vizen, előre nyújtva tartottam mindkét karom a kormányon Hannah aprónak tűnő kézfeje mellett, majd óvatosan fordulva vele irányítottam magunkat visszafelé, innen lehet neki nyomni egy ideig, nincs aminek nekiütközhetnénk. - Mehet még... - Szólaltam meg szőke tincsei mögül, nem kell azt olyan görcsösen fogni, nyílegyenesen megyünk az egyszer biztos, egyik kezem elvéve lassan adtam rá tovább a gázt, valahogy ezt érzem a minimumnak, ha már a szöszi első osztályig utaztatott Hawaiig, nem fog abban a bungallóban kuporogni egy hétig, az rohadt biztos, a sikolyaihoz meg már egész kezdek hozzászokni, oké még nem annyira hogy elmerjem engedni a kormányt és csak a derekát fogjam, de még itt vagyunk egy ideig. Élveztem, ahogy sebesebben szeltük a hullámokat, végre kezdett lazítani, jó lesz ez, aztán eskü békén hagyom és kezdek kajás is lenni, bár nem vagyok odáig a tengeri herkentyűkért, de hülyén érezném magam úgy hazamenni a szigetről, hogy nem kóstoltam garnélát. Segítettem behajtani a partra, majd leugrottam és a kivételesen a kezem nyújtottam felé lassan lesegítve és ügyelve a bokájára nehogy megint félrelépjen, mert az már csúnya lesz. - Nem vagy éhes? - Nekem mondjuk jól esne egy sör is, egy jó hideg sör. - Gyere nézzük meg mit lehet erre kapni... - Dugtam zsebre a kezem és intettem, hogy menjünk sétáljunk egyet, tudom Ő nem az, aki jól viselné az embereket, hmm tényleg, ma még nem láttam olyan furán vakarózni, mint akin legalább egy hangyaboly tanyázna és tegnap se, én mondom fura.
ég hogy én vezessek, hát ez sem volt egy teljesen átgondolt döntés, biciklin sem ültem szerintem gyerekkorom óta, mielőtt anya megismerte azt a seggfejet, akkor még néha foglalkozott velem, szerintem már azzal is simán kitaknyolnék és össze vissza verném magam, bár erről is elég fájdalmasnak tűnik bele esni a vízbe és nem is túl stabil, nem, nem akarom, nem, eressz el, erővel próbálok tiltakozni, sikítozni és kapálózni, de, mintha meg sem érezné, csak leültet és simán felpattan mögém, én meg ijedt hatalmas kék szemekkel meredek magam elé, tényleg miért kellett ma nekem felkelni, lassan csúsztatom a kezem a gázra, és felsikítok ahogy ugrik egyet ez a vacak, értem, értem, finomabban, de nem akarom, legszívesebben átmásznék rajta és bele bújnék a hátába, de erre nem túl sok esélyt látok. Mondanám, hogy én még életemben nem féltem így, de egy oszló tetem és egy őrült mellett éltem szóval az enyhe túlzás lenne, és ha csak a mai napot vesszük alapul sem volt túl zökkenőmentes ez az egész, szóval fogalmazzunk úgy, hogy most is rettegek, bár az egész életem ebből áll, ritkán vagyok nagyon nyugodt, többségében akkor ha sikerül elérnem a tequila kómát, vagy ha Em is ott van velem, sokat tud rólam, és a rémálmaimról, annyira sikerült elvesznem a gondolataimban, hogy észre sem vettem mikor engedtem el magam, csak éreztem, hogy már Noel sem fogja olyan erősen mellettem a kormányt, valószínűleg épp telibe nyeli a hajam, de úgy kell neki, kellett erőlteti, hogy én vezessek, egész mulattató a gondolat, hogy épp bosszankodik. Lassan vettem vissza a gázból ahogy közeledtünk a part felé, megvártam még leszáll, és meglepődtem amikor a kezét nyújtotta felém, bátortalanul de elfogadtam, így kevesebb az esélye, hogy megint eltaknyoljak. - Hát, tudnék már enni. Tekintve, hogy talán tegnap reggel óta nem gondoltam ételre se, és a sós levegő is elég sokat segít az étvágyban. - Rendben, menjünk. Rám férne egy tequila is. Még mindig kicsit hevesen ver a szívem.
Ez eddig egy egész érdekesnek mondható nap volt, meg nem értem, hogy tudott volna egész nap ott fent ücsörögni, még a nagy városban érthető a betontömbök, felhőkarcolók között, mi a francot csinál az ember, na de itt, meg a jó fenét, szóval megjártad kislány, hogy engem hoztál, bőven kifogjuk rúgni a komfortzóna falait és még csak most kezdődik a buli, mondjuk volt egy másodperc, amikor magam is meglepődtem és ugrott egyet alattunk a járgány és jobbnak láttam erősebben fogni azt a kormányt, de ideje burkolni valamit, mondjuk ilyen csápos ízéket tuti nem etetnének velem, de ennyi még belefér a helyi érdekességek közé. - Várj itt, mindjárt hozok valamit. - Minden hawaiin játszódó filmben ezt tolják befelé, csak nem lehet olyan rossz, kértem még mellé két sört, l9vésem sincs szereti-e, de ha nem, majd megiszom én. - Tessék és hoztam egy sört is, arra gondoltam, hogy kijjebb sétálhatnánk és leülhetnénk a parton kajálni. - Ahol már senkit sem zavarunk a játékban vagy a strandolásban, minek ülnénk be a tömegbe, embereket bármikor látunk, inkább nézném a hullámzó vizet. - Ha jól emlékszem kicsivel feljebb vannak bárok, tegnap láttam, mikor arra sétáltam, valamelyikben tuti akad tequila is. - Azt még én is megiszom, ha már ott tartunk, szóvsl benne vagyok egy kis késődélutáni iszogatásban, haraptam bele a kajámba közben. - Szerintem itt jó lesz. - Néztem körül, elég távol vagyunk már ahhoz, hogy ne vágjanak hozzánk vagy közénk semmit, szóval letelepedtem a homokba, hmm ez egész jó, tudnak valamit és haraptam bele újból, egy szót se szóltam, csak pusztítottam tovább az ebédemet, miközben a felénk kúszó hullámokat figyeltem, csak néha néztem fel rá lopva, ó baszki tényleg, raktam az ölembe a kaját, elvettem mellöle az üveget és kinyitottam, majd a sajátomat is, bár nincsenek akkora körmei, hogy fogni nem lehet vele, nemhogy valamit felemelni, jókat szoktam röhögni a teremben.
l sem hiszem, hogy épségben vissza értünk a partra, főleg annak tükrében, hogy én vezettem, érted, én, még mindig kicsit hevesen ver a szívem, néha komolyan megijedtem, főleg amikor gyorsítanom kellett, tudom, nyílt víz, és Noel fog engem, vigyáz rám, megígérte, de attól én még féltem, de mellé piszkosul élveztem is, soha sem gondoltam, hogy én valaha is rá ülök egy ilyen szörnyetegre, nem, hogy én vezessem, kellett nekem egy adrenalin függő jelenlétét megkedvelni, tiszta hülye vagyok, a bezárkózó, mindentől félő nő és a pasi aki mindent, szó szerint mindent ki akar próbálni, kész röhej, jobb lenne kivernem a fejemből az ilyesfajta gondolatokat, bár már magam sem tudom hogy és honnan kúsztak elő a fejem rejtekéből, jó a képzelőerőm, amint a festményeim is mutatják, de van amit meg kell tartani a vászonra. - Persze, meg sem mozdulok. Többek között azért sem mert amíg egy helyben maradok kevesebben akarnak hozzám érni, jó nekem úgy, hogy elkerülnek, a fürkésző tekintetek is épp elég zavarba ejtőek, finoman húzom végig az ujjaim az alkaromon, de még nem vájom bele a körmeim, még egy kicsit bírom, kérlek siess már. - Az tökéletes lesz. Úgy szedtem a lábam, mint aki azt hiszi követik egy sötét sikátorban. Én tudtam volna még messzebb menni, de jól van, már itt is jó lesz, leültem kicsit távolabb törökülésben, általában mindenkit zavar a balkezességem, mert csak lökdössük egymást, már megszoktam, így egyszerűbb. - Ó, köszönöm. Nyúltam érte szabad kezemmel és húztam meg, kesernyésebb, mint amit otthon megszoktam, de határozottan finom erjesztésű. - Jó étvágyat. Estem neki a sajátomnak, már nagyon éhes voltam, néha teljesen elfelejtek enni, nem kell nekem diéta, saját magamtól is hanyagolom az evést. - Az jól hangzik. Nyeltem le egy nagy falatot majd téptem ki a következőt, nem eszem túl nőiesen, mondjuk átlagban ez senkit sem zavar, hisz egyedül vagyok, Em azt mondja ilyenkor olyan vagyok, mint egy hörcsög.
Kezdőlap 
Tárgy: Aloha, baby! Hannah & Noel 
21.05.20 15:49
