Hát ez jól ment Nikolaj. Nem olyan vészes, őszintén a fene se gondolta, hogy ekkora erővel rántom el a kormányt, vagy épp csak a kisasszony nem számított rá, ez van, nem szitterkedni vettek fel meg hallgatni, hogy Miss Koroljov hentereg, vagy épp már megint kilóg a hátsó iroda ablakán, és lemászik végig a növényzet mentén, az ott egy elég szép gyenge pontja a háznak, főleg, ha ezt még egy kislány is könnyűszerrel ugrotta meg, de ez nem az én dolgom, mindössze szakmai ártalom, hogy mindig és mindenhol felmérem a terepet és a lehetséges vérző pontjait, mondjuk egész okos, talán még én is ott próbálkoznék, ha teszem azt beakarnék jutni, csak engem nem vennének észre. Még körbejártam  birtokot, ahogy nap, mint nap minden reggel és este a kora reggeli futástól eltekintve.
Nem használok ébresztőt, nincs szükségem rá, ugyanabban az időben ébredek és nagyjából ugyanannyit is alszom, nem hagyom magam elpuhulni, már amennyire megtehetem, reggel tíz kilóméter, azután zuhany és kávé oh... az elbűvölő ház elbűvölő asszonyával.
- Uram, jó reggel, asszonyom...
- Nikolaj...
- Jó reggel Nikolaj.
Hozzászoktam már, hogy általában egyedül fogyasztom a reggeli kávémat, legfeljebb a személyzet egy-egy tagjával futólag, ritka amikor ilyen szépen egybegyűlik a család. Elkészítettem a kávémat a szokásos módon, majd nekidőltem a konyhapultnak, sosem foglalok helyet egy asztalnál a családdal, úgy tanítottak, hogy az tiszteletlenség.
- Minden rendben megy Amirával?
- Khm, hogyne uram. - Több-kevesebb sikerrel.
- Jó reggelt kisasszony. - Emeltem a tekintetem a kisasszonyra, ahogy belépett, majd fogtam a kávésbögrém és követtem ki a kertbe, khm valaki elég pipa. Megálltam, lassan kortyolgatva a kávémat követtem végig a tekintetemmel, ajjajjajjajjajjj, ezt még gyakorolni kell.
Meglepően csendesen és eseménytelenül telt a nap, se vásárlás, se újabb buli, mondjuk ezt nem tudom bánni.
A-tól Z-ig ismerem már a birtok minden szegletét, minden egyes lefektetett téglát, diszkövet, lépésről lépésre ismerem a talajt a lábam alatt, egyszerűen már az elmémbe vésődött, behunyt szemekkel is megtenném ugyanezt az utat, ahogy épp most is, zsebre dugott kezekkel jártam körbe a házat a friss levegőn, egy kicsit talán még hüvös is, azt nem mondom, hogy egy prérifarkassal vetekednének az érzékeim, de mondjuk úgy, közel van. Csendben és mozdulatlanul álltam az árnyékban és figyeltem Amira kisasszony újabb szökési kísérletét, azt meg kell hagyni, hogy tanult valamit, mert most már sokkal jobban figyel és csendesebb, eleinte sokkal nagyobb zajt csapott és jött vele a fél zöld, csak vettem egy mély levegőt, ez a jelenet ismerős lehet már, megvártam, még elér addig, hogy ugornia kell, majd egyszerűen előléptem és Ő nem a földre érkezett, hanem a karjaimba.
- Nem említette, hogy készülünk valahova.


KLIKK

Egy tizenhat éves lány, ugyan mi lehet benne akkora feladat, de hát nem ezért kértek engem és az a tizenhat éves lány nem Miss Amira Koroljov, nem csak mondhatjuk, tervrajzot tudnék rajzolni a házról, miután napi rutinnal legalább egyszer körbejárom, ismerek minden ajtót, ablakot, mindent a pincétől a padlásig még ezt az átkozott borostyánt is, de ha ezen mászik le, legalább nem sérül meg, pontosabban már egész jól beletanult hogyan kell csinálnia és az ugrás is egész szép, ezért van még itt ez a vacak, időnként eljátsszuk ezt és úgy tűnik ez is egy ilyen este, amikor a kisasszony egyedül menne valahova.
- Attól tartok kisasszony, hogy az nem megoldható. - De ezt már mindketten tudjuk. Stabilan tartottam a karjaim között az est csendjében és sötétjében, azt remélve, hogy... azt remélve, hogy egyszer megtanulja...
Mintha áramot vezettek volna a csontjaimba, ereimbe és minfen idegszálamba, amikor megcsókolt, lassan engedtem a szorításon, így került a lába a talajra, elakartam engedni és Ő ezt pontosan tudta, a francba Amira, ezt most mégis mi a franc volt?!
- ÓÓ nem, nem, nem, nem! - Kaptam utána és addigra pazar módon kezdett kihozni a sodromból.
- De ügyes próbálkozás. - Összevont szemöldökkel, jeges pillantásom talált rá az övére, most azt hiszed nyertél, igaz? Mélyen és reszelős hangomon kapartam meg a torkom.
- Indulás vissza.
- Most, Amira!
Jó, el kell ismernem, hogy tényleg okos, pontosan tudja, hogy nem bántanám, és nem, azért, mert aláírtam egy nyamvadt papírt, esküszöm ezt a nők megérzik vagy fogalmam sincs, de ez még nem ad okot arra, hogy messzire menjen.
- Indíts vissza!
- Ne keljen kétszer kárnem...
Hogy mi van? Nikolaj... késő, elég a szarakodásból, feldobtam a vállamra, ütött, vágott a főépületig, ugyan csak felvered az egész házat.
- Nikolaj?
Már csak ez hiányzott.
- Szép estét asszonyom.
- Minden rendben? Amira?
- Hát hogyne asszonyom.
Biccentettem, ahogy az üvöltöző, visítozó Amirával a vállamon elhaladtam mellette.
- Biztos?
- Persze asszonyom, nevelek.
Egész a szobája ajtajáig vittem és engedtem le, felsóhajtva kezdtem forgatni a szemeimet és stabilan állva tűrni három másodpercig, ahogy üti, vágja, püföli a mellkasom, háárom, kettőő, egy... elég! Szorosan elkapva mindkét karját húztam le magunk közét, ujjait erősen zártam az enyémek közé.
- Hagyd abba, Amira, ne!

Nem szeretem az időmet felesleges kérdésekre fecsérelni és óvodába sem jártam, szóval lövésem sincs hogyan kell valakit csendben és szépen lenyugtatni, helyette fogalmazzuk úgy, vannak sajátos módszereim, amik általában be is válnak, ettől pedig volt már sokkal rosszabb is, az áramütéses hasonlat, hm nem csak hasonlat volt, vagyis nyugodtan üss csak, vágj Amira, ha attól megnyugszol, ma innen akkor sem mész sehova.
Már csak te hiányoztál, aprót biccentettem és mintha mi sem történt volna elhaladtam mellette Amirával a vállamon, éreztem a nagy értetlen, kíváncsi és volt még benne valami abban a szempárban, amivel nem foglalkoztam és úgy egyáltalán... ez már hányadik is? A fene se tartja számon Mr. Koroljov khm partnereit, szerencsére nem ezért fizetnek, bár lehet velük egyszerűbb lenne, nem ugranának ki az ablakon, igaz Amira? Csak tudnám te miért csinálod... De szerintem még te sem tudod, de mindegy is... végállomás, lassan letettem és három hosszúra nyújtott másodpercig még engedtem, hogy kitöltse rajtam a dühét kicsit ökölbeszorított kezeivel. Jó, elég! Elkapva és megragadva kezeit feszítettem szét ujjait és zártam az enyémek közé. Csak figyeltem és vártam, éreztem, ahogy lassan csillapodik a légzése, ügyes kislány.
Egy mivel? Leengedtem a karjaim, megvártam még szépen lemondja a programját, mindenki érdekében remélem, hogy ez úttal tényleg, nagyon nem csípem, amikor hazudnak nekem vagy megpróbálnak csőbe húzni, elismerem rafinált és egész beletanult a terelésbe, vérbeli nő lett, de még én sem mutattam meg mindent.
- Jó, rendben van, az még belefér.
- 10 perc múlva lent a kertben. Amira? Ne! Csinálj semmi butaságot rendben? - Mereven néztem rá, ezt most tényleg nem fogom kétszer kérni, az a része ma már megvolt.
- Lent találkozunk. - Azzal hátat is fordítottam, ebben a házban nem lesz nehéz találni egy elfekvőben lévő üveg piát, egy ital lerakatnyi van, fogalmazzunk úgy, hogy a szesztilalom alatt az egész város itt vedelhetett volna és Mr. Koroljov szokott is, az Ő helyében lehet én is azt tenném és lássuk csak, bőven lenne miért, de az a lap nem nekem jutott. Nem kérdeztem mit szeretne, így csak kiemeltem egy üveg vodkát, hoztam a konyhából két poharat és indultam is ki a kertbe, ilyenkor jó, jó a levegő és csendes, Amira pedig általában odafentről figyel, miközben körbejárom a birtokot szoktam látni.
Még a kis rám szabott feladatomat intéztem megfordult a fejemben, hogy már rég nincs a házban és az éjszaka jó részében kereshetem a kisasszonyt és annak nem fog örülni, amikor megtalálom, de ezek szerint tudja mit mikor nem kell csinálni.
- Remélem megteszi. - Emeltem fel az üveget, általában nem iszom, megvan rá az okom és jobb az elővigyázatosság, szóval bízzunk benne, hogy nem ma akarnak kinyírni mindannyiunkat.
Hm, még soha senki sem faggatott a munkámról, pontosabban arról miért, mitől vagyok az, aki... amikor kérdezték is, nos annak más indíttatásai voltak.
- Khm, remélem azt sosem kell megtudnia... tudnod, elnézést. - Nem szép látvány és nem egy hölgynek való.
- Mondjuk, hogy testőr. - Sajátos szakmai tapasztalattal, tényleg nem tudod ki vagyok...
- Ez volt testhezálló. - Tényleg ez állt a legközelebb hozzám és másom nem is maradt. Az ember képes beletanulni dolgokba, ha a bőréről van szó, bár önmagamat egyetlen egy alkalommal védtem csak meg...
- Nem kérdeztem. - Vontam meg a vállam egyszerűen, igen egy tizenhat éves lány volt, akkor és nagyon furcsa volt annyi idő után újra látni.
- Igen. - Elvállaltam, nem keresve az okokat...

Nem vagyok idióta, számoltam vele, hogy mi van, ha bolondnak lép és jól meglép, akkor khm elég zabos lettem volna, szeretek a jó modor határain belül maradni, főként a hölgyekkel, de ha visszajövök és nem találom itt, akkor azzal átlépett volna egy határt, megvédem, de bolondot nem csinál belőlem és eddig még nem tette, legalábbis ami a biztonságát érintő dolgokra vonatkozik.
Talán, sőt biztosan nem hinné, de még soha sem tett fel nekem senki ilyen kérdéseket, soha... hogy miért lettem az, aki. Ezt az Ő családjánál jobban senki sem tudhatja vagy érezheti, de a legtöbben már nem mesélnek, mert halottak, így vagyunk mi, és kettőnk közül jobb neki egyelőre, ha csak én emlékszem mindenre, helyette is.
Halkan nevetek fel, Ő van egyedül, aki még megtud nevettetni, még ha nem is ez volt a szándéka.
- Nem, nem kisasszony.
- Magának nem is kell ezzel foglalkoznia, ezért vagyok én. - Kaptam fel egy szendvicskockát.
Ezért vagyok én, hogy mindenre gondoljak és nem engedhetem meg, hogy kizökkentsenek úgy, mint most. Jó ideje csend van és nem történt semmi és jót mulatott a barátnőivel, amikor meglógott előlem a plázában és azt sem mondhattam, hogy hé, a ficsúr, akivel épp henteregsz lehet, hogy megakar ölni. Kézenfekvő lenne, én megfontolnám, hogyan cserkéssz be egy fiatal egyetemista lányt, csavard el a fejét és már meg is van, hm bár a csomagtér is beszokott válni.
- Sokszor nem az. - Ha tudnád mennyiszer és mennyire nem az.
Hát, ehhez nincs gyakorlatom.
- Próbálja meg elviselhetőbbé tenni. Nem lesz mindig így. - És egyszer én is leveszem a kezem róla, de még nem végeztem, még tettem magamnak egy ígéretet és én semmit sem hagyok félbe.
- És az jó lenne? - Fogalmam sincs, nekem már jó ideje nincsen családom, meghaltak azért, hogy minket mentsenek, én pedig téged foglak.
Innen nézve sajnos nincsen arról tapasztalatom jó-e az, ha az embernek van családja, nem tudom, az én anyám nem olvasott mesét és nem jöttek át, ha felriadtam, mert nyikorgott az a vacak régi padló az öreg szárnyban.
- Miért? A család az egyetlen, amire az ember számíthat, nem? - Legalábbis ezt hallottam.