do you know who i am? Vendég
| Tárgy: Bianca Watson 24.08.12 4:15 | |
| Név: Bianca Watson Becenév: Bia, Bius, Bimbi Kor: 21 éves Születése hely, idő: 1991. 02. 01. / Dánia - Koppenhága Tartózkodási hely: Las Vegas Csoport: Szenvedélybeteg Anyagi háttér: Középosztály Szexualitás: Biszexuális Jellem: Alapjába véve vissza húzódó, félénk természet vagyok. Gyanakvó az idegenekkel szemben. Általában csak meghúzom magam a háttérben és onnan figyelem az eseményeket. Nem szeretek a figyelem középpontjában lenni, de a másik énem, aki Patríciának hívassa magát az annál inkább. Neki vagyis magamnak, inkább úgy mondanám annak az énemnek szinte lételeme a szórakozás, na meg a balhézás. Annyit kell róla tudni, hogy ő az én rossz énem, ami akaratom ellenére is olykor elő jön belőlem. Mint ha megszállna valami, vagy inkább valaki, mikor Patrícia feltűnik, akkor nem vagyok a magam ura. Ekkor tetteimért nem vállalok felelősséget, hiszen csak emlékfoszlányok szoktak bevillan ha vissza kapom testemet. Külső: Barna középhátig érő haj, amihez sötétzöld szem párosul. Vékony kecses alkat, nem túl magas, amolyan átlagos testmagasságom van. Szeretem a garbókat, és azokat a ruhákat, amiből kevésbé látszik ki testem, mivel nem tartom magam magamutogatónak. Sminket is csak néha használok, de akkor is szempillaspirált és szájfényt. De viszont Patrícia, annál inkább magamutogató személyiség. Imádja a kivágott, feltűnő ruhákat, miniszoknyákat és a koktélruhákat, hatalmas magassarkúkkal hordani. Sminkje is feltűnő, és nagyon kihívó, mint az öltözéke. Előtörténet: Az én történetem huszonegy évvel ezelőtt kezdődött egy téli napon Koppenhágában. Hatalmas pelyhekben esett a hó a kórház udvarán, miközben anyám, Adriana hatalmas bajlódások közepette világra hozott. Így lettem én a Watson család mosódik gyermeke, mivel van egy három évvel idősebb bátyám Bruce. Születésem után, úgy egy év elteltével szüleim házassága megromlott. Apám Robert elhagyott minket. Ekkor még túl fiatal voltam, ezért nem is emlékszek rá, mondhatni, hogy apa nélkül nőttem fel. Persze anyámnak olykor voltak alkalmi partnerei, akiket hetekig - hónapokig apámként tekintettem, de mindig csalódnom kellett bennük, mivel mindig leléptek. Anyám depresszióba esett ezért csak Bruce maradt nekem, ő volt az egyetlen támaszom. Rá mindig számíthattam, akármiről is volt szó. Ahogy cseperedtünk úgy vált a kettőnk kapcsolata egyre szorosabbá. Sosem voltam az a szépségkirálynő típus, ezért számtalan alkalom volt, mikor megvédett, mikor az idősebb gyerekek csúfoltak az iskolában. Nem is tudja, hogy mennyit segített nekem, ezekben a nehéz időkben. Ha Bruce nem lenne, biztos vagyok benne, hogy én is anyám sorsára jutottam volna. Kisebb- nagyobb nehézségek ellenére, de túlvészeltük a gyerekkort. Komolyabb gond kettőnk között sosem akadt, egy bizonyos napig. Magamat sem értettem, hogy miért vesztem úgy vele össze. Teljesen kifordultam magamból és akármennyire is próbáltam nem tudtam irányítani saját testemet. Úgy éreztem, hogy valaki belső hang buzdít a rossz dolgokra, én pedig túl gyenge voltam, hogy ellenkezzek. Olykor még hallucinációm is voltak, olyan dolgokat láttam, illetve hallottam, amiket más nem. Bruce is örültnek nézett, mikor hangokat hallott a szobámból, belépve csak azt látta, hogy magamban beszélek, ő nem látta, azt, amit én! Napról-napra változott meg személyiségem. Egyik percben még tudtam uralni magamat a másikban pedig teljesen elvesztettem az önuralmamat magam felett. A környékbeliek azt suttogták, hogy megszállt a gonosz és, hogy ki kell űzni belőlem a sátánt. Mindenféle pletykákat suttogtak a hátam mögött, őröltnek és megszállottnak tartottak. Nem bírtam már, hogyan néznek rám az emberek, egyszerűen új életet akartam magamnak, ezért hátra hagyva eddig életemet, bele értve anyámat és Brucet elhagytam Koppenhágát, hogy Vegasban kezdjek új életet. Itt még nem ismer senki, tiszta lappal bírok indítani. Talán itt nem mutogatnának rám, miközben fejemhez olyanokat vágnak, hogy a sátán bennem lakozik. Az tény, hogy látok dolgokat és hallok is. De nem régibe kellett szembenézem Patríciával az egyik énemmel, ami szégyentelenül viselkedik. Iszik, cigizik és olyan dolgokat művel, amit sosem tennék, ha akkor nem azaz énem uralkodna felettem. Ő is én... de én nem vagyok Ő. Egy testben két személyiség lakozni, próbálom vissza fogni a "gonosz" énemet, eddig kisebb- nagyobb sikerrel ment is, de azért már nem vállalok felelősséget, amit Patrícia művel velem, vagy másokkal. |
|
do you know who i am? Admin
| Tárgy: Re: Bianca Watson 24.08.12 4:57 | |
| Bianca Watson! Történeted érdekes volt Bianca, vagy inkább Patricia? Már alig várom, hogy mindkét énedet megismerhessem, ezért; Elfogadva!Üdvözöllek az oldalon! Foglalj avit és irány a játéktér. |
|