Un alma mas

Szalad az idő, mintha legalábbis egy gyorsvonatból szemlélném az életem folyamát.
Szerencsére időben vittem el Monát az orvoshoz, mivel kiderült, hogy tényleg benyelt egy vírust, egy egyszerű influenzát, aminek szövődményeinek hála, megjelent a veszélyeztetett terhesség. Én pedig le fogom rágni ez idő alatt az összes körmömet a kezemről és a lábaimról is, mivel biztos vagyok benne, hogy bár még bírja a tétlenkedést, a tévé előtt ücsörgést, nem lesz ez így sokáig. Szerintem két hét múlva már rövidnadrágban, toppban, hátrakötött hajjal fogja fogkefével sikálni a fürdőszobát. Viszont ami nagyon tetszik, az az egyre gömbölyödőbb pocakja, minek látványával nem tudok betelni, na nem a taperolásával. Na nem olyan hatalmas még, de én, ki már majd egy éve együtt lakik vele, tudja, hogy ez hatalmas változás.
A minap volt szerencsém beszélni telefonon Abigaillel, Colin párjával, ki annak idején igen csak meglepett azzal a kérdésével, hogy "Colin, te mit keresel kint?". Én pedig csak lestem mint Rozi a moziban, és próbáltam nem kimutatni zavartságomat.
- Haver, ne szórakozz velem - kapom el Ericet, ki csupaszon, nyakig habosan menekül előlem szobáról szobárol, hogy még csak véletlenül se tudjam elkapni és törülközőbe csavarni.
- Eric, állj már meg! - nevetem el magam, mikor a gyerkőc becsattog fürdőszobába, és visszaugrik a habbal teli fürdőkádba. Mona halvány mosollyal az arcán, nézi végig kettőnk játékát egészen addig, míg az apró, vizes praclikkal teli márvány padlón meg nem csúszok, és vágok egy hátast, mire Eric az eddiginél is hangosan, sípoló nevetésben tör ki.
- De béna vagy Ryan - pattan ki a fürdőkádból, s mire észreveszem már a hasamon ül.
- Hát nem tudom öcsi, de én nem tartom ilyen viccesnek - dörgölöm meg a tarkómat, majd összevonom a szemöldökömet, mikor apró ujja az államhoz ér, és mutogatva a vörös foltot, kíváncsi tekintettel kezd el méregetni.
- Csak elharaptam a szám, nyugi - ezzel ölbe kapva a ficánkoló gézengúzt, belecsavarom egy törülközőbe, és átadva Monának, már el is vonulnak a gyerekszobába, hogy megszárítkozzon a rosszcsont.
Rendet téve a fürdőszobában, elköszönök kis családomtól, majd megragadva a kulcs csomót, már itt se vagyok. Abigaillel egy cukrászdába beszéltünk meg találkát, hogy tisztázzuk Colin ügyét. Remélem nem nagy teher neki idáig eljönni, de ő maga ajánlotta fel, így nyilván nem mondhattam rá nemet. Határozott, ruganyos léptekkel közelítem meg az egyetlen üres asztalt, minek egyik hozzátartozó fotelében már helyet is foglalok.

to: Abigail
words: őőőőő biztos jó sok xD
note:
music: Pet Shop Boys - Go West

|music: Yael Naim - New Soul | to: Ryan

Bár nem sűrűn találkoztam még Ryannel, az biztos, hogy borzasztóan zavarban vagyok a társaságában. Kész téboly, mikor az a pasi pislog rád, akibe bele vagy zuhanva, de tudod, hogy az mégse Ő. És közben millió meg egy jel tanúskodik még ugyanerről, de a szemed akkor is azt hajtja, hogy de ez bizony Ő.
Nagyon durva ez az egész, de remélem, bőven lesz időm hozzászokni. Mondjuk több közös programmal vagy ilyesmikkel, amire persze most nem sok alkalmunk van, hiszen mindekinek meg van a maga baja és programja, de talán, ha lezajlanak ezek a babás dolgok, már minden rendben lesz. Mert most ugyebár Ryan barátnője is babát vár, csak épp nála sajnos kevésbé probléma mentesen zajlik az egész. Szóval, jobbnak látom, ha nem most zaklatjuk őket ilyen-olyan találkozóval vagy közös vacsorával. Legyenek csak nyugisan kettesben, ahogy mi is Colinnal, ha már sikerült megbeszélnünk végre ezt a "ki is a gyerek apja?" dolgot.
Jut eszembe a gyerekről. A mozgásom egyre robotosabb. Most is úgy vakarom magamra a ruhákat, mintha C-3PO lennék a Csillagok háborújából. Hiába. A gyerkőc egyre nagyobb, én meg egyre nehezebben viselem, hogy "mozgás korlátozott" lettem. De vigasztal a tudat, hogy mindezért cserébe hamarosan egy apró emberkét tarthatok majd a kezemben. Szóval, öltözködés közben is csak pár káromkodást mormolok el a bajszom alatt, végül bele lépek a balett cipőmbe, hiszen jelen pillanatban ez a legkényelmesebb és a legpraktikusabb, majd kivágtatok a lakásból és az ajtó bezárása után, már vonulok is a kocsimhoz.
Szerencsére a cukrászda, amit kiválasztottam, úgy tíz percnyire lehet a lakásomtól, szóval nem kell sokáig szenvednem az autóban. Ja igen. Idő közben már a kocsi is kényelmetlenné vált. Olyan szűkösnek érzem, mintha egy bogárhátúban ücsörögnék, pedig a kocsi tuti, hogy nem ment össze, csak én lettem nagyobb.
Nyögdécselve, sóhajtozva mászok ki végül, amint leparkolok, aztán megigazítom magamon a ruhát és magamra öltöm a barátságos mosolyomat. Lássák csak rajtam, milyen boldog kismama vagyok. Mert hát attól eltekintve, hogy piszok kényelmetlen néha, az vagyok. Boldog kismama és még boldogabb barátnő.
Amint belépek a cukrászdába, kiszúrom Colin 2-t, és széles vigyorral az arcomon oda csoszogok hozzá.
-Szia.- vigyorgok rá, közben -ha már lassan valami rokon félék leszünk- nyomok két puszit az arcára és leülök az asztal másik felére. Alaposan végig mérem, végül nyugodtan veszem tudomásul, hogy egész jól fest. Nem úgy, mint amikor éjjel felbaktattak hozzánk feldagadt képpel, amiért az italozás bunyóba torkollott.
-Nem hiszem el, hogy megint te kellett várj rám.- utalok az első találkozónkra mosolyogva, amikor még igazából a fene se gondolta volna, hogy végül ez lesz a felállás. Én a leendő sógornője vagyok, ő a gyerekem leendő nagybácsija, és nem mellesleg kiköpött úgy néz ki, mint a barátom. Kész szappanopera.
-Mesélj. Hogy vagytok?- lesek rá kíváncsian, és persze várom is a friss infókat Emily és az apróság állapotáról. Na és persze, Ryanről is szeretnék azért hallani, hiszen neki sem lehet egyszerű az egész. El tudom képzelni, hogy aggódik állandóan, nem lesz-e valami baj.

Un alma mas

Hihetetlen, hogy a mi kis ötösünk milyen meglepő fordulatokon megy keresztül manapság. Nem elég, hogy egymásra találtunk mindannyian, különösen Colin és én, de a párjaink még babát is várnak. Sajnos néhány komplikáció Mona esetében felütötte a fejét, de ez a hiba sok pihenéssel kiküszöbölhető. Persze nem jó, nem örülünk neki, elvégre minden anya és a párja azt reméli, hogy szép lesz a várandós kilenc hónap, valamint az azt követő rengeteg, de kénytelenek vagyunk azzal élni, ami nekünk jutott. Minden esetre tenni fogunk azért, hogy ne legyen túl nagy probléma. A legnagyobb megkönnyebbülés viszont az, hogy Colin nem panaszkodott arra, hogy náluk gond lenne. És nekem talán ez az, ami a legtöbbet most tud adni lelkileg.
Miután Ericet sikeresen eltudom kapni, és félrevonul Monával, hogy felöltözzön az a hiperaktív kis lurkó, én menekülés céljából már rongyolok is vissza a fürdőszobába, hogy ott rendet rakjak. Nem szeretném, ha ez a páromra hárulna, elvégre mi csináltuk a rendetlenséget nem ő, és nem is engedem neki a hajlongást, az emelgetést, a nyújtózkodást és még sorolhatnám, hogy mi egyéb került tiltó listára.
A cukrászdába szokásomhoz híven megint én érkeztem először. Ez talán annak tudható be, hogy ügyvédként igen pontosnak kell lennem. Amúgy se szeretem, ha valaki sokat késik, hát akkor pont ne én legyek az a fél, ugyebár.
Feltéve a fekete bőr dossziét az asztalra, kényelmesen elhelyezkedve a fotelban várom Abigail érkezését, ki alig pár perccel utánam már meg is jelenik. Mosolyogva tápászkodok fel, és lépek ki a fotel-asztal kombó rejtekéből, hogy közelebb lépve hozzá, két puszival köszönthessük egymást. Sokkal személyesebb és emberibb, mint a kézfogás.
- Szia! - Lehet, hogy valamilyen téren ügyfelek vagyunk, de sokkal nagyobb részben élünk "rokoni", közeli ismerős kapcsolatban. Kihúzva a súlyos fotelt az asztal alól kínálom fel neki a helyet.
- Remélem nem volt gond ide eljönnöd - pillantok gömbölyödő hasára. Megjegyzésére kitárom mind két karomat, majd megigazgatva bőrdzsekimet, visszaülök a fotelba.
- Bocsáss meg, legközelebb majd öt perccel később érkezek - széles vigyorral a képemen dőlök hátra, s kérdésén rágódva, boldogságtól virágzó arcát kezdem fixírozni.
- Meg vagyunk köszönjük. Kicsit persze nehézkes a helyzet tekintettel arra, hogy Emily veszélyeztetett terhes, így sok pihenésre van ítélve, nem végezhet fizikai feladatokat. Ennek ellenére nagyon boldog. A pici egyre gyarapodik, egészséges, bár valószínűleg koraszülött lesz, mivel nem tud bent maradni a kilencedik hónapig. A normál úton való szülésről le kellett mondania, de most minden negatívumot próbálunk félretenni - sóhajtok gondterhelten, inkább a lábaimat, mint Abigail arcát fürkészve.
- Hát, reméljük minden rendben lesz - mivel minden szülő ezt reméli.
- És ti? Hogy vagytok? Megmutatta már magát a gyerkőc? Múltkor Colin azt mondta, hogy nagyon takargatja magát - vigyorodok el. Azóta sajnos nem volt alkalmam Colinnal beszélni, mivel mindkettőnknek meg volt a maga gondja baja, én személy szerint négy tárgyalást húztam le egymás után, ami volt, hogy reggeltől késő délutánig tartott.

to: Abigail
words: őőőőő biztos jó sok xD
note:
music: Pet Shop Boys - Go West

|music: Yael Naim - New Soul | to: Ryan

Mégis van pár dolog, amiben nagyon is hasonlít Colin és Ryan is. Attól függetlenül, hogy más-más környezetben nőttek fel, mindketten nagyon figyelmesek és udvariasak. Ryan is kihúzza nekem a kis fotelt, én meg hálásan pislogok rá egy sort és lepakolom magam. Csak utána mosolyodok el a kérdésén.
-Micsoda? Már, hogy lett volna gond? Ha az lett volna, felkérettelek volna a lakásunkra, de nem. Persze, nehézkesebb már a mozgás és sűrűn kell pózokat váltogatnom, de egyébként majd' kicsattanunk.- vigyorgok rá, közben a hasamra pakolom a kezem, hogy értse is biztosan, rólam és az örökösről beszéltem. Ez az erős kisfiú jobban nem is lehetne. És nem fél ennek jelét is adni, ugyanis olykor akkorákat rúg, hogy kiugrik a szemem tőle. Ha nem focista lesz, akkor valami harcművészet nagy mestere. A nyakamat tenném rá. És persze, akkora melák lesz, mint az apja.
-A világért se gyere később. Tökéletes ez így, ha te nem unod halálra magad, amíg meg nem érkezek.- mosolygok barátságosan Colin 2-re, aztán picit fészkelődök a fotelban, mire végre megtalálom a tökéletes helyzetet. Nehéz úgy ülnöm, hogy a derekam is rendesen támasztva legyen, de szerencsétlen gyereket se préseljem össze és még levegőt is kapjunk mindketten. De végül mégis sikerült.
-Sajnos nem lesz akkor egyszerű menet, de végtére is, legalább épségben vannak mindketten. Bár, gondolom nem kevés aggodalom társul a mindennapjaitokhoz, de hidd el, a végén minden rendben lesz.- lesek bátorítóan Ryanre, hiszen látom rajta, hogy azért tényleg nagyon haza vágja ez az egész helyzet. Nem lehet egyszerű minden pillanatban azon agyalni, hogy vajon rendben lesz-e minden, nincs-e baj vagy akármi. Arról nem is beszélve, hogy egy óvatlan mozdulattól is megindulhat a szülés ezek szerint. Nem is tudom, én kibírnám-e fekve vagy csak keveset mozogva ezt az egész időszakot. Bár, ahogy Colin mesélte, Emily se olyan, akit le lehet lőne egy pillanatra is. Nem lehet neki sem egyszerű, de talán épp ez fogja őket még jobban összekovácsolni.
Csak ahogy felteszi a kérdését jut eszembe, hogy Ryan még nem is tud... semmiről szinte. Hiszen azóta, hogy összeverették magukat abban a klubban, vagy hol az Istenben, nem is találkoztak még Colinnal. Legalábbis, én nem tudok róla és ezek szerint így is volt. Tehát rajtam a sor, hogy most mindent elmeséljek?
-Remekül vagyunk. Szépen fejlődik, rugdosódik és a drágaság hajlandó volt megmutatni, hogy bizony kisfiú lesz. Gondolhatod, mekkora az öröm. Colin és én is úgy gondoljuk, hogy egy fiúval azért könnyebben beletanul az ember a dolgokba. Aztán jöhet a törékenyebb hercegnő, ha már tudok én is egyet s mást.- vigyorgok rá, de persze elég pocsék érzés úgy mesélni ilyesmikről, hogy tudom, nekik cseppet sem egyszerű a helyzet. Tudom, hogy érdekli, de pocsék is lehet hallani, hogy nálunk viszont semmi probléma. Persze, rosszat nem kívánnának, de megkérdezhetnék maguktól, hogy akkor nekik ugyan miért nehezebb?
-Colinnal azóta nem is beszéltél?- puhatolózok óvatosan, hátha végül nem nekem kell majd elmondanom, mekkora szemét voltam, hogy egy "apró" tényt elhallgattam. Hiszen, ha a baba neméről nem tud még Ryan, akkor valószínűleg azt se mesélte neki Colin, hogy valóban Ő a büszke apuka. Pedig, akkor Ryan is még inkább lesz a gyerkőc nagybácsija.
-Egyébként gondoltam rá, hogy elhozom őt is, de épp Morrisonnal van találkozója, aki engem is rá állított az ügyre és, aki hozzád is elküldött.- adom le gyorsan a jelentést, miért is nincs itt Colin, közben széles vigyor kúszik az arcomra. Ha belegondolok, hogy végtére is mindezt Morrisonnak köszönhetjük... hiszen, ha ő nem küld el Colinhoz, akkor most egyik remek pasast sem ismerném. Olykor még az is megfordul a fejemben, hogy az öreg azt is tudta, hogy mi Colinnal összeszűrtük a levet a bulin és azért küldött épp engem hozzá. Attól a fazontól minden kitelik.
-Lehet nem is baj, hogy nem jött. Most legalább egyikőtök sem szerez monoklit.- utalok a múltkori éjszakára, amikor hazatértek az italozásból egy-egy sebbel az ábrázatukon. Bár tény, hogy arra jó volt, hogy megkülönböztessem őket, hiszen az egyiknek a szemöldöke, a másiknak a szája volt felszakadva. Suhancok...

Un alma mas

- Remek - mosolyodok el alig észrevehetően, mi inkább az aggodalmamnak tudható be, elvégre egy kismamának kellett volán mögé ülnie ahhoz, hogy eljusson egy cukrászdáig. Mondjuk ő maga választotta, ha neki az volt a kényelmes, akkor nem állok le kötekedni.
- Hidd el, nem szokásom unatkozni. Ha annyira unatkoztam volna, felolvastam volna itt ezt a rakat papírt - csapkodom meg a dossziét - amúgy nem szoktam sokkal hamarabb érkezni mint te, most is csak öt perces előnyöm volt, mi annak tudható be, hogy Ericet kergettem, és menekültem el otthonról, mivel tuti, hogy tovább nyúzott volna - vakarom meg a tarkómat elégedetlenül, de lelkes mosollyal. Tény, hogy szeretek Ericcel lenni, igen vagány kiskölyök. Ennek ellenére kezd olyan szinten lefárasztani egyre inkább, hogy egy egész vele töltött nap után, legszívesebben két napot végig aludnék. Öreg vagyok én már a fogócskához meg a gyite pacihoz... fú, huszonhét évesen tényleg rettenetesen öreg vagyok.
Miután elmesélem neki, hogy mi a helyzet Monával és a picivel, kapok pár biztató szót.
- Hát, nagyon remélem, hogy minden rendben lesz... - könyökölök rá a fotel karfájára, így megtámasztva a fejemet. Lehet, hogy próbálom azt a látszatot kelteni, hogy ugyan olyan lelkes és éber vagyok, mint lenni szoktam, de ha azt vesszük, hogy az elmúlt közel fél év maga volt a kénköves pokol, akkor rögtön elmegy a kedvem attól, hogy vigyorogva bámuljak mindenkire. Colin tárgyalásai bár sikerrel telnek, mégis nagyon tepernem kell azért, hogy ténylegesen beismerjem, Colin bizony ártatlan. Ez viszont azt követeli, hogy hajnaltól következő nap hajnalig dolgozzak, és a lehető legjobb érveket tudjam felhozni a védelme érdekében. És ha ez még nem elég, ott van még két ügy, valamint Mona és a kicsi, Ericcel karöltve.
Széles vigyorral nyugtázom a válaszát, és immáron lelkesebben dőlök előre a fotelban, hogy jobban hallhassam amit mond, még csak véletlenül se maradjak le semmi részletről.
- Gratulálok! - mondom extra lelkesedéssel - nem tudom, én kislányt szeretnék. Hogy miért, ne kérdezd. Talán Eric miatt. Két éve nevelem, lehet vágyok már egy kis tündérkére, akit nem terepmintás nadrágokban öltöztetek majd, és nyomok Superman figurát a kezébe, hanem szoknyába, és plüssnyuszit kap - fantáziálok egy bizonyos pontot bámulva a kávézó egy távoli sarkában, ami nem más, mint egy babakocsi. Lassan elkezdhetjük a bevásárlást is a kis jövevénynek, valamint a harmadik szoba átalakítását.
- Nem. Sajnos még nem tudtam alkalmat keríteni rá. Egyszer hívtam fel, akkor is csak futtában, hogy adja meg a fejesetek telefonszámát vagy a címét, ahol elérhetem, és annyi volt. Három ügyön dolgozok egyszerre jelenleg, és járok tárgyalásról tárgyalásra, így egy hétig most minden kiesett sajnos - húzom el a számat. Egyáltalán nem tetszik ez a többszörös munkaosztás, de mit tudok tenni, ha mindenki engem akar? Jobb lenne, ha lenne belőlem még négy, akik szintén ügyvédek lennének, és akkor nem kellene hat felé szakadnom egyszerre.
- Igazából nem gond, Colin a nagyját tudja már, már csak a részletekre lenne szükségem, amit ő most nem tudna megoldani, mivel nem vehet át semmilyen iratot, nem adhat le semmit - mosolyodok el, következő megjegyzése viszont egy kis nevetésfoszlányt is kicsal belőlem.
- Na figyelj csak... Ezt odaadnám neked, hogy juttasd el az őrsre. Tudom én magam is megtehetném ügyvéd lévén, de időhiány miatt én nem tudom, így, ha ezt oda adnád kedves osztályvezetőtöknek, akkor minden világos lesz neki és leszállna Colinról... - tolok át az asztal felett egy szivacsos borítékba tett kazettát.
- Szeretném, ha ezt lejátszanátok az egész csapat előtt csak, hogy tudják, hányadán is állunk. Ne haragudj, hogy ezzel terhellek, az állapotodra való tekintettel, de gondolom néha bejársz papírokért. Legalábbis Colin említette. Tessék, erről lenne szó - nyújtom át neki a telefonomat, amire rátettem a kazettán szereplő filmet, amit nem mellesleg nem fogok rajta hagyni csak, azért van rajta, hogy Abi is tudja, mi a helyzet.
- A szerencsétlenek nem voltak elég körültekintőek, egy kamerát nem kapcsoltak ki, ami rögzített mindent. Szerintem egy életre megjegyzik a nevemet. Pórul jártak, hogy engem választottak Colin ügyvédjének - mosolyodok el, s most először értem, hogy roppant büszke vagyok magamra. Felcsaphatnék nyomozónak is, komolyan mondom.

to: Abigail
words: őőőőő biztos jó sok xD
note:
music: Pet Shop Boys - Go West

|music: Yael Naim - New Soul | to: Ryan

Szegény Ryannek nem lehet egyszerű dolga. De komolyan. Hiszen ott egy terhes barátnő, a rengeteg ügy, amin dolgozik és egy "hiperaktív" kiskölyök, aki bizony nem kis figyelmet igényel. Persze, csak annyira, mint minden gyerek ebben a korban, viszont tény, hogy nem lehet ám ezt az egészet könnyen kibírni. Legalábbis gondolom. Párszor volt, hogy gyerek közelében voltam meg felügyeltem vagy ilyesmi, de nekem az épp elég volt. Nem tudom, a sajátomhoz több türelmem lesz-e majd. Remélem igen.
-Azért, ha végig nézek rajtad, picit aggódom Ryan. Tudod, ha úgy alakulna, hogy pihenni szeretnél picit vagy, csak kettesben lenni Emilyvel, nyugodtan áthozhatod hozzánk Ericet. Bár... én még nem találkoztam vele, de Colin mesélt róla. Igazi gazfickó lehet. Szívesen vigyáznánk rá. Ott aludhatna meg ilyesmi. Legalább szoknánk a helyzetet, hogy gyerek van a lakásban.- magyarázok kedves mosollyal az arcomon, közben előrébb is dőlök picit, csak hogy még inkább érezze, nem akarok én semmi rosszat. Azzal sem gyanusítom, hogy nem tud figyelni a kissárcra vagy ilyesmi. Egyszerűen, csak rossz látni, hogy ennyi minden szakadt a nyakába. Bele fog roskadni, ennyi idősen pedig nem lenne szabad.
-Ha én mondom, hogy minden rendben lesz, akkor úgy is lesz. Nem hiszel nekem?- kérdezem ál-felháborodással, közben elvigyorodok. Próbálok én egy kicsit jobb kedvet ragasztani rá, aztán remélem ez sikerül is. Persze, ha én olyan fáradt lennék, mint amilyen most ő lehet, biztos morognék és elküldenék mindekit a fenébe, de az ugyebár én vagyok.
-Hát igen, egy kislány azért másképp igényli a szeretetet. Gyengédnek kell lenni, tele pakolni rózsaszín holmikkal a szobáját, teázgatni vele és babázni. Remélem akkor egy kis tündérkét kaptok majd. Biztosan jól bánnál vele is. De előre szólok, ha tütübe öltöztetne, azt én is szeretném majd látni.- kuncogok jó ízűen, aztán ismét kicsit hátra dőlök a fotelban, hogy megint csak megtámasszam a derekam rendesen. Így megy ez sajnos. Néha így jó, néha úgy. Nem tudom, hogy fogom bírni ezt a hátra lévő két hónapot még. Egyre hisztisebb vagyok annak ellenére is, hogy próbálom azt mutatni, hogy jó a kedvem. Persze, jó is, de olykor olyan ideg van bennem, hogy ölni tudnék.
Ahogy Colin szóba kerül, majd az ügye is, ami szépen halad, elém tol egy borítékot. Én persze azonnal kézbe veszem és lesegetem, miközben hallgatom, miről is van szó, végül bólintok.
-Persze, hogy beviszem. Alig várom, hogy Colin vissza kaphassa a jelvényét. Nagyon nem találja a helyét most még. Tudom, mennyire imádja a munkáját és azt is tudom, hogy hamarosan bedilizne, ha otthon kellene lennie. Nem győz alakítgatni a lakáson csak, hogy lekösse magát valamivel.- sóhajtok szomorkásan, hiszen folyton azt látom, hogy azért Colin bizony nem boldog. Persze, nem úgy értve, hogy nem örül annak, ahogy állunk. Inkább arra, hogy nem tudja, mihez kezdjen. Unatkozik, fel-alá járkál, próbál valamihez kezdeni, de látszik, hogy igazából azt várja csak, hogy mehessen dolgozni. Talán, picit még haszontalannak is érzi most magát? Ki tudja.
-Mindenképp beviszem, hiszen tényleg járkálok be. Bár, már szabályosan kirugdosnak onnan, hogy húzzak haza terhes könyvet olvasni. De ezt akkor is megnézetem majd velük. Köszönöm.- teszem is el a méretes táskámba a borítékot, aztán megfogom Ryan telefonját és a videót kezdem lesni. Bizony, sok mindent tisztázni fog majd, de főleg Colin életét adhatja vissza ezzel. Nem kell neki más, mint hogy tisztára mossák a nevét. Onnantól már boldogulni fog Ő, hiszen nem egy tesze-tosza férfi. Azt hiszem, erre mondják, hogy a jég hátán is megélne.
-El nem tudod képzelni, mennyire hálásak vagyunk, amiért ilyen lelkesen dolgozol az ügyén. Holott tudjuk, hogy azért meg van a magad baja. Nem tudom, lesz-e alkalmam valaha is megköszönni mindezt Ryan.- pillantok rá hálásan és szívem szerint, most össze-vissza ölelgetném, de hát az hülyén nézne ki, ha most nyöszörögve felszenvedném magam és terminátoros lassúsággal magamhoz ölelném.
-Jut eszembe. Egy kicsit vidámabb téma. Gondolom, akkor még azt sem tudod, hogy hivatalosan is nagybácsi leszel.- mosolygok rá huncutul, hiszen gondolom, hogy ebből neki se fog azonnal leesni. Colinnak is jó párszor kellett utalgatnom, mire felfogta, hogy azt az apukát komolyan gondolom, nem szimbolikusan.
-Szóval, ezzel a videóval a gyerekem apját húzod ki a trágyából.- pillantok rá sokat mondóan, még mindig mosolyogva, aztán már, csak a reakciót várom. Persze, biztos ő is meglepődik majd, hogy miért csak most derült ki, de talán feldobja egy picit majd a hír.

Un alma mas

Ahogy elkezd arról beszélni, hogy aggódik, halkan hümmögve dőlök hátra a fotelban, és nyújtom ki annyira a lábaimat, amennyire csak tudom. Ha mást nem is, hát a kényelem legyen meg valamilyen szinten, ha a higgadtság és a nyugalom nem is. Hosszú lábaimat néha azt se tudom, hogy ilyen apró helyeken hova pakoljam, hogy a nyakamba, vagy az asztalra dobjam fel? Szerintem egyik se mutatna túl jól, így kénytelen vagyok enyhén széttett lábakkal, kinyújtva azokat üldögélni. Na de hagyva a témát, máris válaszolok.
- Nyugi, én is aggódok. Elég sokáig tűrök, de ez már igen csak a határa - vakarom meg a tarkómat. Ajánlata hallatán elmosolyodok.
- Igazából ez tényleg nagy segítség lenne. Nem árt, ha téged is ismer a kis ördögfióka - dörgölöm meg a szemeimet. Hurrá, még az allergia is kezd kijönni rajtam. Más se hiányzott...
- Mondjuk nem akarok terhet pakolni a vállatokra, de ha Colin nem is, hát te biztos kézbe tudnád venni a dolgokat. Ahogy észre vettem, néha a nők hamarabb lenyugtatják. Mondjuk ez nem csoda, mikor otthon van, a húgunk párja nem viselkedik úgy vele, ahogy egy kisgyerekkel kellene. Nem véletlenül estem neki múltkor kedves testvérünk húgának, és vittem el Ericet tőle. Persze nem kell megijedni, nem vettem el végleg tőle, csak nem tudom nézni, ahogy az a faszi úgy viselkedik Ericcel mint egy fekéllyel. Ez a gyerek aranyat ér és csak azt hallom tőle, mikor este beszélgetek vele, hogy Carl bántja. És őszintén szólva, félek is visszavinni... - vakarom meg a tarkómat, miután őszinteségi rohamom ismét utolér.
- Soha nem szerettem játszani a gondolattal, hogy esetleg ügyvédként elindítok egy pert a húgom és a párja miatt, hogy megkapjam Eric gyámszülő jogát. De tudom, hogy szereti a fiát, csak épp nem tud vele bánni... minden esetre kegyetlenség lenne tőlem... nehéz ez, nem mondom - húzom el a szám, és pár centivel lejjebb is csúszok a fotelben. Kellemetlen lenne számomra is, hogy a saját húgomtól kell elvenni a gyereket, de ez akkor se állapot. És inkább hozzánk kerüljön, mint valami idegen családhoz.
- Hiszek, hiszek - emelem magam elé a kezemet védekezésképpen, miközben megengedek egy szélesebb vigyort, immáron az eddigieknél sokkal őszintébbet. Őszintén szólva, Abi nagyon emlékeztet Monára.
- Még mit nem?! Tütü? Előbb ugrok ki a harmincadikról, mint, hogy tütükébe öltözzek. Nem mellesleg szerintem a világon sehol nem készítenek az én méretemben - fintorodok el, ahogy megjelenik előttem csúf látványom, egy rózsaszín tütüben. Mi a fenéért ilyen élénk a fantáziám?
- Undorító - rázkódok meg. Mikor elé tolom a kazettát, és elmagyarázom, miről is van szó, valamiféle adrenalinbomba robban bennem, és már meg is pillantom a kiutat a végtelennek ható alagútból. Őszintén szeretném, ha Colin nem csak ideiglenesen lenne szabadlábon, hanem véglegesen, és visszakapná a jelvényét.
- Nem tesz semmit - legyintek. Tényleg nem csak a szívességből teszem, hogy na akkor itt egy helyes pár, hozzuk ki a szőke herceget a dutyiból. A saját fivéremről van szó, akkor még szép, hogy kivarázsolom onnan még akkor is, ha a végére négykézláb fogok becsúszni a bíróságra.
Újra kitérünk a gyerkőcre, ám elsőnek fel se tudom fogni annak a súlyát, amit mond. Összevont szemöldökkel bámulom a velem szemben ülő nőt, s csak a következő szavai hallatán csillannak fel a szemeim.
- Tudtam! Én megmondtam előre! - szinte katapultál a fotel a hír hallatán, majd szám elég kapva a kezem, megdörgölöm az állam, miközben bocsánatkérően pillantok egy tőlünk nem messze üldögélő párra.
- Abi te ezt végig tudtad nem? - veszek vissza a hangerőből egy gyanúval telt, kíváncsi pillantás kíséretében.

to: Abigail
words: őőőőő biztos jó sok xD
note:
music: Pet Shop Boys - Go West

|music: Yael Naim - New Soul | to: Ryan

Pocsék érzés látni rajta, hogy tényleg nagyon ki van. Még, ha próbál is úgy tenni, mint aki teljesen rendben van, látszik azért, hogy nem. Tudom ám milyen, amikor ez a pofa tetteti, hogy minden szuper. Colin is így szokta. Játsza a lazát, aztán robban.
-Komolyan nem okozna problémát, ha nálunk lenne egy kicsit. Szerintem jól el lennék vele. Igazából, régen is jobban kijöttem a fiúkkal. A bátyámmal meg a haverjaival lógtam éjjel-nappal, szóval tudom, mi a dörgés. Autókázás meg hasonlók. Sima ügy lenne és szerintem Colin is élvezné.- vigyorgok tovább, ahogy a képzeletemben megjelenik egy pöttöm kissrác, aki aztán egész este lekötne minket. Mese nézés, játékok és hasonlók. Én nagyon élvezném, abban biztos vagyok. Manapság amúgy is egyre anyásabb vagyok, vagy nem tudom. Talán ösztönből jön, de meghallok sírni egy kisgyereket, és rosszul vagyok.
-Ha más nem, hát én le fogom tépni annak a kreténnek a farkát. Tudom, semmi jogom beleszólni, de amint ledobtam ezt a pár kilót, elgyepálom, ha más nem teszi. Nem teheti tönkre egy kisgyerek életét azért, mert ő egy p*cs.- magyarázok komoly arccal, halkan Ryannek, de minden szavamat komolyan mondom. Semmit nem utálok jobban, mint amikor valaki egy gyereket terrorizál. Ezért is vágott hanyatt az is, amikor Ryanről megtudtam, milyen körülmények között is nevelkedett. És bizonyára ezért is próbálná ő is óvni szegény Ericet. Talán jobb is lenne szegény srácnak, ha Ryan nevelné fel. Ő csodás életet biztosítana neki, ebben biztos vagyok.
-Nem tudom. Nem ismerem se a húgodat se a párját, még csak Ericet sem, de csak te tudsz tenni ez ellen. Ha mást nem is, próbálj meg beszélni a tesód fejével. Utána talán a reakciójából tudni fogod, mi a teendő.- nem is tudom mit tennék, ha én tudnék ilyesmit mondjuk a bátyámról. Szerintem én is tanácstalan lennék, de van egy pont, amikor az ember döntést hoz. Amikor betelik az a bizonyos pohár.
-Nem lenne az olyan undorító.- hümmögök, ahogy elképzelem mondjuk Colint egy hasonló szituációban. Biztos fognám a hasam a röhögéstől, de aztán leműteném róla azt a tütüt és hát... szóval szerintem egész vicces helyzet lenne. Persze, egy pasinak ez elképzelhetetlen, de úgyis eljön az idő, amikor a kis dáma akarata valósul meg. Na az az, amiről én képet akarok majd látni.
-Tudhatnád már, hogy egy nőnek nem lehet nemet mondani. A kisasszony is rád aggatná, hidd el. Tudunk mi azért már egész kicsi korban is olyan praktikákat, amivel elérhetjük, amit akarunk.- dobom hátra a hajam, mint egy dáma, közben elégedetten vigyorgok. Mi mindent tudtam én is kikönyörögni az ősöktől. Na meg a bátyámtól, amikor valamit nem úgy akart, ahogy én. Hát még szép, hogy a végén én nyertem. Ilyen-olyan húzásokkal, de elértem, amit akartam.
Hahotázva figyelem, ahogy kipattan a fotelből a következő pillanatban, közben körbe lesek a cukrászdában. Most tuti nem néznek minket ép eszűnek, de ki a fenét is érdekel ez? Inkább azt nézem, ahogy csillogó tekintettel les Ryan is, míg végül azért egy kis gyanakodást is vélek felfedezni az arcán. Ügyvéd. Nem lehet becsapni.
-Persze, hogy tudtam. Csak nem tudtam, hogy adhatnám ezt elő neki. Nem akartam, hogy azt higyje, csak apát akarok szerezni a gyereknek vagy ilyesmi. Nem rég mondtam el neki is... hát... nem kis vita lett belőle, gondolhatod.- sóhajtok egyet, ahogy eszembe jut az a vizsgálat, amikor is kiderült, hogy fütykössel lett megáldva az a gyerek, én meg elkotyogtam, hogy Colin az apuka. A hideg futkos a hátamon, ahogy megjelenik előttem az arca, de inkább arra gondolok, hogy végül minden rendbe jött.
-Utána persze megbeszéltük, de nem kicsit kiakadt a bátyád. Sejtetted vagy mi? Nagyon úgy fest, mintha motoszkált volna benned eddig is a gondolat.- lesek rá most én gyanakodón, hiszen akkor még Colinnal is kitárgyalhatták anno az ügyet. Lehet, hogy szegénynek még ő is mondta, hogy mi van, Colin persze teljességgel kizárta. Hiszen elhitte minden szavamat, hogy bizony ő a környéken nem volt azon a bulin. Még mindig borzalmasan szégyellem magam, amiért így átvertem, de mentségemre szóljon, azért tettem, hogy tényleg azért maradhassunk együtt, mert jól megvagyunk. Nem másért.
Közben végre az egyik felszolgáló oda illeg hozzánk és megkérdezi, óhajtunk-e rendelni. Hogy a fenébe ne óhajtanánk? Megdöglök valami édességért.
-Valami nagyon csokisat és édeset kérnék, ha lehet.- vigyorgok a nőre, aztán Ryanre pillantok a nővel együtt várakozón, hogy elárulja, ő mit szeretne.

Un alma mas

Megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőlem, ahogy meghallom Abi ajánlatát.
- Hálám örökre üldözne tényleg. Imádom a gyereket, mivel tényleg egy tünemény. Csak az a baj, hogy sok törődést igényel, ami nem is lenne baj, ha most nem lenne ennyi dolog, ami a nyakamba szakadt volna. Tudom nem kifogás, ha saját gyerekem lesz és sok munkám, akkor se passzolhatom le mindig. De most minden időmet Monának akarom szentelni, aki nem mellesleg nem ugrálhat állandóan Eric után, ha ő azt kívánja. Tényleg könnyebb lenne. Ha sok napról nem is, de egy-kettőről szeretnék veletek konzultálni - pillantok segélykérően Abigailra.
- Tény és való - bólogatok enyhe kifakadására, majd megdörzsölve a tarkómat, egy pillanatra lefagyva meredek a cukrászda egy messzi pontjába. - Ha jobban belegondolok abba, hogy mit csinált velem annak idején az apám, akkor most megértem a saját aggodalmamat. Mintha titkon attól félnék, hogy Ericcel is valami olyat csinál, amit jobb szeretnék nem tudni... velem is ilyen idősen kezdte el, és ugyan azokat mondtam én is a nagybátyámnak, amiket most nekem Eric. Persze ez nem jelent semmit elvégre nem mindenki olyan perverz, félresikerült mint a faterom. Ennek ellenére csak érzem a súlyát annak, amit csinált, és ha megtudom, hogy erről van szó, lecsukatom mielőtt kettőt pisloghatna - vadul villogó szemekkel, a félelemtől remegő hangon magyarázok, még mindig egy távoli pont bámulása közben. Ha erről a témáról van szó, mindig begörcsölök, olykor az emlékképeknek hála, valamiféle pánik roham is elkap, de most inkább érzek végtelen dühöt, mint félelmet. Talán Eric védelme miatt.
- Már beszéltem vele nem egyszer Abi - térek vissza a jelenbe, immáron a velem szemben ülő, kedves sógornőre kezdek koncentrálni.
- Megmondtam neki, hogy se a neveltetése, se az elhanyagolása nem tetszik. Heti hét napból, öt napot minimum nálunk van, ami persze nem baj, nekünk legalábbis nem, mi jól elvagyunk vele, imádjuk. De ennek a gyereknek így nem lesz anyja! Már eleve engem néz az apjának, mikor csak a nagybátyja vagyok, és úgy ingázik Mona és az anyja között, hogy már azt se tudja, melyiket hívja úgy. Ez így nem jó... ami pedig a pasit illeti. Még ő háborodott fel, hogy egy gyerek szavainak hiszek. Az egészre csak az volt a válasza, hogy ő nem ér rá Ericre a hét minden napján és különben is menjek a fenébe, hogy nem örülök a boldogságának. Azt nem veszi figyelembe, hogy egy kisgyerek mindig igazat mond... - rázom meg a fejem elégedetlenül, megállás nélkül szórakoztatva magam az asztal peremére lelógó abrosszal.
Mikor kitérünk a tütükés témára, elfintorodok párszor, de a szám se áll be közben.
- Nem baj, majd szépen ráveszem, hogy öltöztesse fel a kedves mamáját, őt még én is megnézném - bólogatok kaján vigyorral a képemen, mi csak még szélesebbre kerekedik, ahogy megemlíti, hogy tényleg Coliné a gyerek. Hogy én mennyire tudtam.
- Gondolom... nyilván sértettnek érezte magát. De szerintem nyugodtan megmondhattad volna neki - ezzel persze nem akarok bűntudatot ébreszteni benne, csupán azt mondom, amit gondolok.
- Ömm, igen, én gondoltam. Sejtettem. Mikor múltkor összebalhéztunk egy halom bolonddal a bárban, akkor mondta el, hogy találkoztatok. Gyorsan visszaszámoltam, és összeállt a kép. El is ültettem a bogarat a fülébe szerintem. Minden esetre jó sokáig tudtad titkolni - húzom el a szám, de végül megengedem magamnak a mosolyt is.
Megszólalni már nem tudok, mivel egy felszolgáló lép mellénk. Elégedetten figyelem Abit, ahogy leadja a rendelést, mikor viszont rám kerül a sor, egy kis ideig várok... nem kívánok most túl sok mindent, az utóbbi hetekben alig maradt időm evésre, ha most befalnék valami édességből, biztos nem maradna sokáig bennem.
- Egy jó erős feketét... kettőt - teszem hozzá, mikor már fordulna el, de a morgás helyett csak egy kíváncsi mosolyt küld felém. Soha nem fogom megszokni, hogy néha-néha rám mosolyog, vagy megbámul egy idegen nő. Annyira természetes már számomra, hogy van egy gyönyörű menyasszonyom, hogy szinte kellemetlenül érzem magam az idegen nők körében. Létezik ez?
- Mintha Monát látnám. Édességet édességgel. Vagy épp fagylaltot ropival. Tényleg nem csak tévhitek ezek a terhesség terén - fészkelődök egy ideig a fotelban, mi teljesen kikezdte szegény hátsómat. Talán ha nem lennék folyton talpon, hanem ülnék is néha, akkor most nem lenne kellemetlen, hogy a súlyom nyomja a valagomat.

to: Abigail
words: őőőőő biztos jó sok xD
note:
music: Pet Shop Boys - Go West

|music: Yael Naim - New Soul | to: Ryan

Komolyan kezdem magam egyre jobban beleélni a dologba. Egy rosszcsont kissrác a lakásunkon, aki talán kicsit megmutatja nekünk Colinnal, mire is számítsunk majd később. Na és persze, legalább én is kiélvezhetem a mostanában rám törő állandó dögönyözhetnékemet. És végezetül, piszok jó érzés, hogy egy kis terhet levehetek Ryan válláról. Persze, nem régóta ismerem és igazából közöm a dolgaihoz még nincs is nagyon, ugyanakkor, ha azokba a meggyötört kék szemekbe nézek, azonnal elfog a sírhatnék. Mintha Colint látnám magam előtt szenvedni. Nem bírnám ezt elviselni hosszútávon. Egyébként sem bánom, ha esetleg sikerül jobb barátságot kötnöm Ryannel és Emilyvel. Az kellene még, hogy menjen a gyűlölködés köztünk. Sokkalta inkább szeretném, ha jóban lennék, és ilyen alkalmakkor segítenénk egymást. Hiszen, a család nem erre való?
-Amint hazaértem, beszélek Colinnal, hogy neki megfelel-e, ha mondjuk már most hétvégén megkapjuk Ericet egy kis időre. Rendben?- vigyorgok rá teljesen felpörögve, mert hát azért dolgozik most bennem az anyatigris is rendesen. Nem bírom elviselni, ha egy ártatlan kisgyereket bántanak. Eric nálunk lesz, jó kezekben lesz. Nem fog hiányt szenvedni semmiben sem. És, ami a legfontosabb: senki sem fogja bántani.
-Ryan én... - dőlök előrébb picit és óvatosan a kezére pakolom az enyémet. Csak úgy nyugtatás és annak jeleként, hogy együttérzek vele. Látom rajta, hogy felzaklatta ez az egész. Borzalmasan fest. - Elképzelni nem tudom, min mehettél keresztül, de esküszöm, ha egy picit is segíthetek, segíteni fogok, hogy Eric-kel ilyesmi ne történhessen meg. Tudom, nem ismerjük még egymást régóta és igazából Ericet se ismerem, de segíteni szeretnék. Ha másért nem is, hát akkor azért, mert a sógornő-féléd vagyok lassacskán.- mosolygok rá bátorítóan, aztán mivel nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni, elveszem a kezem az övéről. Isten ments, hogy félre értsen bármit is. Egyszerűen csak... ezért lettem rendőr, nem? Hogy segítsek annak, akinek szüksége van rá. Hát akkor miért is ücsörögnék a hátsómon nyugodtan?
-Akkor lépned kell Ryan. Legalábbis, szerintem az lenne a helyes út. Ki tudja, mit művelnek valójában szegény gyerekkel. Hiszen, sok mindent meg se tudna fogalmazni. Lehet olyan dolgot csinál az az állat, amiről azt se tudja Eric, hogy mi az.- magyarázok ingerülten, hiszen ahogy jönnek elő az újabb és újabb gondolatok, úgy megy fel bennem a pumpa. Komolyan nem tudom, meddig mehetek el képzeletben. Az is lehet, hogy már késő és, ha nem is durván, de csináltam már olyasmit a gyerekkel, amit egykor Ryannel is az apja.
-Ne haragudj. Tényleg semmi közöm hozzá. Nem akarok beleszólni. A te húgod. Az ő családi ügyébe mégis csak több jogod van beleszólni. Talán, ha gyámügyes lennék, járhatna a szám, de így nem.- sóhajtok egyet halkan, aztán inkább csak magam elé motyogok. Nem akarok pofátlan se lenni azzal, hogy tömöm itt a fejét a véleményemmel. Egyszerűen csak... alig várom, hogy tehessek valami igazán jót. És szerintem, ha egy kissrácnak segíthetnék jobb életet élni, az már valóban jó lenne. Nem úgy, mint holmi pitiáner tolvajok után rohanni.
-Gondoltam, hogy arra lenne eszed.- csóválom a fejem nevetve, ahogy megjelenik az arcán az a kaján vigyor és közli, hogy majd a lánnyal inkább anyukát öltözteti fel. Mintha Colint hallanám és látnám. Biztos vagyok benne, hogy ő most pont ugyanezzel reagált volna.
-Igazából, a vége felé már csak azt nem tudtam, hogy fogjak neki. Gőzöm sem volt, hogy álljak elé és kezdjem el a kis sztorimat, na meg persze, közben már olyan jól alakult minden, hogy nem akartam ezzel elrontani. Persze, hogy sértette az egész. Főleg csalódott volt, amiért hazudtam neki, de a lényeg, hogy most már minden rendben.- mosolyodok el, közben bólintok is párat magamnak. Nem védeni akarom én magamat ezzel a szöveggel, csupán elmondani, miért tettem úgy, ahogy. Tudom, hogy nem a legjobb ötleteim közé tartozott az egész, de utólag mindig okosabb az ember, nem?
Közben hála az égnek megérkezik a pincérnő is. Alig vártam, hogy végre ide libbenjen, mert a csodás illatok, bizony rendesen beindították a nyálelválasztásomat. Amúgy is rá vagyok kattanva az édességekre és mindenféle nasira, hát még, ha madzagot rángatnak előttem. Persze, próbálok én nem sokat zabálni, de Colin nem segít ebben. Folyton töm valami nasival és azt magyarázza, hogy csak adjak enni nyugodtan annak a gyereknek és ne aggódjak, mert így is gyönyörű vagyok. És végtére is, az a fontos, hogy Colin szeressen és, hogy a gyerek egészéges legyen. Más most nem érdekel. Ha majd utána edzenem kell hónapokig, hát hajrá. Állok elébe.
-Elképzelni nem tudják a pasik, miféle zavaros dolgok mennek ilyenkor végbe bennünk. Pillanatok alatt megváltozik a kedélyünk, pillanatok alatt megkívánunk valamit és azt se tudjuk, mikor, merre áll a fejünk. Legalábbis, velem így van.- vonok vállat mosolyogva, mert hát azt nem tudhatom, hogy az érzések is ilyenek-e más nőknél is, vagy csak én vagyok így megzavarodva. De tény, hogy olykor kiborító ez az egész, olykor pedig el vagyok olvadva, mennyire csodás minden.
-Annyi a szerencsénk ezek szerint, hogy két ilyen príma pasas van mellettünk. Sokszor magamat nem bírnám elviselni, de Colin türelmes és kedves. Gondolom, ez nálatok sincs másképp. Hisztik és depisebb hangulatok, aztán meg olyan jó kedv, mintha az ember be lenne piálva, vagy nem is tudom.- vigyorgok ezerrel Ryanre, közben veszem csak észre, milyen jó valakivel eldumálni ezekről. Valakivel, aki benne van a dolgokban, de mégse.
És végszóra, megérkezik a sütim és a kávé is.

Un alma mas

Örülök Abi ajánlatának. Jobb sógornőt nem is kívánhatna az ember nem igaz? Halványan elmosolyodok.
- Ahogy ráértek, már vihetitek is a gyereket, ingyen van - kacsintok, persze ezzel nem azt akarom elérni, hogy szegény kiskölykön gazdálkodjunk. Amint csitulnak a gondok idehaza és Emily is kitudja magát olyan szinten pihenni, hogy emberi formát mutasson magából, valamint én is, akkor már nem kell azon gondolkodni, hogy hol legyen Eric.
- Rendben, és tényleg nagyon köszönjük - pillantok hálásan a nő szemeibe. Mikor kitérek arra, hogy mitől félek a legjobban, hogy mit csinál az a fazon Ericcel, rögtön elfog a rettegés, és a saját tudatomon kívül kezdek el baljóslatú szentbeszédeket tartani. Mikor megérzem testvérem párjának kezét a kezemen, felpillantok rá. Aggodalommal telt tekintete kíváncsivá tesz, ennek ellenére zaklatottságomat nem tudom leplezni. Ez az egyetlen téma, ami úgy feltudja pörgetni az idegeimet, hogy hosszú percekig csak ülök magam elé meredve üreges tekintettel.
- Igazán hálás vagyok neked Abi - sóhajtom hüvelykujjammal megvakarva a homlokomat, ahogy elöntenek az emlékek. Kis híján körömmel kell kapaszkodnom a szék karfájában, hogy egyenes háttal tudjak ülni, és ne érezzem mindig azt, hogy ki akar köpni magából. Amik viszont a leginkább kétségbe ejtenek, azok a következő szavai. Hirtelen azt se tudom, hogy melyik nyílásomon vegyem a levegőt, hogy melyiken a helyes. Fáradtan dörzsölve meg az arcomat, csapok rá a térdeimre.
- Ma elmegyek hozzájuk. Megmondom, hogy pert indítok, és bíróságra vonulok, hogy elnyerjem Eric gyámszülői képviseletét. Nem fogom hagyni, hogy olyat csináljanak vele, ami teljesen tönkre teszi az életét. Már csak attól félek, hogy rám fognak rossz szemmel nézni, hogy paranoiás vagyok a múltam miatt. De épp ez az! Ha valaki, hát én tudom, hogy viselkedik egy gyerek akkor, ha olyat csinálnak vele, amit nem lenne szabad - kapom fel a telefonomat, hogy gyorsan dobjak egy sms-t a húgomnak, hogy estére ne szervezzen programot, mert átmegyek. Hú de átmegyek!
- Nem haragszok Abi! Sőt, örülök, hogy te is mondasz valamit. Mindig jó, ha több ember van, akinek kikérheti a másik a véleményét nem? - próbálom bizonygatni, hogy tényleg nem gond, ha ő is véleményez.
Ahogy rátérünk a kisbabájukra, széles vigyorral, extra lelkesedéssel hallgatom végig mind azt, amit mond.
- Elhiszem. De örülök, hogy nem lett nagy ereszd el a hajamat belőle. Nem néztem volna jó szemmel, ha menet közben összeakasztjátok a bajszotokat - ingatom a fejemet egy drámai sóhaj kíséretében, ami addig tart, míg meg nem jelenik a felszolgálónő, hogy mit is kérünk. Én csak két mezei feketét kérek, amivel a nap hátralévő részében életben tudom tartani magam, és ne bolygóhollandiként keringjek.
További magyarázatai széles vigyort varázsolnak az arcomra.
- De mind emellett csodás az egész igaz? Legalábbis nem sok nőt hallottam, aki panaszkodott volna az állapotára. Szerintem minden, ami van mellette, a kedélyállapot változás, az állandó ehetnék és a fáradtság elhanyagolható azon csoda mellett, ami, illetve aki fejlődik bennetek. Ezt próbálom bizonygatni Monának is, bár nem hiszem, hogy szüksége van rá. Szerintem ezt mind tudjátok - a lehető legkomolyabb hangomat veszem elő az iménti szentbeszédhez, mi inkább csöpög a nyáltól, mint lebeg a bölcsességtől... vagy épp fordítva?
- Igen, Mona is ilyen... csak az a nagy gond, hogy átveszem ezt a szokását, ahogy haladunk előre az időben - vallom be szégyenlősen.
- Tény, hogy mióta Mona terhes, és több a hangulatingadozása, én magam is olyan vagyok, mintha a kilenc hónap felénél tartanék, ami fizikai képtelenség lenne. Ennek ellenére ha ő nyűgös én is az vagyok, ha mérges én is, ha ideges én is, ha nyugodt és minden rózsaszín felhőkben úszik, akkor én is úgy látom. Talán ez köszönhető annak, hogy gyakorlatilag rokonlelkek vagyunk, valamint azért, mert csak vele élek, és amit ő produkál azt én is, már-már védekezés szintjén. Minden esetre érdekes.
Alig fejezem be a gondolatmenetet, máris megérkezik a rendelésünk. Abinek a süti, nekem a két kávé, mi most igen jól fog esni. Úgy kapok az egyik bögre után, mintha az életem múlna rajta, és se cukor se tej nélkül nagyokat kortyolok belőle.
- Ú... erre már szükségem volt. Nem is tudom, hogy bírtam ki idáig kávé nélkül - hüledezek, ahogy újabb kortyokat erőszakolok magamba.
- A ház terén jutottatok már valamire? - pillantok rá a bögre pereme felett.

to: Abigail
words: őőőőő biztos jó sok xD
note:
music: Pet Shop Boys - Go West

|music: Yael Naim - New Soul | to: Ryan

Csak vigyorgok Ryanre és alig várom, hogy tényleg tehessek is valamit értük. Annyival tartozunk neki, hogy legalább egy kis időre átkapom az egyik terhet a válláról. Bár nem hiszem, hogy olyan nagy teher lesz. Mondjuk nagy a szám még most, mielőtt tudnám, mi is lesz. Ugyanakkor, szerintem jó kis lecke lesz nekünk az egész, úgyhogy hajrá. Ők pedig legalább tényleg pihenhetnek. Rájuk fér azt hiszem.
-Nincs miért hálásnak lenned. Ezt bárki más is megtenné.- mosolygok rá barátságosan, aztán ahogy az asztalra csap megugrok, és kuncogva figyelem. Ez aztán az elhatározás, de nem is baj. Ha mindig csak gondolkozik az egészen, talán késő lenne a végén. Olyan ez, mint amikor az ember meg akar venni egy kocsit, de mire elszánja magát, már megvették. Mondjuk nem szép Ericet egy kocsihoz hasonlítani, de a lényeg, hogy nem hagyhatja annyiban. Ha más nem tesz semmit, akkor Ryannek kell.
-Ez esetben örülök, ha segíthettem a véleményemmel. Aztán mindenképp értesíts, ha valami fejlemény van. Főleg, ha már én is meg fogom ismerni azt a kis rosszcsontot közelebbről.- mosolygok továbbra is, de aztán elkomorodik a tekintetem. Eszembe jut egy csomó lehetőség, milyen is lesz az a nap, amikor nálunk lesz Eric. Mi van, ha nem fog kedvelni? Mi van, ha félni fog tőlem vagy egyszerűen csak, nem akarja majd, hogy a közelébe menjek? Colinnal biztos el lesz, hiszen őt már ismeri és kiköpött Ryan, de én?
-Remélem kedvelni fog. Nem volt még nagyon alkalmam kideríteni, hogy értek-e igazán a gyerekek nyelvén. De mindent meg fogok tenni, hogy megkedveljen.- határozom el végül egy bólintással karöltve, közben már azon ötletelek, hogy legyen majd az a pár nap tökéletes. Szeretném, ha Eric úgy menne majd el tőlünk, hogy azt mondhassa "piszok jó volt Colin bácsiéknál lenni".
-Majd kérek egy listát is, miket szeret enni meg inni. Hátha végső mentőövként majd le kell kenyereznem... szó szerint.- kuncogok, aztán csak barátságosan lesek Ryanre és azon jár az eszem, mennyire örülök én is, hogy nem lett nagy baj az egész elhallgatós dologból. Nem tudom mi lenne most velem, ha úgy döntött volna, hogy akkor ezek után elmegy és elég volt belőlem. Kétlem, hogy végig bírnám csinálni nélküle az egészet.
-Tényleg csodálatos dolog. Főleg, amikor már rugdos a csöppség. Furcsa, de... varázslatos. Belegondolni, hogy egy apró élet ott van benned. Tudod, én elég sokat beszélgetek is vele és hiszem, hogy hallja. Valamiért úgy gondolom, hogy nagyban befolyásolja ez is a fejlődését. Mármint, hogy mennyire várja az anyuka, mennyire szereti és ilyesmi.- osztom meg vele a gondolataimat, bár nem kérdezte. Mégis úgy éreztem, hogy el kell mondanom, ha már azt megemlítettem, hogy beszélek a hasamhoz. Nem tudom, mások milyen gyakran csinálnak ilyesmit, szóval nem örülnék, ha totál zakkantnak nézne ezek után.
-Nem tudom. Ezt Colinnál én még nem vettem észre, de lehet, hogy csak nem figyeltem. Az viszont biztos, hogy pillanatok alatt el tud lazítani, amikor épp ki akarok borulni. És az is biztos, hogy a gyerek imádja már most. Hatalmasakat rúg, amint megérzi az apja pracliját.- simítom a kezem a hasamra, ahogy egyre többet beszélünk az apróságról, aztán neki látok a sütimnek, ha már Ryan is a kávéját szürcsöli.
-Nem igazán sikerült még semmit se szervezni a házzal kapcsolatban. Előbb Colinnak kellene a munkája ugye, hogy tudjuk, lesz-e biztos anyagi háttér vagy sem. Utána jöhet egy kis kölcsön. Viszont azt muszáj lesz. Nem tudnánk egy házat csak úgy kifizetni hirtelen.- sóhajtok egyet, ahogy jobban belegondolok a dolgokba. Jóval egyszerűbb lenne az egész, ha zsebből kifizetnénk egy házat. Akkor már holnap elköltözhetnénk a lakásomból, hogy már most bebútorozzuk az újat és várhassuk nyugodtan a kicsi érkezését. Szép álmok...
-Egész jó színed lett a kávétól.- nevetek rá, ahogy észre veszem, hogy bizony tényleg lett egy kis színe a sápadtsága után. Viszont azt is tudom, hogy a kávé nem a legjobb megoldás. Én is próbáltam így napokig ébren lenni, aztán eldőltem, mint egy zsák és átaludtam egy napot. A kávé csak rövid időre dob fel. Aludni mindenképp szükséges.
-Ígérd meg, hogy megpróbálsz pihenni majd egy kicsit. Rossz rád nézni Ryan.- csóválom a fejem dorgálóan, és már el is tüntetem a sütimet közben. Nem tehetek róla. Pakolni kell befelé, nincs mese.

Un alma mas

Ha most Abi nem világosított volna fel, hogy bizonyára sokkal jobb élete lenne annak a szegény gyereknek, ha nem kellene elmennie mindig visszajárni a húgomhoz és az ő "imádni való" partneréhez. Tényleg ki tudja, hogy mit él át ott szegény gyerek, mit csinálnak vele, mit kell látnia, hova teszik és még sorolhatnám. Amúgy se egy gyerekek számára aranybánya a lakás, hát még akkor a gondoskodás milyen lehet?
- Te leszel az első - kacsintok Abire, majd heves bólogatásba kezdek.
- Biztos vagyok benne. Monával is nagyon jól kijött úgy, hogy nem mellesleg Emily majd egy éve még ki nem állhatta a gyerekeket. Mármint... nem értett velük szót, nem szerette ha megy a zsibongás körülötte. Aztán összeboronáltam őket egy alkalommal, és míg eleinte kerülgették egymást, csúnyán bámultak a másikra, addigra másnap már mind a kettő nagy ívben tojt a fejemre - vonok vállat - nem értem mit beszéltek meg ellenem azok ketten, de büszke voltam mindkettőre, hogy képesek voltak félretenni a félelmeiket, és most mind két ember akit imádok, szereti egymást.
Mesélem hosszasan, ezzel is megerősítve, hogy Ericnek nem lesz hosszú távon gondja Abivel. Ha első nap nem is a nyakába vetődni, de a következő pár jól fog alakulni. Nem mellesleg nem is lesz nagyon megszeppenve, mivel Colin is ott lesz, őt pedig ismeri.
- Az evés ivás a legbonyolultabb. Liszt érzékeny, szóval elég speciális az evési szokása... majd erről külön írok listát, és ha valami nincs, akkor Ericcel együtt kézbesítem - teszem hozzá. Széles mosollyal hallgatom végig, ahogy mesél a hasában rugdalózó gyerkőcről.
- Sok ismeretterjesztő műsorban mondták már, hogy jót tesz a magzatnak, ha az anyja beszél hozzá, énekel - mondom komoly arccal - elvileg hamarabb tanulják meg azokat a dalokat, amiket az anya énekelt nekik, mikor még a hasában voltak. De mivel még ilyen velem nem volt, és nyilván nem is lesz, én nem tudom - engedek meg egy lelkesebb vigyort, ami csak még kajánabb lesz.
- Ellazítani? Ebben biztos vagyok - nem mintha Colint nagy kujonnak ismerném, ennek ellenére dukált ezt is hozzá tenni.
- Igen az ilyenek elég bonyolultak... az viszont még inkább, hogy a terhesség utolsó szakaszában, valamint a szülés után pakolásszatok. Tudok kölcsön adni - ajánlom fel, bár nem tudom mennyire fogadná el. Valószínűleg egyáltalán nem, de nekem jót tenne a lelkemnek ha sokat nem is, de valamennyit tudnék adni nekik.
Soha nem hittem volna, hogy a kávé csodákra képes. Abi bevallása szerint még a színem is visszatért, ennek ellenére a szavai komolyak és dorgálóak.
- Igen, valószínűleg jót fog tenni. Ha most ágynak esnék, talán holnapig fel se ébrednék, viszont addig van még elintéznivalóm. Szóval a nagy alvás még csúszik egy kicsit - kapok a következő csésze után, hogy annak is kiürítsem a tartalmát.

to: Abigail
words: őőőőő biztos jó sok xD
note:
music: Pet Shop Boys - Go West

|music: Yael Naim - New Soul | to: Ryan

Egy kis reménysugarat nyújt a rövid történet, amit Ericről és Monáról mesél. Ha sikerült nekik is összebarátkozniuk annak ellenére, hogy Emily eleinte nem nagyon volt oda a gyerekekért, akkor már majdcsak sikerül nekem is. Ennyire nem lehetek szerencsétlen.
-Hát kíváncsi vagyok, hogy alakul majd ez az ismerkedés. De, ha engem nem is fog majd nagyon imádni, Colinnal biztos jól el lesznek.- vonok vállat végül, hiszen akkor sem dől össze a világ. Akkor majd tudomásul veszem, hogy Eric nem akar velem szóba állni és inkább hagyom a pasikat magukra. Addig majd én lefoglalom magam valami mással. Simán meg lehet oldani.
-Rendben. Csatolj mellé használati útmutatót.- lesek rá röhögve, de persze aztán komolyra veszem a figurát, hiszen ez nem vicc. Az kellene még nekem, hogy valami baj legyen nálunk a gyerekkel. Én lennék az első, aki felkötné magát.
-Szóval lisztérzékeny. Az mondjuk nem baj. Egy ideje én is mindenféle rozsos dolgokat eszek, hogy ne hízzak annyira. Nem szeretnék elfolyni a kilencedik hónap végére. Na meg folyton gyümölcsöket rágcsálunk a sok nasi mellett, szóval... azt hiszem, nem lesz gond.- bólogatok vigyorogva Ryannek, végül elégedetten elhelyezkedek a kis fotelomban és a hasamra csúsztatom megint csak a kezemet. Remélem, a kis kölyök is úgy élvezte a sütit, ahogy én. Piszok finom volt, csak kevés, viszont nem ennék többet. Vagyis próbálnék nem enni többet. Tényleg nem jó, ha egyfolytában zabálok.
-Akkor jól emlékeztem én, hogy hallottam valahol ilyesmit. Na meg, olyanról is olvastam, hogy sokkal gyorsabban fejlődnek is az olyan babák, akiket szeretget az anyjuk. Akivel már magzat korban kommunikálnak, na meg a szülés után is sokat foglalkoznak vele. Gyorsabban tanulnak meg járni, beszélni és ilyesmik.- magyarázok nagy okosan, holott már a felét se tudom, hogy jól mondom-e. Nem sűrűn olvastam régebben a babás dolgokról, mostanában pedig inkább arra készülök már fel, mi legyen, ha már idekint lesz. Hiszen, már nincs sok idő és én még azt se tudom, hogy kell majd fürdetnem és egyebek. Nagy szerencse, hogy Colin még ehhez is ért. Nem is tudom, mihez kezdenék nélküle.
-Hála az égnek igen. Még úgy is képes ellazítani.- vigyorgok rá huncutul, persze a fejem érzem, hogy tök vörös lehet. Nem nagyon akad olyan személy, akivel ilyesmiről is beszélhetnék, dehát Ryan már, csak tudhatja, milyen a tesója. Azért már elég jól megismerkedhettek. Kétlem, hogy épp ilyesmiről ne lett volna még szó. Főleg, mert ilyenkor a pasik azon paráznak a legjobban, hogy mi lesz velük, amíg az asszony terhes. Hát nálunk ilyesmi probléma még nincs. Most még...
-Dehogyis Ryan. Megoldjuk. Tudnék én a szüleimtől is kölcsön kérni, de nem akarom így kezdeni az életünket. Majd közösen megoldjuk, de nem húzunk le senkit. Nem lesz gond.- mosolyodok el hálásan, mert hát azért jól esik persze, hogy egyáltalán felajánlja, de a világért se fogadnám el. Van épp elég bajuk. Nem kell még a bratyóéknak is bele fizetni a lakásba. Ugyan már.
-Kétlem, hogy bármi is lenne olyan fontos, hogy amiatt feldobd a talpad. Biztosan van pár dolog, ami csúszhat pár órát, míg kialszod magad. Ne mondd nekem, hogy nem így van.- lesek rá még mindig dorgálóan, de végtére is, igazam van. Monának se egy zombira van szüksége, gondolom.
-Figyelj. Csináljuk azt, hogy ma még intézed a kis ügyeket meg miegymást, holnap viszont Colin megy Ericért, te pedig haza mész és mást se csináltok Monával, mint alszotok és szeretgetitek egymást. Neki is szüksége van rád, de nem hiszem, hogy ilyen állapotban. Tényleg nagyon pocsékul nézel ki, már meg ne haragudj. Szóval, Ericet bízd ránk, ti pedig vegyetek ki egy nap szabit és lazítsatok. Rátok fér.- lesek komolyan rá, miközben előrébb is dőlök, hogy így nyomatékosítsam a szavaimat. Ebből már sejtheti, hogy vitának nincs helye. Nem akarok én beleszólni az életükbe, de azt se akarom, hogy mostantól majd Ryanért is lehessen aggódni, mikor esik össze valahol.

|music: Bruno Mars feat. Travie McCoy - Billionaire | to: Darcy

Végre... a szülés óta először kimozdulok otthonról anélkül, hogy azon kellene agyalnom, mennyire bugyoláljam be Connort vagy épp hogy lesz melege és stb. Ha elindulunk valahova együtt, mindig azon parázok, hogy szegénynek kényelmetlen vagy akármi, de most a nagymamája vigyáz rá, úgyhogy enyém az egész délután. Ezt pedig nem is használom másra, mint hogy találkozzak a rég nem látott barátnémmal, Darcyval. Mióta nem dolgozok, nem sokszor volt alkalmunk összefutni, hiszen addig szinte, csak az örsön találkoztunk. Afféle kis számítógépzseni, aki bárkiről, bármit kiderít seperc alatt. Nem kevés ügyben volt a segítségemre, aztán még össze is barátkoztunk és ő lett az az egyetlen személy, akivel folytathattam néha egy kis eszmecserét. Hiszen nem sok emberrel sikerült még összebarátkoznom, hiába élek már jó ideje ebben a városban. Egyszerűen nem megy. Sosem voltam az a könnyen megnyílós fajta.
Még útközben telefonon konzultálok az anyámmal, hogy biztosan minden rendben lesz-e, tud-e vigyázni a kicsire és elég lesz-e az anyatej, amit elraktam neki stb... de hát érthető, hogy aggódok. Most először mozdulok ki Connor nélkül, ráadásul anya se mostanság babázott utoljára.
Vidáman nyitok be az ismerős cukrászdába, ahol legutóbb akkor jártam, mikor Ryannel beszéltük meg Colin ügyét. Milyen rég volt már. Azóta minden sokkal jobbra fordult, Ryannek pedig nincs más dolga, mint a saját babájukat várni. De mégis, most minden eszembe jut, ahogy végig lesek a helyen. Semmi sem változott. Még az asztalunkat is meg tudnám mutatni, hol ültünk akkor rég, ha valaki megkérdezné. Így viszont inkább elindulok egy másik asztal felé, ahol Darcy-t vélem felfedezni. Nem nehéz mondjuk észre venni a mosolygós ábrázatával és a göndör aranyszőke fürtjeivel.
-Szia. Régóta vársz?- csüccsenek le vele szemben a kis bőrfotelba, aztán csak mosolyogva figyelem. Furcsa, hogy ez jár a fejemben, de komolyan hiányzott már. Annyi minden mesélnivalóm van és gondolom, ez visszafelé is igaz. Alig várom, hogy valami izgalmasról számoljon be.
-Mesélj valamit. Hogy vagy?- dőlök előrébb máris kíváncsian és várom a friss és ropogós híreket tőle. Hiszen nem sokat hallok... senkiről sem hallok sokat. Bent rohadok a lakásban állandóan és maximum, csak a boltig megyek el, de sokszor azt is inkább elintézi Colin. Kezdtem már úgy érezni magam, mint egy elítélt. Biztos bediliztem volna, ha még pár napig csak ücsörgök otthon Connorral. Persze, nincs vele baj, áldott jó gyerek, csak épp én vágyom egy kis pörgésre már. De ettől függetlenül most meg ő is hiányzik. Nem tudok kiigazodni magamon. Legközelebb őt is hozom.

|music: Bruno Mars feat. Travie McCoy - Billionaire | to: Darcy

Megnyugtat a tudat, hogy szegény Darcy nem ücsörög itt már egy órája. Mondjuk az feltűnt volna, ha annyit kések. Viszont pár percet mindig szoktam. Egyszerűen sose tudok úgy elindulni sehova, hogy épp időben legyek. Az ajtóban jut eszembe általában, hogy kellene ez meg az meg még amaz is és a vége rohanás.
-Köszönöm. Te is nagyon jól nézel ki.- vigyorgok rá ezer wattos mosollyal, közben végig is lesek rajta. Hát... jóval jobb formában van, mint én. Na jó, igaz, hogy én nem rég szültem, de akkor is. Szeretnék már végre visszatérni a régi kerékvágásba és büszkén ücsörögni itt Darcy mellett. Ez mondjuk most, még nem megy annyira. Majd idővel.
-Ugye tudod, hogy azzal nem rázod le, ha nem veszed fel a telefont? Lehet jobb lenne, ha megmondanád neki, hogy nem vagy rá kíváncsi.- kottyantom el a véleményemet amolyan jó tanácsként, közben vállat is vonok jelezvén, hogy hát nem kell véresen komolyan venni amit mondtam, csupán egy ötlet volt. Viszont én biztos ezt tenném, ha a lökött faterom állandóan hívogatna a baromságaival. Előbb-utóbb unalmas tud ám az lenni.
-Én is nagyon vártam, elhiheted. Minden rendben otthon, csak már kellett ez a kis kimozdulás. Connor most az édesanyámmal van, Colin pedig dolgozik vagy fene tudja merre lófrál.- vigyorodok el a kis jelentésem végén, hiszen gáz vagy nem, már nem nagyon tudom számon tartani azt se sokszor, hogy én mit csinálok. Hát még azt, amit Colin. Kissé zűrös az egész dolog még, hiszen a háztartást is rendben kell tartani, de Connorral is foglalkoznom kell... néha sok ez az egész. Főleg, ha még éjjel nem is tudok tőle rendesen aludni. Ezért is vagyok manapság olykor hárpia otthon.
-Hogy megy a munka? Mesélj valami izgalmasat. Az életem jelenleg pelenkákból és cumisüvegekből áll, szóval kell az izgalom.- könyökölök a kis asztalkára, államat pedig megtámasztom a kézfejemen és úgy pislogok kíváncsian Darcyra.