Apám általában a napom 99%-át előre megtervezi. Olykor ijesztő pontossággal tudja, mi mennyi időt vesz igénybe. Csak arról az aprócska tényről feledkezik meg, hogy nem robotból vagyok. Az esetek túlnyomórészében napi két, esetleg három óra az, amit szabadidőnek nevezhetek. Ez nem valami sok. Egy hosszabb Resident Evil 6 kampány kijátszásához is több idő kell!
Tehát, a szabadidő hiányától való szenvedés mondhatni a hétköznapjaim, teljesen átlagos részét képezi. Ennek fényében biztos nem meglepő, hogy nem szóltam apámnak, miután a két és fél órásnak szánt megbeszélést lefújták. Szóljon a halál, basszus! Rögtön beszervezne nekem három másik programot a helyére, nehogy véletlen is unatkozzak, vagy ne adj Isten levegőt vehessek.
Szívem szerint hazamentem volna aludni, de túlságosan féltem a lebukás veszélyétől. Végül megkértem a sofőrt, hogy vigyen a legközelebbi szórakozóhelyre és jöjjön értem, nagyjából két és fél óra múlva. Ritkán van ilyen szerencsém, hülye leszek a kelleténél előbb hazavergődni! A nyakkendőmet és a zakómat levetem magamról. Ha tehetném, átöltöznék, ám ez most nem opció. Fekete öltönynadrágban és halványkék ingben lépek ki a kocsiból, hogy aztán széles vigyorral az arcomon sétáljak be a Hell's Blood Pub bejáratán. A bárpult szélén elhelyezkedő székek egyikére azonnal lecsapok. Rövid ideig faggatom a pultost, mi a választék, majd a legerősebb italból kettőt is kérek. Talán ha eléggé szétcsapom magam, akkor apám holnap "megjutalmaz" egy szabadnappal. Elvégre másnaposan ki az, aki használható?

A pultos nem sokkal később elém teszi a két, kisebb méretű poharat. Nem szemezek velük sokáig, egyiket rögtön a kezembe veszem, s a másik pillanatban már üres is. Még mielőtt az első pohárka ital hatását érezhetném, a másodikat felkapva, ugyanilyen gyorsan gurítom le. A pultra csapom a poharat. Ezzel szerencsére elértem, hogy a pultos megajándékozzon a figyelmével, tehát kihasználva az alkalmat, azonnal jeleztem, hogy kérek még kettőt. Fogalmam sincs, mennyi üveg vagy pohár fog előttem heverni, mire kellően szét tudom csapni magam. Nincs bajom az alkohollal, sőt... de részeg viszonylag elég ritkán vagyok. Szeretem tudni mi folyik körülöttem és emlékezni is rá, ez pedig a totális lerészegedéssel nem igen egyeztethető össze.
Éppen kezdtem érezni az italt a fejemben, mikor a mellettem ülő csávó kérdése elhangzott. Néhány röpke pillanatig csak bámultam magam elé. Elsősorban azt próbáltam megállapítani, hogy mennyire vagyok beszélgetésre alkalmas most, hogy érzem a két pohárnyi italt. Végül rájöttem, tulajdonképpen annyira nem is durva. Egyébként meg nagyon jó beszélőkém van. Ciki lenne, ha ennyi hazavágná. - Nézőpont kérdése. - Feleltem diplomatikusan, mialatt oldalra pillantva ráemeltem a tekintetem. - Az átlagembereknek rohadtul hosszú, nekem viszont így is rövidnek számít. - Bárcsak azok közé tartozhatnék, akik számára a munka a napi 8 órát jelenti. Újabb két pohár kerül elém, amik közül az egyiket a fiú elé tolok. - Tessék, kölyök! Előre kárpótollak a bunkó stílusomért. - Bár még bőven kedvesnek mondható a viselkedésem, félő, hogy hamarosan előjön az átlagosnak mondható köcsög énem, majd rádob néhány lapáttal a pia.

Nem gondoltam volna, hogy valakivel beszélgetni fogok és nem is terveztem. Pláne, ilyen hamar! Bár ha belegondolok, így talán jobb. Bő két órám van még. Lerészegedni pedig fél óra alatt is simán lehetséges, tehát maradna másfél óra a ... Mire? Semmire. Ki kell tölteni valamivel azt az időt. A beszélgetés erre tökéletes. Mármint ha leszámítjuk azt a tényt, hogy utálok ismerkedni másokkal. Gyűlölöm felesleges dolgokra pazarolni az időm. Annál pedig mi feleslegesebb, mint olyannal jópofizni, akivel utána úgyse találkozok soha többé? Most viszont mégis úgy döntök, kivételt teszek. Számomra se tiszta, hogy az adott szituáció miatt, vagy mert Isten tudja miért, szimpatikus a kölyök. Vagy mindkettő, elvégre az egyik nem zárja ki a másikat.
Kérdése hallatán majdnem kitör belőlem a nevetés, de még idejében elfolyton, s csak egy széles vigyor az, ami napvilágra kerül belőle. - Ha te azt tudnád... - Tudom, hogy a legtöbb ember azonnal cserélne velem, ha elmondanám, kinek a fia vagyok és mennyi az éves jövedelmünk... de kétlem, hogy hosszútávon bárki is bírná ezt a mértékű hajtást. - Amúgy rosszabbul is vezettem már le, úgyhogy ez még a jobbik verzió. - Dögöljek meg ha tudom, miért mondok neki ilyeneket. Nyilván az öngyilkossági kísérleteimre utalok most neki. Arról viszont senkinek se szeretek beszélni. Hmmm... ilyen hamar hatna a pia? Ha ennyire könnyen megered tőle a nyelvem, akkor talán mégse a legjobb ötlet társaságban berúgni.
Elárulja a nevét, majd a kezét nyújtja. Csak hogy ízelítőt adjak neki magamból, flegmán kezdem őt méregetni. Először a kezét, aztán a hajat és az arcát. - Ne vergődj, kölyök. - A keze helyett a poharamhoz nyúlok és közelebb húzom magamhoz. - Lehet, hogy kedvesnek tűnök, de az csak azért van, mert koreai vagyok és cuki a pofám. Valójában egy utolsó köcsög vagyok. - Hirtelen nem tudom, voltam-e már ennél őszintébb.
Félmosolya láttán én magam is elmosolyodom. Jobban megnézve, egész helyesnek tűnik. Tudom-tudom, a nevemet illene most elárulnom, ám az előbb említettem neki, hogy köcsög vagyok. Ha illedelmesen bemutatkoznék, akkor azzal csöppet aláásnám, amit az előbb mondtam. Ha van olyan mazochista, hogy tovább beszélgessen velem, majd két mondatom közé becsempészem a nevem is. - Nem szél, hanem a sofőröm. Errefelé lett volna dolgom, de az utolsó pillanatban lefújták... A hülye öcsémhez pedig nem megyek haza, amíg nem muszáj. - Igyekszem abszolút semmitmondó hangnemben mesélni, de az öcsém említése után kissé idegesen fejezem be a mondatot. Amióta megszületett ő a kedvenc. Emiatt azonban nem utálnám, ha nem lenne velem direkt geci. Például a múltkor is ő buktatott le, hogy újra elkezdtem vagdalni a kezeim. - És téged? - Teszem fel a kérdést Eric-nek, hogy megszakítsam a gondolatmenetem az öcsémről. Csak felhúznám magam. - Na, nem mintha érdekelne... - Mosolyodom el gonoszkásan.

A disznótor említésére akaratlanul is összeráncolom a szemöldököm. Idestova 3 éve erősítem a vegánok táborát. Nem szerencsés a közelemben semmi olyasmit felhozni, aminek az a vége, hogy egy ártatlan állat az életét veszti. Erről ő persze nem tudhat, dicsekedni pedig nem szoktam a vegánságommal, részint épp ezért, megjegyzés nélkül hagyom a mondatát. Másrészt a kézfeltartásos reakcióját nem tudtam egy halovány mosoly nélkül megállni, így aztán elég furán jött volna ki, ha kedves mosollyal az arcomon cseszegetem egy szóért, aminek egyébként valószínűleg nincs is nagy jelentősége. Az csak egy szó.
A cuki pofi hallatán a mosoly az arcomon, végül vigyorrá erősödik. Fura. Ha mástól hallanám ezt, tuti felhúznám magam rajta. Hmm... Áh, biztos a pia dolgozik bennem, azért veszem ilyen lazán a dolgot. Ettől függetlenül jó fejnek tűnik a csávó. Bár ezt a véleményem nem szeretném a tudomására hozni. - Pedig nekem egyáltalán nem tűnsz köcsög fajtának. - Sőt! Az extrémebb külseje ellenére sem tudok róla semmi rosszat feltételezni. Túl aranyosan mosolyog ahhoz. Hm... Na, jó! Ez már tényleg csak a pia lehet! Vagyis remélem...
A poharamra pillantok, ami valami rejtélyes oknál fogva kiürült. Szinte észre sem vettem, ahogy szép lassan elkortyolgattam. Épp elgondolkoznék azon, hogy valóban rúgjak-e be, ha már most ilyen furcsán érzem magam, mikor Eric kérdését meghallva, azonnal felkapom a fejem. Hevesen bólogatok. - Ezek szerint neked is? - Kérdezem kissé bátortalanul. Félek, hogy most jön az a rész, amit őszinte beszélgetésnek hívnak. Félreértés ne essék, egyre inkább érdekel a kölyök, úgyhogy nagyon szívesen elhallgatom őt. Én azonban tartózkodnék a meséléstől. Elvégre nem ismerem. Akár egy újságíró is lehet, aki holnap címlapon hozná le a sztorijaimat... Apámnak jól menő informatikai cége van Kínában, anyám pedig legalább ennyire sikeres szállodalánc tulajdonos. Mindig kínosan ügyeltek rá, hogy jó színben tüntessék fel magukat... Ha valami olyasmit mondanék, ami ennek a szöges ellentétében áll, iszonyatos balhé lenne belőle.
A kis történetén muszáj volt elnevetnem magam. Csórikámat lerázták. - Nézd a jó oldalát, kölyök! - Bár magasabb nálam, s az sem kizárt, hogy egyidős velem, vagy idősebb, a kölyök jelzőt valahogy mégis jólesik rá használni. - Így legalább abban a megtiszteltetésben részesülhetsz, hogy dumálhatsz velem! - Mosolyt villantva, kihúzom magam. Noha eléggé rájátszottam erre az egos formámra, van a mondandómban igazság. Barátaim egyáltalán nincsenek, szabadidőm pedig alig... Abban az esetben pedig inkább otthon pihenek. Még a cselédekkel se igazán szoktam beszélgetni. Mentségemre szóljon, hogy azokkal nem is lehet. A komor arcuktól még inkább elmegy az életkedvem.
Mr. No Name? Ismét vigyort csal az arcomra. Ez valami rekord lesz... Ennyire jó kedvem még talán sose volt. - Akár kettőt is! - Jelzek a csaposnak, hogy hozzon nekünk még egy kört, majd ismét Eric felé fordulok. - Utána elmenjünk csajozni? - Dobom fel az ötletet egy mosoly keretében. Az igazat megvallva, magam se tudom, ez honnan jött. Egyáltalán nem szeretek csajozni, sőt! Mindössze két barátnőm volt eddig, azok is csak azért, mert jó családból származtak és apám erőltette rám őket. Erről persze tudtak, s nem igen lepte meg őket az, hogy nem történt semmi komoly. Olyan egyszerű dolog is nehezen ment nekem, mint a csók. A mai napig kiráz a hideg, ha csak rá gondolok.

Akaratlanul is mosolyt csal az arcomra az, ahogy próbál győzködni arról, mekkora egy köcsög tud lenni. - Jól van, kölyök! Ha megittam még három pohárral, ismételd el újra. Akkor már azt is elhiszem, hogy csillámpónival jöttél. - Ahogy a mondat elhagyja a szám, már tudom, hülyeség. Három pohár? Na, persze... Nem szoktam részeg lenni, s nem is tervezem ezt a szép szokást a hétköznapjaimba vezetni. Bírom a piát, de újabb három pohár már nekem is sok lenne. Jó lesz, ha visszafogom magam.
-Két bátyád? - Kapom fel erre rögtön a fejem. Meglep, bár nem tudom, miért is. Talán mindössze azért, mert én el se tudom képzelni, milyen az, ha valakinek egynél több testvére van. - És ... - Egy pillanatra elgondolkozom, hogyan lehet a lehető legnormálisabban megfogalmazni a kérdésem. - ... ők tényleg a tesóid? Mármint... érted, na. Rendes vérszerinti tesók és együtt nőttetek fel meg minden? - A hangomból őszinte érdeklődés vehető ki, noha kicsit fura lehet a kérdésem. Fogadott gyerek vagyok, nekem az ilyesmi nem magától értetődő.
A nagyképű szó hallatán máris egy széles vigyor vándorol az arcomra. - A "tisztában van az értékeivel" jelző sokkal jobban tetszik. - Nem sokkal később megkapom az újabb poharat, ezúttal azonban nem vetem rá magam. Közelebb húzom, de ennyi. Túlságosan kezd lekötni a beszélgetésünk ahhoz, hogy meg akarjak feledkezni róla. A részegség viszont ezzel jár, nem? Bár esélyes, hogy egy része így is ki fog esni... Egy ideje már érzem, ahogy a pia dolgozik bennem.
Ismét olyan dolog hagyja el Eric száját, amire döbbenten emelem rá a tekintetem. - Meleg vagy? - A kérdés szinte magától csúszott ki a számon, amitől elég kellemetlenül is éreztem magam. Biztos ez is a sok pia hatása... Már azt se tudom eldönteni, melyik mondat maradjon a fejemben és melyik szaladjon ki. - Az... az tök jó! - Próbálok kivételesen jó fej lenni. - Még egy meleg ismerősöm se volt eddig.

A nagyfiú szó hallatán akaratlanul is felnevettem. Ennél szebben talán sose fogalmazták meg még azt, hogy vegyek végre vissza a pofámból. - Jól van, kölyök! - Alapjáraton a tipikus "már csak azért sem" alapot követve direkt rádobok még néhány lapáttal. Most azonban kivételt teszek. Nem tudnám megmondani, hogy a pia hatása, vagy Ericé, de nem is érdekel.
Mintha a gondolataimba látott volna, megemlíti a nem enyhének nevezhető italfogyasztásomat. - Hmm... Mondasz valamit... - A poharam tartalmát fixírozom. - De azért van, hogy megigyam! - Halvány mosoly keretében ismét felé fordulok. - Gondolj csak bele! Ha nem iszom meg, akkor az a sok ember, akinek ezt köszönhetjük, hiába dolgozott! Annál pedig nincs rosszabb, minthogy valaki munkája kárba veszik! - No, ezt a dumát még én se hallottam magamtól. Ha nem felejtem el, mindenképp bemesélem apámnak is, közvetlen azután, hogy lecseszett a lerészegedésemért. - Én már csak tudom! - Sóhajtok. - Emlékszem, mikor először álltam neki a Resident Evil 6 kijátszásának és tökre vártam, hogy a harmadik fejezethez érjek. Bő fél órányi szenvedés után nagy nehezen majdnem le is győztem azt a mutáns cápahalvakondizét, ami a második fejezet végén van, de az öcsém kihúzta az áramot és kikapcsolt a gép. Ergo totál felesleges volt az a fél óra, plusz az a cirka másfél óra, míg a sima kis mezei zombikat aprítottam. - Szép is volna, ha mindössze ennyi problémám lenne az életben.
Kissé kellemetlenül érzem magam, így utólag, amiért annyira meglepődtem a testvérei számán. Furcsa... találkoztam már nagycsaládból jövő üzletemberekkel, akiknek több volt, de az mégis más... Hiába beszélgettem velük órákig, ők negyed annyira sem érdekeltek, mint most Eric. - Mi az öcsémmel nem vagyunk normális tesók. Semmilyen értelemben sem. - Szelíd mosolyt erőltetek az arcomra. - A szüleim sokáig azt hitték, hogy nem lehet gyerekük, szóval mielőtt összehozták volna az öcsémet, örökbe fogadtak. Valójában az árvaházban kaptam az Angel nevet is, mert senki szájára sem állt rá Min-Joon. - Pedig ha tudták volna hogy ez még a koreai nevek közül is a normálisabbak közé tartozik!
Eric érvelését ledöbbenve hallgattam, hosszú másodpercekig egy árva szó sem jött ki a számon. A fejemben persze folyamatosan jártak a fogaskerekek. Már majdnem kibukott belőlem a "Milyen cicababa?", de hamar rájöttem, hogy azzal csak őt támasztanám alá, ha kiderülne, hogy valójában annyira jelentéktelen számomra a nő jelenléte, hogy észre sem vettem. - Hát... de... nagyon nagy bunkóság lett volna, ha az ő seggét, vagy mellét nézem, mikor beszélgetünk! - Sietve kapirgáltam még a fejemben, hátha meg tudom valamivel győzni a heteróságom felől. - És két barátnőm is volt már! Meg apám amúgy is megölne, ha meleg lennék... - Bár nem tagadom, sok mindent megmagyarázna a dolog...

Ismét csak mosolyt csal az arcomra. - Maradjunk annyiban, hogy illik rád ez a jelző. - Noha nem sokat tudok róla, sőt, az információim vele kapcsolatban a nullát ölelik. Valahogy mégis olyannak néz ki, akit hívhatok kölyöknek. - Egyébként meg lehet, hogy tényleg nem vagyok nálad sokkal idősebb... de az is lehet, hogy igen. - Sunyi kis vigyorral az arcomon nézek fel rá. - Tippeld meg a korom! Ha eltalálod, nem hívlak többé kölyöknek. - Nem véletlen kockáztatom ezt be. Szinte sose sikerült eltalálniuk a korom. Többnyire sokkal kevesebbet mondanak.
Hevesen bólogatok kérdésére. - Bámulatos vagyok, mi? - Húzom ki magam büszkén. Bár ezt úgy is mondhatnánk, hogy már vagyok annyira edzett az ivásban, hogy egy darabig még tudjak ilyen kacifántos dolgokat mondani.
Kissé zavartan nevetem el magam. Most esik csak le, mennyit is beszéltem neki egy idióta számítógépes játékról. Ráadásul úgy, hogy azt se mondhatom, elszaladt velem a ló. Sokkal, de sokkal többet tudnék beszélni. - Mondhatni. Az életem elég stresszes. Valahogy le kell vezetnem a dolgokat. - Magyarázom, hogy véletlen se nézzen kezdő pszichopatának. - Csak sajnos kevés a szabadidőm, úgyhogy elég lassan tolom ki a játékokat. Párosban gyorsabb lenne... - Kacsintok rá, széles vigyorral az arcomon. Ilyen hülyén se akartam még senkivel se haverkodni, de ami igaz, az igaz. Legalább kétszer gyorsabban kivihető egy pálya, ha nem az idióta számítógép játszik a másik szereplővel.
-Pontosan! Angel. Nem Angie meg hasonlók! Simán Angel. - Az öcsém már annyi becenevet talált ki nekem, hogy mostanra herótom van az összestől.
Hallgatva őt, kezdtem egyre kínosabban érezni magam. Nem azért, mert olyan szintű sületlenségeket mondott... épp ellenkezőleg. Pár pillanatig csak hallgatok, s őt figyelem. - Akkor nem ismered eléggé az apámat. - Mosolyodom végül el. - Amúgy meg ez esetben tévedtél. Mondom, hogy voltak barátnőim meg minden. Nem vagyok meleg. - Annyira részeg azért nem vagyok, hogy ilyesmit elismerjek. - De témánál maradva... Tehát az eleje óta azt hiszed, hogy hozzád hasonló vagyok. Csak ezért kezdtél el dumálni velem? Fel akarsz szedni, mi? - Nevetem végül el magam. Próbálom elviccelni az egészet.

Halovány mosollyal az ajkaimon hallgatom őt, egy darabig egyetlen szót se szólva. Egyre határozottabban éreztem, hogy az eddig elfogyasztott alkoholmennyiség kezdi kifejteni a hatását. Ha nem akarom magam totálisan kiütni, akkor itt kell megállnom.
- 24 vagyok. - Közöltem, egy szélesedő mosoly kíséretében. - De a babapofi miatt mindig kevesebbnek hisznek. - Közöltem. - És te mennyi vagy? - Érdeklődtem. Valóban érdekelt, hogy mennyivel lehet fiatalabb, vagy épp idősebb nálam. Nem mintha ez számítana bármit is.
A "kicsim" jelző hallatán nem sok hiányzott, hogy egy jókedvű nevetés törjön ki belőlem. Emlékszem, anno egyszer pont így hívtam az egyik barátnőmet is. Valamiért Eric szájából sokkal szebben csengett ez a szó, mint az enyémből. Lehet az ital miatt gondolom így, nem tudom.
Kérdése hallatán szinte azonnal bólintottam. - Az. Kellene valaki, aki viszi a csaj karaktereket. Neked gondolom az nem lenne probléma. - Utolsó mondatomban enyhe utalás is volt, s némi vicc is. Kíváncsi voltam, hogy melyik oldalon áll, passzív, avagy aktív, amire nyilván nem fogok így rákérdezni, s talán ő sem válaszolni ilyen nyíltan. Abban reménykedem, hogy talán egy ilyen mondatra kapok egy szépen becsomagolt választ a fel sem tett kérdésemre. Na, azt hiszem ebből látszik igazán, hogy nem vizet ittam eddig. Ilyesmin nem agyalnék, ha teljesen józan lennék.
Hallgatva őt, valamiért egyre jobban kezdett Ő érdekelni engem. Többet szerettem volna tudni róla. - Hány barátnőd volt? - Kérdeztem rá, mellőzve most a bizonygatást, miszerint én hetero vagyok. Ez a másik jele annak, hogy hat a pia.
- Akkor jó. Amúgy se terveztem, hogy ma bárkit is hazaviszek egy kóbor numera kedvéért. - Nem mintha eddig bárkit is hazavittem volna ilyesmi miatt.