Eléggé unom magam, nem igazán tudok mit kezdeni magammal az üres lakásban. Túlzás, hogy félek, de ilyenkor minden apró zajra figyelek. Ez akkor is így volt, amikor nem éltem még olyan életet, hogy okom is legyen félni. Elgondolkodom rajta, hogy elmegyek valahova, beszerzek pár új cuccot és meglepem Ash-t, de annyira vele akarok már lenni, hogy nem akarom, hogy elkerüljük egymást. Különben is van elég dolgom, ha én nem teszem a helyükre a dolgokat, akkor még elég sokáig a dobozokat meg az üres bútorokat fogjuk nézni. Maguktól nem mennek a helyükre, Ash meg... hát ha rajta múlik, akkor sem. Elmosolyodom a gondolatra. Így szeretem, akkor is, ha nem lételeme a rendezkedés és a lakás szépítgetése. Mondjuk én szerettem az előzőt is, de nem maradhatunk hosszabb ideig egy helyen. Ez még inkább zavart, én egy lakáson belül is el tudok tévedni és minden annyira új, így üresen minden helyiség annyira egyforma. Ilyenkor persze nagyon lassan megy az idő. Kinyitom az első utamban levő dobozt és pakolgatni kezdek. Az egész napom így telik, de ezt nem tudom megunni, szeretek rendezkedni. Ash meg szeret morogni, mert semmit nem talál, de mindig ugrok az első szavára. Nem írtam rá egyik dobozra sem, hogy mi van benne, így meglepetés, mit bontok ki. Kicsomagolom a fürdőt, valahogy olyan jó érzés még mindig ránézni, hogy az én fogkefém mellett ott áll a pohárban Ash-é is. Szeretem az érzést, hogy hozzá tartozok. Kicsit elidőzök a tükör előtt, ahogy szoktam. Szűk farmer van rajtam, szintén szűk felső, ezek Ash kedvencei, érdekes módon elsőnek ezeket találtam meg a ruhák között, úgyhogy gyorsan magamra is kaptam. Rendezgetem a hajam, de most nem érek erre rá. Legalább a hálót be akarom még rendezni, mielőtt Ash hazaér. Ez a két legfontosabb hely. A következő dobozból elő is kerül a kedvenc ágyneműm, szeretem a színét, úgyhogy gyorsan fel is húzom. Kezdem már unni a házimunkát, nem magával a munkával van a bajom, csak szeretem, ha életem párja szórakoztat közben. Elég, ha itt van segítenie sem kell, de nem szeretek egyedül lenni. Eldőlök az ágyon és unalmamban bekapcsolom a tv-t. Persze egyből a zenecsatornára kapcsolok, nem bánom, hogy végre van valami zaj. Hol a fenében van már? Türelmetlenül tépek fel egy újabb dobozt, amikor hatalmas csattanást hallok, minden kiesik a kezemből, úgy megijedek. Megjött az én drágám, gondolom magamban, a szemem forgatva. Jó, talán a huzat volt, mert kinyitottam pár ablakot, hogy kiszellőztessek.
- Drágám, végre, hol voltál ennyi ideig? - kiáltottam a szobából, biztos voltam benne, hogy ő jött haza ilyen belépővel. Az ajtó felé sietek, de megtorpanok, amikor meglátom a földön ülve, véresen.
- Ne... Ash... - a számhoz kapom a kezem és ijedt tekintettel nézek rá. Megszédülök, valamiben meg kéne kapaszkodnom, kinyújtom a kezem a fal felé, de nem bizonyul elégnek, legszívesebben sikítanék, már a szemem is könnyes, szinte csípi. Úgy érzem, a földbe gyökerezett a lábam, majd amikor az első ijedtségből kicsit magamhoz térek, egyből letérdelek mellé és szemügyre veszem a sebet. Nem mintha sokat értenék hozzá, de lőtt sebnek tűnik. Most nem kérdezek semmit, ilyenkor utálom, hogy nem vagyok izmos, pedig Ash nem az a nagydarab fickó, akit ne lehetne valahogy elvinni az ágyig, de nekem nem megy. Nem akarok pánikba esni, ahogy a vér látványától szoktam, az most nagyon nem lenne jó.
- Fel tudsz állni? Segítek - felállok és megfogom a karját. Elég nehezen megy, amikor végre felkel valahogy, még csak akkor jön a neheze. Nincs olyan messze az ágy, de most minden lépés örökkévalóságnak tűnik. Fogalmam sincs, mihez kezdek vele. Egy lőtt sebbel viszont nem lehet orvoshoz rohanni, a mi helyzetünkben. Ahogy megérkezünk az ágyhoz és Ash szinte eldől rajta, már megyek is a fürdőbe és áldom a szerencsémet, hogy itt már végeztem a kipakolással. Azt sem tudom mit hova tettem, megtámaszkodom a mosdón és nagy levegőt veszek. Nem lehetek rosszul, ezt most nem engedhetem meg magamnak. Összekapom magam, végül a kezembe akad minden, ami kell. Az ágyra dobok mindent, ahogy visszamegyek a szobába és jobban szemügyre veszem a sebet. El van szorítva, de rendesen vérzik, jobban, mint amit bírok. Nagyot nyelek, ahogy feltűröm a nadrág szárát. Érezem, ahogy elsápadok, de próbálok arra koncentrálni, ami csinálok. Még jó, hogy annyira ügyetlen vagyok, hogy sokszor ejtek magamon valamilyen sebet, így aztán tudom, mit kell tennem. Vizes törölközővel kitisztítom a sebet, próbálok óvatos lenni, néha felpillantok Ash arcára és most nem tetszik, amit látok. Helyes arcát a fájdalom torzítja el.
- Tudom nem kellemes, de igyekszem, mindjárt végzünk - simítok végig a másik lábán, aztán megint csak a feladatra figyelek. Miután tiszta a seb, lefertőtlenítem, ez elvileg nem csíp, de ennyire nyílt sebnél fogalmam sincs, milyen hatása van. Végül egy krém állagú gyógyszerrel fejezem be, óvatosan kenem szét rajta, alig érintve, de így is párszor megrándul a lába érintésem nyomán. Vízálló, ezüstionos, hatalmas géz kerül a sebre, körbetekerem, alapjában véve elég profi munkának tűnik, de ezen kívül máshoz nem értek, nagyon remélem, hogy eláll a vérzés és nem fertőződik el. Eltűnök egy újabb pillanatra, pohárral és tablettával térek vissza, a tablettát egyenesen Ash szájába, a poharat meg a kezébe nyomom. Amíg az ijedtség okozta adrenalin dolgozott bennem, nem volt semmi gond, most mégis remegve bújok a páromhoz.
- Nagyon fáj? - teszem fel az egyik kérdést, ami foglalkoztat. Ez a legfontosabb, mégsem várom meg a választ, egyből felteszem a másik kérdést is.
- Ki tette ezt? - suttogom halkan és érzem, ahogy megy ki belőlem az erő. Soha nem bírtam se a vért, se a stresszhelyzetet. Igazából még nem is láttam lőtt sebet. Amióta együtt vagyunk, még egyszer sem sérült meg komolyan, ha vért folyt, az csak az enyém lehetett, mert én össze vissza töröm magam mindig. Aggódó pillantással nézek rá.
- Nem lesz semmi baj - nyugtattam inkább magam, abban sem voltam biztos, hogy kimondtam hangosan.
- Te csak pihenj - suttogtam és a vállára hajtottam a fejem, nem nehezedtem rá, csak érezni akartam.

Ahogy végzek, nagyjából eljutok oda, hogy legyűröm a vérfóbiámat. Nem nagyon bírom az ilyesmit, de a muszáj nagy úr. Annál fontosabb pedig, hogy ellássam Ash sebét, nincs is. Elég jól tűri a megpróbáltatást, fogalmam sincs, mennyire fájhat neki, de azért el tudom képzelni.
- Ez csak egy farmer Ash, majd veszünk másikat. Ezért a szexi lábért viszont tényleg kár lenne – simítok végig az említett testrészén, kissé megkésve válaszolva a morgolódására, de szinte csak most jut el a tudatomig, mit is mondott. Az idegesség mindent kikapcsolt bennem, csak arra tudtam gondolni, hogy elállítsam valahogy a vérzést. Talán majd most, lefertőtlenítve és pihentetve a lábát jobb lesz a helyzet. Miután végzek, kinyomom a tv-t, már le volt halkítva, de a fénye sem kell most ide, aztán amikor ismét visszatérve a tablettát benyomom a szájába, kissé elhúzza azt. Bár lenyeli, mégis kérdőre von.
- Elhiheted, hogy nem én akarlak eltenni láb alól, nem akarlak megmérgezni – válaszolok és én is elhúzom a számat, egyrészt kicsit rosszul esik, hogy rákérdez, mintha nem bízna bennem, de másrészt megértem, én kényes vagyok az ilyenre, nem veszek be bármilyen gyógyszert.
- Csak egy fájdalomcsillapító, elég jó, de nem tudom, egy lőtt sebre mennyire használ. Talán valamennyire csillapítja a fájdalmad, ha nem is nagyon, de legalább alszol tőle egy jót – váltok vissza kedves és aggódó hangnemre. Nem a piszkálódásomra van most szüksége. Mellé bújok, ha eddig tudtam is, már nem lehet titkolni tovább, mennyire aggódok érte, remegésem elárul. Mosolya kicsit megnyugtat, de nagyon jól tudom, hogy ez nem egy kis karcolás. Felül, hogy ledobja pólóját, még az is koszos, kicsit zavarba jövök, hogy nekem ez nem jutott eszembe, de nem akartam ilyenekkel fárasztani. Ahogy félmeztelenül visszadől mellém, egyből magához húz és egy csókot nyom ajkaimra. Érintése nyomán mosolyra húzom a számat, nem csak azért, mert jólesik, hanem mert azt a kevés energiáját is erre fordítja. Magához húz és mintegy mellékesen megjegyzi, hogy egy fejvadásszal futott össze.
- Komolyan mindent harapófogóval kell kihúzni belőled? – húzódok el annyira, hogy a szemeibe tudjak nézni, de egyből bújok is vissza hozzá.
- Ki sem foglak engedni a lakásból. Legalábbis egy ideig biztosan nem. Nem is tudnál meglógni – jelentem ki ellentmondást nem tűrően, ennek ellenére tudom, hogy úgyis az lesz, amit ő akar. Nem tudom, meg nem is akarom megakadályozni semmiben, mindenben támogatom.
- És mi lett a fejvadásszal? – kérdezem, miközben ujjaimmal mintákat rajzolok a meztelen mellkasára. Hazajutott, szóval feltehetően nem követte, de nem ártana tudni mi is történt pontosan. Ezzel a szűkszavú válasszal nem sokra megyek. Megköszöni az ápolást, válaszul finom puszit nyomok a meztelen bőrfelületre. Rájövök, hogy még mindig érzem a vérszagot, már azt is tudom, honnan. Csak a pólóját vette le, nekem meg teljesen kiment a fejemből, hogy a szétlőtt farmer még rajta van.
- Ettől is meg kéne szabadulni – jelentem ki, miközben ujjaim az övön és a farmer gombjain babrálnak. Korábban nem csináltam még ilyet, szinte mindenbe ő vezetett be, de mellette sokszor fordult elő ez a vetkőztetős jelenet. Ennek köszönhetően gyakorlottan és gyorsan végzek. Felülök és amikor kicsit megemeli magát, lecsúsztatom róla a farmert, a kötésen óvatosan bújtatom át és miután a cipőtől is megszabadítom, a zavaró ruhadarab landol valahol a szobában, ahol gondosan rendet raktam, de már nem érdekel. Ellenőrzöm a kötést, még nem vérezte át, ennek örülök.
- Eddig egész szép – jegyzem meg és visszabújok hozzá, cicásan simulok szinte meztelen testéhez. Fél kézzel magunkra ügyeskedem a takarót, bár én nem fázok, Ash a kimerültségtől lehet, hogy igen.

Egészen kicsit szégyenlem csak magam. Rossz érzés, hogy úgy ráförmedtem a tabletta miatt, de hát mit csináljak, nem gondoltam, hogy egy márkanév ennyire fontos. Csak hasson, a többi nem számít. Tű végülis van, de az biztos, hogy én nem bököm meg. Hatásosabb lenne valami, ami egyből a vérébe jut, de nem lennék rá képes, a sebet sem tudnám összevarrni és nem csak a szaktudás hiánya miatt, egyszerűen az már erőn felüli lenne. Persze ki tudja... a vért sem bírom, a stresszhelyzet mégis megoldotta. Utólag kezd kirázni a hideg attól, amit az imént láttam, Ash meg csak a farmeren morog. Jellemző.
- Komolyan mondom, veszek neked egy másikat. Hátha találok valahol ugyanilyet - mondom elgondolkodva, ez eddig nem jelentett problémát, rosszabb vagyok, mint egy nő, ha vásárlásról van szó. Nagyon el tudok szórakozni vele és nehezen unom meg, de ha megunom, akkor hisztizni kezdek és azonnal haza akarok menni. Rájövök, hogy kicsit elkalandoztam, így inkább visszatérek a gyógyszer témához röviden.
- Nem, ez nem recept nélkül kapható cukorka, hanem rendes fájdalomcsillapító. Csak kicsit türelmesnek kell lenni... - kezdek bele, de nem morgok, tudom, hogy bízik bennem, ő az egyetlen, akiben én is és ez így van jól. Lelógatja a lábát az ágyról, talán kényelmesebb vagy észreveszi az ágyneműt, nem tudom, csak azt, hogy ezt nem kéne hagynom.
- Ne lógasd, akkor soha nem fog elállni a vérzés. Inkább tedd fel - magyarázom, de meg sem várom, amíg megmozdul, inkább én nyúlok a bekötözött lába után és finoman visszahúzom az ágyra.
- Mosni lehet, de így kisebb az esély, hogy vörös színben fog pompázni a kötésed - teszem hozzá, miközben megint kényelmesen elhelyezkedek. Beleborzongok az érintéseibe, jó értelemben, ahogy az arcomhoz ér, minden létező és nem létező szőrszálam az ég felé meredezik. Miután kioktat, hogy milyen tablettát nyomjak a szájába, ha kell, végre belekezd abba is, hogy mi történt.
- Megértem, hogy nem vagy beszédes kedvedben, de azért ezt mégiscsak tudnom kéne. Fontos vagy, nem érted? - a hangom most sem számon kérő, inkább csak gyengéd, azt akarom, hogy tudja, milyen sokat jelent nekem. Még magamnak sem tudom rendesen megfogalmazni. A kést keresi, szinte már hisztérikusan, nem hagyhatom, hogy ez eluralkodjon rajta, már remeg, vacog, ebből láz lesz, nem csodálom, hatalmas a seb. Várom, mikor üti ki a gyógyszer, nem ezt akarom, de neki most aludni kell, akkor gyorsabban gyógyul és addig sem fáj neki annyira.
- Majd meglesz az is - zárom rövidre, miután lehúztam róla a nadrágot, megint mellé bújok, cicásan simulok hozzá, felhevült testemmel melegítem, közben beburkolom a takarónkkal. Igen, a mi takarónk. Szeretem ezeket az apróságokat, amik azt mutatják, hogy mindenünk közös, összetartozunk. Ash-t elnyomja az álom, ahogy gondoltam, óvatosan kinyújtom a kezem, hogy ne ébresszem fel és lekapcsolom a lámpát. Annyi fény beszűrődik kintről, hogy nézhessem az arcát, ahogy alszik. Ettől kisimulnak a vonásai, nyoma sincs már rajta a fájdalomnak, csak a gondtalan arcát látom, ahogy éppen álomvilágban jár. Néha még mosolyogni is szokott álmában, most éppen nem, de olyan nyugodt. Nem először figyelem, szeretem nézni, nem is tud róla, legalábbis eddig még nem buktam le. Nem tudom mikor nyom el az álom karjaiban, de jót alszom, mint mindig, mert a karjaiba zár. Persze kicsit éber az álom, figyelem minden rezdülését, félálomban ellenőrzöm a lázát, vigyázok, nehogy hozzáérjek a lábához. Kialvatlanul ér a reggel, de boldogan. Előbb ébredek, mint általában és figyelem a szuszogását. Olyan édes, hogy akaratlanul is mosolyt csal álmos arcomra. Tekintetem elkalandozik a testén, alvás közben kissé lecsúszott a takaró, így látni engedi meztelen mellkasát. Illetlen gondolatok jutnak eszembe, elkapom onnan a tekintetem, de akaratlanul vagy talán inkább direkt visszatalál oda, így engedek az édes kényszernek, hogy meg is érintsem finoman. Mocorogni kezd, pedig nem akartam felébreszteni. A bűnös gondolatoktól arcom kipirult, nem nagyon tudom titkolni előtte az érzéseimet, de nem is akarom. Ahogy rám emeli gyönyörű szemeit, zavartan kapom el a tekintetem, mert az is elég beszédes.
- Jó reggelt édes, jól aludtál? Hogy van a lábad? - köszöntöm kedvesen és egy finom puszit nyomok ajkaira, szégyenlős mosoly kíséretében. Őrülten vágyok rá, de most az a legfontosabb, hogy leellenőrizzem azt a kicsit sem veszélytelen sebet a lábán. Mégsem moccanok, képtelen vagyok rá, ahogy álmos tekintettel rám néz. Ajkaim súrolják puha száját.

Eléggé eseménytelenül zajlik az éjszaka hátralevő része szerencsére. Persze aludni azt nem tudok, legalábbis úgy érzem, semmit nem alszok, néha kicsit elbóbiskolok, de aztán felriadok, hogy leellenőrizzem, minden rendben van. Ez még fárasztóbb, mintha tényleg ébren lettem volna egész éjszaka, de Ash-ért mindent megteszek, még ennél többre is hajlandó lennék. Már világos van, amikor úgy döntök, nem is próbálkozok alvással, gyönyörködök inkább a mellettem fekvő Ash-ben. Ez amúgy is szokásom, hiszen ő mindig később kel, mint én, de nem tudok betelni a látvánnyal. Nem nyitja még ki a szemét, de utánam tapogat, ezt úgy szeretem, értem is a célzást és közelebb húzódok hozzá. Nem szól semmit, csak a nyakamhoz bújik, én meg hagyom, sőt élvezem. Nem is bírom ki, hogy ne érjek hozzá még ennél is jobban, ujjaim megindulnak és csak úgy, ahol éppen érem, simogatom. Tudom én, hogy lenne dolgom, hiszen reggelit kért, nem felejtettem el, csak jólesik hozzábújni, végre nem rohan, bár nem is tudna, ennek viszont nagyon nem örülök. Egyszercsak megtöri a csendet, mintha tudná, hogy mire gondolok, egyből a fájdalom kerül szóba. Már éppen indulnék, amikor kinyitja a szemét és lehúz egy csókra. Kicsit jobban elmerülök benne, mint kellene egy ilyen helyzetben, de nem tehetek róla, ha ő érint, megőrülök, korábban még nem éreztem ilyet, a testem minden pontja azonnal válaszol a csókra, jóleső bizsgergés fut végig rajtam. Kezemet az arcára csúsztatom csók közben, finoman végigsimítok rajta.
- Tényleg nem, de nem számít. Képtelen lettem volna aludni úgy, hogy te itt fekszel mellettem vérző lábbal, valakinek vigyázni is kell rád – húzódok el mosolyogva és kikászálódok az ágyból.
- Megyek, csinálok reggelit. Ne mozdulj… nem kell játszani a nagyfiút, én tudom, mennyire kemény vagy, de a pihenés most célravezetőbb – visszahajolok, megtámaszkodok az ágyon és egy futó csókot követően elindulok a konyha felé.
- Mit ennél? – kérdezem, közben lepillantok a lábára. Még így is kicsit összevérezte a kötést, mi lett volna, ha lelógatja az ágyról, ahogy akarta. Mindenesetre az ágynemű nem lett véres szerintem, de nem is érdekel, az pótolható, hiába a kedvencem.
- Reggeli után átkötöm a sebed, át is vérezte kicsit a kötést és meg is akarom nézni – jelentem ki és eltűnök. Nem szórakozok sokáig a konyhában, jól elvagyok ott máskor, de most sietek, összedobok egy gyors reggelit és tálcán viszem az én egyetlenemnek. Még jó, hogy tegnap ennyi mindent kipakoltam, így a tálcát is megtaláltam. Leteszem az ágy mellé, segítek neki felülni, még így is fájdalmasan szisszen fel. Elhelyezkedek Mellette a tálcával az ölemben és etetni kezdem.
- Hoztam gyógyszert is, de előbb a reggeli, különben viszontlátod a gyógyszert, ha azzal kezded. Aztán pedig mesélsz – emlékeztetem arra, hogy mit ígért és felsóhajtok, magam sem értem, honnan tudok ennyi mindent, eddig nem foglalkoztatott az ilyesmi és nem is bírom a vért. Tegnap viszont semmi bajom nem volt, talán az ijedtség miatt nem tudtam erre gondolni, időm sem volt felfogni, hogy Ash vére folyik rajtam is. Annyira elgondolkodok, hogy összekenem magam vajjal, így aztán az ujjamat lassan a számba csúsztatom nagyobb beleéléssel szopogatom, mint kéne, miközben pillantásom az én egyetlenemre téved, persze teljesen véletlen.