- Az a baj hogy azt mondom ennél többet érdemelsz?? - jött az első reakció, de amikor a fejem is utolérte, már hiába haraptam el. Kimondtam. És csak továbbra is bámultam a szemeibe, de nem akartam vele semmit. Tőle.. Vagy legalábbis... Csak jó volt egy rövid percre elveszni az emlékekben.
Aztán az a rövid biccentés. Ennyi amivel nyugtáztam aaa.. "köszönetnyilvánítást" vagy minek is nevezzem az ő szájából hangozva, de hamar törte a csendet, amire már tényleg reagálnom kellett.

- Bekaphatod, Rita. – mosolyogtam meg amikor ellépett, és asszem valamiért köszönettel tartozom ezért neki - Most már jöhet az a whisky.. - préseltem ki a második mosolyomat, és ha egyéb szóvá nem tette, és elindult előre, minden további hang nélkül követtem.

Nem volt túl vidám.. A szövege, és talán tetves nyolc év is telt el, de akkor is.. én voltam az aki a legjobban ismerte. A bátyján.. kívül...
Nem szóltam, inkább elnyomtam egy megjelenő kóbor sóhajt a fejemben, emlékeztetve magam, hogy ez az ő élete. MÁR.. nem vagyok a része...
Valahogy így is követett szó szót, és indultunk el - valószínűleg - a bár fele. Az viszont mégis meglepett ahogy a korábbi téma hirtelen szólt közbe, és igyekeztem.. hátt.. nem is tudom miben igyekeztem igazán...

- Okééé.. - biccentettem rá - Igazad van. - követte valamiféle lemondó beleegyezés, mert biztos voltam benne hogy így van. Rita mindig tudta hogy mit-miért csinál, vagy legalábbis kitartásban és eltökéltségben jeles, vagyis valószínűleg nyomósak azok a tényleges indokok. Igaza van. Ne üssem bele az orromat...

- A melóval meg.. - sóhajtottam a másodikat amint elértük a bárt, és a távolban még mindig lézengett néhány ember, én meg két alkaromat egymás elé fektetve támaszkodtam meg, helyet foglalva a korábbi helyemen. - nincs mit. Kell a pénz. - fogalmaztam szűkszavúan, nem mert bármit is titkoltam előle, egyszerűen csak.. még mindig feszült volt a helyzet. Némileg..

Folyt. ITT..