Éppen szólásra nyitottam volna a számat, mikor a barátnőm –, aki egyben a munkatársam is és aki rám erőszakolta ezt az egész bulizzunk egy jót – leintett, mert nagy valószínűséggel nem akarta újra végig hallgatni a nyafogásomat, amelyet ő személy szerint unalmasnak gondolt, ehelyett inkább karon ragadott és a főbejáraton keresztül beráncigált a helyre, ahol mint minden más szórakozóhelyen az emberek jókedvűen buliztak, valamint táncoltak, ahogy pedig nekem megjött – pedig még csak el sem kezdődött teljesen az éjszaka – néhányan már most az ital mámorától vadultak, szerencsére ezek azonban nagy kisebbségben voltak, csak néhány ledér ruhába öltözött csaj nézett így ki, akik szinte tálcán kínálták fel magukat a pasiknak. Komoly tekintettel meredtem a barátnőmre, aki jókedvűen ecsetelte, hogy mit merre találok, azonban én egyedül csak a hátsókijáratot hallottam meg, ugyanis komoly szándékomban állt negyed órán belül elegánsan távozni, mert nem igazán volt kedvem egy olyan helyen tölteni az éjszakát, ahol a drogok melegágya lelhető fel, pisztoly és jelvény nélkül, egy csinos kis magassarkúban, amit megint csak a barátnőm erőszakolt rám ezzel a meglehetősen kevés ruhával egyetemben.
Körbenéztem, de a barátnőmet már sehol sem láttam, ezen egy cseppet sem lepődtem meg ugyanis tudtam, hogy imád táncolni, így tisztában voltam azzal, hogy alig pár perc és elragadja őt a hév, ez által nekem pedig pillanatok alatt megvan a tökéletes alkalom, hogy a lehető leghamarabb eltűnjek innen, azonban ahelyett, hogy rögtön a hátsó kijárat felé vettem volna az irányt, úgy döntöttem, hogy egy kellemes koktél nekem sem fog megártani, így minek miután átverekedtem magam a tömegen és a pulthoz jutottam megrendeltem magamnak az első koktélt, ami valamilyen szimpatikusnak tűnt, közben pedig a kolléganőmet kezdtem el keresni, akit mintha a föld nyelt volna el. Komolyan nem értettem, hogy mi a fenének rángat el engem ide, ha nem is foglalkozik velem, éppen visszafordultam volna, hogy átvegyem az italt, mikor szemem sarkából megláttam, hogy tőlem nem messze két férfi között valami susmus megy, az egyik minden bizonnyal megérezhette, hogy valaki figyeli – vagy éppen csak felnézett – a tekintetünk pont akkor akadt össze –, rögvest közelebb hajolt a másikhoz, miközben szorosan megszorította a felkarját és a hátsókijárati folyosó felé noszogatta, miközben ő a másik irányba indult.
Nem, nem mész utánuk ez az ő dolguk.
Pontosan az ilyen dolgok miatt nem akartam én ide jönni, mert ezek a helyek részben erről szólnak, én pedig most elvileg nem vagyok munkaidőben, akármennyire is nem akartam, de végül visszafordultam a koktélom felé, gyorsan lehúztam, majd kifizettem és a hátsó bejárat felé vettem az irányt – amerre amúgy is mentem volna, ha nem veszem észre őket, de így legalább tudom mire számítsak, ha kilépek az ajtón.
Cipőm kopogása rettenetesen irritált, még annak ellenére is, hogy a zenét még itt is elég hangosan lehetett hallani, a kijárati ajtót pedig szinte feltéptem, mintha egészen véletlenül én is erre jöttem volna.
– Elnézést, csak nem megzavartam valamit? – kérdezem szinte ártatlan hangon, bár nem túlságosan hitelesen.
Úgy tűnt, hogy jóval később jöttem, ugyanis a másik már valóban távozóban volt...
A fene vinné el!

viselem

Az egész média beleláthat az életembe ezáltal az emberek is, épp elég baj nekem, hogy nincs magánéletem erre jön ez a nő és azt hiszi, hogy van joga itt bármihez is csak azért mert ő otthon felejtette a jelvényét. Zsaru vagy sem jelen helyzetben szolgálaton kívül van, tehát a hatásköre nem ér el hozzám. Ráadásul nem kapott rajta semmin, csak annyit látott, hogy kijöttem egy férfival a sikátorban, ez még nem jelent semmit, nagy ügy pereljen be érte. Különben is addig ártatlannak bizonyulok amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik. Tehát túllépte a hatáskörét, akár rendőri túlkapással is megvádolhatom, vagy amivel csak akarom, a lemezkiadómnak nagyon jó ügyvédei vannak. Ha úgy akarom a nadrágot is leperelik róla és egy kartondobozban fog lakni a híd a alatt. Elég bosszúálló jellem vagyok, jobb nem újat húzni velem, általában nőkel nem szokásom kitolni, de a melyik megérdemli azt kegyetlenül megszívatom, és neki már nagyon érik egy kiadós leckéztetés. Ahogy elnézem túlságosan nagyra van magával, pedig mindenki rendőrnek születik csak valaki tovább tanul.
- Ha hazudsz legalább úgy csináld, hogy hihető is legyen különben nagyon szánalmasan hat.
Karba tettkézzel közeledett felém a magatartásában nem volt semmi ami arra utalt volna, hogy fél tőlem, de a szemében láttam, hogy mindenre fel van készülve. Nőt nem bántanék, kivéve abban az egy esetben amire szinte alig emlékszem, csak a másnap reggel maradt meg amikor a hotelszobában felébredtem és vérben ázva ébredtem. Akkor vált nyilvánvalóvá számomra, hogy nem maradt bennem semmilyen emberinek mondható érzés és azóta is azon ügyködöm, hogy még annyi se maradjon.
- Tudod általában a jelvény nélküli rendőrök rosszul végzik, főleg ezen a környéken, mondjuk ha itt lenne az a kis vacak az sem védhetne meg, hiába is bújnál mögé, mondjuk egy gyenge nő nem is tehetne mást. Nem állt szándékomban fenyegetőzni, ez mindössze csak egy jó tanács, amit érdemes lenne megfogadnia, ha szeretne még sokáig életben maradni. Én általában nem a testi erőmet szoktam bevetni hanem az eszemet vagy az ügyvédeimet, de alapjáraton nem vagyok az a verekedős típus. Szeretkezz ne háborúzz elvet vallom. Azzal nem megy az ember semmire ha valakinek bemos egy hatalmasat habár kétség kívül jó érzés és megnyugtatja az idegeit.
- Mint már említettem, nincs nálad a jelvényed hacsak nem a melleid közé dugtad, ebben az esetben semmi közöd sincsen hozzá, hogy mi milyen bűnös üzelmeket folytatunk idekint, javíts ki ha tévednék, de elégszer volt dolgom a törvénnyel, hogy tudjak ezt azt.
Rock sztár vagyok, méghozzá elég híres, ha O. J. Simpson megúszta a börtönt akkor nekem is van rá némi esélyem, hogy elkerüljem. Majdnem olyan mintha érinthetetlen lennék vagy valami ilyesmi. Mászóval nyugodtan bevihet a fogdába ha akar, de holnapra kint leszek, ráadásul az őrsön is van néhány rajongóm, még jósorom is lenne ott, majdnem mint egy hotelben.
- Nem vagyok meleg, habár tény, hogy néha a férfiakat sem vetem meg, de ennél a szerencsétlennél akkor is találnék jobbat ha még is cső buzi lennék.
Mindenhol felvállalom ha kérdezik, hogy én a férfiakat sem vetem meg, nem vagyok éppen válogatós. Ahogy esik úgy puffan, ha nincs lány a közelben beérem egy férfival is, persze a nőket nagyobb előnyben részesítem, mivel a férfiaknak nem hódolok be, csak egyszerűen keményen elveszem ami kell. Nem túl sok esetben volt szerencsém férfival érzéki kapcsolatba kerülni, azt hiszem egy kezemen meg tudnám számolni hányszor. Egyáltalán nem volt olyan vészes nem tudom mit vinnyognak miatta, habár minden esetben én voltam a férfi, úgymond, vagy a fene se tudja, hogy működik ez náluk, annyira nem merültem bele a világukba.
- Sajnálom, de nem nyerted meg a hangszórót, azért köszönjük, hogy velünk játszott legközelebb talán több szerencséje lesz. Nem tudom, hogy ezek után mi lesz, tovább fog kérdezősködni esetleg nekem esik és kefélünk, vagy csak csendben vissza megyünk és úgy teszünk mintha semmi sem történt volna, nekem édes mindegy, de gyorsan találja ki mert kezdek szomjas lenni és lassan tíz óra és még mindig józan vagyok.

Szükségem van egy kis kikapcsolódásra. Napok, sőt hetek óta nem jártam az ismerős utcákon, nem lógtam a bandával. Semmi. Önként vonultam a saját börtönöm rácsai mögé. De most itt vagyok. A széles utca kellő közepén, ahol egy percig hallgatom a kiszűrődő zenét. Ezen a helyen volt részem életem legnagyobb bulijában. Most valahogy még sincs kedvem bemenni és szétcsapni magam. Talán tényleg kezdek megkomolyodni? Fene se tudja.
Az viszont biztos, hogy nem ma lesz az az este, amikor ezen elgondolkodok. Tekintve, hogy az egyik rég nem látott haverom épp az ajtóból, a sor elejéről integet nekem. Nem hagyhatok ki egy ilyen lehetőséget. Nincs sorban állás és még társaságot is kapok? Még szép, hogy nem hezitálok egy perccel sem tovább. Szinte pillanatok alatt bejutunk és én már lépek is a pulthoz, ahol az én drága barátom már rendeli is le az italainkat. Hm, oké. Akkor mégis iszok ma este.
Valami névtelen borzadályt kapok készhez, amiről csak azt tudom megállapítani, hogy k*rva erős. Épphogy az utolsó korty lecsúszik a torkomon, érzem, hogy kell egy kis friss levegő. Na meg nem adok havernak még több esélyt, hogy egy ilyet fizessen nekem. Egy apró intés neki, hogy tudja, merre mentem és már kint is vagyok. Nagy vigyorogva szívok bele a tiszta levegőbe. Már amennyire tisztának mondható egy sikátor, ahol minden második méteren valaki kiadja magából a sok piát. Ezért nem is nagyon nézek körül. Mégis felkapom a fejem, amikor hallom, hogy egy kuka hangos csattanással adja meg magát valaki erejének.
Ismerem. Őt ismerem. Meg sem kell fordulnia, hogy biztos legyen benne, Jo áll ott a halvány fényben. Azzal járnék a legjobban, ha sarkon fordulnék és visszamennék. De nem. Úgy tűnik, annyira mégsem komolyodtam meg. Elég nagy rá az esély, hogy köszönés helyett egy pofonnal vár, amikor megismer. Ha(!) megismer.
- Szia, Csillagom! - lépek oda hozzá egy mosollyal. Mintha semmi nem történt volna. Mintha ősidőkkel ezelőtt nem kapott volna rajta, ahogy épp a saját anyjával feküdtem össze.
- Kit keresel ennyire? - érdeklődök és már készenlétben van a kezem. Egy pillanat alatt el tudom kapni, hogyha kifogna rajta a gravitáció. Remélhetőleg akkor is azonnal tudok lépni, ha pofonra lendülne a keze.
Talán van benne annyi szer, hogy elfelejtse ezt az apró ballépést, ami történt és hagyja, hogy segítsek neki átvészelni az éjszakát. Épségben. Persze nem olyan módon, mint régen, de azt hiszem, így is hasznomat veheti, ha nem küld el a jó fenébe.

Csodálom, hogy tud magán uralkodni. Legalábbis, ami a tetteket illeti. A szavai viszont élesen hasítanak az éjszakába. Még az én füleimet is bántja a hangja, mégis megvárom, amíg végigmondja.
- Rendben, akkor nem vagy az - egyezek bele. Nem akarom, hogy most valami nagy hisztibe kezdjen egyetlen szó miatt.
- De, szükséged van rám. Vagy lesz - jegyzem meg, teljesen nyugodt hangon. Egész jól viselem a kirohanását.
Régen egész jól sikerült megbarátkoznom az ilyen kiabálásaival. Maximum egy óra és lenyugszik. Mindig így volt, és nem hiszem, hogy bármi változott volna, mióta nem láttam. Tekintve, hogy úgy tűnik, most is pont ugyanúgy éli az életét, mint régen.
- Mabel, ő... - kezdek bele. Kis híja, hogy az a folytatás csúszik ki a számon, hogy "nem a te dolgod". De az részemről is nagy bunkóság lenne.
- Csak tudnám, miért próbálok neked magyarázkodni...?! - nézek az ég felé egy pillanatra, mintha onnan várnám a választ. De senki nem felel, csak újra felhangzik az a dühös hang.
Már nem szállok vele vitába, nem próbálok a lelkére beszélni. Szótlanul tűröm a kis kísérletét arra, hogy ellökjön, majd nézem, ahogy rohadt nagy távot megtesz, hogy messzebb kerüljön tőlem. Csak a fejemet rázom. Szeretnék rá hallgatni és lelépni, de jól tudom, hogy nélkülem elég rossz kilátásai vannak mára. Ő nem így látja, de én tudom. Régen is sokszor mentettem ki azokból a hülye helyzetekből, amikbe magát sodorta. Fogadok, hogy felére sem emlékszik.
Úgyhogy utána indulok és két kézzel megfogom a vállainál, majd magam felé fordítom. Csak most az egyszer figyelne rám és meghallgatná, amit mondok neki! Olyan rohadt nagy kérés ez?
- Mi lenne, ha inkább hazavinnélek? Hm? - teszem fel a nagy kérdést, amire azt hiszem, már most tudom a választ. - Elkötünk egy kocsit, pont, mint régen és hazafuvarozlak. Vagy felőlem vezethetsz te - teszem hozzá, de van egy olyan érzésem, hogy ezzel sem fogom meggyőzni. Bár tudnám, hogy mivel hathatnék rá!
- Eléggé szétcsaptad már magam ahhoz, hogy otthon is tudj repkedni - jegyzem meg, majd az ideges hajléktalanra nézek, aki még most is ott kuporog a lábunknál. Úgy tűnik, hogy lenyugodott. De azért nem árt vigyázni vele. Pont ezért ragadom karon az én Csillagom és vonszolom pár lépéssel arrébb. Ha tetszik neki, ha nem.

Fogalmam sincs, miért próbálok rá hatni. Miért próbálom meggyőzni arról, hogy itt vagyok mellette? Sőt, ha már itt tartunk, azt sem tudom, miért foglalkozok vele egyáltalán. Az tény, hogy néha napján bűntudatom van, amiért így kihasználtam, de ez még nem ok arra, hogy akarata ellenére próbáljak rá vigyázni. Értenem kellene a "szép" szavaiból, de túl makacs vagyok én ahhoz.
Hagyom, hadd viharozzon el, de mégis utána megyek. Nem adom fel, hogy meggyőzzem arról, hogyha már sikeresen így szétcsapta magát, induljon haza. Valahogy mégsem lep meg, hogy a szokásos szöveget mondja és kiabál velem.
- Hidd el, még régen nem találkozgatok Mabellel - közlöm vele egész nyugodt hangon. - ... és nem megyek sehova - teszem hozzá.
Nem várom én el tőle, hogy most a karjaim közé boruljon és elnézzen minden baromságot, amit elkövettem, de az nem lenne rossz, ha nem gyűlölne. Mindent megteszek, hogy hallgasson rám és higgye el, nem vagyok akkora szemét alak, hogy mindig rosszat akarjak neki. Pont ezért rángatom pár lépéssel arrébb a hajléktalantól, aki nekem valahogy túl gyanús. Lehet, hogy bennem van a hiba, de nagyon nem tetszik nekem a fickó.
- Mi lenne, ha megnyugodnál? - kérdezem, de tudom, hogy rohadtul nem fogok válasz kapni tőle. Vagy ha mégis, akkor semmi olyat, amivel megyek is valamire.
Végül feladom. Elkattan valami az agyamban, és egy pillanat alatt szorítom a falhoz, miközben az öklöm a feje mellett csattan a téglafalban.
- Azt akarod hallani, hogy elb*sztam, és mennyire sajnálom? Az kell ahhoz, hogy legalább meghallgass? - kezdek bele most már én is kiabálva. Nem terveztem, hogy üvölteni fogok vele. Ahogy igazából az sem szerepelt a mai esti programok között, hogy rá fogok vigyázni ahelyett, hogy kicsit szórakoznék.
- Te is tudod, hogy nem foglak itt hagyni. Ismersz már annyira - teszem hozzá valamivel halkabban, de cseppet sem nyugodtan. - Milliószor szedtelek össze ilyen helyekről, pedig elmehettem volna melletted és egyel kevesebb bajom lett volna.

- Szóval szerinted jó vagyok az ágyban? - ragadom ki azt az egyetlen dolgot, amivel tudom, hogy még jobban fel fogom húzni. De nem érdekel. Ennyi sértés után, már miért nem húzzam egy kicsit az idegeit?
Pedig annyival egyszerűbb lenne feladni. Itt hagyni őt a fenébe. Semmi okom rá, hogy hallgassam a nyavalygását, vagy csak szimplán egyetlen szó nélkül tűrjem a sértéseit. Mégis itt vagyok. Akkor is, amikor valami elpattan bennem és a falhoz szorítom. Aztán újra kattan az agyam. Kis híja, hogy nem ütöm meg. Kezd tényleg kihozni a sodromból. A szavaira pedig gondolkodás nélkül felelek.
- Amúgy is apa leszek hamarosan - vágom a fejéhez. Mintha dicsekedni szeretnék az egésszel. Abba viszont nem gondolok bele, hogyha most erre egy rossz szót is szól... akkor tényleg nem fogom majd vissza magam. Úgyhogy az ő érdekében remélem, hogy inkább meglepődik és most az egyszer befogja a száját.
Ettől függetlenül észbe kapok annyira, hogy ellépjek tőle. Értem én a fenyegetést, és nagyon is féltem én ahhoz a "kis főnököt", hogy kockáztassak. Tud őrült lenni Jo, és nem szeretném, ha bármivel próbálkozna. Nem hagyhatok neki lehetőséget ilyesmire.
- Tudod, mit? Legyen! Csak, hogy örülj! - emelem meg újra a hangom és ezúttal tényleg feladom. Nem érdekel, hogy mi történik vele most, vagy egy óra múlva.
- Sajnálom, hogy találkoztunk - vetem még oda neki, egy amolyan két ujjas "a soha viszont nem látásra" szalutálás után és elindulok vissza, hogy belevessem magam a bent zajló buliba. Bármit, csakhogy kiverjem ezt az egész kis közjátékot a fejemből.

Csak tudnám, hogy miért nem tudom befogni. Fogalmam sincs, mi késztet arra, hogy akár csak egy őszinte szavaim is legyen hozzá. Lehetséges, hogy tartozok neki és jóvá kellene tennem pár dolgot, de ő láthatóan nem kér belőlem. Úgyhogy erre sem foghatom rá, amiért elújságolom neki a "nagy hírt".
- Azt ne mondd, hogy hirtelen érdekel! - vetem oda neki kissé dühösen, de már nem olyan vagyok, mint egy dühöngő barom.
Tény, hogy először erre a kérdésre is válaszolni akartam neki. Könnyedén rávágtam volna, hogy igen, csak azért, hogy láthassam, milyen arcot vág majd. El nem tudom képzelni, hogy akár egy percig szerettet volna, amíg együtt voltunk. Nem volt az igazi kapcsolat, ami kettőnk között volt, csak pár őrült éjszaka... pár hónap.
Mégis ennek fényében leszek vele most olyan rendes, hogy nem makacskodok, hanem eleget teszek a kérésének. Itt hagyom a jó büdös francba! Kezdjen magával, amit akar. Én innentől fogva leveszem róla a kezem. Ő akarta ezt, úgyhogy még bűntudatom sem lehet miatta.
De mégis utánam szól. Éppen meghallom a hangját. Csak a fejem rázom. Hátra sem nézek. A lában mégsem mozdul. Pedig egy lépés kellene, egy apró mozdulat és már bent is lennék a lüktető zene középpontjában. De valamiért akkor is megállok.
- Nem bírod ki, hogy ne te irányíts, igaz? - fordulok felé egy pillanatra és hagyom, hogy tényleg azt higgye, a kezében tart mindent. De közben ott forog a fejemben az utolsó két mondata, miszerint képtelen vagyok felelősséget vállalni. Van benne igazság, ettől függetlenül nem fogom neki elismerni. Nem adom meg azt az örömöt.
- Elárulok neked egy titkot. Nem tartozok neked, nem fogok úgy ugrálni, ahogy te szeretnéd. Már nem él az ajánlat arra, hogy hazavigyelek - húzódik vigyorra a szám és lefejtem az ujjait a karomról.
Annyira szeretnék egy szemét rohadék lenni vele, de tudom, hogy úgysem fog menni. Ahhoz túl sokat változtam az utóbbi időben. Nem tudnám bűntudat nélkül itt hagyni.

Már rohadtul bánom, hogy akár egy szót is szóltam. Oda sem kellett volna mennem hozzá! Mégis igaz, amit sokat rólam mondanak. Magamnak keresem a bajt. Mintha nem találna meg az magától is.
- Igen, szeretem. Jobban, mint eddig bárkit. Ezt akartad hallani? - szólalok meg újra. Utálom magam, amiért nem bírom befogni. Mégis úgy érzem, hogy válaszolnom kell neki. Meg kell értetnem vele minden tettem. Pedig jobban tenném, ha belátnám, hogy ezek után soha nem fog meghallgatni. Soha, soha, soha!
- Soha nem szerettelek! De jó üzlet voltál - vágom a fejéhez. Hiába érzem, hogy van igazság a szavaiban. Fogalmam sincs, honnan szedi a tényeket, amiket felsorol, mégis igaza van.
Persze hülye lennék elismerni, hogy tényleg törődtem vele. A látszat ellenére, tényleg kedveltem. De az élet mást diktált. Az ösztöneim azt súgták, hogy nem az a fontos, hogy kedvelem-e vagy sem. Az sokkal inkább, hogy jól járok azzal, ha vele lógok. Ha pár éjszakát átmulatunk kettesben. Ha leveszem a lábáról az anyját. Dupla haszon. De elcsesztem és most szépen megkapom érte a magamét.
Fogalmam sincs, végül hogy sikerül visszafogni magam. Hiszen a kezem már régen ökölbe szorult és olyan feszült testtel állok előtte, mint amikor egy jó utcai verekedésre készülök. Elviselem, hogy engem szid. Hogy gyűlöl? Nem számít. Megérdemlem. De az, hogy akár egy rossz szót is mondjon a meg sem született gyerekemre? Na azt már nem tűröm. Mégis hagyom eltűnni a szemem elől. Hogy miért? Mert ha én most engedek a dühömnek, annak nem lesz jó vége. Nagyon nem, és most b*szottul nem kellene sittre kerülni.
Úgyhogy csak nézem, ahol csukódik az ajtó és azonnal a falat kezdem csépelni előttem. Azt hiszem, sikeresen törtem szilánkosra néhány csontot az öklömben. Szuper!

Több hete, hogy nem ittam semmit és talán már második hónapja, hogy semmi bajba nem keveredtem. Igaz, nehéz is lett volna otthon ülve, melózás közben, vagy épp jó apát játszva. Ma este viszont mindent kockára teszek. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy begolyózok, ha még egy napot otthon ülve kell töltenem. Az még nem züllés, hogyha eljövök meginni egy sört és kicsit szórakozok, nem? Na meg, hiába tagadom, kell egy csaj. Nagyon, de nagyon kell. Visszagondolva, azt sem, hogy bírtam eddig! De ma ez megváltozik. Felszedek valakit. Csak egyetlen estére. Ez a nagy terv, úgyhogy kezdetnek előveszem a régi fekete ingem és a farmerem, ami még egész használható állapotban van. Persze lehet, nem árt meg, ha veszek egy újat, de az az apró lyuk nem túl feltűnő. Hamar felveszek mindent, egy utolsó ellenőrzés, majd kigombolom a két legfelső gombot. Így máris jobb. Fene sem akar úgy kinézni, mint valami cseszett üzletember, aki másról sem tud beszélni, csak a pénzéről és a sikereiről.
Meg sem kell várnom, amíg sötétedik, hiszen már javában benne vagyunk az estében, úgyhogy kulcsra zárom az ajtót és indulás. Nem mondom, hogy később, a bárpultnál ülve nem lesz abból a sörből Whisky... és kettő, de nagyon is józan vagyok. Éppen csak, hogy jól érzem magam tőle és máris nem a pultos fickóval merülök beszélgetésbe - pedig esküszöm, ő sem olyan rossz! -, hanem a tömeget. Egy perc sem kell és szemet szúr egy szőke. De nem. Oda sem megyek hozzá. Főleg azért, mert megjelenik mellette egy kigyúrt barom, aki már a tekintetével meg tudna ölni, amiért a nőjét bámulok.
- Rendben nagyfiú. Nincs nekem kedvem verekedni - motyogom az orrom alatt és máris úgy döntök, jobb visszafordulni a pulthoz és az italomhoz, majd kis idővel később inkább egy cigihez kapok kedvet. Bár ne kellene hozzá talpra állni és kimenni hátra! De ez a szabály én nem őrök által akarom itt hagyni a helyet. Szóval tényleg jobb mozdulni is menni. Igaz, már az ajtóhoz érve már ott lóg a számban a szál, de ennyi belefér.
Kint már kényelmesen dőlök neki a téglafalnak és már ég is a szál vége. Nem tudom, mikor esett ennyire jól az első slukk, mint most! De nem sokáig tudom kiélvezni, bármennyire is szeretném. Az első pár szóra, ami eljut a fülemig, még nem mozdulok. Nem az én dolgom, hogy ki mit csinál itt kint. De aztán feldereng, hogy ismerem a hang gazdáját. A csomagtartós lány. Jenna. Amint ez tudatosul bennem, már fordulok is arra. Nem terveztem, hogy beleszólok és továbbra sem akarok bajt. Olyan szép az a balhémentes két hónap! Úgyhogy csak finoman megköszörülöm a torkom, mikor már ott állok és a srác vállát kopogtatom. Ha nem vágna arcon úgy, hogy rám sem néz, nem tenném azt, amit.
De így? Még szép, hogy egyetlen mozdulattal rántom arrébb Jennáról. Nem olyan nagymenő fickó és én elég egyértelműen jobban benne voltam az utcai harcokban, mint ő valaha is.
- Nem baj, hogy megzavartalak titeket? - fordítom oldalra a fejem Jenna felé. Biztos, ami biztos, csak rákérdezek, de nagyon úgy tűnt, hogy ő nem igazán élvezi ezt a kis... légyottot.
Elég csak egy apró fejrázás vagy akármi, máris fordulok vissza a fickó felé, vigyorgok rá és egyetlen szó nélkül tudtára adom, hogy igazán elhúzhatna. Nem mintha Jenna az enyém lenne vagy bármi. Egyszerűen csak az volt a jó lépés, hogy elhúztam onnan. Akkor is így látom, ha egy pillanat múlva már ütnöm kell. Kapásból sikerül betörni az orrát, de én is elkáromkodom magam, miközben az öklöm rázom. De el szoktam attól, hogy ilyesmire használjam a kezem!

Egész szép kis terveim voltak mára. Előszedtem a legjobb cuccaimat, még a hajam is belőttem valamilyen szinten. Tényleg tökéletes estének néztem elébe. És mi lett belőle? Balhé. Esküszöm, hogy a baj üldöz engem! Jó, igaz, megtehettem volna, hogy nem szólok bele más dolgába. Ha ismerős az illető, ha nem. Csak elszívom a cigim és visszamegyek, hogy megnézzem, hány újonc került a tömegbe. Talán akadt volna pár szépség. De nem, nekem játszani kell a hős megmentőt. Meg sem próbálom tagadni, hogy valamilyen szinten élvezem. Nagyon is jó az érzés, amikor minden kiélesedik arra a pillanatra, amikor valami pofonszerűséget produkál a fickó, amiért meg merem zavarni.
- Akkor nem a szememmel van a baj és nem értettem mindent félre - bólintok aprót, amint nyugtázom magamban a helyzetet. Szóval tényleg az folyt itt, amit én látni véltem. Most pedig, hogy a kissé elázott fickó dühös tekintetével találom magam szemben, a kezem megszokásból szorul ökölbe. Könnyedén célba is találok és még a reccsenést is hallani vélem. De ha ez csak a képzeletem műve akkor is látom, hogy elered az orra vére. Na meg az egész kezem lezsibbad, jelezvén, hogy nagyon is keményen sikerült neki behúzni egyet. Válogatott szitkok hagyják el a szám, és úgy rázom a kezem. Nem tervezem laposra verni a fickó képét. Még szerencse, mert úgy tűnik Jenna sem díjazná túlzottan. Nem öntötte el az agyam a köd, szóval könnyedén leállnék. Annak ellenére is, hogy Jenna úgy áll közénk, mintha menthetetlen lenne a helyzet és késsel akarnánk egymásnak esni. Már éppen mondanám neki, hogy én nem tervezek vért ontani, amikor is egy pillanat alatt a falnál köt ki. A baj ott kezdődik, hogy a kis közjáték elvonja a figyelmem és kapok valami ütésfélét a gyomromba. Nem túl fájdalmas, de a kezem azért odaszorítom egy pillanatra. Mire ütni tudnék viszont, a fickó már hátat fordít én pedig hagyom. Hagyom, mert nem akarok balhét.
Egy másodperccel később viszont a fal felé fordulva kiadom magamból a két whiskyt. Oké, lehet, hogy mégis kicsit erősebb volt a gyomros, amit kaptam, mint akkor hittem. De jól vagyok. Úgyhogy csak megtörlöm a szám, vágok egy fintort és már fordulok is meg.
- Soha jobban. Csak elszoktam attól, hogy ilyen keményfejű barmokat üssek - festek fel egy mosolyt az arcomra, ami hamar eltűnik és egy perccel később már homlok ráncolva nézem a karját. Ahogy látom, semmi komoly, de attól még kellemetlen tud lenni. Néha egy ilyen rosszabb, mint bármilyen súlyos ütés. Az olyasmi másnap fáj, ez viszont azonnal égni kezd.
- Ennyire a nyomodban jár a baj, vagy élvezed, hogyha sérüléseket szedsz össze? - kérdezem meg tőle és gondolkodás nélkül nyúlok a karja után, hogy jobban megnézzem magamnak, majd a zsebembe túrok. Cigi, apró... papírzsebkendő. Ez utóbbit veszek ki egy kisebb csomaggal majd egyet ebből kihámozva nyomom rá arra a részre, ami vérzik is és nem csak piszok csúnyán néz ki első ránézésre.
- Ki volt ez a tapló? Remélem nem a pasid - beszélek és rájövök, hogy ő is oda tudja fogni a zsebkendőt így átadom neki a terepet. Sőt, még egy lépést is hátrálok és amíg várok a válaszára, gyorsan megvizsgálom az öklöm. Elég egyértelmű, hogy holnap látszódni fog rajta, ma este mit csináltam. De ennyi belefér.