welcome to prison frpg
üdvözlünk
lépj be las vegas-ba!
Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe?
Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba...
Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...

facebook csoportunk
lépj be
las vegas téged vár
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
csacsogda
súgj nekem egy titkot...
promónk
csak tekintsd meg!
új posztok
kaptál választ?
a legaktívabbak
a legtöbb posztot írók
Admin (2134)
 
Lyna Hill (783)
 
Desmond Drescher (649)
 
Cassandra Drescher (600)
 
Chad Donaghue (561)
 
Charlotte Collins (493)
 
Jennifer Ariadne Lively (451)
 
Aurora Rossum (399)
 
Veronica Chloe Foster (389)
 
Helena Nina Lemmer (273)
 
Top posting users this month
Benjamin Tate Hunter
 
Simon Whitlock
 
Hayley Woodson
 
Maya Sandoval
 
Freya N. Bosworth
 
Liana H. Jones
 
Bastian Montgomery
 
Cassidy Mia Abrams
 
Cassandra Drescher
 
Dylan Hanning
 

Új téma nyitásaHozzászólás a témáhozShare| .

Egy sötét sikátor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
2134
Join date :
2012. Jan. 27.

Admin


TémanyitásTárgy: Egy sötét sikátor 11.02.13 11:01


₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Én mindenhol ott vagyok... De tényleg... Mindenhol!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://prison.serbianforum.info



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 17.02.13 18:51

David


Hiába, Vegas a bűn és tiltott élvezetek városa! Nem véletlenül kapta ezt a nevet. Elterjedt róla igen csak nagy számban a bűnözés, gyilkosságok sora, a maffia, szerencsejátékok, kaszinók, és persze a puccos és megfizethetetlen hotelok is. Ez a hely maga a Paradicsom, kivéve az olyan emberek számára, akiknek már az is elég élvezetet tud nyújtani, ha bent hagyják egy teljesen üres szobában némi festékkel, ecsettel és egy nagy festővászonnal. Az egyik kihaltnak nevezhető sikátorban csak egy aprócska termetű alak az, aki néha feltűnik, amint a sötétben elhalad egy-egy utcai lámpának pislákoló, halovány fénye alatt. Akárcsak egy szellem. Igazából, pont így érzi magát, amikor nem akad társasága az elméjén belül. Ez a mostani is egy ilyen kivételes, ritka alkalom. Ha ezekben a percekben lenne társasága, igazán meglepődne az illető. Ebben az állapotában egész könnyen szóra lehet bírni, és sokkal nagyvonalúbb, izgalmasabb dolgokról is ellehet vele beszélni, mint az időjárás és társai. Persze, azt már senki nem tudja megmondani, hogy ez a "tiszta elméjű" állapot vajon mennyi ideig fog tartani. Van amikor az egész csak egy szemvillanás, amit senki nem vesz észre, de van amikor akár órákon keresztül is. Mindig változó. Attól függ, hogy a hangok mikor erőszakolják vissza magukat újra az elméjébe, hogy mindent beborítsanak. Fekete fűzős bakancsa -ami egy mérettel nagyobb, mint kellene, és amiben ezáltal lötyög a lába, mindegy hogy milyen erősen van meghúzva a fűzője-, könnyedebb, halkabb neszt csapva koppan minden egyes lépése után, dzsekije pedig -amit szintén egy kicsit elméreteztek-, súrlódó hanggal adja a környék tudtára, hogy itt van. Ráérős sétája közben egy ismeretlen, soha nem hallott dalocskát dúdolgat kedvére, kezét pedig gondtalanul húzza végig a kemény, nedves, és mocskos, olajfoltos panelházak falain. Néha kikerül egy-egy kukát, tűzoltó létrát. Nos, egy szó, mint száz, egész nyugodtan telik ez a hazafelé tartó séta. A feje sem zúg, nem késztetik ismeretlen, ellenséges hangok arra, hogy valami hatalmas nagy őrültséget tegyen, valami azonban még sincs rendben, és erre csak akkor döbben rá igazán, amikor megérzi csuklóján a váratlan rántást. Ijedtében belé szorul a levegő, és teljesen ledermed. Azt is alig érzékeli, hogy háta nekiütközik egy... egy másik emberi testnek, és hogy a fenekéhez valami... kemény préselődik...
-Szia Bogárka! Nem szeretnél ismerkedni? Mert én nagyon...
-Mit szólnál inkább mondjuk egy hármashoz? - A két hang frusztrálóan közelről érkezik, nem kevés orrfacsaró szesz szagot is magukkal hozva. Most először érzi életében azt, hogy tényleg nagy bajba került, és hogy talán olyat kéne tennie, amit nem sűrűn szokott. Segítségért kiabálni, ameddig az agya is még tiszta és felfogja, hogy mi történik körülötte, vele, de a szavak egyszerűen a torkára fagynak. Az, aki elkapta a csuklójánál fogva, továbbra is magához húzva tartja, és kiélvezi a mocsok minden egyes percét annak, hogy kemény farkát hozzányomhatja a lány törékeny testéhez. A másik ekkor már azt sem tudja, hogy mit tegyen, így felváltva, hol a saját nadrágjának a cipzárjával és övével vesződik, hol Connieéval, hogy megtehesse azt, ami az egyik leggusztustalanabb, legmegszégyenítőbb dolog, amit egy férfi egy nő ellen elkövethet. Nyöszörögve, ijedten ficánkolni kezd a szorító karok között, próbálva megakadályozni azt, ami hamarosan be fog következni, hacsak valaki nem siet még időben a segítségére, ami valljuk be, ezen a környéken képtelenség!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 17.02.13 20:09

Napok, sőt talán egy teljes hete ki sem mozdultam abból a lyukból, amit az otthonomnak hívok. Persze nem azért, mert valami csoda folytán megszűnt a késztetés, hogy menjek és vezessem le a feszültséget. Pedig az mennyivel jobb lenne! De ehelyett én megállás nélkül hajtottam, hogy a Főnök meg legyen elégedve és ne tegye ki a szűröm. Most viszont itt az idő, hogy szívjak egy kis levegőt és még ha nem is csinálok semmi zűrt, amivel megnehezítem a saját dolgom, akkor is jobban leszek majd.
Így hát cél nélkül járom az utakat. Néhol meglátok egy-egy ismerős arcot, de nincsenek annyira maguknál, hogy megismerjenek vagy akár nekem megérje csatlakozni hozzájuk. Hiszen éppen változok, nem? Csak tudnám miért - kiért - teszem?! Ez az a kérdés, amit senki nem fog megválaszolni nekem. Én magamnak meg főleg nem. A sokadik sikátort járom végig, mire sikerül kivernem ezt az egészet a fejemből. Kezd elegem lenni abból, hogy minden nap történik valami, ami eszembe juttatja Őt, és amivel nehezen birkózok meg! Ma este viszont egészen hamar elűzöm és máris azzal a dilemmával találom magam szembe, hogy átmásszak-e azon a drótkerítésen, amin a "Magánterület" tábla lóg. Perceket vesztegetek el azzal az értékes éjszakából, hogy az ujjaimat a rácsok közé fűzve bámulok befelé és próbálom kivenni, hogy van-e ott valami, amiért érdemes bemenni. Nem látok semmit, mégis elkezdek mászni. Ugyan miért is ne tenném? Csakhogy félig sem jutok, egy nem éppen barátságos kutya ront neki a kerítésnek.
- Oké nagyfiú. Vettem az adást. Nem látsz szívesen idegeneket - magyarázom annak a nyáladzó dögnek és egyetlen ugrással újra két lábbal a földön állok.
Ez viszont nem úgy tűnik, hogy megnyugtatta a kutyát úgyhogy fogom magam és futásnak eredek ameddig tehetem. Nem bízok én annyira abban a kerítésben. Ki tudja, meddig tartja bent a dögöt, ha én tovább idegesítem a közelségemmel? Pedig biztos érdekes lett volna kicselezni a házőrzőt de most nem akartam megkockáztatni egyetlen harapást sem. Jól vagyok én most így, sérülések nélkül. A két utcával arrébb lassítok csak le és nagy vigyorral fordulok vissza és lépkedek hátrafelé. Mintha azt várnám, hogy a kutya pillanatokon belül vicsorogva megjelenik előttem. Csakhogy ez nem történik meg. Helyette idegesítő röhögést hallok magam mögül és egy ismerős hang üti meg a fülem.
Először ledermedek és nem mozdulok. Csak állok háttal és hallgatok. Na nem azért, mert azt fontolgatom magamban, hogy elfutok mielőtt észrevennének. Az nem én lennék, nem igaz? Inkább azért, mert nem hiszem el, hogy megint összefutottam ezzel a szemétládával.
- Hé seggfej! Whitman! - kiabálok és még csak ezután fordulok meg. - Micsoda öröm a hangod hallani! - mondom és próbálok úgy tenni, mintha nem látnám mit akar csinálni éppen a haverjával. Még szerencse, hogy nincs itt a teljes banda. Másképp nagy sz*rban lennék.
Persze, hogy egyetlen perc alatt elérem, hogy minden tekintet rám szegeződjön. Kívülről valószínűleg semmit nem látnak rajtam. Jól elrejtem, hogy szívem szerint most verném szét a fejüket. Sajnos várnom kell, amíg egyikük odajön hozzám. Egyszerre semmiképp nem bírok el velük. Úgy meg főleg nem, hogy egyikük sem verekszik tisztességesen. Már volt "szerencsém" megtapasztalni. Most először fordul meg a fejemben, hogy talán nekem is hasonlóan kellene játszanom, mint nekik, de ahogy észrevétlenül a zsebembe csúszik a kezem rájövök, hogy nincs nálam a késem. A dokinál hagytam... hogy vigyázzon rá. Hogy lehetek ekkora barom?! Be kell látnom, hogy ez így kész öngyilkosság. Whitman az a nagypofájú barom marad a lánnyal a másik pedig vigyorogva áll előttem..
- Mi lenne, ha bemocskolnád a kezed és inkább te is idejönnél? - bökök a "nagyfőnök" felé a fejemmel, miközben a társa vészesen közel kerül hozzám. - Egy kis baráti üdvözlés? Vagy félsz, hogy megint én győzök? - húzódik mosolyra a szám, amit még akkor is tartok amikor egy kés kerül elő a talpnyaló zsebéből.
Minél többet beszélek, annál nehezebbé teszem a saját dolgom, de van bennem egy késztetés, ami nem hagyja, hogy egy csepp lehetőséget is hagyjak annak a mocsoknak, hogy elkezdje, amit akar. Csukott szemmel várom az első ütést. Tudom, hogy Withman nem hagyna ki egy ilyen lehetőséget. Túl jól ismerem már. Egy perc múlva meg is kapom az első ütést, amitől pár lépést hátratántorodok. Most már kinyitom a szemem és egy pillanatra megnyugszom, amikor látom, hogy mind a ketten előttem vannak. Most már csak a csodára kell várni, hogy legyőzzem őket... De mivel az b*szik magától jönni, így egyetlen gyors mozdulattal rúgom tökön a kis talpnyalót és ezzel meg is kaparintom a kést. Mekkora balek!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 18.02.13 18:55


Ha jövőbe látó lenne, és már előre tudta volna, hogy milyen váratlan veszélyek leselkednek rá ebben a kietlen sikátorban, akkor inkább választotta volna annak a rengeteg kerülő útnak az egyikét, amiket ismer, és amiket még akkor fedezett fel, amikor elkezdte egyedül, felügyelet nélkül is felfedezni Vegas utcáit, és amikor csak céltalanul bóklászott az utcán, a fejében rikoltozó hangok utasításait követve. Akkor -és sok esetben máskor is-, csak a szerencséjének köszönhette, hogy hazatalált. Olyan beszámíthatatlan állapotban elvégre bármi történhetett volna vele. A fejében élősködő hangok akár azt is megparancsolhatták volna neki, hogy menjen ki egy busz alá. Gondolkodás nélkül megtette volna. Engedelmeskedik nekik, mivel tudja, ha nem teszi, megbüntetik, attól pedig egyenesen retteg, úgy ahogy jelen pillanatban is. Törékeny, a két részeg srácéhoz képest apró teste, úgy remeg az őt szorító srác karjai közt, mintha arra készülne, hogy megadva magát az erős szorításnak, atomjaira hulljon. Egy belső késztetés, az életösztönei arra buzdítják, hogy kiabáljon, őrjöngjön, sikoltozzon ahogy csak bír, Ő mégsem tesz semmit. Ahhoz túlságosan is fél. Valószínűleg már soha nem fog merni segítséget kérni, ha hasonló helyzetbe keveredik. Így hát csak tűr, és hallgat és reménykedik a csodában, ami -mint derült égből villámcsapás-, toppan be váratlanul egy idegen, vakmerő fiú képében, akinek csak pár szavába, mondatába, egy kis hergelő gúnyolódásába telik, és máris nem Connie az áldozati bárány. Ahogy hirtelen elengedik, a nagy hévben elveszítve az egyensúlyát, egyenesen hátra tántorodik az egyik házfalnak. A levegő a tüdejébe szorul, de a fájdalmat nem érzi. Egyedül már csak a fejéből, az agyából sugárzó, egy szemvillanásnyi ideig tartó éles fájdalom az, amit érzékel, majd egy fülsüketítő sípolás a fülében -amitől anélkül, hogy tudna róla, összegörnyedve a fülére tapasztja a kezeit, és felsikolt-, és az értelmezhetetlen hangok, ismét az irányításuk alá vonják. Ennyi félelem, magatehetetlenség bőven elég volt neki ahhoz, hogy tudja, bántották, és hogy ezért meg kell lakolniuk! A hangok fellázadtak, Ő pedig hallgat rájuk, engedelmeskedik nekik, és -mintha hirtelen kicserélték volna-, már kapja is fel a földről az első olyan tárgyat, ami a kezébe akadt, és ami nem más, mint egy görbített végű feszítővas, amit olyan görcsösen kezd el mindkét kezében fogni -úgy tartva, akárcsak egy baseball ütőt szokás-, hogy abba már-már belelilulnak ujjbegyei. Egyáltalán nem illik a kezébe ez a barbár tárgy, de miért is foglalkozna mindezzel, amikor éppen élete első bosszúját fogja végrehajtani? Amikor az agyában örvénylő hangok megadják a zöld jelzést, váratlanul, akaratán kívül kirobban belőle egy hangos csatakiáltás szerű ordítás, amivel minden itt tartózkodó figyelmét magára tereli, végül nem is várva tovább, futva -egyszer meg is botolva, kis híján elesve-, elindul az őt bántalmazókét részeg delikvens felé, először -egy elvétett ütés után-, sikeresen azt találva fejbe a vasrúddal, amelyik lefogta. Az adrenalin csak úgy tombol az ereiben, ő pedig azt teszi, amire most tudat alatt a leginkább vágyik. Fájdalmat okoz, hogy más is érezze, neki milyen volt éveken keresztül. Negatív érzelmek hajtják, és mindent belead, hogy azt is fejbe kólinthassa, akivel éppen küzd az időközben betoppant idegen srác. Szerencsére a Whitmannak nevezett szemétláda is van már annyira illuminált állapotban, hogy ne tudja kivédeni a hasába érkező ütést, így társához hasonlóan, ő is összerogy a kemény beton placcon. Ekkor következik csak az utolsó. Az, aki megmentette, és akit nem kéne bántania, a hangok mégis mást mondanak. Újabb ordítás, és már emeli is feje fölé a feszítő vasat, hogy lesújtson, de mikor szeme összetalálkozik a srácéval, a hangok váratlanul elhallgatnak, ő pedig lihegve elejti az eddig a kezében tartott vasat, ami hangos, fülsüketítő zajjal ér földet, Ő pedig ijedten hátrébb tántorodik, és erőtlenül a fenekére huppan, térdeit felhúzva, átkarolva, előre-hátra kezdve el hintázni, így járatva körbe rémült kékjeit a környéken, a földön fekvőkön. És, hogy mi történt? Fogalma sincs róla!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 18.02.13 20:13

Megkondul a fejem az első ütést követően és éppen csak, hogy talpon maradok. Persze a vigyorom továbbra is megmarad. Közelről már egyértelműen bűzlik mind a kettő a piától. Talán nem is kell akkora szerencse ahhoz, hogy leverjem mind a kettőt. Úgy pedig, hogy egy perc múlva megszerzem a szép csillogó, vadonatúj kést, és hallom a talpnyaló újonc fájdalmas nyögését, már biztos vagyok a győzelemben.
- Na? Ütsz újra Withman, vagy szemtől szemben már gyáva vagy? - cukkolom tovább. Hadd emelkedjen csak a vérnyomása és az ital mellé öntse el az agyát a düh is.
Nagy mosollyal és a késsel várom, hogy közelítsen, de nem áll szándékomban használni a pengét. Amíg a nagymenő hezitál én egy gyors pillantást vetek oldalra a lányra, aki elég furcsán bámul maga elé, majd felsikolt. Nem tudom, mi baja van, hiszen már nincs körülötte senki, de nincs is időm kitalálni, mert egy ököl lendül felém. Csak annak köszönhető, hogy nem talál célt, amit úgy neveznek, hogy alkohol.
- Elvétetted. Még egyszer próbálkozhatsz - közlöm vele rezzenéstelen arccal. Csakhogy nem marad ideje próbálkozni. Újabb kiáltás hallatszik oldalról, amibe még én is beleremegek.
Egy pillanatig úgy bámulom a futó lányt, mintha egy filmet néznék a moziban. Teljesen mozdulatlanul állok és néztem végig, ahogy teljes erőből Withmanre és a társára lesújt vele. A szemem is elkerekedik, ahogy azok ketten kifekszenek a földön. Akkor meg még inkább, amikor megértem, hogy nem szándékozik itt megállni.
- Hé! Most komolyan...? - kérdezem, de a lány egy újabb kiáltással túlharsog.
Azonnal fel is hagyok a beszéddel, de a csendben a szemem az enyhén véres feszítővasra vándorol, majd a lány zavarodott tekintetére téved. Ösztönből, félig feltartott kézzel hátrálok. Nem szándékozom verekedésbe bonyolódni. Soha nem ütnék meg egy lányt, de ha mégis lesújtana a kezében tartott vassal... nem tudom mit tennék.
De szerencsére nem most fogok erre a kérdésre választ kapni. Egy pillanat alatt csendesedik el minden, csak egy-egy nyögés hasít bele az éjszakába. Lassan leengedem a kezeimet és egy reflexszerű mozdulattal zsebre vágom a megszerzett kést. Úgy érzem, jól fog még később jönni. Amint ezt eldöntöm magamban, a két szerencsétlen talpra kecmereg és egymásra támaszkodni, egyetlen szó nélkül tűnnek el.
- Örültem a találkozásnak! - kiáltom utánuk. Nem hagyhattam ki! Egyszerűen nem tehettem, még úgy sem, hogy nem én intéztem el őket. Búcsúzóul kiköpök egy adag fémes ízű vért. Imádom, amikor egy-egy ütés mellett még a nyelvem is elharapom...!
Még egy utolsó, gyors pillantás a két távolodó alakra... és kis híja, hogy nem tűnök el. Csakhogy az nagy szemétség lenne. Ha már erre jöttem, ha már beleavatkoztam... nem hagyhatom most magára a lányt. Akkor sem, ha nem sokon múlt, hogy nem kaptam én is egy szép ütést. Kisebb hezitálás után és egy rúgás után a téglafalba a lány felé fordulok, aki ugyanolyan rémültnek tűnik, mint ezelőtt.
- Minden oké? - csúszik ki az idétlen kérdés a számon. Persze van egy tippem a válaszra vonatkozóan, mégis várom, hogy ő mondja ki. - Ugye tudsz róla, hogy a környék bandafőnőkét és az egyik talpnyalóját intézted el? Mellesleg szép volt - mosolyodok el egy pillanatra, és pár lépés távolságra megállok tőle, majd leguggolok, hogy a szemébe tudjak nézni. Ettől függetlenül nem szándékozok kockáztatni és közelebb menni. Hiába beszélek úgy, mintha elfelejtettem volna azt, hogy rám is rám emelte a feszítővasat, azért bennem van egyfajta távolságtartás. Jobb félni, ugye?
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 18.02.13 21:28


A fejében történő éles, riasztó szerű sípolás után minden megszűnik létezni. Az egész környezete, minden, már csak a jövendőbeli áldozatait látja maga előtt. Szemében eddig talán még soha, senki által nem látott gyűlölet csillan -ez az első érzelem, ami annyi év elmúltával most először jól láthatóan megvillan egy pillanatra jég kék szemeiben, hogy megmutassa magát az idegeneknek-, fejében pedig úgy felhangosodnak a hangok, hogy már Ő sem tudja őket megfejteni. Egyszerűen csak cselekszik, és céltudatosan halad előre. Annyira talán eddig még soha nem volt biztos a dolgában, abban, hogy mit akar, vagyis, hogy mit kell tennie, mire kötelezik, mint most is. Életében először cselekszik elszántan és pokolian mélyről jövő haragból, bosszúból. Már rég volt az, hogy a hangok ilyen agresszióra kényszerítették, de úgy tűnik, hogy itt az ideje egy kis nosztalgiának. A benne, a fejében lakozó bestiákat most aztán tényleg alaposan felhergelte ez a két idióta, akiket hamarosan úgy tűnik, hogy pont az a személy fog ideiglenesen eltenni láb alól, akiből ki se nézték volna még mindezt pár perccel ezelőtt. Fenyegetőző, őrjöngő gyilkossá változva ront neki a feszítővassal először az egyiknek. Az ütése nem volt túl pontosnak, vagy éppen erőteljesnek mondható, de arra pont elég volt, hogy elveszítse a bűzlő kölyök az egyensúlyát, és ezzel együtt az eszméletét is. Ha most a szülei, a vér szerinti szülei látnák azt, amit tesz, azt az őrült, vakmerő, mégis ijesztőnek ható elszántságot a mindig halott, kifejezéstelen lélektükreiben, akkor most biztosan roppantul büszkék lennének rá! Elvégre, nem voltak mások, csak hidegvérű gyilkosok, akik abban lelték örömüket, ha látták az áldozat arcán a félelmet, aztán a vért, ami egy lövés, vagy egy ütés után mindent eláztatott. És most Ő is, a mindig nyugodt, gyámoltalan, némán segítségért kiáltó lány is olyan, mint az anyja és az apja volt. A vér kötelez. A következő ütés is célt ér, de még mielőtt harmadik áldozatára is sor kerülhetne, a hangok visszavonulnak, ő pedig -nem is értve, hogy hogy került olyan helyzetbe, mint amilyenbe most is van-, erőtlenül lerogy a földre, és nem tesz mást, csak sűrűn pislogva körbejárata a sötét sikátoron a tekintetét, mindent alaposan megnézve, de még így sem akar eszébe jutni, hogy hogy került ide, és hogy mit tett. Csak azt tudja, hogy fél, és hogy bármit is tett, okkal csinálta. Amikor az ismeretlen, még talpon lévő, rendkívül ismerős kék szemű idegen leguggol elé, csak még jobban összehúzza magát, sápadt arcára hagyva kiülni az halálos rettegést, amitől még gyermetegebbé válik beesett, csontos arca. Azok a szemek, valahogy... mégis... mintha... beszélnének hozzá, mintha megigézték volna, és azt mondanák, nézzen oda, nem Ő lesz az, aki bántani fogja. Mégis kizökken a pillanatnyi nyugalmából, amikor mozgolódni kezd mellette két áldozata. Ekkor megállíthatatlan remegésbe kezd a teste, és észre se veszi, amint egyik, hét éves kisgyerekéhez hasonlító kezével a földön kezd el tapogatózni a vas után, miközben arcát szorosan a térdeibe fúrja. Csak akkor hajlandó felemelni a fejét, mikor tudja, hogy már senki nincs ott, egy valakit kivéve.
-Tűnj el! - Sipítja kétségbeesetten, remegő hanggal, a fülében lüktető vértől, és felerősödött zúgástól alig hallva saját hangját, ami szinte földöntúlinak tűnik.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 18.02.13 22:10

Pár pillanat alatt tisztázódik bennem, hogy ő már nem fog támadni. Ha tartom a távolságot. Ahogy az is eljut a tudatomig, hogy hiába mondok akármit is, nem fogok rendes választ kapni a kérdéseimre. Mégsem mozdulok. Még akkor sem, amikor rám kiabál. Csak kissé oldalra döntött fejjel figyelem őt és próbálom eldönteni, hogy mi legyen a következő lépés. Nagyon nem tetszik nekem az, hogy ott van a keze közelében a feszítővas. Bármennyire is kételkedek abban, hogy újra használná, jobban szeretnék biztosra menni.
- Nem fogok eltűnni - mondom, egészen lassan ejtve ki a szavakat. Magamnak bevallva, fogalmam sincs miért nem teszem. Pedig az lenne a logikus lépés. Withman meg a haverja biztos nem jönnek már vissza, de ha mégis, akkor sem az én dolgom minden utcán kóborló lány. Még akkor sem, ha ennyire emlékeztet a félelme a sajátomra, sok évvel ezelőttről.
- Gondolom nem fogsz nekem válaszolni, bármit is kérdezek - sóhajtok fel és valami furcsa módon guggolás helyett leülök vele szemben a földre. Közben magamtól azt kérdezem, hogy mi a jó fenéket csinálok én?! Nem vagyok én semmilyen szent és amúgy is, jobb lenne ha keresnék valami bunyót. A mostani elkezdett verekedés meghozta a kedvem. Na meg ha már így is sajog az arcom, teljesen mindegy, hogy kapok-e még ma pár ütést.
Már éppen rászánnám magam, hogy minden tiltakozó porcikám ellenére hagyjam itt őt. Hadd üldögéljen egymagában, ha így akarja! Nincs hozzá semmi közöm...! Aztán a fülemet megcsapja valami furcsa zaj. Az első gondolatom az, hogy csak visszajött a gazfickó, de ehelyett egy zseblámpás zsaru kanyarodik be a sarkon. Nagyon úgy tűnik, hogy keres valamit - vagy valakit - én viszont nem akarom megvárni, amíg megtalálja. Az ösztöneim azt súgják, eredjek futásnak. Most! Én mégis csak felállok a földről, de tovább nem jutok. A zsaru futólépésben jön felénk és megáll mellettem előbb a lányra világítva, majd rám. Egyenesen a szemembe.
- Tapló... - motyogom az orrom alatt, ahogy eltakarom a szemem. Van olyan mázlim, hogy a rendőr nem érti, mit is mondtam. Egyetlen szó nélkül néz rám. Fogadok azt vizsgálja, hogy mit keresünk mi itt, egy sikátor közepén. Egy perc kell neki, mire felfogja, hogy én teljesen józan vagyok, de még csak be sem lőttem magam. Azért, hogy villogtassa a fölényét, rákérdez, hogy ittam-e.
- Nem, uram - mosolygok gúnyosan és úgy kihúzom magam, mint egy kiskatona. Nagyon nem kellene ezt tennem, mégsem érdekel most a kockázat. Ez az este már úgyis kész őrület, mit számít egy kis balhé az egyenruhásokkal? Egy bólintás kíséretében jelzi, hogy elfogadta a válaszom. Fogadni merek, hogy még azt sem vette észre, hogy gúnyolódok vele! Micsoda balfék!
A földön kuporgó lány állapotáról viszont nem győződik meg olyan könnyen. Nem tudom, honnan jön - valamiféle belső ösztön lehet -, de mielőtt leordíthatná az így is feszült és a félelemtől remegő lányt, én fogok magyarázatba. Fogalmam sincs, mit hablatyolok össze, de elérem a célom és a zsaru újra az én szemembe világít és kezd szónoklatba. Az egész vége az, hogy tűnjünk a szeme elől és egy beszólás, amiért majdnem behúzok neki, miszerint a gyerekeknek ilyenkor már takarodó van. Rendőr, vagy sem, nem érdekel, ökölbe szorul a kezem, mégsem ütök. Csak nagy levegőt veszek és mivel nem úgy tűnik, hogy tágít mellőlünk, óvatos léptekkel a lány mellé lépek, észrevétlenül rúgva el a feszítővasat.
- Gyere, Szöszke - mondom neki szinte suttogva és lehajolok hozzá. Nem akarok hozzáérni, nehogy megrémítsem, de valamennyire muszáj a közelében lennem, ha indulásra akarom késztetni. - Ne csessz ki magaddal... se velem! - kérlelem és miközben a tekintete után kutatok, kockáztatok és felé nyújtom a kezem. Nem várom el, hogy tényleg megfogja, de szeretném, ha megértené, hogy nagyon el kellene tűnnünk, mielőtt a zsaru bármit is észrevesz. Mondjuk a vért a feszítővason. Az nem lenne valami szerencsés.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 19.02.13 19:18


Úgy érzi magát, mint aki két világ közé szorult Az egyik az a fejében létrehozott, ahol a hangok parancsolnak, a másik pedig az, amiben mindenkinek szerepe van. Ebből a "normális" szerepből viszont -ahogy telik az idő, egyre idősödik, és ahogy a betegsége is egyre jobban el fog fajulni, míg nem már gyógyszerekkel sem lehet majd kordában tartani, és végleg elfogja veszíteni a fejét, és odakerül, ahol vér szerinti édesapja is raboskodik-, egyre kevesebb és kevesebb jut a kis szőkeségnek. Olyan ez, mint amikor egy híres színész lassan elkezd lecsúszni a lejtőn. Senki, még az orvosok sem tudják megsaccolni, hogy mennyi ideig lesz még képes féllábon egyensúlyozni a képzelete és a valóélet közt. Amint a hangok moraján áttöri magát az ismeretlen fiú ellenkező szava, rögtön félve összébb húzza magát -már, ha ez egyáltalán még lehetséges-, és akaratán kívül erősebben markol rá a még mindig a földön heverő feszítővas végére, egyik remegő, vékony, falfehér kezével -ami a kabáttól most nem látszik-, továbbra is felhúzott, egymáshoz szorosan összepréselt térdeit karolva, megbújva mögötte. Egyedül kétségbeesetten csillogó kékjeit lehet látni, amikben egy röpke pillanat múlva valamiféle értelem villan, amint az agya feldolgozza, hogy mit mondott az imént a srác. Megértvea -ami sokkal nehezebben és lassabban megy neki, mint egy átlag, egészséges embernek-, a hallottakat, ismét ártatlan, gyámoltalan kifejezést ölt mind az arca, mind a szemei. Talán szavakkal nem kommunikál, de az arcmimikájával, testbeszédével sokkal ügyesebben, átérezhetőbben megtanult az évek alatt beszélni, mint egy átlag ember, akinek semmi baja nincs. Az éles, váratlan fény neki is legalább annyira bántó, mint amilyen az a srácnak is. csak ő a szavak helyett ismét tettekben fejezi ki nemtetszését azzal, hogy egész arcát a térdeibe fúrja. Ha nem tudná, ha a nevelőszülei nem tanították volna meg neki, hogy a rendőrök jó emberek -többnyire-, akkor most ismét remegne a félelemtől. Hallgatna az ösztöneire, és menekülőre fogná, kivéve persze akkor, ha a lábai nem bírnák, amire még így is megvan az esély. Nincs hozzászokva az olyan váratlan, veszélyes fordulatokhoz, történésekhez, mint amilyen ez a pár perccel ezelőtti is volt. Valószínűleg ennek is, mint minden eddigi őt ért krízis helyzetnek a nyomai, mélyen belefognak égni, és minden nap eszébe fognak jutni az itt történtek, azt pedig ki tudja, hogy milyen reakciókat fog kiváltani belőle a visszaemlékezés? Az előre-hátra történő folyamatos hintázgatásokból csak akkor tér magához, amikor hallja a neki címzett szavakat. A hangok a fejében, amik bármelyik percben váratlan tettekre kényszeríthetik persze most is ott visszhangzanak a fejében, mint idegesítő háttérzaj, amitől képtelenség megszabadulni. Először csak rémülten, nyöszörögve összerezzen, mikor elrúgják tőle az egyetlen olyan tárgyat, amivel segíthetne magán. Kékjei fürgén cikázni kezdenek a zsaru, a felé nyújtott kéz, és a messzire rúgott vas között, míg nem a jég megtörni látszik, és remegő, bizonytalan kezét -ami valósággal eltörpül a fiúé mellet-, lassan, megfontoltan és elég bizalmatlanul kinyújtja a felé nyújtott végtaghoz, amihez úgy érinti hozzá egy pillanatra a mutatóujját -mielőtt magához szorítva a kezét visszahúzná azt-, mintha csak forró edényhez nyúlna. A srác most biztosan elkeseredett, hogy nem hajlandó elfogadni a segítségét, és hogy nem bízik benne, de ha ismerné és tudná, hogy milyen Connie valójában, most örömtáncot lejtene, hogy képes volt már ennyi fizikai kontaktust is létesíteni vele, egy számára idegen emberrel. Rákjárásban kúszik hátra egészen addig, ameddig neki nem ütközik az egyik házfalnak, aminek aztán nekidőlve, kezeivel hátul tapogatózva, áll fel lassan, továbbra sem tágítva a faltól.
-Na húzzatok innen de tüstént! A kis dilis barátnőddel meg csinálj valamit! - Parancsol rájuk a rendőr, cseppet sem kedveskedő szavakkal, mire Connie elindul a fiú felé, de pár lépés megtétele után megáll, fájdalomtól, zavartságtól ködös szemeit az ismerős szemekbe fúrja, majd elindul, igaz fogalma sincs róla, hogy ezek után merre, hova tovább. Csak azt tudja, hogy el kell menni, mert a rendőr ezt parancsolta.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 19.02.13 20:34

Fogalmam sincs, mi zajlik le a lányban, de azt biztosra tudom, hogy nincs teljesen magánál. Az okok engem nem érdeklenek. Akármit is tett magával, vagy alapból ilyen... nem az én dolgom. Ahogy az sem lenne az, hogy itt maradjak vele, helyette magyarázkodjak a zsarunak, vagy éppen mellette guggolva kérleljem, hogy jöjjön már. Egyik sem az én feladatom lenne. Egyetlen szó nélkül magára hagynám... ha nem emlékeztetne annyira a régi önmagamra. Ezért van az, hogy kitartóan guggolok vele szemben és várom, hogy megértse a szavaimat és döntsön végre.
Egyből felcsillannak a szemeim, amikor felém nyújtja a kezét és ott van bennem a késztetés, hogy meg is ragadjam, amint eléri az enyémet. De végül nem teszem meg. Talán azért nem, amit a szemeiben látok. Rémület és bizonytalanság. Nem a legjobb, így a "semmi hirtelen mozdulat" mellett döntök, mire ő vissza is húzza a kezét. Egy nagy sóhajjal állok fel és nézem, ahogy teljesen a falig húzódik. Fogalmam sincs, hogy mit tehetnék, amivel elérhetném, hogy legalább pár utcát velem jöjjön. Már éppen feladnám, amikor ösztönből a rendőr felé kapom a pillantásom, ahogy az elkiabálja magát, nem éppen nyugodtan. Szeretnék visszavágni neki, akár annak az árán is, hogy a mai szabad estém helyett a sitten alszok, de ez nem következik be, mert a lány felém lép. Csak a szemem sarkából látom, de ez elég ahhoz, hogy újra rá irányuljon minden figyelmem. Mozdulatlanul tűröm, hogy a tekintetét a szemeimbe fúrja, majd ahogy elindul egy gúnyos mosolyt villantok a zsarura és gondolkodás nélkül indulok el a lány után.
Két sarokkal arrébb, már ahelyett, hogy mögötte kullognék, mint valaki, aki titokban követné, mellé érek. Először szorosan mellette lépkedek, majd egy pillanattal rájövök, hogy ezt talán mégsem kellene. Ezután már megtartom az egy, nagy lépés távolságot és csak úgy haladok, néha néha az arcára emelve a tekintetem.
- Gondolom nem szereted az emberek közelségét - jegyzem meg, mivel rájöttem, hogy kérdezni nem igazán van értelme tőle. Pedig nem néma. Ezt bebizonyította, mégis állandó hallgatásba burkolózik. Ami jobban belegondolva, nekem megfelel.
Mikor már a sokadik utcán megyünk keresztül és szinte visszaérünk a kiinduló helyre, a sötét sikátor bejáratához, már kissé idegesen pillantok körbe, majd végül rá.
- Tudod te, hogy hova akarsz menni? - csúszik ki egy kérdés a számon, amire valószínűleg nem fogok választ kapni. Ettől persze kicsit furcsán érzem magam. Mintha magamban beszélnék! - Szöszke...? - nézet utána, majd mielőtt tovább mehetne megragadom a karját, amit egy pillant múlva el is engedek. - Bocs! Nem akarlak bántani - tartom fel a kezeimet, de most nem hátrálok, csak állok előtte mozdulatlanul, a szemeit fürkészve.
Minél többet vagyok vele, annál hangosabban hallom a fejemben a kérdést, miszerint mi a fenének maradok mellette és követem, mint egy kidobott kiskutya? A válasz viszont már kevésbé nyilvánvaló számomra. De most már nem is próbálom megkeresni. Helyette hátat fordítva neki elsétálok a falig és fél lábamat a téglákon támasztva, nekidőlök a falnak. Egyetlen szót sem szólok, még a tekintetem is a messzeséget vizsgálja, miközben rágyújtok egy cigire. Amolyan feszültséglevezetés. De ha jobban belegondolok inkább figyelemelterelés arra a kis időre, amíg eltűnik a szemem elől és ezzel együtt megszűnik a kényszer, hogy segítsek neki. Remélhetőleg.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 20.02.13 9:49

Már tényleg nem szeretne mást, mint kikerülni végre innen, hogy újra otthon lehessen a családjával, akik persze soha nem fognak tudomást szerezni arról, hogy mi történt vele itt ezen az estén, és hogy miért ért haza olyan későn. Nem szokása átlagos tizenhét éves lányokhoz illően beszámolni egy-egy napjáról, arról, hogy hol járt, kivel ismerkedett meg, és mit csinált. Nem csoda, hogy így a nevelőszülei, és a pszichológusa számára is egy kész titok a lány. Ha ma valamikor hazakerül, nem fog másképp tenni, mint általában. Egy-egy bizonytalan, földöntúli mosoly az otthon tartózkodóknak, kisebb ijedtség, amikor egy zúgással bekapcsol a hűtő, vagy dolgozni kezd a mosogatógép, majd egyszerűen csak felmegy a szobájába, hogy lefesse azt, ami ma történt vele, azokat az érzelmeket, amiket érzékelt a rendőr felől, a két ittas sráctól és... és a megmentőjétől, aki felől némi bizonytalansággal keveredett fájdalmat érzékel. Mintha nem is olyan régen egy hatalmas csalódás, lelki sérelem érte volna, ami örök nyomot hagyott a már így is hegekkel teli szívén, ami már soha nem fog meggyógyulni. A sebeket újra és újra felfogja tépni valami. Egy régi, fájó emlék, egy kelletlen, sértő szó, vagy éppen annak a személynek a felbukkanása, aki eddig a legtöbbet ártott neki.
Amint a bizonytalan érintésnek véget vet, és a rendőr is magukra hagyja egy durva megjegyzéssel, erőt vesz magán, hogy a házfal segítségével feltápászkodjon, és elinduljon, engedelmeskedve a hangoknak a fejében.
Egészen addig nyugodtan -nem gondolkozva azon, hogy merre tovább-, baktat, járva az utcákat, ameddig be nem éri őt az ismeretlen srác. Amint mellé kerül, a szőkeség hirtelen visszacsöppen ebbe a világba, ijedtében összerezzenve. Újfent visszabújik az óvó-védő csigaházába, bezárkózik, és csak hallgatja a neki szánt szavakat, amiket mégsem akar megérteni, felfogni. Néha pillant csak oldalra a mellette haladóra, miközben kezeit szorosan összefűzi mellkasa előtt, ezzel is távolságtartást jelezve. Akkor kezdenek el ismét működésbe lépni az ösztönei, amikor megérzi a rántást a kezén. Ez a mozdulat bőven elég volt ahhoz, hogy felidéződjenek fejében a nem is olyan rég történtek, amikor valaki más erőszakoskodott vele ugyanígy. A levegő belé fagy. Csak ennek köszönhető, hogy nem kezdett bele újra kiabálásba, sikoltozásba, hogy menthesse magát. Amint elengedik, azonnal tolatásba kezd, arcán a félelem összes jelével. Mikor a hangok morajlása némileg elhalkul a fejében, magától kezdi el értelmezni a szavakat, amik nagyon is igaznak tűnnek. Elgondolkozva, összeráncolt homlokkal biccenti oldalra szőke fejét, alaposan végig mérve tetőtől talpig a fiút. Meg akar bizonyosodni afelől, hogy igazat mond. A kék szemekben csillogó őszinteség azonban mindenről meggyőzi. Lassan benyúl kabátjának belsőzsebébe, így húzva elő belőle a személyi igazolványát, és mutatva fel a fiúnak. Ha elég szemfüles, nem csak a lány nevét, de a lakcímét is megtudhatja ezzel.
-Szeretnék hazamenni. - Hebegi vékony, alsó tagozatos kisgyerekéhez hasonlító hangján, miközben kérlelve, mégis némi félelemmel pislog fel a vele szemben állóra. Újra kicsinek és rendkívül védtelennek érzi magát.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 20.02.13 18:54

Nagyokat szívek a cigiből és túl feszült vagyok. Hogy miért, arról fogalmam sincs. De ettől még kitartóan bámulok a semmibe és vizsgálom a környéket. Mindenhova nézek, csak a lányra nem. Fogalmam sincs, mi ez a kényszer, amit érzek, hogy segítsek neki, de azt tudom, hogy nem tetszik. Ezért várok a falnak dőlve... várok arra, hogy rájöjjön, nem fogom követni és nyugodtan sétáljon el. Ez mégsem történik meg. Ahogy kifújok egy adag füstöt a rohamos tempóban fogyó cigi mellett meglátom az egész kis kéz tartotta igazolványt. Reflexből emelem a szabad kezem, hogy elvegyem tőle és jobban megvizsgáljam, de rájövök, hogy úgysem hagyná. Így csak messzebbre tartva onnan a cigit, homlok ráncolva vizsgálom a kis kártyát.
- Én viszont nem szeretnék bébiszittert játszani... Connie - motyogom az orrom alatt, felhasználva az újonnan szerzett infót. A név mégis kényelmetlen. - Mégis azt fogok - sóhajtok fel és egy pillanatra az ég felé emelem a tekintetem. Csak tudnám miért nem vagyok képes magára hagyni vagy nemet mondani neki?! Végül megválaszolás nélkül hagyom a kérdést és a lány szemeit kutatva rámosolygok és bólintok. Csak hogy biztos legyek benne, hogy megérti, segítek neki hazajutni.
Viszont egyszerűbb volt meghozni a döntést és rábólintani a dologra, mint eljutni oda, ahova kell. Nagyjából tudom, hogy hol van a hely, de az nagyon messzi. A zsebemben kutatok egy kis apró után, hogy hátha le tudunk csípni a gyaloglásból... de aztán eszembe jut, hogy hogy viselkedik emberek közelében, és amikor az ujjaim megérzik az pénzt, már nem is kellenek. Mindenki jobban jár, ha hanyagoljuk a tömegközlekedést.
- Hosszú séta lesz... Szöszke - kezdek bele kelletlenül, de a mondat végére már egy félmosoly jelenik meg az arcomon. - Jó messzire keveredtél otthonról. Na gyere - nyújtom felé a kezem, mintha egy kisgyerekkel lennék, akinek fogni kell a kezét, ha kilépünk a házból. Aztán észbe kapok és rájövök, hogy bármennyire is úgy néz ki, nem olyan gyerek ő, én pedig nem akarok teljes bolondot csinálni magamból azáltal, hogy tényleg bébiszittert játszok.
Elég sokáig haladunk előre, én pedig mindvégig ügyelek és fenntartom azt a bizonyos két lépés távolságot. A sokadig sikátor és elhagyott utca után már teljesen a gondolataimba merülök, csak néha pillantva oldalra, hogy lássam, ott van-e még velem... és nem csak testileg. Azzal meg sem próbálkozok, hogy kitaláljam, mi baja lehet. Meg amúgy is, mit számít? Hazaviszem, aztán soha többet nem látom majd. Miközben ezen jár az eszem, talán túl sokáig időzik rajta a tekintem, de én szinte észre sem veszem. Ahogy azt sem veszem észre, hogy a lábam automatikusan kanyarodik be egy olyan sarkon is, ahol nem kellene. Hiszen nem akarunk mi felesleges kitérőket tenni és elmenni az edzőterem előtt. Nagyon nem. Amint ez eljut a tudatomig, hogy hol is vagyunk pontosan, hirtelen torpanok meg és nézek fel az ismerős épületre végül annak bejáratára.
- Erre nem megyünk - jelentem ki, a lábam mégis csak nehezen akar mozdulni és irányt váltani. Talán egy teljes perc is beletelik, mire megrázom a fejem és hátat fordítva az edzőteremnek a helyes cél felé indulok, erősen koncentrálva arra, hogy a feltörő gondolataimat a háttérbe szorítsam.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 20.02.13 20:45

Szinte fel sem tűnik neki, el se jut igazán a tudatáig, hogy hosszú percek óta már mást sem tesz, csak átható tekintettel fürkészi a számára nagyon is ismerős vonású srácot. Lehet, hogy már látta az álmaiban, esetleg a képzeletében, amikor a hangok egy-egy alkalommal annyira eluralkodtak az elméjén, hogy hallucinációt idéztek elő? Vagy talán csak valahonnan az utcáról lehet ismerős neki? Ki tudja? Mégis, az érzései azt súgják, hogy itt valami sokkal, de sokkal több van a dologban, és ha valakinek az érzései, hát Connieé biztos, hogy nem csalnak! Ha már a gondolatai, képzelgései valótlanok, legalább az ösztöneire és az érzékeire had támaszkodhasson! Az eddigi félelme, teljes bizonytalansága, bizalmatlansága átcsap valami egészen másba. Valami olyanba, amire számítani se lehetett volna tőle. Eddigi rettegésének a helyét átveszi a puszta kíváncsiság, és érdeklődően figyelni kezdi, ahogy a cigi a fiú szájába kerül, majd egy jókora adag füst távozik utána. Egy ideig csak feszülten összpontosítva, elmélyülten követi a füst útját, egészen addig, ameddig az bele nem vesz a sötét sikátorba. A hangok csak ezek után kezdenek újra háborogni a fejében, Ő pedig elveszítve eddigi békés nyugalmát, kap váratlanul egyik kezével a fejéhez, a fájdalomtól még fel is szisszenve. Most valahogy még sem érzi azt, hogy menekülnie kéne, futnia, ameddig csak a lába bírja. A bestiák ezennel nem rosszra sarkallják, inkább valami egészen megmagyarázhatatlan dologra. Lehet, hogy nem is a fejében lézengő hangok mondatják azt vele, hogy húzza elő az igazolványát, és mutassa fel a srácnak, hanem saját akaratából cselekszik? Eleinte -amikor csak a visszautasítást hallja-, csalódottan, egy mély sóhajjal lehajtja a fejét, tudomásul véve, hogy valószínűleg nem fog segítséghez jutni. Már éppen indulna, amikor a srác váratlanul meggondolja magát, és mégis csak úgy dönt, hogy nem hagyja magára. Félelemmel és meglepettséggel telt szemekkel pislog fel a fiúra egy értetlen kisgyerek ábrázatával az arcán. Nem tudja mire vélni ezt a hirtelen döntés változtatást, de úgy érzi, hogy... talán örül neki. A mosolyt pedig, amit felé villantanak. Nos, azt valamiért nem tudja viszonzatlanul hagyni, és bár koránt sem tűnik az ő félszeg vigyora olyan egészségesnek, mint amilyen az ismeretlené is, de ez is bőven megteszi. És mégis, hiába a segítség, a kedveskedő mosoly, az érzés, hogy talán megbízhat benne, nem képes elfogadni a felé nyújtott kezet. Pillanatok múlva újra elzárkózik, kezeit ismételten összefűzi a mellkasa előtt, és nem próbálja meg lecsökkenteni köztük azt a két lépés távolságot, amit a srác hagyott. Egészen addig csendben, értelmetlen gondolatainak idegesítő kavalkádjába burkolózik, ameddig meg nem torpan a fiú, és ezzel együtt ő is. Az elszórt, bizonytalannak hangzó kijelentésre, miszerint erre nem mennek tovább, csak oldalra kapja a fejét, és összeráncolt szemöldökkel fürkészni kezdi a fiút, akiből hirtelen megannyi keserű érzelem szabadul fel. Akárcsak vulkánból a forró láva.
-Miért nem? - Csendül fel ismét az eddig nem túl sűrűn hallott hangja, és most először tényleg érdekli is a válasz, ahogy tovább haladnak egy teljesen másik irányba.
-És te... ki vagy? - Csúszik ki egy ismét bizonytalan hangnemben felhangzott kérdés a száján. Igazából, teljesen mindegy, hogy most megtudja-e a fiú nevét, vagy sem. Holnapra úgy is elfogja felejteni. Ez nála így megy, akaratától függetlenül.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 20.02.13 21:43

Próbálok igazán nem odafigyelni semmire. Csak a nagy sötétségre és a cigimre. Mégis az elmélet és az elhatározás megdől, amikor fél szemmel látom a hirtelen mozdulatot. De ha ez nem lenne elég, nem tudom nem hallani a fájdalmas felszisszenést. Mégsem mozdulok. Nehezen megy, de meg sem rezdülök. Magamban csak azt ismételgetem, hogy semmi közöm hozzá. És már tényleg elhinném, meggyőzném saját magam, ha nem jönne oda, és az igazolványát felmutatva kérné a segítségem. Nem akarok belemenni, nem akarom kísérgetni, mégis végül beleegyezek és ezzel együtt elengedek minden belső ösztönt, ami azt sugallja, hogy védjem meg. Maradjak vele és védelmezzem amíg kell. Amíg be nem csukódik mögötte a ház ajtaja. Vagy az én helyem ajtaja...? Na nem. Arról szó sem lehet!
Gyorsan kiverem a fejemből ezt az egészet és újra megpróbálom elzárni az kiabáló ösztöneimet. Több kevesebb - de inkább kevesebb - sikerrel. Mégis, ahogy haladun egyik utcáról a másikra, sikerül elvesznem a saját fejemben és egészen addig ott is maradok, amíg ki nem lyukadunk ott, ahol semmi keresnivalónk. Elég sokáig tart, mire innen indulásra kényszerítem magam, de amint hátat fordítok az edzőteremnek, akkor sem könnyebb. Megfordul a fejemben, hogy újabb szál cigit vegyek a számba, de egy kisebb számolgatás után rájövök, hogy spórolnom kell vele. Kénytelen vagyok most kihagyni és nem beverni egy újabb koporsószeget. Egy újabb kanyar után sikerül nagyjából kivernem minden olyan gondolatot a fejemből, ami Hozzá kapcsolódik... aztán meghallom Connie hangját és minden igyekezetemnek annyi. Újra megtorpanok és nem éppen mosolyogva nézek oldalra a lányra. Nem tagadom egy pillanat erejéig megfordul a fejemben, hogy őszintén válaszoljak neki, de aztán szerencsére kiverem ezt a baromságot a fejemből.
- Csak mert az nem a jó irány. Kerülőút lenne - közlöm vele és egy mély levegővétel után újra elindulok. A kelleténél sokkal tempósabban. Mire észbe kapok, már sokkal nagyobb a távolság közöttünk, mint két lépés. Kényszerítem magam, hogy megálljak, megforduljak és a fejemmel intsek, hogy jöjjön. Talán még egy mosolyt is kicsikarok magamból csak azért, hogy meggyőzzem, nem rá haragszok. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy haragszok-e bárkire... saját magamon kívül.
- Van valaki, akivel nem szeretnék találkozni - magyarázom szinte az utca másik végéből, de ügyelek arra, hogy hallja. Hogy végül miért beszéltem neki őszintén? Fogalmam sincs. Egy újabb dolog a mai este folyamán, amit nem tudok megmagyarázni magamnak. - És tényleg kerülőút lett volna - teszem még hozzá, újra megindulva, de most már átlagos tempóban, nem úgy, mint aki feltűnés nélkül próbálja menekülőre fogni.
A következő utcáknál is hiányolom a cigit, de visszafogom magam és próbálom a zsebeimtől távol tartani a kezeimet, hogy még véletlen se akadjon a doboz a kezembe. Nem fogok újabb szálat elszívni. Ma már nem! Szerencsére meghallom a félénk kérdést. Egy apró mosoly kúszik az arcomra, miközben oldalra fordítom a fejem. Tetszik, hogy egyre többet hallom a hangját. Még ha nem is fecsegi végig az utat... Valahol örülök neki, hogy ennyit elértem nála. Jó érzés...
- David - bólintok aprót. - Te pedig Connie vagy, ha jól olvastam. De nekem Szöszke maradsz - mosolyodok el újra. - Ha nem bánod - teszem hozzá, de magam sem vagyok biztos abban, hogy ez most kérdés vagy szimpla kijelentés volt.
A mosolyom viszont egy pillanat alatt tűnik el, amikor üvegtörést hallani a távolból. Pont, mint amikor betörnek egy kirakatot... Nem. Inkább, mint amikor kővel egy ablakot. Mindennapos, most mégis egy kicsit feszültebb leszek tőle. Oldalra sandítok és próbálok a lehető legmegnyugtatóbb hangon beszélni.
- Ha kikerüljük őket... az túl sok kitérőt jelent. Nem lesz semmi baj - mosolyodok el és remélhetőleg ő pont úgy elhiszi a szavaimat, ahogy én. - Csak ne maradj le!
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 21.02.13 19:59

Általában nagyon hosszú időbe telik bele, mire sikerül megbíznia egy-egy új emberben, akik váratlanul belecsöppentek az életébe, Davidnél valamiért most mégis teljesen másképp érez, ami nem meglepő, hiszen már bizonyított a Szöszkének azzal, hogy kérés nélkül, önzetlenül azonnal a segítségére sietett, amint látta, hogy baj van, most pedig még arra is vállalkozott, hogy haza kíséri, holott egyáltalán nem lenne kötelessége. Mások esetleg annyit tettek volna csak még meg, miután kimentették a bajból, hogy kikísérik a sikátorból. Sőt, talán még ennyit sem, ha időközben rájöttek volna, hogy valami nagyon nincs rendben vele, a fejében. Sok emberen tapasztalt már félelmet, tartózkodást, undort, amikor megtudták, vagy szimplán csak a viselkedéséből rájöttek arra, hogy Connie nem olyan, mint a többi, mentálisan teljesen rendbe lévő ember. De mégis kiírná ezt fel a számlájára? Nem tehet róla, hogy rossz géneket örökölt őrült szülőktől... Miközben -egyenlőre még tisztának mondható tudattal-, fürkészi érdeklődően az arcát, egyre jobban érzi eluralkodni a srácon a félreértelmezhetetlen feszültséget, ami csak még feltűnőbbé válik, amint keresgélni kezd a zsebeiben. Egy pillanatra megáll az ütő a szöszkében, hogy talán mégse kellett volna ennyire megbíznia benne, és hogy talán a megmentője lesz az, aki a következő percekben előránt a zsebéből egy bicskát, vagy bármit, és megöli, de aztán legnagyobb megkönnyebbülésére, semmi ehhez hasonló nem történik. Most már tényleg bizton állíthatja, hogy még mind a megérzései azok, amikre a leginkább hallgathat és támaszkodhat. Bele telik egy kis időbe, mire eljut a tudatáig, hogy újra felé nyújtotta David a kezét, amit a tovább indulásnál újfent nem hajlandó elfogadni. Nem, az már tényleg túl sok lenne! Vagy csak Ő szokott már el ennyire a fizikai kontaktustól, hogy megtiltsa magának akárcsak a legkisebb, legártatlanabb érintést is? Nem lehet tudni, mindenesetre, egyenlőre teljesen jól elvan ő így is. A lényeg, hogy itt legyen mellette David, és ne verje át. A magyarázatra, miszerint miért nem mehetnek arra, amerre elindultak, csak ismét ráncba fut hófehér homloka, arcán egy hét éves kisgyerek kíváncsi kifejezésével. Aztán inkább úgy dönt, hogy nem szól semmit. Talán nem is tudna mit mondani. Csak bólint egyet, és egy földöntúli kis félszeg mosolyt is megenged magának, ami azonnal el is tűnik.
-Utálod? - Csúszik kis cseresznye alakú kis száján a kérdés, elég nyers, és egyáltalán nem kertelő megfogalmazásban. Nem tud másra gondolni. Ő nem gondolja soha úgy túl a dolgokat, ahogy a többi, átlagos ember is. Azonnal kinyögi azt, ami először a nyelvére kerül, nem is törődve az esetleges következményekkel. A viszonzott bemutatkozás viszont hirtelen mindent elűz belőle, és bár bizonytalanul, és csak egy pillanatra, de viszonozza azt a kis mosolyt, az engedélykérésre pedig egyszerűen csak vállat von. Hogy zavarj-e, hogy becézi? Nem, egyáltalán nem! Főleg azért, mert úgy sem fog emlékezni rá holnapra, na meg azt sem valószínű, hogy ezek után bármikor is újra látja majd. Egészen addig elvonulnak a képzeletbeli vörös függöny mögé a hangok, ameddig bele nem botlanak egy kisebb vandál csapatba, akik éppen azon szorgalmazzák magukat, hogy hogy tudnák a lehető leggyorsabban kirabolni az egyik kirakatot. Hiába a biztató szavak, nem tud hinni nekik, és nem is akar. Mintha egy képzeletbeli fal állná az útját, úgy torpan meg, és nem mozdul semerre. Nem hajlandó, és a hangok is azt parancsolják, hogy maradjon ott ahol van. Hirtelen újra egy megbízhatatlan idegenként kezeli Davidet, aki képes lenne bajba keverni, csakhogy ne kelljen kerülőúthoz folyamodniuk. Hisztérikus zihálással, elveszítve maga felett az önkontrollt, és agya felett az irányítást, öntudatán kívül kezd el hátrálni, így bújva el David válla mögött, amikor megindulnak feléjük a baseball ütős, veszélyt jelentő kölykök. Fel se tűnik neki, hogy ijedtében, remegő kézzel rámarkolt Dave egyik csuklójára.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 21.02.13 20:55

Nem tudom, miért magyarázkodok. Nem tudom, egyáltalán miért is mondtam bármit. Ha ő megtehette egészen eddig, hogy hallgatásba burkolózott és nem érdekelte, hogy mit beszélek mellette, én miért ne tehetném? Talán az a különös belső kényszer az oka. Talán az, hogy jó lenne kibeszélni magamból valaki olyannal, akit nem is ismerek. Akinek nem számít a véleménye. Mégsem vagyok képes túl bő választ adni. Egy részem túlzottan tiltakozik és nekem nincs erőm küzdeni ellene. Csak szeretném elfelejteni ezt a kis kitérőt... a rossz kanyart az életemben. De Szöszke csak tovább kérdezősködik, amint mellém ér. Próbálok én nyugodtan válaszolni neki, de - szándékosan vagy véletlen - sikerült olyan témába beletrafálnia, amit nagyon nincs nedvem részletezni.
- Nem utálom - vágom rá gondolkodás nélkül, de már nagyon kirobbanni készül belőlem valami. A kezeim ökölbe és hallhatóan nagy levegőket veszek, hogy megnyugtassam magam... és ne hagyjam egyedül őt. - Inkább ne kérdezősködj! - teszem még hozzá, de túl halkan és valószínűleg meg sem hallja. Mégis reménykedek abba, hogy anélkül is megérti, nem akarok beszélni.
Szerencsére egy ideig csendben maradunk és amikor újra hallatja a hangját, már sokkal jobb kérdést tesz fel. Olyat, amire nem esik nehezemre válaszolni és amiben semmi kockázat nincs arra, hogy kiborulok. Készségesen válaszolok neki, elárulva a nevemet és már újra mosolygok, amikor pár dolgot kéretlenül is hozzáteszek. Akkor pedig pláne, amikor vállat von és ezzel beleegyezik az "új nevébe". Egész addig megmarad az egész kellemes hangulat, amíg nem hallani a földet érő üvegdarabok hangját. Aztán a nevetést. Egy pillanat alatt fut át minden lehetőség és végkifejlet az agyamon és hamar döntök. Csakhogy én vagyok az egyedüli, aki hajlandó továbbmenni.
- Ne csináld...! - kezdek bele csalódottan és már az agyam mélyén kutatom, hogy mivel tudnám meggyőzni. De mire bármi mást is mondhatnék, kénytelen vagyok visszafordulni a hangok irányába, mert közelebből hallatszódnak.
Az egész testem megfeszül. Nagyon jól tudom, hogy az kevésbé lett volna kockázatos, ha csak elhaladunk egy ilyen banda mellett, mint az, hogy itt ácsorgunk, pontosabban... Félbemarad minden gondolatom, ahogy megérzem a vékony és puha ujjait a csuklóm köré fonódni. Egy pillanatra hátranézek a vállam felett és már nem is vagyok olyan dühös és feszült, mint egy perccel ezelőtt. Egyszerűen nem tudok rá haragudni, ahogy érzem a remegését és látom, hogy mennyire fél.
- Csak próbálj meg nem megölni senkit. Bármi is lesz - beszélek a hátam mögé, de a tekintetem már a közeledőkre téved. "Csak" öt árnyékot látok. Megnyugtató. Lehetnének többen is... de mennyivel jobb lenne, a még kisebb létszám!
Mind két kezem ökölbe szorul, ahogy újra felhangzik a nevetés és látom, ahogy az egyik árnyalak a másikat a falnak löki. Puszta bandán belüli rivalizálás ez és mire egyet pislogok már újra együtt nevetnek. Én viszont nem. Aztán mégis mosolyra húzódik a szám és egy hangos sóhaj kíséretében fújom kint a bent tartott levegőt, ahogy az arcokat megvilágítja az utcai lámpa gyér fénye. Szinte ezzel egy időben felkiált az egyikük és nagy hanggal üdvözöl. Sorban fogok kezet mindegyikkel. Hónapok óta nem láttam már őket, pedig régen számtalan balhét vittünk véghez közösen.
Talán ez az oka, hogy egy teljes percre megfeledkezek a csuklómat szorongató lányról. De aztán hamar észbe kapok és a régi haverok helyett hozzá fordulok, csak hogy megpróbáljam elmagyarázni neki, hogy mi a helyzet.
- Nem kell félned. Ők jó srácok - mosolyodok el, de amint kimondom, elgondolkozok azon, hogy mit is jelent "jónak" lenni. Attól, hogy nem az ellenségeim, hanem a haverjaim, nem biztos, hogy tényleg jók...
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 22.02.13 23:28


Ő maga sem érti -igaz, soha nem is akarta megérteni úgy igazán a gondolatait, a tetteit, főleg úgy, hogy lassan a hangoktól már nincsenek önálló gondolatai és tettei sem-, jelenlegi viselkedését, azt hogy mi ez a hirtelen érdeklődés részéről a nagyon is ismerősnek tűnő srác felé. Az érzései azonban nagyon is résen vannak, és továbbra is azt súgják neki, hogy itt valami van a dolgok hátterében, közöttük, csak eddig még egyikőjük sem jött rá a titok nyitjára. Mindenesetre, reméli, hogy a fejében berendezkedett, és évek óta ott élő bestiák majd választ adnak minden fel nem tett kérdésére Daviddel kapcsolatban, még akkor is, ha mindent el fog felejteni abból, amit majd a hangok súgnak neki. Teljes csendbe burkolózva -tartva egymással a tisztes távolságot, a jelek szerint Davenak sem erőssége a túlzott közeledés mások, főleg idegenek felé-, haladnak az utcai lámpákkal megvilágított úton, ameddig egy -David számára a jelek szerint nem túl sok szép emléket idéző-, helyhez nem érnek. Talán okosabb lenne, ha folytatnák az edzőterem felé az útjukat, így közelebb kerülve a céljukhoz, a fiú viszont makacs, és olyan rendíthetetlen, akárcsak egy kőfal, Connie pedig túl szófogadó, túlságosan is fél ellenkezésbe kezdeni -hiszen tudja, már jól megtanulta a leckét, hogy mi történik akkor, ha bárkinek is ellent mond, ilyet pedig nem akar újra átélni-, ahhoz, hogy az ő akarata érvényesülhessen. Így hát, beletörődően indul el egy teljesen másik, ismeretlen irányba, mikor David is erre inti. Ekkor kezd csak el ismét félni, és bizalmatlankodni. A kérdését még sem bírja magában tartani. Ahhoz túlságosan is meggondolatlan, és kíváncsi. A hülye is láthatja a fiún, hogy ha ránéz, hogy itt sokkal több van a dolgok hátterében. Hamarosan azt is sikerül kitudakolnia, hogy egy bizonyos személy volt az oka annak, hogy előbb nem a helyes irányt választották.
-Szereted? - Folyamodik további találgatásokhoz, fel se fogva, hogy mindettől mennyire feszültté válik David. Csak is akkor érti meg, hogy nem akar a dologról beszélni, amikor váratlanul, ingerülten ráförmed a Szöszkére, kinek azonnal a mellkasába szorul a levegő és ijedten hátrébb tántorodik egyet, kis híján fenékre ülve. Annak ellenére, hogy ismét feléled benne a menekülési ösztön, ezennel nemet mond neki, és elfogadva a tényeket -vagyis, inkább beletörődve azokba-, innentől kezdve már tényleg nem szól egy szót se többet, csak behódolva a srác akaratának, baktat utána, pár lépéssel le is maradva. Csak akkor torpan meg, mikor szembe találják magukat az "ellenséggel". Ekkor -mintha az előbb nem rémítette volna Dave halálra-, már keresni is kezd a védőbástyáját, így bújva el David mögött, erősen szorítva a csuklóját, mégis készen arra, hogy bármikor elfusson, ha szükség lenne rá. És, hogy nem kell félnie? Az Isten se tudná meggyőzni róla, amikor elveszíti az eszét, és már csak a nagy büdös semmi marad az eddigi értelem helyett a fejében, testében pedig a nyughatatlan remegés, amit Dave magán is érzékelhet.
-Kit hoztál nekünk haver? Remélem Rajta is képes leszel osztozkodni! Tudod, mint a réééégi szép időkben! - Közelíti meg a kétségbeesett lányt az egyik "jó fiú", aki látszólag a tenyészbika a kis klikkben. Tipikusan az a fajta, akinek tök mindegy, hogy ki az, mi az, csak élő legyen, és legyen rajta olyan hely, amiben kedvére ki-be mozoghat. Nincs semmi rossz szándéka azzal, hogy kinyújtja Connie felé a kezét, a lány mégis teljesen máshogy vélekedik, és mikor a hangok megadják fejében a zöld jelzést, elengedi Dave kezét, és már lendíti is az öklét, hogy behúzzon egyet az idegennek. Bár apró a keze, a csontos ujjak mégis elég fájdalmat tudnak okozni az áldozatuknak. Ezután csak ziháló, reszkető lélegzetvételekkel hátrálni kezd, és mikor a bestiák már a világ zaját is túlharsogják, mind a két kezét a füleire szorítja, és hátat fordítva mindenkinek, futásnak ered, olyan gyorsan, ahogy csak a lábai bírják. Kicsi, fehér kezei továbbra is füleit szorítják. Fogalma sincs arról, hogy merre tart, egyszerűen csak véget akar vetni ennek az egésznek.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 23.02.13 11:52

Eddig folyamatosan azt kívántam, hogy bár válaszolna a kérdésemre, vagy legalább látnám a szemeiben, hogy felfogja, amit mondok neki. Most viszont nem értem, hogy hogy lehettem ilyen hülye, hogy ezt kívántam. Csak annyit szeretnék, ha abbahagyná a kérdezősködést és tényleg elhallgatna. De persze, hogy nem teszi! Újra és újra kérdéseket tesz fel, beletrafálva abba a témába, amiről nem szeretnék beszélni. Pontosabban akiről nem szeretnék... Mégis bármilyen feszült vagyok, az újabb - remélhetőleg utolsó kérdése - túl hirtelen ér és egy pillanatra megtorpanok.
- Már nem tudom, hogy szeretem-e - nyögöm ki végül és amint rájövök, hogy nem hazudtam, már zárkózok is el a további kérdésektől. Hiába látom rajta, hogy a következő, dühös szavaim milyen hatást váltanak ki belőle, nem fordítok neki különösebb figyelmet.
Szerencsére bármilyen szemét módon is, de sikerül elérnem, hogy ne kérdezzen többet. Csendben, egyetlen szó nélkül haladunk tovább. Egyetlen dolog az, ami miatt nem mondható kellemesnek a séta. A belső késztetés, hogy bocsánatot kérjek tőle, amiért a kelleténél idegesebben reagáltam a kérdéseire. Talán tényleg ki is mondtam volna a szavakat, ha nem hallom meg az üvegtörést és egy perc múlva nem áll minden a feje tetejére. Az egész testem megfeszül, amin az nem sokat segít, hogy Szöszke remegő kézzel szorítja a csuklóm. Mégis hagyom és várom az elkerülhetetlent. Aztán a nagy hangú csapat személyeiben régi haverokat ismerek fel. Egyből kiengedem a benntartott levegőt és nagy mosollyal üdvözlöm őket. Egy percre még a csuklómat szorongató kézről is elfelejtkezek, de észbe kapva felé fordulok. Mégis bármit teszek vagy mondok, egy pillanat alatt csúszik ki az irányítás a kezemből és mielőtt cselekedhetnék, már kész a baj. Connie elfut, a régi, egyik legjobb haverom, akinek részben az életemmel tartozok úgy néz rám, mintha halálos ellensége lennék.
Leblokkolok. Nem tudom, hogy most mi lenne a helyes lépés. Az egyik felem itt maradna és ezerrel bocsánatot kérne, a másik pedig gondolkodás nélkül rohanna Szöszke után, hogy megállítsa.
- Bocs haver. Majd jóváteszem - döntök végül és futásnak eredek. A következő saroknál is hallom, ahogy utánam kiált, hogy neveljem meg a k*rvámat. Nem foglalkozok vele, csak rohanok tovább, minden kanyarba benézve, keresve egy kis alakot, akire most különösen haragszok.
Végül utolérem. Nem érdekel, hogy mennyire ki van akadva, megragadom a karját és megállítom, majd a falhoz kényszerítem. A háta nagyot koppan, de most nem tudom sajnálni. Ököllel ütök a feje mellett a falba és egy szót sem szólok, amíg legalább egy kicsit le nem nyugszok. Addig viszont nem engedem. Nem futhat tovább. Ha mégis megteszi, biztos nem fogok utána menni.
- Tudod te, hogy mit csináltál? - kérdezem még mindig a kelleténél idegesebben, de kényszerítem magam, hogy ne kiabáljak. - Segíteni próbálok neked, mert megkértél. Erre megütöd azt a srácot, akinek az életemmel tartozok! Értem én, hogy valami nincs rendben nálad, de... - inkább be sem fejezem a mondatot. Ellököm magam tőle és a faltól, majd járkálásba kezdek.
Hirtelen állok meg és nézek rá. Percekre vol szükségem, hogy kigondoljam a következő lépést, de most már tudod. Lassan, most már teljesen nyugodtan megyek vissza hozzá és lejjebb hajolva hozzá, a szemeibe nézve kezdek el beszélni.
- Most pedig hazaviszlek. Aztán megyek és helyetted is jóváteszem a dolgokat - beszélek és egyetlen mozdulattal, könnyedén felkapom az ölembe. Az sem érdekel, ha teljes erőből kezd püfölni. A lényeg, hogy végre otthon legyen és más felelőssége legyen. Olyané, aki ismeri, és tudja hogy kell kezelni a kitöréseit.
Így már elég egy szűk húsz perc és megtalálom az utcát. Nekem nem valami ismerős a környék, de neki valószínűleg az. Egy pillanatra megtorpanok, mert nem vagyok biztos a házszámra, de végül sikerül felidéznem és megpiszkálva a kert bejáratának a zárját, már nyitva is áll előttünk. Pár lépést még viszem Szöszkét az ölemben, majd leteszem az ajtó előtt és megnyomom a csengőt. Tovább viszont nem várok. Egyetlen szó nélkül fordulok el és hagyom magam mögött. Ideje jóvá tenni valahogy a lány által elkövetett hibát. Még nem tudom, pontosan hogy fogom, de még előttem az éjszaka.

/Vége/
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?
avatar
Hozzászólások száma :
2134
Join date :
2012. Jan. 27.

Admin


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 02.03.13 18:20

Szabad játéktér!

₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪₪


Én mindenhol ott vagyok... De tényleg... Mindenhol!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://prison.serbianforum.info



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 30.03.13 16:56

Jonah

- Sparky, gyere vissza- nem tudom, mi üthetett belé, csak úgy elfutott. Soha nem tett még ilyet. Az szép lesz, ha most kezdi el a kamasz korát nézni, akkor aztán megnézhetem magam. És igen, itt a probléma, hogy Sparky nélkül nem megyek valami sokra, és valahogy még most sem akaródzok a bátyám segítségét kérni, hiába tudom, örömmel ugrana, ha megkérném.
Jobb híján, a botommal kezdem követni a kutyát, mert jelenleg.... nos, talán kicsit elveszettnek érzem magam. Még ha a kisujjamból kiráznám Vegas térképét, látáshiányomnál fogva nem igazán tudnám, merre vagyok, bár így se tudom. Lassan, és óvatosan lépkedek, hisz nem tudom, mi lehet előttem, és elesni szeretnék a legkevésbé, így is érzem a kevés ember fürkésző pillantását, persze csak állnak, és bámulnak, senkinek, még csak eszébe se jut, hogy segítsen. Néha kezdem komolyan elhinni, hogy az emberekből mindenféle tolerancia kiveszett, a saját bőrömön tapasztalom nap, mint nap. Nem mellesleg, úgy bámulnak, mintha egy cirkuszi látványosság lennék, ami egy idő után felettébb idegesítő.
Hallom a lánca csörgését, és felsóhajtok, legalább nem kóborolt messze.
- Sparky, gyere- kérem szépen, ami talán a világ leghülyébb húzása, főleg, mert behatárolni nem tudom, merre lehet.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 30.03.13 17:11



Elégedetlen sóhajjal, dacolva az időjárás viszontagságaival, topogok egy szál magamban az egyik sikátor végében, mintha legalábbis várnék a hatalmas megváltóra, hogy segítsen. Segítsen? Miben is? Van mindenem, amire csak szükségem van. Egy doboz cigaretta és egy gitár, valamint néhány zsebemben egy kis anyag, ami nélkül el se indulnék.
Egy ideje már nem járok be a doktornő óráira. Miért is tenném, hisz nem tud rajtam segíteni. Annyit persze elért, hogy volt egy nap, mikor üveges tekintettel csak ültem a nappali egyik megviselt kanapéján, amit már rojtosra, töröttre dolgoztam néhány kedves egy éjszakás "barátnőmnek" hála. Csoda, hogy nem szakadt még be a derekam az azt állandóan bökdöső rugótól.
Halk horkanással fordulok meg, mikor furcsa hang szökik be a fülembe. Fülem mögé tűrve egy kósza szőke hajtincsemet, nézek farkasszemet egy felém közeledő, a sötét ellenére is világosnak tűnő állattal, ki ahelyett, hogy acsarogva, fogát kivillantva bámulna rám, inkább csak nagy vigyorogva indul el, és propeller gyorsaságú farokcsóválással áll meg előttem. Félrebiccentett fejjel, felvont szemöldökkel veszem alaposabban szemügyre az állatot, akin a vakvezető kutyák hámja billeg egyik oldaláról a másikra, ahogy nagy lendülettel csóválja a farkát. Apropó, itt már inkább lép érvénybe az, hogy a farok csóválja a kutyát.
Farmerom zsebéből kihúzva a kezemet, guggolok le az állathoz, ki nagyokat szuszogva dugja közelebb a fejét, hogy megszimatolhasson, mire én csak értetlenül elhúzódok. Az addig oké, hogy kíváncsi és mondjuk a kezemet megnyalja... de kérem, nem vagyok én holmi Paris Hilton, hogy engedjem, hogy a kutya megnyalja a képemet azzal a nyelvével, ami pár perce még a segge környékén járt. Köszönöm, de nem kérek a férgeiből...
A sötét néma csendjét egy csilingelő női hang töri meg, mire a kutya rögtön hegyezni kezdi a fülét, de nem áll odébb, csak áll mellettem, meredten bámulva egy pont felé. Vigyorogva egyenesedek ki, és indulok el az ismeretlen lányka felé, ki egy fehér bottal hadonászva közeledik felénk.
- Kéred szépen? És mond csak mire vársz? Hogy majd megszólal, és úgy rohan feléd, hogy azt kiabálja, " jövök kicsi gazdám"? - teszem fel a kérdést, miközben egyre csak közeledek felé, majd téve körülötte egy kört, veszem alaposabban szemügyre. Csinos, nem tagadom.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 30.03.13 19:44



Próbálom higgadtan kezelni a számomra új helyzetet, de mivel ilyesmi még nem fordult elő velem, kicsit nehéz megtartani a hidegvérem. Félek, esetlennek és kiszolgáltatottnak érzem magam, mint mindig, de most felerősödik, és egyáltalán nem a legjobb érzés ez.
Talán könnyítene a helyzetemen, ha tudnám, hol vagyok, talán, épp nem akarom tudni, mindenesetre, ez a felállás egyáltalán nem tetszik.
kell egy kis idő, hogy felfogjam, a valaki hozzám intézi a szavait, mert részben még mindig arra figyelek, Sparky ne vesszen el, részben arra, hogy ne szúrjanak le hátulról, akkor aztán nehéz lenne kimagyaráznom magam Ramonnak, és fix, hogy soha nem engedne el egyedül sehová.
- Nem, azaz azt nem várom el, hogy beszéljen, csak azt, hogy jöjjön- vallom be félszegen, mert így belegondolva ez tényleg hülyeség, de mint mondtam, még sose szökött el.
- Amúgy, bizonyítsd, hogy nem te hívogattad magadhoz- szegem fel az állam, és miután úgy ahogy sikerül bemérnem, merre lehet, rávillantom a szemeim.
- Visszaadnád? Kérlek- nyújtom előre a kezem, ahogy könyörgőre fogom. Mert feszélyez, hogy nem tudom, hol vagyok, nem tudom, kivel.
- Mellesleg.... hol vagyunk?- igen, talán jobb lenne tudni. Talán.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 30.03.13 20:17



Hihetetlen számomra, hogy egy vadidegen kutya, úgy szalad hozzám, mintha a saját kis ölebem lenne, akit már évek óta nevelek, etetek és szeretgetek. Nem megszokott, hogy hozzám battyognak oda extra lelkesedéssel az állatok, de még csak az emberek se, így őszinte meghökkenéssel guggolok le az állathoz, és pakolom rá annak busa fejére a kezemet, hogy megvakargatva a füle tövét, kérdő tekintettel nézhessek a szemébe.
Hamar meg is jelenik a kedves gazdi, így megfogva a kutya pórázát, vezetem oda, vagy vezet oda ő a lányhoz, ki a helyzetre való tekintettel nem lehetne itt. Nem lehetne itt, hisz vak, és nem épp jó hírnévnek örvend a hely. De kit érdekel, hogy nem lehetne itt? Én jól elszórakozok majd vele. Persze nem akarom bántani.
Mikor meghallom csilingelő hangját, halványan elmosolyodok.
- Aha, és szerinted egy kutya majd a könyörgésre fog odamenni az emberhez? Vagy inkább úgy, hogy megmutatod te vagy a falkavezér, és te parancsolsz neki, nem ő neked? Még akkor is, ha ő a vak vezető kutya, míg te a vak - hangom meglepő módon inkább aggodalmas, mint dorgáló, ami még engem is meglep.
- Ha nem tudsz parancsolni a kutyának, és meglát valamit, egy macskát például, ő elmegy, te itt maradsz egyedül. És bár lehet, hogy van botod, de nem mész vele sokra. Ha egy kutya fegyelmezve van a gond pillanatában is, engedelmeskedik - folytatom. Ezt onnan tudom, hogy nekem is volt annak idején, még srác koromban egy nagytestű kutyám, aki csak akkor fogadott igazán szót, mikor az ember megemelte a hangját, és már-már parancsolt neki. Olyan volt, mint egy tiltakozó kisgyerek, aki nem akar engedelmeskedni.
- Mégis, hogy bizonyíthatnám? Jött az magától... tudtommal egy vakvezető emberre nem figyelhet, csak a gazdájára. Vagy tévedek? - ezzel már nyúlok is a kezéért, amit anélkül fogok meg, hogy odaadnám neki a pórázt. Először minden ujján végigszántom az enyémeket, és halvány mosoly kezd el játszani az ajkaimon, ahogy a puha ujjak az enyémekhez érnek. Rég nem érintettem már ilyen hibátlan bőrfelületet.
Végül engedve a kérésének, adom át neki a pórázt, nehogy fenyegetve érezze magát még akkor se, ha van mitől félnie. Többek között tőlem. Ennek ellenére még mindig örülhet annak, hogy nem egy fejetlen kaszabolóval, csak egy drogos balf*sszal találta szemben magát.
- Szerintem ezt nem akarod tudni - rázom meg a fejem, mintha biztos lennék benne, hogy látja. Pedig erre nem sok esélyét látom.
- Kérlek szépen, egy sötét sikátorban, aminek a szélére le van dobálva a szemét, minden úszik a szennyvízben és az esővízben. Talán a kutyád épp ezért jött oda hozzám, mert összezavarták a szagok, még nem járt erre és fogalma se volt róla, merre menjen tovább. Mondjuk lehet, hogy csak én képzelem be magamnak, hogy ilyen okos lehet egy állat - széles vigyorral a képemen, veszem alaposabban szemügyre a lány gyengén, szórt fénnyel megvilágított arcát. Igen szép teremtés.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 03.04.13 14:39



Félek. Ahogy minden számomra új helyzettől szoktam, pedig tényleg nem csatangolt el eddig tőlem a kutyám. Részben már azon gondolkozom, hogy fogom ezt megmagyarázni Ramonnak, feltéve, ha hazatérek egyszer, részben meg figyelek, és minden egyes rezzenés hallatán sikíthatnékom támad.
Oké, most, hogy nem vagyok egyedül, igazán megnyugodhatnék, de ez sem megy. Nem látom az arcát, nem tudok semmit azonosítani a hang mellé, és alapból nagyon bizalmatlan vagyok az idegenekkel szemben, hisz... nekem nem olyan egyszerű leküzdeni ezt, mint bárki másnak.
- Sparky nem csak egy kutya- csóválom a fejem, ahogy kicsit ingerülten hagyják el a szavak a szám. Bár igazán nem róhatom fel neki, ő mit sem tud rólunk, mégis folyton nehezményezem, ha egy kalap alá veszik a többi négylábúval. A hanglejtését hallva viszont muszáj felvonnom a szemöldököm. Az újdonság varázsával hat rám, hogy valaki képes még némi empátiát kicsikarni magából.
- Lehet, de mint mondtam, ő nem csak egy kutya, és eddig még sose csinált ilyet- bizonytalanodok el, hisz tudom, Sparky nehezen viseli, ha erélyesen szólnak rá, és olykor nagyon makacs tud lenni, viszont még sose fordult meg a fejembe, hogy bizonygassam, én vagyok a főnök, hisz nem neki van szüksége rám, hanem fordítva.
- Nem, nem tévedsz... intelligensebbek, mint bármelyik más négylábú- mosolyodok el halványan, némi büszkeséggel a hangomban. Aztán elkerekednek a szemeim, és valahogy azt is elfelejtem, hogy kell levegőt venni. Szívem szerint elhúznám a kezem, mihelyst hozzáér, de az csak nem akar nekem engedelmeskedni. Eddig csak Ramon tett ilyet, mai végtére érthető, mert a testvérem, na de egy vad idegen....
Felsóhajtok, ahogy megérzem a pórázt, és egyből erősebben kezdem markolászni. Mennyivel könnyebb lenne, ha csak az arcát láthatnám, mégis hülyén venné ki magát, ha megkérném, mondja már el, hogy néz ki.
És igaza van, ahogy meghallom amint a helyet kezdi mesélni, nyelek egy nagyot. Valahogy tényleg nem akartam idekeveredni. Gondterhelten, és némi félelemmel rázom meg a fejem.
- Nem értem, pedig... csak a parkba indultam- harapom be az ajkam, miközben az agykerekeim már kattognak, vajon, hol szúrhattam el.
- Esetleg, kedves..... - nos, itt jövök rá, hogy nem tudom, hogy hívják, de most szemet hunyok felette- meg tudnád mondani, merre kéne elindulnom? A bátyám majd oda jön értem, és fogalmam sincs, mit fog szólni, ha nem talál ott- még csak nem is leplezem a könyörgést, tényleg szükségem van a segítségére, ha nem szeretném, hogy a bátyám rám uszítsa az FBI-t.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 03.04.13 15:47


A lány nem támadóan beszél, ennek ellenére kitartom magam elé a kezeimet, mintha attól félnék, hogy a nyakamnak ugrik. Nem mintha látná, ennek ellenére csak így cselekszek.
- Jó-jó bocsánat, tisztában vagyok vele, de akkor is kutya. Négy lába van és ugat, nem szamárnak néz ki. Vagyis, kutya. Az egy dolog, hogy rendkívül okos és melléd lett kiképezve - nem is törődök azzal, hogy ingerült lett miattam, ugyan csak azt bizonygatom, hogy Sparky egy kutya, nem pedig A kutya.
- Soha. Lehet, hogy tényleg soha nem csinált ilyet, de mivel "kutya", ezért ez is benne van a pakliban. Láttam már elkóborolt rendőrkutyákat, pedig ők se "Csak egy kutyák" - bizonygatom az igazamat, miszerint bármilyen jól nevelt lehet egy kutya, bármilyen parancs kész és dolgos, vakvezető vagy rendőr, ők is hajlamosak arra, hogy meglépjenek, ha valamire szükségük van. Mondjuk egy csinos társra, ha éppen kanról van szó. Nem értem, miért veszem én egy kalap alá a kutyákat magammal?
- Én csak annyit mondok, hogy minden kutyában benne van a magas intelligencia, csak nem mindből lesz vakvezető - egy egyszerű vállvonással zárom le a témát, persze ezt ő nem tudhatja, elvégre nem láthatta az iménti gesztusomat, arcvonásomat és mimikámat. Hangilag pedig nem tudom mindig úgy alakítani, hogy az egyértelmű legyen.
Ahogy vissza akarom adni neki a pórázt, szinte magamon érzem, ahogy meghűl benne a vér. Meglepetten vonom fel a szemöldökömet, ahogy szemügyre veszem az arcát, mintha attól félnék elkapja a kezét és sikítófrász kíséretében rohan el tőlem, mígnem összetalálkozik egy fallal. Szívesen végignézném a jelenetet, de azért megpaskolnám a feje búbját, hogy ez szép produkció volt.
- A parkba? - nevetek fel - a park az teljesen más irányban van innen. Kérlek ez egy lakóövezet a nem épp legbecsületesebb embereknek. Nem hiszem, hogy te ezt a "parkot" kerested. Vagy tévedek? - lépek oda mellé, hogy ujjamat lassan végighúzhassam az arcán.
- Jonah - suttogom inkább sátánian a nevemet, mint lelkesen és szórakozottan.
- Segítek. ha gondolod elviszlek odáig. De ha nem gondolod akkor is - jót mulatok a gondolaton, hogy esetleg teljesen be van rezelve tőlem, ami nem meglepő, hisz nem látja milyen vagyok, a semmiből bukkantam fel, és úgy viselkedek mint az időjárás. Mondjuk a leginkább ez jellemző rám.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Vendég

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor 03.04.13 21:19


- Te ezt nem értheted- elnéző mosollyal jelentem ki, elvégre, hogy érthetné? Sose szorult egy állat segítségére, olyannyira, hogy az élete is rajta múlik, mert szépíthetnénk akár, de attól ez még így van. Így már nehéz a valóságnál ragadni, és úgy beszélni Sparkyról, ahogy ő teszi.
- Hát... végül is, ők is élőlények... követhetnek el hibát- vonnék vállat, de mivel ez nem szokásom, csak biccentek egy aprót. Soha nem gondoltam volna, hogy egy vad idegennel fogok társalogni a kutyákról, mindenesetre próbálok nem a dolog komikus élére gondolni, mert nem nézne ki valami jól, ha helyben elnevetném magam. Feltehetőleg, dilisnek is elkönyvelne, és nekem nem az minden vágyam.
Őszintén meglepődök, hogy a kezem nem kezd el remegni az érintései nyomán. Nem vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy idegenek nyúlkáljanak hozzám, talán, mert nem is töltök annyi időt kint, hisz.... nem ez az első eset, hogy nemes egyszerűséggel eltévedek, csoda az is, hogy olyas valakibe botlottam, aki hajlandó is észrevenni. Az ilyen megnyilvánulásokat felettébb tudom értékleni, mert már-már luxusnak számítanak.
- Oké, nem egy park volt a fő célom. Igazából, csak ki akartam szabadulni a négy fal közül, de lehetetlen művelet azt mondani a bátyámnak, hogy csak járok egyet, mert a nyomomban lenne- sóhajtok fel jó kislány módjára, ahogy színt vallok. Félre ne tessék érteni, imádom Ramont, de tényleg. Viszont olykor nekem is szükségem van arra, hogy egyedül lehessek, az addig oké, hogy macerásabb elérni, de nem lehetetlen.
Időm sincs elfordítani a fejem, sőt... még a szám is nyitva hagyom, és kivételesen átkozom is magam azért, mert nem bírtam akkor megülni a fenekemen, és most nem láthatok.
- Öhm.... miért tapogatsz?- tény, hogy ezzel most hazavágom az idillikus pillanatot, de ezt muszáj megkérdeznem. Sose fogom megérteni, se őt , se a bátyám.
- Avalon- mutatkozok be én is, miután nyelek egy nagyot. Gondolom élvezi, hogy a frászt hozhassa rám, én már kevésbé.
- Ez kedves tőled- eresztek meg egy hálás mosolyt- tudod, az is csodaszámba vehető, hogy te képes voltál észrevenni, mások tekintete csak átsiklik rajtam, esetleg úgy méregetnek, mintha valami cirkuszi látványosság lennék- húzom el a szám, bár meg nem mondom, ezt miért osztom meg vele is.
Vissza az elejére Go down



do you know who i am?

Ajánlott tartalom



TémanyitásTárgy: Re: Egy sötét sikátor

Vissza az elejére Go down

Egy sötét sikátor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Similar topics

-
» Mystic Falls sikátorai
» Utcák / Sikátorok

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
PRISON FRPG :: Külváros :: Vegas rosszabbik környéke-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához