- Hát jó, légy makacs, verj be pár képet, az biztos jobban esik- nem, nem spórolok a cinizmussal, mert egyszerűen kiráz attól a hideg, ha verekedni látom - ne nem mintha eddig láttam volna, de nem is szeretném-, és akkor mi van, ha aggódom érte?
- A rutin, meg az évek mellettem szólnak- vonok vállat, és még csak nem is élesben csináltam. Persze gáz csak akkor van, mikor az áldozatomnak van annyi lélekjelenléte, hogy üldözőbe vegyen, ha még jó kondiban is van, elég necces a lelépés, de eddig megoldottam.
Felnevetek, mert ez az ostoros dolog röhejes, plusz a latexszel se vagyok jóban, és amúgy se vagyok egy domina, hogy ilyen eszközökre nekem szükségem legyen, sőt... tudok én ám békés is lenni, egy évben kétszer még meg is ülök a seggemen.
Aztán én is helyre teszem, hogy már pedig engem ne féltsen, mert számomra egyáltalán nem idegen egy ilyen hely. Ha mit tudom én, egy színházban kéne parádéznom giccses ruhában, na az idegen lenne, de ez cseppet sem. Közben azért félve nézem, ahogy az állkapcsát vizsgálgatja, de én annyira akarom nem sajnálni, megérdemelte, miért verekszik.
- Ki mondta, hogy engedélyt fogok kérni? És amúgy is, ha így állunk, te se ütsz meg többet senkit- nyújtom ki a nyelvem, nem törődve a vészcsengővel, ami megszólalt bennem. Oké, soha senkinek nem hagynám, hogy szabályozzon, vagy szimplán megmondja, mit nem tehetek. Talán túlságosan is ragaszkodom a szabadságomhoz. Persze az ilyesmin inkább nem most agyalok.
- Azért, mert, ha van egy hivatalos okiratod, amit legális úton szereztél, az némileg ellensúlyozza a rengeteg szart, amit amúgy elkövetsz egy nap. Legalább is nekem ezt mondták- vonok vállat. Rég volt már, mikor Darius magyarázta, hogyan éljek meg az utcán, lehettem tizenhat, mikor előkerült a jogsikérdés, de addigra az alapszabályokkal, meg más egyébbel tisztában voltam. Hogy van az? Sose lehet elég korán kezdeni?
- Á, mázlid, hogy még így is túl jól nézel ki ahhoz, hogy meghalj- vigyorgok rá, majd a kocsiba ülve, el is húzunk Lucasékig. Oké, én sem tartom be a sebességkorlátozást, sőt, jelenleg a pirosat is rózsaszínnek látom, de legalább nem csavarodunk fel egy korlátra. És amúgy is, baromi jól vezetek.
Lefékezve a ház előtt. önelégülten vigyorgok rá.
- Na, valld be, hogy cool volt- legyezze csak az egóm, bár azt amúgy nem nagyon kéne, mert már így is elég nagy.

Felvont szemöldökkel sasolom az arcát, mikor cinikusan megszólal, én pedig nagy hirtelenjében azt se tudom, mit mondjak. Azt nem mondhatom, hogy nem fogok többet verekedni, mivel ezt nem tudom betartani. Már csak a természetemtől fogva... de azt se akarom mondani, hogy márpedig én minden nap unszimpatikus pofákat fogok szétverni csak, hogy jó legyen a napom.
- Mmm... most nincs kedvem hozzá - rázom meg a fejem végül egy elégedetlen sóhaj kíséretében. Jelen pillanatban tényleg elment még az életkedvem is attól, hogy nekiálljak még néhány embert kék-lilára verni már csak azért is, mivel én magam is hasonló színekben pompázok. Bár nem verekedtek túl jól, legalábbis nem úgy, ahogy kellett volna a nagy szájukhoz mérten, de az egyik jókorákat tudott ütni, és épp eleget ahhoz, hogy szivárvány színem és kettős látásom legyen.
- Wow - vigyorodok el, mikor nemes egyszerűséggel vállat von, majd megnyomkodva az államat, néha megvonaglik az arcom. Jó lenne most belebújni egy kád jégkockába, de egy szavam se lehet, elvégre én produkáltam őket azután, hogy mindketten a földön vinnyogtak mint a szánalomra méltó, kivert kutyák, akik azt se tudják merre van a haza.
- Ezt nem ígérhetem meg... de valld be, hogy jobban élvezed ezt, mintha okoska Dokiként élném mindennapjaimat, és azon filozofálnék, hogy hány öltéssel varrjam össze egy kisgyereknek a térdét, aki labdázás közben elesett. Ha nem lennék olyan amilyen, valószínűleg akkor, mikor bejutottál a házunkba, úgy raktalak volna ki, mint macskát tudjuk mit csinálni. Szóval adj hálát a nemlétező Messiásnak, hogy ilyen vagyok. Nagy bunyós, és még az ehhez tartozó jelzők - incselkedek egy féloldalas mosoly kíséretében.
Következő szónoklata viszont számtalan kérdésre ad okot. Kíváncsian, félrebiccentett fejjel figyelem az arcát.
- Ki mondta, hogy én olyan sok szart csinálok egy nap? Maximum nap végén beverek egy-két patkányképű seggfej arcot, de azok nyilván meg is érdemlik. Nem lopok, nem csalok és nem hazudok. Akkor hol itt a probléma? Ez meg csak egy hónapja járt le, szóval nincs nagy gáz. De csak, hogy nyugodt legyen a kicsi lelked bogárkám, újítani fogom. Már holnap elmegyek és rendbe hozatom oké? - és már indulunk is a kocsi felé, hogy szembenézhessek Daph vezetési tudományával.
- Attól félek én is - bele se merek nézni a tükörbe, a végén még szívrohamot kapnék, hogy a saját arcom karikatúrájával találom szemben magam. Inkább nem kockáztatok. A gyors tempó nem mondom, kikészíti a fejemet. Eddig is apró csillagokat láttam, de ez most rátesz még egy lapáttal, így mikor Daph ki tudja, hány száz kilométer per órával átzúg a piroson, kétségbeesetten pillantok felé.
- Tudod, én is szeretem a száguldást nem csak kocsiban, de motoron is. De jelenleg... ha nem lassítasz le, szerintem kidekorálom a szélvédőt és a műszerfalat - támasztom meg a fejemet az ablaküvegen, és kapaszkodok bele a biztonsági övbe, mikor leparkol a házunk előtt.
- Nem, nem volt cool - tiltakozok, és már szállok is ki a járgányból, hogy a friss levegő átmoshassa a fejemet.
- Na haladjunk mielőtt anyám hazaér, és eljátszik egy hiteles Argentin szappanoperát jó? - kapom ki a zsebemből a kulcsot, hogy nyithassam a kaput, majd a lakást is, ahova hamar el is jutok. A zár halkan kattan, így kitárva az ajtót várom meg, hogy a lány beléphessen rajta.
- Vagy inkább bemásznál az ablakon?

Csak a szemem forgatom, miközben próbálok rájönni, vajon a nők miért nem bírnak meglenni pasik nélkül. Néha hisztisebbek, mint mi, azt azért már nem teszem hozzá, hogy az előttem állónak még ez is piszkosul jól áll, mert a végén rászokna. Nem is vagyok mérges igazán, csak aggódtam... talán... egy kicsit, és mivel nem gyakran fordul elő velem ilyesmi, ezért lehet, kicsit máshogy reagálok, mint ami a megszokott.
- Azért... nem biztos, hogy annyira jó dolog ez, a zsaruknak legalább is nem tetszik- bizonytalanodok el, mert mivel én így éltem mióta az eszem tudom, teljes mértékben nem állíthatom azt, hogy szar. Nekem nem volt.
- Oké, ott a pont... bár azért elnéznélek köpenyben is- döntöm oldalra a fejem, miközben végig mustrálom a tekintetemmel.
- De még hasznossá is válhatsz orvosként. Gondolj bele, bevállalom helyetted én a bunyót, te meg minden este lekezelsz, összevarrasz.... és erősen sajnálsz- mélázok el a gondolaton, tényleg megérne egy misét. Bár szinte biztos, hogy ő ezt korántsem így gondolja. Ami a gáz, jelenleg nem tudom, ki félt jobban kit.
- Ezt nekem mondták, csak idéztem. Te túl szent vagy ahhoz, hogy bármi rosszat elkövess- nyújtok rá nyelvet, ugyanakkor el is gondolkodok.
- Tulajdonképp azt sem értem, miért az én társaságom keresed, mikor hozzád, egy gazdag, illemtudó, és főként kevésbé zűllött lány való, olyan, akit bátran mutathatsz be a szüleidnek, és ami a legfontosabb, meg bír ülni a seggén. És én rohadtul nem vagyok ilyen- nézek rá kivételesen komolyan, mert ez tényleg érdekel. Én nem vagyok a pasik ideálja, vagyis... külsőre talán, de az én életmódom senki nem bírná, és nem vagyok benne biztos, hogy akarok rajta változtatni.
A ház előtt leparkolva, megforgatom a szemem. Komolyan... pasik, néha rosszabbak, mint egy nő, akinek megvan.
- Szerinted... van esélye annak, hogy egyszer csinálok valami olyat is, ami végre neked is tetszik?- teszem fel a költői kérdést, majd odahajolok hozzá, és nyom,ok egy puszit a szájára.
Aztán ki is pattanunk a kocsiból, és lavírozunk a ház felé.
- Nem szeretem őket- húzom el a szám, és inkább nem fogok hadakozni. Még korántsem tartunk ott, hogy találkozzak a drága anyával, és ezt jobb is halogatni.
- Marha vicces vagy- forgatom meg a szemem, majd a házba lépve, már-már ösztönösen veszem a szobája felé az irányt, és oda belépve, le is dobom magam az ágyára, ahol el is nyúlok.

- És az engem hol érdekel szerinted? Az, hogy a zsaruknak mi tetszik és mi nem? Épp elég dolog van ami nekem meg tőlük nem tetszik, szóval ez kölcsönös. Ide-oda jár a labda és én szarok bele a törvényeikbe - morgok legnagyobb magánkívüli állapotomban, ezzel is kimutatva nemtetszésemet. Sok olyan esetet láttam már a rendőrökkel, amik túl tettek minden határon, és inkább ment volna el a cselekedetük egy-egy bűnöző tettéhez, s én ilyenkor mondom, hogy menjenek az anyjukba, a nagy szabálytiszteletükkel. Persze tényleg vannak közöttük olyanok, akiket becsülni kell, és segítenek ha baj van, ott állnak mindig az első sorban, ha szükség van rájuk. De ilyennel még nem igazán volt dolgom, és amíg nem látok ilyet, addig a többiről ítélem meg őket.
- Vagy szimplán lekezelnélek, miközben te az ágyon fogsz csuklani, mivel annyit szidnálak. Hidd el, nem lennék oda érte, ha te mennél fejjel a falnak. A végén még tartanék egy alapos fejmosást kedves kicsi neked. Egy olyat, ami után nem csinálnál többet rosszat. Lehet, hogy én nagy hülyeségeket csinálok. De valaki, aki.... - harapom el a mondatot, végül egy torokköszörülést követően folytatom - aki közel áll hozzám, az ne veresse össze magát, sőt, ne is csináljon olyan hülyeségeket, amivel a saját testi épségét teszi kockára - mondom a tőlem telhető leghatározottabb és legkeményebb, tekintélyt parancsoló hangomon. Na most, hogy ezt Daph mennyire fogja komolyan venni, azt nem tudom. De ajánlom neki, hogy ne lássam kék-zöld foltosan.
- Én szent? - szemöldököm pillanatok alatt a homlokom közepébe ugrik - azért attól is meglehetősen távol állok, ezt én mondom - szélesedik vigyorrá eddig mosolyom, ami pillanatokon belül eltűnik a képemről, mihelyst arról kezd el nekem itt papolni, hogy milyen nőszemély illik hozzám.
- Daph, bocs de szeretném én eldönteni, hogy milyen nő illik hozzám jó? És az ilyen, általad emlegettek nagyon messze állnak az én ideálomtól, vagy elvárásomtól. Volt már régebben egy milliomos barátnőm, akit aztán kénytelen voltam kitenni egy hónap után, mivel nem tudtam vele együtt élni. És ki akar egy olyan csajt, aki egész nap csak ül a hátsóján és néz ki bájosan a fejéből anélkül, hogy bármihez kedve lenne, vagy csinálni akarna. Veled legalább zajlik az élet nem? - csúsztatom az álla alá az ujjamat.
- Ne légy már ilyen komoly! Tudod jól, hisz ismersz, hogy nem cserélnélek el senkiért - bíztatom, n, hogy mennyire lelkesen azt nem tudom.
Ahogy nyom a számra egy puszit, meglepetten, üveges tekintettel bámulok ki a fejemből.
- Mm. Ez kifejezetten tetszett, ezt akár folytathatnánk is - mászok ki én is kocsiból, minek ajtaját már csukom is be magam után ugyan azzal a lendülettel.
- Ebben legalább egyet értünk - ajtónyitás közben jót vigyorgok a következő megjegyzésén. Mielőtt komolyabb vizekre evezhetnénk, kulcsra zárom magam mögött a bejárati ajtót, mielőtt valaki kipakolná az alsó emeletet, míg mi fent vagyunk. Amint ezzel kész vagyok, ledobom magamról a bőrdzsekit és megcélozva a szobám melletti fürdőszobát, megengedem a csapot minek hűvös vízsugara alá dugva a kezemet mosom le róla vért, és próbálom kicsit lehűteni a sajgó ujjamat, mit megmozdítva kis híján kiugranak a szemeim.
- Kérsz valamit enni? Inni? - szólok át neki hangosabban a szobámba, hogy hallja is, miközben megfogva egy rongyot, benedvesítem azt, és lassan de biztosan elkezdem lemosni a képemről is a vért, ügyelve arra, hogy ne nyomjam meg túl erősen a széthasadt homlokomat, valamint számat. Nem vagyok egy kényes ember, de néha belőlem is kikívánkozik egy kis hisztéria.