Áldás vagy átok? Ophi & Audrey

Tárgy: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 13.02.13 8:58

Zene.

.Audrey & Ophelia

Becsukott szemmel tapogatom az éjjeli szekrényemet, keresve rajta az ébresztő órát, ami rettentő hangosan jelzi nekem, hogy ideje felkelni. Kikapcsoltam, de még pár percig az ágyat nyomtam, sosem tudtam kipattanni az ágyból, általában azért, mert másnapos vagyok, mint ahogy most is. Ez a nap sem indult túl fényesen. Képes lettem volna a falat kaparni jó kedvemben, de nem állna jól a francia manikűrömön a vakolat. Kikászálódtam az ágyból, helyet foglaltam a sminkasztalomnál, ami roskadásig tele van a pipere cuccaimmal. Az éppen aktuális sminkbe kezdtem, ami most divatba van, egy kis szempilla spirál, szemceruza és már is jobban nézek ki. Ehhez az össze állításhoz, még csak egy vörös rúzs hiányzik, de már mindenhol kerestem, de nem találtam. Egyre inkább ideges lettem és csak húgomra tudtam gondolni. Biztosan járt a szobámban.
- Audrey! - Pongyolámban indulok el az ajtó felé. Ez a hátul ütője, ha a testvéreddel egy lakásban laktok, mindig eltűnik valamim. Szoba ajtómat kinyitva szemben is találom magam húgom szobájával.
- Ugye még véletlenül se te vetted kölcsön azt a vörös rúzsomat? - Mindig is utáltam, ha valaki ahhoz nyúl, ami az enyém. Osztozkodni pedig főleg nem az erősségem, nekem már az is elég, hogy van egy ikertestvérem, aki kiköpött másom. Legalább fél percig vártam a válaszra, de nem jött. Kopogás nélkül rontottam be hozzá, fülhallgatójával fülében feküdt az ágyon. Értetlenkedve tártam szét karaimat, mutatva hogy vegye ki azt a vackot.
- Ez remek, várhattam volna hogy válaszolj. Nálad van az a vörös rúzsom, tudod amiről mondtam, hogy ez az árnyalat csak nekem áll jól? - Elmosolyodok. Az a bizonyos mosolyom jelent meg, ami csak annyit jelent nálam, "hogy ha megtudom, hogy te vagy az elkövető garantálom a hosszú és fájdalmas halált számodra".

Tárgy: DarkOrchid 13.02.13 22:54

Bár azt mondhatnám, hogy ebben a lakásban az adott lakótársammal aki nem mellékesen az ikertestvérem minden reggel ugyan olyan unalmas és szürke és, hogy soha sem történik semmi. Azt hiszem nem túlzás ha azt mondom, hogy én volnék a legboldogabb ezen az átkozott világon ha ez egyszer tényleg így is lenne. De nem, nekünk minden egyes adandó vagy ha nem adandó hát megoldjuk, hogy az legyen... Na szóval, ha nincs rá mód vagy lehetőség hát pillanatok elforgása alatt teremtünk és már csináljuk is a fesztivált. Badarság volt azt hinni, hogy távol a szülői háztól majd minden sokkal jobb vagy akár könnyebb lesz! Na igen, de nem Ophi-val... Az életem maga... egy valóságos pokol! szerettem volna ma reggel megkímélni magam tőle és a másnaposságától épp ezért döntöttem inkább a zene és a fülesem mellett, de gondolhattam volna... Dacára, hogy egy légtérben és tető alatt tartózkodunk szinte lehetetlen elmenekülnöm előle és a reggelente tomboló kénytelenkedése elöl. Talán mégis csak okosabb lett volna még egyszer átgondolni ezt az összeköltözős dolgot. Marhára nem buli...
Csak tudnám mit vétettem már megint, hogy ezt érdemlem? Mi a fene baja van már megint? Nem főztem neki kávét vagy mi? Egy vödör víz sem téríteni észhez ahogy elnézem, nemhogy egy csésze kávé. Én igazán nem szeretnék bókolni neki, de megközelítőleg úgy fest mint a legvadabb rémálmaimban. Értetlenül pislogok rá majd eltartottam magamtól a fülest még ha tudom, hogy ez most bizony nagy kár volt és nem kellett volna.
- Igen, eltaláltad. Nálam van az a vörös rúzsod... - Feleltem tök nyugodtan amolyan fülig száj vigyorral, ami aztán veszettül értelmesnek tűnhetett. Jobban mondva rém értelmesnek, akárcsak a kérdés.
Ez most komoly? Kell a fenének. Egyszerűen még mindig nem tudom feldolgozni, hogy képes volt ezért rám rontani. Kell a görcsnek ami az övé és úgy mellékesen... Vörös rúzs? Minek? Ezen az ábrázatán igaza van... javítani nem lehet.
- Te most ugratsz? Kell a fenének a vörös rúzsod és nem, nincs nálam. - Böktem ki végül, remélhetőleg a helyes választ, amit hallani akart. Remélem ez után nem az fog következni, hogy most akkor segítsek megkeresni, mert azt aztán lesheti.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 15.02.13 23:55

Fejemben egy kiélesített bomba van, bármelyik pillanatban robbanhat. Ez a reggel sem kerül be nálam a legjobb reggeleim címszó alá. Ideges és frusztrált vagyok, és lassan késésben is fogok lenni. A divat világában sosincs megállás, egyszer késel el és már a rajtad lévő ruhák divatjamúlttá válhatnak.
- Meggondolatlanság volt tőlem azt feltételezni, hogy nálad lehet a vörös rúzsom. Azt sem merném biztosra venni, hogy tudod mi a különbség a rúzs és a szájfény között. - Ha mosolyommal gyilkolni tudnék, akkor drága húgocskám már rég a túlvilágról figyelne. Hátat fordítok neki, hogy vissza térjek a saját ki birodalmamban de, valami nem hagy nyugodni, még így másnaposan is szemet szúrt.
- Az kasmír pulóver rajtad? - Mutató ujjammal mutatok egyenesen arra a lila pulóverre amit visel. Akár a tükörképemnek beszélnék. Tényleg ha rá nézek, mintha magamat látnám kék szempár, szőke hajkorona, hasonló testfelépítés, leszámítva azt a kicsi kis különbséget, hogy Audrey sosem értett a divathoz.
- Az egy dolog, hogy téged nem érdekel a divat, de legalább lehetnél rám annyi tekintettel, hogy megpróbálnál valami mást felvenni? Nem is tudom neked még az rémlik, hogy ikrek vagyunk és még mindig össze kevernek minket? Még csak az hiányozna, ha valaki azt hinné, hogy nekem nincs ennyire érzékem a divathoz. - Nevetséges ez az egész. Audrey tudja, hogy egy neves divatcég gyakornoka vagyok és ott megkövetelik azt, hogy mindig az aktuális divatnak megfelelően öltözzünk. Ha az egyik főnökömmel véletlenül össze futna és már megint össze kevernének vele és Audrey miatt veszíteném el a munkámat vérfürdőre számíthat. Miért nem lehet megérteni, hogy nekem ez fontos? Ha tényleg ennyire ügyetlen és nem ért a divathoz, nyugodtan öltözzön úgy, ahogyan én, és minden ilyen problémánk megoldódna.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 24.02.13 21:46

- Na mi a különbség a rúzs és a szájfény között okostojás? - Kérdezek vissza. Gondolom valami ilyesmit szeretett volna hallani nekem pedig még túl korán az efféle hatalmi játszmákhoz. Inkább ráhagyom, hogy abban higgyen édesdeden amibe csak akar. Ennyiből csupán csak nem okozhat károm, a kioktatáshoz meg már igazán hozzászokhattam volna, de gondolom ami késik nem múlik. Imádom ezeket a nagy testvéri tanácsadásokat csak lennének annyira felszínesek és unalmasak akkor talán még szórakoztató is lenne.
Amolyan kérlelő pillantásokat küldök felé, amivel arra szeretném nagyon széepn megkérni, hogy szálljon már le végre rólam egy kicsit és törődjön a saját dolgával annak reményében, hogy biztosan akadna jobb dolga is csak valami épp az útját állja, hogy nekem milyen jó.
- Minek kérdezel olyant amire már úgyis tudod a választ? Nem túl pozitív tulajdonság egy nőben és nélküle talán mások is értelmesebbnek találnának, bocsi. Én is szeretlek. - Tudom most szíve szerint kicsinálna és azon sem volnék meglepve ha épp azon morfondírozna, hogy hogyan is tehetné meg anélkül, hogy bemocskolná a kezét. De egyszerűen már nem bírtam magamban tartani a dolgot és muszáj volt beköpnöm valamit, hogy azért ne maradjak már teljesen alul. Így talán még az én agytröszt nővéremnek is feltűnik, hogy nekem se ez életem legszebb napja még ha nem is kérdezte. egyébként sem teszi soha, szóval ez lényegtelen is.
- Hogyne tenném... - Ilyenkor van az, hogy nálam is kezd szakadni az a bizonyos cérna. Komolyan nem rétem, hogy mi miért nem vagyunk képesek valamit higgadtan nyugalomban és normálisan megbeszélni miért kell nekünk mindig egymás idegeit taposni?! Ha nem volnánk olyanok mint két tojás már régen megkérdőjeleztem volna vérrokonságunkat.
- Hogy is felejthetném el? - Esélyem sincs rá, hiszen itt van nekem ő aki minden egyes reggelen a maihoz hasonlóan emlékeztet.
- Legyen ahogy akarod, de akkor utána békén hagysz? Te is lehetnél rám annyi tekintettel, hogy ha rossz napod van elkerülsz... - Tudom, ez nem könnyű egy fedél alatt, de attól még meg lehetne próbálni. Ki tudja? Talán még össze is jönne a dolog és talán még jó is lenne...
A gardrób felé pillantottam majd vissza. Gondolom nem kell már külön megkérnem, hogy érezze csak otthon magát anélkül is megtenné.
- Csak tessék... - Na és most utánunk a vízözön.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 25.02.13 1:29

Drámaian felsóhajtok, ezt követve rosszallóan megcsóválom fejemet, szőke tincseim lágyan zuhantak ismét kecses vállamra.
- Audrey, majd ha lesz időm egyszer akkor szemléltetem is neked, de elárulom, hogy az állaga. - Eddig azt hittem, hogy kettőnk közül ő az okosabb, én pedig a szebb, de ezek után talán átgondolom eddigi véleményemet húgomról. Hová jut a világ, ha ezekkel az alapokkal sincs tisztában?
- Tudod, kezdem azt hinni, hogy meg sem érdemled a törődésemet. - Nem tud rám hatni, ezért nem is vettem magamra, akármennyire is próbálkozna megsérteni. Audrey velem ellentétben nem olyan, aki tényleg képes lenne mások lelkébe gázolni, ahhoz mindig is túl lelkiismeretes volt. Én pedig azt tanultam meg az eddigi éveim alatt, hogy ha valaki akarok lenni, akkor nem kell törődni mások érzéseivel, mindenkin át lehet gázolni, pláne akkor ha valaki szeretnék lenni. Szeretem ha az emberek félnek tőlem, ez valamiféle hatalomérzettel tölt el.
- Remélem komolyan mondtad. - Szúrós szemekkel nézek ismét végig rajta. Mindig is tudtam, hogy vannak olyan nők, akik nem sokat törődnek a külsejükkel, de hogy pont az én húgom is ilyen legyen? Nem, az nem lehet, ezt a katasztrófát meg kell állítanom, mielőtt még tovább fajulna a dolog.
- Nyugi, ezt olyan dolog amit nem lehet elfelejteni, tudod mindig itt leszek neked és emlékeztetlek rá. - Fogkrém reklámba illő mosolyomat elő véve, hatalmas vigyorral fordulok felé. Elvégre ez egy testvér feladata, ezt az átlag testvérek nem érhetik, mert közöttünk a kötelék még mindig különleges, még akkor is ha az évek múlásával egyre inkább különbözőek lettünk.
- Hogyne hagynálak békén, csak annyi az ára, hogy azt vedd fel, amit ajánlok. - Könnyed léptekkel lépek szekrénye felé. De ami ott fogad, kész katasztrófa.
- Jézusom Audrey! - Sikítottam fel a látványtól. Nem hittem volna, hogy ennyire rossz lesz a helyzet.
- Tudod drágám nem ártana, ha legközelebb együtt mennének el vásárolni, mert nem hiszem el, hogy egyedül feltalálnád magad. - Sajnálkozó tekintettel nézek rá. Majd megpróbálok valamiféle csodát művelni, elkezdem egyesével végig nézni a vállfán logó ruhákat. Egyiken meg is akad a szemem.
- Mi lenne ha felvennéd ezt? - Megragadva a vállfánál fogva leveszem a fogasról a levendula színű A vonalú ruhát. Ami nekem tökéletesen állna, ezért tudom, hogy neki is jól fog, elvégre egy méret vagyunk. Érdeklődve figyelem sűrűn szempilláim mögül, türelmetlenül várva, hogy ledobja magáról a kasmír pulóverét.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 03.03.13 20:39

- Csodálatos, a gyakorlati szemléltetést és oktatást már nem igénylem. - Totálisan megdöbbent arcot próbáltam vágni mint aki életében most hallja először a elhangzottakat és mind eddig fogalma sem volt róla, hogy most épp a hülyét játszom-e? Nos, valószínűleg igen és az is eléggé nyilvánvaló, hogy ő pontosan ezt is akarja látni én pedig csak rá hagyom okos enged... alapon. Valamilyen szinten fel vagyok már készülve a hüledezésére és a hitetlenkedő szentbeszédre és anyai jó tanácsokra, de mikor látja már be végre, hogy nem érdekel és fejjel a falnak tudnék menni tőle? Azt hiszem ez már soha sem fog bekövetkezni.
- Jobb későn mint soha... - Bukott ki belőlem amolyan nem törődőm módon. Meglehet, sőt biztos, hogy kettőnk közül én vagyok az akibe több érzés szorult, de ettől még nem fogok senkinek se benyalni csak azért, hogy ő attól majd jobban érezze magát. És ha ő úgy látja, hogy tényleg nem érdemlem meg a törődését legalább is azt a valamit amit ő annak tart, hát én ennek csak is örülni tudok, azaz tudnék.
- Ha találsz olyan göncöt ami még neked is tetszik és még én is hajlandó vagyok felvenni és viselni, akkor persze. Igen. - Nekem sajnos nincs időm annyit foglalkozni a divattal mint neki, tekintettel arra, hogy ő evvel is foglalkozik én pedig valami egészen mással. De ha valami csoda folytán mégis ki tudnánk egyezni egy ruhát illetően akkor megteszem neki ezt az apró szívességet.
- Juppi... - Csak ennyit sikerült ki böknöm fancsali pofával, de alig néztem rá. Olyan, annyira csalódott vagyok és nem akarom, hogy ezt ő is lássa rajtam. Még egy okkal több az örömre, boldogságra és elégedettségre? Lehet. Nem tartom kizártának, hogy rajtam is átgázolna ha azt kell tennie, hogy el érje a hőn áhított célját és nyugodt szívvel fogja megtenni, mert neki nincsenek érzései, legalább is elég mélyen vannak ahhoz, hogy ne sok vizet zavarjanak.
- Lássuk be, túl szép lenne. - ezt úgy csak magamnak jegyeztem meg. Úgy mond hangosan gondolkodtam, talán túl hangosan is.
- Más se hiányzik az életemből, igazad van. - Még csak az hiányzik és én tuti felkötöm magam a bevásárlóközpontba, bár ismerek ennél gyorsabb módszert is, de jobb szeretek csendben dolgozni. Gondolom most elégedett magával, mert én már ott tartok a hajamat tépném tőből és erős a gyanúm, hogy ezt mások is látják.
- Az ég világon semmi, ugyan is nem fogom felvenni. - Feleltem könnyed egyszerűséggel majd vállat vontam és próbáltam elfoglalni magam amíg ő elvan.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 05.03.13 1:48

Mikor lett közöttünk ennyire elmérgesedve a viszony? Még emlékszek azokra a régi szép időkre, mikor tényleg azt mondhattuk, hogy nekünk nincs szükségünk senkire sem, mert mi ott vagyunk egymásnak. De ez már rég volt és egyre inkább halványodik az emlék.
- Legalább egy gonddal kevesebb. - Mindössze flegmán rántottam meg vállaimat, ami még mindig a köntösömbe volt bújtatva. Mert még odáig nem jutottam el, hogy felöltözzek, mert látszólag kishúgom divat krízisben szenved.
- Audrey, ha tényleg azt szeretnéd, hogy megbántódjak, valami hatásosabb módszerrel próbálkozzál. - Mindig és kettőnk között én voltam a gonosz, mert nekem még a gonosz szerep is jól áll, Audrey pedig a jó szívű, aki még a légynek sem tudott ártani. Mindig is ez volt közöttünk a szereposztás, én a divattal foglalkozok, mert ott szívtelen diktátorok vannak, ő pedig az életet leprás emberekre fogja fecsérelni.
- Ez bizony kihívás, mert nem hiszem, hogy neked az tetszeni fog, ami nekem is, nem egyezik az ízlésünk. - Ennek ellenére még is megpróbálkozok vele. Nem szeretek ennyire segítőkész lenni, de még is csak a húgomról van szó és most nem hagyhatom cserben, elvégre az ő ereiben és Graham vér csörgedezik. Nem is figyeltem arra, hogy miket mormogott az orra alatt, mindig is ezt csinálta, mikor nem volt elég mersze nyíltan kimondani a véleményét valamiről.
- Én csak jót akarok neked, lehetnél egy kicsikét hálásabb is. - Förmedek rá. Azt hiszi, hogy nekem van erre időm? Már rég fel kellett volna öltöznöm és elindulnom, de még mindig itt vagyok vele, mert még számít nekem, ha nem is mutatom ki. Többet érnék el azzal, ha ide hoznék egy szemetest és mindent kidobálnék ami már rég lejártnak számít, de túl sokáig tartana.
- Tudod mit? Nyugodtan öltözz úgy, mint egy szerencsétlen! Csinálsz azt amit akarsz! - Dühösen hajítom a lába elé a ruhát, feladtam! Túl másnapos vagyok ehhez és lassan késésben is fogok lenni csak azért mert próbálok jó testvér lenni. Hátat fordítva neki indulok meg a szobám felé.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 12.03.13 10:06

Mindössze egy vállrántással reagáltam le a szavait, hagy legyen csak az övé az utolsó szó. Annyira nem vonzz a dolog és fárasztó is volna elérni ezt nála. Inkább ment volna a jogi egyetemre, úgy is mindig neki kell, hogy igaza legyen. Ebben legalább igazán jó lehetett volna. Mert ez a testvéres dolog mostanság már nem nagyon megy neki. Ha meg mégis akkor is inkább azt érzem, hogy anyáskodni próbált felettem nem pedig a nővérem lenni. De mikor látja már be végre, hogy nekem erre nincs szükségem, vagy is hogy nekem nem ez kell. Én a testvéremet akarom visszakapni.
- Ophi, ha azt szerettem volna, hogy megbántódj azt is tettem volna. De mikor akartalak én szánt szándékkal megbántani? - Azt hiszem ezzel már rá is mutattam a különbségre kettőnk között és sajnos nem is ez az egyetlen. Pedig régebben olyan, hogy különbség nem igazán volt közöttünk.
- Hát találd meg a középutat. - Már ha olyan van még kettőnk között. Ő ragaszkodik hozzá annyira, hogy átöltözzem hol ott ha jól tudom ő is készül elhagyni a lakás én viszont nem, akkor meg minek? Úgy sem fogjuk látni egymást és nem hiszem, hogy volna lelkiismerete aminek jobb lenne. De próbálkozni mindig lehet és kell is...
- Ez az év poénja, köszönjük. - Még, hogy jót akar nekem... Akkor nem enné az életemet folyton a divattanácsaival. Én sem traktálom ezzel az orvosi maszlaggal meg hogy mi tenne jót neki. Majd ha érdekelni fogja vagy netalán valami csoda folytán kíváncsi lesz valamire hát majd tudni fogja, hogy hogyan vezesse elő azt, hogy még választ is kapjon rá vagy csak egyszerűen rákérdez.
- Sokáig tartott. - De azért jó végre, hogy belátta. Jobban mondva bele sem kellett volna kezdenie, de ha ezt meg is mondtam volna neki akkor megint csak én volnék a hálátlan húgica.
- Nővérkém, sok sikert. Erre még szükséged lehet. - Mivel tudtam,hogy úgy sem bírja ki, hogy hátra ne forduljon ezért utána vágtam... Na jó, dobtam egy teli csomag rágót.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 13.03.13 2:37

Régebben a mi viszonyunk különleges volt, volt saját nyelvünk amit csak mi ketten értettünk, kizártuk a külvilágot és csak mi voltunk egymásnak. Ez de régen volt, mára már lassan ebből a különleges kötelékből semmi sem marad, napról napra egyre jobban eltávolodunk egymástól. Ahogy öregszünk úgy lesz személyiségünk egyre inkább eltérő, lassan mindenben különbözni fogunk egymástól, csak a külsőnk lesz ugyan olyan, ahogy eddig is volt. Miért nehéz ennyire minden?
- Soha és kettőnk között ez a legnagyobb különbség, te túl jószívű vagy mindenkivel, hagyod magad hogy teljesen elnyomjanak. - Igen mindig is Audrey volt kettőnk közül a kedvesebb és érzelgősebb és minden ilyen cukiság és jó tulajdonság benne megvan, ami belőlem hiányzik. Én inkább játszom a zsarnok jégkirálynőt élvezettel taposva el bárkit. Szeretem a hatalmat, de mások felett uralkodni még jobban szeretek.
- Milyen középútra gondolsz? Mint például egy nadrág ami nekem tetszik és egy felső, ami neked? Ne legyél már nevetséges, itt nincs középút! - Sosem egyezett az ízlésünk, Audreynak is olyan ízlése van, mint a drágalátos anyánknak, sosem fogom neki megbocsájtani azt a sok gusztustalan rózsaszín göncöt amit kiskoromban rám aggatott és ha ez még nem lenne elég sokáig ugyan olyan ruhában kellett mászkálnunk, hogy még véletlenül se tudjon senki sem megkülönböztetni minket. Szerencsére azoknak az időknek vége, és az én ízlésem nagyon sokat fejlődött.
- Nem poénkodtam, tényleg jót akarok neked. Hidd el rászorulsz a divattanácsaimra, nem hiába nincs senkid, mikor ilyen rongyokat veszel fel. - Majd ha hatvan éves lesz, akkor tőlem nyugodtan felveheti azt az átkozott kasmír pulóverét, de ameddig fiatal addig adjon már egy keveset magára. Dühödten indultam meg, hogy minél hamarabb kiérjek a szobájából, mikor újból hozzám szólt hátra fordultam, még időben kaptam el a felém dobott csomag rágót.
- Oh feltűnt volna, hogy alkohol szagú a leheletem? Tudod miért? Mert nekem vannak barátaim és eljárok szórakozni, nem úgy viselkedek és öltözök, mint egy özvegyasszony! - Ezt igazán nem kellett volna, csak megvetést sugárzó tekintettel nézek rá. Kell a fenének az ócska rágója, tökéletes fogsorommal cinikusan rámosolygok, és a rágót pontosan a földre hajított ruhájára dobom.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 15.03.13 21:45

- Ezzel most magadra célzol? - Ez az egész reggeli kis eszmefuttatás kezd egyre érdekesebbé és izgalmasabbá válni. Vajon mi mindent tudhatok még meg? És még csak rá sem kell kérdeznem. Mindezt elmondja ő magától is csak fel kell húznom hozzá egy kicsit, ami nem bizonyult még soha sem túl nagy falatnak. Még ha nem akarom is sikerül... Nem kell hozzá más csak az igazság. Igen, nekem ahhoz is túl jó szívem van, hogy hazudni tudjak, de ugyan akkor azt is tudom, hogy az igazság még jobban tud fájni és én mindig igazat mondok.
- Akkor sajnos elvesztünk... - Vontam vállat... Nem, én egyáltalán nem erre gondoltam, szóval a nevetséges kettőnk között egész biztosan nem én vagyok, de most erre nem szeretnék külön rámutatni, mert akkor soha sem fogja annyiban hagyni a szekálásomat és így reggelente valami elviselhetetlen. Hogy miért csinálja ezt velem minden áldott reggel? Semmi kétség, hogy ő csak ebben leli igazán örömét. Talán még élvezi is. Jobb mint a kávé.
- Arra még nem gondoltál, hogy azért nincs senkim, mert nekem épp elég bajom van veled és az egyetemmel nem kell még plusz teher a vállamra, szóval köszönöm a törődést, de fordítsd inkább magadra, így reggelente rád is férne. Tudod nem a ruha teszi az embert... - Én feladom, végérvényesen. Én ezt már nem bírom tovább hallgatni és elviselni. Nem is tudom már, hogy melyikünk ötlete volt ez a költözzünk össze dolog, de ha rájövök, hogy az enyém hát én mentem a falnak megyek fejjel. Sajnálom, hogy nekem nincs időm órák hosszát a szekrény és a tükör előtt rostokolni és napokat a bevásárlóközpontokat járni... Sajnos, az én feletteseim túlságosan tapasztaltak, idősek és tanultak ahhoz, hogy csak egy sima menettel átmenőt kapjak és annyival a továbbiakban sem megyek sokra... Talán sok minden más van ami igen, de ez nem így működik!
- Áh, szóval most azokra a lotyókra kell gondolni akik a seggedet nyalják? Rosszul esik, hogy én nem teszem meg? - Sok mindenre hajlandó volta, vagyok és leszek, de erre az egyre nem. Szóval nem kellene összetévesztenie azokkal...

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 15.03.13 22:31

Sértetten nézek rá, nem azzal az angyali tekintetemmel, amivel bármikor bárkit képes vagyok levenni a lábáról, nem ez a tekintetem azt sugallja, hogy csak még mindig azért van életben, mert nem akartam bemocskolni veled a kezemet.
- Nekem az a dolgom, hogy elnyomás alatt tartsalak. Tudod ez az idősebb testvéreknek a dolga. - Szentül hiszek abban, hogy nem hiába lettem én közülünk az, aki elsőnek látta meg a napvilágot. Bennem minden megvan, ami belőle hiányzik. Én igazi vezető egyéniség vagyok, neki pedig szüksége van valaki olyanra, aki képes vezetni. Mi így egészítsük ki egymást.
- Elvesztünk? Nem, itt csak te vagy, aki elveszett! - Még a mai napig sem tudom megérteni, hogy miért leli abban örömét, hogy ilyen ruhákat aggat magára, ha egy kicsivel többet adna a kinézetére egészen kapós lenne. Nem mondhatom rá, hogy csúnya, mert ugyan úgy nézünk ki, mindössze én szebb vagyok tőle, mert én adok a látszatra, nem úgy mint Audrey.
- Még hogy nem a ruha teszi az ember, az alapján ítélnek meg, hogy mit viselsz, aki ezt kitalálta valószínűleg semmi érzéke sem volt a divathoz és csak próbált valami kibújót találni, hogy miért olyan rusnya az öltözéke. - A pasi témába pedig nem szerettem volna jobban belemenni, jól tudom, hogy mennyire nehezen tud ismerkedni, de legalább most rá tudja valamire fogni, hogy miért nincs senkije.
- Ugyan Audrey, tudhatnád hogy nekem soha semmi sem esik rosszul, sőt túl sok alattvalóm van már így is, ezért rád semmi szükségem sincs. - Pofátlan mosollyal közlöm vele, mielőtt kiléptem volna az ajtaján hogy megkezdjem a készülődésemet, mert nekem igen is számít, hogy mit veszek fel.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 16.03.13 15:01

- Na és akkor mi volna az én dolgom? - Félő, hogy erre még csak rá sem kellett volna kérdeznem. Csakis nekem lett volna a jobb és mennyi mindentől megkíméltem volna magunkat, de most már mindegy. Én feltettem a kérdést, ami csak úgy kiszaladt a számon és ha hajlandó volt engem is meghallani nem csak saját magát, akkor talán még a válaszát is hallhatom, amit úgy várok már. Olyan kíváncsi vagyok.
- Akkor nagyon kérlek hagyd, hogy rá találjak önmagamra. - Tudtom szerint nem kértem sem tőle, sem senki mástól segítséget és nem is várok el tőle semmit. Tőle aztán végképp nem, mert annak még soha sem volt jó vége. Elvesztem volna? Nos, fogalmam sincs, de akkor most azt akarja elhitetni velem, hogy ő jó testvérhez méltóan segít abban, hogy megtaláljam régi önmagamat? Azt a személyt akit ő szeretne látni?
- Köszönöm, hogy kifejtetted bővebb véleményedet az öltözékemet illetően, de jut eszembe... Nem kérdeztem. - Ez azért már rosszul esett, ami persze rajtam egész biztosan meg is látszik csak, hogy most még ez sem tud érdekelni, ahogyan őt sem. Mosolyodjon csak el önelégülten. Az nemem elég... Megszólalnia már nem szükséges hozzá.
- Pontosan, és ezt ne felejtsd el... - Mint mondta rám már semmi szüksége sincs. Ismét sikerült megbántania, de azért azt az egyet ő is biztosra veheti, hogy nem fogom csak úgy egyszerűen elfelejteni, sőt egyáltalán nem fogom elfelejteni!
- Ha esetleg csinálnék kávét, akkor kérnél? - Léptem ki a szobán ajtaján nem sokkal utána és tudom, hogy hallotta amit neki szántam. ennyit azért még talán nem esik nehezemre. Egyébként is akartam már főzni egyet magamnak annyi különbséggel, hogy nekem ez már a második kávé lesz.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 17.03.13 6:18

Drámaian hangosan felsóhajtok, lezseren vállat vonva.
- Azt neked kellene tudni, elég szomorú lenne, ha még nem jöttél volna rá. - Ha hiszi ha nem, még mindig én terelgetem az életét. Nagy befolyással vagyok rá, még ha képtelen is lenne beismerni, tökéletesen tudom úgy manipulálni hogy azt higgye hogy minden úgy zajlik ahogy ő szeretné, miközben elérem azt amit én akarok.
- Eddig is hagytam, de ez lett a vége... - Fejemmel felé biccentek, ezzel arra célozva hogy milyen ocsmány ruhába bújtatta testét. Az emberek pedig szeretik a szépet, nem értem hogy miért nem akar szép lenni. Csak elvegyül a többiek között, mint egy átlag ember, ahelyett hogy a tömegből kitűnne, ahogy én is szoktam. Tényleg nem értem.
- Majd gondolj erre vissza mikor vény lány leszel, hogy mit mondtam, majd belátod hogy mennyire igazam volt. - Így még a kutyának sem fog kellene, én mindössze tényleg jót akartam neki és abban mi annyira rossz? Néha eltérhetne a megszokott dolgoktól és kipróbálhatna valami újat, garantálom nem fog bele halni, sőt az is meg lehet, hogy még élvezné is.
- Biztosra veheted, nem fogom elfelejteni. - Már csak dacbólé is, de az orra alá dörgölöm. Jó tudom, hogy néha nagyon is egymás idegein táncolunk, és sokkal könnyebb lenne, ha nem laknánk együtt, de vajon kibírnánk egymás nélkül? Elvégre mióta megszülettünk nem töltöttünk el egymás nélkül még egy hetet sem emlékeim szerint.
- Ez valamiféle bocsánatkérés lenne részedről? - Már az ajtóm kilincsén volt a kezem, mikor szavai hallatán hátra néztem rá.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 17.03.13 16:51

- Áh meg van. Nekem az a dolgom, hogy azt tegyem amit te mondasz és ne kérdezzek, eltaláltam? - Csak, hogy nem kiáltottam fel örömömben, hogy Heuréka! De azért kissé felemeltem a hangomat és bájosan rámosolyogtam mint egy engedelmesen ki kutyus csak, hogy nem pitiztem a dicséretért. Most totálisan úgy érzem magam mint nyolc éves koromban amikor elfelejtettem megcsinálni a házi feladatomat, mert egy kislányhoz méltóan volt fontosabb dolgom is.
- Na és? - Úgy tesz mintha legalább is fájna neki, hol ott mindketten tudjuk, hogy erről szó sincs. Még viccnek is rossz egy olyan nő személytől, aki önmagán kívül képtelen másokat figyelembe venni, de ha mégis megteszi akkor ez történik egész pontosan mint most. Egy jó szava nem volt hozzám az utóbbi hónapokban, mintha már teljesen ki veszett volna belőle a jó érzés és ez maradt helyette.
- Még ha így lenne se vallanám be, tudod. Ahogyan te sem. - ebben az egy dologban talán még egyet tudunk érteni. A remény utolsó fénysugarai. Én viszont azt nem rétem tényleg, hogy miért izgatja magát ez miatt annyira? Nem hinném, hogy így már bárki is összekeverne kettőnket, akkor meg miért zavarja annyira? Talán csak rajtam éli ki magát, mert nincs senkije akivel megtehetné ugyan ezt, csak fél bevallani még magának is,mert az igazság bizony fájdalmas dolog tud lenni. Soha sem aggódott értem igazán, hát biztosra veszem, hogy nem most támadnak fel benne az ösztönök.
- Nem érzem úgy, hogy bármiért is bocsánatot kellene kérnem. Ez csak egy kávé, amit egyébként is készülök csinálni magamnak és gondoltam megkérdem, hogy esetleg kérnél-e? Mert ha igen talán nem esne nehezemre megcsinálni neked is, szóval? - Tártam szét karjaimat még mindig a válaszra várva. Nem értem, hogy miért kell ebből ekkora ügyet csinálnia?

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 18.03.13 2:52

Elégedetten mosolygok drága húgomra. Legszívesebben meg is tapsolnám azért, hogy ennyire gyorsan kapcsolt.
- Valami olyasmi. De ennek ellenére ne gondold azt magadról, hogy a szolgám lennél, csupán tekints rám úgy, mint a nővéredre aki tudja, hogy neked mi lenne a legjobb. - Audreyval csak annyi baj van, hogy túl határozatlan és a magabiztosság sem a legkiemelkedőbb tulajdonsága. Micsoda szerencséje van velem, hiszen én ebben tudok neki segíteni és tényleg úgy hiszem, hogy segítek is neki, csak még ő nem lássa be.
- Ezen most mit nem értesz? - Feljebb emelve hangszínemen kérdeztem vissza. Tényleg nem tudom, hogy hová tűnt az a bizonyos testvéri szeretet, ami bármitől erősebb volt közöttünk. Nem viselkedünk úgy, ahogy kellene, lassan olyanok leszünk egymásnak, mint két idegen, aki a sors furcsa fintora miatt ugyan azzal a külsővel van megáldva.
- Ha nem vallanád be végre valahára lenne valami amiben végre hasonlítunk a külsőnket leszámítva. - Ugyan az a kinézet, de teljesen más, eltérő személyiség. Azért kíváncsi lennék, hogy szüleink hogyan tudták ezt így össze hozni, de arra is, hogy mikor lettünk ennyire másmilyenek, mikor ugyan abban a nevelésben volt részünk, de még is sok dologban eltérőek vagyunk.
- Ha nem ismernélek azt hinném, hogy a kávéval akarnál megmérgezni, de túl jó vagyok ahhoz, hogy bárkit is szánt szándékkal meg tudnál ölni. Szóval, igen kérek. - Ahogy kimondtam már be is csaptam magam mögött az ajtót. Mivel még mindig nem találtam sehol a vörös rúzsomat, ezért nem azt a ruhát vettem fel amit szerettem volna, inkább csak egy farmert és egy lenge felsőt kaptam magamra, ez a összeállítás megfelelő lesz a mai napomra. Megigazítottam még hajamat, mielőtt csatlakoztam volna drága húgom társaságához ismét.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 19.03.13 12:53

- Nocsak, azt hittem az az anyánk feladata... - Nem mintha ő olyan jól csinálná, de meg is tudom érteni. Ketten szakadtunk egyszerre a nyakába. Én valószínűleg ideg összeroppanást kaptam volna két olyan kis gyermektől, mint amilyenek mi voltunk. De ettől még igazán nem kell ,hogy még ezt a terhet is magára vállalja. Igazán nem szükséges, hiszen ha már az anyám se tudott jobb belátásra bírni, amikor kellett volna, miből gondolja ő, hogy neki menni fog? Hiszen egy idősek vagyunk néhány percet leszámítva, így ő semmivel sem tapasztaltabb nálam.
- Csak azt, hogy ez neked miért olyan fontos? - Tényleg nem rétem, hogy miért töri ezen magát annyira, mikor mindketten tudjuk, hogy mennyire nem érdekli voltaképpen az, hogy mi van velem, legfeljebb ha keres rajtam valamit mint percekkel ez előtt vagy kell neki valami, szóval van még valami amiről nem tudok? Azt hiszem épp eleget adtam már neki, amire meg tényleg szüksége volna azt én nem tudok neki nyújtani. Olyan ez mint egy új szerv, amit a szervezete nem fogad be...
- Mintha ez nem volna elég?! - Ha az emberek nem látnának csak hallanának minket százból talán egy merné megtippelni, hogy mi testvérek lehetünk és még ő sem venné biztosra.
- Azért azt be kell ismerned, hogy több módon és csendesebben tudnék kicsinálni valakit, mint te... - Mosolyodtam el elégedetten. Mert ő mégis mit tenne? Lenyomná a szájfényét a szerencsétlen torkán, vagy mi?
A földön heverő ruhára tévedt a tekintetem. Talán egy pillanat erejéig fontolóra vettem, hogy felveszem, de gyorsan el is vetettem ezt az ötletet és csak az ágyra dobtam, hogy mégse a földön heverjem, majd indultam kávét főzni. Kitettem a pultra a két kávésbögrét majd feltettem a vizet a gyorsforralóba és vártam néhány röpke percet, addig belekészítettem a kávét és a cukrot, kivettem a tejet és már tölthettem is ki a forrásban lévő vizet.
- Nem kell aggódnod, tényleg nem köptem bele és cukor helyett sem só van benne. - Szóval talán még iható is lesz a számára. Toltam felé a bögrét a konyhapulton, amint ki dugta az orrát a szobájából. Inkább rá sem kérdezek arra a vörös rúzsra.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 22.03.13 10:02

Megköszörülőm torkomat és erősen próbálok úgy tenni, mint aki tudna figyelni is rá, de ez a másnaposság, eléggé kínzó egy dolog.
- Te meg még is miről beszélsz? - Ez a baj Audreyval egy percig nem figyelek rá és már el is vesztem a fonalat, hogy hol tartott. Elkalandoztam gondolatban, hiszem még ki kell találnom hogy az esti bulira milyen ruhába megyek. Mondjuk ahhoz a cuki halványkék strasszos ruhához nagyon is illene az új szürke tűsarkú cipőm, vagy talán a vörös koktélruhámat kellene felvennem a fekete telitalprummal. Ilyenkor jönne jól Audrey tanácsa, de mivel egyáltalán nem egy az ízlésünk ezért csak is magamra maradtam. Igen és a kívülállók erre féltékenyek és irigyek a semmire, mert mindenki azt hiszi, hogy valami varázslatos kötelék van közöttünk, csak mert egyszerre béreltük ki anyánk méhét és ugyan olyanok vagyunk. Nevetséges.
- Azért fontos mert a testvérem vagy és ha még nem is vagyunk annyira jó viszonyban még számíthat hogyan nézel ki, nem? Ha jobban lennél öltözve több önbizalmad is lenne, és valójában örülnék ha nem úgy emlegetnének téged, hogy "igen Ophinak vagy egy ikertestvére, de belőle hiányzik a stílusérzék". - Ujjaimmal macskakörmöt mutogatok neki magyarázás közben, de miért érzem már most, hogy teljesen felesleges?
- Néha még sok is. - Vágtam rá amit gondolt, igen kettőnk közül mindig én voltam, aki mindig kimerte mondani a véleményét.
- Ugyan Audrey ne álltasd magad, sosem lenne merszed bárkit is előre megfontolt szándékkal megölni. - Valójában még az sem nézném ki belőle, hogy egy lépcsapóval megölne egy legyen. Nem, ő mindig is túl jószívű volt, már gusztustalan annyira nem tud ártani senkinek, csak nehogy a végén a jó szíve vigye a sírba, vagy a sittre. Mindössze megmosolyogtam amit mondott, végül is álmodozni mindig lehet, de inkább bementem a szobámba és elkészültem, majd sietősen mentem is utána ki a konyhába.
- Audrey ilyet sosem feltételeztem volna rólad. - Hízelgő mosolyommal nézek fel rá a telefonomról. Megfogva a bögrét ittam egy kortyot a kávéból.
- Na és te egész nap itthon fogsz rohadni? Mert akkor nem ártana ha hasznossá tennéd magad, tudod a hűtő nem megy el magától vásárolni, hogy tele legyen. - Felhúzott szemöldökkel nézek rá, remélem vette a célzásomat, majd újra telefonomra vándorol tekintetem. Ma mintha bolondok napja lenne, egyik sms a másik után.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 22.03.13 21:20

- Számít ha egyszer amúgy sem érdekel? - Nem mintha bántana a dolog, de ezzel az erővel a szobám falával is izgalmasabb csevegést tudnék lebonyolítani mint a nővéremmel. Kár is azt imitálnia mint aki figyel, mert tudom hogy nem. Ennyire azért már ismerem és ez ellen már semmit sem tehet, attól tartok és én sem. Talán nem mi akartuk így, de így alakult és ez ellen már semmit sem tehetünk, tudni illik a vér nem válik vízzé.
- Erre most komolyan szeretnéd is hogy válaszoljak? - Kérdeztem vissza már a nevetés határán, de azért próbáltam magamba fojtani még mielőtt kiborulna, pláne ha kattan nála, hogy mit is találok olyan szórakoztatónak. Nos, amikor erre rájön én már nem szeretnék a közelében lenni. Köszönöm szépen, de én megvagyok elégedve magammal és lehet, hogy nem egy divatlapból pottyantam ki, de én legalább a valós életemnek is élek és nem csak az álmaimnak, mert vannak bizonyos álmok, amik csak álmok maradnak! Szomorú!
- Én ezt nem is állítottam! - Hát ezt tényleg jól látja, de ha mégis efféle tettre vetemednék... hát tudnám hogy hogyan fogják hozzá a dologhoz.
- Pedig tehetnéd... - Az idők változnak és kettőnk között is sok minden megváltozott és így persze mi is megváltoztunk. - Jut eszembe remélem Michelle-nek legutóbb ízlett a kávé, csak mert szívemet lelkemet beleadtam. - Az a nap sem volt különb, akkor is természetesen hajba kaptunk és talán nem velem kellett kávét csináltatnia az ő barátnőjének. Én aztán mindent beleadtam...
- Sajnálattal közlöm veled, hogy én a nap túlnyomó részében az egyetemen leszek, mivel előadásokkal vagyok betáblázva estig és még a kórházba is jelenésem van, szóval nem tudom megoldani. Nagylány vagy már. Találd fel magad. Nem te mondod mindig? - Gondolom majd sírva fakad, hogy ma szinte már nem is fogunk találkozni és nem láthatjuk egymást, maximum az esti órákban, de akkor sem túl sokat, de nekünk az is bőven elég lesz... és erősen vitatnám ezt a tényt, hogy kettőnk közül nekem kellene inkább hasznossá tennem magam.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 22.03.13 22:32

Mostanában amúgy is tropák az idegein nem szeretném magam még jobban felhúzni, még vár rám egy fárasztó nap és nem akarok már reggel teljesen kikészülni.
- Nem, egyáltalán nem számít! - Még is miért számítana? Már egymásra sem vagyunk képesek figyelni, régebben pedig szó szerint olvastunk egymás gondolataiban, elég volt egy sejtelmes mosoly és már tudtuk, hogy a másik mire gondol. Most pedig már nem értsük meg egymást, még akkor sem ha szavakat használunk és nem a közös nyelvünket, amit csak is kizárólag mi érthettünk.
- Felesleges lenne válaszolnod, eddig sem figyeltem rád, most miért hallanám meg, amit mondani akarnál? - Már előre tudom, hogy olyan dolgot szeretne mondani, amivel egy cseppet sem fogja elnyerni a tetszésemet, ezért inkább jobb lenne ha csak gondolná és nem mondaná ki hangosan.
- Oh hát persze, hiszen egy hozzád hasonló még a gondolattal sem mer eljátszadozni. - Pedig annyira könnyű lenne oda mennie a kórházban valakihez és mindössze bele fojtani a saját párnájába, de Audrey inkább segít a haldoklókon, ahelyett hogy a másvilágra segítené át őket.
- Azt hiszem még mindig nem tartunk ott, hogy te mond meg nekem, hogy mit tegyek meg és mit nem. - Ez is egy szokásos reggel, amit a Graham ikrek együtt töltenek kávézással, de mikor Michelle nevét megemlítette kedvem lett volna hozzá vágni a bögrémet, de megőriztem hidegvéremet.
- Ami azt illeti nem csak a kávé tetszett neki. - Oh persze, Audrey semmit sem tudhat arról, hogy mi mit is művelünk, mert kívülálló lett, ezért nem nyerhet betekintést a kulisszák mögé.
- Nem fog menni! Ma nyugodtan csaphatsz egy pizsi partit a kitalált barátaiddal, mert nem tervezek haza jönni a mai estére. - Édes mosoly húzódott végig telt ajkaimon, viszont azt már nem szeretném vele megosztani, hogy kivel és mit tervezek csinálni, ha van némi fantáziája, akkor sejtheti a szándékaimat.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 22.03.13 23:15

- Annyira tudtam! – Hogy az már szinte fáj. Jó, annyira azért nem. Inkább csak azt mondanám, hogy újfent nem okozott csalódást a számmora. Valamiért tudok hinni neki és majd ha ráérek megpróbálom értékelni az őszinteségét, bár néha jobban tudnék örülni a némaságának. Az is elég sokatmondó. Nem kellene neki ahhoz még szavak is, hogy átgázoljon másokon. Az már csak a hab a tortán, amolyan kegyelemdöfés, nem mintha már olyankor számítana... csak neki. Így természetesen ha törik ha szakad, de ő megtalálja rá a megfelelő alkalmat, hogy a tudtodra adja, amit annyira akar!
- Kicsit sűrűbben is játszhatnád az alkalmi süketet, bár nem áll jól neked, de még akár hasznos is lehetne... – Nem mondom, tudnék neki örülni ha olykor nem hallaná amit mondok vagy amikor éppen csak hangosan gondolkodom és különben sem kellene mindent meghallania és mindenről tudnia. Még a végén túl megterhelő lesz a számára azt pedig nem szeretném!
- Nincs is rá szükségem. – Se időm nincs rá és nem is vagyok az a gyilkos hajlam és hát nem kimondottan ebből a célból jelentkeztem az orvosira. Én még eddig a sajátunkon kívül senki életét se tettem tönkre, döntöttem romokba, hogy a bosszúján kéne, hogy törje a fejét és így senkit sem kell el tennem láb alól...akkor mentem volna inkább kórboncnoknak!
- Nagyszerű, legközelebb is nagyon szívesen összedobok egyet neki! – Valahogy erről inkább nem szeretnék tudni és megnyugtató a tény, hogy tudom nem is fog beavatni, aminek én most külön tudok örülni.
- Akkor hát ezen a héten éhen pusztulunk! – Csak, hogy nem tettem még hozzá örömkiáltásomat... " Juppi " Az éhhallá nagyon hosszú folyamat ám és kínkeserves!
- És még csak karácsony sincs... – El sem hiszem, hogy lesz végre egy nyugis estém és talán még reggelem is, amikor nem az ő csipogására kell felkelnem az ébresztőm helyett.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 23.03.13 0:18

Túlságosan is lekötöttek a saját gondolataim ahhoz, hogy megjátsszam is, hogy akár egy pillanatra is képes vagyok rá figyelni.
- Ha annyira tudtad, még is miért kérdeztél rá? - Mindenki azt hiszi, hogy Audrey közöttünk az okosabbik, de ha ez tényleg így lenne, akkor nem fecsérelné sem az ő, sem pedig az én időmet ilyen ostoba és haszontalan kérdésekre. Annyira egyformák vagyunk még is mások, nem tudna csak egy kicsit olyan lenni, mint én? Mindkettőknek könnyebb lenne.
- Édesem, nincs olyan ami nekem nem állna jól. - Sőt még az alkalmi süket szerep is jól állna, persze akkor ha egy cuki kis gyöngysorral a nyakamban alakítanám. Viszont félre téve a tréfát nem sűrűn szokott olyan előfordulni, hogy valami elkerülje a figyelmemet, persze ha nem Audrey unalmas monológjairól van szó. Műmosolyommal arcomon hallgatom szavait. Még, hogy nincs rá szüksége?! Mióta is tudja, hogy mire van szüksége? De nem szólok semmit, szép lassan majd belátja hogy mennyire szüksége van rám.
- Nem kell ennyire buzgónak lenned, még a végén azt hiszi hogy az alkalmazottam vagy. - Michelle tudtommal az én barátnőm és nem éppen rajong Audreyért. Hát persze hogy nem, ez nem is meglepő azok után, hogy hiányzik belőle a stílusérzék.
- Én nem fogok éhen pusztulni, hogy te mit akarsz tenni magaddal, az már csak rád tartózik.- Reggelizni nem szokásom, általában egy kávé és annyi, az ebédet munka idő alatt lerendezem, vacsi helyett pedig inkább egy-két pohár pezsgővel ünnepelek.
- Tudod neked sem ártana, ha végre más ágyában is ébrednél fel, mint a sajátod, talán akkor nem lennél ennyire besavanyodott. - Az már biztos, hogy ráférne egy kis kezelés, mert mostanában még a szokásostól is felszültebbnek látszik, pont olyan, mintha karót nyelt volna.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 23.03.13 10:45

- Azért, hogy magamat tudjam igazolni! - Szerintem ez nyilvánvaló, de nem igazán van minek örülnöm, hisz ő úgy is tudom, hogy megtalálja majd a módját, hogy letörje ezt a fene nagy örömömet és én nem szállok vele harcba, mert nincsen semmi értelme. A tényeken az mit sem változtatna, de ha út ez boldoggá teszi, akkor nyugodtan keserítse csak meg a minden napjaimat.
Legyintettem egyet, ahogyan sok minden más is velem szemben ez is teljesen felesleges időpocsékolás és egyébként is azt hisz amit akar és én ezen nem is tudok és nem is áll szándékomban változtatni. Inkább csak hallgatok a tanácsára és magammal foglalkozom. Tény, hogy már akkor is mindent én csináltam amikor idecuccoltunk. Ő mondta én csináltam. Ő nézte én ugráltam. Jó volt!
- Amilyen intelligens egy nőszemély! - Nem titok, hogy nem igazán csípjük egymást és én nem is nagyon erőlködöm, hogy ez másképp legyen, mert egyszerűen nem érdekel és mert nekem igen is van ami nem áll jól és az a nyalizás.
- Köszönöm, hogy ezt megengeded nekem. - Lássuk be erre vaj mi kevés esély, de ha mégis volna rá hát a szeme előtt hagynám megtörténni, hogy végig tudja nézni és kiélvezhesse minden pillanatát.
- De nem sikerülhet... A kórházban még mindig ott a tápvíz. - Jobban belegondolva szörnyen rossz, de egy biztos, hogy attól aztán nem lehet elhízni és a plusz kilóktól tartani.
- Talán majd máskor. Ma nem fog menni. - Sejtelmeim szerint mire ma ágyat érek nekem oly mindegy lesz, hogy az kié csak pofa be és hagyjon aludni és honlap senki se merjen felkelteni és mivel ő reményeim szerint nem lesz idehaza talán imáim meghallgatásra találnak.
- Nem fogsz elkésni? - Pillantottam az órára... csak mert a mi előbb még olyan sietős volt és most olyan nyugisan kortyolgatja a kávéját és közben táncot jár az idegeimen.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 24.03.13 2:04

Már megfordult a fejemben elég sokszor, hogy eleget éltünk már együtt és talán jobb lenne mindkettőknek ha külön utakon folytatnánk tovább, de nem szívesen költöznék össze bárkivel is, aki a lakótársam lenne, úgy hogy nem ismerem és még is csak jobb a húgommal egy fedél alatt lenni, mint egy ismeretlennel. Legalább így nem érnek váratlan meglepetések.
- Ilyen dolgokat nem az alacsony önbecsülési emberek szoktak csinálni? - Szerintem igen, de azért tettem fel a kérdésemet, mert annyira izgat drága húgom válasza.
- Most már ott tartunk, hogy a barátaimra is megjegyzéseket teszel? Attól, hogy még neked nincsenek nem kellene elítélnem az enyémeket. - Remélem a többiekről megtartsa magának a véleményét, mert nem igazán vagyok kíváncsi arra, hogy mit akarna még róluk mondani. Arról pedig nem tehetek, hogy túl népszerű vagyok és mindig van valaki, aki elszórakoztasson unalmas perceimben.
- Tudod, hogy szívesen teszem, amúgy az sem ártana, ha sikerülne leadnod pár kilót. - Ezzel most nem arra célzok, hogy elhízott volna, de azért még is figyelhetne jobban az alakjára, igazán kihagyhatna pár étkezést, abba még senki sem halt bele. A szépségért pedig meg kell küzdeni, idióta az, aki azt hiszi, hogy a szépség belülről fakad. Az elhízott emberek pedig nem szépek, mert belülről nem bír fakadni a szépség, mert az a gusztustalan zsírréteg az útját állja.
- Tápvíz helyett inkább a tequilát ajánlom, sokkal jobban járnál vele, hidd el. - Mostanában szokásává vált az, hogy nem fogadja meg a tanácsaimat és van egy halvány sejtésem arról, hogy most sem fogja. De már ez sem tud eléggé érdekelni.
- Miért eddig mikor ment? - Tudtommal még eddig minden éjszakáját itthon töltötte, csak én kezdem magam úgy érezni, mint egy vendég, tekintve hogy lassan már aludni sem járok haza.
- Hirtelen mennyire oda figyelsz rám, pedig tudom, hogy csak szeretnél megszabadulni tőlem. - Még egy korty a kávémból és már süllyesztem is el a táskámba a telefonomat.
- Ne várj rám, majd reggel találkozunk, ha minden jól alakul. - Mosolyogva intettem egyet és már meg is indultam a bejárati ajtó felé, mert lassan tényleg késésben fogok lenni.

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey 29.03.13 15:46

- Fogalmam sincs... - Vontam meg a vállamat. Honnan is kellene ezt tudnom. Csak azért mert nem vagyok beképzelt, attól még nagyon is van önbecslésem. De persze mondhatnék én amit csak akarok, ő akkor is azt fogja csak látni amit látni szeretne én pedig ha akarnék se tudnék ezen változtatni, de mivel nem is áll szándékomban, egyáltalán nem... Így különösképpen nem sikerülhet a dolog!
- Szerintem neked se igazán... - Tudom-tudom, most az jön, hogy ki kérdezte az én véleményemet, de hát ha úgy vesszük akkor pontosan ő. Az meg, hogy a válasz nincs a tetszésére maradjon az ő személyes problémája. Én ebbe már nem szeretnék belefolyni, mégis mindig sikerül valahogy. Gőzöm sincs mit kellene tennem. az is megfordult már a fejemben, hogy jobb volna másik lakást nézni, ahányszor eszembe jut, hogy milyen lelkesek voltunk amikor eldöntöttük, hogy mi együtt fogunk lakni és milyen jó lesz, mindig meggondolom magam valami oknál fogva. De azóta annyi mindent megváltozott. Őszintén nem gondoltam volna, hogy ez lesz majd...
- Szóval most már kövér is vagyok? - Igazán hálás vagyok, hogy ezt megosztotta velem és hogy tőle tudtam és nem mástól, hogy dagadt vagyok.
- Majd odafigyelek rá és megpróbálom ezt nem elfelejteni... - Nekem az sem megy olyan könnyen mint neki, hogy csak olyan könnyedén ki menjenek a fejemből a dolgok. Ez nem kimondottan feledékenységre utal inkább csak jó hallásra. Amit nem akar azt egyszerűen nem hallja meg és tényleg képes úgy tenni mintha mi sem történt volna. Tudomást sem vesz róla mintha tényleg nem is hallotta volna. Ezen a téren tényleg volna még mit tanulnom.
- Honnan is tudhatnád? - Hiszen az utóbbi időben alig beszélünk és ha mégis akkor is csak veszekedünk, másra már nincs is időnk.
- Csak nem szeretném ha felhúznád magad. Tudod árt a szépségnek. - Hogy ebben most mennyire igaza van. Tényleg kezdek már kicsit besokallni neki pedig nagyon sietős volt még percekkel ez előtt és úgy vélem, hogy mindkettőnknek az lesz a legjobb ha ő most szépen el indul. Még majd a végén elkésik és az is az én hibám lesz.
- Akkor remélem jól alakul. - Nem teljesen mindegy? Intettem vissza neki kedvesen a többit meg jobb is hogy már nem hallja egyikünk sem!

Tárgy: Re: Áldás vagy átok? Ophi & Audrey

» Aidan & Ophi
» Got a secret. Can you keep it? - Ophelia & Audrey
» Audrey & Ophelia ~ I know what you're keeping
» Danny és Audrey
» Audrey Graham

Áldás vagy átok? Ophi & Audrey

Áldás vagy átok? Ophi & Audrey

Similar topics

Similar topics