Voltam jó is persze, nem tudom, hogy rám ismersz-e - Nina & Ryan

Nincs az a töménytelen italmennyiség, amivel ki tudnám űzni a fejemből, a gondolataimból mindazt ami ami itt az imént elhangzott. Ami pedig igaz, hogy én Ninat soha sem akarom elfelejteni. Tudom, hogy most már soha sem fogja ezt elhinni nekem. Nem számít, amíg még én érzem. Már akkor sem volna hajlandó őszintén meghallgatni ha csakis a szín tiszta igazsággal állnék elő. Eljátszottam minden bizalmát. ezek után pedig megérdemlek minden egyes pofont, amit tőle kapok.Többet is elviselnék ha tudnám, hogy egyszer megbocsát majd nekem. Ő volt a legjobb ami velem csak történhetett életem során és az egyetlen. Szépen eljátszottam. Akár egy gyerek a távirányítós kisautóját. Bánt amiért azt ígértem neki, hogy soha sem fogom megbántani és az első adandó alkalommal megtettem. Most pedig láthatom majd nap mint nap és igaza van. Még annak is örülhetek ha méltóztatik csak hozzám szólni és nem fordítja el a fejét azon nyomban,hogy meglát a folyosón. De az is lehet, hogy nem marad, hanem elköltözik. Az meg még rosszabb. Mert akkor már nem is láthatom. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben próbálok meg hazajutni az út kellős közepén haladva. Mondanám, hogy hajszálpontosan a fehér csíkon, de hát... Egy, szart sem látok. Kettő, örülök hogy még egyáltalán meg tudok állni a saját lábamon és még haladni is tudok velük. Jó, persze előfordult, hogy párszor megbotlottam és megtámasztottam ezt-azt, de a lényeg, hogy már csak néhány emelet választ el a lakásomtól. Felbotorkáltam majd legalább húsz percig szarakodtam a kulcsommal. Az első tíz azzal telt el még kikotortam a zsebemből majd leejtettem és mire nagy nehezen feltudtam venni... A következő tíz percben pedig a zárral kínlódtam. Mire az ajtó kinyílt hirtelen és hát nem kimondottan az a látvány fogadott, amire számítottam. De már ez sem számítottam. Próbáltam magam megtámasztani az ajtófélfával, de a hadművelet nem volt túl sikeres ezért hát egy az egyben beestem az ajtón és onnantól minden homályos.

Nehéz volt csak úgy ott hagyni, de tudtam ha maradok csak még nagyobb fájdalmat fog okozni és már így is teljesen magam alatt vagyok a történtek után. Szerettem és megbíztam benne, aztán jó padlóra kerültem tőle. Pedig azt hittem, hogy majd Ryan lesz az a férfi aki sosem lesz képes bántani, de tévedtem, hatalmasat tévedtem. Attól sem fogom magam jobban érezni, ha újra és újra mindent átgondolok és azon tépelődök vajon mit ronthattam el? Milyen hatalmas hibát követhettem el? Valami oka biztosan volt annak, hogy ilyen hirtelen mindennek végett vetett. Nem én vagyok ebben a hibás rá kellett jönnöm, erről csak is kizárólag Ő tehet, ez Ryan döntése volt, csak éppen nem értem, hogy miért tette ezt velem. Mostanában szeretek a sötétben elbújni és csak bámulni magam elé, vagy csak egyszerűen össze húzom magam és addig zokogok ameddig el nem tudok aludni. Most is a kanapén pityeregtem, próbáltam össze szedni magam de nem ment, túlságosan felzaklatott az, hogy ma is látnom kellett. Egészen addig műveltem ezt még meg nem hallottam az ajtóm előtti mocorgást, aztán pedig egy kulcscsomó csörrenését. Gyanakodva lassú léptekkel közelítettem meg ajtómat, de túl kíváncsi természetem van ahhoz, hogy ne tudjam meg még is mi folyik az ajtó túlsó oldalán. Gyorsan felcsaptam még a világítást, mielőtt ajtót nyitottam. Értetlenül néztem rá, egyből megcsapott a belőle áradó tömény alkohol szag. Még mielőtt bármit is mondhattam volna lecsapott rá a gravitáció és már be is esett szó szerint a lakásomba.
- Na ne! Ryan ezt nem csinálhatod velem! - Pedig nagyon úgy néz ki, hogy mégis. Most mit tegyek vele? Itt nem hagyhatom, de nem vagyok elég erős ahhoz, hogy legalább a kanapéra fektessem. Hosszabb próbálkozás után, ami pofozgatásból, aztán pedig hideg vízből állt sikerült pár pillanatra észhez térítenem, és valahogy a közreműködésével eljutni vele a kanapéig. Közben motyogott valamit, de csak értelmezhetetlen szavakat próbált kinyögni, aztán szépen elaludt már a kanapén. El sem hiszem! Itt van a lakásomon és elég rendesen berúgott ahhoz, hogy itt kössön ki. Mivel fogalmam sincs mi a teendő ilyen helyzetben ezért csak helyet foglalok a fotelban és figyelem. Talán órák hossza óta csak Őt figyelem, közben álmossággal küszködök, nehéz ébren maradni miközben látom, hogy milyen édesen alszik.

Ugyan hallottam még, amit mondott, de már kevésbé fogtam fel. Minden elsötétült előttem. Gyanítom, hogy én ma már innen tuti nem fogok felkelni. Már azt sem tudom, hogy egyáltalán hogyan jutottam el idáig. De tudtam, hogy ilyen állapotban nem fog magamra hagyni sem kidobni. Nem gondolom, hogy emiatt kihasználnám, hiszen semminek sem kell megváltoznia. Megértettem mindazt, amit a fejemhez vágott és nem kell újból elismételnie, nem szükséges. Valami hideget éreztem az arcomon ezért megerőltetve magam kinyitottam a szememet. Még mindig ő volt... Tudom, hogy egyedül nem fog tudni felsegíteni, de nekem most minden egyes mozdulat a nehezemre esik. Jól tudom milyen kiütve és másnaposnak lenni, mert az utóbbi hetekben csak úgy lehetett látni. Részegnek vagy másnaposnak vagy ajtót se nyitottam. Ha meg mégis akkor is azt reméltem, hogy majd ő fog az ajtó túloldalán állni, de ilyenkor mindig hatalmas csalódás ért. Megértem ha neki nincs mondanivalója, ahogyan azt is ha már nem képes hinni nekem. Nyilvánvalóan igaza van. Azt sem érdemlem meg, hogy egyáltalán végighallgasson, nemhogy vendégül lásson éjszakára holtrészegen. Megpróbáltam lassan felemelkedni a földről, de a felállás már nem ment. Ekkor majdnem jött velem az üvegasztal is, de inkább elengedtem. Majd nagy nehezen... hát felegyenesedtem, de alig láttam valamit. Arról pedig lövésem se volt hol lehetek. De ha Nina velem van, akkor édes mindegy. Lényeg, hogy velem legyen. Tudom, hogy gyűlöl. Most különösen.
Mennyi az idő? Már virrad. Szétesik a fejem. Felültem az ágyon majd a fejemet fogva körbenéztem. Tekintetem lassan egy fotelre tévedt, Nina ült benne. Jobban mondva már feküdt és aludt. Felálltam majd kivánszorogtam a fürdőbe majd fejemet a mosdó alá nyomva engedtem meg a hideg vizet. Majd úgy félperc elteltével felemeltem a fejem és a tükörbe néztem. ekkor tudatosult csak bennem igazán, hogy ez bizony nem az én lakásom, hacsak nem tartok a fürdőmben fogamzásgátlót.
Még mindig sajgó fejjel visszamásztam a nappaliba majd közelebb sétáltam a fotelhez. Néhány percig csak ott álltam és néztem zavartam. Még lassabban hajoltam le, hogy feltudjam venni azt remélve, hogy ő majd nem fog felébredni és lekeverni két akkora pofont, hogy attól majd egyből észhez térjek. Ha már így alakult legalább aludni tudjunk. A hálóba vittem, bár őszintén volt egy pillanat, amikor azt gondoltam elesünk. Az ágyra fektettem én pedig próbáltam nem követni, mert egy az egyben ráestem volna, ami megint csak nem jött volna jól. Ismét felegyenesedtem majd csendben álldogálva még percig csak őt figyeltem. Nem bírtam ki ezért hát leültem mellé és gyengéden végigsimítottam az arcán. Felriadt. Fél pillanatra rám nézett majd vissza behunyta szemeit és aludt tovább. Valószínűleg csak álmodott.

Én akartam mindezt, hát megkaptam! Szerettem volna megtudni milyen lehet egyedül élni, úgymond magamra utalva a nagyvilágban, mert már elegem volt a rosszalló tekintetekből. De ha maradtam volna a kis aranykalickámban akkor nem esett volna be hozzám egy részeg férfi akinek úgy mellékesen sikerült össze törnie a szívemet. Hiába is vagyok rá mérges és most a hátam közepére sem kívánnám, de mégsem hagyhatom csak úgy magára, pláne nem engedhetem meg, hogy a padlómon éjszakázzon, ezért nagy nehezen valahogy sikerült kivitelezni, hogy legalább a kanapéra felkerüljön. Aztán csak a fotelból figyeltem mennyire békésen alszik. Most valahogy annyira másnak tűnt a szememben, nehezemre esett elhinni, hogy tényleg Ryan az a férfi aki eddigi életemben a legnagyobb csalódást okozta számomra. Minden annyira szépen kezdőzött, de ennek túl gyorsan véget vetett és engem itt hagyott érzelmeim kínkeserves börtönében tengődni. Túl fáradt voltam a gondolkozáshoz is már, egyszerűen bele fáradtan a reménykedésbe is, ezért valamikor hajnal előtt elnyomott az álmosság. Nehezemre esik megmondani mi a valóság és mi csak a képzeletem műve, hiszen nem lenne újdonság ha vele álmodnék. Néha, vagyis inkább mindig ez történik. Annyira felzaklattak az események, hogy még álmomban is csak rá tudok gondolni. Valami különös érzés kerített hatalmába, ami arra kényszerített, hogy kinyissam szempáromat.
- Mégis mi... - Elakadt a szavam mert körbe pillantva vettem csak észre, hogy ez bizony már nem a nappalim, fotel helyett is az ágyam van alattam. Hirtelen felkelve almás után nem igazán értem mégis mi történt.
- Az előtt még a kanapén aludtál én pedig a fotelban voltam, most mégis hogyan kerülünk ide? - Egyből ülő helyzetbe váltottam, próbáltam tartani tőle a tisztes távolságot már amennyire lehet, de azért mégis csak Ryan van most az én hálószobámban, ami több mint aggasztó.
- Szerintem nem kellene már itt lenned, eddig sem kellett volna, de hogy most kijózanodtál akár haza is mehetnél. - Nem köntörfalazok, egyből kimondom amit gondolok. Azok után amit velem tett még véletlenül se feltételezze azt rólam, hogy szívesen látom vendégül.

- Sajnálom, nem akartalak felkelteni. Ha tudom, hogy felébredsz, akkor nem teszem. - Egyszerűen csak nem tudtam parancsolni magamnak. Csak megakartam érinteni. Olyan nyugodtan és békésen aludt mintha minden a legnagyobb rendben volna. Pedig tudom, hogy nincs. Ahogyan azt is, hogy én szúrtam és hogy most én is szeretném helyrehozni. Tudom nincs túl sok esélyem és nem is vagyok épp a helyzet magaslatán. De egyedül nem fog menni. Kell az, hogy engedje. Nem kérem, hogy megbocsásson. Csak annyit kérek, hogy engedje, hogy bizonyíthassak. Őszintén én magam se tudom, hogy valóban megtudok-e változni, de ha van még bármi értelme, akkor mindent megfogok tenni ennek érdekében. Nekem kell. Nekem szükségem van rá! Én szeretem! Tudom, túl későn láttam be, de attól ez még az érzelmeimen mit sem változtatnak és tudom, hogy ő is szeret. Csakis önmagát kínozza azzal, hogy nem hagyja, hogy szeressem. Nem azt kértem, hogy adja a kezembe az életét, csupán hogy adjon nekem még egy esélyt. Szeretném és többé nem okoznék csalódást.
- Kerülünk? Én nem, csak te. Már épp indultam vissza a nappaliba, csak nem szerettem volna, hogy egy fotelban töltsd az éjszakát, mivel hogy te sem hagytál a padlón. Felébredtem majd behoztalak, ennyi. Már megyek is vissza a kanapéra. Ne haragudj csak nem tudtam megállni. - Reménykedtem benne, hogy nem fog majd felébredni. Gondolhattam volna. Én pedig most magyarázkodhatok. Utálok magyarázkodni. Pedig semmi rosszat sem akartam. Csak őt látni, nézni... Fogalmam sincs meddig lettem volna idebent, de nekem már az is örömet okoz ha nézhetem ahogyan alszik.
- Köszönöm. - Újból megcirógattam kicsit az arcát, de alig tartott tovább néhány másodperctől. Egyáltalán nem vagyok meglepve azon, hogy jobb szeretne már az ajtón túloldalán látni. Sőt, hogy egyáltalán már látni se szeretne.
- Abban bíztam, hogy reggel megbeszélhetjük a dolgot csak mi ketten. Ennyivel tartozunk egymásnak és persze magunknak is, nem gondolod? Vagy te már elfelejtetted? - Értem ezt arra a bizonyos éjszakára és tudom, hogy nem kell részletezni, hiszen most is kettesben vagyunk a hálójában. Akkor is így történt. Tudom, hogy tisztán emlékszik minden egyes pillanatára, hiszen nő. Mi több, szerelemből tette. Hogy is tudná elfelejteni? Egy nő az ilyesmit soha sem felejti el. Túl sok barátnőm volt már ahhoz, hogy ezt tudjam. Túl sokszor hallgattam már végig azt amit napokkal ez előtt tőle is végig kellett hallgatnom.
- Mi lenne ha te most szépen visszafeküdnél és én is visszamennék a kanapéra majd reggel egy kávé mellett... Nina, én csak annyit kérek, hogy hallgass végig. Semmi többet. Aztán ha még mindig úgy gondolod, akkor elmegyek és soha többé nem látsz. - Nem volt képem azt mondani, hogy ígérem a történtek után. De megteszem. Ha reggel még midig úgy gondolja, hogy többé semmi keresnivalónk egymás mellett, akkor békén hagyom. Kilépek az életéből. Mintha sosem lettem volna. Mintha sosem szerettünk volna.

Szeretném tőlem nagyon távol tudni, de most mégis a hálószobámban van. Én pedig még nem vagyok túl a történteken, hogy ne tudjon zavarni jelenléte, mert mikor ránézek mindig felidőződik bennem a kép, hogy nők veszik körbe és Ryan látszólag nagyon is élvezte a társaságukat. Hittem neki, de számára csak egy újabb trófea voltam, semmi több.
- Köszönöm, de erre igazán nem lett volna semmi szükség, jó volt a fotelban is. - Persze az ágy sokkalta kényelmesebb, de most a körülmények végett jobban örültem volna annak, ha nem hoz be a hálószobámba és nem fektet le az ágyamba, abba az ágyba ami az első szerelmesnek hitt éjszakánk tanúja volt. Nem vagyok közel sem annyira erős, mint hittem, mert itt van mellettem és érzem, hogy a fal amit kettőnk közé szerettem volna építeni darabjaira hullik.
- Szerintem én ezek után neked semmivel sem tartózok. - Nem én voltam az aki másra vágyott és hiú ábrándokba ringattam. Sőt, nekem nincs is nagyon mit mondanom számára ezek után, magyarázkodni pedig csak neki lenne oka, mert én tényleg elhittem, hogy mi egy pár vagyunk és másra rá sem néztem, mert akit szeretek ahhoz hűséges is vagyok.
- Annyit még megteszek, hogy végig hallgatlak, csak mert érdekel, hogy mi újat tudsz még számomra mondani. Viszont a kávét te fogod csinálni. - Remélem nem látszódott rajtam mennyire megrémültem mikor azt mondta, hogy képes lenne elmenni. Akármennyire is dühös vagyok rá és nem szeretném látni, azért azt még sem akarhatom, hogy soha többé ne lássam.
- Azt hiszem téged vár a kanapé. - Nem finomkodva céloztam arra, hogy ideje lenne kimennie a hálószobámból, meg sem vártam a reakcióját már is hátat fordítottam neki. Ajkaimat egymásnak szorítottam, próbáltam vissza fogni azokat a vegyes érzelmeket amik kavarogtak bennem. Szememet behunyva igyekeztem alvásra kényszeríteni magamat.

Mindvégig ott ült a fotelban és nézte ahogyan én alszom? Egyáltalán hogy sikerült elvonszolnia a kanapéig? Jó volna tudni. Alig emlékszem... Ugyan van egy-két képfoszlány arról, amikor fogjuk rá magamnál voltam. Talán akkor sikerülhetett, biztosan. Azt sem tudom hogyan kerültem ide, az ő lakására? Emlékszem, hogy a kulcsokkal bénáztam. Nem akarta nyitni az ajtót. A kulcslyukat sem igazán találtam majd leejtettem őket. Fogalmam sincs meddig tudtam volna azzal baszakodni, hogy nagy nehezen fel tudjam venni őket majd én magam is feltápászkodjak, hogy ki tudjam végre nyitni az ajtót. Azután hasonlóképp valószínűleg bedőltem volna rajta. Elmásztam volna a kanapéig vagy sem... Rejtély. Ébredtem már fel egészen érdekes helyeken. Sosem unalmas. Volt már részem párszor hideg vizes ébresztőben is. Na az szar. De az sem kellemes mikor a barátnőd csipogó hangjára ébredsz. Azt sem tudod hol vagy, csak azt hallod, hogy valaki sipákol feletted, hogy neki már megint így kell látnia, hogy ő ezt nem tudja meddig bírja. Könyörgöm, ki mondta, hogy nézd végig?
- Azért önmagaddal még lehetnél őszinte. - Jegyeztem meg halkan. Tudom nincs jogom megmondani neki, hogy mit tegyen. De egyszerűen nem tudom szó nélkül hagyni. Nem megy. Nem tudom egyetlen szó nélkül kisétálni azon az ajtón, az életéből. Mert ha megteszem többé nem jövök vissza. Minden oka megvan rá, hogy ne higgye el egyetlen szavamat sem. Én pedig megérdemlem, hogy emiatt gyötrődjek.
- Rendben. - Azt hiszem a konyhában kiismerem már magam annyira, hogy egy kávét összetudjak dobni. Bár a fürdőbe lépve nem kis meglepetés ért. Az akkor hirtelen sok volt. Szinte még fel sem ébredtem rendesen. Kivánszorogtam a fürdőbe majd arra eszmélek, hogy ez nem is az én lakásom, amiről pedig szentül megvoltam győződve, hogy igen? Na jó, azért akkor már kezdett szétcsúszni a kép, mikor Nina nyitott ajtót.
Iszonyatosan nehéz volt megállni, hogy ne tegyek semmit. Ne simogassam meg. Nem akarjak megölelni. Pedig most mindennél jobban megszeretném csókolni. Felálltam majd elhagytam a hálóját. Visszafeküdtem a kanapéra, de sehogyan sem jött álom a szememre. Csak a reggelen járt a fejem... Végighallgat és azután ugyan úgy ki fog dobni. Mit számít, hogy én mit mondok. Mit számít, hogy minden igaz? Az én hibám. Én tehetek róla. Gyerekes módon játszottam el a bizalmát. Miért tettem? Mert én ilyen vagyok. Mert ez vagyok én.
Gondterhes órák következtek. Hosszú kínkeserves órák voltak ezek. Bármit megteszek. Ha kell könyörögni fogok, hogy fogadjon vissza.. Nem számít. Csak ne veszítsem el. Idegességemben járkálni kezdtem.
Kiraktam a pultra a kávéscsészéket, a kávét és a cukrot majd vizet öntöttem a forralóba és bekapcsoltam. Ekkor indultam csak meg a háló irányába, mert mozgást hallottam. Egészen csak az ajtóban torpantam meg, de onnan moccanni sem tudtam. Éppen öltözött, vetkőzött...

Most okolhatnám magam azért mert ennyit ivott és biztosan én vagyok ezért a hibás, mert faképnél hagytam a bárban. Ami azt illeti szerintem senki sem fogott pisztolyt a fejéhez és lett megfenyegetve, hogy meg lesz húzva a ravasz, ha nem issza ismét taccsra magát. Ez is az Ryan döntése volt, csak azért mert nem képes senki másra gondolni csak is kizárólag magára. Én pedig mégis képes vagyok szeretni egy ennyire önző férfit. El sem hiszem, de ez a valóság. Most pedig végképp igaz, hogy a valóság fájdalmas tud lenni, mert érzem, hogy fáj. Már csak ara lennék kíváncsi, hogy hogyan sikerült pont az én ajtómig elbotorkálnia. Ez véletlen lenne? Mostanában nem igazán hiszek a véletlenekben, mert minden okkal történik. Ennek a mostani esetnek mégis milyen oka lehet?
- Köszönöm a tanácsodat, ígérem megpróbálom megfogadni. - Azért vicces, sőt mi több már ironikus. Pont Ryan beszél az őszinteségről, mikor képtelen volt velem őszinte lenni. Persze akkor is fáj volna, ha elmondja hogy nem akar tőlem nagyon semmi mást, csak egy kis élvezetre vadászik. Én azt hittem, hogy ami közöttünk van kialakuló félben az nagyon is komoly fog lenni, aztán mégis szépen pofára sikerült esnem. Hátat fordítok neki, mintha ezzel képes lennék hátat fordítani a fájdalomnak is, szép is lenne. Már nem volt a szobámban, de mégis ott volt a tudat, hogy pár lépés választ el csak tőle, ezért nem mondhatnám, hogy képes voltam túl sokat aludni. Az est túlnyomó részében mozdulatlanul feküdten, hogy nehogy tudomására jusson az, hogy ébren hánykolódok miatta. Kíváncsi lennék Ryan vajon képes aludni? Nem lehet kényelmes a kanapé, de engem ez nem is kellene, hogy érdekeljen. Ilyen dolgokon gondolkozva aztán csak eljött nagy nehezen a reggel. Kiszálltam az ágyból és cseréltem volna át a pizsamámat rendes ruhára. Nem hiszem el, hogy ismét egy szál bugyiban állok előtte. Értetlenül nézek felé, mikor észre vettem, hogy ott áll az ajtóban és figyel. Kezeimet ösztönösen melleim elé kaptam.
- Esetleg megtennéd, hogy nem nézel ide? - Még mindig nem képes kopogni, pedig mennyi kellemetlenségtől megkímélt már volna. Nem kicsit vagyok zavarban, de próbálok nemtörődöm lenni, mintha nem is érdekelne, hogy így lát. Pedig szívem olyan ütemben dobban, hogy mindjárt megrepeszti bordáimat.
- Mikor azt mondtad, hogy beszélni szeretnél velem azt nem említetted meg, hogy el is fogjuk játszani az első találkázásunkon történteket. - Mert ez már a második alkalom, hogy benyit miközben öltözni szeretnék. Van neki valami különleges képessége amivel ki tudja szagolni, hogy mikor kezd el vetkőzni egy nő és hopp hitelen már ott is terem.

- ]Erről talán majd kicsivel később. De ez úttal nem rejtőzik egy macska sem az ágyad alatt és Lisa sincs már jó ideje. Nem is kell... Nina, nem úgy van ahogy gondolod. Az nem az volt aminek látszott. Én senkivel sem vagyok, voltam együtt. Lisa pedig mindenkire képes rámászni aki él és mozog és még megtudja dugni. - Közben persze elfordultam. Szerettem volna azt hinni, hogy majd mindent elmondok neki őszintén akkor majd könnyebb lesz. De csöppet sem lett könnyebb. Minden csak rosszabb lett és én éppen annyira mocskosul érzem magam mint az elején. Tudtam, hogy belém fog szeretni. Ez szinte elkerülhetetlen volt, hol ott nálam valaki sokkal jobbat érdemelne... Ha képes volnék őt elengedni. Hatalmas hibát követtem el. Akkor láttam, hogy milyen fontos is a számmora mikor már elveszítettem. Mindent elrontottam, méghozzá nagyon csúnyán. pedig annyi mindent köszönhetek neki... Szerelmes voltam... Persze tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. Ahogy azt is hogy nem fog hinni nekem. Egyetlen szavamat sem fogja elhinni. Tudom, hogy ez már mit sem változtat a történteken.
- Nem kérem, hogy kezdjünk mindent elölről tiszta lappal, hiszen ahhoz túl sok mindent ígértem és túl nagy fájdalmat okoztam neked. Csak annyit kérek, hogy adj nekem, nekünk még egy esélyt. Mindent jóvá teszek. Bármit megteszek, amit csak szeretnél. - Soha életemben nem éreztem még magam ennyire szánalmasnak, de ez sem érdekel. Hiszen ha úgy vesszük kihasználtam, megaláztam, semmibe vettem az érzéseit...
- A pólómat nem kérem vissza. Azt szeretném ha a tiéd maradna. Emlékszel? Az volt a kedvenc pólóm. - Fordultam ismét szembe vele mikor már gondoltam, hogy addigra felöltözhetett. Ez egyre csak rosszabb, egy nehezebb...
- Értem, szóval egy cukorral. - Fogtam magam majd inkább visszamentem befejezni a kávét. Hogy jutott ez most ilyen hirtelen eszembe, hogy egy cukorral? Hol ott pont azért akartam bemenni, hogy ezt megkérdezzem?

Nem tudom, hogy hihet-e már neki, mert elég szépen eljátszotta a bizalmamat az első adandó alkalomkor. De már hozzá szokhattam volna ehhez, ilyenek a férfiak, vagyis valamiért velem mindig ugyan ezt játsszák el. Először elhúzzák előttem a mézes madzagot, után szépen pofára esek. Azt hittem Ryan más, hogy bízhatok benne, hiszen annyira hihetően mondta, hogy benne sosem fogok csalódni, úgy látszik mindketten tévedtünk.
- Akkor mégis minek látszik? - Még a végén kiderül, hogy nem jól látom a dolgokat, sőt többet is látok bele mint amiről valójában szó van. Vagy nem is láttam jól és csak bebeszélem magamnak, hogy milyen szemétláda?
- Nem gondolod, hogy így is túl sok mindent ígértél eddig amit nem tudtál betartani és most még ennek a tetejébe még több ígéretet teszel nekem? - Csak nekem van korán, vagy ez tényleg ellentmondásos helyzet. Nem is tudnám új lappal kezdeni, mert mindig eszembe jutna, hogy mi is történt közöttünk és ha már itt tartunk még mindig dühös vagyok rá amiért sikerült mindenki előtt bele löknie a medencébe. Elmélkedéseim közepette gyorsan magamra kaptam a legközelebb lévő ruhát amit találtam.
- Sajnálom, hogy miattam kellett megválnod a kedvenc pólódtól, ezért sem fogadhatom el, biztosan nagyon ragaszkodsz hozzá. - Nem szeretnék a lakásomban látni egyetlen tárgyat, vagy akármit ami Ryant juttatja az eszembe. Az az egyetlen póló túl sokatmondó, túl sok mindent juttat eszembe.
Kérdőn néztem rá, hiszen kérdést sem tett fel, de úgy látszik mégis emlékszik mennyivel iszom a kávét, viszont akkor miért jött be? Megvártam még kimegy, pár pillanatig bent maradt, össze szedtem maga, majd nagyot sóhajtva utána mentem. Helyet foglaltam a konyhapultnál és mielőtt bármit mondhatott volna megszólaltam.
- Ryan, van bármi értelme ezt erőltetni? - Nem mondom, hogy a sírás kerülget, de közel állok ahhoz, hogy bármelyik pillanatban kétségbeesésemben elsírjam magam.

- Jól van. Rendben. Már belátom, hogy ez így nem fog menni. Akkor másképp teszem fel a kérdést. Nem szeretnéd, hogy továbbra is harcoljak azért, hogy majd egy napon megbocsáss nekem? Már nem akarod? Mert ha valóban nincsen már nálad semmi esélyem, akkor békén hagylak. De ha mégis volna arra bárminemű lehetőség, hogy idővel újra velem legyél, akkor csak mondd, hogy ne adjam fel. Nina kérlek csak mondj valamit, akármit. - Leszámítva persze, hogy utál, gyűlöl, csalódott bennem... Mert ezeket már hallottam. Most viszont valami mást szeretnék tőle hallani méghozzá őszintén. Tudom, hogy én tehetek róla. De attól még ennyit talán én is megérdemlek. Hajlandó volnék szinte bármit megtenni azért, hogy megbocsásson nekem. Ha kell meg is teszem, de ehhez az kell, hogy tudjam erőfeszítéseim nem lesznek hiábavalóak. Úgy tűnhet, hogy játszottam vele, pedig ez nem igaz!
- Meglehet, de én nem dönthetek helyetted. - Látom rajta, hogy fogalma sincs mi tévő legyen. Talán ezt sem hinné el nekem, de megértem. Nem könnyű, amit tőle kérek, hiszen már így is annyi fájdalmat okoztam neki. De most ennél többről van szó. Szeretném szeretni...
- Legyen, ahogy akarod. - Hagytam rá a dolgot. Nincsen már kedvem ezen vitatkozni vele. Ugyan, az csak egy póló. Ha valóban azt gondolja, hogy nélküle majd könnyebb lesz neki felejteni... Mégis mit tehetnék én ez ellen? Az ég világon semmit.
- Nem erőltetek tovább semmit. Azt hiszem még ma az első géppel hazautazom. Az lesz a legjobb mindenkinek... - Csak, hogy végre abba tudjam hagyni és be tudjam fogni inkább belekortyoltam a forró kávémba, aminek meg is lett az eredménye. De legalább attól is elment a kedvem, hogy folytassam... De tényleg elég volt most már.
- Én csak annyit szeretnék még tőled, hogy elhidd nekem nem voltál a játékszerem. Ami történt azt mindketten akartuk, éreztük. Nem használtalak ki... - Jó, azt hiszem ha az egész csésze forró kávét is húznám le úgy akár egy felest, akkor sem tudnék elkussolni végre!

Valamit mondanom kellene, de nincsenek olyan szavak amelyek mindent elmondanának arról, hogy pontosan mit is érzek iránta. Valaminek az egyvelege kavarog bennem és nem tudom melyik összetevőből van több benne. Mert attól még nem múlik el az iránta érzett szerelmem, mert egyszer sikerült benne csalódnom és most jelenleg iszonyatosan meg vagyok rá sértődve és utálnom kellene, csak nem megy az olyan könnyen.
- Nem tudom mit mondhatnék, ez az egész nekem még túl friss, időre van szükségem, hogy reális döntést tudjak hozni. - Nem akarok elhamarkodottan dönteni, aztán pedig később a szobámban sírdogálni azért mert elküldtem magam mellől és nem kellett volna ezt tennem. Énem egyik fele látni sem szeretné, de a másik görcsösen ragaszkodik még a jelenlétébe is. Ami nem is csoda, hiszen nő vagyok ezért is esek gyakran ellentmondásokba. Azt mondom, hogy látni sem akarom, pedig belepusztulok abba, hogy nem érezhetem ajkai édes ízét.
- Igen, tényleg ez lesz a legjobb. - Szívem vészjóslóan kezdett el gyors ütemben lüktetni. Mégis miről beszél? Annyira idegenek vagyunk egymástól, hogy azt sem tudom, hogy Ryan számára hol is van az otthona. Nem is kell tudnom, elég ha azt tudom róla, hogy akármi is volt még mindig szeretem és nem tudnám csak úgy elengedni.
- Ryan, csak ki kell mondanod. - Léptem oda elé, adva kezébe a döntés jogát. Ha még arra sem képes hogy kimondja azt amit hallani szeretnék tőle, akkor innentől kezdve nincs is miről beszélnünk. Ha nem voltam játékszer akkor mégis mi voltam számára?

- Csak nézz a szemembe és mondd azt, hogy ennyi volt. Akkor vége lesz. Nem tudlak majd többé bántani. Te pedig idővel majd találhatsz valaki mást, aki tényleg megérdemel. - Ismerem már ezt a forgatókönyvet. Időre van szükségem... Ez egy baromi jó fedősztori. Tudom is hogy mire. Időre van szükségem, mert félek. Mert képtelen vagyok véget vetni a kapcsolatunknak. Mert nem tudom kimondani,hogy már nem szeretlek, hogy sosem szerettelek. Értem. Nem gond. Nem akarom többé bántani. Most sem fogom tovább kínozni. Igaza van. Semmivel sem tartozik nekem. Nekem pedig nincs jogom bármit is elvárni tőle. Ha valaki magyarázattal tartozott volna az én vagyok, de láthatóan nem tudtam eleget tenni várakozásának. Ezt is megértem.
Nem bízik már bennem és nem tud hinni nekem. Csalódott. Tudom, hogy fáj amit vele tettem. Mégis, biztos benne? Tényleg ezt akarja? Mert én érte bármit megtennék. Meg is teszem. Képes leszek végleg elhagyni őt ha úgy látom, hogy nélkülem valóban könnyebb volna neki abban bízva, hogy majd túl tudja tenni magát a történteken. Bevallom nem gondolkodtam. Nem hittem volna, hogy ekkora kárt teszek majd benne meggondolatlanságommal.
- Szeretlek Nina. Még ha Te nem is hiszel nekem. Én akkor is, szeretlek. - Mit művelek? Őszinte voltam. tudom, hogy előbb kellett volna, sokkal előbb. Egyáltalán azt sem kellett volna megengednem, hogy mindez megtörténjen. De mégis hogyan várhatnám el ezek után, hogy hinni tudjon nekem? De akkor is, meg kell próbálnom. Muszáj! Gyengéden megfogva mindkét kezét húztam közelebb magamhoz majd mindkét kézfejére adtam egy-egy csókot. - Szeretlek!

Minden erőmmel próbálom leplezni meglepettségemet, valójában el sem tudom hinni, hogy hogyan képes Ryan ilyet kérni tőlem. Mintha annyira egyszerű lenne amit kér, hogy képes is lennék rá. Pedig egyáltalán nem, de azt hiszem ezzel tisztában van, csak próbára szeretne tenni, vagy csak én hiszem ezt? Mikor lett minden ennyire bonyolult? Áh, megvan! Akkor mikor megláttam azokkal a nőkkel, akkor egy világ omlott össze bennem. Lehet megint túl naiv voltam és gyerekes illúzió után sóvárogtam.
- Nem tudok és nem is akarok abba beletörődni, hogy csak ennyi lett volna, ezért nem is mondom ki. Talán tényleg nem érdemelsz meg, de tudod mit? Képes vagyok neked adni még egy esélyt. - De most nem cseszheti el! Innentől kezdve nyílt lapokkal fogunk játszani és ha már itt tartunk majd nekem is lesz pár olyan információ amit feltétlenül meg szeretnék vele osztani. Jobb ha tőlem tudja meg és nem másoktól. De akkor is Ryan sokkal súlyosabb vétket követett el, mint én azzal hogy pár dolgot nem hoztam a tudtára magammal kapcsolatban.
- El sem hiszem, hogy kimondtad. - Kiült arcomra a ledöbbenés. Csak titkon reménykedtem abban, hogy nem szúrja el és képes lesz erre, erre tessék! Még mindig elképedve figyelem ahogy kézcsókot kapok tőle és újra hallani azt az egyetlen szót amire mindennél jobban vágytam egyszerűen felbecsülhetetlen.
- Csak innentől kezdve ne szúrd el. - Komoly tekintettel néztem bele szemeibe. Mégis mire várunk még? Kimondta, hogy szeret, ideje egy csókkal megpecsételni! Egy pillanat alatt vetettem magam nyakba és kezdtem meg ajkai ostromlását. Annyira hiányzott már az, hogy érezzem milyen is az mikor ennyire közel áll hozzám. Hibáztam, túl rövid idő alatt sikerült a lehető legjobban belé szeretnem.

- Egész biztosan nem érdemellek meg. - De most egyszerűen annyira boldog vagyok, hogy nem tudok uralkodni magamon. Egy pillanat alatt kaptam fel, amint két kezét a nyakam köré fonta. Még senkivel sem voltam ilyen boldog. Egyáltalán még senki iránt sem éreztem ilyet... Azt, hogy szeretem és hogy félek leveszíteni. Márpedig majdnem elveszítettem. Nem tudnám elviselni ha már soha többé nem lenne mellettem. Most már csak boldognak akarom látni. Szeretnék mellette lenni és vele maradni. Csak reménykedtem benne, hogy tényleg nem lesz képes ennyivel véget vetni mindannak, ami köztünk történt. Tudom, hogy nem igazán volt tekinthető kapcsolatnak, de egy napon majd az lesz. Méghozzá mi leszünk a legboldogabb pár. Én pedig a legszerencsésebb férfi, mert engem szeret!
- Nem fogom. - Ezek után minden úgy fog lenni, ahogy szeretné., Mindent megfogok tenni annak érdekében, hogy mosolyogni lássam. Többé nem fog csalódni bennem. Teljes elégedettséggel csókoltam vissza. De tény, hogy még egy akkora barmot mint én, rajzolni sem lehetne. Pokolian hiányzott már, hogy ismét a karjaimban tarthassam és úgy tíz perccel ezelőtt már kezdtem azt hinni, hogy erre soha többé nem fog sor kerülni.
- De én ma nagy valószínűséggel tényleg elutazom meglátogatni a családomat. Megtekintem milyen az idő Londonban. Csomagolj és gyere velem! - Húzódtam el tőle majd szép lassan letettem és megfogtam mindkét kezét. Tudom, hogy nagyon hirtelen jött ez az egész és hogy új még a helyzet mindkettőnk számára. De úgy vélem jót tenne számunkra a levegőváltozás.
- Tarts velem. Beszéljük ezt meg... - Nem szeretnék úgy elutazni, hogy nem tisztáztuk a dolgokat és egyébként sem fogok elmenni nélküle. Csak ő még ezt nem tudja...

Nem szeretnék komolyabban bele menni abba, hogy ki is érdemelne meg kit kevésné, vagy akár jobban. Szeretném egyenlő társként kezelni és nem egyből úgy újra kezdeni vele, hogy azt éreztetem vele, hogy nem elég jó hozzám, de szeretem és ezért kap tőlem még egy esélyt. Azért kap tőlem még egy esélyt, mért képtelen vagyok bele törődni abba, hogy nekünk csak ennyi járt volna, jogunk van a boldogsághoz és hogy egymással legyünk.
- Akkor tegyél azért, hogy kiérdemelj. - Én csak arra vágyok, hogy meg tudjak benne bízni a történtek után, akarom némi garanciát, hogy a történelem nem fogja megismételni önmagát és engem nem fog általa egy újabb csalódás érni. Nem adok neki számtalan esélyt arra, hogy kedve szerinte eljátszhassa, már így is kapott tőlem, hát éljen most vele.
- Bízok benned. - Képes vagyok elhinni neki ha azt mondja nem szúrja most el akkor az úgyis fog lenni. Ezért is kezdeményeztem a csókot, hogy tudassam vele, még mindig van esélye a kapcsolatunknak.
- Arra kérsz, hogy utazzak veled még ma Londonba? - Ez most nagyon is hirtelen jött, sőt mondhatom erre aztán nem számítottam. Szeretnék vele menni, de még egy kicsit korainak tartom, de cserben hagyni sem szeretném.
- Ryan az előtt azt mondtad, hogy családlátogatóba akarsz menni. Ezek szerint én is találkozni fogok a családtagjaiddal? - Ez nagyon is komolyan hangzik és nem hinném, hogy minden aktuális barátnőjével elrepült volna Londonba, hogy bemutassa a szüleinek, feltéve ha tényleg azt tervezi, hogy megismertet velük. Ettől egyre jobban érlelődik bennem a bűntudat, hiszen én még arra sem vagyok képes, hogy eláruljam magamról a valóságot. Persze beledobhatnám egyből a mély vízbe és elvihetném a szüleimhez, de még én nem állok erre készen, vagy csak talán attól tartok, hogy apám elbeszélgetne vele, mert ugye neki még mindig én vagyok a kis hercegnője.

- Minden egyes nap tenni fogok azért, hogy kiérdemeljelek! - Többé nem fogom elhanyagolni. Komolyan fogom venni, hiszen minden bizonnyal nem lesz következő lehetőség. Ez úttal nem szúrhatom el... Az utóbbi időben megtapasztalhattam milyen is lett volna elveszíteni. Sokkal rosszabb mint ahogyan azt elképzeltem. Mert többé soha senki sem lenne olyan, mint Ő. Többé soha senkivel sem lenne olyan jó, mint vele lenni. Őt megbántottam, csalódást okoztam, nekem pedig sikerült majdnem elkövetnem életem legnagyobb hibáját, ha hagyom Őt... Honnan tudtam, hogy szeret? Nem tudtam. Hiszen soha sem mondtuk ki ténylegesen. De én szeretem. ezt biztosan tudom. Nekem ennyi elég volt ahhoz, hogy ne engedjem veszni hagyni a kapcsolatunkat.
- Csodálatos vagy. Ugye tudod, hogy Te valaki sokkal jobbat érdemelnél nálam? - Meglehet, sőt ez egészen biztos. Ahogyan az is, hogy soha senki sem tudnám úgy szeretni mint ahogyan én szeretem Őt. Vajon Nina tudna még más férfira úgy tekinteni mint rám, hogy azt lássák mások a szemében, mint amit én látok, amikor rám néz?
- Nos, igen. Szeretném... - Persze ha Ő nem akar, nem kényszeríthetem. Egyszerűen csak örömet okozna vele ha velem tartana. Mindkettőnknek jót tenne egy rövid időre az új környezet. Mások lehetnénk... Volna alkalmunk mindent megbeszélni. Együtt lennék.
- Nincs miért aggódnod. Az édesanyám bizonyára hamar megkedvel majd. Ami pedig az apámat illeti... Neki biztosan lesznek kételyei. De ez inkább csak rólam szól, mintsem rólad. Akkor? Velem jössz? - Nem is kétséges, hogy Nina elbűvölő és ezt a szüleim is hamar befogják látni. Amúgy is borzasztóan unom már az anyám bosszankodását hallgatni, hogy mióta elköltöztem milyen kevés időt töltök velük és hogy szeretne többet tudni, szeretne továbbra is az életem része lenni. Ha jól emlékszem a legutóbbi alkalommal Lisa volt az utaskísérőm. De őt tényleg csak azért vittem magammal, mert úgymond muszáj volt. Eszméletlenül hisztis egy tyúk volt. Azután pedig csak még elviselhetetlenebbé vált, hogy kiderült nem tud valami jól kijönni a szüleimmel.

Nem várok csodára és nincs is arra szükségem, hogy minden nap betartsa az ígéretét amit nekem tett, én csak arra vágyok, hogy ne ismétlődjenek meg a történtek és legyünk egymással őszinték. Nem fogom magamhoz láncolni, adok neki elég szabad teret, annak reményében, hogy akkor mikor nincs velem nem csinál semmi olyat amivel megbánthat.
- Arra még nem is gondoltál, hogy mazochista vagyok és élvezem, ha nekem kell megszelídítenem egy olyan rossz fiút, mint te is vagy? - Próbáltam viccesebben megközelíteni a jelenlegi helyzetünket, mert akárhogy is nézzük valami ilyesmiről van most szó. Ryan az a tipikus macsó, aki minden éjszakáját más-más nővel tölthetné el és talán eddig így is tett, egészen addig míg velem nem találkozott. Nekem csak annyi dolgom van, hogy elérjem nála, hogy ne vágyjon senki másra, ha velem van.
- Kérlek mondd azt, hogy a legkésőbbi járattal mennénk, mert nekem időbe telik mire azt a rengeteg bőröndöt amit vinni szeretnék telepakolom. - Ez persze egyáltalán nem vicc, de az is lehet, hogy inkább a legnagyobb bőröndömet fogom magammal vinni, na meg a kis kézi poggyászomat és a táskámat. Annyi mindent kell magammal vinni, de melyik nő nem ilyen mikor utazásról van szó?
- Rettentően félek attól, hogy az első benyomásuk amit rólam alkotnak majd nem lesz túl kedvező számomra, de ha nem ismernek meg akkor nem is lesz anyukádnak alkalma azon bosszankodni, hogy elhagytad a családi fészket majd képes voltál velem beérni. - Ezt veheti egy határozott igennek. Gyorsan a kávés bögrém után nyúltam, fel kell pörögnöm de nagyon hamar, mert sok csomagolni való vár még rám.

- Hm, igen. A nők azokat a férfiakat szeretik, akik megjavíthatóak. Nos, jó ideje már reménytelen esetnek könyveltem el magam. Tudod, én nagyon szófogadatlan, engedetlen és pimasz nagyfiú vagyok. - Elővéve - a pokol legsötétebb bugyraiból, a szekrényen aljából, az épp hálót szövegtő póktól elragadva - kisfiús bűnbánó tekintetemmel nézek rá. Ez eddig bevált. Legalább is okkal feltételezem ezt, hiszen akárhányszor így néztem az anyámra sosem büntetett meg. Persze mindig rosszallóan csóválta a fejét, lehordott, megdorgált. De még csak a komolysága közelében sem járt... Idővel pedig a magam ura lettem. Nem tagadom, tetszett az az állapot. Tartós volt, eseménydús és rohadtul élveztem. Ezért tudok a mai napig hálás lenni azért, amiért testvérem van. Sosem vágytam egy húgira. De ez nem s lényeges. Eléggé szabad szellem, ezért is kezdtek el a szüleim idővel jobban odafigyelni rá. Rám viszont már kevésbé. Aminek persze rettenetesen örülten. Utána pedig mindketten tudjuk mi történt. Szépen felkavarta az életemet vagy inkább az életvitelemet. Hiszed eddig azt csináltam amit akartam, azzal akivel akartam, akkor amikor akartam és ahol akartam. De ez nem azt jelenti, hogy ezentúl majd nap mint nap leadok egy írásos beszámolót arról, hogy mivel telt a napom vagy hogy magyarázkodni fogok. Nem túlságosan bírom mikor számon kérnek. Épp ezért majd igyekszem nem okot adni arra, hogy számon kérjenek.
- Egyáltalán nem kell olyan sok mindent magaddal hoznod. Nina, nem költözünk. Ez csak egy kis kiruccanás. - Ettől féltem. Még fogalmam nincs, de szerintem ha értesítem az anyámat a látogatásunkról biztos szeretné majd az egész lakást puccba vágni és valami finom vacsorát elkészíteni, ami egy kisebb hadseregnek is elegendő volna. Különösen ha megtudja, hogy már ma érkezünk ki lesz borulva, hogy miért nem szóltunk előbb...
- Egyezzünk meg. Legfeljebb két táskát hozhatsz magaddal. - Nem tudom hogyan oldja meg, de biztosra veszem, hogy végül sikeresen. Csak egy kicsit ösztönözni kell. Ha a szüleim meglátják mennyi bőrönddel érkeztünk tényleg azt fogjál feltételezni, hogy ismét igénybe venném a szobámat, méghozzá egy hosszabb időre.

Nem szeretnék ilyen egyszerűen lemondani róla, főleg nem úgy, hogy esélyt sem adtam neki. Mert ha tényleg nem illünk össze akkor azért szeretnék annyit elmondani, hogy legalább megpróbáltam, megpróbáltuk de mégsem jött össze. Igaz ettől sem érezném jobban magam, ha tényleg csődöt mondanánk, de legalább nem fogok azon töprengeni, hogy mi lett volna ha...
- Nézd Ryan... - Sóhajtottam fel, nem igazán tudom, hogyan tudnám az értésére adni amit szeretnék neki mondani, ezért egyszerűen csak kibököm.
- Nem vagy reménytelen eset mert ha az lennél már rég nem lenne miről beszélnünk. Nem megjavítani szeretnélek mert nincs veled semmi baj, mindössze le kell mondanod néhány régi szokásodról ha tényleg velem szeretnél lenni. Ezt nevezik kompromisszumnak, cserébe én is hozok áldozatokat érted. - Fair szeretnék vele szemben lenni, hogy ne érezze azt, hogy neki mindig csak adnia kell és cserébe semmit sem kap. Azt hiszem vagyunk ehhez már eléggé felnőttek, hogy valahogy meg tudjuk oldani. Nem azt mondom, hogy az életét változtassa meg miattam, csak azoknak a dolgoknak intsen búcsút amiket nem vagyok képes tolerálni.
- Tudom, hogy nem költözünk, de elképzelésed sincs arról, hogy egy nőnek mennyi mindenre van szüksége akár egy napra is. - Nem csak a ruháimat kell becsomagolnom, hanem a smink cuccaimat a különböző szépségdolgaimat, és még a csípőimről nem is beszéltem.
- Két táska alatt azt érted, hogy két olyan hatalmas gurulós bőröndöt? - Azok a bőröndök akkorák, hogy még én is bele férnék az egyikbe, de nem is baj sok, vagyis jobban mondva rengeteg hely kell a cuccaimnak.
- Sehogy sem nézek ki és még ma találkozni fogok a szüleiddel. Istenem! - Talán egy egészen kicsit kezdek kiborulni, talán.
- És még ha ez nem is lenne elég ennek tetejében még te is így látsz. Ne, ne is nézz rám! - Rémesen nézhetek ki, biztosan a hajam is teljesen katasztrofálisan néz ki, így nem is kellene látnia.
- Azt hiszem én most megyek és bezárkózom a hálóba és addig ott maradok még nem sikerül valami tűrhető kinézettel előállnom. - Valamit kell csinálnom, főleg a hajammal de gyorsan! Meg úgy mindennel, nem lesz elég időm és még be is kellene csomagolnom és ez a sokk hogy Ryan be akar mutatni a szüleinek teljesen elhozza belőlem a pánikot.

- Nina, tudom, hogy fájdalmat okoztam. De sosem úgy tekintettem rád mint egy darab húsra vagy mint egy olcsó játékra, amit kedvem szerint használhatok. Ha nem így van, akkor most bocsánatot kérek érte. Nem azért vártam eddig... Nem használtak ki. Mindketten ugyanúgy akartuk. Csak nem értettem mi ez a dolog, ami közöttünk van és amit érzek. Nem tudom miért csináltam... Nekem nincs rá magyarázatom, talán soha nem is lesz. De most már értem, hogy miért nem adtam fel. Nekem nem kell más. Nekem csak Te kellesz. Én nem várok el tőled semmit sem, mert nem tehetem. Önzés volna. Tudom, hogy sosem fogod elfelejteni. - Annyi mindent elszeretnék még mondani neki, de nincs semmi amivel jóvá tehetném a hibámat és ettől minden csak még rosszabb.
- Tudom, hogy már nem kezdhetjük elölről. Nem tehetem meg ismét azokat az ígéreteket. Szóval, csak bízom abban, hogy idővel majd újra képes leszel hinni nekem. - Amikor már többé nem fog kételkedni a szavamban. Nem kezd el gyanakodni ha elkésem egy megbeszélt találkozóról. Amikor nem von kétségbe, kérdőre. Nem várja, hogy megmagyarázzam, mert nem lesz mit megmagyaráznom.
- Szeretném helyrehozni a hibámat. - Tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, de meg kell próbálnom. Nem akarom elveszíteni és ezért szinte bármire hajlandó vagyok. Tekintsenek csak őrültnek. Az sem érdekel.
- Nina, tényleg szükséged van annyi mindenre? - Mert őszintén szólva szerintem nincs. De a nők szeretnek mindent eltúlozni és hajlamosak is rá.
- Elbűvölő vagy. Emlékszel? Legelőször egy köntösben nyitottál nekem ajtót, smink nélkül és kócos hajjal. Én már akkor is elragadónak találtalak. - Mosolyodtam el majd gyengéden álla alá nyúlva fordítottam ismét felém végigsimítva arcán.
- Előbb talán csomagolj be... De közben azért gondolj néha rám is. - Ha a múltbeli szomszédaim meglátnak minket három óriási bőrönddel végünk van. Nagyjából talán két percet sem adnék a vírusként terjedő pletykának és már az egész környék arról beszélne, hogy barátnőm van és hazaköltözünk és talán már a kis cs9ppség is úton van... Ez volna a finomabb verzió. A cenzúrázatlan hogy felcsináltam szegény lányt, de senki sem ment bele az abortuszba ezért most kénytelen lesz velem és a szüleimmel élni, amíg ki nem találunk valamit. De lehetne rosszabb is...
- Akkor én most magadra hagylak, rendben? Később találkozunk... - Annyira friss még ez az elhatározás, hogy fogalmam sincs hol lehet a bőröndöm. Bár erősen kéltem, hogy annyi időre volna szükségem mint neki...

Képes vagyok neki megbocsájtani. Tudom őrült vagyok, de ezt teszi velem a szerelem. Mindent megbocsájtok neki, azt hogy bizonytalan volt, ezért taszított el magától és kereste helyettem mások társaságát, sőt még a medencés incidenst is képes vagyok neki elnézni, habár az igazán kínos volt.
- Nem kell ezt emlegetnünk, mert már nem számít mi történt, nekem csak az a fontos ami most van. - Nem fogom újból és újból hozzá vágni ezt az esetet mikor összeveszünk valamin. Nekem tényleg az most a legfontosabb, hogy kibékültünk és most itt van rá az esélyünk, hogy mindent rendbe tudjunk hozni. Szeretném ha ezt az újabb esélyt egyikünk sem szúrná el, mert a nélküle töltött időben sikerült rájönnöm arra, hogy mennyire szeretem.
- Szeretnék neked hinni, de ha még egyszer az kell látnom, hogy egy egész hárem vesz körül akkor nem csak az italom fog landolni az arcodban, de még az üveg is. - Tudom mennyire komoly ez a téma most, de azért mégis próbálom egy kis humorral megspékelni, hogy egyikünk se érezze magát ettől túlfeszélyezve. Persze mindezt hatalmas mosollyal arcomon osztottam meg vele, habár tényleg lehet nem poénból mondtam azt amit.
- Úgy akarod elkezdeni helyrehozni a hibáidat, hogy bemutatsz a szüleidnek? Mert tudod máshogy is lehetne... - Egy utolsó kétségbeesett próbálkozás volt részemről, mert iszonyatosan félek attól, hogy Ryan szülei nem fognak kedvelni és nagyon rosszul fog elsülni ez a kiruccanás.
- Igen, sőt még több mindenre is, de nem vihetem magammal az egész gardróbot. - Még azt sem tudom, hogy szülei mennyire fiatalosak vagy mennyire szigorúak, ezért azt sem tudom mit vehetnék fel amiben nem néznének közönségesnek, de azért apácának sem. Jézusom, mégis mit fogok felvenni?
- Ha tudtam volna, hogy te állsz az ajtó másik végén biztosan nem nyitottam volna ki az ajtót, mikor olyan rémesen néztem ki. - Jól esik, hogy elragadónak talál, de akkor is a szemem alatti karikákat és a kócos hajamat ami olyan mint egy szénakazal valahogy nem tudom szeretni.
- Megnyugodhatsz, hogy végig rád fogok gondolni csomagolás közben, csak aztán nehogy elkapjon a csuklás. - Előfordulhat, hogy nem jó értelembe gondolok rá és hogy már most elkezdem emlegetni a szüleit. Nem hiszem el, hogy képes ilyen hirtelen bele dobni a mély vízbe, igaz most csak képletesen, de azt már megtapasztalhattam, hogy tényleg képes megtenni.
- Már alig várom. - Léptem elé, hogy egy gyors szájra puszi után megkezdjem a csomagolást. Amire nem lesz elég időm, mert még magammal is foglalkoznom kell.

- Eltúlzod a dolgokat. Nem volt az hárem. Csupán csak bulizni akart a csapat. A lányok pedig már ott voltak és egyiküket sem kellett felszednem. Fogalmam sincs kik voltak, egyedül Lisanak tudtam a nevét. Aki mellesleg most épp a legjobb haverom bankszámláját igyekszik leszívni... Szóval, gondolom házszámot tévesztett. Nem én vagyok az, akire rá kellett volna másznia. De ha nagyon akarsz emiatt utálni, akkor még hozzá tenném, hogy igazán megköszönhetted volna neki a macskás incidenst. - Nem tudom képesek leszünk-e erről valaha nem tudomást venni. Azt azonban elhiszem és felfogtam, hogy szíve szerint hozzám vágta volna az egész üveget, nemhogy a poharát. Ki tudja? Talán észhez térített volna persze csak miután magamhoz térek és valaki összevarrt. Mert egy üveggel akár törött, akár nem elég komoly sérüléseket lehet okozni. Összefoltozott képpel viszont már én sem volnék olyan szívdöglesztő látvány, kivéve ha az adott nőszemély a sebhelyekre bukik.
- Nem egészen, csak már unom az anyám panaszos megjegyzéseit hallgatni a telefonban és ha már úgyis mindenképpen elutazom, akkor szeretném ha velem jönnél. - Tudom nem ez a legjobb módja a dolgoknak és hogy lehetne másképp is, de nem szeretném most magára hagyni napokra, akár hetekre. Még nem döntöttem el meddig fogok maradni, viszont ha velem tart, akkor majd együtt eldöntjük ezt is.
- Mertem remélni. - Így meg már pláne nem szeretnék arról beszélni, hogy mennyire időre is készülünk elutazni. Csomagoljon csak belátása szerint, aztán majd mikor már a gépen ülünk megemlítem. Valószínűleg a pokolra fog kívánni majd. Volt már rosszabb is.
- Szórakoztató volt téged először másnaposan látni. - Nyúzottan, nyűgösen, kócos hajjal, karikás szemekkel, egy köntösben... De azt hiszem ezt inkább már nem említeném meg, mert attól tartok saját kezűleg juttatna a pokol mélyére, amiért azt merem állítani, hogy még úgyis édesnek és elragadónak találtam.
- Akkor tudni fogom, hogy nagyon szeretsz. - Szóval, hogy most nagyon utál. De azt anélkül is tudom, hogy szóba hozná. De én akkor is szerettem amikor durcás, amikor mérges, amikor dühös, amikor olyan kis tüzes.
- A kedvenc pólódat itthon ne felejtsd. - Nyomtam egy puszit az ajkára majd lassan hátrálni kezdtem ki a szobából. Komolyan sosem fogom megérteni a nőket...

» help - Ryan & Nina
» Stay with me - Nina & Ryan
» I will always love you - Nina & Ryan
» forever! ~ Ryan & Nina
» Akkor ez most egy randi volt? - Nina & Ryan

Voltam jó is persze, nem tudom, hogy rám ismersz-e - Nina & Ryan

Voltam jó is persze, nem tudom, hogy rám ismersz-e - Nina & Ryan

Similar topics

Similar topics