- Na és kitudja vajon mi minden történne még másképp...?! - Elmélkedve ejtettem ki szavaimat. Ez az, amire már soha sem fogunk választ kapni. Ugyan akkor én semmit sem bánok. Nem állítom, hogy ha újra élhetném mindent hajszál híján pontosan ugyan úgy tennék, de mégis érdekelne mi történt volna másként ha annyival kevesebb alkohol lett volna a szervezetében. Talán akkor a saját ágyában töltötte volna az éjszakát... Ami igen sajnálatos lett volna. Akkor talán nem csöngetett volna be hozzám az éjszaka kellős közepén, hogy elveszítette a lakáskulcsát és tölthetné-e nálam az éjszakát. Talán akkor még ő sem a történtekre számított... Talán akkor nem ugrott volna a nyakamba és közölte volna velem, hogy mennyire is oda van értem pillanatnyilag. Legalább is valami ilyesmi... Amit meg annyiszor szeretném még hallani és megtapasztalni általa.
- Azt hiszed csak úgy át engedném a kezemből az irányítást? - Még ha róla is van szó... Ez teljes képtelenség. Veszett ügy és reménytelen! Mindezek mellett pedig a létező legnagyobb hiba amit csak elkövethetek. Nem szeretném ezzel háttérbe szorítani csak azt akarom, hogy tudja minek mikor van itt az ideje. akárhogy is ebből nem engedek!
Nem egyszer eltöprengtem már rajta vajon mi fogott meg benne igazán... mert ez már nem csak arról szól. Az, hogy olyan kis aranyos... kis elpirulós... félénk... Olyan kis szeretni való! De legfőképp olyan más. Olyasvalaki akinek a létezését mind eddig erősen cáfoltam. Az a nő aki után mindez idáig vágyakoztam és az a nő akire nekem feltétlenül szükségem van, aki kell nekem! Sok minden megfordult a fejemben amíg ismét a lakáshoz értünk így nem is igazán nyílt alkalmunk további beszélgetésre. Jó, tudom hogy csak emelettel van felettem én mégis felkísértem, mert így a helyes? Mert reménykedtem valamiben?
- Mit is mondtál? Mikor számítana ez igazi randinak? - Tettem fel a nyilvánvaló kérdés immár az ajtaja előtt. Somolyogva mindvégig határozottan a szemébe nézve...

- Nem Nina, a legkevésbé sem bánom! - Mit is mondjak az időzítése már több is mint tökéletes volt. Egyikünk sem volt éppen a legjózanabb állapotában és a csodával határos, hogy meg tudtuk állni a dolgot. Nekem eddig még egyszer sem sikerült igazán, de ez többnyire kölcsönös volt és még csak meg sem kellett próbálnom. De most kénytelen voltam erőt venni magamon, hiszen képtelen volnék bármi olyasmit tenni, amivel őt bántanám! Dacára annak, hogy milyen kis követelőző volt és annyi minden történhetett volna és semmi sem történt. Hazudnék ha azt állítanám, hogy nem szerettem volna. Azokban a percekben másra sem vágytam jobban mint a közelségére, de próbáltam őt is megérteni és tiszteletben tartani a döntését!
- Távol álljon tőlem...! - Eszem ágába sincs alábecsülni, ezek csak a puszta tények. Nem várhatja el tőlem, hogy majd mindig engedjek?! Abban mi volna a férfias! Különben sem bírnám ki, hogy ne utasítsam rendre... avagy helyre? Csekély azon esetek száma mikor egy nő kezében adta az irányítást. Legfeljebb azért volt úgy, mert már oly annyira önkívületi állapotban voltam, hogy kénytelen volt a saját kezébe venni a dolgokat én pedig végül megadtam neki amire vágyott és mindenki örült!
- Megbocsájtható... - Kevés olyan eshetőséget tudnék felhozni, amikor képes lennék rá haragudni úgy isten igazából. Még azért se tudok haragudni ha az éjszaka közepén eszmél rá arra, hogy hiányzom neki csak én épp ne aludjak, mert azért már morcos tudok lenni ha felvernek álmomból.
Kezemmel lágyan végigsimítok arcán csók közben majd kezem lejjebb siklik vállára majd végig a karján majd a derekára csúsztatom majd a fenekére.
- Szeretnéd? - Végül is semmit sem szeretnék erőltetni így úgy fogunk haladni olyan tempóba, ahogy az neki a legmegfelelőbb!

- Azt hiszem ezzel mindenki így van és mindenki ugyan ezt is tenné... - A cél érdekében bármit? Úgy hiszem ha váltig őszinték lennék és csak magunkat adnák a párkapcsolatok ma már igen csak lesüllyedtek volna. Persze, hogy mindenki a szépet meg a jót vallja és a mézes-mázos énjét mutatja...de a külső általában igen sok titkot rejt. Talán számítasz is rá, de az is lehet, hogy a derült égből villámcsapást váltja ki belőled.
- Nyugodj meg, én sem vagyok mindig "humoromnál"... - Írtam macskakörmöt a levegőbe. Humoromnál..., amit általában pofátlan, ellenállhatatlan, figyelmen kívül hagyhatatlan... Ha úgy akarom olykor csábító, számító és elvölő. Igen, ez is én vagyok. De van még más is... és engem roppant érdekelne, hogy ő vajon még mi mindent próbál véka alá rejteni. Nem jó túl sokáig rejtegetni dolgokat, mert azok előbb vagy utóbb de megmutatkoznak és talán nem abban a formában ahogy azt vártuk.
- Az attól függ, hogy mit akarsz... - Úgy hiszem evvel nem igen tud majd szembeszállni, hiszen azzal női mi voltát tagadná meg és önmagát. Nincs amire egy nő nem volna képes valamilyen úton módon ha valamit nagyon, de nagyon akar... Legyen szó bármiről. Nem ismer lehetetlent és elérhetetlent!
- Szereted a meglepetéseket? - Megfogom tenni, amit csak tudok és, amit csak lehet talán még kicsit túl is lövök majd a célon olykor, már ha tényleg hagyni fogja.
Azt hiszem a mind eddig még megválaszolatlan kérdésem feleletet talált magának. Teljesen váratlanul ért az ahogy rám vetette magát. Nem erre számítottam. Tudom, most örülnöm kellene, de mégis úgy érzem, hogy valami nem stimmel.
- Nina, ha nem akarod vagy nem vagy biztos a dolgodban akkor igazán nem muszáj ezt tennünk... - Szakítottam félbe egy röpke pillanatra... Én csak azt akarom, hogy neki jó legyen... Nem kell ezt csinálnia ha még vannak kételyei, mert akkor ugyan ott volnánk ahonnan elindultunk.

- Ha nem jártál volna sikerrel most vissza kellene tulajdonítanom tőled a pólómat és aligha hiszem, hogy felkerestelek volna ismét, hogy most itt legyünk és erről beszélgethessünk. - Próbáltam némi értelmet is vinni a mondandómban remélem sikerrel jártam. Kicsit elgondolkodtatott a kérdés, de remélem nagyjából a megfelelő válasszal szolgáltam a számára.
Tény, hogy az volt a kedvenc pólóm, ami most már az ő kedvenc pólója, de igaz is rajta még inkább tudnám szeretni! Nem szokásom efféle emlékekkel amolyan trófeákkal szolgálni a barátnőim számára kivétel ha kisajátítják magukat akkor ebből már igazán nem csinálok cirkuszt, de rajta különösképp szívesen látom azt a ruhadarabot különösképpen mikor csak az van rajta!
- Valaki nagyon biztos a dolgába! - Így már szinte biztosra vehetem, hogy megvannak a maga kis eszközei, módszerei arra, hogy jobb kedvre derítsen egy férfit már csak azon kellene eltöprengeni, hogy vajon mik is lehetnek azok?!
- Bármikor egy szintre kerülhetünk amikor csak akarod... - Emlékeztettem rá, bár nem tudom, hogy ezzel mégis miféle gondolatokat ébresztek majd benne. Egy szavába sem kerül még csak kérnie sem kell csak cselekedni és én érteni fogom!
- Még szép. Ez csak természetes! - Nem is tudnék neki szánt szándékkal csalódást vagy netalán fájdalmat okozni. Olyan kis törékenynek tűnik a szemeben mint egy porcelánbaba és én attól rettegek, hogy egy óvatlan pillanatomban sérelmeket okozok a számára!
- Akkor nem fogunk semmit se elkapkodni! - Feleltem egészen halkan mélyen a szemeibe nézve mindvégig. Bár tudnám, hogy most mi tévő legyek vagy, hogy most mi fog következni vagy bármit ami adna valamiféle kezdőlöketet. Ismét közelebb húztam magamhoz, de csak hogy megölelhessem mindenféle hátsó szándék nélkül és várom, hogy most mégis mi legyen?!

- Csakis akkor ha téged láthatlak benne! - Máskülönben az csak egy póló, nincsen semmiféle különösebb jelentősége csak szerettem és kész, de nem az a darab volt az első ilyen áldozat egy nő által. Galádul túszul ejtik a felsőimet és nem akarják visszaszolgáltatni? Jó, hát akkor ezen túl nem is fogok felsőket hordani. engem zavar aztán a legkevésbé... Sokkal kényelmesebb és igen csak esélyes, hogy jó néhányszor hiányos öltözékben fogok ajtót ha nyitni ha tudom, hogy ő látogat meg. Eleget láttam és tapasztaltam már belőle, hogy merjem megtenni és olyan édes amikor elpirul. Amikor kisajátította magának azt a felsőt akkor nőtt csak igazán a jelentősége és fenn tartom a jogot, hogy láthassam és ha ezt vele egyetemben tehetem meg akkor igen sűrűn fogom látogatni.
- Én valami egészen másra lettem figyelmes, de minden bizonnyal. - Magabiztos? Ám legyen, minden bizonnyal. De amikor egy szál bugyiban takargatta magát előttem akkor nekem valami egészen másnak tűnt. De persze ezt nem szeretném újból felhozni és őt kellemetlen helyzetbe hozni vagy újfent okod adni arra, hogy zavarba jöjjön. Azt hiszem annak már súlyos következményei volnának.
- Te most ugratsz? - Olyan kicsi és törékeny mint egy porcelánbaba és milyen imádni való. Ha folyton emelgetném és fel kapnám amikor csak kedvem tartja maximum attól kellene félnem, hogy egy óvatlan mozdulatommal fájdalmat okoznék neki.
Egyszerűen nem tudtam most mit mondani erre arról pedig végképp nem volt fogalmam, hogy mégis mit kellene mondanom. Nem akarom, hogy sajnálja és azt sem, hogy megbánja a döntését!
- Erre most kedvem volna rácáfolni, de játszunk csak a te szabályaid szerint. - Ez úttal nagyon is átadtam az irányítást de persze egyáltalán nem véglegesen. Megfogom a kezét nem nagyon tudom már, hogy mit is szeretne, de azért belemegyek a dologba...

- Én pedig úgy hiszem nem is olyan sokára szavadon foglak majd. - Azt hiszem egy-két dolgot, apró feltételt elfelejtettem a tudtára hozni de majd időközben ezt is megteszem és vagy nyert ügyem lesz vagy mindent elveszítek. Én már csak ilyen vagyok. szeretek kockáztatni és mintha már lesném, epekedve várnám a soron következő kínálkozó alkalmat amikor ismét megtehetem, mert hát valószínűleg nem azért másztam ki a saját erkélyemről, mert annyira fitt voltam és kialudtam magam, de még csak nem is azért mert unatkoztam vagy ne lett volna jobb dolgom, de mind ez már nem lényeges.
- Kíváncsi-fáncsi, te mindig mindenről tudni akarsz? - Gondolom igen, de így alkalomadtán elég nehéz lesz meglepnem ha folyton kérdésekkel bombáz és addig nem nyugszik amíg azokra választ nem kap. Mi tagadás, érdekelnek a kis módszerei és ki is fogom deríteni miként mennek nála az efféle dolgok, de jobb ha tudja és megbarátkozik a gondolattal, hogy lesznek megválaszolatlan kérdések.
- Ne aggódj, tudni fogom kihez forduljak az esetleges hátfájásommal? - Amihez nem túl sűrűn, de azért van szerencsém és nem vagyunk túl jóban... Ettől eltekintve még nem biztos, hogy rá is fogok hallgatni mindig, de ugyan akkor hozzá fogok fordulni sajgó hátproblémáimmal is és bízom benne, hogy majd orvosolni tudja és fogja a dolgot egy isteni masszázzsal.
- Viccelsz, én soha sem fogom elfelejteni! - ezzel persze nem azt mondom, hogy állandóan evvel fogom szekálni. Semmi ilyesmi sincs szándékomban, de mégis hogyan tudnám elfelejteni? ez számomra szinte lehetetlen!
- Hát hobbira nem igen futja az időmből... - Igen, ezen már számtalanszor elgondolkodtam és amikor lenne is pár szabad órám esetleg napom, akkor is találok valami jobb elfoglaltságot, ha nem volt szerencsém akkor pedig mások találnak nekem valami jobb elfoglaltságot...

- És ha mondjuk minden meglepetésszerűen fog történni váratlanul egy reggelen? - Felvont szemöldökkel kíváncsiskodok vagy érdeklődök? egyre megy, ennyi még igazán belefér és én neki csakis kellemes meglepetéseket szeretnék okozni a nap minden szakában és még azok között is és talán erre hamarosan ő is rá fog jönni, de nem akarnám lelőni a poént a dologban. Találkozhattunk már párszor és nem is vesztegettük az alkalmakat, de én végre egyszer olyannak szeretnék látni amikor... nem számít rám, sőt senkire sem. Mondjuk példának okáért reggel álmosan és kócosan vagy hisztisen.. nekem mindegy. De tudom, hogy van még ott valahol a színfalak mögött egy másik Nina is és én őt is megakarom ismerni. Na persze nem mindegy miféle körülmények között, de ha nem jön magától természetes úton hát majd én megteremtem a helyzetet. Csináltam már őrültséget!
- Engem a legkevésbé sem idegesít csupán csak megjegyeztem... - Hogy idegesítene? Nem, dehogy. Legfeljebb már bosszantóan édes és én már egyszerűen semmit sem tehetek ellene. Rövid ismeretségünk alatt még nem volt rá példa, hogy idegesített volna, de majd egyszer erre is biztosan sor fog kerülni, mert ez szinte elkerülhetetlen és kár is a gőzért inkább arra kellene fektetni az energiánkat, hogy miképpen béküljünk ki!
- Hát ha neked ez finom volt... Akkor igen. - Pofátlan vigyor rajzolódik képemre. Mindketten tudjuk, hogy úgy se tudna nemet mondani én pedig úgy is tudnám legalább annyira széepn kérni.
- Őszintén szólva fogalmam sincs, de gondoltam, hogy még időben utolérlek mielőtt még akcióba lendülsz... - Akaratlanul is de elnevettem magam. Egyszerűen képtelen vagyok kitörölni azt a rövid kid filmkockát a fejemből!
- Na igen, de te nem is vagy a hobbim! - Újfent elmosolyodtam mi alatt felvilágosítottam a tényekről és az álláspontomról.

- Hmmm, kár. Pedig csinálnék neked kávét és most már azt is tudnám, hogy hány cukorral kéred. - Kötve hiszem, hogy valaha is rémisztő látványt tudna nyújtani a számomra ha csak nem szánt szándékkal, de ebbe most inkább nem folynék bele túlságosan. egyébként sem hiszem, hogy teljes mértékben meg tudnám győzni az igazamról, mert ne feledjünk, hogy ő is egy nő méghozzá nem is akármilyen és hiába is hangsúlyoznám, hogy én smink nélkül kócosan és álmosan is épp olyan vonzónak találnám mint egyébként... akkor sem hinne nekem. pontosítok... egy nőnek lehetetlenség teljes egészében kielégítő válasszal szolgálni.
- Nem nagyon tudom, hogy mire lehetnél még kíváncsi, de mind addig amíg nem teszem szóvá addig használd ki a lehetőséget és ne kímélj. - engem aztán tényleg nem zavar. Általában közlékeny vagyok a jó ízlés határain belül, sőt van hogy azon kívül is. Az attól függ, hogy kivel is van dolgom. De jelen esetben már tökéletesen felmértem a helyzetet és úgy hiszem, hogy a lehetőségekkel is tisztában vagyok.
- Esetleg még arról is lehet szó, ha jó leszel... - Ez most nem az a szituáció amikor tiltakozni volna kedvem, de azért mégis csak finoman vázolnám a helyzetet.
- Pedig az előtt szerintem semmi okod sem volt arra, hogy zavarban legyél, vagy? - Lehet én nézem a rossz szemszögből az esetet, szóval most várom a felvilágosítást. De mint ahogy az kiderült aznap nem töltöttük együtt az éjszakát még véletlenül sem így nem igazán értem miért is volt zavarban?!
- Nem inkább a szenvedélyem? - Mosolyogtam meg a dolgot majd kihasználva közelségét hajoltam oda hozzá, hogy ismét megcsókoljam.

- Nina, a mi nap másztam át a saját erkélyemről a tiédre. Szerinted gondot okozna...? - Azért persze nem szeretném a frászt hozni rá és természetesen semmi ehhez hasonlót sem fogok tenni legalább is utalások nélkül, de nem tervezem minden neki szánt meglepetésemet előrelátni. csak néhányat. Pont annyit amiről feltétlen tudnia kell. Mind ezzel csak arra szerettem volna kilyukadni, hogy ha mindenképp látni szeretném kora reggeli állapotában hát sima ügy, mert ahogy egyszer és még egyszer nyitva felejtette az ablakot hát megteszi harmadszor is dacára, hogy megkértem rá, hogy figyeljen oda, mert ahogy nekem sem okozott fejfájást végigvinni a kis mutatványt úgy talán egyszer másnak sem fog és azt ugye egyikünk sem szeretné.
- Na ez esetleg már okozhat fenn akadásokat a közel jövőben... - Gondolom ez így érthető is már a szándékainkat tekintve, bár én már semmiben sem vagyok egészen biztos és hogy már tudom hiába is kérdezek így csak még kevésbé. Az addig rendben is van, hogy néhány válaszra szeretnék én magam rájönni és megbizonyosodni pár dologról, de ettől még nem vagyok médium.
- Sok más mellett... - Hát nekem nem pontosan ez jutott eszembe elsőként, de így is lehet mondani. Végül is magába foglalja a dolgokat finoman. Röviden és tömören. De vajon ez elég is lesz neki? Kétlem, de ebben az esetben a saját érdekében bízom abban, hogy alkuképes lesz...
- Nem értem... Végtére is nem rontottam rád ajtóstól. Kopogtam is... Ugyan úgy várni is tudtam volna. - Na jó, nem túl sokat, de nem igen volt más választásom. Őt viszont semmi sem gátolta meg abban, hogy magára kapjon valamit, mert hát ugye soha sem lehet tudni, hogy ki várakozik az ajtó túloldalán.
Feleslegesnek találtam tovább bizonygatni a dolgot legalább is szavakkal, de azért majd még visszatérünk rá...
- Az utolsó pillanatban is meggondolhatod magad! - Nem szeretném hogy még csak egy cseppnyi kétsége is legyen vagy bizonytalankodjon, hiszen ezt már megbeszéltük. Felálltam majd mindkét kezem felé nyújtottam és megfogtam az övét, hogy fel tudjam húzni magamhoz és ismét ajkaira tapadtam.

- Örülnék neki ha nem felejtenéd úgy... - Mindenki tudja, hogy ez egy bűnös város és az emberek olykor nem válogatnak sem eszközökben sem módszerekben és ha a biztonsága csak azon múlik, hogy éjszakára becsukja az ablakot legalább is lehajtja bukóra akkor én volnék a legboldogabb ha ezt meg is tenné nekem pedig kopognom kellene az ajtón ha megszeretném lepni társaságommal. Biztosra veheti, hogy nem tettem volna meg akárkinek azt amit neki és másztam volna ki az erkélyről, amit remélhetőleg más nem látott. Minden bizonnyal mivel még hajnal volt. Én magam sem voltam teljesen biztos abban amit csinálok, de nincs tériszonyom, szóval a magasság nem aggasztott, inkább csak a fényviszonyok... lehetett volna jobb is.
- Van ami fontosabb ennél... - Mégpedig az őszinteség. Az mindig benne van a pakliban, hogy az eseteleges kérdésre nem fog tetszeni a lehetséges válasz, de én úgy vélem hogy nem is az a lényeg, hogy azt halljam amit én hallani szeretnék. Fontosabb, hogy őszinte legyen a többit meg majd megoldjuk valahogy. Úgy is mindig minden úgy lesz ahogy lennie kell és mi ez ellen semmit sem tehetünk akármilyen fájó ez olykor.
- A kíváncsi címszóról mi jut eszedbe? - Jó? Igen, persze az is. De a jó az egy annyira tág és elcsépelt kifejezés, hogy rá nem igazán illik és nem is a legmegfelelőbb jelző amivel illeti lehetne. szerintem rá nincs megfelelő megfogalmazás ugyan is egy szóban képtelenség volna mind azt kifejezni amit képvisel.
Jó, biztosan nincs mindenkire olyan hatással mint rám, amit nehéz elhinni, de ugyan akkor nem is lehetetlen, mivel ez a világ rendje, de én még mindig nem tértem észhez teljesen. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy az a néhány perc ennyire megváltoztatja majd az életemet.
Nem tökéletes és nem is akarom, hogy mindenki úgy és annak lássa aminek én, mert nekem nagyon is az... Tökéletes az összes hibájával.
- Hát ezt igazán jó tudni. - Most már késő bánat, ezt széepn elkotyogta és pedig szíveskedek majd nem elfelejteni és olykor még talán praktizálni is.
Útban a háló felé lekaptam magamról a felsőmet majd a hálóban őt is megszabadítottam a kicsi lila ruhától. Felkapva őt karjaimba sétáltam el vele az ágyig majd lassan letettem és tovább folytattam a hadjáratomat ajakitól haladva lefelé.

- Nem, azt hiszem még nem mondtad. - Úgy teszek mintha felháborítana ez az aprócska tény, hol ott erről szó sincs. Épp ellenkezőleg, sok mindennek neveztek már, de aranyosnak még egész biztosan nem vagy csak én nem akartam meghallani vagy ez is volt a cél, de ez most annyira lényegtelen. A nők többségének nem kellett különösebben megerőltetnie magukat, hogy azt mondhassák amit én hallani szeretnék, mert hogy így is volt. Az a helyzet, hogy inkább én voltam az aki nem tudott a megfelelő jól előre begyakorolt válasszal szolgálni, mert nem is akartam, mert gerinctelenségnek tartottam és mert amúgy sem kellettek már. Dísznek meg senkit sem szándékozok magam mellett tartani, mert nélküle is elég jól nézek ki a statisztika szerint. Soha senkit sem ringatok buta ábrándokba... Sok nőt tettem már boldoggá a pillanat hevében, de mint tudjuk a pillanat múlandó és el is múlik. Én pedig nem szeretem visszajátszani a múltat inkább élvezem a maga sajátos előnyét, hogy magától is elmúlik nekem pedig semmit sem kell tennem csak várnom. De most nagyon nem akar elmúlni és valamilyen szinten tartok tőle, hogy a történelem megismétli önmagát pedig az nem az én hibám volt. Én senkihez sem tudok olyan görcsösen ragaszkodni. Egy ideig-óráig, néhány napig, talán hétig megy a dolog. De egyszerűen nem bírom megmondani. egyszer talán majd ő maga is rájön, hogy milyen ember is vagyok valójában és akkor már én sem fogok kelleni neki. Most viszont valami oknál fogva nagyon is akarom, de ő ennél jobbat érdemelne.
- Gondolom az őszinteség. Nem mindig az a fontos, hogy azt mondjuk amit a másik hallani szeretne. Szerintem az a lényeg az egészben, hogy az amit mondasz az igaz legyen még ha fáj is.- Az a legszebb az egészben, hogy nekem semmit sem kell tennem, a dolgok még is úgy alakítják magukat, ahogy azt én szeretném. Persze előbb-utóbb valahol valami majd biztosan keresztbe fordul és ha tudom megakadályozom ha nem... akkor csak mint eddig. Ami macerásabb tekintve, hogy egy épületben lakunk, de a megutált személy általában én szoktam lenni, szóval aggodalomra semmi ok.
- Nem, még mindig. - Nem csak neki vannak megválaszolatlan kérdései. Nálam már tele van a padlás vele én meg csak halmozom tovább várva, hogy majd egyszer a nyakamba szakadjon minden. Nem tudom miért csinálom. Miatta vagy magam miatt? De talán ez most majd más lesz. Legalább is én nagyon szeretném ezt hinni és ha összejön a dolog, akkor bizony sok mindent köszönhetek neki. Fogalma sincs róla. Még soha egy nő sem tudtam ennyi ideig úgy igazán lekötni a figyelmemet és egyben fenn tartani az érdeklődésemet. Valami van ebben a nőben!
- Vigyázz mit kívánsz. - Általában veszem a fáradtságot és figyelek és megpróbálok valamilyen szinten törődni azokkal az emberekkel akik fontosak nekem és most valami csoda folytán ő is az lett számomra. Őszintén nem gondoltam erre akkor amikor először megjelentem nála, de aztán minden olyan egyértelművé vált.
Lassan, nagyon lassan csókoltam végig egész testét. A szokásosnál is lassabban haladtam türelmesen és figyelve rá, hogy neki is ugyan olyan jó legyen és hogy mindent úgy legyen ahogy azt ő szeretné. Némi hátsószándéktól vezérelve felülre tessékeltem majd szorosan magamhoz öleltem úgy csókoltam ismét ajkaira kihasználva az alkalmat, hogy eljátszadozhassak a melltartójával.

- Nina, ez igazán nagyon hízelgő, de én nem tudok elpirulni. Az a te szakterületed. - Mosolyom ami az arcomon játszik már-már szinte pofátlan, de én tudom, hogy ő pontosan ezt szereti bennem. Nem mosolyognék ha nem volna rá éppen elegendő okom.
Mondhatom ennyire őszinte azért még senki sem volt velem, de ezt általában anélkül is tudom, hogy bárki is a tudtomra adná szavak formájában. Azért ezt egész biztosan nem fogom elfelejteni és hacsak tehetem emlékeztetem rá, amikor épp ponthátrányban leszek. egyre több dolgot tudok meg róla és még csak kérdeznem se kell. Ez pont így a tökéletese, mert esélyes, hogy ha felteszem a kérdést nem azt a választ kapom majd amit annyira szeretnék hallani, így viszont biztosra tudhatom, hogy amit mondd az úgy is van.
- Hogy én? Kettőnk közül te vagy a kicsinyke tündér, már csak az a két pici fehér szárnyad hiányzik két oldalról. Szebb is vagy náluk, szóval mit tettél velem? - Büszkén állíthatom, hogy én az ég világon semmit sem tettem. Minden haladt a maga útján pontosan az elképzeléseim szerint, ami azóta némileg módosult. De a vágy és az akarat bennem ugyan olyan erős maradt és most már még biztosabb vagyok abban, hogy kell nekem ez a nő!
- Az érdeklődés és a kíváncsiság között azért van némi eltérés úgy hiszem. - Még szép, hogy tudom. Arról meg nem tehetek, hogy nem vagyok egy szószátyár és én általában senkit sem engedek túl közel magamhoz. egyszer már megtettem. Akkor is tudtam, hogy rossz ötlet, de megtettem, mert számított nekem annyit a hölgyemény. Szenvedtem is vele rendesen és már tudtam a legelejétől, hogy a csúf vég szinte elkerülhetetlen. Egyszerűen nem illettünk össze, de ő ezt csak nem akarta belátni, pedig reméltem, hogy nem nekem kell majd kimondanom az elkeserítő vége-t.
- Ha tudom... - Ha módomban áll természetesen megteszem legyen szó bármiről. De a törpékbe úgy hiszem belebukom. Így nem tehetek mást minthogy elfeledtetem vele. Tudom, hogy sikerülni fog. Ahogy azt is tudom, hogy megígértem hogy valóra váltom a legszebb mesét, ami gondolom neki is egy nagy gyermekkori álma volt, amiben aztán hatalmasat csalódott, de én most bebizonyítom, hogy csak a rossz helyen keresgélt és a rossz személyre várakozott oly sokáig.
Lekerült róla a melltartó elém pedig a valóságos földi paradicsom tárult, ami csak arra vár, hogy meghódítsam. Így nem is haboztam tovább azonnali hatállyal ostrom alá vettem kebelcsodáit.

- Bevallom...! - Vágtam néhány másodperc múlva természetesen már-már pofátlanul mosolyogva, de ettől még komolyan gondoltam más különben nem tenném. De azt is tudom, hogy eddig még semmi olyannal se hozakodtam elő amit ne szeretne benne, egyelőre. Így nincs is miért aggódnom. Bevallom, az eddigiek során nem sok nőt sikerült ilyen könnyen zavarba hozni. Az kihívás volt csupán, ez pedig puszta élvezet és nem kizárólag azért csinálom, hogy nagyobb legyen a képem. Még így rák vörösen is olyan édes. Hiába, ha akarna se tudna parancsolni magának. Látom rajta és szép lassan le is hitetem vele, hogy erre nincs is semmi szükség... és a közeljövőben szerintem már egyre kevésbé fog előfordulni, de ha mégsem akkor valamit nagyon tudok! Persze egy nőnek mindig tudni kell valami újat mutatni, de ez eddig még nem okozott nehézségeket!
- Szóval, akkor most már azt is tudom, hogy miről szólt az a varázsige. - Őszintén nem gondoltam volna ,hogy ennyire könnyű dolgom lesz azt viszont már az első pillanattól fogva tudom, hogy mit akarok!
- Nem gondolod, hogy okod volna félni kis boszim? - Azt hiszem mind tudjuk, hogy mi történt a boszorkányokkal a történelem során. Persze én soha sem tudnám bántani és ha kell hát még a széltől is megóvnám.
- Jó válasz. - Valami hihetetlen ez a nő. A válasz hallatán el is fogott a nevetés... Nem hittem volna, hogy efféle választ fogok kapni. Váratlan fordulat volt, viszont tíz pontos.
- Csak egyet? - Őszintén szólva most nem egészen vagyok képben, de gondolom ez érthető és majd még visszatérünk rá persze, de most más doglom akadt... és igen csak sürgetnek!
Újból az ágyra döntöttem, hogy végre rólam is lekerüljön a nadrág, mivel már igen csak kezdek feleslegesnek érezni és már csupán csak zavaró tényező tudna lenni akár csak az alsóm. Megszabadulva tőlük kezdem el újra ostromolni Nina testét... puha és bársonyos bőrét szinte már falni kezdtem úgy haladtam egyre feljebb. Ezt most nem akarom csak úgy elkapkodni. Ismét ajkaira tapadtam kezemmel pedig egyre inkább csak lejjebb haladtam azon munkálkodva, hogy mi előbb le lopjam róla az utolsó kicsi-pici ruhadarabot is.