Kezdem piszkosul élvezni a helyzetet, az a nagy gond. Míg hetekkel ez előtt abban e voltam biztos, hogy élek vagy halok, addig most úgy ücsörgök békésen az irodámban, mintha minden a legnagyobb rendben lenne és nem feketén melóznék az FBI-osokkal. Tulajdonképpen nem vagyok túl lelkiismeretes az embereinkkel, viszont az a baj, hogy belefeledkezek abba amit csinálok, és már a tegnapi a második alkalom, hogy nem csináltam meg azt, amit keresztapámék kértek. Első sorban mert mindig akkor kezdek bele, amikor valaki meg akar jelenni. Ilyenkor eltolom, hogy majd később folytatom, de szokásomhoz híven nem lesz belőle semmi. A másik lehetőség pedig az, hogy valami mással kellene foglalkoznom, ami nem tűr halasztást. És tessék, itt is vannak a gondok, első sorban a fenyegetések és a keresztapámtól érkező rosszallások.
Halk sóhajjal csukom be az aktákat amit Nadia két órája az orrom alá nyomott, hogy nézzem át őket és értékeljem. Tényleg jó meló ez az FBI-os cucc, viszont az állandó irodában töltött órák kikészítenek és semmi de semmi kedvem ahhoz, hogy egész nap ne csináljak semmit csak körmöljek, ügyeljek arra, hogy milyen szögben dőlnek a betűk, milyen cirádásak, és, hogy ne legyenek vastagabbak 0.5 mm-nél, különben hűha! Mikor viszont akció van! Gyerekek, annál nincs is jobb érzés. Lehet, hogy odáig vagyok a lövöldözésért valamint imádom az érzést, ahogy az adrenalinszintem ugrik egy nagyot, mikor meglátom azt a személyt, akit likvidálni kell, vagy csak szimplán nyakon csípni mert épp elég hülyeséget csinált már ahhoz, hogy kiérdemeljen egy puhának és díszesnek nem mondható börtöncellát.
De mivel mára vége a műszaknak, irány Mia! Egy ideje már foglalkozok az ügyével és "jó rendőr" módjára nem ártana elérnem azt, hogy bemocskolt nevét végre egy csinos kis tollseprűvel lesepregessem. Ez a lány nem érdemli meg, hogy a társaim üldözzék. Én hiszem azt, hogy megvolt az oka annak, hogy meg kellett ölnie azt az embert.
A megadott hotel előtt leparkolva bevágom magam mögött a Challenger ajtaját és már indulok is a recepció felé. Nem tűnök túl hivatalosnak lévén, hogy Mia előtt nem kell jól nevelt zsaruként fellépnem. Egy egyszerű fekete farmer, szürke póló és szintén fekete bőrdzseki van rajtam. Fogalmam sincs, hogy miért néz rám úgy a vénasszony a pult mögött, mintha egy földönkívüli lennék, de essünk túl rajta...
- Jó napot, Natalie Sparks szobáját keresném - felvont szemöldökkel figyel és már tenné is fel a kérdést, hogy ki vagyok és mit akarok, mire kikapva dzsekim belső zsebéből a jelvényemet, lecsapom elé az asztalra.
- Egy barátja vagyok és beszélni szeretnék vele. Rég nem találkoztunk már... Remélem nem kell tovább magyarázkodnom - vonom fel a szemöldökömet, mire megrázza a fejét és már mondja is a szoba számot.
- Köszönöm - bár némi flegmaság kihallatszik a hangomból, mégis elég emberinek nevezhetem magam viselkedés terén. Megcélozva hát a liftet, felfurikázok az adott emeletig, hogy lefékezve a szoba előtt bekopogjak... vagy itt lesz, vagy nem.

Nem valami jó ez a hely Mia-nak. Minden tele van kamerákkal, ráadásul még a recepciós vénasszony is úgy meregeti a szemeit az emberek után, mintha életében nem látott volna magánál jól szituáltabbat. Nem kellett volna felmutatni a jelvényt, viszont gyanítom, hogy hosszú fecsegésben kezdett volna lévén, hogy nem engedhet fel úgy, hogy nem adom meg a nevemet és ezt meg azt. Ebből meg kösz, most pont nem kérek! Nem azért jöttem, hogy rendőrként a létemet bizonygassam. És, ha jobban belegondolok.. élvezet volt látni a banya meglepett, megilletődött képét. Ha nem lennék mosott szar, akkor biztos még képen is röhögtem volna, de jelenleg semmi affinitásom nem volt hozzá. Mondjuk az is biztos, hogy teljesen hülyének nézett volna lévén, hogy rendőr vagyok. Na jó, akárhonnan közelítem a témát, ugyan olyan szar a helyzet. Inkább hagyjuk, vonuljuk tovább.
Miután bekopogok, már meg is hallom a lány csilingelő hangját, így nem vagyok rest lenyomni a kilincset, hogy aztán bedugjam a fejem.
- Szia - mosolygok rá, s immáron teljesen bent is vagyok a nem nagy luxusú, viszont otthonosnak mondható térben.
Míg ő beéri egy sanda mosollyal, én sajnos nem, így amint mellé érek, magamhoz ölelem enyémhez képest apró alakját.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy nem a legjobb helyet választottad?! Mellesleg jobb, ha majd gyorsan távozol, kicsit ráhoztam a frászt a konyhás nénire aki recepciósnak vallja magát - vigyorodok el, de már dobom is le magam a kanapéra, miután hellyel kínál.
- Ömm... egyelőre egy pohár víz elég lesz, kösz! - jelenleg úgy ki van száradva a szám az egész napos gürizés miatt - ami mellett nem jut még csak arra se időm, hogy igyak egy kortyot - hogy szó szerint téglát köpök. De minimum szivacsot.
Átvéve a felém nyújtott poharat, rögtön le is húzok belőle két-három kortyot, hogy aztán bele is kezdhessek. Mivel túl feltűnő lenne, ha egy aktatáskával rohangálnék rendőr létemre, ezért fejben és telefonon mentettem el a kellő adatokat.
- Semmi jót... - pillantok rá gyászos arccal.
- Mikor felkeresték a rokonokat, örökbefogadóidat, és rólad kérdeztek, a... a mostohabátyád elvileg bemártott. Azt mondta a nyomozóknak, hogy mikor hazament az egyik éjjel, te ittas állapotban, késsel hadonásztál, és rátámadtál. És ezért már nem csak emberölés a vád ellened, hanem testi sértés és alkohol fogyasztás is. Először azt beszéljük meg, hogy ez mennyire igaz? Félre értés ne essék, én nem tartalak hibásnak. De ha már dolgozok az ügyben, szeretnék tudni miérteket, hogyan-okat. Hogy mi történt akkor, miért mondja ezt a férfi? És még sorolhatnám - pillantok fel rá könyörgő szemekkel remélve, hogy nem ijed meg ettől, és mint jó barátnak, elmondja nekem, hogy mi történt akkor.

- Ne, egy bárba semmiképp - vigyorodok el. Olyan helyen szeretek túlzásokba esni az itókák láttán, úgyhogy inkább maradjon a szegényes körülmények között megrendezett találka egy hotelben.
Az ölelést követően megjegyzem, hogy lehet sietősen távoznia kellene, mivel nem a legbájosabb formámat mutattam a dagadt, bajszos hölgynek a recepción. Már csak a bibircsók hiányzik az álláról, na meg abból a vaskos, szőrszál. Undorító.
- Ehm, nem. Odáig nem fajultak a gondok, viszont tény és való, hogy lecsaptam elé az asztalra a jelvényemet, hátha hamarabb kapcsol az agya. Jól van mit tehettem volna? Már láttam az arcán a "nem adhatom ki a vendégeim szobájának számát senkinek még akkor se, ha maga az Atya Úristen!" kifejezést. És az ilyet cseppet se tolerálom - vázolom fel neki gyorsan a helyzetet, miután meglátom kétségbeesett arckifejezését.
- De hidd el, nem tennék neked keresztbe egy ilyen lehetőséggel. Max együtt távozunk vigyorogva, egymásba karolva - vonok vállat és ezzel már ülök is le a hátsómra, hogy aztán kérdésére válaszolva egy kis vízért esdekeljek. Igaz nem szükséges.
- Majd később jöhet a többi. Egyelőre csak a szomjamat... a tényleges szomjamat akarom oltani jó? - lesek fel rá vigyorogva. Ha nem lennék szomjas mint a dög, akkor bizony mást kértem volna.
Kézremegése láttán egy pillanatra abbahagyom a dumálást, helyette felpillantok rá, hogy mi lesz a reakciója. De mivel az időnk véges, rögtön folytatom is. Mihelyst felpattan, kis híján én is így cselekszek, de belemarkolva a kanapé karfájára, megálljt tudok magamnak parancsolni, helyette csak összerezzenek.
- Jó ég, ne tegyél ilyen hirtelen mozdulatokat ha kérhetném, mert kifogok ugrani a gatyámból - motyogok az orrom alatt.
- Mia, inkább ülj le szépen, és meséld el, hogy mi történt. Segíthet - teszem hozzá, hátha ez valamelyest megnyugtatja, ha netán ne akarna róla beszélni. Rendőr vagyok, és ha már egyszer az ügyében dolgozok - persze tilosban - akkor erről is tudnom kell. És ami azt illeti... valamiért úgy érzem, fel kell készülnöm arra, amit mondani fog.
Épp ezért kapom fel gyorsan a poharamat, hogy kiürítsem a tartalmát, majd az elénk tett Whiskyből töltsek egy keveset. Mivel ma nemes ügy érdekében járok utána dolgoknak, jó lenne, ha ennél a menetnél le is állnék. Nem vedelni jöttem.

- Nem hiszem, hogy pont rád kezdene el gyanakodni lévén, hogy voltam olyan jó fej, hogy azt mondtam a barátod vagyok. És ha egyszer megígértem, hogy vigyázni fogok rád és segítek, akkor az úgy is van, nem fogom még jobban bepiszkolni a nevedet. Ha valaki, hát akkor én nem tartozok ebbe a halmazba - magyarázok a tőlem telhető leghatározottabb hangnememen nem is engedve neki, hogy akárcsak egyszer is beleszóljon. Felesleges rizsázásokból most amúgy se kérek, de szerintem ő se.
A nagyfiús szövegére nem is reagálok, helyette belekapaszkodok a pohárba, hogy annak nagy részét letudjam borítani. Szükség van most rá!
Felvázolom neki, hogy mi a nagy büdös helyzet a háza táján. A kilátásaink nem a legjobbak, és ezt azonnal orvosolni kell, különben már én se tehetek érte semmit akkor se, ha nagyon akarok. Nem vagyok ügyvéd, csak egy "FBI-os" aki tud tenni róla, hogy a lány neve tiszta legyen és elérje azt, amit akar, vagyis kijutni az államokból, mielőtt tényleg elszabadulna körülötte a pokol. De ahhoz először is tisztázni kell vele valamit, és úgy néz ki, hogy nem nagyon fog menni, ha ilyen tagadó és bizonytalan. Hogy nem segítene a helyzetén? Nem a fenét! Ekkora bolond ne legyen már!
- Mia... - nyomkodom meg az orrnyergemet, és hátradőlve a kanapén beletúrok a hajamba - tudod, ez nem így működik.
Mikor töltök a poharamba a whisky-ből, ő is nyújtja felém, hogy kér, így eleget téve kérésének, máris löttyintek egy keveset neki.
- Figyelj. Első sorban rendőr vagyok, és ha már dolgozok az ügyedben, akkor tényleg tudnom kell róla. És ha már egy ilyet is a nyakadba aggattak, tudnom kell arról, hogy miért. Hogy mi van a háttérben. Ha tényleg ki akarlak beszéli a rendőrség keze közül, erre is szükség van, mert úgy állítanak most be, mint egy ön és közveszélyes nőt, akinek a hidegen a helye. És ha ezt most megcáfolnád, akkor tényleg nemes cél érdekében küzdök. De ha kiderül, hogy tényleg csináltál vele valamit, csak nem mondod el, hogy mit, én mégis neked adok igazat és téged védelek, azzal nem csak téged, de magamat is szarba keverem. Szóval még egyszer szépen megkérlek rá. Tedd félre az aggályaidat, és mint... rendőrnek... nem is, mint jó barátnak, mond el, hogy mi történt akkor. Segíteni szeretnék. Aztán majd a felemlegetett emlékeknek hála, bőgünk együtt jó? Csak kell hozzá még pár pohár tömény - mosolyodok el, s próbálok némi viccet, jókedvet is csalni a témába. Elfogadom, ha nem akar róla beszélni, de be kell látnia, hogy ez a mi esetünkben elengedhetetlen.