Életem első pár évére nem emlékszem már. Hogyan is emlékeznék, hiszen azóta eltelt már jó pár év és én is öregszem. Bár nememlékszem milyen volt már annak idején sose fogom elfelejteni azt a napot, mikor a nevelő szüleim magukhoz vettek. Kicsi voltam, négy éves, és egy rongyos plüss macskát szorongattam, amikor először találkoztam anyával. Akkor még csak úgy ismertem Mrs. Stark. Egy magas, szőke nő volt, arcáról pedig kedvesség sugárzott. AZ első találkozásunk az árvaház mocskos nappalijában volt, de sose tudom elfejelteni azt, ahogy Ő ott állt előttem. Tőle ragyogott az egész fehér szoba, és az eső, ahogy verte az ablakot egyszerre lett barátságtalanból gyönyörű és meseszép. Aznap sokat beszélt anya, de én egy szót se szóltam. Nem tudtam mi tévő legyek abban a helyzetben. Csak szorongattam a macskát, mindaddig, amíg el nem ment. Utána beszélni akartam. Odabújni hozzá, biztonságban érezni magamat. Azt hittem, hogy elszalasztottam a lehetőséget. Ám, amikor egy hét múlva megint visszajött és közölte, hogy vele mehetek, ha akarok nem szeppentem meg. A kezét fogva léptem ki vele az árvaház öreg, megkopott faajtaján és vissza se néztem ideiglenes otthonomra. Aztán, amint a hatalmas kocsi leparkolt egy igen nagy és nagyon szép ház előtt csak bámultam, hogy hova is kerültem és biztos voltam benne, hogy mindenzt csak álmodom, hogy ez nem a valóság és ha felkelek reggel, megint a koszos ház fala között találom magamat.
- Matt, ezentúl it fogsz lakni. Ez lesz az otthonod.- Mosolygott le rám anya, én pedig csak bólogattam, hogy jó lesz. Nagyon sokáig nem szólaltam meg. Pedig mikor megmutatták a házat, a szobámat és a bátyámat szerették volna, ha mondok valamit, de nem tudtam mit mondjak. Egy év is eltelt, mire sikerült megszólalnom, mikor éreztem, hogy ez tényleg a valóság és nem csak egy mesébe illő álom. Eric, a bátyám is örökbe fogadott gyerek volt. Ő érte is anya ment annak idején az árvaházba, de Eric más volt, mint én. Ő mindig nevetett és apáékkal kacagott, míg én csak néztem őket és a rongyos macskát szorongattam.
Aztán eltelt három év, és anyáék egy új jövevénnyel tértek haza. Egy kisbabával. Mia volt az, a kishúgom. Alig lehett pár hetes, amikor anyáék magukhoz vették. AHogy megláttam, tudtam, hogy nekem kell majd rá vigyáznom. Arra a pici csöppségre, aki olyan édes dede aludt anya kezében, amikor bemutatták nekünk. Anyák után ő volt az egyetlen, akivel beszéltem.
Aztán, ahogy az évek teltek-múltak iskolába kezdtem járni, az álltalános iskola könnyű volt, de a gimnáziumban meggyűlt a bajom egy-két gyerekkel. Eléggé kötöszködős fajta ember lettem, ahogy bekerültem középiskolába és könnyen elszállt az agyam, ha valaki rossz megjegyzést tett a családomra. Rengetegszer kötöttem ki az igazgatóiban, sokat verekedtem és rengeteg időt töltöttem büntetésben. Nem tudtam lenyugodni, folyton harcolni akartam valakivel. Aztán, ahogy végeztem a középiskolában egyetemre kezdtem járni. Mindenáron meg akartam mutatni a szüleimnek, hogy képes vagyok én is bármire, amire Eric. Persze Erci jó fiú volt, mindenből jók voltak a jegyei és halál könnyen bekerült az egyetemre is, míg nekem nagyon sokat kellett küzdeni, hogy bejussak s amint bejutottam azt akartam, hogy vége legyen. Elegem volt abból, hogy mások elvárásai szerint teljesítsek, vagy tanuljak. Két évet tanultam az egyetemem marketing szakon, míg meg nem ismertem Amy-t. Ővolt az egyetem egyik fő támogatója. Szépségipari befektetései miatt piszok gazdag nő volt, de idős. Hozzám képest legalább is az volt, de anyám egyik legjobb barátnőjévé vált egy konferencia után. Mivel anyával nagyon jóba lett sokszor jött hozzánk és amikor megtudta, hogy abbahagytam az egyetemet munkát ajánlott nekem, mint marketing igazgató a cégénél. Nem vaciláltam sokat. Láttam előre, hogy ha belevágok bármi kisülhet a dologból. Két évet dolgoztam neki, míg nem sikerült elegendő tőkét összegyűjtenem egy saját cég alapítására. Aztán...
A dolgot gyorsan követték egymást. Egyik nap még csak egy kis cég tulajdonosa voltam, aztán másnap már egy multicég vezetője voltam. Mindent, amit elértem Amy-nek köszönhettem, meg persze a szüleimnek is. A mmunkának éltem, nem érdekelt semmi más, csak a munka, és persze az, hogy minnél több pénzt keressek. Önző dolognak hangzik, de az hajtott, hogy sose keljen még egyszer visszamennem oda, ahonnan jövök.
Mikor a cég terjeszkedni kezdett kelet felé, úgy döntöttem, hogy nekem is jobb lenne világot látni. Las Vegas-ba költöztem, hogy onnan irányítsam az én kis birodalmamat. És 28 éves koromra eljutottam oda, hogy nem csak a napi betevő falatot keresem meg magamnak, de több mint kétmillió embernek nyújtok munkahelyet és ez jó érzéssel tölt el. Piszok jó érzéssel...