A nevem Phoebe Alexia Davis, és egy gyönyörű decemberi napon láttam meg a napvilágot Los Angeles egyik leghíresebb magánklinikáján. A szüleim az egyik legsikeresebb és leggazdagabb emberei közé taroznak a környékünknek. Eléggé nagy családba születtem bele, hiszen apának három testvére van, akiknek már mind született legalább egy gyermeke, és akkor még ott vannak a nagyszüleim is. Néha úgy érzem magam egy-egy nagyobb ünnepen, mint ha egy olasz szappanoperában lennék. De ez csöppet sem zavar, hiszen imádom a nyüzsgést, ami körülvesz. Szinte ez életet. Sok családtagommal ellentétben én szeretem a fényt és a csillogást. Imádom, hogyha én lehetek a középpontban, de talán ez az a tulajdonságom, ami elindított a hírnév felé. Miután befejeztem a középiskolát, megpályáztam egy helyet a világ egyik legszínvonalasabb művészeti kurzusára, ahová természetesen föl is vettek, hiszen én mindig megkapom, amit akarok. Így ment ez egész életemben, amit kiejtettem a számon azt azonnal meg is kapta. Ahogy az első tanítási napomon beléptem az iskolába, rögtön tudtam, hogy jó helyen járok. Már akkor láttam, hogy az ott az én világom. Fény, csillogás, hírnév és rengeteg tehetség. Annyira magával ragadott a sok látnivaló, hogy egy pillanatra nem figyeltem, és már is az ördög jóképű megtestesülésének karjaiban találtam magam. Amikor jelentkeztem még nem tudtam róla, hogy Ő is jelentkezett és fel is vették. Úgy éreztem magam, mint akit leforráztak. Ott állt előttem életem nagy szerelme és egyben legnagyobb ellenfele is. Ő számomra olyan volt, mint egy elérhetetlen kincs, talán az egyetlen a világon. Tudom, ez abszolút hülyeségnek hangzik, de így igaz. A gyermekkori barátságunk, a szüleink háborúskodása miatt tönkrement, majd az idő múlásával szép lassan gyűlöletbe fordult. De, mint azt a mondás is tartja, a szerelmet, csak egy hajszál választja el a gyűlölettől. Már pedig nálam ez pontosan így történt. Hamar rá kellett többen nem, hogy ha túl akarom él a közelében, akkor fel kell vennem a kesztyűt és legalább olyan népszerűnek, ha nem népszerűbbnek kell lennem, mint amilyen ő. Eközben az állandó szurkálódásaink, vitáink és csatározásaink, mind a kettőnknek meghozták a kellő eredményt. Mi lettünk az iskola legnépszerűbb diákjai. Azonban egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően és az égiek nagy „szeretetének” köszönhetően az utolsó év záróvizsgájára beosztottak minket vizsgapartnereknek. Tudom, hogy csak szívni akarta a vérem és poénból vitt el arra a partira, mondván hátha összecsiszolódunk, de nem várt vége lett a dolognak. Az éjszaka végére egymás karjaiban kötöttünk ki. Majd ahogy teltek a napok, egyre többet beszélgettünk, egyre többet lógtunk együtt és egyre szaporodtak a titkos összebújásaink is. Igazán jól éreztük magunkat egymás társaságában. A félévi vizsga sikerességének megünnepléseként igazán kitettünk magunkért abban szép szállodai szobába, csak éppen azt felejtettem el, közölni vele, hogy másnap elutazom. Egészen Las Vegasig menekültem az elől a szerelem  elől amire mindig is vágytam. El tudom képzelni, hogy egy csöppet kiakadt, főleg azért mert ő tényleg szerette volna, hogy működjön, minden áron. Én viszont nem álltam készen arra, hogy mindenkivel szembe menjek miatta. Tudom, hogy nem volt éppen „felnőtt” nőhöz méltó a viselkedésem, pedig nagyon szeretem. Csak hát valljuk be őszintén úgy viselkedtem, mint egy gyáva nyuszi. De azért egyszer remélem meg tud nekem még bocsátani.