Chad és Charlotte - újra együtt (doktornő rendelője előtt)

Ha erőm és időm lesz rá, akkor biztosan megejtek egy olyan estét, mikor végre a barátnőimmel jól érezhetem magam, na nem mintha annyira nagy bulizós alkat lennék, de azért nekem sem árthat egy kis változatosság így a sok munka után.
- Ez jó, mármint a bizalom az nagyon fontos. - Minden kapcsolatban az és szerintem nem is működőképes az a kapcsolat, ahol nincs bizalom. Ha nem tudnék bízni benne, vagy netalán én tennék valamit, amiért Chad nem bízna már többé bennem, akkor szerintem végleg búcsút inthetnénk egymásnak.
- Nyugi a barátnőimmel mindig biztonságban vagyok. - Tényleg vigyázunk egymásra, s ha látnák rajtam, hogy részeg vagyok, pedig nem szoktam az lenni, vagy bármi egyéb bajom van, vagy esetleg valaki ki szeretne kábultan kísérni a szórakozóhelyről biztosan közbeavatkoznának.
- Na és ki lenne az a bizonyos nő? - Úgy kérdezősködöm, mintha nem is tudnám, hogy valójában rólam beszél. Bevallom nem vagyok a csábítás mestere, s nem is szeretem magam túlzottan mutogatni, inkább szerénynek és félénknek mondanám magam, de nagyon is igyekszem ezen változtatni, de időbe telik.
- Ez így nagyon nem fair! - Nem ér, hogy így mosolyog rám, ennek a mosolyának nagyon nehéz ellenállni, de most erősnek kell lennem. Most végül is, ki csábít el kit?
- Ezt tényleg ne most beszéljük meg, rendben? - Ma biztosan nem szeretnék vele vitatkozni, pedig oda fogunk kilyukadni, ha továbbra is feszegetni akarja ezt a motor témát. Jobb lenne ha ezt valamikor máskor beszélnénk meg.
- Miről beszélsz? - Továbbra is a nyakát csókolnom, miközben kihasználom azt, hogy csukva van a szeme próbáltam minél feltűnésmentesebben eltávolodni mellkasától, hogy minél hamarabb kibírjak gombolni selyem ingemen néhány gombot.
- Upsz. - Abba hagytam nyaka csókolgatását, hogy eltávolodva tőle feltűnjön neki is, hogy bizony ingemből kilátszik a sötétkék csipkés melltartóm, s mellem egy része, amit nem fed a csipkés anyag. Alsó ajkamba harapva próbáltam minél ártatlanabbul nézni rá, mintha nem is az én művel lenne.

Örülnék neki, ha egy kicsit a barátnőivel is lenne és nem hanyagolná őket miattam. Mert ha mégis csak szakítanánk - amit nem szeretnék, hogy bekövetkezzen -, akkor kell neki barátnő, aki mellette áll a nehéz időszakban. Úgy hallom a hangján, mintha eddig nem érezte volna a bizalmat, amit mutatok neki.
- Miért, eddig úgy érezted, mintha nem bíznék benned? - Vonom fel az egyik szemöldökömet, mert én így érzem, bár lehet, hogy csak azért, mert erre nem tudott mit mondani, de mégsem akarta szó nélkül hagyni. Halvány mosoly ül ki az arcomra, ahogy a barátnőiről beszél, mert ez kell nekem, hogy vigyázzanak rá, mikor együtt vannak. Nem is akarnám úgy elengedni, ha nem tudnám, hogy vigyáznak rá.
- Ezt öröm hallani. - Tényleg örülök, hogy így összetartanak. Remélem, hogy jól fogják magukat érezni, bár még erről csak mi beszéltünk, de remélem, hogy Charlotte hamarosan a barátnőivel is megosztja ezt. Szerintem már ők is vágynak a barátnőm társaságára. Meg is tudom őket érteni, mert én is vágyok rá.
- Nem is tudom... - Húzom el a mézes-madzagot, mert szerintem pontosan tudja, hogy csak ő tud elcsábítani. Legalábbis eddig még másnak nem sikerült, mert más nők közeledése hidegen hagy. Bár tudom, hogy Charlotte ezt nem így gondolja, de ez a valóság. Rengeteg kalandom lehetett volna az életben, mégis csak 2 barátnővel büszkélkedhetek, ami eddig volt az életemben. És azt hiszem, hogy most ezzel a másodikkal meg is találtam az igazit.
- Ugyan mi? - Továbbra is ugyanúgy mosolygok rá, kíváncsi vagyok, hogy meddig bírja, vagy, hogy mit fog tenni.
- Jó. - Sóhajtok egyet beleegyezésképp, pedig én ezt most akartam megbeszélni. Annyira beleéltem magam, hogy lehet egy ilyen szuper motorom, de úgy tűnik, hogy ezt majd máskor beszéljük meg. Most hagyom magam sodródni az árral, így csak élvezem, azt amit velem művel. Behunyom a szemem, de ettől függetlenül tartom magam.
- Erről, amit csinálsz! - Válaszolok neki és fel sem tűnik, hogy már nem simul hozzám. Csak a csókok azok, amik most számomra édesek, amiket a nyakamra kapok. Libabőrös is leszek tőlük, de nem bánom, mert nagyon élvezem. Mikor abbahagyja, csak akkor nyitom ki a szemeim, és nem nagyon értem, hogy miért ejti ki ezt az egy szót a száján. Lepillantok a mellére, imádom ezt a melltartót. Most már biztos, hogy direkt csinálja ezt velem.
- Kórházban vagyunk! - Nézek fel a szemeibe, hangomon hallhatja, hogy szenvedek, mert tudom, hogy itt nem akarja, mégis ezt csinálja. De ha csak tesztelni akar, akkor nagyon is jól csinálja. Kezeimmel végig simítok combjain, majd közelebb hajolok hozzá és megcsókolom. Itt és most akarom, teljes köd ül ki a szemem elé.

Talán sokkal többet kellene egymással beszélgetnünk, s elmondanom neki azokat a dolgokat is, amikről nem szívesen beszélek. Ha a kommunikáció nem működik közöttünk, akkor nem csoda, hogy nem értsük meg egymást. Ezen sürgősen változtatni kell.
- Nem, erről szó sincs. Miért, ezt éreztettem veled? - Számomra egy kapcsolatban a bizalom olyan fontos dolog, mint a hűség. Szóval ha nem lenne közöttünk bizalom, s ha nem tudnánk egymásban bízni, akkor ez a kapcsolat biztosan nem lenne működőképes.
- Nem is tudod? - Meglepetten nézek rá, és közben nagyon remélem, hogy csak nem akarja egyből rávágni a nevemet. Nagy szerencséje, hogy nem vagyok olyan, aki ez miatt is képes lenne vele hisztizni. Néha nekem is szükségem van egy kis visszaigazolásra, hogy tudjam számára csak én vagyok az egyetlen.
- Az, hogy így mosolyogsz rám. - Nagyon nehéz nem olvadozni ettől a mosolyától, de minden erőmmel azon vagyok, hogy erős legyek és ellen tudja neki állni. Szóval ezt használja fel ellenem? Rendben van, nekem is van néhány női praktikám, aminek biztosan nem tud ellenállni. Lássuk melyikünk bírja tovább.
- Mit csinálok? - Megjátszom az értetlent, mintha tényleg nem tudnám, hogy miről beszél, s a gombjaim csak úgy maguktól, véletlenszerűen gombolódtak ki. Természetesen tudom, hogy tudja, hogy direkt csinálom ezt vele, de ennek ellenére mégis látszik rajta, hogy mennyire élvezi.
- Zárva az ajtó. - Suttogom miután ajkaink elváltak egymástól a csók után. Tudtommal, mikor beléptünk ide, akkor volt olyan figyelmes, hogy elfordította a kulcsot a zárban. Tudom, eddig én mondtam azt neki, hogy kórházban, ahol dolgozok semmi esély sincs egy kis huncutkodásra, de talán nekem is változhat néha a véleményem.

Nem is tudom, hogy miért merül fel bennem mindig valami kétség. De szerintem tényleg jobban járnánk, hogyha néha leülnénk és beszélgetnénk. Most is teljesen úgy hangzott, mintha nem bízna bennem és csak ezért hoztam fel ezt. Azt hiszem, hogy benne is valami felkelthette ezt az érzést.
- Ez a mondatod olyan volt, mintha eddig nem gondoltad volna, hogy bízok benned. - Adok egy egyszerű választ a kérdésére, mert szerintem ez tényleg úgy hangzott. De remélem, hogy meg fog nyugtatni, hogy ez nincs így. Kicsit önbizalom hiányos ezt eddig is tudtam, de nekem ez még mindig fura. És ez megint felmerül, mert látom a szemeiben azt a rémületet, hogy esetleg nem őt mondom. De ki mást mondanék? Elvégre elég sokat küzdöttem azért, hogy együtt legyünk, nem akarom ezt az egészet így abbahagyni.
- Nem... De te tudod! Vagy adjak egy tükröt és mutassam meg? - Megforgatom a szemeim, mert tényleg azt hittem, hogy hisz magában és bennem is, hogy én csak őt szeretem. Nekem is jól esne, ha néha hangoztatná, hogy szeret, de mégsem kezdek el gyanakodni, hogy esetleg más férfi van a láthatáron és ezért nem mondja.
- Nem csinálok semmit! - Továbbra is mosolygok, mert tényleg nem csinálok semmit, de tudom, hogy ezt a mosolyomnak elég nehezen tud ellenállni és ez nekem csak jó. Úgyis imádom, mikor rám mászik és beletúr a hajamba és vadul megcsókol, ezzel kihozva belőle valamiféle állatot.
- A határokat feszegeted. - Nézem a melleit, mert tudja, hogy nagyon is imádom a melleit és tényleg úgy érzem, hogy levert a víz. Akarok velük játszadozni, megfogni és ajkaimmal kényeztetni, de ott van a fejemben, hogy itt a kórházban tabu az ilyesmi. Csak akkor csillan meg valamiféle remény a szememben, mikor az ajtót említi. Eltekintek az említett tárgy felé és úgy teszem fel a kérdésem.
- És akarod? - Egyfajta engedélyt várok most tőle, hogy kényeztessük egymást, mert már rég nem volt köztünk szex, én meg sokáig ezt nem bírom. A nyakát kezdem el puszilgatni, miközben kínzó lassúsággal megyek feljebb a kezemmel egészen a melléig.
- Vágyok rád! - Suttogom a fülébe, mert nagyon is akarom őt itt és most. Csak reménykedek benne, hogy ő is akarja.

Ez érthető, hogy most itt tartunk, elvégre a kapcsolatunk még csak most kecmergett ki egy sötét, mély gödörből. Úgy érzem, hogy már semmi sem fog olyan lenni, mint régen közöttünk, de nem is akarok a múltban élni, inkább csak a közös jelenünkre koncentrálok, s a jövőnkre. De ahhoz, hogy közös jövőnk legyen még úgy érzem van néhány dolog, amit le kell tisztáznunk, helyre kell hoznunk egymás között.
- Pedig egyáltalán nem azt akartam, hogy olyannak hasson. - Talán tényleg olyan volt, talán csak Chad értelmezte félre, vagy tudom is én, de az már biztos, hogy most ezen nem akarok problémázni. Most érzem csak úgy igazán, hogy végre a kapcsolatunk azon a síkon van, ahol lennie kellene. Ezek szerint igaz, hogy a tragédiák összehozzák az embereket, mert ki tudja, hogy mi lenne most velünk, hogy ha nem lett volna az a csúnya balesetem, amiből mára már szerencsére sikeresen felépültem. Inkább nem is akarok bele gondolni, hogy milyen ramatyul néztem akkor ki, de Chad ennek ellenére is kitartóan ott volt mellettem, sőt alig lehetett haza zavarni, hogy legalább egy egészen kicsit pihenjen.
- Szóval mindvégig rólam beszéltél? - Mint mindig, úgy most is vágyok a pozitív visszajelzésre. Talán ez tényleg a hiányos önbizalmamnak tudható be, vagy csak a túlzott szerénységemnek. Nem azt mondom, hogy csúnya vagyok, mert azért reálisan látom magam, de tudom, hogy tőlem vannak sokkal szebb, és kívánatosabb nők is a világon.
- Oh, hát persze, hogy nem! - Na tessék! Még, hogy nem csinál semmit, képes ezt mondani, miközben folyamatosan azzal a bizonyos mosolyával képes rám nézni.
- Nekem talán nem lehet? Olyan sokáig voltam jó kislány, szeretnék egy kicsit rossz is lenni. - Határozottan megváltoztatott a baleset. Ráébredtem arra, hogy milyen rövid az élet, s hogy egyik napról a másikra talán már véget is ér, ezért szeretnék minél több olyan dolgot kipróbálni, amit eddig soha sem mertem megtenni. Egyszer élünk elven. Nem válaszoltam, mindössze kigomboltam az ingemen lévő többi gombot is, majd levetettem. Úgy gondolom ez eléggé egyértelmű válasz volt kérdésére.

Próbálok minden rosszat elfelejteni és csak a jóra emlékezni vele kapcsolatban. Elvégre a szünetünkig nem volt a kapcsolatunkkal semmi, sőt elmondhattuk, hogy nem veszekedtünk, csak élveztük egymás társaságát. Mostanában úgy érzem, mintha kezd egyre több vita téma felmerülni köztünk.
- Lehet beszélgetnünk kéne. - Hozom fel, bár nem most akarom ezt megbeszélni, hanem máskor, de muszáj lesz. Szeretnék vele egy-két dolgot tisztázni, amit még nem sikerült a kapcsolatunk alatt és szerintem ezt mostanában kellene megejtenünk. És ez csak jobban erősödik bennem, ahogy meghallom a kérdését. Megforgatom a szemeimet, hogy ezzel is időt nyerjek és ne akadjak ki.
- Persze, hogy rólad! Ki másról beszéltem volna? - Vonom fel az egyik szemöldökömet, mert tényleg nem értem, hogy mire is gondolt. Engem más nő nem érdekel, csak ő és neki engedek meg elég sok mindent, mert a párom és szeretem. Belepuszilok a nyakába, ahogy vigyorgok tovább, hogy levegyem a lábáról, bár azt hiszem, hogy ez már megtörtént, hiszen az ölemben ül. Végig simítok a combjain, majd kezeim megállnak a derekán. Nem válaszolok semmit, mert erre nem is tudok, helyette inkább sodródok az árral.
- Tetszik. - Csak ennyit mondtam, hogy rossz kislány lesz most. Csak nehogy megbánja, vagy esetleg játszadozzon velem. Mivel a kórházban vagyunk ezért tudom, hogy csak tesztel, bár azzal, hogy levette a blúzát már nem tudom eldönteni. Sóhajtok egyet, ahogy a kebleit nézem, egyszerűen fogalmam sincs, hogy ezt most komolyan gondolja, vagy még mindig tesztel.
- Ha tesztelsz, akkor megbuktam. - Vágytól fűtött hangon mondom a szemeibe, majd megcsókolom vadul. Csók közben pedig lassan hátradőlök, majd elhelyezkedek vele az ágyon, hogy ő legyen felül. Tetszik ez a fajta hozzáállás, el tudnám ezt viselni. Kezeimmel végig simítok a hátán, fel a melltartójáig, de nem nyúlok hozzá, helyette lefelé indulnak el a kezeim. Ezt csinálom vele kétszer, majd csak eljutok odáig is, hogy gyakorlott mozdulattal kikapcsoljam a melltartóját. Egyik kezem előre húzom, hogy masszírozni kezdjem, ezzel is feltüzelve egy kicsit. A csókot pedig nem hagyom abba, csak akkor ha ő az ajkaival teljesen máshogy puszilgat.

Szeretnék boldog lenni vele, nem azt mondom, hogy most nem vagyok az, de meg kell tanulnom felvállalnom az érzelmeimet és beszélni is róla.
- Igazad van, elvégre nem árt, hogy ha néhány dolgot megbeszélünk. Talán az egyik nap leülhetnénk és szép nyugodtan megbeszélhetnénk mindent. – Néha csak sodródunk az árral, de van amikor be kell húznunk azt a bizonyos féket és nem engedni a sodrásnak. Talán azért is adtam vissza a gyűrűt, mert megijedtem, hogy túl gyors tempót diktálunk egymásnak, hiába szeretem, hogy ha még nem állok készen még így elköteleznem magam és azt hiszem, hogy ezt vele is tisztáznom kell még egyszer. Ha nem is mondja, akkor is tudom, hogy mennyire rosszul esett neki az, hogy vissza adtam neki a gyűrűt.
- Mondjuk egy szebb, csinosabb nőről. De már számtalanszor mondtad, hogy neked csak én létezek. – Nem akartam megint abba a vitába bele kezdeni, hogy mennyire kevés az önbizalmam ezért is mondtam már most azt, hogy tudom erről is miféle véleménnyel van. Még azt is szeretem benne, hogy ennyire tud engem szeretni. Neki csak én vagyok az egyetlen nő az életemben, hiába van még millió nő a világon rajtam kívül.
- Szóval tetszik? – Alsó ajkamba haraptam, miközben kacérkodtam vele. Noha ez, amit most teszek az nagyon is az ellenkezője eddig annak, amit eddig tettem, vagy mondtam. Mégis a nemrégiben történt balesetem felnyitotta a szememet és próbálok máshogy közelíteni a dolgokhoz, s minden lehetőséget megragadni.
- Ez nem csak egy teszt. – Noha lehet, hogy eleinte tényleg annak szántam, de aztán gyorsan meggondoltam magam. Most valahogy sokkal jobban akarom érezni a közelségét, mint máskor. Ami nem is csoda, hiszen már olyan rég érezhettem a testi szerelmünket, hogy már ennyire vágyok rá, hogy akár itt és most odaadjam neki magam.

Azt hiszem, tényleg meg kell ejtenünk valamikor a beszélgetést, mert tisztáznunk kell egy-két dolgot. Legalábbis én már így érzem, mert kezdek ebbe belefáradni. Legalább tiszta vizet öntünk a pohárba.
- Rendben. De akkor mindketten legyünk kipihentek. - Mondom mosolyogva, mert tudom, hogyha nyűgösek vagyunk akkor elhamarkodottan valami olyanra térünk ki, amit igazából meg sem akartunk beszélni, mert nincs miről. Nem akarok vele szakítani és idáig sem akarok vele eljutni, mert vele akarok lenni. Épp ezért gondolom úgy, hogy jobb lesz nekünk, ha kipihenve ülünk le. Ezek után megforgatom a szemeimet és sóhajtok egyet. Komolyan mondom egyszerűen nem hiszem el, hogy egy ilyen nő létezik, mint Charlotte.
- És ez téged miért zavar? Úgy értem, hogy állandóan felhozol szebb és csinosabb nőket. Ha velük akarnék lenni, már rég nem lennénk együtt. Csak nem értem, hogy miért baj, hogy téged szeretlek. Fárasztó már! - Komolyan mondom tényleg fárasztó bizonygatnom, hogy őt szeretem és tényleg azt fogja elérni ezzel, hogy inkább ráhagyom és gondolja úgy, ahogy akarja. Én úgy is tudom, hogy mit érzek. De inkább ezen nem is akarok agyalni, mert felhúzom magam és a végén itt hagyom őt.
- Szeretem, ha rossz vagy! - Titokzatosan tekintek rá, mert jó az, ha rossz. Akkor tudom, hogy valami olyanra készül, amit mindketten fogunk élvezni. Ez valamiféle zöld út nekem, hogy egymáséi legyünk.
- Békülős szex. - Megcsókolom, mert az előbbi nekem nagyon is nyomott hagyott a lelkemben. Hátra is dőlök vele, hogy felül legyen és azt csináljon velem, amit csak szeretne. Mivel zárva az ajtó és remélhetőleg most a szerelmem is nélkülözhető egy kicsit, élvezhetjük egymást. Végig simítok rajta és amint lekerül róla a melltartó a mellét veszem célba. Majd ezek után közelebb húzom magamhoz, hogy keblei a csupasz mellkasomhoz érjenek. Továbbra is csókolom, most nekem így nagyon is jó.

Mosolyogva bólogatok, ezzel is beleegyezve szavak nélkül is abba, hogy majd egy másik alkalom során megbeszéljük azt a néhány dolgot, amit egymással még le kell tisztáznunk. Noha már azt is tudom, hogy néha nem az a megoldás, hogy ha megbeszéljük egymással azokat a bizonyos dolgokat, mert olykor képesek vagyunk szavak nélkül is megérteni egymást, s néha egy gesztus, cselekedet többet ér a szavaknál. Ezzel most nem azt mondom, hogy nem kell mindig fecsegnünk, hanem azt, hogy nem mindenre a beszéd a megoldás, de a mi kapcsolatunkban inkább a beszéd hiánya az adandó probléma.
- Nem arról van szó, hogy baj az, hogy ha engem szeretsz, inkább attól tartok, hogy egy napon már ez nem így lesz. – Mint minden nőnél azért bennem is van egy kis félsz, attól tartok, hogy egyszer majd egy szép napon arra döbben rá, hogy már nem azt érzi irántam, amit régebben. Tudom, hogy erre nem szabadba gondolnom, hiszen azt még én sem tudhatom, hogy mit hoz számunkra a jövő.
- Olyan rossz fogok lenni, mint még eddig sosem. – Suttogtam a fülébe. Elvi okok végett ilyet sosem művelnék a rendelőmbe, de tényleg valami megváltozott bennem a balesetem óta. Mondjuk úgy, hogy nem kimondottan rossz irányba, sőt Chadnak látszólag nagyon is tetszik a mostani hozzáállásom, s az, hogy már a meztelen felső testemben gyönyörködhet. Elválva ajkaitól kezdek szép lassan haladni mellkasán lefelé apró puszikkal elhalmozva, s közben mindkét kezem a nadrágjában lévő övre simult, hogy minél előbb kikapcsolva szedjem le róla a nadrágját az alsójával együtt. Most valamiért magabiztosabbnak érzem magam, talán ez annak is köszönhető, hogy láthatóan kíván a barátom. Jobb kezemmel kezdem el izgatni férfiasságát, s közben újra vissza térek ajkaihoz, hogy szenvedélyesen megcsókoljam.

Örülök neki, hogy ebbe beleegyezik, mert nem most akartam mindezt megbeszélni vele. Azt hiszem nekem még át kell gondolnom és összeszednem mindent, amit tisztázni szeretnék vele. De most van egy másik dolog, amit tisztáznunk kell. Nem nagyon értem azt, amit mond, mert elvégre neki azt kéne élveznie, ami most van és nem azon aggódnia, ami majd egyszer esetleg lesz. Amúgy sem tudom nélküle elképzelni az életem, de ettől függetlenül lehet, hogy nem együtt fogunk megöregedni. Mindenesetre én pont arra fogok törekedni, hogy együtt maradjunk jó sokáig.
- Te komolyan attól félsz, hogy már nem leszek beléd szerelmes? – Ráncolom össze a homlokomat, mert nekem ez annyira abszurd. Egyáltalán nem értem, hogy miért gondolkozik ilyeneken, hiszen fogalma sincs, hogy mi lesz velünk. Ha mindketten akarjuk, akkor még több évig is együtt leszünk. Megpróbálok most nem ezzel foglalkozni, mert nagyon is csábító az, amit suttog a fülembe. Még a szőr is feláll a karomon. Egyszerűen vágyok rá, akarom, hogy rossz legyen és azt hiszem ezt meg is fogom tapasztalni.
- De halknak kell lenned! – Suttogom vissza, igaz semmi vágyrombolás nincs szándékomban, de azért nem ártana figyelemben tartani, hogy a rendelőben vagyunk. Kicsit azért még mindig meglepett vagyok, mert Charlottera ez egyáltalán nem jellemző, sőt még kint a folyosón is ezt bizonygatta, hogy itt köztünk nem lesz semmi. Most pedig arra készülünk, hogy szeretkezzünk. Ahogy elválnak az ajkaink és a testemen kezd el lefelé puszikat osztani, szívverésem felgyorsul és reménykedek abban, hogy nem fog megállni, hanem az ajkaival fog kényeztetni. Felemelem egy kicsit a csípőm, hogy le tudja rólam szedni a nadrágom az alsómmal együtt. Bár azt hittem egy kicsit játszadozunk, de talán az idő szűke és a vágy miatt kicsit gyorsabban haladunk. Csalódottan sóhajtok fel ahogy keze a férfiasságomra tér. Azt hittem, hogy mindezt a szájával fogja tenni, de nekem most ez is megfelel, hiszen tőle ez nagyon nagy előrelépés. Alig kapok levegőt, ahogy megcsókol. Testem akaratlanul is megremeg, mert nagyon is jó helyen van a keze még mindig. Kezemmel végig simítok a hátán, egész a szoknyáig. Már megtanultam, hogy ezeknél a szoknyáknál hátul van a cipzár, így amint kitapintottam le is húzom. Kezeimmel benyúlok a bugyijába, hogy megmarkoljam a fenekét. Igazából már most magamévá tenném, de zavaró a rajta lévő ruha. Így, ha segít és egy kicsit abbahagyja a rajtam való munkálkodást, akkor lekerül róla a szoknya a fehérneművel együtt. Könnyebb lesz így. Kezem becsúszik a lába közé és izgatni kezdem, majd még az ujjaim is belé csúsznak. Annyira szívesen megfordítanám a helyzetet, de azt akarom, hogy ő irányítson, így nyugton maradok alatta.

Határozottan realista vagyok, ezért is szoktam elgondolkozni azon olykor, hogy mi lesz ha... Mi lesz velünk egy, kettő, akár három év múlva? Esetleg találgathatok, mert biztosra nem tudhatom és pont ez az, ami annyira zavar. Egyébként azt hiszem, hogy még félek a kötöttségektől. Félek elkötelezni magam, de nem azért, mert nem szeretem, hanem azért, mert még ezt az egészet túl korainak érzem. Eddig ezt gondoltam, de a balesetem eléggé megváltoztatta az eddigi életszemléletemet. Nem azt mondom, hogy másokat irigylek, de azért mégis csodálom azokat, akik képesek bele vágni az ismeretlenbe, akik nem félnek új dolgokat megtapasztalni, akik nem ragaszkodnak a régi, megszokott dolgokhoz. Mindeddig én is ilyen voltam, féltem minden változtatástól, de végre sikerült ráébrednem arra, hogy az új dolgok is lehetnek jók, még akkor is, ha ezzel kilépek a jól ismert komfortzónámból.
- Igen. Mármint bármikor bekövetkezhet ez. Talán egy szép napon ráébredsz arra, hogy nem én vagyok az, aki valójában hozzád való lenne. - Most jogosan nevezhet paranoiásnak is akár, de mostanában ez a legnagyobb félelmem. Ha jobban bele gondolok valójában nem is tudom, hogy miért van ez, hiszen semmi jelét sem adta annak, hogy már unná a kapcsolatunkat, mégis valamiért tartok attól, hogy egy napon elveszíthetem. De hát erről is szól a szerelem, nemde? Szeretünk és egyben félünk is attól, hogy az a személy, akit a szívünkbe zártunk egy napon már többé nem lesz részese az életünknek.
- Nem is szándékoztam felhívni a rendelő előtt várakozó páciensek figyelmét arra, hogy mit fogunk művelni idebent. - Különös, hogy most egy csepp bűntudatom sincs az miatt, hogy odakint várakoznak az ajtó túloldalán a betegeim. Talán mindez azért van, mert mostanában csak a munkámnak éltem és ez miatt eléggé elhanyagoltam a magánéletemet és úgy hiszem egy kis intimitás kijár nekem is a barátommal, akit olyan ritkán láthatok a munkám miatt.
Halkan felnyögtem mikor ujjaival most a legérzékenyebb pontomra tért, s egyre hangosabbak lettek sóhajaim, mikor ujjaival kezdett el kényeztetni, habár nagyon is élvezni kezdtem, amit vele művel, mégis leszálltam róla, ezzel mindent félbe hagyva, amit elkezdtünk. Egy kicsit meg szerettem volna ijeszteni, hagy higgye csak, hogy meggondoltam magam, s nem is akarom most odaadni magam, de ezzel csak annyi szándékom volt, hogy jobban oda férjek az értem meredező férfiasságához. Innentől kezdve nem sokáig tétlenkedtem. Ismerem már annyira, hogy jól tudjam most mire is vágyik. Férfiasságát nyelvemmel, majd ajkaimmal kezdtem el kényeztetni, játékosan, szép lassan, lehetőleg a legnagyobb élvezetet okozva számára.

Egyáltalán nem értem Charlottet, hiszen neki a jelennel kéne foglalkoznia, nem azzal, hogy mi lesz pár év múlva. Bár azért csodálom, hogy ő ennyire előre lát, mert én még azt sem tudom, hogy 1 óra múlva mit fogok csinálni. De azért zavaró, mert addig fogja ezt magának bebeszélni, amíg egyszer tényleg megunom ezt. Ez eddig lehetetlennek tűnik a számomra, de ki tudja mit hoz a jövő. Vele szeretnék lenni és ezt már annyiszor elmondtam neki, hogy nem értem mit aggodalmaskodik. Élveznie kéne, hogy velem van. Kicsit azért megdöbbent, hogy ilyeneket mond, mert semmi olyat nem mondtam vagy tettem, amivel ezt kiváltottam belőle.
- Ennyire ragaszkodsz hozzám? – Nézek a szemeibe, bár ez engem nem zavar, mert én is kötődök hozzá, de mégis inkább a jelennek élek, mert nem akarok abba belegondolni, hogy mi lesz ha már nem lesz belém szerelmes. Én most akarom érezni a szerelmét, és remélem, hogy ezt sokáig fogom még, de azzal, hogy bevonzom a rosszat, nem lesz jobb. Nem is tudom, hogy mi kellene neki, hogy ne a jövővel foglalkozzon, hanem velem.
- Lenne közönségünk is! – Vigyorgok, bár tudom, hogy ő ennyire azért nem akarja közszemlére tenni a szerelmünket és azt is tudom, hogy számára ez nagyon is nagy előre lépés, hogy képes is a rendelőben együtt lenni velem, pedig nem is kértem rá. Azért az ilyen „visszajelzések” nagyon is jól esnek nekem, hogy nem csak én kezdeményezek, mert így bizonyosodok meg arról, hogy még mindig kíván és engem akar.
Nem sietek sehova, így kell egy kis idő, míg az ujjaim a megfelelő helyre kerülnek. Elmosolyodok, ahogy halkan felnyög, bezzeg ha most otthon lennénk, akkor nem fogná vissza magát ebben biztos vagyok. Ujjaimmal kényeztetni kezdem, de nem tudom túl sokáig, legalábbis addig ameddig szerettem volna, mert leszáll rólam. Nagyokat pislogva nézek utána, hogy most hova megy, mert ez nagyon is rossz tréfa, ha most így itt akar hagyni. De ahogy érzékelem, hogy mire is készül, megnyugszom. Felsóhajtottam, ahogy megéreztem férfiasságomon a nyelvét, majd ahogy a szájába vette. A vizsgálóasztal szélébe kapaszkodtam és testem akaratlanul is megrándult a technikájától. Egyszerűen élvezem azt, amit velem tesz. Ennél keményebb már nem is tudok lenni, úgy érzem mindjárt felrobbanok. Homlokomon izzadtság cseppek kezdtek el gyöngyöződni, hajam szálainak a vége pedig kezdtek bevizesedni. Meleg van, nagyon meleg. Szívem majd kitör a mellkasomból, alig kapok levegőt, de hálásan sóhajtozok alatta. Csak bízok benne, hogy nem akar sokáig szenvedtetni és egy kicsit élvezzük egymást is.

Tudom túl sokat aggodalmaskodom és nem kellene, hogy ez így legyen, de én már csak ilyen vagyok. Szeretem a dolgokat túlgondolni, túlaggódni. Nekem sosem ment az, hogy csak egyszerűen bele vágtam valamibe, lesz ami lesz alapon. Mindig is féltem az esetleges kockázatoktól, amik ellen nem tudok mit tenni. Ez is olyan, hogy attól tartok, hogy egy napon már többé nem fog szeretni. Ez ellen sem tudnék semmit sem tenni, mindössze csak el kell fogadnom. Elvégre, ahogyan a mondás is tartja: minden jónak vége szakad egyszer. Mégis reménykedek abban, hogy mi sokáig boldogok fogunk lenni együtt.
- Vannak dolgok, s emberek akikhez ragaszkodunk, ahogyan én is hozzád, habár nem tudnám megmondani miért érzem ezt így, de azt tudom, hogy nem lenne jobb az életem, hogy ha már nem lennél a részese. – Nem olyan egyszerű ezt lemagyarázni. De legalább megtudhatta, hogy ragaszkodom hozzá és eszem ágában sincs elveszíteni, habár egy egészen kicsikét paranoiás vagyok, mert egyszerűen még a tudat is megbénít, hogy talán elhagyna. Mégis ez most annyira lényegtelenné vált, miután szavainkat tetteink váltották fel.
- Jobban örülnék annak, ha se fül sem pedig szemtanúja nem lenne annak ami idebent fog zajlani. - Hozzám képest nagyon is váratlan fordulat volt, hogy engedtem a csábításnak, méghozzá úgy, hogy a rendelőmben vagyunk. Azért van bennem némi félsz attól, hogy akár le is bukhatunk. Nagyon azon vagyok, hogy sikerüljön ellazulnom és nem arra gondolni, hogy miféle következményei lehetnek annak, hogy ha netalán lebuknánk. Halkan fogjuk csinálni és akkor senki sem sejthet meg semmit sem.
Orálisan kezdtem el kényeztetni, ennyit megérdemel, sőt még ennél is jóval többet. Gyengéd voltam vele, mégis jól tudtam, hogy mit kell ahhoz tennem, hogy a legjobban élvezze a rajta való munkálkodásomat. Eleinte lassan játszadoztam vele, majd szépen ráérősen gyorsítottam a tempón, de még azelőtt abba hagytam a kényeztetést mielőtt eredménye is lett volna a játszadozásomnak. Egészen eltávolodtam tőle, majd az íróasztalomon foglaltam helyet, lehetne ennél is egyértelműbben utalni arra, hogy most mire is vágyhatok?

Igazából sosem hittem volna, hogy ez is kiderül róla, hogy ennyire ragaszkodik hozzám. De nekem ez csak jó, hiszen akkor biztos lehetek benne, hogy nem akar senki miatt sem elhagyni, aki esetleg jobb nálam. Ezért is próbálok jó maradni, hogy nem elkövetni semmi hülyeséget, amit később megbánok. Bár eddig azt hittem, hogy én vagyok nagy tervezgetős, de mint most kivettem szerelmem szavaiból, ő már nagyon is azt tervezi, hogy együtt leszünk örökre. Én is ezen az elképzelésen vagyok, így legalább ebben egyetértünk.
- Rettegsz attól, hogy elhagylak? – Muszáj volt rákérdeznem, bár semmi szándékom nincs, hogy elhagyjam, hiszen szeretem, és nem azért küzdöttem és szenvedtem érte, hogy csak úgy kilépjek ebből a kapcsolatból. De azért jó ilyeneket tudni. Én is valahogy ugyanezt érzem, így talán egyikünknek sem kéne félnie, hogy a másik elhagyja, mert talán ez nem fog bekövetkezni hacsak valami olyan ki nem derül, amit a másik nem tud tolerálni.
- Miért szeretsz velem lenni? – Még ezt hozzáfűzöm az előbbi kérdésemhez, mert akarom tudni, hogy mit teszek, amiért ennyire ragaszkodik hozzám. Azt már tudom, hogy aranyos vagyok, de talán ezt nem fogja mondani, mert nem igazán szeretem ezt a jelzőt magamra. De tőle ezt elviselem. Viszont muszáj mosolyognom, ha már ennyire azt akarja, hogy magamévá tegyem, de nem akarja, hogy más is tudomást szerezzen erről. Bár meg tudom érteni és ezért próbálom majd türtőztetni magam. Nagyon is jól esik az, ahogy kényeztet, nem is gondoltam volna, hogy majd itt fogja rajtam ezt gyakorolni. Szívem már nem tud gyorsabban verni, a légzésemtől pedig mindjárt megfulladok. Annyira akarom, hogy kielégüljek, így mikor még gyorsabb tempót vesz fel már azon vagyok, hogy engedjek, mikor abbahagyja. Kifújom magam, bár már lüktet a férfiasságom. Kinyitom a szemem és nagyon nem számítottam arra, hogy ott hagy és felül az asztalra. Én mondjuk arra gondoltam, hogy itt a vizsgálóasztalon meglovagol, de akkor megint egy új dolgot kipróbálhatunk. Odamegyek hozzá, beállok a lábai közé, majd vadul megcsókolom, de még nem teszek semmit. Egyik kezem a mellére húzom, miközben másik kezemmel a combján simítok végig a körmömmel épphogy hozzáérve a bőréhez.
- Déjá vu! – Suttogom a fülébe, mert mikor összejöttünk, azon a napon is az asztalán akartam megfektetni, csak akkor a főnővér berontott. Most viszont zárva az ajtó így nem fog senki se megzavarni minket. Közelebb is megyek hozzá, hogy férfiasságommal belé hatoljak és csípőmet elkezdem mozgatni. Talán a vizsgálóasztalon jobb lett volna, de nem panaszkodom, hiszen Charlotte az enyém. Tempómon kicsit gyorsítok, hogy mindkettőnk élvezze, közben fejemet a nyakába teszem. Csak most érzem, hogy mennyire vizes a hajam az izzadtságtól.

Nekem sosem volt könnyű beszélni az érzelmeimről, valójában az sem megy túl jól, hogy ha beszélni kell róla. Nem az a fajta nő vagyok, aki képes könnyen megnyílni. Nekem mindehhez idő kell. Azt hiszem már vagyunk annyi ideje együtt, hogy előtte képes legyek megnyílni. Még mindig nehéz persze, de már sokkal könnyebb, mint eleinte. Ehhez az is kellett, hogy Chad képes legyen elfogadni olyannak amilyen vagyok, megérteni és velem maradni.
- Miért te nem rettegsz attól, hogy esetleg én hagylak el? - Tudom nem fair kérdésre kérdéssel visszavágni, de egyszerűen csak tudni szeretném. Talán nekem van ilyen paranoiám csak és Chad sosem gondolkozik el azon, hogy mi fog velünk lenni, hogy vajon még meddig fogunk együtt lenni. Azt hiszem a kapcsolatunk során már mindkettőnk számára nyilvánvalóan bebizonyította, hogy mennyire fontosak vagyunk egymás számára. Benne sokkal több önbizalom van, mint bennem, ezért nem is csodálnám, hogy ha benne ez fel sem merült volna. De minden bizonnyal jobb lenne, ha nekem sem támadnának efféle gondolataim, mert csak magamat ijesztgetem ezzel.
- Bármennyire is szeretnék erre válaszolni egyszerűen nem tudok. Nincs semmi oka, nem tudnék felhozni semmit sem, csak érzem. - Mintha csak azt kérdezte volna, hogy miért pont őt szeretem? A szívünknek nem tudunk parancsolni, hiába próbáltam még akkor a józan eszemre hallgatni, mikor még csak közeledett felém. Egyszerűen képtelen voltam rá, mert csak úgy egyik napról a másikra elkezdtem iránta érezni valamit, aztán ez az érzés egyre erősebb és erősebb lett. Ez vezetett el ahhoz, hogy most is együtt vagyunk.
Alsó ajkamba haraptam, amint belém hatolt, próbáltam visszafogni a belőlem kikívánkozó nyögéseket. Lábaimat dereka köré fontam, mindkét kezemet felvezettem hátára, úgy öleltem magamhoz. Ezt a pózt csak néhány másodpercig tudtam tartani, hamar egyik kezemet inkább számára tapasztottam, hiszen egyre hangosabb és hangosabb nyögések kívánkoztak ki belőlem, ahogy a tempón gyorsított.

Azt hittem legalább mond egy választ a kérdésemre, mert nagyon is kíváncsi vagyok arra, hogy mit is válaszolna. De valahogy ez a kérdés nekem fura. Össze is ráncolom a homlokomat, de nem habozok. Viszont én is csak kérdéssel tudok válaszolni, hiszen nincs bennem semmi ilyen félsz egyelőre. És teljesen biztos is vagyok magamban, mert tudom, hogy semmi okot nem adtam arra, hogy ezen gondolkozzon, velem marad-e vagy sem.
- Ugyan miért hagynál el? – Nézek a szemeibe, mert szerintem nagyon is türelmes vagyok vele szemben, ami nekem kicsit nehezemre esik, de semmit sem erőszakolok rá, amit nem akar. Én úgy érzem, hogy velem nincs gond, persze néha hisztizek, de ez nekem is kijár.
- Szerelmes vagy belém! – Mondom határozottan még az előző kérdésemhez, mert szerelmes ezt látom rajta és ezért sincs semmi félnivalóm. Persze ez még nem kizáró ok, de attól függetlenül, amit most megtudtam biztos vagyok benne, hogy nem fog elhagyni. De azért kíváncsi vagyok arra, hogy ő mit fog ehhez hozzászólni. Kicsit meglep, hogy nem tud felhozni semmi jó tulajdonságomat, ami miatt szeret velem lenni, így lebiggyesztem ajkaimat.
- Azt hittem azért, mert jó fej vagyok meg vagány. – Önbizalmam határtalan, de tudom magamról, hogy így van. Kedves vagyok, udvarias és még aranyos is vele szemben, ami miatt mind-mind imádhat. Arról nem is beszélve, hogy hatalmas kutyaszemekkel tudok ránézni, hogyha valamit elakarok nála érni. De ez az én titkom marad.
Még asztalon nem is csináltuk, ha jobban belegondolok, csak mosógép tetején, de az sem volt valami jó. De nem vagyok semminek sem az elrontója, így odamegyek hozzá és belé hatolok, hogy végre megnyugodjak fent is és lent is, hogy az enyém testileg. Érzem, ahogy a derekamra teszi a lábát, ezért is tartom még egy kicsit a lassabb tempót, hogy élvezzük egymást. De nekem nem sokáig megy ez, így viszonylag hamar felveszem a normál tempót, főleg ahogy érzem, hogy kezei a hátamon siklik felfelé.
- Csak ne karmold szét a hátam… Mert, neked kell leápolnod. – Suttogom a fülébe, bár alig bírom kinyögni a szavakat, de attól még érthetőek. Ahogy láttam nincs nagy körme, de attól még nem lenne jó, ha sebeket ejtene rajtam. Mosolygok, ahogy a produkcióját látom, tudom, hogy alig bírja ki, hogy ne legyen hangos. Mivel a nyakánál van a szám, így finoman beleharapok. Bár kezd kényelmetlen lenni a póz, ezért újból lelassítok a tempón, hogy el tudjam fektetni az asztalon. Igaz, hogy levertem ezzel a telefonkagylót a helyéről, de úgysem fogunk most telefonálni. Amint rajta fekszek, ismét visszaveszem az előbbi tempóm, sőt még egy kicsit gyorsabb is lesz a csípőmozgásom, ahogy közeledek a kielégüléshez.

Úgy látszik válaszok helyett egyre több és több kérdés merül fel bennünk. Habár egy jó okot sem tudnék felhozni arra, hogy miért is hagynám el, persze azért mert nincsenek efféle szándékaim. Kérdéséből ítélve szerintem Chad tényleg azt hiszi, hogy mi már örökké együtt leszünk, amíg világ a világ. Persze ezt sosem lehet tudni, ahogyan azt sem, hogy mégis mit tartogat még számunkra a jövő.
- Nem is félsz attól, hogy egyszer egymásra ununk? – Tessék, válasz helyett ismét kérdéssel állok elő. Talán ez lehet az egyik ok, egymásra ununk az évek alatt és a most nagy lángon égő szerelem egyszer csak kialszik közöttünk.
- Mégis miből gondold azt, hogy szerelmes vagyok beléd? – Noha ez tény, de néha tényleg megtud lepni, hogy mennyire határozott abban, hogy én mégis mit érzek iránta. Szeretem, ezért vagyok vele ez ennyire egyszerű.
- Véletlenül nem önbizalom a második neved? – Nekem sosem fog lenni szerintem annyi önbizalmam, mint neki van. Néha egy egészen kicsikét bosszantó tud lenni, mikor ezt műveli, de volt időm ehhez is hozzá szokni.
- Nem fogom… - Nehezemre esett még ezt a két szót is kinyögnöm, sosem voltam olyan vad, ezért nem kell attól félnie, hogy a körmeimet a hátába fogom mélyeszteni. Szó szerint a kezemet a számra tapasztom, hogy ne legyek túl hangos és még véletlenül se sejtse meg senki sem, hogy mit művelünk idebent. Talán a kelleténél hangosabban nyögök fel, mikor belém harap. Erre aztán nem számítottam. Egyik pillanatról a másikra váltottunk pózt és már azon kaptam magam, hogy az asztalon hanyatt fekszem, Chad pedig már fölöttem van. Egyre nehezemre esik halknak lenni, ahogy érzem már nagyon közel járok az orgazmushoz. Testem megremeg alatta, ahogy egy utolsót nyögök a kéjtől miután testemet átjárta az a bizonyos kellemes érzés.

Kíváncsi vagyok meddig fog tartani még ez a kérdésre kérdés a felelet. Tényleg hamar le kell ülnünk beszélgetni, hogy mindenre fény derüljön és, hogy lássuk a másik szándékát. Mert Charlotte tudja az enyéimet, hiszen egy párszor már mondtam, de nekem ő olyan, mint egy megoldatlan ügy. Tele titkokkal még, ha nem is tud róla. Rengeteg mindent akarok róla tudni, de soha sem mond el semmit, amivel az őrületbe kerget. Most is, ahelyett, hogy élveznénk egymás társaságát inkább szavakra fecséreljük az időt.
- Amennyit találkozunk mostanában, nem hiszem, hogy ettől kéne félnünk. – Rántom meg a vállaimat, mert mostanában tényleg nagyon ritkán találkozunk, talán ezért is van Charlotte szexuálisan feltüzelve. Amit persze nem bánok és ezért is szeretném, hamar lezárni a beszélgetést, hogy a lényegre térjünk. Kérdésére csak felvonom a szemöldökömet, most láthatja rajtam, hogy mennyire nem tetszik ez. Tényleg azt hittem, hogy legalább rávág egy igent és nem játszik velem ilyet. Különben is ez az én stílusom, nem ér, hogy elvette tőlem ezt.
- Egyrészt látom rajtad. Messziről süt rólad, hogy fülig szerelmes vagy! Másrészt meg nem úgy ismertelek meg, mint aki csak a szexért vagy a pénzért lenne együtt a másikkal. De ezt úgy kérdezted, mintha nem lenne igaz. Vagy nem vagy belém szerelmes? – Legalábbis csak bízni tudok abban, hogy a szerelem, amit látni rajta azt irántam érzi. Nagyon is intelligensnek tartom, így biztos vagyok benne, hogy nem játszadozik velem. Ha most kiderülne az ellenkezője, biztos, hogy összetörnék lelkileg, mert én Charlotteba még mindig szüntelenül szerelmes vagyok és úgy érzem, hogy velünk nem történhet meg, hogy egymásra ununk. Legalábbis az én részemről és próbálok mindig valami újat csinálni, hogy ez Charlotteból se múljon el.
- Ez egészséges önbizalom! Ilyen van mindenkinek, kivéve egy embernek. – Mosolygok és szerintem pontosan tudja, hogy róla beszélek. Nem ismerek még egy hozzá hasonló embert, akinek ennyire nincs önbizalma, mint neki. Pedig egy igazán gyönyörű nőről van szó. De akkor is el fogom nála érni, hogy neki is legyen valamennyi önbizalma. Tovább mosolygok, ahogy biztosít arról, hogy nem fogja szétkarmolni a hátam. Pedig titkon azért erre vágyok, hogy egy kicsit vaduljon és utána ápolgasson. De tudom, hogy ez úgysem fog megtörténni, mert már az is előre haladás, hogy itt szeretkezünk az asztalán. És most el is döntöm, hogy kényelmesebb legyen, mert az előbbi már nem volt az. Hallom azért, ahogy nyögdécsel és próbálja elfojtani, ez pedig mosolyt csal az arcomra. Még egy párat lökök rajta, miután kielégült, így én is eljutok a csúcsra. Testem ívbe feszül, ahogy eljutok arra a pontra, hogy minden kijöjjön belőlem. Fejemet a feje mellé helyezem, hogy egy kevés levegőhöz jussak és normalizáljam a légzésem. Addig ki sem szállok belőle, most annyira jó ez a helyzet. Majd felemelem a fejemet és a szemeibe nézek.
- Szerelmes vagyok beléd! – Őszintén, csillogó szemekkel bevallom, mert ez így igaz, és ez csak tovább fokozódott most, hiszen egy olyan dolgot tettünk most, amiért nagyon is büszke vagyok rá. Nem tudom, hogy mi történt vele, de nagyon is jól esett most ez a szeretkezés. És ezért is tudatosítom, hogy még mindig ugyanúgy érzek iránta. Egyik kezemmel kisimítom haját az arcából, majd hüvelykujjamon végig simítok az arcán.
- Gyönyörű vagy! – Talán túl elfogult vagyok vele szemben, de én akkor is így látom, és ezzel nem csak én vagyok így. Amit néha bánok, mert ha nem lenne ennyire szédítően szexi, akkor sokan nem is akarnának tőle semmit. De ugyanakkor büszke is vagyok rá ez miatt, mert amennyien rajonganak érte, mégis engem választott. Még egyet sóhajtok, majd leszállok róla, már a lábaim sem remegnek az előbbi orgazmustól. Megkeresem az alsóm és a nadrágom, majd elkezdek öltözni.

Néha úgy érzem, hogy mi már hosszú, hosszú évek óta együtt vagyunk, holott ez még nincs is így, mégis annyira össze szokott párosnak érzem magunkat. Talán ezt csak én gondolom így, de szerintem tényleg összepasszolunk és már közösen, együtt annyi, de annyi akadály legyőztünk.
- Szóval szerinted mostanában még a szokásosnál is kevesebbet találkozunk egymással? - Nekem ez fel sem tűnt, hiszen már egy ideje nálam lakik és mondhatni, hogy együtt töltsük az éjszakákat. Persze van, amikor hulla fáradtam dőlök be mellé az ágyba, de akkor is ott vagyok mellette, együtt vagyunk.
- Szóval messziről lesüt rólam? - Ezt jól tudni, de mégis ez miben nyilvánul meg? Talán tényleg látszik rajtam csak én nem veszem észre magamon, mikor tükörbe nézek.
- Ha nem szeretnélek, akkor már rég nem lennék együtt veled. - Akármennyire is fájdalmas lenne képes lennék megmondani neki, hogy ha már az iránta érzett érzelmeim megváltoztak volna... Mindig is őszinte voltam hozzá, nem akarok vele játszadozni, ahogyan bántani sem szeretném sosem.
- Most rólam beszélsz, ugye? - Van önbizalmam, csak nem túl sok. Ezen szeretnék változtatni, de nem könnyű egyik napról a másikra... Viszont nem is szeretnék átesni a ló túloldalára. Szeretnék mindig ilyen maradni, nem akarok rossz irányba változni. Sőt, azt sem szeretném, hogy ha Chad azt akarná, hogy változzak olyan irányba, amelyikbe nem akarok, mert azt szeretném, hogy olyannak szeressen amilyen vagyok, nem pedig amilyen lehetnék.
- Már az első pillanattól fogva. - Tettem hozzá Chad szerelmi vallomásához. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem vettem észre, hogy hogyan nézett rám mikor először találkoztunk egymással. Nekem azért egy kis időre szükségem volt mire letisztáztam magamban pontosan miféle érzelmek is kötnek hozzá... Nem lett volna szabad bármit is éreznem iránta tekintve, hogy miféle kapcsolat volt akkor közöttünk... Mégis a szívnek nem lehet parancsolni.
- És meztelen a saját rendelőmben, ez most fordult elő velem először. - Eddig nem volt erre példa. Nem azt mondom, hogy túlságosan prűd, vagy karót nyelt voltam ehhez, de nem tartottam helyesnek efféle dolgokra használni a rendelőmet. Habár az is igaz, hogy nem fogok ezzel dicsekedni, sőt hallgatni fogok arról, hogy mi is történt a mai napon e falak között. Ahogy leszálltam az asztalról öltözni kezdtem, próbáltam rendbe szedni magam annyira, hogy senki se sejtse meg, hogy mi is történt.

Nagyon szeretem őt, és remélem, hogy nem fogunk soha sem összeveszni vagy átesni egy szüneten. Úgy érzem, hogy mi nagyon is egy hullámhosszon vagyunk és ezáltal elég nehéz minket szétválasztani. Remélem, hogy soha sem lesz harmadik személy az életünkben.
- Persze. Eddig legalább a délutánokat és néha a hétvégéket is együtt töltöttük. Most meg szinte csak este találkozunk akkor is annyira, hogy lefürdünk és megyünk aludni. Esetleg eszünk, de amilyen holtkóros szoktál lenni előbb elalszol. – Halványan elmosolyodok, mert nem akarom megbántani, de néha egy-egy műszak után tiszta zombiként jön haza. Amit nem is csodálok, hiszen itt éli szinte az életét. De nem szólok már érte, mert tudom, hogy mindent megtesz, hogy velem is legyen még ha hulla fáradt akkor is képes velem leülni filmezni. Igaz, nem sokáig van abból nézés, de olyan aranyosan bújik hozzám, miközben alszik, hogy már megéri.
- Igen! Nem is kérdés. Mindig mosolyogsz, ha meglátsz és mindig jó kedved van. Legalábbis ezt duruzsolják a nővérek. – Az utóbbi dolgot hallottam, így hozzá is teszem, hogy kiktől hallottam. Elvégre ővelük dolgozik nap mint nap, én pedig visszahallom ezeket. Néha ezért is tudom, hogy mit szeretne, mert épp az egyik nővérnek „panaszkodik”.
- Tudom, hogy szerelmes vagy. Mindig ölelgetsz meg hozzám bújsz. – Önelégülten elmosolyodok, mert élvezem, hogy ölel és hozzám bújik. Nagyon is imádom, mikor ezt csinálja.
- Talán. – Tudom, hogy tudja, hogy róla van szó. Nincs túl sok önbizalma és az a baj, hogy néha nekem sem hisz és ez eléggé feszülté tesz olyankor. De megpróbálom ezt elnyomni, hiszen nem akarok vele veszekedni, mert így is kevés időt töltünk együtt. Bezzeg a legelején nem is lehetett minket levakarni egymásról. Azzal, hogy kiegészíti a vallomásomat, kicsit meg is döbbenek és érzem, hogy elpirulok. Sosem jöttem még zavarba, de ezt most eltalálta.
- Ennyire látszott? – Még mindig vörös az arcom, bár nem tudom, hogy mitől pirultam el. Az tény, hogy ő volt az első, akit megpillantottam miután magamhoz tértem. És tényleg nagyon is tetszett és ahogy beszélt velem, meg közeledett hozzám, én akkor még azt hittem, hogy ő is akar valamit tőlem. De miután olyan sokszor visszautasított, nehezemre esett elfogadni, hogy ő talán nem érez irántam semmit. És csak akkor győződtem meg az ellenkezőjéről, miután megcsókoltam és együtt aludtunk.
- Nekem tetszik. Gyakrabban is csinálhatod, hogy rám mászol. – Nyújtom ki a nyelvemet, mert nekem nagyon is tetszett, hogy ennyire megkívánt. Jól esett és úgy érzem, hogy tényleg kellek neki. Tudom, hogy mondja, hogy szeret, de tettekkel ezt nem igazán bizonyította még. Ahogy elkezdtem öltözni, egyfolytában Charlottet néztem. Egyszerűen annyira meglepett az előbbi tettével, hogy szeretném leolvasni róla, hogy mi történt vele. Mielőtt még az ingét vissza tudná venni, hátulról elkapom és magamhoz húzom.
- Ha ugyanannyit találkoznánk, nem lettél volna ennyire feltüzelve. – Suttogom a fülébe, mert szerintem azért feküdtünk most le, mert nagyon is kívánt. Mikor még többet találkoztunk, azért minden héten egyszer-kétszer lefeküdtünk. Most nem is tudom, hogy mikor volt az utolsó együttlétünk eddig. Még egy kicsit szívom magamba az illatát, olyan jó, hogy meztelen felsőtestem az övéhez simul.
- Még van egy kis időd a rendelésig. Megiszunk egy kávét? – Nézek rá kérlelő szemekkel, elvégre van még 15 perce, ha nem több egy kicsivel, és még az asszisztense se érkezett meg. Szerintem egy kávé belefér és alig várom, hogy igent mondjon. Remélem erre a nézésemre nem tud visszautasítani.

Noha igyekszem minél több időt vele tölteni ettől függetlenül még ugyan úgy szeretem a munkámat. Azt is beismerem, hogy nehéz megtalálni a magánéletem és a munkám között az egyensúlyt, de erősen próbálkozok. Nem akarom, hogy úgy érezze a munkám fontosabb nála, ezt így nem mondanám, de való igaz, hogy a szakmám fontos szerepet tölt be az életemben.
- Nem is vagyok holtkóros, csak gyakran vagyok fáradt mikor haza érek, ennyi az egész. - Tényleg van mikor már csak egy meleg fürdőre és a puha ágyamra vágyok mikor haza megyek, de ilyenkor is mindig oda bújok mellé, igaz ilyenkor többre már nem fussa, de remélhetőleg képes azzal is beérni, hogy ott vagyok mellette.
- Nos, általában a nővérek sok mindenről beszélnek, imádják a pletykákat és gyakran adnak hozzá, vesznek el némi információt mielőtt tovább adnák. - Ha már itt tartunk magamról és a kapcsolatunkról is hallottam már néhány dolgot, de ez sosem tudott izgatni. Az embernek azért van szája, hogy beszéljen, ha pedig a kapcsolatunkon akarnak csámcsogni hát tessék, sosem foglalkoztam az effélével.
- Szerintem kettőnk közül azért mégis csak te vagy az, aki többször hozzám bújik, nincs igazam? - Én nem is vagyok olyan típus, persze valahogy ki szeretném mutatni az iránta érzett szeretetemet, ezért bújok oda mellé, de lényegében tényleg nem vagyok az a cica típus, aki dorombolva búj más mellé.
- Az első pillanattól kezdve látszott rajtad. Le sem bírtad volna tagadni, még ha akartad volna sem. - Nem is tudom... Talán ahogy rám nézett, vagy ahogy próbált felém közeledni... Egyből érthető volt számomra, hogy nem vagyok közömbös számára, sőt nagyon is táplál irántam gyengéd érzelmeket. Akkor még ezt sehogy sem tudtam mire vélni, de azóta sok minden változott.
- Azért nem fogunk rendszert csinálni ebből, mármint ami a rendelőmben való ügyeinket illeti... - Azt hiszem ez csak egy egyszeri eset volt, mikor a józan ész képtelen volt parancsolni a vágynak. Mégis úgy vélem, hogy Chad ezt egyáltalán nem bánta, sőt nem csak azt élvezte, hogy újból együtt voltunk, hanem azt is, hogy itt történt meg.
- Szerinted csak azért viselkedtem így, mert már régen voltunk együtt? Szerintem mindössze annyiról van szó, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy ne élvezzük minden egyes alkalmat... - Már magamon is észre vettem, hogy egészen megváltozott a felfogásom a balesetem óta, mondhatni szabadabb lettem.
- Vagyok olyan állapotban, hogy kimerészkedjek az ajtón? - Remélhetőleg annyira rendbe szedtem magam miután vissza vettem magamra a ruháimat, hogy senki sem gyanakodna, senki sem sejtené, hogy az előtt mit is műveltünk idebent.

Én azért néha élvezem, hogyha fáradtan jön haza, bár igaz, hogy örülnék, ha egymást kényeztetnénk, de így is jó, mert miközben alszik, szinte el sem akar engedni. Már csak ebből tudom, hogy ragaszkodik hozzám.
- De aranyosan bújsz hozzám olyankor. Mikor elalszol mellettem szinte letéped rólam a pólóm, hogyha megmozdulok. - Mosolygok, mert mást nem lehet. Tényleg nagyon aranyos, majd egyszer lefényképezem, hogy legyen róla ilyen kép is.
- Tehát nem igaz? - Vonom fel kérdőn a szemöldököm, mert attól függetlenül azt hittem, hogy ez igaz. Én is mindig látom rajta, hogy boldog, ha velem van. Csak bízok benne, hogy ez igaz.
- Hát... Akkor mostantól nem bújok hozzád. - Rántom meg a vállaimat. Én nagyon is szeretek hozzá bújni, főleg, hogyha simogat és szeretget. De akkor ezentúl nem fogok, és kíváncsi vagyok arra, hogy mikor fog érte szólni.
- Nagyon tetszettél! - Mondom zavartan, bár szerintem ezt tudja. Hiszen, mikor magamhoz tértem az volt az első kérdésem, hogy meghaltam-e, hogy ilyen gyönyörű angyal jött hozzám. Még emlékszek erre, bár igaz nagyon kába voltam, de ez megmaradt, mint első találkozás. Lehet ezért is kötődök hozzá ennyire.
- De otthon csinálhatunk! - Önelégült mosoly terül szét az arcomon, igazából tudom, hogy itt nem akarja és ez csak egy egyszeri eset volt, nem is én másztam rá. De otthon bármikor megteheti ezt velem.
- Tudod, ha azt mondod, hogy mert szeretsz és mert vágytál rám az egy picit jól esett volna. Egy egészen picit. - Mutatom a hüvelyk és a mutatóujjammal a mértéket. Persze nagyon jól esett volna, ha ezt mondja, de mindig más jön ki a száján, mint amit elvárok tőle. Mindig okoz nekem meglepetést, pedig azt hittem, hogy már ismerem és ő is kiismert engem, hogy éppen mi esne jól.
- Hm... Itt a szád szélét töröld le! - Mutatom a saját számnál pimaszul, majd elkezdek röhögni, hiszen csak vicceltem és azt hiszem ezzel ki is érdemelhettem, hogy megüssön, ezért kicsit odébb lépek tőle, miközben folyamatosan nevetek. Azért azt elmondhatja, hogy velem nem unalmas az élete, én mindig vidám vagyok.

Szavait hallva akaratlanul is elmosolygom magam.
- Tényleg? - Egy egészen kicsit azért meglepődök ezen, hiszen nem tudhatom, hogy mégis mit művelek vele alvás közben. Azt aláírom, hogy olykor nagyon is oda bújok hozzá, de arról már nincs tudomásom, hogy oly annyira, hogy ha megmozdulna, akkor csaknem letépem róla a felsőjét.
- Dehogy nem igaz. - Véletlenül ez az információ azért tényleg igaz rólam, ez az olyan infók egyike, ami tényleg valóságon alapul, nem pedig a nővérek élénk fantáziájának a szüleménye. Mióta együtt vagyunk, azóta eléggé sokat beszélnek rólunk. Ha akarom, ha nem akkor is szoktam hallani azokat a bizonyos dolgokat, amiket leginkább a hátam mögött suttognak.
- Úgysem bírod ki, hogy ne búj hozzám. - Ebben ennél biztosabb nem is lehetnék. Szeret hozzám bújni és biztosan hiányozna neki az az érzés, amit akkor érez, mikor hozzám búj. Azért meg kell hagyni, hogy nekem is hiányozna.
- Nem akarok kötekedni, de ez miért is múlt időben mondtad? Szóval csak tetszettem, most már nem? - Tényleg nem szándékosan akarok minden egyes szavába, kijelentésébe bele tenni, de mégis csak vannak olyan dolgok, amiket jobb, hogy ha tisztázok vele. Na meg jót tesz annak a kevéske önbizalmamnak, hogy ha néha ki is mondja, hogy mennyire tetszem neki még mindig.
- Esetleg akkor, hogy ha jól viselkedsz. - Sejtelmes mosolyra húzódtak ajkaim, miközben beszéltem. Elismerem, mostanában eléggé ritkán voltunk úgy együtt, de a körülmények olyan voltak, hogy nem volt rá lehetőségünk, de a mai naptól kezdve ezen is változtattunk.
- Azt hittem, hogy az nyilvánvaló, hogy szeretlek, ahogyan az is, hogy mennyire vágytam rád, ha már a rendelőmet is felavattuk. - Ő az első férfi, akivel ezt megtettem és szerintem az utolsó is egyben. Mármint nem vágyok arra, hogy mással is együtt legyek, azt akarom, hogy innentől kezdve csak ő és én létezzünk egymásnak.
- Ez egyáltalán nem vicces! - Tényleg igyekeztem magam rendbe szedni, már csak azért is, hogy nehogy bárki bármit megsejtsen arról, ami e falak között zajlott az imént.

Tudtam, hogy erre így fog reagálni. Nagyon is szeretem a mosolyát és öröm fog el, hogyha elérem ezt nála.
- Igen. Ragaszkodsz hozzám álmodban is! - Önelégülten mosolygok, mert csak erre tudok gondolni. Én nagyon örülök ennek, mert imádom, ha hozzám bújik, csak az elég kellemetlen, ha wc-re kell mennem és nem tudok kiszabadulni akarjai közül. Amit nem is akarok, de a szükség az sokszor tőr rám.
- Azért nem hiszek el mindent, de ez elég hihető. - Tudom, hogy nem lehet mindent elhinni a nővéreknek, de ezt el tudom képzelni, ezért is tudtam, hogy ez igaz. Hallok én is elég sok dolgot, de úgyis kezelem őket. Sóhajtok egyet, mert ebben igaza van, de akkor is ki fogom bírni, addig amíg szóvá nem teszem és akkor én fogok felhozni neki ilyeneket.
- De most kifogom! És meg fogsz lepődni. - Magabiztos vagyok, mert ezt elhatároztam és végig is fogom vinni, még akkor is, hogyha nagyon nehéz is lesz. Majd az ágyban hozzá bújok úgy, mint aki alszik, így nem hozhatja azt fel, hogy csak addig bírtam.
- Azért mondtam múlt időben, mert a múltról beszélünk. Most is nagyon tetszel, de nagyon is szeretlek! - Halványan elmosolyodok, mert azon kívül, hogy nagyon tetszik, szerelmes is vagyok belé, de ezt úgyis tudja. Azért kikérem magamnak, hogy csak akkor fog rám mászni, ha jól viselkedek. Eddig is nagyon jól viselkedtem, rossz szava se lehet rólam.
- Én mindig jól viselkedek. - Nézek rá a szívdöglesztő nézésemmel, hogy még véletlenül se mondjon ellenkezőt.
- Nálam is elég nyilvánvaló, hogy szeretlek mégis mindig megkérdőjelezed. - Rántom meg a vállaimat, hiszen mindig felhoz más nőket, hogy miért nem vagyok velük és ehhez hasonlók. Azért ezek nekem nagyon is rosszul esnek, még ha nem is mutatom ki. Elkapom a derekánál, majd magamhoz húzva az ajkaira tapadok.
- De az! - Vigyorgok, majd elengedem és megfogva a kezét az ajtóhoz vezetem. Kinyitom előtte, majd ha kimentünk bezárom az ajtót és Charlotte felé nyújtom, hogy tegye el. Átkarolom a vállát és így indulok el vele a folyosón, ha hagyja.

Azt kell, hogy mondjam, még soha, egyetlen egy barátomhoz sem ragaszkodtam ennyire, mint hozzá. Úgy érzem, hogy összetartozunk, mint a borsó és a héja.
- És az olyan rossz? - Szerintem nagyon is szereti, mikor doromboló kiscica módjára hozzá simulók. Bevallom jól esik mikor egy fárasztó nap után haza érek, letusolok és oda bújok az ágyba mellé. Nekem ez is bőven elég, persze tudom, hogy néha azt szeretné, hogy kényeztessem, de nincs mindig erőm rá, de azért mégis csak igyekszek neki is örömet okozni, de nem akkor mikor fáradtan esek be az ágyba.
- Szóval nem hiszel el mindent, ennek pedig nagyon örülök, mert azért én is hallottam már rólam, meg rólunk is hihetetlen pletykákat. - Sőt már azt is hallottam, hogy Sebastian kollégámmal nem csak kollégák vagyunk, hanem több is van közöttünk, amiről Chad tud és egyáltalán nem bája. Ilyen és efféle badarságokat hallok szinte minden nap, de próbálom figyelmen kívül hagyni. Már zavarni sem tud, ezért nem fogok eltávolodni a kollégáimtól, mert másnak szúrja a szemét a baráti kapcsolatunk.
- Na és meddig bírnád ki? Fél óráig, akár egy napig is? - Felhúzott szemöldökkel néztem rá, mert nagyon nem hiszem el, hogy nem fogja kibírni, hogy hozzám bújjon. Ha pedig mégis kibírná ha nagyon erős lenne az akaratereje, akkor tennék arról, hogy olyan körülményeket teremtsek, ami után biztosan feladná.
- Pont ezt akartam hallani. - Nekem szükségem van némi ilyenféle biztosításra, bizonygatásra, hogy mennyire fontos vagyok még mindig a számára, hogy az együtt töltött idő után még mindig szerelmes belém.
- Tényleg? Szóval ezért mosolyogsz így, mert mindig jól viselkedsz? - Ismerem már annyira, hogy tudjam miért teszi azt, amit most.
- Nem arról van szó, hogy megkérdőjelezem, mindössze néha szükségem van arra, hogy újból és újból halljam a te szádból. - Mondtam mielőtt viszonyoztam volna a csókját.
- Ha ennyire viccesnek tartod, akkor többet nem fog olyan lenni a rendelőben, mint ami az imént. - Eltettem a rendelő kulcsát, miközben megindultunk a kantin felé, ahol egy kis koffein segíteni fog abban, hogy a mai napot is túléljem.

» Chad&Charlotte együtt töltött estéje
» Chad & Charlotte - melegfürdőzés
» Chad & Charlotte - kontroll
» Charlotte és Chad - hazaérve az ékszerüzletből
» Charlotte és Chad - A nagy aggódás

Chad és Charlotte - újra együtt (doktornő rendelője előtt)

Chad és Charlotte - újra együtt (doktornő rendelője előtt)

Similar topics

Similar topics