Chad és Charlotte - újra együtt (doktornő rendelője előtt)

Azt hiszem a hangsúlyomból nem vette ki, hogy mennyire is imádom, mikor ennyire ragaszkodik hozzám, mert ezáltal biztos vagyok benne, hogy nem fog elhagyni. Legalábbis nagyon remélem. Csillogó szemekkel tekintek a gyönyörű szempárjába és elmosolyodom.
- Ellenkezőleg. Nagyon is jó! - Mondom határozottan, mert nagyon is szeretem, mikor hozzám bújik. Csinálhatná többször is, de tudom, hogy nem várhatok el tőle olyan sok mindent. Így is nagyon sokat változott a kedvemért, persze nagyon is jó irányba, azért nagyon nem szeretném megváltoztatni, mert akkor már nem az a nő lesz, akibe beleszerettem.
- Na mesélj! Kíváncsi vagyok! - Döntöm oldalra a fejemet, mert akarom tudni, hogy mik azok a pletykák. Így legalább ha hallom őket, biztos lehetek benne, hogy nem igazak. Legalább nem tudnak elbizonytalanítani. Mert bár tudom, hogy Charlotte nem csalna meg, de azt is tudom, hogy elég sok kollégája szeretne többet tőle, mint munkatársi kapcsolat.
- Próbáld ki! - Határozottan mondom, most akkor is kifogom bírni és nem fogom hagyni magam. Kíváncsi vagyok arra, hogy ő meddig bírja.
- Tudom. - Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, tisztában vagyok vele, hogy mit szeretne hallani, de attól függetlenül, ha ezt mondom, akkor feljön, hogy ezt már csak megszokásból mondom nem másból. Ilyenkor tud kiakasztani.
- Már, hogy mosolygok? - Kíváncsi vagyok, hogy hogyan is látja a mosolyomat, mert szerintem nincs benne semmi különleges, szimplán csak mosolygok.
- Miért és szerinted nekem nem esne jól, ha hallanám tőled? Nekem nem lehet néha szükségem arra, hogy azt mond szeretsz? - Felvonom a szemöldökömet, mert szerintem ez oda-vissza lehetne. Én is nagyon szeretném, ha hallanám tőle, hogy még mindig szerelmes belém. Nincs túl sok önbizalmam a kapcsolatunkban, amit jól leplezek. De rettegek attól, hogy egyszer a korom miatt szakítana velem. Tudom, hogy neki nem számít, de az emberek mindig változnak.
- Ez csak egyszeri eset volt! - Rántom meg a vállaimat, nem is reménykedek benne, hogy máskor is beleegyezik ebbe.
- Tudom, hogy csak provokálni akarsz. De nem vagy olyan, mint aki ebből rendszert csinálna. - Nyílt lapokkal játszom, pontosan tudom, hogy ne reménykedjek. Amint kimegyünk az ajtón és a folyosón sétálok vele, meghallom a nevét, ami megállásra késztet.
- Dr. Collins! - Szólnak utána, mire megfordulok, remélhetőleg vele együtt, és egy nővér áll velünk szemben.
- Alá tudná nekem írni? Megkapta a nagyobb dózist mrs. Wembleyton, de elfelejtette aláírni a kórlapját. - Nyújtja át Charlottenak a dokumentumot, hogy firkantsa alá.
- Látszik a szerelem! - Sóhajtozik, ahogy végig néz rajtunk, én nem szólok semmit, remélhetőleg hamar megszabadulunk tőle, mert már kell nekem a kávé. Látszik a nővéren, hogy nincs tartós kapcsolata, de ez már nem az én problémám. Mindenesetre, legalább Charlotte is megbizonyosodhat róla, hogy látszik a köztünk lévő szerelem.

Régebben tényleg nem voltam ilyen ragaszkodó. Persze, Chad előtt is voltak férfiak az életemben, de valahogy mindig tartottam a két lépés távolságot tőlük. Nem is tudom, talán azért voltam velük ennyire távolságtartó, mert képtelen voltam száz százalékig megbízni bennük és ez valami védekező mechanizmus volt számomra. Hiszen úgy gondoltam, hogy ha nem kerülnek annyira közel hozzám, akkor nem is fog annyira fájni, hogy ha megbántanak. Viszont attól nem tartok, hogy Chad megbánt, hiszen szeretem annyira, hogy képes vagyok neki megbocsájtani és hiszek abban, hogy a mi kapcsolatunk olyan szilárd alapokra épült, hogy mindent kibírunk együtt.
- Azt hiszem nem itt és most kellene erről mesélnem, de ígérem, hogy ha otthon kettesben leszünk akkor elmondok mindent. - Itt még a falnak is füle van, szóval remélem Chad megérti, hogy itt miért nem beszélek szívesen erről az egész pletyka ügyről.
- Most tényleg tegyük próbára egymást? - Felhúzott szemöldökkel nézek rá. Valamiét nem is értem, hogy miért kellene, hiszen akkor is csak ez azt jelenté, hogy nem ölelne meg, ez pedig nekem sem jó, se neki.
Kérdésére mindössze aprót bólintok, hát persze, hogy a mosolyáról van már megint szó.
- Szeretlek. - Nem csak azért mondom, mert ezt szeretné tőlem hallani, hanem azért, mert ezt tényleg úgy gondolom. Sőt, hogy ne csak szavakkal fejezzem ki magam miután azt mondtam neki, hogy szeretem meg is csókoltam.
- Szerinted csak egyszeri volt? - Talán ezt mondtam, de mondtam azt is már, hogy a rendelőmben tabu bármiféle intim kapcsolat kettőnk közül és végül mégis úgy alakult, hogy megtörtént.
- Miért eddig olyan fajtának hittél, aki a rendelőben képes erre? - Azt kell, hogy mondjam szerintem ezzel őt is megleptem, talán pont annyira, mint saját magamat is. Ez valamiféle pillanatnyi fellángolás volt részemről.
- Persze. - Fordultam meg miután meghallottam, hogy alá kellene már megint valamit írnom. Azért gyorsan átsiklottam tekintetemmel, hogy miről is lenne szó mielőtt szignóztam volna. Megjegyzésére inkább nem is reagálok, inkább vissza fordulok Chad felé, hogy végre el is jussunk a kantinig.
- Siessünk, mert ha mindenki leállít valami miatt, akkor sosem fogunk megkávézni. - Ami pedig engem illet lassan itt lenne az ideje, hogy vissza menjek rendelni, de még egy gyors kávé bele fér mielőtt kezdenék.

Imádom Charlottet, hogy ennyire képes hozzám ragaszkodni, már csak ebből is tudom, hogy mi egymásnak lettünk teremtve. Tudom, hogy nem fog elhagyni, mert az neki és nekem sem lenne jó, és én sem csinálnék semmi olyat, amiért oka lenne arra, hogy elhagyjon. Inkább teszek olyat, amiért még jobban szerethet.
- Akkor munka után mesélhetsz! - Kicsit azért szomorú vagyok, mert nem hiszem, hogy a rendelőjében bárki tartózkodna rajtunk kívül, mivel elég alapos voltam most. De nem erősködök, majd elmondja akkor otthon.
- Mi van félsz, hogy kibírom? - Nézek sunyin a szemeibe, mert biztos vagyok benne, hogy ettől fél. Tudom, hogy egy napig nem bírná ki, hogy ne bújjak hozzá és ezt szóvá is tenné. Azért kíváncsi vagyok erre. Néha kellenek az ilyesfajta játékok is. Akaratlanul is mosoly húzódik az ajkaimra, amint kimondja, hogy szeret. Viszont mikor közelít szép lassan hátra húzom a fejem, hogy ne tudjon csókot adni. Muszáj néha ezt is. Nem kaphat meg mindig mindent.
- Miért, nem? - Vonom fel a szemöldökömet, fogalmam sincs, hogy most miért csinálja ezt velem. Próbálom tiszteletben tartani a kérdését, és most meg nem tudom, hogy mit akar.
- Pont ez az, hogy nem. És nem hiszem, hogy most akarod ezt elkezdeni. - Nézek gyanúsan a szemeibe. Mi történt a szerelmemmel? Kicsit kezdek aggódni, mert eddig nem volt ilyen, mindig nekem kellett kezdeményeznem, most meg szinte kérdőre von, hogy miért nem feküdnék le vele itt.
Csak mosolygok és hagyom, hogy Charlotte tegye a dolgát, nem szólok bele, sőt még egy kicsit el is mentem mellőle. Megvárom míg befejezi, majd megint átkarolom a vállát, ha csatlakozott hozzám.
- Félre gomboltad az inged! - Suttogom a fülébe, most már én is látom, hogy miért mosolygott a nővér annyira, arról nem is beszélve, hogy a megjegyzését miért tette fel.
- Azt nem hagyom. Ezt a kis időt velem fogod tölteni! Még akkor is, ha meteorit pusztít és te leszel az egyetlen orvos, akinek segítenie kell az embereken! - Mondom határozottan, mert most velem kell foglalkoznia. Lent a kantinban megállok és kérek is magunknak kávét.
- Mindig jó szerelmeseket látni a kórházban! Az a sok beteg ember mellett jó ezt látni. - Mosolyog ránk, már nagyon is jól ismer, mert eléggé sok időt töltöttem bent a kórházban és ide is lemerészkedtem, mikor nem látta senki.
- Oh Édesem, miért nem mondod ennek a fiúnak, hogy borotválkozzon meg? Olyan helyes arca van, kár így elrontani. - Fordulok el ezer wattos mosolyommal, majd amint megkapjuk a kávét, megköszönve vezetem Charlottet az egyik asztalhoz.
- Imádom mrs. North-ot. Olyan kedves. - Jegyzem meg mosolyogva, mert tényleg kedvelem ezt az idős hölgyet. Elég sokat beszélgettünk, így azt is tudom, hogy egyedül van, mert a férje már meghalt a gyerekei és az unokái már élik a saját életüket.
- Mikor végzel? - Egy fontos kérdés az életemben, mert vele akarom tölteni a nap hátralevő részét. És nem mellesleg kíváncsi vagyok a pletykákra.

Aprót bólintottam jelezve, hogy beleegyeztem abba, hogy majd inkább otthon mesélek el neki néhány bizonyos dolgot. Szeretnék vele teljesen őszinte lenni és megosztani vele bármiféle pletykát, ami rólam kering, még ha semmi igazság tartalma sincs. Remélhetőleg nem fogunk a pletykák miatt összekapni egymással.
- Nem félek ettől, inkább nem akarok ilyesmire elvesztegetni egy napot sem. – Mert ezzel csak magunkat kínoznánk, és mégis mit bizonyítana ez? Szerintem ezzel az egésszel csak annyit érne el nálam, hogy dühös lennék rá mert tényleg kibírta.
- Ezt mégis mire véljem? – Nem szoktam ahhoz, hogy ellenkezne, vagy nem akarná azt, hogy megcsókoljam, főleg azok után, hogy az előtt mit műveltünk a rendelőben. Meglepett, nagyon is.
- Nem is tudom, talán nem. – Próbáltam sejtelmesen válaszolni kérdésére, mert ami azt illeti még nekem sincs fogalmam róla, hogy ennek lesz-e folytatása a rendelőben. Rizikós volt, de pont ettől volt a megszokottnál is izgalmasabb a szex, tudni, hogy bárki meghallhat minket. Elismerem, nem vagyok bátor, mert csak zárt ajtó mögött mertem megtenni, nem akartam lebukni, még így is az állásommal játszottam, mert az ilyen viselkedés itt nem megengedett.
- Egy egészen kicsit átértékeltem az életemet. Szeretnék új dolgokat kipróbálni. – Eddig mindig ragaszkodtam a jól bevált dolgokhoz, talán azért mert féltem az újtól. Eddig attól is féltem, hogy mit hoz a jövő, sosem mertem a mának élni, de pont itt az ideje ezt elkezdeni. Néha tényleg nem a koromhoz képest viselkedtem, túl szigorú voltam magamhoz, néha olyan voltam, mint egy hetven éves besavanyodott öregasszony, de ezen változtatni fogok.
- Csak most szólsz? – Eddig észre sem vettem. Kapkodva próbáltam a gombokat a helyükre tessékelni, hogy az ingem normálisan legyen begombolva rajtam.
- Na jó, még tényleg van néhány percem rád. – Aztán tényleg végeznem kell a munkámat, hiszen a munkaidőm már ketyegni kezdett és úgy érzem még nagyon, de nagyon sokára fog lejárni.
- Nekem nagyon tetszik így is. – Kedvesen válaszoltam az idős nőnek mielőtt a kapott kávénkkal helyet foglaltunk volna.
- Megközelítőleg úgy hat óra múlva, persze csak akkor, hogy ha nem lesz semmiféle vészhelyzet. – Remélem ma nem lesz tömegkarambol, vagy bármi más, ami miatt tovább bent kell maradnom, mert ilyenkor minden orvosra szükség van, még akkor is, hogy ha már jócskán túlhaladtam a munkaidőmön.

Kíváncsian várom a meséjét, abban biztos lehet, hogy nem fogom annyiban hagyni. Muszáj tudnom, hogy felkészüljek erre és ne úgy menjek haza, hogy miket hallottam. Így legalább nem lesz ebből probléma, mert tudom, hogy csak pletyka és Charlotte is tudja. Nem akarok bizalmatlannak tűnni vele szemben, de mikor 5-en állítják ugyanazt, az egy kicsit elbizonytalanít. Ráadásul mindenki olyan meggyőződéssel tudja mondani, hogy el lehet hinni.
- Gyáva nyuszi! - Mondom nevetve, tuti, hogy nem bírná ki, csak azt nem értem, hogy miért nem ezt mondja. Inkább provokálom, szeretem az ilyet. Bár ahogy most nézem szerintem biztos, hogy meg fog sértődni, pedig nem ez a célom. Úgyis tudom, hogy előbb könyörögne vagy bújna hozzám, mint hogy beismerné, hogy nyertem.
- Játéknak! - Egészen közel hajolok az ajkaihoz és mosolygok, amint kinyögöm ezt az egy szót. Direkt csináltam, most viszont egy puszit is nyomok rájuk. Tudom, hogy ezt akarta, de attól függetlenül szeretem az ilyennel húzni az agyát. Viszont a következők nagyon is meglepnek. Eddig nem akarta a csókot sem, most pedig szeretkezni akar a rendelőben? Tényleg nem értem őt.
- Mi történt veled? Szeretkezni akarsz velem a kórházban? Nem félted az állásod? - Mindennél jobban ezt akartam, hogy akkor is hozzáérhessek mikor nem vagyunk otthon, de nekem ez a hirtelen változás nagyon is gyors. Nem értem, hogy most miért jutott erre a következtetésre. Azért azt sem akarom, hogy kirúgják ezért, mert tudom, hogy mennyire imádja ezt a szakmát. Még azaz egy szerencsénk van, hogy a főnővér nem köpött be minket, mikor ránk nyitott annó.
- Akkor csinálhatjuk a kocsiban! - Fülig érő mosollyal nézek rá, mert én is nagyon sok mindent kiszeretnék még vele próbálni. Az egy szempillantás alatt eltűnt belőlem, hogy miért döntött így. Nem akarom, hogy meggondolja magát, pedig tudom, hogy a végén ez lesz. Csak akkor fogok kiakadni, hogyha akkor mond nemet, mikor már épp belejövök.
- Eddig nem néztem! - Rántom meg a vállaimat, mert mással voltam elfoglalva nem az ingével. Nagyon is csodálom őt, egyszerűen imádom és inkább elveszek a tekintetében, ha tehetem, minthogy a ruháját nézzem. Az én hibám, de ő tehet róla.
- Ezt most úgy mondod, mintha nem lenne ehhez kedved. - Persze remélem, hogy erről szó sincs, mert én akarok a társaságában lenni, de ez a kijelentése egészen máshogy hatott. Lent a kantinban az idős hölgy kezd el velünk beszélgetni, ami nem tart túl sokáig. Visszafordulok, egy puszit nyomok Charlotte arcára, majd az idős hölgyre nézek.
- Csak az ön két szép szeméért megborotválkozok. Meg a mosolyáért. De csak akkor ha ezt a kettőt egybe kapom! - Vigyorgok rá, imádom ezt a hölgyet. Nevetve legyint egyet, mert tudja, hogy nem gondolom komolyan, csak bókolok.
- Jaj, de szemtelen vagy! - Jókedvűen nevet tovább, majd megrázza a fejét. Én pedig elindulok a szerelmemmel az asztalhoz, ahol helyet foglalunk.
- Szóval nagyon tetszek neked. - Ismétlem vissza, amit az előbb mondott. Imádom, mikor hangoztatja, hogy még mindig tetszek neki és szeret. Azért el is húzom a számat, mikor meghallom, hogy meddig leszünk még távol egymástól.
- Akkor érted jövök! - A kávémat kevergetve kicsit elbambulok abban, ahogy ki-be mászkálnak a betegek. Épp ezért nem is szólok hozzá. Egy kortyot iszok a kávéból, nem is tudom, hogy most mit is mondhatnék, mert ezen a napon nagyon is meglepett a tettével.

Értetlenkedve nézek rá, azután, hogy efféle jelzővel illetett. Ezzel most meglepett és őszintén nem is tudom, hogy mivel érdemeltem ezt ki.
- Te most provokálni akarsz? - Ezt tényleg komolyan gondolta volna, hogy gyáva nyuszi lennék? Elismerem tartok az új dolgoktól, mert minek változtatni a jól beváltakon? De ettől függetlenül nem érzem úgy, hogy gyáva lennék, mert ha az volnék, akkor nem is lennénk együtt, mert féltem volna attól, hogy a közöttünk lévő korkülönbség miatt nem fog működni a kapcsolatunk.
- Nem tetszik ez a játék. - Akkor ez hogy is van? Ha én akarok neki szájra piszit adni, akkor elhúzódik, viszont Chad adhat nekem? Ha durván szeretne játszani, akkor csak szólnia kellene.
- Az előtt úgy nézett ki, mintha félteném? - Mert ha emlékeim nem csalnak, akkor alig pár perce bizony a kórház falai között szeretkeztünk bizony.
- Egyébként féltem, de túl rövid az élet ahhoz, hogy ne élvezzük. - A balesetem sok mindenre ráébresztett. Túl sok alkalmat elvesztetettem pusztán az miatt mert félénk voltam. Akart engem, ahogyan én is akartam őt, és időnk is volt végre élvezni egymást. Úgy voltam vele, hogy miért is ne?
- Ha nagyon szeretnéd. - Mondtam sejtelmesen mosolyogva. Benne lennék, de csak úgy, hogy ha már este lenne és mondjuk a kocsi a ház előtt állna, nagyon nyilvános helyen nem szeretnék vele szeretkezni. Ez számomra intim dolog és nem akarom, hogy mondjuk valaki végig nézze mit is művelünk egymással.
- Ha nem lenne ehhez kedvem, akkor most nem is lennék itt veled. - Nem is értem, hogy miért merül fel benne efféle gondolat. Van egy kis időm rá, mielőtt még vissza kellene mennem dolgozni és ezt a kis időt is szeretném arra használni, hogy kettesben tudjak vele lenni, még ha ez arról is szól, hogy megiszunk közösen egy kávét.
- Ez eddig nem volt nyilvánvaló? - Még mindig tetszik és szerintem egy kis borostával még férfiasabb. Igaz néha szokott szúrni mikor megcsókol, de nem olyan vészes.
- Rendben. - Válaszoltam mielőtt elkezdtem volna a kávémat inni, aztán csak figyeltem, nagyon úgy látszik, hogy éppen máshol jár.
- Min gondolkozol? - Azért mégis csak érdekel, mert látszólag forognak a fogaskerekei.

Tetszik ez az ábrázata, jó, hogy mindig tudok valami újat mondani, amivel ezt elérem. Vicces, így csak mosolygok, de azért válaszolok a kérdésére, csak titokzatosan.
- Úgy látszik. - Kacsintok is egyet, mert provokálom igen, úgy ahogy régebben ő tette velem. Most átveszem én ezt a szerepet. Igazából szeretem a reakcióit és igen, kellenek nekem ilyenek, mint az, hogy elhúzódom a csók elől. Azt akarom, hogy így játszunk, régen is jó volt, de most, hogy szóvá teszi, valahogy nem tud érdekelni. Még mindig vigyorgok és úgy nézek a szemeibe. Akkor is ezt fogom vele játszani, mert én élvezem és izgat.
- Oh dehogynem. Jó játék, mikor küzdeni kell a csókért! - Hajolok közelebb hozzá, de nem fogom most megcsókolni, mert azt akarom, hogy szenvedjen meg ezért. Bár tudom, hogy az előző mondatom miatt csak azért sem fog tőlem csókot lopni. De most legalább már tudja, hogy mi az, amire most vágyok. Egy kis játszadozásra, mert nem muszáj mindig befásultnak lennünk. Vihetünk ezzel színt az életünkbe. Meglep, amit kérdez és egyszerűen nem ismerek rá. Nem is tudok rá mit felelni, így jó is, hogy kiegészíti a mondandóját.
- Nem akarom, hogy ezért kirúgjanak. Akkor inkább otthon szeretkezzünk. - Sóhajtok egyet, mert izgalmas volt, hogy az asztalon csináltuk, mint majdnem a legelső szeretkezésünket. De nem akarom, hogy ezért kirúgják, mivel tudom, hogy mennyire imádja a szakmáját és biztos, hogy egy ilyen nem mutatna jól az ajánló levelében, már ha kapna olyat.
A másikkal még a szavam is eláll. Alig akarok hinni a fülemnek és azt hiszem, hogy még a szám is tátva marad. Komolyan beleegyezett, hogy a kocsiban csináljuk? Eddig még az is probléma volt, hogy a nappaliban akarom, most meg akarja a kocsit? Ez csak álom, biztos, hogy csak álom.
- Ez igaz. - Sétálok mellette, és egyetértek vele abban, hogy nem lenne itt velem, ha nem lenne hozzá kedve. Pedig az előző mondata, esküszöm, hogy úgy hallatszott, mintha nem akarja. Én nem tudom mi van velem, de mostanában mindent félreértek.
- De. De szeretem tőled hallani. - Mosolygok rá, mert szükségem van arra, hogy mondja ezt nekem. Tudom eddig nem tettem szóvá, mert tudom, hogy mennyire nem szereti az érzéseit kimutatni, de a mai nap után már nem tudom, hogy mire gondoljak. Vissza fogok jönni érte, ha lejárt a munkaideje, mert vele akarok lenni.
- Majd hívj fel, ha végeztél! - Tudom, hogy hiába mondja, hogy hat óra múlva végez, tuti, hogy még lesz papírmunkája vagy valami, amit még el fog intézni. Ezért jobb, ha csörög és én jövök. Teljesen elbambultam, észre se vettem, csak a kérdésére figyeltem fel. Felé fordulok és én is érzem, hogy valami nincs rendben.
- Azon, hogy mi történt az én félénk, mindenért hisztizős barátnőmmel? - Nézek a szemébe, persze tetszik ez a fajta újítás, de nem tudom. Valahogy ez nem ő. De mielőtt még félreértené a kérdésem gyorsan még mondok valamit.
- Nekem ez az egész annyira új. Nem szoktam meg, hogy így viselkedsz! - Persze lehet, hogy majd sikerül megszoknom, ha mindig ezt fogja csinálni, de tudom, hogy nála minden csoda egy napig tart, így nem tudom, hogy beleéljem-e magam vagy ne.

Igyekszem megérteni a miérteket és egy kicsit Chad szemszögéből nézni a dolgokat. Talán azért teszi mindezt, mert attól fél, hogy ennyi idő után majd el fog laposodni a kapcsolatunk. Viszont én ettől nem tartok. Az egy dolog, hogy egy idő után elmúlik az újdonság varázsa, de még mindig ugyan úgy szeretem, - ha nem jobban - mint a legelején.
- Na és az a játék hogyan tetszene, ha egyáltalán nem kapnál csókot? - Meddig bírná ki? De inkább az érdekelne, hogy én meddig bírnám. Habár szerintem ez az egész kínozzuk egymást dolog valami egészen más, mint amihez eddig hozzá voltam szokva. Ez olyan, mint a legelején, mikor még nagyon félénk voltam és nem mertem hozzá úgy közeledni, mint szerettem volna. Akkor sem kínozni szerettem volna őt, vagy éppen magamat, de tartottam akkor még attól, hogy csak szexre kellek neki.
- Ha eléggé óvatosak leszünk és nem hangoskodunk, akkor nem lesz ebből semmi probléma. - Valószínűleg én sem szeretném, hogy kirúgjanak. Mindössze óvatosnak kell lennünk, és bezárni az ajtót, hogy ha úgy döntenénk annyira vágyunk egymásra, hogy nem bírnánk ki míg haza érünk.
Elnevettem magam mikor láttam hogyan nézett rám, sőt a hatás kedvéért még az állát is megérintettem, ezzel is arra célozva, hogy kis híján az álla a földet verdesi annyira meg van döbbenve az iménti kijelentésemtől.
- Chad Donaghue nagyon is tetszel nekem. - Máshogy nem tudom a tudtára adni itt, hacsak nem úgy szeretné, hogy közöljem vele, mint az imént is tettem, viszont arra most már tényleg nincs időnk és érje be egyelőre ennyivel is. Aztán, hogy mi lesz akkor, mikor végre lejár a munkaidőm és otthon leszünk... Majd kiderül.
- Hívni foglak. - Igaz, hogy még hat óra van elviekben a munkaidőmből, de sosem lehet tudni, hogy mikor kell egy kicsit túlóráznom ilyen, vagy olyan okok végett.
- Azért ez eléggé túlzás, hogy mindenért hisztiztem volna. - Kezdem azt hinni, hogy neki semmi sem jó. Amíg egy kicsikét vissza húzódóbb voltam, mindig azt hallgathattam, hogy milyen jó lenne ha nyírottabb lennék az új dolgokra, most meg az a baj, hogy mertem olyat tenni, amit eddig még nem?
- Szóval akkor vegyem ezt úgy, hogy nem is tetszik az neked, hogy így viselkedek? - Finoman rácsúsztattam kezem a hozzám közelebb lévő combjára, miközben mindvégig szemébe néztem.

Nem pont ezt akartam elérni, amit a kérdésével sugallni akar nekem. Azt hittem, hogy ő is benne van egy ilyesfajta kis játékban. Talán nem értette meg a lényegét, de majd megmutatom neki.
- Már miért ne kapnék? - Kérdőn tekintek rá, azért ez a játék, amit én játszok az nem arról szól, hogy egyáltalán nem adunk csókot a másiknak. Inkább az, hogy nem akkor kapja meg, hanem "kergeti" az ajkaimat. Szerintem jó móka és majd megmutatom neki, hogy milyen is. Az, hogy a kórházban akar velem szeretkezni, még mindig megdöbbent.
- Mi? - Ráncolom össze a homlokomat és meglepetten nézek rá. Komolyan nem értem, hogy mi történt vele, de ettől függetlenül nagyon is izgat ez a fajta felfogás. Szeretem, ha rossz lányt játszik. De a következővel viszont annyira meglep, hogy nem is érzékelem, hogy nyitva maradt a szám. Csak akkor csukom be és térek észhez, mikor visszatolja az állam. Sokk hatás alatt vagyok, ezt még fel kell dolgoznom. Ha ezt váltotta ki belőle a baleset, akkor lehet, hogy előbb kellett volna a kocsi alá lökni. A kijelentése, hogy nagyon tetszek neki, eléri vele, hogy mosolyra húzódjon az ajkam.
- Akkor leborotválom a fejem. - Nevetem el magam, bár nem hiszem, hogy ezt megtenném, mert nagyon is imádom a hajam és azt, amikor beletúr. Csak ezt is ritkán teszi, amit sajnálok. Bólintok egyet, hogy akkor majd hív, mikor végzett, majd már arról kezdünk el beszélgetni, hogy min is gondolkozok.
- Nem akartad, hogy az utcán, a kórházban, nyilvános helyen csókolózzunk. Szex csak este a hálóban. Nyilvános helyen nem érhetek hozzád. Az, hogy kórházban tabu minden ilyesmi... Igazából arra vártam, hogy mikor mondod, hogy ne fogjam a kezed. - Sorolok fel néhány dolgot, amit eddig szabályba foglalt és akkor most sakkmattot is adhatnék neki, hogy azért, mert visszaadta a gyűrűt. Az is az utcán csókolózás és a taxiban történtek után volt. De nem akarom felemlegetni, szerintem ő is pontosan tudja, hogy ez is amolyan hisztizés volt. Amint megérzem a combomon a kezét, letekintek rá, majd újból visszaemelem a tekintetemet rá.
- Ne! Nagyon is tetszik, de mi lesz holnap? Nem akarom magam beleélni, hogy ilyen vagy, aztán holnap kitalálod, hogy nem akarsz semmi ilyet. - Mondom neki őszintén, még akkor is ha esetleg megsértődik. Tudom, hogy szereti, ha őszinte vagyok és ilyen is fogok lenni még akkor is, ha fájni fog neki. Szerintem inkább nyíltan tisztázzuk ezt az egészet, mielőtt ezért összeveszünk. De kíváncsi vagyok, hogy most ezzel a változással mit szabad és mit nem. Közelebb hajolok hozzá és megcsókolom itt mindenki előtt.

Nem szeretem az ilyenféle játékokat, már csak azért sem, mert örülök annak a kis időnek is, amit egymással tudunk tölteni és ezért is gondolom úgy, hogy ha van időnk és alkalmunk arra, hogy egymást megcsókoljuk, hát akkor tegyük is meg. Mondjuk rosszul is esne, ha egy átdolgozott nap után meg szeretném csókolni miután haza értem és eltolna magától, mert neki ezt a játékot játszani lenne kedve.
- Mert ha játszunk, akkor játsszunk nagyban, nem?- Valójában tényleg nem rajongok ezért a játékért és nekem tényleg nem tetszik, hogy ezt akarná játszani velem. Nekem szükségem van arra, hogy érezzem, hogy szeret, akár úgy, hogy megcsókol.
- Ma szinte csak a meglepett ábrázatodat láttam. - Szórakoztató volt látni, hogy szinte teljesen ledöbbent most is. Oké, magamat is megleptem azzal, hogy ilyen fesztelenül viselkedek, szóval nem aggódok mindenért annyira, mint az eddigi kapcsolatunk során. Szeretném egy kicsit élvezni az életet anélkül, hogy mindig azon rágódnék, hogy miféle következményekkel fog járni.
- És akkor mégis hogyan tudnék bele túrni a hajadba? - Nem hiszem el, hogy képes lenne rá, na meg el sem tudnám képzelni kopaszon és valójában azt sem hiszem, hogy tetszene a látvány. Mert nekem nagyon is tetszik így, ahogy van. Mondjuk szerintem Chad sem örülne annak, hogy ha mondjuk levágatnám a hajamat mondjuk vállig érőig.
- Ami volt elmúlt. - Tudom, hogy még az is nagy számnak számított, hogy nap közben a nappaliban szeretkeztünk. Most meg az imént a rendelőmben estünk egymásnak, ami szokatlan volt azt be is vallom.
- Ne aggódj ez miatt, nem fogom holnapra meggondolni magam. - Hogy ne csak szavakban bizonygassam neki, ezért mikor megcsókolt szenvedélyesebben csókoltam vissza. Miután elváltak egymástól ajkaink sejtelmesen mosolyogtam rá mielőtt újból bele kortyoltam volna a kávémba.

Tudom, hogy még mindig nem érti, de majd egyszer elmagyarázom. A kapcsolatunk alatt csináltam már ilyet és akkor el is értem azt, amit ezzel el akarok. Szemeim nagyra kerekednek, ahogy a kérdését hallom és sóhajtok egyet.
- De ez nem játék! Az enyém legalább aranyos. - Csattanok fel, mert az, hogy nem kapok egyáltalán csókot, az nem vicces. Ez viszont, hogy elhúzom a fejem és kicsit húzom az agyát, az aranyos játék. Utána úgyis fog csókot kapni, ezt ő is tudja, csak azt akarom kiváltani belőle, hogy követelje azt, ami jár neki.
- Mert 2 éven keresztül visszahúzódó voltál, meg félénk, bátortalan és mindig próbáltam figyelembe venni a kérésed, hogy minden tabu mások előtt. Most meg olyanokat mondasz, ami eddig csak az álmaimban történt meg. - Kicsit hosszan fejezem ki magam, hogy miért is vagyok állandóan megdöbbenve. A mai nap annyira nagy fordulatot vett, hogy nekem nagyon is szokatlan még ez, és nem tudom, hogy csak tesztel vagy valóban ez lett ő. A kérdésére furán nézek rá, mert pontosan tudja, hogy ez az egyik gyengém.
- Nem is szoktál beletúrni a hajamba. - Biggyesztem le az ajkaimat, pedig nagyon imádom és ezt ő is tudja. De mostanában ez elmaradt tőle, pedig csók közben is el tudnám képzelni, hogy a hajamba túr. Főleg a vadcsóknál. Azért remélem, hogy többször fogja ezt csinálni, talán meghagyom a hajam, amúgy sem bírnám elképzelni magam haj nélkül. Mondhatni nekem ez a vonzerőm.
- Akkor most ez az új Charlotte? - Nézek a szemeibe, akarom, hogy így maradjon, nekem nagyon tetszik, de nem tudom, hogy meddig marad így. A végén annyira meg szokom ezt, hogyha mégis úgy dönt, hogy nem akarja ezt, már nehezebben fogok majd visszavenni magamból. Ezért még egy kicsit bizonytalan vagyok. De a szenvedélyes csókjából érzem, hogy így marad. Bele is mosolygok a csókba, de ugyanúgy viszonozom. Közben kezem a combjára csúszik. Mikor elválnak az ajkaink még mindig a hatás alatt vagyok, becsukott szemekkel.
- Bárcsak otthon lennénk... - Sóhajtok egyet, ahogy ezt suttogom még mindig csukott szemekkel. Majd elhajolok tőle és körbenézek. Azért vannak bőven a kantinba és mégis így csókolt meg.
- Nem akarom, hogy dolgozz most! - Nézek a szemeibe, mert hiába mondom ezt, tuti, hogy nem fog eljönni velem haza. Pedig úgy szeretném egy kicsit kényeztetni és élvezni az új személyiségét.

Még mindig nem értek vele egyet. Ha meg akarom csókolni akkor ne húzódjon el tőlem, mert máskülönben nagyon is félre fogom érteni. Talán még arra is fogok gondolni, hogy nem vágyik már a közelségemre ezért nem akar megcsókolni.
- Szóval szerinted ez aranyos lenne? - Alapjáraton nyugodt személyiség vagyok, de ha ezt egy nap párszor eljátszaná velem, akkor biztosan kiborulnék. Főleg azokon a bizonyos napokon nem tudnám elviselni, de mentségemre legyen akkor feszültebb vagyok.
- Azt hiszem még néhányszor el kell mondanom neked, hogy a balesetem után teljesen átértékeltem az eddigi életemet. - Régen túl félénk voltam, de ezen szeretnék változtatni. Élvezni akarom az életet, nem pedig a következményektől tartani. Régebben úgy hittem, hogy jobb ragaszkodni a jól bevált dolgokhoz, de mára már úgy gondolom, hogy néha nem árt a változatosság.
- Oh, dehogy nem, hiszen jól tudom, hogy mennyire szereted. - Mondhatni, hogy az egyik gyengéje, hogy a hajába túrok, ezért sem hiszem, hogy képes lenne kopaszra lenyíratni a haját.
- Igen. Szóval tényleg ennyire ledöbbentő a viselkedésem? - Egy kicsikét szabadabban viselkedek, mint eddig, olyan dolgokat engedek meg neki, amiket eddig nyilvános helyen nem tettem, viszont úgy látom, hogy neki nagyon is a tetszésére van a dolog. Sőt, rendesen ki is használja a helyzetet. Azt hiszem most próbára tesz, kíváncsi arra, hogy mikor szólok rá.
- De még mindig a kórház falai között vagyunk. - Szeretném észhez téríteni, úgymond felébreszteni a mámorból. Ahogy látom még mindig nagyon nagy hatással tudok rá lenni, ez jó számomra.
- Dolgoznom kell, de munka után ígérem, hogy csak a tiéd leszek. - Még néhány óráig tart a munkaidőm, egy kicsit türelmesnek kell lennie, hogy otthon, kettesben tudjunk lenni.

Azt hiszem, hogy valahogy meg kéne mutatnom, hogy ez miért is jó, de semmi sem jut az eszembe erre. A magyarázásból sem nagyon érti szerintem, de ha filmben látná, talán bele tudná magát élni. Szerintem nagyon is jó játék, de azért még megpróbálkozok egy hosszabb magyarázkodással.
- Igen, mert így küzdened kell azért, ami jár. De nem úgy kell felfogni, hogy azért csinálom, mert nem akarlak megcsókolni. Csak úgy kívánatosabb a csók, hogyha nem kapod meg elsőre. Nekem legalábbis. Én szeretek így játszani. - Rántom meg a vállaimat, a volt barátnőmmel is gyakran játszottunk ilyet. De persze, ha Charlotte ennyire nem akar játszani, akkor megpróbálom tiszteletben tartani ezt. De örülnék neki, ha el tudná képzelni, hogy ez miért is jó játék.
- Az biztos. - Bólogatok, mert még el kell mondani ezt, hogy el is higgyem. Nem mintha nem hinnék neki, csak még fura, mert eddig teljesen az ellenkezője volt. De mindig is azt akartam, hogy egy kicsit rossz legyen és betámadjon, amikor épp megkíván, mert így legalább érzem azt is, hogy nem csak azért fekszik le velem, mert én akarom.
- Igen. - Kicsit zavarba jövök, bár nem tudom miért. Nagyon is kiismert, de ez nem baj, mert imádom mikor a hajamba túr, bár mostanában ez elmaradt, amit sajnálok.
- Inkább szokatlan. De gyorsan hozzá tudnék szokni! - Helyesbítek a viselkedésére. Nem megdöbbentő, hanem tényleg szokatlan így 2 év után. Bár örülök neki, hogy magától jött erre rá és nem azért, mert én akarom. Amúgy is félek már bármit mondani, mert nem akarom, hogy úgy érezze meg akarom változtatni.
- Tudom. - Sóhajtok egyet és a kezemet is elveszem, mert nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát, bár nem csináltam semmit. Megforgatom a szemem mosolyogva, amolyan "tudom" kifejezéssel.
- Eddig is csak az enyém voltál, és ezután is csak az enyém leszel! - Határozottan jelentem ezt ki, mert nem fogom őt veszni hagyni. Nem akarom elveszíteni, és bármit megteszek azért, hogy továbbra is fenn maradjon köztünk az a bizonyos szikra. Megiszom a kávém, majd megcsókolom.
- Akkor megyek! Szeretlek, Kiscicám! - Állok fel, bár lehet, hogy ő még egy pár percet velem akar tölteni, így még nem megyek semerre, hanem lenézek rá.
- Vagy visszakísérjelek? - Mutatok a folyosó felé, ahol felmehetünk a rendelőjéhez. Én szívesen visszakísérem, ha szeretné, de ha nem, akkor megyek, mert már kezdődik a rendelése, én pedig nem tudok mit kezdeni itt magammal. Inkább hazamegyek tanulni és majd ha végez visszajövök érte.

Ha akarnám, akkor nagyon is meg tudnám őrjíteni ezzel a játékkal, mert van bennem annyik önkontroll, hogy hosszú - hosszú perceken át játszadozzak vele. Gondolom mennyire nem tetszene már neki a játék, ha tíz csók kísérletből kilencszer nem ízlelhetné meg ajkaimat.
- Ha így akarsz játszani, hát legyen. - Szinte ajkaira suttogtam ezeket a szavakat, de még időben elhúzódtam tőle, hogy még véletlenül se csókolhassuk meg egymást. Neki tényleg ez kell? Mert ha erre vágyik, akkor gond nélkül megkaphassa.
- Sok mindent szeretnék máshogy csinálni, mint eddig... Viszont egy biztos pont még mindig van az életemben. - Vajon kiről is lehet most szó? Egy kis újításra vágyok, de hozzá ragaszkodok. Valójában el sem tudnám már képzelni úgy az életemet, hogy nem tudhatom magam mellett. Valahogy az együtt töltött idő alatt annyira egymásba gabalyodtunk, hogy minket már senki sem tudna kibogozni.
Szavak helyett inkább cselekszem. Finoman bele túrók a hajába, őszintén szólva fogalmam sincs, hogy miért szereti ezt ennyire, de nekem nem esik nehezemre, ha ezzel is örömet tudok neki okozni.
- Hát akkor szokj gyorsan hozzá, más választásod úgysem lesz. - Nem azt mondom, hogy teljesen kidobom az eddigi személyiségemet, hogy olyan nő váljon belőlem akire rá sem tudna ismerni, de azért szeretnék merészebb, bevállalósabb lenni. Olyan dolgokat megtenni, amiktől eddig tartottam, vagy éppen nem volt hozzá bátorságom.
- Hm, milyen határozott vagy. Ez pedig szexi. - Igaza van, eddig is az övé voltam és nagyon remélem, hogy még sokáig azt szeretné, hogy az övé legyek. Már tudom, hogy rosszul tettem, hogy vissza adtam a gyűrűt, de hirtelen besokalltam és minden annyira váratlanul ért. Viszont ezzel a témával inkább most nem is hozakodnék elő, ami volt elmúlt, majd talán egyszer ismét meg fogja kérni a kezemet és akkor nem utasítom vissza.
- Én is téged. - Mondtam miután viszonoztam a csókot, ahogy felkelt mellőlem úgy rá néhány másodperc múlva én is felálltam.
- Nem kell, később úgyis hívlak mikor végzek. - Gyorsan megcsókoltam mielőtt sietősen távoztam volna, hiszen várnak rám a betegek.

» Chad&Charlotte együtt töltött estéje
» Chad & Charlotte - melegfürdőzés
» Chad & Charlotte - kontroll
» Charlotte és Chad - hazaérve az ékszerüzletből
» Charlotte és Chad - A nagy aggódás

Chad és Charlotte - újra együtt (doktornő rendelője előtt)

Chad és Charlotte - újra együtt (doktornő rendelője előtt)

Similar topics

Similar topics