Olyan idilli ez a jelenet, az ablakon beáramló holdfényben tündököl, szex utáni kócos haját simítja füle mögé, de mindössze egy lepedő takarja el előlem mezítelen testét, amit néhány perccel ezelőtt kizárólag csak én birtokoltam.
- Tyler kérlek, gondolkozz el azon, amit vacsora közben mondtam. – Kitágult pupillákkal nézek felé, szájamat egyenes vonalban szorítom össze. Megszólalt, olyan témát hozott fel, amivel egy pillanat alatt eltűnt a varázs, elrontotta a hangulatomat. Pedig rólam köztudott, hogy mennyire hangulatember vagyok, hogy mennyire képes vagyok hamar ráunni bármire, bárkire.  
- Cassie már az elejétől fogva tudtad, hogy ez csak számomra nem több némi szórakozásnál, vágyaim kielégítésénél… Mi az, hogy többet akarsz? – Próbáltam érdeklődést színlelni, de valójában tudtam, hogy mit akarhat mondani, de mégis annyira hidegen hagyott.
- Azt hittem… - Hebegte. – Én tényleg azt hittem, hogy ez nem csak szex közöttünk… - Bizonytalanul nézett rám hosszú szempillái mögül. – Én többnek érzem. – Végül csak sikerült kinyögnie, hogy mit akart velem közölni.
- Ez csak szex Cassie… - Unottan felsóhajtottam. Amolyan „mégis miért nem vagy képes felfogni?” képet vágva.
- Soha nem is lesz közöttünk több. – Remegő ajkakkal nézett vissza rám, láttam mennyire küszködik azzal, hogy visszatartja a belőle kikívánkozó könnyeket. Még egy szív, amit Tyler Christenson csúnyán, apró szilánkokra tört az érzelmetlen jégcsákányával. Még csak ez hiányzott… Az elején tudják, hogy mire vállalkoznak, de aztán mégis megtépázott önbecsüléssel, összetört szívvel lépnek ki lakásom ajtaján.
- Honnan tudod, ha meg sem akarod próbálni? – Hangja kétségbeesetten csengett. Ismét nagyot sóhajtottam, keresve azokat a szavakat, amikkel nem gázolok bele még ennél is jobban a lelkébe. Nem vagyok én olyan rossz, sőt Cassie tisztában volt a feltételeimmel. Csináltam róla pár nagyon is jó képet, aztán párszor megdugtam. Ez ennyire egyszerű, nem is értem, hogy miért akarja túlbonyolítani.
- Egyszerűen csak tudom. Nem akarok többet. – Ezzel le is zártam a témát. Nem az a romantikus filmekből előlépő férfi vagyok, aki rózsával és desszerttel udvarol. Sőt, még sose tettem semmi ilyesmit, csak mert nem kellett. Nem, mintha lenne bennem bármilyen hajlandóság afelé, hogy bármi romantikus gesztust is mutassak bárki irányába.
- Azt hiszem… - Felpattant az ágyról még mindig a könnyeivel küszködve. – Jobb, ha megyek. – Nem szóltam semmit, inkább csak beleegyezően bólintottam. Tényleg az lesz a legjobb mindkettőnk számára, hogy ha elmegy. Fél percen belül már az ajtót hangosan be is csapta maga után. Végre egyedül maradtam szobám ismerős magányában.