Max & Jenni

Ledöbbentem, lefagytam, amikor reggel megpillantottam magunkat az újságban. Fogalmam sincs, hogy látta-e már, de gondolom, ha igen felhívott volna és mivel nem hívott az újságcikkel kapcsolatban legalábbis nem, így feltételezem, hogy reggel senki sem tolta a képébe az újságcímlapot a reggelinél kávézás közben mint nekem anyu... Mondhatom köpni, nyelni nem tudtam, csak hatalmasakat pislogva néztem fel rá, miközben azt hittem, hogy még a bögrémet is elejtem vagy eldobom vagy nem tudom.
Mivel megérkezve a földszinten senkit sem találtam, ezért gyorsan megindultam fel az emeletre, be egyenesen Max szobájába, de ott sem volt senki, egészen addig, amíg le nem dobtam a táskám a fotelbe és váratlanul lendületesen meg nem fordultam és szembe nem találtam magam vele egy szál törölközőben a dereka köré csavarva. Hosszú másodpercekig csak tátott szájjal néztem rá, mire kapcsoltam, hogy úristen, én most épp bámulom.
- Te szentséges boldogságos úristen, odalent leszek. - Azzal villámgyorsan megkerülve ki is mentem a szobából, hogy Ő felöltözhessen, én pedig átöltözhessek a ma esti "pizsipartihoz". A nappaliban felpattanva az egyik bárszékre vártam, miközben még mindig a címlapfotóra bámultam.
- Te amúgy ma reggel olvastál újságot? -  Vagy David meg sem merte mutatni. Valamiért az utóbbi voksolnék, hogy inkább elkapta előle. Én is pontosan ezt csináltam, csak én apu kezéből kaptam ki, hogy ez az újság most nekem kell, de most, mert most akarok olvasni.
- Felolvasom... Figyelj. Ez érdekelni fog. - Köszörültem meg a torkom. Oké, most nevethetnékem támadt, de inkább magamba fojtom. - Legfrissebb! Még nem hivatalos. Meg nem erősített forrásokból az a pletyka járja, hogy a közkedvelt és népszerű spanyol pop énekes Gabriel Maximiliano Blake és a képen látható ifjú hölgy, akinek a kiléte még ismeretlen számunkra egy párt alkotnak. Amennyiben igazak a pletykák reméljük mi hamarabb nyilvánossá teszik a kapcsolatukat és megtudhatjuk ki a szerencsés hölgy, akinek sikerült így belopnia magát a híresség szívébe... - Pillantottam fel rá az újság fölül. - Elolvadtam. - Szorítottam a mellkasomhoz az újságot, majd felé fordítottam, hogy láthassa nem szívatom.
- Nem néztek rád olyan nem minden napian a stúdióban? Mert ez a ma reggeli kiadás... - Szóval ez azt jelenti, hogy szinte már mindenki látta, aki csak olvas újságot.

KLIKK
 

Max & Jenni

- Casanova? Hát bevallom... Nehezen találtam a helyem, de azért jól aludtam. - Casanoca, oké. Hogy ez nekem eddig miért nem jutott eszembe. Oké, hát lazábban fogadta... Már csak nekem kellene elhitetnem anyámmal, hogy ez nem az, aminek látszik. A első forduló totális kudarc volt, mivel vagy ötvenszer vágott közbe, mire beláttam, hogy fölöslegesen jártatom a szám, ebből nem fogom kimagyarázni magam.
Nem is tudtam megszólalni, mivel amint felpillantottam rá az újság fölül kitört belőlem a nevetés, arcomat az újságba temetve a könnyeim is kicsordultak a nevetéstől. Oké, nem bírom abbahagyni. Nem, ezt nem! Ez nem igaz! Ezt ne...!
- Könyörgöm, most komolyan, honnan a fenéből van...? - Még a mondatot sem bírtam befejezni, mert ahogy megint felnéztem rá megint elfogott a nevetés. Oké, elhiszem, hogy ez a leggázabb pizsije és kétlem, hogy akár egyszer is aludt volna benne. Te jó ég. Én akkor még boldogan hallgathatok a mouse-aimmal a felsőmön.
- Oké, és akkor holnaptól járjak kapucniban meg napszemcsiben? - Mert nem igazán vagyok hozzászokva, hogy valaki a tövembe lohol az idióta kérdéseivel. Komolyan, mégis ki a fenének tudnánk ezt kimagyarázni, amikor még magunknak se, se egymásnak nem tudjuk? Oké, ha ma anyu nem nyomja a képembe a cikket, akkor nem is tudnék róla? Nem is tudom hirtelen eldönteni melyik lenne a jobb, de azt hiszem jobb, hogy tudok róla, így legalább azt is tudom kb. mire számítok.
- Na gyere Casanova, Amerika Kapitányom vagy hős szerelmesem vagy mindegy menjünk csináljuk meg a vacsit. - Ugrottam le a bárszékről és indultam meg a konyha felé. - Hát ez nagyon cuki. - Hátra sem mertem nézni a vállam fölül, mert még mindig a nevetés fojtogatott.
 

Max & Jenni

- Nem panasznak szántam, de szerintem azon a kanapén Te egyedül sem tudsz kényelmesen elférni, mi pedig most ketten voltunk, de egyébként nem fáj semmim, szóval szerintem ilyesmi nem volt, azt azért éreztem volna, különben is, annyira nem bővelkedtünk helyben, hogy egymást csapkodjuk, de mindent összevetve megoldottuk. - Szerintem csak arról van szó, hogy mindketten ahhoz vagyunk szokva, hogy egyedül a miénk az egész ágy széltében és hosszában is, de azért annyira mégsem panaszkodok, bevállalnám bármikor újra. - Ha valakinek fájhat valamije az alvástól az a Te derekad lenne... - Az nem volt gond, hogy az oldalamon kellett aludnom, mert másképp el sem fértünk volna, de mondjuk annyira összehúzni nem szoktam magam, én is inkább élvezem az ágyam kényelmét keresztben és hosszában, ahogy csak akarom, de azt hiszem kibírnám még egyszer a nem férünk el aludjunk félig-meddig egymáson dolgot.
- Hát nekem tetszik, de emlékeztetnélek rá, hogy Casanova is a sóhajok hídján végezte Velencében, szóval legyél ügyesebb és óvatosabb. - Kár lenne érte, akár Casanovaként, akár nem. Nekem aztán édes mindegy, de nem osztozom rajta. Nem azért kezdem már magam mostanság mazochistának érezni, hogy aztán valaki másé is legyen, még mit nem.
- Fogalmam sincs, de tudott valamit. - Tettem hozzá kuncogva. Mondjon bármit, nekem határozottan tetszik. Mondjuk az még inkább tetszene, ha melege lenne benne és inkább levetném, na jó Jenni, ennyire nem kalandozunk el. Nem... Mondom nem.
- Oké. Azt hiszem az menni fog, de ha mégsem majd sikítok segítségért. - Mondjuk annyira nem szeretném, ha már holnap sikítanom kellene, mármint nagyon remélem, hogy nem fognak ostrom alá venni és ellepni, mint döglegyek a had ne mondjam mit.
- Akkor spagetti vagy lasagne? - Én mindkettőt imádom és mindkettőt régen is ettem már, szóval nekem teljesen mindegy.
- Amúgy tudsz valamit az öcsédről meg Genevieve-ről? Mert nekem eddig ma csak az üzenetrögzítőjével sikerült kapcsolatot létesítenem. -  És kezdek kissé pipa lenni, ha ezeket ezentúl feszítővassal sem lehet leválasztani egymásról, csak nekem nem jön össze sehogyan sem. Kifogom csinálni akkor... Ez nem fair, nagyon nem.
 

Max & Jenni

- Nyugi, a lábam jó helyen volt, arra biztosan Te is felébredtél volna. - De nem panaszkodom. Ellenkezőleg, felőlem ma is aludhatnánk úgy, bár ma már remélhetőleg senki sem hentereg az ágyában és a vendégszobák is szabadok, a fenébe. A nevetséges számmora mégis csak az az egészben, hogy nekem annyira mindegy minden, ha vele lehetek, hogy az még számomra is döbbenetes és új érzésnek számít.
- Azt hiszem sokkal jobban érzem magam, mint megérdemelném annyi pia után. - Szenvednem kellene. Még számomra is érthetetlen még mindig hogy a fenébe bírtam annyit meginni úgy, hogy most nem az ágyamban forgolódok, hogy mindenki hagyjon békén, éppen haldoklok és az életben nem iszom soha többé, csak legyen ilyen beteg.
- Ennyit a szép reményeimről és arról, hogy nem emlékszel. De azt gondoltam, hogy inkább nem akarsz beszélni róla. - Talán jobb is lenne, ha nem beszélnénk róla. Mármint nem, nem kínos annyira, mint amennyire arra számítottam, sőt most még egyáltalán nem érzem magam kínosan vagy kényelmetlenül miatta, de azt gondoltam, hogy ez a dolog szó nélkül befog kerülni a nem beszélünk róla dobozba, most akkor mégis beszélünk róla?
- Nélküled nem is menne, mivel ebben a konyhában nem igazán mozgok hazai terepen. - Mondjuk fogalmam sincs mi hol van, szóval biztos, hogy segítenie kell, mert nem akarok minden szekrényt kinyitogatni például egy fűszerért. Egyszerűbb, ha megmondja hol van vagy ha kipakol mindent a pultra és később elpakolunk.
- Ej, az öcsédet ismerve szerinted ez mennyire lesz tartós dolog? Mármint a bolti tejen azért túltesznek vagy ez inkább csak amolyan élvezzük és ne tovább lesz? - Mert Genevieve amilyen "hülye" abba is benne lenne simán, főleg, ha valamit nagyon akar és nekem az este úgy tűnt, hogy Andrest nagyon is akarja.
- Fogalmam sincs mi hol van. - Fordultam körbe képletesen a konyhában, hogy tényleg gőzöm sincs mit hol keressek és tényleg nem akarok mindent felforgatni. - Mi lenne, ha kipakolnál a pultra? - És akkor semmit sem kellene keresni, hanem később csak elpakolnánk.
- Jaj ne... Ez tudod mit jelent nekem? Holnapra több órás lefoglaltságot, amíg azt hallgatom Andressel mi, hol, merre, meddig, hogyan és milyen és mekkora és pfúj, nem akarom. - Ezt ne. Ezt tényleg ne.
 

Max & Jenni

- Szerintem Genevieve ura lesz a helyzetnek, amikor nem, akkor is, mert Ő sem olyan, amilyennek mutatja magát, de mi mégis annak látjuk, mert rohadtul jó ebben. - De akkor is egy picsa és most utálom, nagyon utálom és irigy is vagyok rá és megint csak Andres miatt, hanem, mert amíg folyton ki kell tartanom mindenért, addig neki mindig minden olyan könnyen meg, még ha nem is érdekli, akkor is, még ha nem i akarja, neki is akkor is sikerül, ha nem tudja értékelni, akkor is. Annyira nem vagyunk egyformák, hogy az döbbenetes, sokszor másképp gondolunk dolgokat... - Azért, ha jobban belegondolok szerintem nem gondolta komolyan azt a van-e esetleg egy bátyád, öcséd, esetleg húgod dolgot, erre nesze nekünk. - Ez rohadtul nem fair. Emlékeztetni is fogom rá, amint szóhoz jutok, bár annyira nem szokott az élményeivel sokkolni, mivel sokszor Ő maga sem emlékszik pontosan milyen estéje is volt és gyakrabban én vagyok az a személy, aki neki mesél.
- Felmondok. Felakarok mondani. Oké, igaz. De ha már nem bírjuk dobjunk egy sms-t a másiknak és fussunk, jó? - Vetettem fel nevetve a legkézenfekvőbbnek látszó megoldást a problémára, komolyan nem hiszem, hogy sokáig fogom bírni, de megteszem, amit lehet. Mert ez a dolgom. Ez egy jó barátnő dolga és én egy jó barátnő vagyok, a legjobb neki. - Bár azt hiszem holnap már Te is jóval többet fogsz tudni Genevieve-ről, mint szeretnél. - Legalább nem csak én fogok szenvedni. Jó tudni.
- Csípős legyen? - Imádom a spagettit, többek között azért is, mert finom és harminc perc alatt megvan. - Kapcsolsz fel valami zenét? - Hozzá vagyok szokva, hogy nálam mindig szól valami, főleg, ha főzök vagy takarítok, kivéve persze amikor tanulok, mert akkor nekem síri csend kell.
- Max, mond, hogy nem felejtetted el kivenni a darált húst? - Néztem rá kérdőn reménykedve, hogy nem, de van egy olyan érzésem a pillanatnyi arckifejezéséből ítélve, hogy de, de igen, elfelejtette.
 

Max & Jenni

- Igyekezni fogok inkább nem beleavatkozni, azért is, mert Genevieve felfogása nekem néha kissé bonyolult. Szerintem néha Ő maga se tudja mi miért csinál, csak mert az úgy buli. - Szóval, amíg csak a beszámolóival fog lehúzni, addig nincsen probléma, de ha már a könnyes szemeivel jön, amit őszintén szólva, ha jobban belegondolok megmerem kockáztatni, hogy még soha egyszer sem láttam, legfeljebb, amikor kaját csináltunk és hagymát pucolt, na akkor lesznek gondok, mert valakit kifogok herélni. Tudom, hogy nem kell félteni a barátnőmet, de milyen legjobb barátnő is lennék, ha nem tenném?
- Ebben viszont megtudlak érteni. Én is rosszul lennék, ha az én ágyamban... - Nem csak a huzatot húznám le, szerintem fel sem húznám még egyszer, kimosnám és lövésem sincs mihez kezdenék vele, de valahogy kétlem, hogy még egyszer aludni akarnék rajta. Azért az ilyesmire szerintem mindenki allergiás, ez normális.
- Na azért most nagyon örülök annak, hogy az én nővérem Oregonban lakik, de lehet ezután se tudok úgy ránézni az öcsére, hogy ne nevetném el magam vagy szorítanám össze a szám, hogy én aztán nem tudok semmiről, csak arról is, amiről nem akartam, de Genevieve ha egyszer elkezd beszélni és beleéli magát, akkor be nem áll a szája, feltéve, ha emlékszik is rá, ha nem, akkor én mesélem el neki az élményeit. Az sokkal szórakoztatóbb. - Oké, most az én azám sem akar beállni, de inkább róluk beszéljünk, mint rólunk. Az sokkal kínosabb lenne és azt nem akarjuk, nem akarom, mert nem is tudom egyáltalán mit mondhatnék. Szerintem elég egyértelmű, hogy akkor én is akartam valamit, de így józan fejjel már nem neheztelek annyira a barátnőmre. Talán jobb ez így. Lehet mád különben most lennénk itt, én legalábbis nem és én nem akarnám se kerülni, se semmi ilyesmi. A barát jelzővel is képes vagyok beérni, ha nagyon muszáj, mert fontosabb annál, hogy választás elé helyezzem, csak még azt nem tudom, hogy tényleg azért nem teszem meg, mert így fair vagy mert tudom, hogy nem engem választana, nem azt, amit én szeretnék.
- Nemár... - Ez most komoly? Nem bírtam, hogy most ne nevessem ki, bár sejthettem volna, mégis csak férfi.
- Ki fog sírni? - Néztem a vöröshagymára. - Ez így fair. - Toltam elé a konyhapulton, bár ha közel állok, akkor mindketten sírni fogunk, hű de romantikus. Én addig elkezdtem kiszedni a fokhagymáknak a közepét és összetörni.
 

Max & Jenni

- Passzolnék... - Belőle egy is elég. Kiköpött Ő csak kicsiben. Máris egy valami, amiben nem hasonlítunk Genevieve-el. Nekem Ő valamiért nagyon kisfiús, nekem olyan nem férfias, inkább mintha az öcsém lenne. Kétlem, hogy tudnék rá úgy nézni, férfiként. Én inkább maradok a felnőttebb férfiasabb kiadásnál. Azért pedig igazán nem neheztelek, amiért nem akart gerincre vágni az első este, nem mint egyesek, de hát mire is számítottam volna? Ebbe kár is belegondolni, lehetetlen lenne kiigazodni rajta és annyira nem is akarok, ahogy beleszólni se, egyébként is kétlem, hogy hallgatna is rám, hát akkor csak menjen a maga feje után.
- Valószínűleg. Én sem randiznék valakivel. ha nem akarnék valamit vagy elment az eszem vagy nagyon megakarnám próbálni... - Talán mégis, ha nagyon ráakarnám beszélni magam valami oknál fogva, akkor esetleg, de annak se lenne jó vége. Viszont Genevieve-t eddig ma képtelenség volt leérni, amit furcsállok is kicsit, elmaradt a beszámoló, a dobhártyarepesztő örömujjongás vagy ami késik nem múlik?
- Eltudom képzelni. Miért is nem maradtam? Szórakoztató lett volna... - Tényleg simán eltudom képzelni, ahogy Ő is fogalmazott, hogy fintázva húzza le az ágyat majd épphogy csak a két ujjába fogva a lepedőt, azt is eltartva magától a lehető legtávolabb húzza végig az egész házon. Tényleg jól szórakoztam volna rajta.
- Igen van. Stephanie. - Vontam meg a vállam. Eddig még nem került szóba, meg hát nem is ebben a városban lakik már, szóval kétlem, hogy a közeljövőben összefutnának, azért is nem említettem, meg el is felejtettem. Na szép, de hát amilyen sűrűn összefutunk mi is mostanság, nem is olyan meglepő. - Kapd be! - Mosolyodtam el bájosan, miközben bájosan oldalba is vágtam, ha már a hasát védte.
- Ilyen szexi akcentussal, ilyen mosollyal meg szemekkel az dobja rám az első követ, aki eddig tudott rád neheztelni. - Hát akkor azt hiszem ezt megúsztam, mert szerintem nincs az a nő, aki ne olvadna el a helyemben. Komolyan, iszonyat helyes  és dögös pasi. De rohadjak meg, akkor is kibírom, hogy a barát kategóriában maradjunk, ha otthon lekaparom a falról a vakolatot körömmel, ha valóban ez az ára annak, hogy a közelében maradhassak. Nem akarom eltaszítani. Tudatosan főleg nem.
- Mit kerestél egy hagymával a medencében? - Fordultam felé amolyan WTF, ez most nem komoly, ugye nem arckifejezéssel.
 

Max & Jenni

- Tessék... Stephanie.- Kerestem ki gyorsan egy közös fotót Maxnek a galériából. - Tulajdonképp fogalmam sincs mi van vele... - Kezdtem el magyarázni, miközben felé nyújtottam a mobilom. - Nem vesztünk össze meg semmi, inkább csak elszakadtunk egymástól amióta Ő férjhez ment Oregonba. Talán, ha nagyon akarnám megtudnám számolni mennyiszer is láttam az utóbbi években, de inkább nem gondolok rá és akkor nem hiányzik annyira. De azért jó lenne kicsit többször látni, beszélgetni, ahogy a testvérek szoktak. - Tényleg hiányzik és valahol legbelül persze, hogy bánt, hogy ilyen keveset látjuk egymást, oké, hogy a huszonegyedik században élünk meg éljenek a technika vívmányai, de ha valaki igazán hiányzik, akkor csessze meg...
- Máris? Hát az igaz, hogy már mindent látott belőle és Genevieve igazán szép nő és értékes, csak meg kell ismerni és elfogadni az összes dilis vonásával és akkor a legszerethetőbb személy, akit eddig ismertem. Én mindenesetre örülök annak, ha Ő boldog és ha egyszer akar valamit és a fejébe veszi azt, akkor ha törik, ha szakad, akkor is azt fogja csinálni. - Ezen kár is lenne vitatkozni. Értelmetlen lenne. Szóval inkább vele örülök tart ameddig tart, bár nekem Max szavai kicsit túlzásként hatnak, mintha valami egészen másról beszélne.
- Hát nekem furi egy kicsit, de végül is igen. Aranyosak... Emlékezz csak vissza a ma reggelre. - Mindketten ki voltak ütve, nyúzottak voltak, azt sem értem egyáltalán hogyan másztak le az emeletről, ha alig láttak is.
- Aham... Nagyon. - Válaszoltam könnyedén. Ő tipikusan az a pasi, akinek még a hangja is szexi. Disznóság. Komolyan mondom. - De kétlem, hogy elpirulnál, különben is jobban szereted, ha az én arcom lángol. - Na ez az, ami nem fair, folyton zavarba hozni.
Feltettem az olajat melegedni, majd bele a vöröshagymát pirulni, később pedig a fokhagymát és felöntöttem egy kis vízzel.
- Tényleg Andres mivel foglalkozik? - Érdeklődtem kicsit, mert eddig szinte még csak arról beszéltünk hogy az este miként gabalyodtak egymásba.
- Fűszerezed? - Mutattam a darált húsra az edényben.

Stephanie
 

Max & Jenni

- Fogalmam sincs. Gondolom igen. - Testvérek vagyunk, letagadni sem tudnánk egymást, szóval gondolom igen. Bár az utóbbi időben lehet mégis csak menne, ha belegondolok mennyi minden történhetett vele, amit nem tudtunk megbeszélni rendesen, ahogyan régen, hogy azóta mennyire megváltozhatott és mennyi mindent nem tudok róla, persze ez valamilyen szinten velem is így van, legalábbis azt hiszem... Felnőttem. Őszintén szerintem nem nézte volna ki belőlem, hogy egyes egyedül is boldogulnék, legalábbis most még nem, vannak dolgok, amikben nagyon is különbözünk gondolkodásban, dolgok amikben sosem értenénk egyet...
- Szeretethiányos? Na ne már! - Ezen akaratlanul is elmosolyodtam. Hmm, ez vajon mennyire változhatott meg benne? Mert nekem egyáltalán nem esne nehezemre változtatni ezen, de ez megint csak nem ide illő dolog és azt hiszem a választ is ismerem már. Hát egy biztos, mellettem nem lenne szeretethiánya, de akkor meg... Nem értem. Na mindegy, minél inkább erőlködöm annál kevésbé fog ez menni.
- Én sokszor kívülállónak éreztem magam a családban... Tudtam én, hogy szeretnek, csak nem mindig éreztem. - Hát erről sem igazán szoktam beszélni úgy nagyjából senkivel sem, még Genevieve-el sem.
- Én még annyira nem, na nem mintha annyira bánnám a dolgot. Ő szerintem végig aludta a napot mielőtt találkoztak volna, hogy szalonképes legyen, mert reggel hát eléggé mosottak voltunk mindannyian. - Nekem már nem volt ilyen szerencsém, mivel aki nem volt tegnap, az jött ma, plusz ebéd anyuval, szóval én nem igazán sokat bírtam aludni.
- Hmm, bon appetit! - Istenien néz ki és szerintem az íze is mennyei. Komolyan mondom, hogy aki nem szereti a spagettit az nem is ember, ezt nem lehet nem szeretni.
- A Szürke ötven árnyalata... Ronggyá savazták. Kíváncsi lettem. Mond, hogy még nem láttad? - Tettem le a tányért az asztalra, amíg felkeltem és beledugtam a Pendrive-ot az USB bemenetbe.
 

Max & Jenni

- Ööö igen, minden bizonnyal, csak furcsa ilyesmit hallani egy férfitől, hogy szeretethiányos lenne, nem jellemző, de attól még nem lehetetlen. - Mosolyodtam el. Most komolyan, ha nem ismerném valószínűleg, sőt biztosan azt mondanám, hogy ilyen pasi egész egyszerűen nincs, mert nincs és csak és kész. És mégis van, hmm... Én pedig magamnak akarom ezt a pasit, nagyon is akarom. Azt már megtanultam, hogy ehhez a célhoz csak és kizárólag úgy lehet közelebb kerülni, ha lassan haladok, csak azt tudnám, hogy azt mégis hogy a fenébe fogom csinálni, amikor legszívesebben rohannék és meg sem állnék, amíg el nem érem.
- Szerintem Ő nem szeretethiányos. Én inkább egy egyszerűbb kifejezéssel magyaráznám el a dolgot, mégpedig az irigységgel, az is elég szokványosnak mondható plusz mi eléggé nyírtuk is egymást... Emlékszem egyszer valamin elég csúnyán összekaptunk, hogy konkrétan min már fogalmam sincs és végigkarmoltam a hátát mindkét kezemmel... - Húztam el a szám. Oké, ezt mondjuk így visszagondolva sajnálom, de hát na mi ilyenek voltunk. - Azután idővel kinőttük, de azért még mindig sűrűn összekaptunk, nagy ritkaságnak számított, hogy ha mi valamiben egyet értettünk, azt hiszem, hogy ez nem is változott. - Tényleg mi szinte sosem semmiben sem értünk egyet és szinte mindent másképp csinálnánk, mint a másik, de attól még szeretjük egymást, olyannak amilyen. Szerintem ez lenne a lényeg.
- Igen... Szerintem igen csak más-más kifejezést használunk rá. - Szerintem nagyon is tudom miről beszél, legalábbis elég közeli elképzeléseim lehetnek róla, de ugyanakkor azt is gondolom, hogy erről most eléggé hangulatromboló lenne beszélni.
- Haha... Tudok még ezt-azt. Hozzáteszem még mielőtt kiforgatnád a szavaimat, hogy az ez-az alatt kajára kell gondolni. Tudok még pár finomságot, szóval szerintem sem járnál rosszul, ha szereted a hasad. - Már pedig a legtöbb férfi imád enni. Ezzel nem is lenne gond meg még valamivel nem lenne, az egész biztos, de nem akarok megint én lenni az, aki rosszra gondol kettőnk közül, ezért is tettem hozzá gyorsan, hogy én a kajáról beszélek, nem másról.
- Oké. Akkor ránk. - Koccintottunk majd mindketten megkóstoltuk a bort. - Jó ízlésed van. Azt hiszem megtartalak. - Vágtam vissza a saját szavaival. Hmm, ez tényleg finom.
- Oké... - Nevettem el magam miközben megadóan felemeltem mindkét kezem. - Hát az elsőn végigértem pár nap alatt, a másodikkal még mindig szenvedek... Reméljük, hogy a film lesz legalább feleannyira jó és akkor már megérte megnézni... - Mert ha nem, akkor kész időpocsékolás lesz az elkövetkező két óra már a filmválasztás tekintetében. - Elindítod? - Böktem a hozzá közelebb lévő irányítóra, miközben a kezembe vettem a tányérom és enni kezdtem a spagettim.
 

Max & Jenni

- Féltékenység, irigység, testvérek között egy kutya. Gondolom mert mások vagyunk. Én sosem értettem őt, Ő sosem értett engem. Én mégis valahogy úgy éreztem, hogy neki mindig minden simábban ment, mert sokkal előbb felnőtt, ugye nem két-három év van közöttünk, én pedig mindent csinálhattam egyedül, főleg miután anyuék is szétmentek. Azt hittem megbolondulok... Tudod kisit olyan érzés, mint amikor állsz egy kör közepén, ahol körös körül mindenki csak ujjal mutogat meg bűnbakot keres meg savaz, Te pedig legszívesebben üvöltenél, hogy hagyják már abba. Idilli kis családom van. Én ingázom, Stephnek meg fáj rá a mája Oregonban. Hát ennyi... Szóval inkább egyedül vagyok, így legalább tudom kire számíthatok. - És csalódás sem ér, de ha mégis, akkor arról is tudom, hogy kinek köszönhetem, csakis magamnak. De lehet jobb lenne hanyagolni a családi problémákat, mert egy idő után, ha belemerülünk eléggé lelombozó és hangulatromboló tud lenni, mi pedig ma este nem lelki szemetes napot tartunk, bár arra is bármikor kapható lennék, ha arra lenne szüksége, de szerintem ma este nem ezt akarjuk csinálni, hanem jól akarjuk érezni magunkat, még ha korán ki is fogunk dőlni, bár is ami engem illet nem aludtam valami sokat.
- Bizonyos esetekben... Tudok bánni velük. De előbb kaparom ki valakinek szemből a szemét, mint a hátát. - Szóval, ebből már kinőttem, legalábbis, ami a testvéri viszályokat illeti. - Ja és nagynéni is vagyok. Van egy unokaöcsém, akiről nem sok mindent tudnék mondani, mert amikor legutóbb láttam még kis taknyosok voltunk.
- Mármint a milyen jellegű filmeket? - Fordultam felé meglepetten. Ez most komoly? - Az erősen erotikus tartalmúakat? Nem, nem igazán. Ez kivétel. Csak kíváncsi vagyok, mert az első könyvön túltettem már nap alatt, a filmet viszont nagyon durván szavazzák meg a könyvet is végül is, de már csak a kritikák végett is érdekel, annyira pocsék csak nem lehet vagy ez is olyan egyszer nézhető film lesz... Én még a másodikat nyögöm, nekem is úgy ajánlották, én meg ha általában elkezdek valamit nézni vagy olvasni, akkor már kíváncsiságból is végignézem vagy olvasom, mert érdekel mi lesz a végkifejlet. Tényleg nagyon csapnivalónak kell lennie, hogy félbehagyjam. - Szóval, ha lesz benne pár érdekes momentum, akkor még sírva is végigfogom nézni, de ez most komolyan érdekel, még ha olyan rossz, mint mondják, akkor is. Akkor legfeljebb lesz egy saját vélemény is róla. Ennyi. - A zenelistára viszont nem lehet panasz, mert szerintem nagyon is jól összehozták, összeválogatták. Odaillőek és adnak egy bizonyos hangulatot az egészhez. - Nem mintha akkora kritikus lennék, bár lehet inkább annak kellett volna mennem egyetemre, de szerintem ezek a dalok tényleg adnak egy bizonyos érzést a filmhez.
- Egyébként mi vett rá, hogy elolvasd? - Tudom, tudom, várom, hogy mikor jegyzi meg, hogy elvileg filmezünk, nekem pedig be nem áll a szám, szóval inkább vissza is tértem a spagettimhez a képernyőhöz, de azért rá is figyeltem.
 

Max & Jenni

- Én nem haragszom. Tényleg nem, mert nincsen miért. Inkább csak sokszor hiányzott, hiányzik az életemből azok a közös dolgok, amik nekünk nem voltak meg a nagyobb korkülönbség miatt, mindig is olyan anyáskodó volt meg az okosabb, ami egy idő nagyon is zavaró meg frusztráló tud lenni, ha mindig csak kioktatnak és szinte csodaszámba megy, ha valamiben egyet értetek, mert nálunk nagyrészt ez ment. Mi nem voltunk együtt bulizni, mint ahogy Ti biztosan, nem beszélhettük ki a fiúkat, nem mentünk együtt vásárolni, annyi minden nem volt meg, ebből a szempontból nekem most Genevieve a testvérem. - Mert vele most mindezt megtehetem bármikor és nem kell attól félnem, hogy már megint le leszek pisszegve meg ki leszek oktatva, vele mindenről tudok beszélni, a nővéremmel viszont nem. Először is, mert nem is áll módomban, másodszor, ha megtehetném, hogy neki mondjam el elsőként, akkor sem biztos, hogy hozzá fordulnék.
- Mi mindig is másként láttuk a világot, más számított, más volt a fontos, az első az életünkben. Neki az, hogy kényelmesen élhessen, szóval inkább a pénz és miután George kidolgozza a belét nem is panaszkodhat. Én meg mindig is úgy voltam vele, hogy legyen annyi pénzem, amiből meglehet élni és az nekem már bőven jó... Olyanra pedig nem lehet haragudni, akit évek óta nem is látsz és jóformán már nem is része az életednek, olyan mint egy távoli rokon. - Távolinak igaz, az, de azért Oregon sincs a világ másik végén. Tényleg nincs bennem harag és annyira már megbántva sem érzem magam, az is elmúlik egy bizonyos idő után.
- Ti megvagytok a családoddal? - Annyit beszélek és beszélek magamról, hogy már szinte kezdem magam rosszul érezni, amiért csak én beszélek, pedig szívesen meghallgatnám Őt is.
- Abban sosem voltunk valami jók. Legalábbis valahányszor kellett volna, Ő mindig bebizonyította mi a fontosabb neki és az önmaga meg az, hogy neki jó legyen meg meglegyen, amit akar, minden más másodlagos. - Kár lenne tagadni, hogy mennyire énközpontú na meg persze a pénz, ahhoz képest, hogy családja van meg gyereke, egy nem kicsit elkényeztetett gyereke, aki gondolom épp nem abba gebed bele, hogy felvegyék egy jó egyetemre, bár sosem szóltam és nem is szólnék bele, de annyi mindenen én háromszor is bőven kényelmesen felnőttem volna.
- Nem vagyok előfizető. - Köszörültem meg a torkom meg nagy nehezen leerőltettem azt a falatot, ami épp megakadt meg a villa is a számban.
- Tényleg mostanában lesz? - Ezekről általában nem szoktunk beszélni, de minek is, mi csak egy klippen fogunk közösen dolgozni, ha minden igaz, utána pedig fogalmam sincs mi esz. Tény, hogy ez az, ami így összehozott minket, de nem akarom, hogy ez a klipp is legyen az, ami a végét jelentené a barátságunknak, amit ez idő alatt együtt felépítettünk.
- Utánad nem. - Mosolyodtam el majd elvettem Tőle a felém nyújtott üveget és belekortyoltam. Oké, mindenki után azért nem innék, de ennyire még nem vagyok finnyás.
- Te most mit csinálsz? - Pislogtam nagyokat meglepetten, miközben gyorsan én is letettem a tányérom az asztalra. Ö, oké. - Most komoly? Jól van. - Kezdtem el babrálni a hajával, miközben tovább néztük a filmet.
- Én nem tudom. Számomra nem lenne az a pénz, amiért ezt bevállalnám. Szerintem ez minden, csak aztán nem művészet.
 

Max & Jenni

- Mások vagyunk, nagyon mások. Amikor szükségem lett volna arra, hogy mellettem legyen, akkor Ő mégis inkább más irányba ment. Miért? Azért hogy neki kényelmesebb legyen. Nem értem meg, de nem is haragszom. Bármiről hajlandó vagyok vele beszélni, csak a családunkról nem. Viszont úgy látszik nem hiányzunk annyira egymásnak. Tudod, néha már olyan lealacsonyítónak érzem, hogy mindig én csináljak valamit, hogy jobb legyen, aztán, ha mégse úgy alakulnak a dolgok, akkor nyugodt szívvel lehet mutogatni. Inkább hozzászokom a kialakult helyzethez és megtanulok önzőnek lenni, ha magamról van szó, hát még elég pocsékul megy, évek óta próbálkozok vele... Előbb-utóbb beletanulok.- De valahogy sehogyan sem akar sikerülni. Nem tudok annyira önzően viselkedni, amennyire szeretnék, mert megérdemelném, hogy néha csak magamra gondoljak, de ez nekem koránt sem megy olyan könnyen.
- Nem kell... Ha elviseled, hogy piszkálom a hajad. - Végül is nem zavar, csak meglepett, viszont azt tudom, hogy nem igazán szereti, ha a hajához nyúlnak, akár egy újjal is, de hát mégis hová pakoljam a kezem, úgy az ölembe telepedett, mint aki azt hiszem nagyon is otthonosan érzi magát.
- Szerintem édes mindegy, hogy a könyvet vagy a filmet vesszük alapul. A filmben két órából egyet csak kefélnek, amit felvesznek, ezen kívül a pasas kezelésre szorul és ahogy elnézem a nő is. A könyvben hát ott még rosszabb... A pasi még be is vallja, hogy élvezi, ahogy veri Anasztáziát, mert ugye az anyjára emlékezteti, mi ez, ha nem beteges... Összességében elképzelésem sincs, hogy ennek a könyvnek a megírása hogyan segítette át az írónőt a klimaxon, de nem is akarom tudni. Lényeg, hogy végül Ő ezekkel a durva és erős kritikákkal mocskosul jól jár, mert ezek csináltak a könyvből Bestsellert. - Tudom, tudom. Néha levegőt is vegyek. Egyből el is állt a szavam, ahogy felpillantottam a képernyőre. - Én is mindjárt megírom a legbelsőbb mocskos vágyaimat egy szociopata fazonról meg egy ártatlan naiv hiszékeny libáról, akkor az én könyvemből is Bestsellert lesz? - Hajoltam előre a poharamért és addig inkább nem néztem a képernyőre.