Max & Jenni

- Biztosan lehet változtatni, de nem biztos, hogy akarunk is, vagy csak még ebben is mások vagyunk. Én nem érzem úgy, hogy nekem kellene megtennem az első lépést, neki pedig még csak eszébe se jut, hogy bármit is kellene csinálnia vagy, hogy valami nincs rendben, nem jó... - Szóval lényegtelen. Megvagyunk. Mindketten. És úgy igazán nem is akarok foglalkozni ezzel, mert azzal megint csak magamnak okoznék rosszat, abból pedig elég. Nem akarom meg ne is fogom magam minden felhúzni ezen, amikor senki mást sem érdekel rajtam kívül. Mindenkinek minden jó úgy, ahogy van.
- Tulajdonképp azt én sem értettem, hogy a végén miért nem szólt, pedig megtehette volna, de szerintem látni akarta a legrosszabb énjét is, ami meg már sok volt neki. Talán azt hitte képes lenne megváltoztatni, de később belátta, hogy Ő kevés hozzá, mert érzi, hogy nem tudná megadni Christiannak, amire vágyik, Christian pedig megpróbálja elfojtani, mert szereti... Szerintem engem is zavarna, ha látnám valakin, hogy nem önmaga még ha miattam is, akkor meg pláne. - Azt hiszem az első perctől az utolsóig kifogjuk beszélni ezt a filmet, de közben persze élvezettel kínzom tovább, ha már szerinte kínzásnak minősül az, ha a hajával babrálnak, akkor én imádattal kínzom.
- Héé, az ölemben fekszel. Én ilyeneket nem mondanék. - Mosolyodtam el sejtelmesen, de most túlságosan édesen fészkeltem magát ide hozzám ahhoz, hogy bántsam vagy bántani tudjam.
- Ünnepontó... - Néztem rá nagy boci szemekkel, amikor felkelt, engem meg ott hagyott, de addig is amíg szabad voltam kinyújtózkodtam, majd egy hirtelen gondolatnál vezérelve utána mentem, ki a konyhába. Egyenesen a háta mögé sétáltam, majd a hátához simulva kulcsoltam át mindkét karom a hasán. Tudom, ez nem épp baráti, de olyan jól esik. És tudom, hogy most ez sem lesz az... Egy árva szót sem szóltam, csak lassan magam felé fordítottam, megfogtam mindkét kezét és egészen közel húztam magamhoz. Nem, nem akarok semmi rosszat, bármilyen hihetetlen is, de csak azt szeretném, ha táncolna velem. Egyik kezét a derekamra csúsztattam, a másikat viszont még nem engedtem el, mivel nem vagyok biztos benne, hogy sikerül is elérnem, amit szeretnék. Imádom ezt a dalt és ha már a nagymenő elnök vezérigazgató Christian Grey-t is rálehet venni egy táncra, akkor az előttem álló mélységesen makacs férfit sem lehet lehetetlen.
 

Max & Jenni

- Elhiheted nekem is sokszor eszembe jut, amikor nincs kivel beszélnem, de kis idő múltán ráébredek, hogy fölösleges ezen rágódnom, amíg láthatóan csak engem bánt. Végül is megszoktam már, hogy amikor nagyon kellene valaki, akkor egyedül vagyok, mert senkitől sem várhatom el, hogy mindent félredobjon, amikor én épp rossz passzban vagyok. - Bár én fordított esetben megtenném bárkiről is legyen szó, bárkiért, akit kicsit is a barátomnak érzek. Sokszor hiányzik ez, de azért megvagyok, igyekszem nem panaszkodni, mosolyogni, akkor is, amikor a legkevésbé sincs hozzá kedvem. - De lapozzunk inkább. A sarkamra álltam és jó döntés volt. Igaz, így nekem kell gondoskodnom a kényelmes seggemről, de még mindig könnyebb. Megkönnyebbültem és megvagyok és meg is leszek és ha valakinek szüksége lesz rám megtalál, de én már nagyon ráuntam azért hajtani, hogy másoknak jobb legyen. Sokkal boldogabb vagyok így... -  Mint voltam. Mindig is az apró örömök éltettek, most végre élvezem is az életet. Most egy kicsit magamra akarok gondolni és erre azt hiszem tényleg ez az időszak a legmegfelelőbb. Ő talán azt hiszi tudja, de szerintem fogalma sincs mennyit jelentenek számomra a közös percek, az együtt töltött idő, még ha csak barátokként is, még úgy is, hogy nem tudom meddig tudok még csak a barátja lenni anélkül, hogy kibukna belőlem, hogy többet akarok, de magamba fogom fojtani, ameddig csak tudom vagy ameddig csak kell.
- De egyszer mindenkinek mernie kell önmagának lenni, főleg, hogy legbelül mindenki azt szeretné, ha önmagáért szeretnék. Ez másképp nem működik, csak így. Hinni kell benne, a másikban. - Bízni nem könnyű. Tudom. Ő sokkal jobban is, mint én. Érthető, de meddig lehet ezt kifogásként használni önmagunk ellen? - Christian meg Anastasia fogalmam sincs miben hittek, főleg Ana... Nem megütötte, szabályosan megverte. Könyörgöm, ki viselné azt el... - Ana valószínűleg abban bízott, hogy Christiannek nem az az igazi énje, azután kénytelen volt ráébredni, hogy de igen, neki tényleg ez kell, azt viszont már nem tudta elviseli.
- Nem, csak úgy ott hagytál. - Mint, aki legalábbis menekülne... Menekülne. Visszhangzik a fejemben ez az egy szó. Menekülne? Tényleg menekülne? Lehet, hogy kínosan érzi magát a közelemben? Elkeserít a gondolat és ennél jobban most nem is akarok belegondolni, mert akkor irtó nagy butaság volt kijönnöm utána és nem is kellett volna, sőt... Tényleg nem szeretnék most erre gondolni.
- Okos... - Vajon mégis mire menne ki a játék? Táncolni akarok. Vele. Ennyi az egész. Nincsenek hátsószándékaim vele és nem is lesznek, nem csak a közelébe akarok kerülnie. Na jó, de akarok, de nem így.
- Ez az! - Mosolyodtam el, majd lendületesen körbepördültem, ahogy megforgatott és ugyanazzal a lendülettel, amivel visszahúzott hirtelenjében megint csak sikerült túl közel kerülnünk egymáshoz. Hosszú másodpercekig álltuk egymás tekintetét, mindketten mozdulatlanok voltunk, mint akiket megbabonáztak, egy pillanatig azt hittem, hogy most végre megfog csókolni és nem tagadom, hogy vágytam is rá, de aztán amikor elfordította a fejét tudtam, hogy ez még mindig nem a mi pillanatunk, ez még nem az, de lesz egyáltalán olyan pillanat, ami csak a miénk lesz?
Kicsit lehajtottam a fejem, hogy összeszedjem magam, majd egyik kezem az arcára simítva felém fordítottam. - Nem baj. Megértem. De Max figyelj, kérdeznem kell valamit. Kínosan érzed magad a közelemben? Mármint így, most... Mert azt nem akarom, de a mi előbb is úgy felpattantál a kanapéról, mintha menekülnél, pedig szerintem nem adtam okot rá, de ezek szerint inkább nem kellett volna kijönnöm utánad. De akkor mond meg mit csináljak, hogyan viselkedjek a közeledben és akkor tartani fogom magam hozzá... - De azt ezek után nem tagadhatja le, hogy nem vágyik Ő is ennél többre. Egyrészről megértem, félti a barátágunkat, ami nekem is sokat jelent, hiszen barátságból lehet szerelem, de szerelemből barátság... Másrészről meg egy kicsit szomorú vagyok, amiért meg sem karja próbálni, kicsit olyan érzés, mintha esélyt sem adna arra, hogy bebizonyítsam más lenne, más vagyok. Nem olyan, mint akikben eddig csalódnia kellett.
 

Max & Jenni

- Nem hallgatod eleget a hisztimet? - Mosolyodtam el. Pedig szerintem így is, akaratom ellenére is épp eléggé részesítem benne. - De nekem ilyenkor általában be nem áll a szám és úgy érzem, hogy én csak beszélek, beszélek és beszélek, Te pedig semmit sem mondasz. - Genevieve legalább olyankor rám szól, hogy fogjam már be és hagyjam már egy kicsit szóhoz jutni is, ami nem baj, mert tényleg nem szeretem, ha csak én beszélek. Róla szinte semmit sem tudok, ami miért van? Mert nekem be nem áll a szám, Ő pedig csak engem hallgat. Bár azt hiszem hajlandó lennék valamiféle kompromisszumra, amivel jobban megismerhetném, cserébe pedig megígérném, hogy ezentúl rázúdítom minden sérelmemet és nem hagyom, hogy belülről őröljenek fel.
Váratlanul ért a kérdés, nagyon is. Meglepett, annyira, hogy másodpercekig csak némán pislogtam rá. - Igen, hiszek... Ne kérdezd miért, mert nem tudnám megmagyarázni. Egyszerűen ilyen vagy és kész. Ezt váltod ki másokból. - Belőlem legalábbis igen. Még magamnak is képtelen lennék elmondani miért, de valahogy az első perctől fogva ezt érzem és még ha kérné se tudnék ezen változtatni.
- Akkor mond el... Max, sosem beszélsz semmiről, így honnan tudhatnám. - Abból, amit látok egyáltalán nem könnyű megérteni, sőt néha bármennyire is szeretném nem megy. Úgy érzem, hogy egy nyitott könyv vagyok előtte, mert képtelen lennék neki hazudni, de felé irányulva úgy érzem, hogy folyton csak falakba ütközök.
Arra gondolta kicsit többet is lehetnénk együtt. Két hét munka nélkül, kötelezettségek nélkül. Két hét velem... Két hét vele? Megvagyok győzve. Megyek! - Mikor indulunk? - Most akár még örömtáncot is tudnék lejteni körbe a konyhában, ha egyedül leszek talán meg is teszem, de még így os egyre szélesebb mosolyra húzódtak ajkaim, ahogy arról beszélt, hogy több időt szeretne velem tölteni.
 

Max & Jenni

- Mert nem is akarlak kiborítani. - Igazság szerint nem jellemző rám, hogy szeretnék panaszkodni. Ellenkezőleg, inkább magamba fojtok mindent, ameddig csak bírom, ha pedig már hiába akarom nem megy, akkor előbb-utóbb egyszerűen kibuknak belőlem a dolgok, lényegtelen bármilyen apróságnak köszönhetően is.
- Na persze, csak azért mondod ezt, mert az esetek nagy részében nincs más választásod. - De nem akarok mindig csak én beszélni, Ő pedig ugye nem akar megsérteni azzal, hogy sose semmit sem mesél magáról vagy az életéről vagy úgy általában bármiről, engem minden érdekelne, amit megszeretne osztani velem. Ez ilyen egyszerű. - De ezek olyan dolgok, amiket bárki megtudhat, ha egy kicsit kíváncsiskodik meg kutat. Ez mind látszik, bárki gondolhatja, aki csak rá néz. Én olyan dolgokra gondoltam, ami nincs ránk írva. Én is kezdhetném, hogy Jennifer vagyok, de neked még Arielle is, huszonkét éves, decemberben van a szülinapom, kellett nekem elszólni magam... - Tettem hozzá sokatmondóan. Szerintem tudjuk itt mire is gondolok. Teljesen véletlenül szóltam el magam, erre egy slussz kulcsot nyomott a kezembe. - Latin vér akkor lesz bennem, ha vért adsz, de ezeket már mind tudod. - De ha már itt tartunk, 10.-e mindjárt itt lesz. - Ugye most nem csak véletlenül szóltad el magad a szülinapodról, mert az mindjárt itt lesz és ne is álmodj róla, hogy elfogom felejteni és nem leplek meg valamivel. - Ezt akár veheti súlyos fenyegetésnek is. Igaz, még lövésem sincs mit fogok kitalálni, de akkor is megfogjuk ünnepelni.
- Addig gondolkodhatsz a különleges kívánságodon. - Ha már nekem is lehetett egy, akkor neki miért ne lehetne? Sőt, én még időt is adok neki, hogy kitalálhassa mi legyen az a valami. Őszintén kíváncsi is lennék rá.
- Tisztázzuk, Te most vásárolni akarsz jönni velem vagy ezt a vennünk kell neked egy csinos bikini úgy kell érteni, hogy majd én...? - Mert nem mindegy. Nem volt még olyan pasi, aki önként vállalkozott volna arra, hogy eljön velem vásárolni.
- Nyugi, lassan kezdek már hozzászokni és nem felvenni. - Azt nem mondom, hogy meg sem hallom vagy, hogy nem kuncogom rajtuk időnként, de én meg sem szólaltam volna.
- Még a végén azt fogom gondolni, hogy annyira nem is bánod, hogy tegnap egymásba gabalyodva kellett elférnünk azon a kanapén. - Azt gondoltam volna, hogy ma este inkább élne a lehetőséggel na meg persze az ágyával széltében és hosszában is és kiélvezné, hogy csak az övé és senkivel sem kell elférnie, senki sem fog rátelepedni, hmm, ezek szerint tévedtem.
- Amúgy nekem mindegy, amelyik oldalon szoktál aludni ott alszol most is, én meg a másikon, csak azt ne mond, hogy középen szoktál aludni, mert az felvet némi bonyodalmat a kérdésben. - Igazság szerint ezt nem akartam megkérdezni, de... - Azt mondtad bármit kérdezhetek, íme az első: Mi lesz most, hogy befejeztük a forgatásokat? Mármint velünk? Úgy értem ezzel a közös munkánknak is vége... - De a munka mellett barátok is lettünk, sőt többek is annál, így azt hiszem jó lenne, ha legalább egyikünk tudná a választ erre a kérdésre és én most Tőle várom.

 

Max & Jenni

Mindenek ellenére engem akkor is zavar egy picit, hogy be nem áll a szám és csak én beszélek, még ha igaza is van, én pedig pontosan tudom magamról, hogy mennyit vagyok képes fecsegni, ha van mondanivalóm az adott dologgal kapcsolatban, ha nem lenne, azt is észrevenné, mert akkor viszont meg sem szólalnék. Bármilyen meglepő nő létemre én is tudok jellemtelen arcot vágni, mintha semmi sem érdekelni és csak a vállamat vonogatni, hogy neme aztán teljesen mindegy, még ha nem is így gondolom, akkor is. Engem viszont zavar, hogy én csak beszélek, beszélek és beszélek, valaki pedig csak hallgat.
- Te mocsok, már véded is magad, mi? - Nevettem el magam, ahogy kezével egyből a hasa elé kapott, ahogy ezt kimondta. Hm, és milyen jól tette. - De ha már itt tartunk most kettőnk közül Te gondoltál rosszra. - Én semmi mocskosra sem gondoltam a kijelentésemmel, sőt közben sem és nem is azért jegyeztem meg, mert tudtam, hogy túl magas labda lenne ahhoz, hogy ne csapja le. Lassan kezdem kiismerni? Hűha, az nem jó, legalábbis neki nem, számomra annál inkább.
- Ezt meg Te felejtsd el. Tudom bosszantó, de semmit sem tehetsz ellene... - Akkor is megfogom lepni valamivel, azt pedig biztosra veheti, hogy nem fogom elfelejteni. Hogy is felejthetném el? Ő is pontosan tudta mikor van az enyém, pedig csak egyszer csúszott ki a számon.
- Fenéket. - Húzódtak ajkaim amolyan "most úgy hozzád vágnék valamit" mosolyra. Történetesen egy párnát, mivel az van a legközelebb hozzám, de mindig csak bántom, még a végén bűntudatom lesz.
- Tudhatnak valamit. De azt a ronda fűzőt fel nem veszem még egyszer. - Ahogy felemelte a karját már bújtam is oda hozzá. Ezt imádom! Ritkán szoktam ennyire utálni egy ruhadarabot, de azt egyenesen undorítónak találtam és nincs az a pénz, hogy belebújjak újra, még egyszer senki sem tudná rám könyörögni. - Jó éjt. - Feljebb hajolva nyomtam egy jó éjt puszit az arcára. Ehhez az érzéshez hozzá tudnék szokni, mondjuk minden éjjel.