S zületésemkor édesapám adósságba keveredett, majd elvesztette az állását és végül a házunkat is. Édesanyám nővéréhez költöztünk, aki egy éjszakai pillangó és alkoholfüggő volt. Anyukám a könyvtárosi munkája mellett másodállásban dolgozott egy turistahajón, így alig volt ideje rám vagy bármi másra a ház körül. Az apám alkoholista lett, így még csak esélye sem volt munkát találni, verte az anyámat és a nagynénémet. Amikor betöltöttem a tíz éves kort a nagynéném egyik napról a másikra eltűnt. A dolgait sem vitte el a házból és még csak egy üzenetet sem hagyott hátra. Bár sosem tudtam meg biztosra, szerintem az apám megölhette őt. Ugyanis amikor hazaértem az iskolából egy frissen betemetett gödör volt a hátsó kertben és a nappaliban egy kimosott, halvány piros folt. Amikor rákérdeztem apám lekevert nekem egy pofont és azt mondta semmi közöm nincsen a dolgaihoz. Mikor betöltöttem a tizenöt éves kort úgy döntöttem elegem van a görény faterom viselkedésével. Így este, amikor már részegen kifeküdt a kanapén összepakoltam a holmijaimat, a félredugott pénzemet és elszöktem otthonról. De előtte még hagytam egy jó kis üzenetet az apámnak azzal, hogy széttörtem az autóját egy baseball ütővel és festékszóróval befújtam. Amilyen részeg volt fel sem ébredt az egészre. Az első benzinkútnál stoppoltam egy kamionost. Meg sem kérdezte, hogy mit keresek egyedül az utcán. Az első megállóm Lafayette volt, egy nem túl szép kisvárosban Louisianában. Nem hiányoltam az otthonom. Egyedül anyukámat sajnáltam egy kicsit, de semmi pénzért nem fordultam volna vissza. Majdnem egy teljes napig próbálkoztam a stoppolással, míg végül egy férfi vett fel, egy fekete terepjáróval. Kedves ember volt, sokat mosolygott. Egész úton beszélgettünk. Mint kiderült ő volt a helyi pap Austinban. Amikor a városba érkeztünk felajánlotta, hogy maradjak nála pár napig. Azt mondta van egy velem egyidős lánya és szívesen befogad a vendégszobába. Mivel addigra már elfogyott az összes élelmem és a pénznek is hiányában voltam, így elfogadtam a felajánlást. Ott is maradtam egy hétre Johnnál, a papnál. A lánya is kedves volt velem, Lucy, aki szívesen megosztotta velem esténként a televízióját. Amikor újra nekiláttam az útnak John adott nekem egy kis pénzt és kaját is. A következő kisvárosig, San Marcosig gyalogoltam, ahol újra stoppolni kezdtem. Egy sportkocsis ürge állt meg. Már a kinézete sem tetszett nekem a férfiban, de a fájó lábaim mégis elfogadták, hogy beszálljak az autóba. Úgy tíz perc után megpróbált benyúlni a lábaim közé a hapsi, de arra nem számított, hogy nálam volt borsspray. Telefújtam vele a képét, mire rátaposott a fékre. Lényeg a lényeg, a verekedés után a pasi valahol az út szélén feküdt kábultan én pedig a lopott kocsival hajtottam egészen Phoenixig. A kocsit eladtam az első rossz arcú fickónak az egyik sikátorban, majd a szerzett pénzből kibéreltem egy motelszobát. Szereztem állást egy étteremben pincérként és éltem a kis életemet. Az évek alatt sok barátot szereztem, bár senki sem tudott a múltamról vagy az éjszakai dolgaimról. Ugyanis majdnem minden este elmentem bulizni vagy iszogatni egyet, aminek következtében részegen lefestettem a forgalmi táblákat, betörtem egykét ablakot, bolti lopást követtem el, és még sorolhatnám. Komoly kapcsolataim nem voltak, csak egy éjszakás kalandok. De ilyen fiatalon ez talán még nem egy probléma.