Az átkozott telefonom nyivákolására ébredek, legszebb! Kissé hunyorogva pillantok a kijelzőre és nem tudom eldönteni, hogy most csak a szemem káprázik, vagy tényleg romlik a látásom - na de ennyire -, vagy ez a legrosszabb rémálmom, ami eddigi életem során sújtott. Nem, ez annál is rosszabb, mivel a csörgés nagyon nem akar megszűnni, és előttem egyre inkább tisztul a kép. Ez a könyörtelen valóság.
- Igen Lisa... - Szólok bele kissé morcosan...
Azt hiszem semmit sem utálok annál jobban, mikor valaki felkelt, ha most itt lenne azt hiszem lenne hozzá egy-két keresetlen szavam. Így telefonom keresztül könnyebb, értem én.
- Van egy kis gondom.... - Hát ez nem hangzott túl biztatóan. Annyira a szám szélén van már, hogy beköpjek neki valamit...
Ex barátnő... Nem elég gond az már magában? De ha még akar is valamit...
- Ne kímélj. - Érzem, hogy ez most nagyon fájni fog. Hát akkor essünk túl rajta mielőbb és aztán tegyük le szépen, és felejtsük el azt is, hogy ez a beszélgetés valaha is létre jött.
- Szállás kellene néhány napra... - Hideg zuhanyként ért a dolog.
Ez most valami vicc? Vagy nagyon olcsó trükk, vagy tényleg baj. Mindenesetre erre gyorsan ráfogok jönni és hipp-hopp újból az utcán találhatja magát.
- Kérlek...
- Na jó, legyen. De én meg arra kérlek, hogy kímélj meg. - Majd egyszerűen leteszem. Nincs ezen tovább mit firtatni, úgy is tudom ha már engem hívott akkor nagyjából tíz perc és betoppan. Azért kíváncsi volnék, hogy én voltam az egyedüli ötlete vagy amolyan vésztartalék. Nagyon remélem, hogy ez egy rövid, nagyon rövid átmeneti baráti látogatás. Pár napnál többet azt hiszem nem bírnék ki.
Kitámolygok a nappaliba. Nem kísérteném a sorsot - örülök, hogy megszabadultam tőle - ezért felöltözöm rendesen és meg kísérelek rendet rakni. Ami annyit jelent, hogy mindent bedobálok egy szekrénybe vagy fiókba remélve, hogy nem borul ki minden gy ahogy van, de ha mégis akkor megpróbáljuk még egyszer.
Már csengettek is, akár egy rossz megérzés.
- Őt ide be nem hozod. - Mondhatni nem is Lisa-t pillantottam meg először, hanem a macskát a kezében.
Összefont karral várom, hogy na akkor mi is lesz. De ahogy vártam tanácstalanul és érthetetlenül pislog rám. Annyira utálom az ilyet és az ilyen szőrös teremtményeket is.
- Legyen, de te takarítasz utána. - Jegyzem meg beletörődötten, hogy egy macskával kell osztoznom a lakásomon. Majd odébb állok, hogy be tudjanak jönni. Nem sok cuccal jött, vélhetően jó jel.
- Viszont nekem most mennem kell. Minden a régi. - mármint azt hiszem, hogy semmi sem változott mióta le talált lépni. Maximum nagyobb a kupi én pedig annyival boldogabb vagyok.
Felkapom a dzsekimet a kulcsokat az asztalról és már el is hagytam a lakást.
Ha egy kicsit is ismer vagy ismert valaha akkor nem próbál meg felnyalni, mert arra allergiás vagyok és már rá is. Kissé feszélyez, hogy egyedül hagytam a lakásban, de azt hiszem úgy lesz a legjobb ha minél kevesebbet látjuk egymást. Határozottan nem szeretek nosztalgiázni. Én előre szeretek nézni és haladni nem pedig hátrafelé pislogni.
Szerencsére a mai próba viszonylag rövid volt ezért már tíz körül hazaértem.
Nagyon nem tetszik ez a csend és ez a sötétség. Remélem nem gondolta, hogy...
Benyitva már látom is Lisa-t, csak nem tudom elhinni, amit látok. A kanapén alszik egy könyvvel a hasán. Ez meghibbant, világéletében utált olvasni. A könyvet leteszem az asztalra de még mielőtt el tenném magam én is holnapra, körbe nézek, hogy merre mászkál ez a kis átokfajzat. Lényegében annyira nem is érdekel, ha nem a szobám tájékán. Leoltom a villanyt majd én is lefekszem, bár azt hiszem eltemethetem azt az álmom, hogy délig fel sem kelek.
Sürgés forgásra ébredek és a közeledő léptekre. Nem hinném, hogy kávét hoz.
Mint aki otthon érzi magát úgy húzta félre a függönyt én pedig pillanatnyi vakságot éltem át.
- Te meghibbantál. - Szólok rá kissé emelt hangon.
- Kiszökött a cica. - Hunyorogva próbálom rögzíteni a képeket.
- Hogy mit csinált a kicsoda? - Valahogy nem vagyok hozzászokva az efféle ébresztőkhöz. Sok ez így kora reggel.
ez után még egy sor hiszti következett és valamit az erkélyről és az ablakról hadovált itt össze-vissza.
- Na jó, megkeresem, csak hagyd abba könyörgöm! - Feltápászkodom és az ablakhoz lépek. Azt hiszem már van is egy-két ötletem.
Bevallom, nem szeretek így kora reggel ismerkedni, de őt még úgy sem ismerem. Azt hiszem hatásos belépőm lesz.
Felkapom az ágy széléről az este ledobált ingemet és út közben felhúzom és bár már az utcán de gombolgatni kezdem.
Becsöngetek egyszer majd még egyszer és várok. Közben nézelődök hátha megpillantom a kis éhenkórászt. De ha így történne én azon nyomban meg is fojtom, ha most hiába másztam át a szomszédba, ahol még csak nem is ismerem a lakót és lehet, hogy elküld a bús pics*ba, de akkor én is Lisa-t a macskájával együtt.
Majd ajtót nyitottak. Hát egy biztos nem minden napi látvány fogadott. Túl öltözöttnek érzem magam a lány mellett. Azt hinné az ember, hogy megzavart valamit...
- Hű, nem hinném. Ha csak nem hívnak Lisa-nak és nincs egy macskád...
- De még bármi megtörténhet. - Teszem hozzá gyorsan.
Azt hiszem nem kell elmagyaráznia a helyzetet, tökéletesen értem mi a dörgés.
De azért mégis csak érdekes a kérdés, mert ha valóban úgy történ volna akkor most az ágyában heverésznék, nem pedig az ajtajában ácsorognék, vagy fordítva.
- De tájékoztatni szeretnélek, hogy most neked is van egy macskád. Minden bizonnyal az erkélyen szökött át, és leköteleznél vele ha körül néznél a lakásban. - Hadarom el kissé talán gyorsan. Nem tehetek róla még reggel van. Nem vagyok épp formában, de ez még változhat.
Az egy szál köpenyben flangáló nők igen jó hatással szoktak lenni rám.

Még mindig nem vagyok képes felfogni, hogy mégis hogyan mehettem bele ebbe a hát persze, hogy segítek, cuccolj csak ide nyugodtan dologba. Azt hiszem ebbe végképp belerokkanok vagy csak véglegesen alkoholfüggő leszek, mert ezt a nőt józan fejjel egyszerűen nem lehet elviselni. Már azt sem tudnám megmondani, hogy annak idején hogyan sikerült, pedig még részeg sem voltam ha emlékeim nem csalnak, de én egyszerűen már semmin sem lepődöm meg.
Mi fogott meg benne? Utálom a házi állatokat, nem is szép és állandóan csak csipog. ez a mai napig felfoghatatlan a számomra.
" Kiszökött a cica " - Hát kit érdekel az a kis átokfajzat?! Hát keresd meg b*zd meg.
Nem is beszélve arról a nyávogó hangjáról. lehet még a macska csipogását is szívesebben hallgatnám ha beszéli tudna. Talán még az ő hangja sem lenne ennyire feltépő. Már attól kikészülnek azt idegeim ha csak meglátom, de még has megszólal. Már el is felejtettem milyen felemelő egy érzés, de igen gyorsan felerősödtek az emlékeim. Túl gyorsan is ahhoz, hogy akár még egy napot kibírjak vele. egyáltalán miért pont engem hívott, annyi telefonszám van még abban a névjegyzékben, és a Ryan tudtom szerint igen csak a hátulján van.
Nem hinném, hogy a szép búcsúnk után még akarna valamit, ahogyan azt sem, hogy mind ezt csak azért csinálja, hogy kikészítsen. pedig azt sikerült, mindössze fél perc alatt... teljesítmény!
Eszméletlenül utálom ha valaki felkelt és még itt hisztizik is össze-vissza mindennek a tetejében. ennél szebb reggelre már nem is észrevettem volna.
Na tessék, most pedig az utcán bóklászom egy nyíves macskát keresve. Kedvem lenne a tulajdon kezeimmel megfojtani, de attól félek akkor soha sem tudná lerázni ezt a pics*t.
Útközben ügyetlenkedve is, de be begomboltam néhány gombot.
Becsengetek a szomszéda... Ahol is biztosan határtalanul örülni fognak nekem, de ez a boldogság kölcsönös lesz. Jut eszembe, gőzöm sincs, hogy kié a kéró. Már csak abban reménykedem, hogy nem valami harcművészé és nem egy teljes káóval fog üdvözölni így kora reggel.
Majd végre ajtót nyitottak. Abban a pillanatban nem igazán tudtam eldönteni, hogy most csak a szemem káprázik vagy tényleg behúztak egyet és most csak álmodom. De nem, még mindig itt áll előttem.
- Már az első találkozásunk alkalmával ilyen ünneprontó vagy?! A jószomszédi viszonyt nem egészen így szokták megalapozni. - Már is derűsebben tekintek a dolgok elébe. Remélem jól elbújt az a macska. Nem tudom honnan ez a jó kedv és merészség kora reggel, de ő nem tűnik olyan nőnek aki ne lenne egy frappáns válasza és én pontosan erre várok.
- Kitűnő, így legalább nem fosztalak meg ettől és nem lesz könnyes a búcsú. - Remélem én is mielőbb búcsút vehetek két újdonsült vendégemtől. Könnyes lesz az elválás, örömkönnyes.
ez csak még jobban megerősítette bennem azt a tudatot, hogy nekem határozottan nem kell lakótárs.
lazán vállat vonok majd követem a lakásban és persze becsukom magam után az ajtót. Kissé lemaradva haladok mögötte, miközben megakad a szemem egy-két dolgon. Azt hiszem nincs olyan férfi ezen a világon aki ezekre nem figyelt volna fel. Nagyokat pislogva meredek a ruhaneműkre, amik a földön hevernek.
Mind ez magában még nem is volta furcsa, de egy szál köntösben nyitott ajtót és ha az, meg az, meg az a padlón hever, akkor mi van rajta?! Kissé zavartan nézek rá, de szerencsére ő ezt nem láthatja.
- Hát hogyne. Bocsánatodért esedezem. Ha óhajtod itt maradok és még a reggelidet is megcsinálom... Ugye most csak viccelsz? - Jegyzem cinikus hangnememben. úgy is mondhatnám, hogy kibújt a szög a zsákból, de én már csak ilyen vagyok és én tényleg csak azért a retves macskáért jöttem. Nem pedig azért, hogy ugráltassanak.
egyetlen oka, hogy megindulok vélhetően a konyha felé, mert ma még én sem jutottam koffeinhez, anélkül viszont képtelen vagyok észhez tárni.
Azt sem tudom, hogy mi hol van... De az lényegtelen apróság.
- Nem. ezt az egy dolgot soha sem fogom tudni megbocsájtani. - Jegyzem meg egy fél oldalas mosollyal.
Majd eszembe jut valami és a nyomába eredek remélve, hogy még nem késtem el, vagy időben érkezem, vagy mit tudom én.
- Hány cukorral.... kéred? - Azt hiszem az időben érkeztem találó megfogalmazás, csak nem mindegy, hogy honnan nézzük.

Soha sem érdekelt különösebben a szomszédságom és nem is nagyon törtem magam azon, hogy jó viszonyt alakítsak ki velük, ha csak az valamiképpen nem szolgálta a javamat. Mert hát nem vagyok az a kimondottan bájolgós típus. De végül - elképzelésem sincs mi okból, biztosan mert olyan ellenállhatatlan vagyok - csak megtörtént a bemutatkozás és érdekes módon mindig nálam kopogtattak. Most én tehetek róla, hogy az egész háztömb ízléstelen zenét hallgat? Fele azt sem tudja mi az, hogy zene? Jönnek itt nekem csipogni, hogy túl hangos a zene, meg hogy nem próbálhatnék valahol máshol, meg bla bla bla...
Szóval jószomszédi iszony uralkodik. De ő valahogy most még is más. Ha tudtam volna... Nos, akkor talán másképp indítok neki bimbózó viszonyunk kezdetének. De nekem így is tökéletesen megteszi, valahol csak el kellett kezdeni.
De mégis ki ő? És hány évet ült, mert hát ilyen szépnek lenni már ugye bűn. Hogy lehet, hogy eddig nem találkoztunk? Ez jellemző, a kevésbé kívánatos személyekkel nap mint nap összefutok, ferde szemű népség.
Nem lakhat itt túl rég óta, arról tudnék... Vajon van olyan szerencsém, hogy egyedül költözött ide? Talán korai még elkiabálni de azt hiszem van. De persze ez még nem jelent semmit. engem nem csak az érdekel, hogy mit takar a cuki kis köntöse - na jó, persze az is - de... ha olyan hisztis és idegesítő mint Lisa akkor megtanulok ellenállni.
De nincs macskája... Ez az! De tudtom szerint ilyen lakásokban nem is tanácsos házi kedvencet tartani... Több szemszögből is. Nem mintha én nem volnék lusta, de lefogadom, hogy az a kis éhenkórász dög is azért lógott meg mert nem kapott zabálni. Így szereti az átkozott macskáját úgy szereti, de még enni is elfelejt adni neki.
Nagyon is a tetszésemre van a kérdés, még csak a válasszal hezitálok...
- A nők miért tesznek fel csupa olyan kérdéseket amire nem szeretnék tudni a választ? - Ez az egy dolog már régóta foglalkoztat és talán ő tud rá felelni nekem.
Nem esne nehezemre az őszinteség. Szemrebbenés nélkül levázolnám neki az elképzeléseimet, ha tényleg kíváncsi volna rá. De mindketten tudjuk, hogy nem az, csak azt hiszi. Nem egyre gondolunk, vagy is gőzöm sincs, hogy ő jelen pillanatban mire is gondolhat, de egészen biztosan nem arra amire én, és akkor minek teszi fel a kérdést ha nem érdekli a válasz?!
- Nekem most valami egészen máshoz támadna kedvem. - Jegyzem meg kaján vigyorral. Mégis mit várt? Egy köntösben ácsorog előttem. Vajon meddig tartana lazítani azon a masnin? Valószínűleg semeddig sem, egy pillanat az egész. De egyenlőre még nem szeretném hasonló helyzetbe hozni, hiszen esélyes, hogy nem a kívánt eredményt érném el, és nekem a körítés nem kell!
Szeretem tudni hol húzódnak a határok, hogy meddig mehetek el, és ha úgy tartja kedvem hogyan tudom átlépni őket.
Az én világomban a határok azért vannak, hogy átlépjük, a szabályok pedig azért, hogy megszegjük! A kivételek amúgy is erősítik a szabályt.
- Te mit is értesz jó szomszédok alatt? - Egyre jobban kezdi felkelteni az érdeklődésemet, és azt hiszem megtaláltam az első olyan dolgot, amit mindketten véresen komolyan veszünk. Felkeltettem és nagyon úgy tűnik, hogy kissé pipa ez miatt. Rólam pedig fontos tudni gyűlölöm ha felkeltenek.
Az ajtón benyitva nem tudom hirtelenjében eldönteni, hogy most sírjak vagy nevessek, vagy sírva nevessek?! Azt hiszem egy kisebb fáziskésés lépett fel mindkettőnknél. Ő későn kapcsolt, hogy miben is áll előttem vagy inkább, hogy miben nem áll előttem, nálam pedig kicsit későn kattant, hogy talán illő volna elfordulni.
- Ó... hát hogyne. - Nem bírom tovább és ennél a pontnál ki tör belőlem a nevetés, de azért erőt veszek magamon és elfordulok. Ha emlékezetem nem csal arról nem volt szó, hogy ki is kellene mennem, így még mindig a szobájában vagyok immár háttal neki még ő vélhetően öltözködik.
- Ezzel igen sok kérdésemet megválaszoltad, csak pont azt nem, amit feltettem. Szóval? - Fordulok kissé hátra, majd gyorsan vissza is rántom fejem.
egy torokköszörülésbe fojtom bele az ismét feltörő kuncogást. Mert ez így nem az igazi. Nem szokásom másokat kukkolni. Ez maximális véletlennek könyvelhető el.

- Ó, hát persze. - Miért is nem tudott meglepni a válasz, talán mert már hallottam valahol. A nők és az igazság. Egy nőnek mindig igaza van, kivéve mikor nem. Ezért is van az hogy én még mindig egyedül élek. Semmi szükségem rá, hogy valaki állandóan kioktasson és okoskodjon. Egy nő tudja hol a helye és tudja hogy mi a dolga. Nálam más szabályok vannak érvényben, vagy megszoksz vagy megszöksz. De ha nem bírom tovább akkor elejét veszem a dolgoknak és előrébb hozom a könnyes búcsút. Ez történt Lisa-val is.
Nyugalom, nem ragadtam le az előző évszázadban. Nem azt várom el egy nőtől, hogy egész nap a konyhában rostokoljon és látástól vakulásig takarítson, azt nem tudnám elviselni. Amúgy is már hozzá szoktam a gyors kajákhoz és irritál ha valaki a cuccaim között matat " takarít ". Én már csak ilyen vagyok. Csupán annyit kérek és kértem eddig mindegyik barátnőmtől, hogy ne lógjon állandóan a nyakamon, nem kell a kicsinyes, átlátszó rajongás és hogy tudja, hogy mikor kell hallgatni. Nem szeretem ha valaki olyasmibe üti bele az orrát amibe nem kellene.
- Nos az könnyen lehet. - Közlöm vele teljes higgadtsággal. Esélyes a dolog abban az esetben ha nem találjuk itt azt a kis dögöt.
De ha így történne én nem fogom tovább keresni. Nem fogom mindegyik szomszéddal eljátszani ugyan ezt. Ha már eddig ki bírtam, hogy egyikkel sem kötöttem különösebb jószomszédi viszonyt ezek után is megleszek valahogy nélkülük. Amúgy is szinte csak aludni járok haza Nincs időm még s*gget nyalni is.
- Amennyit látni fogjuk egymást ez egészen biztos. - Mondhatni alkalmunk sem lesz vitába bocsátkozni. Személy szerint most is találnék magamnak jobb időtöltést mondjuk a saját ágyamban és egyedül... Kivételesen. De jelen esetben még csak ne is álmodhatok a magányról.
- Valóban? Akkor te miért is nevetsz? - Elég egy lehetetlen helyzetnek tűnik de mégis megtörtént. Szerencsésnek mondható, hogy nem egy olyan nőbe botlottam bele, aki ki csapná a hisztit egy az egyben és az ajtóig rugdosna. De ha hasonló esettel találnám szembe magam... Nos, nem kellene kétszer mondania, magamtól is kitalálnék.
- Csupa olyanra amire te hidd el nem vagy kíváncsi. - Jegyzem meg egy kaján vigyorral az arcomon már a pult mögött állva a konyhában.
Még jó, hogy gőzöm nincs, hogy mi hol van. Most vagy végig nézi ahogy itt szerencsétlenkedek és kinyitogatok mindent vagy erőt vesz magán és elmondja, hogy mit hol találok. nem tudom hogy egy nő mi mindent tarthat a konyhában - ő különösen nem egy konyhatündérnek tűnik - de most majd erre is fény derül.
- Miért vagy olyan biztos ebben? Legközelebb te ronthatsz rám. - kacsintok rá.
Gondolkodtam rajta, hogy talán jobb volna ezt a kérdést nem fel tenni, de már mindegy. Végül is mi jöhet még ez után?
- Ryan... - Ejtek meg egy gyér bemutatkozást miközben még mindig a konyhát pásztázom. A vízforraló minden esetre már megvan.
- Amúgy szíveskednél megmutatni, hogy mi hol van vagy beéred a forró vízzel is? - Szét tárt karokkal teszem fel a kérdést a válaszra várva.

Olyan képtelennek és nevetségesnek érzem ezt egészet, részben az is. De persze még mindig lehetne szórakoztatóbb, de hogy is mondjam, nem vagyunk abban az állapotban. Valahogy most nem érzem magam vállalkozó hangulatban. Kénytelen leszek legalább is egyelőre beérni azzal ami van. Ami nem más mint egy nő, akit kizargattam hajnalok hajnalán - mert hogy nekem még az van ilyenkor - és aki kivánszorgott egy szál köntösben és még be is engedett ez külön figyelmet igényel, majd mikor szeretett volna felöltözni én lazán rányitottam... Dióhéjban ez a helyzet. De még csak el sem pirult, ez felháborító! Nos, nem tehetek mást - még is csak romboló az önérzetemre nézve - erre még majd rádolgozunk.
Amúgy meg mit van úgy oda. Ennél sokkal kevesebbért és önszántukból is dobták már le nők a ruháikat és akkor mi van?
- Azért nem kell ennyire derűlátónak lenni. - Hogy az a ... Már el is felejtettem miért is verettem át kora reggel és miért is törtem rá. Az a bundás kis dög. Remélem mostanra már tényleg az és valahol - minél távolabb - egy árok szélén fekszik. Én pedig kényelmesen eljátszadozhatok a saját kis cicámmal.
Bár őszintén szólva erre igen csekély esélyt látok. Nagy kár! Biztosan itt lesz valahol, ugyan még nyomát sem láttam, de lefogadom, hogy valahol kényelmében az igazat álmát alussza, még meg nem találom. Mert hogy kényelmes az nem lesz, de igazi annál inkább. De hogy ne csak én legyek már zabos, remélhetőleg éppen a levetett ruháin pihen, vagy zabál valamelyik sarokban, mert hogy a macskák igen leleményes kis állatok.
- De jóban sem és ez igen szomorú lenne. - Az első szomszéd akivel jó viszonyt szeretnék és fogok is ápolni. Ugyan nem tudom még hogy azt hogyan is kell csinálni, de majd megerőltetem magam. Mondjuk hetente simán összehozhatna a sors az a kifürkészhetetlen sors, nem pedig egy házi kedvenc. Természetesen ruhában gondoltam és kávéval persze, de ha az előbbi nélkül történne, nos az sem okozna gondot és különösebb fejtörést sem.
- Hát pedig... jobban tennéd, de ha szeretnéd felelevenítem számodra az emléket. - Nem esik nehezemre szavakba önteni a látottakat ha igényt tart rá.
- Ne legyél, tudod mi történik azokkal a nőkkel akik túl kíváncsiak. - Jegyzem meg sejtelmesen, ő pedig bogozza ki magának tetszése szerint. Nem csinálhatok mindent helyette. Ami azt illeti nem vagyok túl szószátyár a nőkkel. amit nem feltétlenül szükséges azt jobb szeretem nem megosztani velük.
Na jó, ez talán kicsit erős volt. Én csupán csak védelmezem azt a pici törékeny lelküket. Megóvom őket minden olyan információtól, amit nem szeretnének hallani.
- Mondtam én ilyet? Én csupán felajánlottam. - Rám igazán nem mondhatja senki, hogy nem vagyok nagylelkű. Igazán érthetetlen számomra még a mai napig is ,hogy ezt miért nem tudják értékelni. Soha sem értettem a nőket, de már tudom, hogy ez veszett ügy.
- Fantasztikus. - Vágok vissza hasonlóképp, mert hát ezt mégsem hagyhatom viszonzatlanul amit itt művelni próbál.
- De éppenséggel lenne csak nem érek rá effélékre. - Végül is én nem én ragaszkodtam ennyire ahhoz a kávéhoz, hát akkor már ez a legkevesebb.
Kinyitogathatnék mindent, de valahogy most nincs hozzá ihletem, ki tudja mit találnék és amúgy sem szokásom az ilyesmi, én sem nézném jó szemmel és lenne is egy-két keresetlen szavam az illetőhöz.
- Nem elég ideje ahhoz, hogy ismerjük egymást. Na és te? - Időközben már be is kapcsoltam a vízforralót és már benne is van a bögrékben a kávé és a cukor. Merthogy az én eszemet nem vette el a látvány, az ehhez még édes kevés volt, de még mindig lehet fokozni.

Hirtelen düh támad bennem. Nem mondhatnám, hogy túlságosan ínyemre volna a dolog, persze ezért nem Nina a hibás, ő az áldozat. Annyira elegem van abból a kis nyamvadékból na meg Lisaból is. Csak találjam meg azt a kis dögöt, hazáig húzom, aztán hozzávágom és közlöm vele, hogy takarodjon a szőrkupaccal együtt. Nem lesz túl könnyes az elválás, maximum örömkönnyes miután becsapom utánuk az ajtót. Talán most oda meg vissza is kellene lennem a boldogságtól, mert így megismerhettem az eddigi legvonzóbb szomszédomat, de hát könyörgöm szinte egybe ér a két erkély, igen csekély esélyt látok arra, hogy össze ne futottunk volna előbb vagy utóbb. Jó, talán más körülmények között. Talán nem én zavartam volna meg álmait, talán nem egy szál köntösben nyitott volna ajtót és és nem zavarhattam volna meg öltözködés közben. Hm, így belegondolva ez igazán sajnálatos lett volna. Nem mindennapi látvány tárult szemeim elé. Nem mintha nem járta volna meg az ágyamat és a kocsimat már egy tucatnyi nő, de hát kell a változatosság. Változnak az idők és az igényeim is, és ki tudja lehet, hogy én is. Még az is lehet, hogy jó fiú leszek. Na nem, ez még viccnek is rossz volt.
- Hm, még bármi megtörténhet. - Kár is volna tagadnia. Pontosan tudom, hogy egy ugyan azon dologra gondolunk. Tudom már, ő az a fajta aki előbb pusztulna bele mint hogy bevallaná. Már mind hiába, látom a szemeibe. Csupán felesleges erőfeszítés leplezni a nyilvánvalót.
Ami pedig engem illet. Ezt a kis megjegyzést nem a mocskos fantáziám hozta lére, hanem a széles látóköröm. Jobb mindent számításba venni. Ezt már tudom, csakhogy én jobban szeretek csak is a pozitív oldalra összpontosítani. Mert számomra nincs elérhetetlen és lehetetlen sem.
- Miért akarsz minden erővel belém kötni? - Eddig nem tanúsítottam neki különösebb jelentőséget, de azért most már érdekelne.
Hogy miért akarok vele ennyire jóban lenni? Nos, ez piszkosul egyszerű. Először is, mert ez még egyik szomszéddal sem sikerült. Másodszor... ezt ő is tudja, vagy épp ellenkezőleg, nem akarja tudni. Harmadszor pedig, vele lemerek ülni anélkül kávézni, hogy attól kellene rettegnem, hogy mikor kezd el regélni, hogy a porontyairól, netán macskáiról... esetleg a migrénjéről...
- Nem értem mit vagy úgy oda. Megtörtént, már úgy sem tudsz változtatni rajta. - Nem volt túl szívet melengető egy válasz, de hát mit is várhanta tőlem. Amúgy meg már nem kislány a szöszi, majd csak elfogadja vagy beletörődik a tényekbe. nekem édes mindegy. Egy biztos, egyhamar ezt nem fogom elfelejteni, de ez még nem azt jelenteni, hogy holnapra már egész Vegas erről fog beszélni. Nem volna lehetetlen, de ahhoz túl önző vagyok.
- Az pont elég is. Akkor kezdj el hinni benne. - Jó tanácsból soha sem elég. Tele van a padlás vele, csakhogy még le nem szakadt. De ha már az efféle ferde estékhez van szokva és nem áll az oldalán senki, akkor nem árt ha észben tart ezt-azt. Jobb félni mint megijedni.
- Alig várom. - Viszonzásul én is meg ejtek egy sejtelmes kis mosolyt. De remélem arra már ő is rájött, hogy hazai terepen egészen mások a játékszabályok.
- Azt hiszem félreértettél. Most nem rólad beszéltem. Rád mindig lesz időm. Egy ilyen látogatás után ez csak természetes. - Azt hiszem ezt bátran kijelenthetem még a történtek után is, hiszen még mindig itt vagyok. akkor csak nem lehetek annyira unszimpatikus számára. Különben is, egy éjszakához nem feltétlen szükséges a vonzalom, bőven elég a pia is.
Értelmesen bólintok a válaszra, mert hát hozzáfűznivalóm az nincs. Már így is kitettem magamért.
- Hát én eddig csak eggyel találkoztam. - Szerintem nem is kell ecsetelnem, hogy mire is gondolok ez alatt.
- De ha esetleg szánnál rá egy napot megmutathatnám a többit is. - Mióta vagyok én ilyen ajánlkozó lélek? Nem is tudom.
Azt hiszem kész a kávénk. Ki töltöm a forrásban lévő vizet a két pohárba, bele teszem a kanalakat, majd az egyiket Nina elé tolom a pulton.
- Parancsolj.

- Nos, ebben igazad van. Ma már sajnos semmi sem mondható biztosnak. - Az élet olykor-olykor igazságtalan, de némileg vigasztaló a tudat, hogy ami percekkel ez előtt történt az száz százalékosan biztos volt és tagadhatatlanul megtörtént. Az viszont, hogy mi fog itt kettőnk között lejátszódni akár perceken belül, az már egyáltalán nem biztos. Bármi megtörténhet maradjunk ennyiben és én pontosan erre is hajtok. Nem kellett hozzá, hogy túl sok agykapacitást bele dobnom, hogy rá jöjjek mire is megy kis ez a kis játék. Mert, hogy ő látszólag nagyon is jól szórakozik, csak hogy már lassan még ö maga is belezavarodik a sok álarcba. De vajon megéri és célravezető az, amit csinál? Azt hiszem ez még egy jó ideig rejtély marad számomra. Egy nő elméjét megfejteni... Nos, még egy bank széfje is könnyebben menne.
- Szerintem sincs. Még a végén azt fogom hinni, hogy sértegetni próbálsz. - Nos, ez esetben nem volna nehéz dolga. Nem mondom, hogy túlságosan sértődékeny volnék, csupán vannak helyzetek amikor nem tudom megfelelően viselkedni és vannak dolgok, amik igen érzékenyen tudnak érinteni. Ezeket jobb volna nem felszakítani ugyan is nálam nincs bocsánat.
Elejében érdekesnek hatott ez a kis közjáték, de most már kezd bosszantó lenni. Én igazán igyekszem de kezdem már... unni és nyilvánvalóan nem ez volt a végcélja. Szóval nem ártana gyorsan taktikát váltani. Mert ez minden bizonnyal csődöt mondott.
- Szerintem meg ne, ne hagyjuk. Szóval? - Szegezem rá tekintetem.
Na végre kezdünk eszmecserénk csúcspontjához érni. Majd bolond leszek pont most annyiban hagyni. Azt már nem.
- Gondolhattam volna. - Ez mindig így kezdődik, de én igazán nem szeretnék beleavatkozni a dolgaiba, van elég nekem is, ezért rá hagyom.
Én nem arra kértem, hogy kezdjen el templomba járni, csupán, hogy tanácsosabb volna dolgokat nem kétségbe vonni.
- Hm, próbára akarsz tenni? - Nem ismer, nem tudja mi mindenre vagyok képes és hogy mire is számíthat tőlem. Szóval én vigyáznék a szavakkal. De jelen esetben nagyon is nekem kedvez a helyzet ás ez tetszik.
- Hm, te mindig ilyen ajánlkozó vagy? - Mert ha igen akkor mi ketten kétségtelenül jószomszédi viszonynak nézünk elébe.
- Majd észben tartom. - Na és ki hitte volna, hogy én ilyen ajánlkozó vagyok, de azt hiszem ennyi még belefér és ki tudja talán még valami jó is ki alakulhat a dologból.
- Szívesen. - Nyögöm ki halkan, de a végét el is nyelem.
A poharamba pillantok, a mélyfekete kávémba. ez az aroma reggelente felbecsülhetetlen.
- Tökéletesen. - Bólintok, majd egy halvány mosoly ül ki arcomra. De hogyan is mondhattam volna nemet? Úgy látszik ma nem vagyok túl kötekedő és ellenkező hangulatban de még olyan fiatal az idő.

- Hinni? Ugyan. - Vágok vissza a saját fegyverével. A tisztességes játszma nem mindig a célravezetőbb és izgalmasnak sem mondható. Az élet túl rövid ahhoz, hogy unalmasan és szürkén éljem és Nina sem úgy fest, mint akinek ez volna a legfőbb vágya. Annál sokkal több tüzet és kalandvágyat tükröz a tekintete. Különben is ha valóban olyan visszahúzódó lenne mint amennyire nem az, akkor előbb nyitott volna ajtót egy magas nyakúban mint egy köpenyben. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy ez a variáció meglehetősen jobban a tetszésemre volt és azt hiszem, hogy sűrűbben is el tudnám viselni... mondjuk naponta ...akár. De ma már mindennek ára van. Azért vagyok én még mindig itt.
Vélhetően ezt a témát ennyivel ejthetjük is, így is már túlságosan belemélyültünk. A kelleténél kicsit talán jobban is és tartok tőle, hogy a rossz irányba. Még majd a végén balul sülnek el a dolgok. Azt pedig nagyon nem szeretném, igazán kár volna érte.
- Nem kellene ennyire terelni a témát. - Úgy látszik ő még nincs tisztában avval a ténnyel, hogy minél jobban igyekszik terelni a témát annál rosszabb. Ugyan is most még jobban érdekel az az elnyelt, befejezetlen mondat, mint fél perccel ez előtt.
Úgy érzem, hogy nagyon is tetszésemre tudna lenni az a befejezés és akkor meg úgy is megnyerem magamnak. Csak idő kérdése, amiből kivételesen van elég.
- Végül is, állok elébe. - Soha sem voltam az a bizonygató típus, mert soha sem érdekelt mások ostoba véleménye. A véleménynek ugyan szabad útja van, csak senkit sem érdekel. Persze mindig voltak egyének, akiknek sikerült kiprovokálniuk a magukét. Most Nina is ezt teszi, csak ő másik utat választott, és én miért ne adhatnám meg neki amit annyira szeretne. Szórakozni akar? Hát csak tessék.
- Majd igyekezni fogok. - Én már csak ilyen vagyok. Mindig is szerettem ha kivételes személynek számítottam és soha sem tudtam beérni a második hellyel. Ez van, sokkal több vagyok annál minthogy valakinek a pótléka legyek.
- El lehetne, csakhogy én nem akarom. - Meg nem történté tudnánk nyilvánítani a dolgot, de ugyan miért tennénk ilyet? Nem vagyunk már gyerekek.
Meg hát nekem nincs túl sok kedvem ezek utána hátsó ajtót használni csak azért, hogy még véletlenül se futhassunk össze, mert az egyikünknek túlságosan is cikis helyzet volna.
Ami pedig a másik dolog... Az italba sincs kedvem belefulladni, csak azért, hogy el felejtsem a... látottakat, ugyan. Még ha ezt is akarná akkor sem volnék képes rá. Annyit még én sem tudnék inni.
- Nem vagy te egy egészen kicsikét mohó? - Neki támasztom magam a pultnak lehetővé téve ezzel, hogy kicsit közelebb kerüljünk egymáshoz.

- Igen, valóban. Csak egy szomszéd aki nem olyan túl régen látott félmeztelenül. Igazad van, nem olyan nagy ügy. - Bevallom már magam sem tudom, hogy milyen irányba is halad a mi kis meghitt társalgásunk. Ha jól sejtem csak oda és vissza dobálózunk a szavakkal. Mert hát valami legbelül nem engedi, hogy a másiké legyen az utolsó szó vagy mint egyesek mentegetőzés céljából. Nos, ez utóbbi csúfosan elbukott, de azért jó hallgatni ahogyan próbálkozik, erősen. De minél jobban igyekszik annál rosszabb, majd csak belátja végre. Ugyan is a rövid távú memóriám kitűnő és ha akarnám se tudnám elfeledni ezt a kis incidenst és hozzá teszem nem is akarom, ami már régen rossz. De akár jó is lehetne, sokkal jobb. Ha nem lenne ennyire önfejű. Talán az idő majd ezt a problémát is megoldja és talán hamarosan egészen más szemszögből látszatja majd a dolgokat. Vagy minden csak rosszabb lesz.De ha netán balszerencsés véget érne ezt a találkozás, hát soha sem késő újrakezdeni.
- De nagyon szeretném megtudni. - Nina egyre jobban kezd érdekelni. Talán csak egy hóbort vagy csak egy apró fellángolás, de akkor is. S ha csak rövid ideig is fog tartani, én azt a bizonyos időt is szeretném kihasználni és minden pillanatát kiélvezni. Mindig is jobban felkeltették az érdeklődésem azok a nők akiknél a belső sokkal többet rejtett mint a külső.
- Egész biztosan lesz. - Végül is nem mástól mint rólam van szó. Így bátran kijelenthetem, hogy lesz mit értékelni, csak győzze. Ha a figyelem terén nem is de a meglepetés terén mindig is kiváló voltam. Kellemesekben és kellemetlenekben egyaránt. Nem titok, hogy Ninanak számtalan kellemes percek tudnék okozni, de persze mint mindenhez ehhez is ketten kellünk és én még igen magányosnak érzem magam.
- Miből gondolod? - Nem tudom mire ez a temérdek feltételezés talán csak a tapasztalat beszél belőle. Ha az utóbbira esne a választás... Nos, az nekem nem sok jót ígérne. Az azt jelentené, hogy eddig csak is kreténekkel vagy csak simán töketlenekkel akadt össze. Ami nem túl jó fényt vetne rám, mert tudom, hogy a nők egy kalap alá vesznek minden férfit. Pedig ha tudnák, hogy mekkorát tévednek.
- Ha nem haragszol a mosogatást már rád hagyom. - Félreteszem a poharakat és követem a szobája felé.
- Biztos ezt akarod? - Nem, egészen nem biztos.
Nem mondom volna pár igen kreatív ötletem a macska bújóhelyével kapcsolatban de azt hiszem annyira még nem vagyok nyeregben és különben sem szívesen túrnám fel mások lakását.

- Ígérem csak burkoltan. - Gonosz kis mosoly ül ki az arcomra miközben a szemébe nézek. Állom a tekintetét de én a helyébe nem húznám sokáig a dolgot. ebbe a kis játékba talán jobb volna nem belekezdeni. Eddig sikerült megőriznem a hideg vérem, de azt semmi sem garantálja hogy ezt még sokáig tudom csinálni. Talán még tíz perc sem és felhagyok az egésszel lesz ami lesz alapon.
Ami azt illeti nem nem állt szándékomban minden adandó alkalommal az orra alá dörgölni ezt az egészet, de talán meg gondolom magam. Na jó, nem. Büszkén fogom ápolni a szomszédsági kötelékünket. Hogy ezt még is hogyan fogom csinálni? Nos, az maradjon az én titkom. Legalább is egyelőre. De azt ne várja tőlem, hogy csak simán szemet hunyok mind ezek felett és elfelejtem esetleg még jól le is iszom magam minden egyes este... Ne akarja ezt látni.
- Kislány. Neked még nem mondta azt senki, hogy véletlenek már pedig nincsenek? - Érdeklődve csatolom hozzá a kérdést. Semmi kétség afelől, hogy már feszegetem azt a bizonyos húrt. Talán furcsán hangzik, de jól tudom, hogy mikor kell megállni és ez még nem az a pont. Még nem.
Ami pedig a "véletlenek illeti"... Hm... ha annyi egy dollárosom volna ahányszor a véletlenek csődöt mondtak nem kellene korán kelnem.
- Alig várom. - Kíváncsi talán még én is lehetek. Ebből csak nem származhat bajom. Akkora egész biztosan nem amekkorával ne tudnék megbirkózni.
Izgalmakra már pedig szükség van. Színesebbe teszik a szürke hétköznapokat a hétvégéket pedig élvezetesebbé.
- Hát akkor csak reméld. - evvel azt hiszem le is zárhatjuk ezt a témát. Nem tudom már mióta rágódunk rajta. De személy szerint lassan már azt sem tudom, hogy miről is témázgatunk.
- Kénytelen leszel. - Kissé talán lelombozó voltam, de én már csak ilyen vagyok. Megcsináltam neki azt a vacak kávét ennél most igazán ne akarjon többet. A konyhában ne...
- Kell a fenének...
- Na jó, kell. - Követem Ninat a hálószobája felé. Miből is gondoltam, hogy odabent fogunk ki kötni. Mondjuk úgy, hogy jók a megérzéseim. Halkan felnevetek mikor a szerte szét heverő ruhadarabokra téved a tekintetem. Nem azt kérte tőlem, hogy vakon kövessem, csak hogy kövessem.
- Még nem késő. Még te is lehetsz cica. - Nem egy bűbájos hasonlat. Az én szívembe nem lopta be magát de a cél érdekében mindent.
Végig nézek Ninan ahogyan az ágyon fekszik. Ez talán a bosszú vagy már a próba? Édes mindegy.
- Az elmélet kedvéért... - Megkerülöm az ágyat majd leülök Nina elé a földön.
- Ha te cica lennél téged hogyan lehetne előcsalogatni? - Ez még egyszer jó jöhet. Ami meg a macskát illeti... Utál, én volnék az utolsó akinek elő bújna.

- Nina, megnyugodhatsz. Jól átgondoltam és vállalom az esetlegesen felmerülő kockázatokat is. - Hiszen kockázat nélkül nincs nyereség. Soha sem voltam az a meg gondolatlan fajta. Ezzel persze nem arra célzom, hogy egyetlen szó sem hagyta még el a számat hátsó szándék nélkül csupán csak, hogy szeretem mérlegelni a dolgokat. Végtére ki az a vadbarom aki saját maga ellne teper?!
De ettől a jószomszédi viszonytól vagy inkább iszonytól már felforr az aggvizem. Körülbelül annyira talált mélyponton a téma akár csak Nina-t a magánszáma.
Szomszédok... Ha nem látnám őket nap mint nap azt sem tudnám, hogy vannak egyáltalán. Elvagyunk egymás nélkül. Nem véletlenül lakom egyedül, na nem is az elborzasztó külsőm miatt. Nem akarok beképzeltnek tűnni de egyik nap ki tenném egy hirdetést, hogy lakótárs kerestetik mellé tűznék egy fotót és a következő nap már bordélyházat nyithatnék annyi nő ácsorogna a lakásom előtt. Amolyan magányos farkas vagyok ha úgy tetszik.
- Legyél türelemmel és hagyjuk a dolgokat önmaguktól kibontakozni. - Nem vagyok egy bölcsész ahogy médium sem. Még is honnan tudhatnám? Na jó, vannak elképzeléseim ötleteim annál inkább de ezek csak édes feltételezések. Túl korai volna még Nina-t a feltevéseimmel sokkolni.
- Ne akarj kielemezni. - Félek olyasfélékre jönne rá amit még ő maga sem szeretne tudni. Olykor jobb ha bizonyos dolgok rejtve maradnak.
- Nagy kár. - Azt hiszem ezzel mindent elmondtam többet is mint kellett volna.
Sóvárgó pillantással nézem végig ahogyan feljebb csusszan a cipzár. Na de ez már állatkínzásnak is morbid. Nem túl felemelő érzés látni, hogy elhúzzák a szemed előtt a mézes madzagot, de ez úttal ki bírom szó nélkül.
Nem kérdéses a válasz kétértelműsége. Vitathatnánk, hogy szándékos volt vagy csak akaratos de teljesen világos.
- Frappáns ötlet csak hogy sehogyan sem kivitelezhető. - Ismerjük már egymást a kis bundással. Meg kell mondjam jól tette, hogy olyan mélyre bújt de ettől még a mi kis randink kiküszöbölhetetlen.
- Nina lennél olyan szíves...? - Lassan fel emelkedek bár nehezemre esik magára hagyni azt a csodaszép szempárt de ez úttal nincs más választásom. Kell az a kis dög.

- Hálám örökké üldözzön amiért ezt meg engeded nekem. - Le sem lehetne tagadni, hogy ez a valami a hangomban cinizmus, nem is más. Ha jól érzem már pedig jól érzem ismételten kezd elharapózni a hangulat. Nem véletlenül mondják azt, hogy bizony még a jóból is meg árt a sok. Kezdek besokalni és még a végén valami olyasféle hagyná el a számat amit talán később még én is megbánnék. Erre viszont semmi szükség. Ideje volna visszavonulót fújni és távozni legalább is egy időre. Nina-t pedig magára hagyni a négy fal között. Láthatóan önmagával sokkal jobban ki tud jönni mint másokkal. Talán hagyom a fenébe az egészet, annyival könnyebb dolgom lenne. De valaha is választottam én a könnyebb utat. Nem emlékszem ilyenre. A kivétel ugyan erősíti a szabályt de nem mindig éri meg.
Legbosszantóbb maga a helyzet és hogy én bele tudtam keveredni. Ki sem maradhattam volna. Már csak ez hiányzott az amúgy is roppant nyugalmas kis életemből.
- Nos, ez már a te bajod. Ebből már nem kérnék. - Még is mit kellet volna mondanom?! Már tele a hócipőm. Nem vagyok egy szószátyár és ezen nem is kívánok változtatni. Időm van elég nem kell egyebet tennem csak azt amit eddig is. Élni a minden napjaimat. Szabad időben nem bővelkedem tehát nem fogom magam halálra izgulni és túl sokat töprengeni sem.
Ez a találka sem tartozott legfőbb vágyaim közé még is megtörtént. Az élet nem kívánságműsor. Majd jön aminek jönnie kell, magától is. Minek szaladnék a dolgok elé?! Nem sietek sehova sem.
- Miért, talán megpróbáltad? - Na kislány, ez már nem a te napod.
Úgy látom különleges képessége van ahhoz, hogy kínos és kétes helyzetekbe sodorja magát. Nekem nem tudom mihez van érzékem de valamit nagyon rosszul csinálok.
- Ne vedd magadra de ezt nem veled szeretném megvitatni. - Hogy mit akarok és mit nem akarok eléggé... Azt hiszem ezt nem pont vele kellene közölnöm. Legalább is még nem.
- Ez majdnem fájt. - Nem mintha számítana...
- Gyere te kis szőrzsák. - Átveszem tőle a macskát kissé szorosabban fogva, hogy még csak esélye se legyen ki ugrani a kezeim közül, mert én ezt a filmkockát nem vagyok hajlandó újrajátszani.
- Akkor mi nem is zavarunk tovább. - Egy pillanatig szúrós szemekkel nézek Nina-ra. Nem várok tőle semmiféle választ egyszerűen megindulok az ajtó felé.
- Még látjuk egymást... - Természetesen nem fogok megfeledkezni a kis megállapodásunkról de egy időre, rövid időre kitársalogtam magam.