Banyek, ezt jól elcsesztem, igaz? De én... én csak, fogalmam nem volt mit mondhatnék, egyszerre lepett meg és akadt el a szavam, és ilyenkor szerintem nincs is jó válasz. Látszik rajta, hogy megbántotta az, amit mondtam, de hát nem úgy értettem, vagyis... a franc tudja.
Úgy érzem sikerült megölnöm a hangulatot. Én még azt sem veszem észre, ha megbántok valakit, szóval... Talán hozzám az ilyen érzéketlen vadbarmok valóak, akiket nem tudok semmivel se megbántani. Én egy másodpercig se hittem azt, hogy esetleg komolyan gondolná, így igaza van, ami szavak nélkül is egyértelmű. Tényleg képtelenségnek tartottam a dolgot és most nem kezdek érveket felhozni a mentségemre, hogy miért is van így, mert nem várom, hogy belássa úgy van, ahogy én mondom. De annyi tisztán leolvasható volt az arcáról, hogy Ő bizonyosan ezeket a dolgokat szeretné az élettől, amivel nincs is semmi probléma, azt leszámítva, hogy ezek közül nem igazán tudnék jelenleg kiemelni egy olyan példát, amiben egyezik az, amit akarunk az élettől, de még ezzel sincs semmi baj. Aztán azzal is jöhetnék, hogy én nem vagyok ilyen ambiciózus, mint mások. Nekem még fogalmam sincs ezekről a dolgokról, arról meg aztán még kevésbé, hogy mindezt kivel tartanám elképzelhetőnek. Én sosem leszek az a lány. Szóval, jobb is így, ha már most kiábrándul belőlem, még mielőtt nagyobb kárt tennék benne, amit meg nem érdemel meg.
Elindult a film, de valahogy mégsem vagyok hozzászokva ehhez a csendhez, ez már az a kínos csend és ami azt illeti most tényleg kínos. Próbálok a filmre figyelni, de leginkább arra várok, hogy mond valamit, de mintha itt sem lenne. Az is eszembe jut, hogy esetleg nekem kellene mondanom valamit, de bármi, ami eszembe jut, mindent olyan közhelyesnek érzek és feleslegesnek is voltaképp. Csak pocsékul érzem magam... Rám sem nézett, mióta elindult ez a vacak, és ez bosszant. Így most visszanyal a fagyi, lassan és finoman fordultam felé a kanapén, majd kivártam a megfelelő pillanatot és hirtelen élese hangon felsikítottam, miközben körmeimmel a karjába kapaszkodtam.

Az eléggé rosszul esett, hogy fel sem merült benne, hogy esetleg mi egy pár lehetnénk. Én pedig nagyon is igyekeztem, hogy úgy nézzen rám mint akinek tényleg lehet a pasija. Nem is értem, hogy miből gondoltam, hogy lehet köztünk valami. Mindenesetre poénnak próbáltam feltüntetni de nem tudom, hogy bevette-e vagy sem. Azt hiszem tényleg igaza van Owennek. Lúzer vagyok és az is maradok.
A kanapén ülök és szinte magam elé nézve csak hallgatom a filmet. Azon gondolkozok, hogy nekem vajon miért nem jön össze senki? Nekem is tahónak kéne lennem, mint Owennek és akkor több esélyem lenne? Lehet ezt ki fogom próbálni. Nem tudom, hogy mennyire menne mert egyáltalán nem vagyok ilyen. Viszont a másik kérdés, hogy vajon Chels miért marad itt velem aludni? Nem hiszem, hogy csak azért mert másnap kiválaszthatja a ruháimat. Nem értem egyáltalán.
Feltekintek a filmre és látom, hogy menekülnek Freddy elől. Egyszerűen úgy érzem, hogy nem fogom fel mi történik. Már épp azon lennék, hogy visszakapcsolódjak a filmhez mikor éles visitás zavar meg mire ugrok is egyet és érzem ahogy a körmei bele vájnak a karomba.
- Aú. - Húzom el a karomat, mert fáj. Élesek és azt hiszem ezek a vörös csikok még ott lesznek pár percig.
- Hosszúak a körmeid. - Morgok rá, nincs túl sok élet kedvem. Nyűgös vagyok és fáradt és fogalmam sincs, hogy mi lesz az este. Lehet jobban járnánk ha nem aludna itt, hanem haza kisérném. Szerintem felesleges lenne ha tényleg semmi esélyem sincs nála. Visszadőlök a kanapéra és most már tényleg a filmre figyelek.

- Áhh, hisztérika... - Ha komolyan duzzogással szándékozik tölteni a nap hátralévő részét, akkor nem igazán látom sok értelmét annak, hogy itt maradjak, nem szól hozzám, még csak rám se néz. Oké, értem én, ennyire nem vagyok buta liba, jobb lett volna, ha hazudnék? Köpni, nyelni nem tudtam, ami azt illeti. Örülök, hogy egyáltalán hang jött ki a torkomon, amikor szóra nyitottam a számat, én azt hittem, hogy csak ugrat, az egész sztori, jesszus, mindent komolyan gondolt?!
- Oké, akkor duzzogj csak, feladom! - Vackoltam be magam a kanapé másik végében lévő párnák közé, felhúzva mindkét lábam Alex felé. Előbb-utóbb csak megunja, addig meg hátha sikerül végignéznünk a filmet, aminek már legalább a jó fele lement. Nem vagyok álmos, így most elaludni tuti nem fogok rajta, most csak kattogok, mióta van ez, és mikor akarta elmondani, mikor történt, hogyan és miért?? Úgy értem, fogalmam sincs mit hittem, egyszerűen csak jó volt, figyelt rám, anélkül, hogy kérnem kellett volna, éjszakánként nem kellett vagy fél tucatszor levakarnom a seggemről vagy épp a melleimről és ez jól esett, de azt hiszem mindeközben nem vettem észre, ami a szemem előtt volt, szóval most nagyon önző vagyok?
- Jaj Alex, nemár! - A francba is, elegem lett a hallgatásából, veheti úgy, hogy ezt a kört megnyerte, kikaptam egy párnát a fejem alól és hozzá vágtam, és tojok rá, ha megint hisztizni fog. - Oké, te nyertél! Legyél már megint bosszantó, vagy édes mindegy, csak mondjál vagy csinálj már valamit! - Már egész kezdtem hozzászokni a csomó kérdéshez, meg hogy mindig minden érdekli és be nem áll a szája, vagyis most mégis meglepett, jobban megy neki, mint nekem, és most csak még inkább idegesít, mint aki megnémult vagy simán csak számomra nincs már mondanivalója, de akkor miért vagyok még mindig itt? Mondja inkább azt, hogy egy hülye picsa vagyok, vagy bármit, komolyan, jobban fogom viselni.

Megrántom a vállaimat, csak így reagálok arra, amit mond. Nem vagyok hisztérika, egyszerűen sz@rul esett, ez van. Gondolom őt még sosem utasították vissza. Engem meg pár ezerszer igen. Igazából edzettnek kéne már lennem. de túl naiv vagyok.
- Nem duzzogok! - Morgok még mindig. Mit is mondhatnék? Azt, hogy fájt, amit mondott? Lehet nem kellett volna ezzel viccelődnöm, de szerintem okos annyira, hogy már régen észrevette rajtam, hogy tetszik nekem. Csak tudnám, miért mindig olyan kell nekem, akivel sosem lehet semmi. Bambulok a filmbe, egyáltalán nem is veszem észre, hogy mi történik benne. Igazából csak magamat hibáztatom, hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen és mit csinálok rosszul, amiért a csajok nem vesznek észre. Aztán hirtelen az arcomba csapódik egy párna.
- Áú. - Nem fájt, de azért éreztem, hogy hozzám vágott egy párnát. El is rakom magam mellé, de azt nem tudom nem elengedni a fülem mellett, hogy minek tart. Összeráncolt homlokkal felé is fordulok.
- Bosszantó? Te tényleg csak azt látod, hogy bosszantó vagyok? Hát köszi. - Ha ezzel menteni akarta a helyzetet, akkor nem sikerült neki. Nem is értem, eddig is ezt gondoltam rólam, hogy bosszantó lennék? Az elég szomorú, mert én igyekeztem nagyon is, hogy esetleg mást lásson bennem.
- Különben is nem vagyok bosszantó. Tök normális srácnak tartom magam. Sajnálom, ha te ezt nem látod. - Rántom meg a vállaimat, de azért ránézek. Még mindig nagyon tetszik nekem, és azt hiszem, hogy kezdtem az érzelmeimnek is engedni. A fene se gondolta volna, hogy ő sem különb a többinél. Pedig azt hittem, hogy most más lesz, mert annyit voltunk egymás társasában, jól is éreztük magunkat, legalábbis én. Ami azt illeti szerintem ő is, mert mindig nevetgélt.
Közelebb csúszok hozzá, még mindig nézem őt, aztán elmosolyodok és mielőtt meg tudna szólalni a mögöttem lévő párnát - amit hozzám vágott - hozzávágom, persze finoman.
- Ezt elejtetted. - Nevetek, gondolom meglepődött, de az is lehet, hogy most fog pofán vágni. Pedig tényleg ügyeltem arra, hogy ne fájjon neki. Sosem tudnám bántani.

- Jaj már, most komolyan azt fogod játszani, hogy kiforgatod a szavaimat? - Mert egyáltalán nem így gondoltam, és ezt Ő is tudja, vagyis tudhatná, de most nem figyel rám. Oké, világos, felfogtam, elcsesztem, fogtam volna be inkább, de nem léphetnénk már túl ezen? Bárcsak visszaszívhatnám az egészet, aztán benyögnék valamit, amit a legtöbb liba ilyenkor, széles mosoly és most nem menne ez a... pontosan mit is csinálunk most? Honnan a fenéből kellett volna tudnom, hogy mindent komolyan gondol? Vagy, ha tudtam volna, hogy kibukik belőle, akkor nem faggatom, de nem mindegy most már?
- Jól van, sajnálom, oké? Ez vagyok én, jobb ha már rájössz. Lila gőzöm sincs mit mondhatnék még, már bánom, hogy felhoztam az egészet, nem kellett volna. - Ennél többre aztán tényleg nem futja, szóval kár is a gőzért hajtani rá. Hiába, ilyen vagyok. És sajnálom, ha Ő valami másban hitt vagy másmilyennek képzelt, tényleg, de ez ellen már nem tudok mit tenni és őszintén, fogalmam sem volt arról, hogy mi valaha is, hogy lesz közöttünk ehhez hasonló beszélgetés.
- Áucs! - Mivel a legkevésbé sem számítottam rá, így telibe szedett azzal a párnával, persze nem túl durván, de azért eltalált, reakciódióm sem volt, hogy elhajoljak. Kezembe fogtam a párnát és csak úgy forgatni kezdtem, miközben azon pörögtek a gondolataim, hogy most mivel hozzam ezt helyre vagy egyáltalán van-e erre mód.
- Bocsi, ezt most elcsesztem..., ne haragudj! - Tartottam kis szünetet. - Ahogy ezért se! - És már lendült is a karom, hogy szépen visszavágjak a párnával, amit másodpercekkel ezelőtt a képembe kaptam, mondjuk megérdemeltem. Könnyű is lenne, ha néhány jól irányzott dobással és párnacsatával helyrehozhatnánk a dolgot, mert abban az esetben hajlandó volnék még kapni párat, hagyom is magam, ha kell, de ha nem, akkor még meglepetésként éri mire vagyok képes, hogy nyerjek!

Megrázom a fejemet, ne akarom, hogy azt higgye haragszok rá. Nagyon is tetszik annak ellenére, hogy el kell azt felejtenem, hogy mi valaha is egy pár lehetünk. Kicsit nehéz lesz, bár az eddigi tapasztalataim alapján nem kellene meglepődnöm, mégis váratlanul ért a dolog. Én már túl lépnék rajta, de ez a folyamat sajnálkozás nem könnyíti meg a helyzetemet.
- Mindegy, hagyjuk. Amúgy is teljesen mindegy, hogy milyen vagy. Engem a személyiséged fogott meg, de szerintem nem mondok újat azzal, hogy tetszel. - Rántom meg a vállaimat és ha már ilyen jól el sikerült szúrnom, akkor már bevallom, hogy igen is tetszik, bár szerintem erre már régen rájött.
Viszont nem bírom ezt a nem szólunk egymáshoz és a kanapé másik végébe húzódott dolgot, így közelebb csúszok hozzá és visszaadom azt, amit az előbb tőle kaptam, vagyis a párnát szépen hozzá vágom, de persze finoman. Mégis csak lány és tetszik annyira, hogy ne tudjam bántani. Amúgy sem tudnék nőt bántani, sőt nagyon is ellenzem azt, aki kezet emel rájuk.
Úgy látom sikerült, az arcomon a mosoly még mindig ott van de azért azon gondolkozok, hogyha ezt nem szúrom el, hogy pont ezzel viccelődök, akkor már lehet régen hozzám bújt volna.
- Ááá... - Húzom el a fejemet, azért nem gondoltam volna, hogy visszaadja. Most komolyan ezt fogjuk játszani, hogy verjük egymást egy párnával?
- Lépjünk túl ezen. Nem akarom hallani a helyes vagy, aranyos vagy de maradjunk barátok szöveget. Már hallottam egy pár ezerszer. Inkább felejtsük el. - Elhúzom a számat, legszívesebben meg nem történtté tenném ezt a beszélgetést, de már mindegy. Inkább együtt élek vele, amúgy sincs semmi esélyem nála. Igazából nem is értem miből gondoltam, hogy majd ő lesz a kivétel, aki talán összejönne velem. Már nem is akarok ezzel foglalkozni.
- Nem igazán néztük a filmet. Pedig biztos vagyok benne, hogy ijedtedben hozzám bújtál volna. - Döntöm oldalra a fejemet vigyorogva és próbálom ugyanazt a stílust felvenni, amit eddig is. Kicsit poénkodok, hátha elérem azt, hogy megint hozzám bújjon. Igaz, hogy múltkor nem bújt hozzám, csak a vállamon aludt, de legalább a kezem a combján lehetett.

- Akár még az is lehetett volna. - Csak úgy, mint Ő oldalra döntött fejjel mosolyogtam rá, nem leszek megint buligyilkos és nem kezdek most el arról beszélni, hogy igen, bizony, még hozzá is bújhattam volna, ha nem kezd el hisztizni meg duzzogni, szóval az Ő hibája, a filmnek pedig valóban vége, bár ennyi erővel akár újra is kezdhetnénk nézni, mert szerintem egyben húsz percet nem láttunk belőle, nemhogy bármi is a frászt hozta volna rám, hogy aztán ijedtemben belé bújjak, pedig okos ötley feltűnjön neki, hogyt, ősi taktika, de még beválik.
- Na és most mi legyen? Mit akarsz csinálni? - Vontam meg a vállam kérdőn, miközben édesen pislogtam rá, nem akartam, hogy észrevegye, hogy bármire is készülök, óvatosan csusszantam hátrébb a kanapén, oké, innen már jó lesz.
- Várj, megvan! - Erre most tuti nem számolt, így a meglepetés erejét kihasználva vetettem rá magam, azonban végül mindketten meglepődtünk, amikor a padlón végeztük. Mindössze annyi volt a szándékom, hogy hanyatt döntöm a kanapén, aztán hozzábújok, pontosabban ha már rajta fekszem, annál közelebb már nem is lehetnék hozzá, eddig sikerült is, azzal sajnos nem számoltam, hogy nem maradunk fent, hanem szépen leküzdjük magunkat a földre. Így egy apróbb sikkantással értünk földet. Ő lehet ezentúl nem fog az egyik fülére hallani, már ha nem fulladt bele a két cicim közé még érkezéskor, én meg tuti agyrázkódást kaptam, áucs. Na jó, ezt még gyakorolni kell.
- Bocsi... - Nyöszörögtem még mindig a földön fekve, ha akarnék se tudnék megmozdulni, mivel rajtam fekszik és most nem is akarok. - Nem pont így akartam. - Mondjuk legközelebb inkább nem én leszek fölül, ha bárhonnan is leakarunk esni. Jelen pillanatban arra is lusta vagyok, hogy a fejem megemeljem. - Föld hívja Alexet, egyben vagy még? - Kérdeztem, miközben bámultam a plafont, végül pedig már nem bírtam ki nevetés nélkül. - Ha igen, akkor légyszi mozdulj egy kicsit jobbra vagy balra, valamerre. - Tök mindegy. Mert így egy kicsit nehéz kifújnom magam meg lassan jó lenne feltápászkodni is innen, még mielőtt így találnának a szülei.

- Biztos vagyok benne.- Szűkitem össze a szemeim. Ebben az egyben biztos vagyok, de már nem tudjuk meg. Mindegy legközelebb is lesz alkalom erre. Legalábbis remélem, hogy sor kerül erre. Nem is haragszom rá csak rosszul esett. Nem tudom miért amikor állandóan ezt kapom minden csajtól.
- Nem tudom. Ehetnénk valamit ha éhes vagy. Vagy megnézhetünk egy filmet, amit valóban meg is nézünk. - Ajánlok fel két dolgot a választás rajta múlik de én kezdek éhes lenni. Állandóan tudnék enni, de ha nem is rendes kaját akkor valami nasit. Azt el is felejtettem hozni a filmhez. Szóval ha benne van akkor azt már nézhetjük nasival.
Ráncolom össze a homlokomat, hogy kitalálta, hogy mit akar csinálni. Nincs időm reagálni mert egyből ugrik és ránt is le, viszont annyi pillanatnyi felfogásom volt, hogy ne essek rá igy amennyire tudtam, tompitottam. Arra nem számitottam, hogy rosszul rakom le a kezem és megütöm a csuklóm. Nem is tudok hirtelenjében megszólalni.
- Azt hiszem rosszul estem. - Fintorgok ahogy a kezemet odébb húzom mert kegyetlen fáj. Azt nem hiszem, hogy eltört de biztos vagyok benne, hogy megrántottam vagy ütöttem.
- Nem ütötted meg magad? Jól vagy? - Nézek aggódva a szemeibe, mert nem akartam igy ráesni, igazából nem számitottam rá.
- Bocsi, nem akartam rád esni. - Az igaz, hogy egy kicsit zavarban vagyok mert vizszintes helyzetben még nem voltam ilyen közel egy nőhöz és hát... Tetszik a helyzet nagyon is, de mielőtt bármi kellemetlen történne, leszállok róla úgy hogy a fájó kezem nem használom.
Miután felültem a kanapénak dőlök és megnézem a kezem. Határozottan állithatom, hogy nem tört el.

Másodpercek műve volt az egész, aztán bumm, le a padlóra. Sajgott minden porcikám, a fejem az meg inkább, de túlélem. Tényleg nem direkt volt, így alakult, hoppá... Nem akartam magammal rántani, de így legalább ketten nyöszörgünk és próbáljuk összeszedni magunkat, bár először úgy voltam vele, hogy fáj mindenem és nem akarok megmozdulni, szóval csak hagyjanak itt, elleszek, aztán végül lassan rávettem magam a mocorgásra, ez az oké, egyben vagyok.
- Tényleg bocsii... - Azért remélem egyikünknek sincs komolyabb baja és csak egy-két napig fogjuk érezni a bénaságom következményeit. Végül már nem bírtam tovább és nevetni kezdtem, visszacsinálni már úgysem tudom a dolgot, és ha nincs baj, akkor végül is, miért is ne?
- Persze, ha feltudok tápászkodni innen, akkor túlélem. - Azt sem értem hogy a fenébe tudtunk ide beesni, oké még mindig jobb, mintha az üvegasztalra estünk volna, de akkor is, iszonyú kicsi itt a hely, máshova nem is igazán eshetett volna.
- Semmi baj, magamnak csináltam... - Akkor hajrá! Nagy nehezen felkeltem a padlóról, csak a hangulaton akartam dobni egy kicsit, mert kezdett elég kínossá válni a légkör, csak ültünk némán egymás mellett, én meg hát... nem igazán tudtam mihez kezdeni a helyzettel, szóval próbálkoztam, talán legközelebb fent is maradunk. Leültem mellé a kanapéra, és figyeltem, ahogy a csuklóját forgatja.
- Ha eltört volna, már kezdene dagadni, valószínűleg csak megrándult. - A törés perceken belül elkezd feldagadni, méghozzá látványosan, basszus, de ügyetlen voltam, nem hiszem el.  - Ígérem most már nyugton maradok, csak mond, hogy nem fáj annyira. - Néztem rá boci szemekkel. Szerintem egy legyet nem ütöttem még le soha, dehogy ütöttem, pfúj, szóval nemhogy bárki másban kárt tegyek, főleg szándékosan nem, ha megérdemelte volna, az más. Csak a múltkor az a verekedés, most meg ez. Nem lennék jó kabala, az egyszer biztos. Vele valahogy mindig történik valami a közelemben.

Nem gondoltam volna, hogy leránt magával a kanapéról, de nem voltam felkészülve. Eléggé fáj a csuklóm, és alig bírok még az elején megmozdulni. Igazából félek attól, hogy eltört volna, de az ujjaimat tudom mozgatni, szóval nagyjából ezt ki tudom zárni.
- Semmi gond. - Erőltetek az arcomra egy halvány mosolyt, bár nagyon nem tudnék rá haragudni, amúgy is fel kellett volna készülnöm az ilyen húzásokra.
Az, hogy nevet, nem tudom mire vélni, de nagyon jól áll neki a boldogság, így nem is zavarom meg csak csillogó szemekkel nézem.
Viszont hamarosan le is szállok róla, mert nem akarok kényelmetlen helyzetbe kerülni, amit egy női test közelsége tud okozni. Igazából csak felülök, mozdulni nagyon nem szeretnék a földről, így a kanapénak döntöm a hátam.
- De ha tényleg fáj valamid, szólj. Van itthon sokféle fájdalom csillapító. - Nem szeretném, ha csak azért mondaná, hogy semmi baja, mert nem akar hisztizni. Engem nem zavarna, igazából kiszolgálnám, mert anyu sok mindent tart a gyógyszeres fiókban.
- Nem, az nem. De szerintem csak egy-két napig kell pihentetnem és semmi baja nem lesz. - Azért próbálgatom mozgatni, nem hiszem, hogy komoly baja lenne.
- Nem vészes. - Rántom meg a vállaimat, majd feltápászkodok a földről és kimegyek a konyhába, hogy egy meleg vizes borogatást összehozzak. Ha kész vagyok, akkor bekötöm vele a csuklóm, majd visszamegyek a nappaliba.
- Mit szeretnél most csinálni? Nézzünk meg még egy filmet? - Nézek rá kérdőn, nekem teljesen mindegy, a csuklóm amúgy is sajog, szóval túl sok mindent nem tudnánk csinálni.

- Így is épp elég laza vagyok, hát még ha szednék is valamit. - Bolondoztam el a dolgot picit. Elég ritkán használok bármit is fájdalomra, az egyetlen a fejfájásom szokott lenni na meg a menstruációs görcsök, de szerintem mindkettőt viszonylag hősiesen szoktam viselni, és akkor veszek be valamit, ha már megőrjít és úgy érzem végem van, meg talán, ha másnapos vagyok, és nincs kéznél semmi vagy senki, hogy észhez térítsen. De ennyit még kibírok, legalább nyavalyoghatok egy kicsit, hogy itt meg ott fáj, bár egy masszázsnak most nem állnék ellen, úgy mindenhol, jó ég! Mikor fog ez elmúlni? Jesszus, mint akit leszedáltak, vagy hogy szokták ezt mondani.
- Addig  is, tuti lesz valami, ami rám emlékeztessen. - Valahányszor belehasít a fájdalom. Oké, remélem annyira tényleg nem vészes és nem csak úgy nekem mondja csak, aztán meg rohan a sürgősségire vagy mit tudom én. Soha életemben nem volt eltörve semmim sem, na jó a bokám egyszer megrándult és hetekig bicegtem, szóval elég vacak tud lenni az is.
Hirtelen hangosan búgni kezdett a telefonom a táskámban, lehalkítottam még, mikor ideértem, előkotortam, már épp kezdtem volna bosszankodni, hogy jaj istenem, mi van már megint, nem hiszem el, hogy ez a liba tényleg ennyire nem képes tartani a száját, de aztán láss csodát, nem Owen az, ekkor esküszöm megkönnyebbülve sóhajtottam fel, majd felvettem, Kimberly volt az.
- Figyu Chels! Lejöttünk, itt vagyunk a Grimm-ben, kikértük a piád, siess!
- Oké, majd me... - Azzal le is tette. Remek. Akkor nem lesz kövi film.
- Ne haragudj, mennem kell, már várnak. - Keltem fel a kanapéról, hogy elpakoljam a könyveket, akkor haza már nem lesz időm menni, szóval ezek is jönnek velem. - Órán találkozunk, rendben? - Fordultam vissza még az bejárati ajtóból és egy puszit nyomtam az arcára, amolyan bocsi, hogy csak úgy ilyen hirtelen lelépek alapon. De még odaérek így is vagy még háromszor fog csörögni a mobilom, nagyon bosszantó.