Sebastian & Shasa

]"Talán enyhén fogalmazom, ha azt mondom, nem szántam volna belefojtani egy kanál vizbe...,de nem tettem. Ez már előre lépés. Orvos létére nem értem, hogy hogyan állhat ilyen nemtörődömséggel a munkájához. Pedig azt hittem jó orvos... Hmm, talán tévedtem. Mindegy is. Csak tőlem ne várja el, hogy részt vegyek ebben a baromságban. Nem vagyok hajlandó úgy  tenni mintha az a nő nem volna beteg. orvos vagyok és az a szent kötelességem hogy segítsek rajta. Sebastiannal vagy nélküle. A bennem fortyogó dühhel baktatam a kórtermek folyosóján, mikor megláttam Dr. Macavoyt a pszihiátria osztályvezetőjét ahogy majd felrobanva a dühtől megjelenik a hátam mögött. Tudtam, hogy engem keres és igazam lett.
- Everett! - hangzott a méreggel teli hangja. - Azonnal áljon meg.- kiáltotta el magát és medve léptekben elindult felém. Na szuper... még csak te hiányoztál a mai napomból. Megáltam és keletlenül : - Mit akar? -vágtam egy "mondjad gyorsan,de mindegy is mert úgysem érdekel" Arcot. - Mégis mi a fenét képzel magáról? Hogy képzeli, hogy maga határozza meg hogy kit vegyünk fel az osztályra?! Egy rezidens aki egy hete érkezett és máris azt hiszi Ő az igazgató. Örület! - tárta szét a kezét. - Ide figyeljen ha mégegyszer ilyen előfordul vagy akár csak hasonló is, azt a munkája fogja.....
-Blablabla... - szakítottam félbe még mielőtt befejezte volna. - Na most akkor maga figyeljen. Itt csak egy rezidens vagyok, de mikor a háborus övezetben tizenkilenc évesen önkéntes ként lábakat vartam  vissza a helyére, megtanultam az ottani emberektől valamit. Senkit nem hagyunk hátra. Fenyegetőzhet azzal, hogy kirugat de ha az a nő nem kapp megfelelő ellátást a prakszisomra esküszöm, hogy erről a vezetőség és a kamara is hallani fog ebben biztos lehet. Most peddig ha megbocsájt megmentenék egy életett. - forditottam hátat és már rohantam is a mentőbejárathoz. Sebástián szakította félbe a mondandómat amikor megjelent. Hogy mennyit hallott belőle nem tudom, de biztos hogy tudni fog mindenről mivel a nővérek a nővér pult mögül végig halgaták az egészett. Kicsit többet árultam el mint szerettem volna de akkor az indulataim vezényeltek. Azt hiszem helyesen cselekedtem még ha a munkámba is fog kerülni.
-Nagyon úgy tünik. Ezt csakis velőűrszegezéssel tudjuk megoldani. Mi a vélyeménye Dr. Davis? -pislogtam felé kérdően, miközben a műtő felé robogtunk.

Mély levegőt vettem, ez nehezebb lesz, mint gondoltam. A baj ezzel csak annyi, hogy ha egy után kirúgnák az rám se vetne jó fényt, hisz az én rezidensem, ergó nekem kell majd kihúzni a szarból, még azelőtt, hogy addig feszítené a húrt, hogy a bizottság elé kerülni, ami nem jó buli, pláne zöldfülűként. Majd később visszatérek rá az osztályvezetővel, az is kellemetlen egy beszélgetés lesz. Bevallom már bánom, hogy neki adtam a dolgot, van még mit csiszolnom a humorérzékemen, merthogy ez az lett volna, erre most tarthatom a vállam a második napján... Nos, ez vagy azt jelenti, hogy egy napon nagyon jó szakorvos lesz belőle vagy annyit, hogy most jól mellényúltam, ez van.
- Látott már valaha hasonló műtétet? Ronda lesz, de előbb látnunk kell... Valaki kerítsen egy ortopédet és kell valaki a radiológiáról is, szóljanak Dr. Samuelsnek hogy rajzolja ide magát, még tegnapra, gyerünk mozgás, köszönöm. - Lehetőleg gyorsabban, minthogy sokkot kapna vagy elvérezne a szerencsétlen. Nem olyan bonyolult.
- Mondja, dobta már ki a taccsot, egyszer is, az egyetemen, gyakorlaton? - Fordultam Shasa felé még arra vártunk, hogy az illető végelgyengülésben kimúljon... - Ha nem, hát most majd fogja. - Egy dolog, hallgatni valamit, egy dolog az üveg mögül nézni, és egy teljesen másik ott állni felette és hát nincs is mit szépíteni rajta...
- Tudjuk már ki az illető? Bármit? Már azon kívül, amit látunk... - Tettem hozzá szarkasztikusan, valaki már hozzászokott ehhez és van, aki még nem. Nos, a szívem szakad meg, de addig fog ez így menni, amíg nem tudja mindenki a dolgát magától is.
- Addig is halljam Dr. Everett, mit végzünk el minden műtét előtt? - Pofon egyszerű kérdésnek hangozhat, minden bizonnyal azért mert az is, de nem számít, hiszen mindezeket akkor is ráznia kell a kisujjából, ha a legédesebb álmaiból rángatják ki.

Sebastian & Shasa

]"Na azt hiszem az idegeim alfába rakták  magukat. Olyan jól eset rázudítanom mindent arra az arogáns baromra, mint egy kortty víz a sivatagban. Sok mindent nem tudnak még rólam. Itt mind azt hiszik, hogy egy tegnap kezdett zöldfűlű vagyok, csak az a baj, hogy hatalmasatt tévednek. Sokkal tübb dolgon át mentem orvosi prakszisom ideje alatt, mint itt a töbsége. Lehet, hogy holnap már nem kell megjellenem a munkán, de akkor is  minden pénzt megért.
- Ó.. higgye el rosszabat is. - húztam mosolyra a számat, gondolván: " Fogalmad sincs miket láttam az életem során." Jó pár lerobbant kezett, lábat és hasonló testrészet. Ha azt túl éltem, akkor ez sem lesz nehéz.
- Ne aggódjon ennek az esélye egyenlő a nullával. Ez a könnyebbik eseteim közé tartozik. - Lehet ezzel többet árultam el, mint kellet volna. Végül is nem titok csak nem szoktam a homlokomra írni, hogy háborús övezetben voltam önkéntes orvos. Talán ha jobban belelapozna az aktámba, akkor tudná de láthatóan ezt nem tette meg. Még..
-Egyenlőre semmi... - hangzott az asszisztens hangja a hátunk mögött. "Szerencsétlen fickó, még ha ezt túl is éli a fene sem tudja ki Ő és honnan jött.
- Bemosakodunk... - mondtam unottan miközben könyékig mostam a kezem. - Most ez komoly? Ezt minden nővérnek tudnia kell... Holnap orvos akarok lenni és az alapokon már rég túl vagyok. Ne aggódjon nem fogok kosszos kézzel belemászni a betegbe. - nevettem el magam már, mert viccesnek hatott a helyzet. - Jah meg el kell állitani a vérzést... - tettem hozzá kacsintva Sebastiánra. - Mondtam már hogy imádom a humorát... - szóltam ujra Sebastiánhoz, miközben bevonultunk a műtőbe.

- Ha maga mondja... - Tudtam le ennyivel a dolgot úgy, mintha az előző megjegyzését meg se hallottam volna, aminek az esélye szintén nulla, Dr. Everett, de most nincsen időm erre, de jó tudni, hogy legalább nem fogja kidobni a taccsot, állítása szerint.
- Én egyáltalán nem erre gondoltam, Shasa. - Én nem lennék ilyen gúnyos és fölényeskedő a helyében, de hát ez az ő dolga. - Ezeket még egy öt éves is tudja.
Húztam el a számat fintorogva. Igen, ez nagyon komoly. Ezért még soha nem vágták el az egyetemen, vagy ott képes is volt rendesen magatartást produkálni és normálisan felelni a kérdésre? Mert addig amíg ez velem nem fog működni, addig hét szentség, hogy nem kap szikét a kezébe.
- Legközelebbre kérem a rendes válaszokat, a humort meghagyom magának, magán jobban mutat. - Tőlem olyan fejet vág, amilyenhez csak kedve van, engem ez cseppet sem érdekel, én nem kértem magam mellé rezidenst, de úgy tűnik nekem anélkül is jár ez a kiváltság, ő meg így járt, de ha már hozzám került, akkor tanítani fogom, a saját módszereimmel. Első lecke, nőjünk fel.
- Nic, halljuk. - Most mondanám, hogy maga meg figyeljen, majd vág valami frappáns grimaszt hozzá. Nic felsorolta azt a néhány dolgot, amit minden műtét előtt elvégzünk, hogy egyáltalán elaltathatjuk a beteget, nincs-e valami krónikus betegsége, ja meg előtte felkelünk reggel, hogy bejöjjünk dolgozni, ezt a részét Shasa kifelejtette. Miután Denny is kimondta az utolsó szót és az ortopéd szakorvos is megérkezett megkezdtük a műtétet. Sok vért vesztett, és a hideg futkos a hátamon, mikor azzal a kalapáccsal üti a tiszta csontot, mondván, hogy rendesen stabilan a helyére kell, hogy kerüljön, pedig láttam már ilyet, még amikor rezidens voltam, egy protézis beültetésnél. Elmeséltem volna később, de gondolom Dr. Everett már ezen a téren is sokkal többet látott és tapasztaltabb.  

Sebastian & Shasa

]"Igen én mondom. - mosolyodtam el. Lehet, ha így folytatom elküld a büdös francba előbb vagy utóbb, de most szinte jól esik, hogy ugrálhatok kicsit az idegein. Tudom, hogy ott legbelül igen is ott rejtőzik a kedves és jó humorérzékű Sebastian, csak valahogy mindig megpróbálja bezárni. Nem enged teret neki. A fene se tudja miért, de minden erejével vissza fogja. Ha addig élek is előcsalogatom.
Ooo, na most vége a praxisomnak, mert nem tudtam a helyes választ.... Nem nem tudtam csak most valahogy azzal foglalkoznék, hogy megmentsük ennek a szerencsétlenek az életét. Persze ezt minden rezidenstől megkövetelik, hogy tudja, de én már régen túl vagyok ezen. Nem azért jöttem ide Angliából, hogy az eszközök számolásáról és fertőtlenítéséről tanuljak. Nekem egy olyan mentor kell aki megtanítja, amit még nem tudok és segít igazi orvossá válni. Persze honnan a fenéből is tudhatná, hogy mi az amit tudok, hisz sosem beszéltem róla. Nem volt titok soha sem, de nem szeretnék kérkedni sem vele. Jobb ha újonc ként tekintenek rám. Egyszerűbb lesz így előrébb jutni. Bár azt hiszem, hamarosan kiderül minden és ettől lesz hangos a kórház.
- Nene Stréber... - motyogtam halkan, ocsmány fintort vágva. Nick a kisokos. Szerencsétlen anyám asszony katonája. Tipikus "mindent tudok", aki az annyával él és a hétvégi szórakozása az, hogy orvosi könyveket olvas. Nem tartom méltónak arra, hogy vele versenyezek. Eleget tanultam ahhoz , hogy többet tudjak nála. Sebástián pedig fölényesen megdicsérte a kis mitugrászt csak azért hogy tudassa velem, hogy buta vagyok. Hát azt majd még meglátjuk, ki a butább. Hiába próbál a negatívitásával elvenni a kedvem az egésztől, eddig nem igazán ment. Semmi nem tántorít el az álmaim megvalósításától.
Szerencsétlen pácienst összeraktuk és jó esélyei vannak arra, hogy nem dobja be a törölközőt még az éjjel. Azt hiszem az operáció alatt bizonyítottam, hogy nem vagyok reménytelen. Csak remélem Sebastian is értékelni fogja.